HÉTFŐ, JÚLIUS 27.:
BOLDOGOK A MAGÁNYOSAK
...mert övék a bátorság.
Talán érdemes:
Páros dráma a Cinemaxon nyolctól egy kihűlő kapcsolatról ahol látszólag minden megvan, szép lakás, kisgyerek, de a harmónia már repedezik, ez abból is látszik hogy mindjárt az elején egy Rossellini-filmet néz Anne (Isabelle Huppert) és Pierre (Daniel Auteuil), ezután jut eszébe a nőnek közölni hogy ő már tulajdonképp mást szeret. Hogy végül sor kerül-e a Szakításra (egyébként igen, ilyen címmel ez nem számít spoilernek) az szinte mellékes amellett hogy végre a Cosmo / sekszésnyújork-világon túli problémákkal is foglalkozik valaki, egyébként nincs benne se cukros máz, se felesleges túldramatizálás, „csak” kiváló színészi játék. Az M3-on szokás szerint egy jó régi, de legalább minőségi Shakespeare-darab fél tizenegykor. A Troilus és Cressida egy újabb feldolgozása már volt a blogban évekkel ezelőtt, ez most a 74-es felvétel a Katona József Színházból. Lándzsarázó barátunk a Rómeó és Júliát vegyítette a trójai háborúval, csak itt a titkos találkozóról túsznak elhurcolt nő még meg is csalja imádóját, aki innentől teljesen kiábrándul... Még a maratoni hossza (140 perc) sem tud elrettenteni, inkább ez mint a tegnapi titánokharcás amcsi történelemátírás. Lesz még a Tini nindzsa teknőcök (a kritikusok szerint is „rém gyenge”) modernesítése 20:20-kor az HBO Comedy műsorán, én tökre nem értem mi szükség volt erre, a rajongókról meg a teknőcök történelméről szóló szóló doku amit anno ajánlottam is az sokkal izgalmasabb mint ez a 2014-es remake ami ugyanabba a sorba illik mint a mostani Batmanek az eltorzult arcokkal (a főhősök mintha a Sziklák szeméből szabadultak volna).
Ajánlott:
Tizenegy után öt perccel ismét egy western (most a Duna TV-n) ami a vadnyugatról a "civilizált" életre váltást dolgozza fel, nem kisebb emberrel a nyeregben mint Kirk Douglas, az ő Utolsó cowboya az aki valahol mindannyian lenni szeretnénk: tojik a modern társadalom reguláira és persze egyedül is marad benne a bátorságával (erre utal az angol cím is). Az új Amerikában nincs szükség hősökre, ezt Jack akkor tanulja meg amikor legjobb barátját szabadítaná ki a börtönből, de ő inkább a rács mögötti életet választja mint a "dicstelen" szabadságot, így szabadítója egyedül kénytelen még egyszer utoljára megmutatni ki a legény a gáton, még úgy is hogy az időközben nagyot fejlődött hadi és egyéb technikákkal szemben biztosan nem nyerhet. Douglason kívül itt van még Walter Matthau és Gena Rowlands is, nézzétek, jó.
Hétfő? #LESZAROM.
Nagyon péntek: egészalakos bikinis képet posztolt Horváth Éva – Nagyon hétfő: LESZAROM.
Gumicukor – Hivatalos: Rummer Willisből egy hónap múlva sztár lesz: „Nyolc héten át a Broadway Chicago című darabjában láthatjuk. Mindeközben apja, Bruce Willis a Tortúrában kapott szerepet.” – MÉG BE SE MUTATTÁK A DARABOT, DE MÁR MEGÍRJÁK HOGY EGY HÓNAP MÚLVA STÁR LESZ, HÁT ÍGY MEGY EZ hivatalosan is LESZAROM.
Beleszartak a Balatonba a Magyar Nemzeti Cirkusz gazdasági bevándorló elefántjai: „Választ kaptunk a mindannyiunkat izgató kérdésre: még az elefántok hegynyi szara is lebeg a vizen.” – LESZAROM, az elefántokat is, ha meg gazdasági bevándorlók akkor vigyék őket az osztrák határra!!4
18+ élet Az internet komoly százaléka megőrült ettől a szexvideótól: „Ön mit szól hozzá?” – Én? LESZAROM.
Iszak Eszter lábai csodálatosak, ez van: „A műsorvezető egy velencei sziklán bizonyította ezt az állítást.” – LESZAROM, ez van, deal with it.
csak lazán – Gumicukor – Rihanna már csak átlátszó ruhákban jár, és ráadásul melltartót sem szokott magára venni – Az mind semmi, de én emellé még LE is SZAROM!
csak a szokásos 18+ Jourdan Dunn véletlenül, de alaposan megmutatta a piercinges mellét – Csak a hétfői szokásos: direkt LESZAROM.
Elizabeth Olsen bugyivillantása elég szándékosnak tűnik – ...ahogy részemről a LESZAROM is.
Rihanna átlátszó pizsiben piált az utcán: „Ha minden igaz, stúdiózni volt az elég menő, sokat láttató szettben.” – NAHÁT, EZ ZENÉLNI IS SZOKOTT, NEM CSAK VETKŐZNI? LESZAROM.
Bar Refaeli alakjára nincsenek szavak – De igen, vannak, mindjárt mondok is egyet. – "Ha még nem unja a bikinis celebeket, nézze meg ezt a fotót. Ha igen, akkor is!" - Unom, nem unom: LESZAROM.
Gumicukor – Kihívó dekoltázs – Mészáros Dóra rendőröset játszott az éjjel: "Dögös rendőrnőnek öltözve kamu pisztollyal a kezében vicceskedik." - HA HA VERY FUNNY LESZAROM.
Csak annyit mondunk: VV Dóra melle! – Csak annyit mondok: GIANNA MIC LESZAROM.
stíluszsaru - Kim Kardasian testén csaknem szétpattan a hófehér ruha: "Tisztázni kellene, mi volt ezzel a célja." – Hát az hogy könnyebben leszarhassam. LE is SZAROM.
Gumicukor – Mickey Rourke fokozza a fokozhatatlant – ...avagy súlyosbítani azt, amire amúgyis csak annyit mondok hogy LESZAROM.
Gumicukor - Madonna lánya mégis mit érzett, amikor kilépett így az utcára? - LESZAROM. Az érzéseit is.
Nem a luxusvillán, Facebook-posztokon marakodnak: "Ilyen az, amikor csúnyán összevész egy milliárdos brit házaspár. Válóperük enyhén szólva bizarr." – FIRST WORLD PROBLEMS LESZAROM.
Miley Cyrus egyszál bimbótapaszban lógatta mellét barátnője arcába – THE DRUGS STILL DON'T WORK LESZAROM.
KEDD, JÚLIUS 28.:
URGÁS A 110. UTCÁRA!
A fénykard fénykora.
Nem érdemes:
Ha nem ugrik be a Sherlock Holmes és a lángoló város címe, a hiba nem a te memóriádban van. Ha azzal a reménnyel ugrasz rá kilenc előtt tíz perccel hogy a nemrég remake-elt sorozat vadiúj része, netán spinoffja, akkor árnyékra fogsz vetődni: ez csak az Asylum kevésbé vicces hamisításainak egyike, természetesen STÁRok nélkül, Watson doktor "visszaemlékezéseiből", de ide is jutnak a stúdió gagyi szörnyeiből tengerre-szárazföldre, és persze jut egy Moriarty-epigon is, aki magára a királynőre vadászik. Ne tévesszen meg a történet, ez pont a Film+2-re való. 21:20-kor az anyacsatorna (vagyis a sima Film+) büntet minket egy 2003-as Steven Seagal-"""akciózással""" ami max. Dobó Kata (már megint!) meztelenkedése miatt lehetne talánérdemes, de mivel Seagal nem hajlandó elfogadni a tényeket (öregedés, hízás, stb.), inkább fullba nyomja a régészetet (nem vicc, az általa játszott Professzor ezzel foglalkozik), meg próbál úgy harcolni mintha még mindig fénykora javának delében lenne, ezért még ennyi figyelmet sem érdemel. Innentől egyszerű lesz a dolgunk, ugyanis ugyanebben az időben a retekklubbon egy Ashton Kutcher-romkomot adnak amiben a címből (A főnököm lánya) sejthetően a nyálasképű állat cégenbelüli házinyúlra (Tara Reid) vadászik, de a tervezett randevúban a sekszen kívül minden lesz, főleg brogok és rakenroll. Carmen Electra ellenére is kihagyható, sőt kihagyandó.
Ajánlott:
23:20-tól Anthony Quinn és Yaphet Kotto tisztítják meg a bűntől a fekete negyed utcáit a Cinemaxon és közben a faji relációkról is elmélkednek, persze csak mértékkel, a hangsúly a maffiától rabolgató, majd gyilkosságba keveredő bűnbanda felszámolásán van. A 110. utca fő negatívuma akkori szemmel mindenképp explicit erőszakossága volt, ma már inkább az tűnik föl hogy talán itt alkalmazták először a korrupt fehér-jólelkű fekete rendőr azóta közhellyé koptatott párosát. A Francia kapcsolathoz hasonló nihilista krimi ami szintén valóságosan ábrázolja Amerika (és az ottani nagyvárosok) sötétebbik oldalát.
Kiemelten kötelező:
M2 / Petőfi TV, 23:30 - Az utóbbi évek egyik legjobb húzása volt az A38-tól hogy elhozták a No Wave nagy túlélőjét, Lydia Lunch-öt a Retrovirus-szal, és tudták fokozni is amikor másodjára is meghívták, hogy Lydia Lunch & the Big Sexy Noise felállásban is boldogítson minket – immár a képernyőn keresztül is. Fura dolog nosztalgiával gondolni valamire amiben sosem lehetett részünk, márpedig a CBGB-ben és a Max's Kansas City-ben aligha fordult meg bárki is kis hazánkból, viszont hasonló kult-helyünk nekünk is volt a Fekete Lyuk képében és ahogy ott is, utólag itt is minden nyomor, minden szenvedés emlékké nemesedik, a droghalálok szinte mellékesek lesznek, holott az akkori New York fuldoklott a crack-ben és a heroinban. Ez hajtotta az amerikai punkok új hullámát, ez adott ihletet a semmit zászlóra tűző, még a tagadást is tagadó új együtteseknek (el is vitt párakat). A londoni punkok közül talán a (vállaltan feminista, vállaltan hangszerképtelen) Slits említhető párhuzamként, de az ő disszonanciájuk James Chance Contortions-ének vagy Lunch Teenage Jesus-ának mindenen túlmenő zenei-szövegi-filmbeli extremitásai mellett üres kis egércincogásnak hat csak. Nem véletlen hogy a No Wave akkor tűnt föl amikor a punk és art-punk sikeres lett, egyfajta válaszként a Ramones, a Blondie vagy a Talking Heads elfogadottságára, ahogy az sem az hogy bár ma már ezek a bandák is a rocktörténet részei, de nem lett ugyanaz a sorsuk mint kortársaiké (vagy Angliában a Sex Pistols-é, Clash-é , stb.): ez tényleg merő abrazív zaj ahol inkább az az üzenet hogy valaki kiáll vele a színpadra, és bár Lunch életműve utólag letisztult és minden provokációja kánonná nemesedett, azért valamit ne felejtsünk el amikor látjuk-hallgatjuk: bár a dudások néha pokolra mennek az élményanyagért, nekünk az is bőven elég sokkot okoz majd, ha hallgatjuk amivel visszatértek onnan, vagyis: don't try this at home, katolikusként meg aztán főleg ne.
Kis hírek a nagyvilágból:
Berakta a Down-kóros gyerekét a mosógépbe, nem érti, mi a gond: „A sztoriban ő és a gyereke az egyetlenek, akik nem értik, mi a baj ezzel.” – Egész biztos hogy csak a gyerek Down-kóros?...
Kapcsolatot keresnek egy újabb elzárt indián törzzsel: „Arra kíváncsiak, miért támadtak a falusiakra.” – Talán azért hogy NE keressék velük a kapcsolatot? Úgy látom a fogyatékosság a brit tudósokat sem kíméli...
Saját bombájuk végzett az IS vezetőivel – MUHAHA! Azt remélem is! :))))
99 évesen tudta meg, hogy terhes: „Az idős brit nő nemsokára 100 éves lesz, mégis behívták terhesgondozásra.” – Idősebbek is elkezdhetik...a sekszet és a gyerekvállalást. Sosincs késő, fő az optimizmus!
xoxo – Ez a pasi felrobbantotta a neteket – ÉDES FASZOM! Már megint?! – „17 évesen már kisujjában a divatszakma, és lábai előtt a nők.” – Vigasztaljon mindenkit a tudat, hogy innentől már csak lefele visz az út ^^
Betiltották a 444-et Ausztriában: „Egy osztrák miniszter szerint az ilyen gondolatok veszélyt jelentenek a társadalomra.” – Egyetértek vele, itthon is be kéne tiltani, sőt, itthon kéne csak igazán!!44 négy
Ne féljünk a tatároktól, inkább látogassuk meg őket! – Á, minek, hamarosan ők is jönnek hozzánk.
randi – Lerúgta a menyasszonyát táncos bevonulás közben – Mi itt a baj, biztos ő is még mindig a legénybúcsúban érezte magát!
A kövér menyasszony, aki direkt előnytelen ruhát vett: „A brit Lindy West úgy döntött, az ő esküvőjén nem a hagyományok diktálnak majd.” – ...amikor a hagyományok már semmit sem jelentenek. Én is a legénybúcsút választanám :SSS
<3 <3 <3 - Ha eddig nem volt szerelmes Nicholas Houltba, akkor majd most... – Kösz, de inkább maradok heteró.
SZERDA, JÚLIUS 29.:
A KÓKAIN ERDEJÉVEL
Talán érdemes:
Kilenckor egy (témájában mindenképp) ismétlésgyanús (de a blogban tudtommal eddig nem szereplő) orvosi thriller a Viasat3-on Elizabeth Hurley (!) producerkedésével, Gene Hackman, Hugh Grant és Sarah Jessica Parker főszereplésével (plusz az egyik Helyszínelő, Paul Guilfoyle mellékeskedésével). A Halálos terápiának már a címe is Robin Cook után kiált, egyebekről nem is szólva: egy jónevű kórházban sorra hullanak a feláldozható(nak tartott) hajléktalanok, az igazságkereső fiatal doki (Grant) gyanújának árnya pedig (elvileg) feddhetetlen felettesére (Hackman) vetül. Az összeesküvés-elméletek rajongói imádni fogják, de szerencsére a hétköznapi nézőket sem nézik hülyének a készítők, nem fog unatkozni senki. Sorozatokkal elvből nem foglalkozom, a 2014-es Londoni rémtörténetek is csak azért tűnt föl mert ekkora pofátlanság még a remake-érában is kirívó: angol barátaink fogták az American Horror Story-t és lefordították a maguk kultúrkörére és történelmére, és persze ha már arra jártak, a Szövetséget sem hagyták ki (Dorian Gray-től Frankensteinig itt van mindenki aki él és mozog). A szereposztással sem fukarkodtak, a mai STÁRok (Eva Green, Josh Hartnett) mellé jutott sok ismeretlen arc meg legalább egy darab ex-popSTÁR (Billie Piper), de egy mentség azért mégis lehet rá, őt Timothy Daltonnak hívják, szóval esetleg miatta érdemes lehet fél tizenegykor benézni az HBO2-re. Váltsunk: egymás után adják a romantikus drámákat, nemrég a Cher-féle Maszkot (ami voltmár, ajánlottammár), és ma is a halállal próbálnak dacolni A szerelem erejével Joel Schumacher rendezésében aki hol nagyon jókat csinál (Egyenesen át, Összeomlás), hol nézhetetlenül rosszakat (természetesen a Batmanes dobására gondolok), ez valahol a kettő között félúton van. Mind voltunk már úgy hogy egy-egy komolyabb csalódás után tabula rasa-t csináltunk de messze nem akkorát mint az itteni Hilary (minden romantikák aduásza, Julia Roberts) aki csalfa barátja elől az önzetlen betegápolásba menekül, és egyből egy fehérvérűségben szenvedő srác mellé, de a ráutaltságból sejthetően érzelmi kötődés lesz, meg osztályok közötti ellentétek, a nagybeteg ugyanis egy milliomos fia, Roberts karaktere pedig munkásosztálybeli és nincs túl jól eleresztve – kicsit sok ez így egyszerre ahhoz hogy többszörnézősen hihető legyen, de hajnali egykor már úgyis mindegy, hol vetítik (egyébként a Filmcafe-n). Ugyanabban az időben feszült holland akciózás a Cinemax 2-őn a Lé meg a Lola és egyéb ámokfutásos darabok nyomdokain, a szereplők se kevésbé közhelyesek, ott van mindjárt a visszavonuló piti bűnöző aki LÓFEJJEL egy ismeretlen hullával ébred, meg azzal hogy Húsz kiló kokót keresnek rajta rosszarcú emberek, és huszonnégy órát adnak neki a cucc előkerítésére - a gond csak az hogy pont ennyi idő, azaz egy nap van hátra hősünk esküvőjéig, de talán nem is baj, a zsarolók ugyanis nagylelkűen felajánlják hogy a csajjal együtt teszik el láb alól...
Kis hírek a nagyvilágból:
ma is tanultam valamit - Ennél hülyébb reklámötlete még soha senkinek nem volt: "1896-ban megrendeztek egy vonatbalesetet 50 ezer néző előtt Texasban. Hárman belehaltak." – Mi itt a baj? Végülis sikeresnek mondható a baleset megrendezése mert volt haláleset, nemigaz? Miért kell az Indexeseknek mindenben csak a rosszat látni?!
Vádat emelhetnek a Blattert pénzzel beterítő férfi ellen: "Engedély nélkül tartózkodott a FIFA-központban a brit Brodkin, aki megzavarta a sajtótájékoztatót." – ...de a lóvét azt gondolom megtartják :SSS Na az ilyen tiltakozások nem zavarnak, inkább terítsenek be pénzzel minthogy a femenek csoffadt testét kelljen bámulnom!
életmód – Adjon hálát a tamponért!: „9 sokkoló infó a menstruációról. Malawiban titok, Iránban betegségnek hiszik. De mi köze a menzesznek az uborkához?” – Nem tudom, nem érint, meg szerintem ez nem is létezik csak olyan mint a fejfájás, seksz elleni kifogásként használják a Férfiak ellen!!4 négy!
kínos Videó - Élő adásban esett ki a betétje: "A mexikói énekesnő profin kezelte a helyzetet." – ...de azért messze nem annyira profin mint az L7-es csaj :DDD
Egymilliárdért vágatta le a lábát, hiába: „A nyírkátai férfi a sínre fekvés előtt baleset-biztosításokat kötött, de a biztosító gyanút fogott.” – Ha van a win-win szituáció, ez a lose-lose: se láb, se kárpótlás, ráadásul innentől ha tényleg magától éri a baj, akkor se fog neki hinni senki.
Halomra lőtték a vendégeket a lakodalomban – BIZTOS CSAK ELRAGADTA ŐKET A FRAZEOLÓGIA Egy esküvő, egy temetés: bazi nagy PARTY HARD!!! afgán lagzi: "Fegyveres összetűzéssé fajult egy konfliktus egy lakodalomban Afganisztán északi részén. A lövöldözésben 21-en meghaltak, 10 ember pedig megsebesült, mindannyian civilek." – Én mindig basztatom az amikat amikor tévedésből esküvőket bombáznak szét, de most megkövetek minden egyes pilótát: ezek maguktól is képesek kiirtani egymást. Az is milyen már hogy arrafe töltött Kalasnyikovval mennek még az esküvőre is mert hátha szükség lesz rá... Nap kommentje:
BIVALYKA 2015.07.27. 09:12:39
Csak felejthetetlenné akarták tenni a nagy eseményt.
CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 30.:
KIPURCANT A RÚDTÁNCOS, ANYÁNAK EGY SZÓT SE
Hey Gollam, is that you?
Talán érdemes:
Kilenc előtt tíz perccel egy Lifetime tévé-thriller a Film+2-on Kanadából mely csatorna minőségileg olyasmi lehet mint a Syfy Amerikában, de koncentráljunk a sztorira: egy fiú öngyilkossága mögött valami sokkal csúnyább ügy áll, egy Végzetes kollégiumi búcsúztatóbuli ahova egy strippert is meghívtak, aki viszont csak táncol, de nem „szolgáltat”, így véletlenül meghal. A srácok előbb elrejtik a testet, de a később öngyilkos fiú azt javasolja, menjenek a rendőrségre, így már a hirtelen halála is érthetőbb... Kapcsolódó hírek is vannak ám:
Saját szülinapi bulijában lőtte magát fejbe véletlenül a 21 éves srác: "A családja eldugta előle a puskáját, amivel a buli hevében lövöldözött, de ő meg akarta keresni." - PARTY HARD!!! Addig nem buli a buli amíg valaki meg nem hal! Nézzük a jó oldalát: legalább emlékezetesre sikerült a szülinap, persze a legjobb az lett volna ha szelfizett is volna előtte vagy közben :)
Demi Moore teljesen kiakadt a medencéjében talált hullán – PARTY HARD 'till death! – "Nem tudott úszni a medencéjében megfulladt fiatal. A lányai buliztak a házban a távollétében, de valószínűleg nem ők tartották a végzetes medencés partit." – Igen, ez nagyon valószerű hogy Demi Moore vadigenekeknek kölcsönadná a házát egy medencés bulira...
Universal Channel, 21:20: Háromfejű cápa – A szokásos heti Asylum-baromság a Zs-filmek védőszentjével, Danny Trejóval a főszerepben, de persze úgyis mindenki a valószerűtlen főgonosz miatt fogja nézni. 22:40-kor viszont egy újabb embervadászos kliségyűjtemény a Filmboxon a városi idegenek vérét szívó Jasper Park-i vallásos redneckekről. Ahol az egyik (már a film elején másvilágra küldött) szereplőt Tom Alan Smithee-nek hívják, az alcím pedig Kirándulás a halálba, ott a mozibubus már örömmel dörzsölheti a kezét, igen, az összes itteni rémisztgetést láttuk már ha megvolt a Deliverance, a Hills Have Eyes vagy akár a Texasi láncfűrészes (utóbbi kettőből természetesen csak az eredeti ér pontot). A megölt hapsi nőjét a gyilkosok elzárva, testi szükségletek és szaporodás céljára tartják, de nem sokkal később jön egy másik, nagyobb társaság akik paintballozni szeretnének egy jót, de az itteni szektában jövevényként csak nők jöhetnek szóba... Jóval később, 01:10-kor újabb színészközreműködésesség a Universal Channelen, itt Billy Bob Thornton adta a forgatókönyvet Sam Raimi alá egy jósnőről (Cate Blanchett), aki egy hozzá látogató fiatal pár nőtagjának szörnyű végét akaratlanul is megérzi, de a Rossz álmokban az igazi látnok a néző aki valahol mélyen sejti hogy nem az az egyébként ellenszenves férfi (Keanu Reeves ilyet is tud) ölte meg aki a leginkább gyanúsítható a tett elkövetésével...
Kis hírek a nagyvilágból:
ma is tanultam valamit - Ön szülne 9 gyereket 600 millióért?: "Egy gazdag kanadai ügyvéd a végrendeletében arra a nőre hagyta a vagyonát, aki a legtöbb gyereket szüli 10 év alatt." – Hát ennyiért még férfi létemre is szülnék gyereket, de tízéves már elmúltam, egyébként sem értem miért ilyen alacsony a korhatár, nem szeressük a pedofíliát..:SSS
kockahas – Demi Lovato vizes fürdőruhában zakózott hatalmasat – MUHAHA! Azt remélem is!
A törvényt hibáztatja, mert tűzijáték-rakéta robbant a fia fején – Akkor Amerikában innentől július 4-ével is az lesz mint a konföderációs zászlóval? :DDD
Agyonlőtte a támadóját, aki valószínűleg egy sorozatgyilkos volt egy igazi kínzókisbusszal – REMÉLEM AZ OTTANI TASZ MÁR INTÉZKEDETT AZ ÖNBÍRÁSKODÓ FELELŐSSÉGREVONÁSÁRÓL!!!44 négy!!!
Taylor Swift baráti köre annyira kiterjedt és befolyásos, hogy elhozhatják a világbékét - Na most, a befolyásosak és kiterjedtek nem a világbéke, hanem az envéó elhozatalán fáradoznak, ebből is látszik hogy Swift barátai max. jólelkű hippik. Bizonyíték kell? Tessék:
Ferenc pápa antikapitalista forradalmat szervez: "A katolikus egyházfő szava messzire ér." – Na neki sajnos tényleg vannak "befolyásos barátai" :SSS Esküszöm a végén még hitgyülis leszek ha sokszor mond ilyen hülyeségeket... Mi ütött belé, eddig tök normális volt!
Ferenc pápa kokalevélből készült teát ivott: „Szerencsére nem Európában, mert itt drognak számít a kokatea.” – TISZTELET, A KATOLIKUSOK TUDNAK ÉLNI Ja hogy ez volt az oka mindennek. Feri bátyám! A drog az rossz, értem?!
Magyarország ledolgozta az eredendő bűnét: "Igaz, hogy 20 év kellett hozzá, de látványos a változás." – Micsoda közgazdászos hülyeség már ez is, az eredendő bűntől Jézusnak köszönhetően szabadult meg nem csak Magyarország, de az egész világ!
Féltik az elítéltek bosszújától a diáklányverő börtönőrt: "Nem akarják, hogy saját fogvatartottjaival legyen a támadással gyanúsított volt tiszthelyettes." - Esküszöm mindjárt megsajnálom szegény nőverőt. Ja, nem. ZSARUK!!! IDE TEGYÉTEK!!!!!!!!!! :DDDD
Tíz trükk, ha nincs nálunk dugóhúzó: „Néha még egy igazi férfinél sincs dugóhúzó.” – AKKOR NEM IS IGAZI FÉRFI. Egyébként mi ez a tökölés a forrasztópákával, fogókkal meg ilyen hülyeségekkel? Nap kommentje:
kormánypárti blogger 2015.07.07. 11:53:58
Ilyen gond nincs a kannas borral. :-)
ÍGY IS VAN! EGÉSSÉG, VISZLÁT SZOMBATON! :)))