HÉTFŐ, OKTÓBER 19.:
SZUPER A DIZSI!
Nyugi, leveti :)
Ismétlés, talán érdemes:
21:25-kor egy újabb bűnös élvezet a Film+-on: az Országúti diszkó nagyjából minden amit a maiak (Tarantino, Rodriguez és a többiek) próbálnak megidézni, de mivel ők direkt erre utaznak, ezért bár vérben és agresszióban felülmúlják a nagy elődöt, de a nyolcvanas évek romlatlan naivitását (filozófusból ökölharcossá váló békebíró az elmaradhatatlanul belezúgó helyi szépséggel) nem tudják visszahozni. Dalton (Patrick Swayze) feladata a DEMOKRÁCIAEXPORT béke helyreállítása, akár erőszakkal is (good, good), és legújabb megbízatása a címbeli helyszínen még a szokásosnál is keményebb diónak ígérkezik, amikor viszont régi tanítója (Sam Elliott) is besegít neki, végre tűzzel-vassal elhozzák a békét ide is (és persze a csajt is megkapja).
Talán érdemes:
A Szupervihar egy korábbi (?) inkarnációja (Teljes megsemmisülés) volt már nálunk, a hozzá hasonlóan komolyanvehetetlen ma esti opust meg egyből többfele vágták, az első részt kilenc előtt öt perccel kezdik a Film+2-őn. Az aktuális világvégét most egyszerre próbálják meg elhozni a hideg,-illetve meleghullámok, de a hőmérséklet ingadozásánál jóval nagyob veszélyt rejtenek az áramkimaradások. Régi indián közmondás hogy nincsen B-film lecsúszott nevek nélkül, és itt az utóbbi időkben nem igazán a mozis alakításai miatt elhíresült Randy Quaid próbálja menteni a menthetőt. Más. Ha még nincs rom.kom.-túladagolásunk Drew Barrymore-ral vagy nélküle (de inkább vele), fél tizenegy előtt öt perccel vár minket egy újabb bőrlenyúzás az HBO Comedy-n 1998-ból. Az Ennivaló a csaj legfőbb erénye hogy ADAM SANDLER Ő, Akit Nem Szabad Nevén Nevezni nem szerepel benne, a kötelező szépfiút Luke Wilson játssza, vele keveredik lassan komolyodó viszonyba a férje halála után gyerekét egyedül kihordani készülő csaj (Barrymore, who else), viszont amilyen szerencséje van a pasival aki hajlandó felnevelni a más gyerekét, annyira nem ütötte meg a főnyereményt annak családjával, akik elől minden eszközzel igyekeznek titkolni a nagy eseményt...
Hétfő? #LESZAROM.
Íme mindenki hősei, a fagyitolvajok!: „Öt férfi 107 liternyi Häagen-Dazs jégkrémet csórt el egy manhattani boltból péntek este. Ön mit csinált péntek este?” – Csak azt amit hétfő este is:
Aleska Diamond vagy VV Ágica ünnepel ma este: "Ma vége az Ezek megőrültek gameshow-nak a TV2-n. De mi jön utána?" – Mi jönne, mi jönne... Brace yourselves, LESZAROM is coming!!
Cinthya Dictator halálosan aranyos ezekkel a fülekkel – Nem hat meg, én csakazértis LESZAROM.
Lángoló – Óriási Metallica-hír: „James Hetfield bevallotta, hogy dalokat rögzítenek.” – Kénytelen vagyok bevallani, hogy LESZAROM.
d á m a – Gumicukor – Dita Von Teese-ről két szó jut eszünkbe: A NŐ – Nekem csak egy, az hogy LESZAROM, a NŐ meg még mindig Gianna Michaels!
Egész életében rosszul hajtotta fel az ingujját!: „Annyi helyen olvastuk már, hogy egyáltalán nem úgy csináljuk, ahogy kéne, hogy kipróbáltuk és megmutatjuk a helyes módszert!” – LESZAROM, ezt is mindenki csinálja úgy ahogy akarja!
A nap, amikor fél Japán macskának öltözik – ...és a nap, amikor LESZAROM.
Bizonyítékot posztolt – Gumicukor – Meg lehet nyugodni, Vin Diesel nem pocakos – Keep calm: én így is LESZAROM.
pelenkafenék – Gumicukor – Csobot Adél bemutatja a pelenkás Miley Cyrust Nicki Minajként – LESZAROM, még bőven itt van az eredeti is:
Nicki Minaj ennél jobban már nem tudná kihirdetni, hogy óriási melle – LESZAROM, de fogom még ennél is jobban leszarni.
Malia Obama a menő Obama, ez már biztosnak tűnik – Én meg biztosan LESZAROM, már csak a biztonság kedvéért is.
Bréking: Asif és Mudasir újra a legjobb barátok: „Egy hónapja Asif Raza Rana szakította meg legjobb barátságukat a Facebookon, de most már minden visszatért a régi kerékvágásba.” – EZEK MEG KIK? ÉS NEM VOLNA EGYSZERŰBB COMING OUT-OLNIUK NEKIK IS? LESZAROM.
De mi lóg ki Debreczeni Zita orrából? – LESZAROM.
Gumicukor – Ideje volt: újra foci miatt vetkőzik ez a venezuelai nagy mellű jónő – ...és ideje van a leszarásnak is: LESZAROM.
Gumicukor – Az ott nem Bruce Willis Király Viktor mellett?: „De!” – És nem szarom le? De igen, LESZAROM :)
Őrület! – Gumicukor – Katherine Heigl segget villantott, de nem véletlenül – Nem véletlen akkor az se ha LESZAROM.
Velvet – Nem hiszi el, mennyire szeretik Voksán Virágot Koreában – HÁT JA, EZEK AZ ÉSZAK-KOREAIAK NAGYON KI LEHETNEK ÉHEZVE LESZAROM.
watchmen – Mit tenne, ha az öné lenne a TV2?: "Én megcsinálnám faszán az Aranypart 2-t." És ön? Mit kezdene vele?” – Lássuk csak... Először is Giannának gründolnék egy főzőcSkeműsort, aztán meg az össZes műsort leszArnám...báR mOst is ezt teszeM :)))
KEDD, OKTÓBER 20.:
EVIL KISDEAD
Ne engedjétek hozzám őket :SS
Talán érdemes:
Filmbox Family, 21:00 – A kezelőorvos ÉS GYÓGYSZERÉSZ helyére beülő páciensről számtalan jobb-rosszabb feldolgozás készült, a Pót-terápia a felejtősebbek közé tartozik, „köszönhetően” a kissé jellegtelen főszereplőnőnek (Estella Warren), akiből kinéznénk a felelősségek kerülését meg hogy emiatt pszichiáterhez jár, azt viszont nem hogy annyira összeszednlé magát hogy barátnőjével önsegítő csoportot gründoljon azoknak akiket hozzá hasonlóan „cserben hagyott” a terapeutájuk (értsd: egy évben egyszer elment szabadságra). Tizenegy előtt öt perccel soknevű olasz akciózás a VHS fénykorából a Viasat6-on amit ezúttal Bosszú a jövőből címmel sóznak ránk, pedig jó bornak nem kell a cégér, a tegnapi Road House-hoz hasonlóan ez is egy kellemesen agyatlan szórakozás, egyúttal mutatja hogy nem minden robot a kereszténység ellensége, ugyanis bádogemberünk azért kényszerül inkognitóra és a testi erejéből való megélésre mert nem volt hajlandó megölni egy papot. Az NWO osztagosai azonban nyomára akadnak, és az összecsapás elkerülhetetlen... Ez megint az az eset amikor a gépnek drukkolok.
Ismétlés, de érdemes:
PRO4, 22:00, 13 kísértet – Többszörnézős remake William Castle művéből ahol az igazi sztár a ház ahol a címben található lények laknak. Ahány szellem, annyi stáció egy elátkozott zodiákusban, még szerencsére hogy a velük ellentétben nem túl emlékezetes humánok speciális szemüvegeket kapnak hogy lássák őket – ez persze egy utalás Castle eredetijére, ahol a nézőknek osztogattak 3D-szemüvegeket a vászonról „kinyúló”rémek miatt. 00:40-kor az Evil Dead 2. részének örülhetnek a kult-borzongások rajongói (hol másutt mint a Film Mánián). Mint az első rész kapcsán múlt héten írtam, ez nem is annyira folytatás mint inkább az originál újrafeldolgozása több humorral és kevesebb vérrel, viszont ide is jut négy imádnivalóan naiv kiránduló akik akkor se ismernének fel egy elátkozott házat ha ki lenne rá írva. Ash itt már nem csak sodródik az eseményekkel hanem puskát és láncfűrészt ragad (ez utóbbi szinte a kezéhez nő). Ha csak a köréje nőtt legendát ismerjük, csalódni fogunk, de ne feledjük, enélkül se Walking Dead, se Shaun of the Dead nem lett volna.
Kis hírek a nagyvilágból:
Ráesett egy hétkilós toboz, agykárosodása lett: "Az amerikai veterán katona egy nemzeti park fái alatt olvasgatott gyanútlanul." – Tanulság? Ne olvassunk és ne is kiránduljunk!!!
Brutális büntetés várhat az Apple-re - MUHAHA! Azt remélem is!
Leszakadt egy Boeing 747-es hajtóműve repülés közben – Mi az, már megint újrázzák a Donnie Darko-t csak most nem Kínában? :D
tk - Lajcsi, az ország lábtörlője: "Miért gúnyolódik a rezsicsökkentés országa azon, hogy lecsuknak egy lagzizenészt áramlopásért?" – Talán mert a rezsicsökkentés egy dolog, az áramlopás meg egy másik? Nap kommentje:
Chayenne 2015.10.01. 08:50:58
Azt kapja amit érdemel! Ennyi. Hogy kövér, meg verték gyerekkorában?! Ki a lófaszt érdekel......x embert ismerek akinek ennél sokkal szarabb gyerekkora volt, sokkal kevesebb pénzből élt és mégis becsületes maradt, nem lopott!
Mostantól nem trombita lesz hanem oboa.
Lagzi Lajcsi bérelte a luxusautóit - Sőt, a házait is, sőt még az államnak kéne neki fizetnie, annyira szegény volt valójában.
Gáspár Győző Lagzi Lajcsi ügyéről - Lali nem lop. Lalinak nem kell villany: „Gáspár szerint Galambos Lajos ártatlan, egy nagy ember tönkre akarja tenni." – Ja, nem kell neki villany, a kisugárzásával világít...
Lagzi Lajcsi III/III-as ügynök volt, de nem jelentett – MUHAHA, hát persze. Mind ezt mondja. Ezt bírom a rendszerváltásban, '90 után mindenkiről kiderült hogy lázadó volt, meg partizán volt, és kibújt a jelentési kötelezettségek alól, csak azt nem értem hogy akkor hogy a fenébe volt minden bokorban egy III/III-as...
get rich or - Ha ilyen, amikor valaki csődbe megy, akkor én is akarom!: "50 Cent ritka ellenszenvesen, pénzkötegekből rakta ki a csőd szót." – Majd ő is indul az elnökválasztáson mint a másik „becsődölt”, Trump...
döntés - TV2 vagy RTL Klub?: "Melyiket nézik szívesebben?" – Én már egyiket sem...
Azt hiszi, menni fog? – Gumicukor – Fontos kvíz: Mennyi mindenre emlékszik a Jóbarátok utolsó részéből? – Én csak arra hogy nagyon berúgtam a végére, vagyis leginkább semmire ^^
CHART - Kiderült, hol a legjobb meghalni – Segítek: SEHOL, illetve ha meghalunk, akkor nem úgyis tökmindegy? Na ugye.
Megrázó röszkei kép nyert az idei cseh sajtófotón: "Jan Zátorský azt a pillanatot kapta el, amikor a rendőrök megállították a menekültek rohamát, és az összetorlódott emberek a földre kerültek." – Én megmondtam hogy ez lesz az idei jolly joker...lesz ebből is behind the scenes verzió a nagy sikerre való TEKintettel? LOL!
SZERDA, OKTÓBER 21.:
UNLESS GUNLESS
Agy, neki.
Talán érdemes:
Visszatérő téma a Vadnyugat aranykorának elmúltával beolvadni kénytelen kovbojoké, ma kilenckor a Film Mánián láthatunk példát arra amikor Egy törvényen kívüli Kanadában fegyertelenül (Gunless) kénytelen boldogulni. Mint sejthető, az unplugged (ólommentes) életet nem neki találták ki...
Film+2, 22:50 – Ha az Evil Dead 2. kapcsán emlegettem az ihletet kapókat akkor a Mészárlás szabály szerint-nél is el kell mondani hogy nem jöhetett volna létre ha nincs a Sikoly egy->akárhány AKÁR NEM. A Kill Theory alkotói szerencsére nem próbálnak a spanyolviasz feltalálásával kérkedni, „csak” összeszedték a slasher horrorok főbb ismérveit (KÓRház a tópart szélén, kanos egyetemisták plusz a helyi öldöklő pszichopata aki véres macska-egér játékra veszi rá a fiatalokat), megnyerték hozzá Taryn Manning-ot és Theo Rossi-t a Sons Of Anarchy-ból, nyakon öntötték az egészet jó sok vérrel és effekttel úgy hogy mind a régi, mind a mai horror-fanok jóllakottan állhassanak fel utána. Éjfél előtt öt perccel ugyancsak a Fegyver törvénye szerinti élet kockázatai és mellékhatásai az HBO 2-őn, a Nagymenők és a Sebhelyesarcú keresztezéséből és Bostonban, egy kissrácról aki pont mire felnőve eljutna az alvilág csúcsára, rájön hogy nem ilyen lovat akart – természetesen nő áll a pálfordulás mögött, de Rejtő óta tudjuk hogy az ilyen munkahelyekről a kilépés életveszélyes.
Sportrovat:
zsolnai - Miért egyre népszerűbb a futás a fiatalok körében?: "Mi egyre népszerűbb a fiatalok körében ez a minden porcikánkat megmozgató sport?" – Nem "mi" hanem "miért". És azért, mert szar a BKV!
kontentbánya - Így ünnepelt tegnap a magyar válogatott: "Zúg az öltözőben a no roxa áj." – Istennek hála az utóbbi harminc évben mindent kihagytam ami magyar foci, de mivel olvastam hogy ez valami világ-sorsdöntő meccs, meg (majdnem) zárt ajtós, gondoltam utánaolvasok, de bár ne tettem volna. Szóval a Világhírű Magyar Válogatott vért izzadva legyőzte a feröeri munkásokból, delfingyilkosokból meg családapákból álló hobbicsapatot? Mi lesz a következő srácok, eljátsszátok amivel Roots Manuva poénkodott anno egy klipben? Plusz, nem elég hogy egy félprofi csapat ellen "győztetek" (azért tegyük hozzá hogy az se sokon múlt), de van bőr a képeteken ilyen fos zenével ünnepelni? Persze tudom minek örültök: az ellenfeleitek holnap visszamennek a melóba, ti meg akkor is kapjátok a támogatást hogyha kerekesszékesek és Down-kórosok ellen nyertek 0-1-re. A SZÁNALOM LEGALJA VAGYTOK, NEM SPORTEMBEREK, Puskás, Bozsik meg a többiek zokogva forognak a sírjukban. Na, ez is megvolt, most újabb harminc évig messzire kerülhetem a labdarúgást...jaj dehogy, hiszen eme óriási győzelem után visszatért minden a normális kerékvágásba és meg is magyarázzák:
Storck: Jó, élvezetes meccs volt – Ja, mint a Ravasz, az Agy és a többiekben: megindító meccs volt, még úgy is hogy vesztettünk: „A kapitány szerint a Feröer elleni meccs miatt sokan elfáradtak, ezért is kaphattunk ki.” – ÉDES FASZOM! Mint Hofinál: „Tud úszni? És ha megfizetem?”, csak az úszást futballra kell cserélni. Úgy látszik nem tudnak annyit fizetni nekik hogy ne legyen fáradtak és tudjanak.
Amikor a törökök megtudták, ők mennek az Eb-re helyettünk – Az Index pesze elnézte a videót, szerencsére én most kijavítom helyettük is ^^
CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 22.:
CSILLÓVAGOK HÁBORÚJA
A FEKETE keresztes lovag mindig győz!
Kiemelten nem érdemes:
Viasat3, 21:00: Észbontók – Járhatnám a könnyebik utat amit a Comment blog is hogy megnézem és aztán szörnyülködök-röhögök, de minek? Lassan már a közönségnek is nyilvánvaló lesz hogy túl van játszva az egész – de ami még jobb, már az is dereng a Zembereknek, hogy miért mutatnak nekik egyre több hülyét meg gyökeret a tévében: azért hogy ő egy kicsit okosabbnak érezhesse magát. Ergo, aki kicsit is gondolkodik az átlátja ezt és azért ne nézze, aki meg szeret röhögni a más kitalált hülyeségén meg azokon akik pénzért alázzák magukat, az meg semmivel sem jobb a nevetsége tárgyánál. Kapcsolódó hír:
c:c – Észbontók: idiotizmus a tévében: „Rossz belegondolni, hogy ezek a hülyék köztünk élnek, de nem ennyire hosszan.” – Na erről beszélek: ha már az Indexesek is kezdik kapirgálni az irányított népbutítást, az már maga a Q.E.D. :DDD
Talán érdemes:
...akkor már inkább a Film+2-őn az ugyanabban az időben (kilenckor) adott Lovagok háborúja (Harc a végsőkig) ami bár 2011-es de jól megy a mai trónokharcsás trendek közé. Az előbb engedményeket tevő, majd saját népe KÖZÉ LÖVETŐ ellen hadsereget gründoló János király története óvatosságra intő jel az országuk akaratával szembenő vezetőknek – hogy az ilyenek miért kell elbuknia? Hát mer’ kell :) Elég az hozzá hogy a despota uralkodóra maguk a Magna Chartában rögzített előjogaikat követelő lovagjai támadnak. Végezetül tizenegy előtt öt perccel ódritatu hozza sokadjára a vele azonosított szerepet a Filmcafén, üdítő változtatás hogy az általa játszott, frissen megözvegyült asszony, Nathalie itt egy átlagosnál is átlagosabb fickóba zúg bele és ezáltal megnyílik előtte a második élete lehetősége, döntését viszont néven veszi a korábban bepróbálkozó főnöke pedig tudhatná hogy néha tényleg csak az működik a nőknél ha megnevettetik őket – bár nyilván nem azoknál akik a jóképű vagy gazdag tahókra buknak.
AMIKOR SZERETEM AZ INDEXET, AZ ORIGÓT ÉS MÉG A 444-ET IS rovat:
...mert százévente egyszer ilyen is előfordul::
Valóra vált egy álom: kirakhatjuk puzzle-ből II. János Pált – Végre valami hasznos és értékes szabadidő-eltöltést ajánlanak nekünk. Lehet ezt még fokozni? Igen, lehet:
Egy jó máglyarakás vasárnapra? - SZERETEM AZ INDEXET, végre jó programokat ajánlanak! Az Inkvizíció feloszlatása óta várok egy kiadós boszorkányégetésre! :)))
Van igazság Magyarországon, elkapták a terrorbohócot: „Egy férfi 4 éven át terrorizált egy üllői nyugdíjas házaspárt. Hét kutyájukat ölte meg, rendszeresen felgyújtotta a melléképületeket, festékkel, téglával bombázta a házukat. Végre elkapták az álarcos támadót.” – ...és ebben kivételesen a 444 is pozitív szerepet játszott, úgyhogy jár nekik a TISZTELET.
Már megint hazudik az Index! – ...és végre egyszer igazat mondanak :)))) This I like!
Ennyi mindenre jó a vörösbor: „Lehet, hogy nem ismeri, de igazán hálát adhat a rezrevatrolnak, ugyanis egy csomó dologban segíti a szervezetet.” – Újabb releváns hírek, és még azt se mondhatom hogy én a töményet meg a sört jobban szeretem, mert erre is gondoltak:
A kerek sör, a szögletes sör, a hosszú sör, a rövid sör: „Ezer fok van árnyékban, úgyhogy aki nem menekült vízpartra, annak az egyetlen értelmes választásnak az tűnik, ha a Városliget árnyas fái vészeli át a hétvégét, ahol éppen Főzdefeszt zajlik. Megnéztük, mire figyeljen.”
8+1 egészségügyi érv a sörivás mellett!: „Megjött a nyári meleg, igyon meg nyugodtan napi egy korsó sört, mert jót tesz vele a veséjének, a vérnyomásának, a szívének és az agyának is!” – Bár mire eljutottak hozzám ez a hírek addigra beköszöntött az ősz meg az eső, de ugye a sörhöz sosincs rossz idő, úgyhogy:
Igyon sört, azzal legalább nincs baj! – Persze nem akárhol, mert:
Dívány – Vigyázat, már a félliteres sör is csak 4 decis! – SZERETEM A DÍVÁNYT, ez a hír már kimeríti a közszolgálatiság fogalmát!
guruboy – A sör 10 elképesztő egészségügyi hatása: "Csökkenti a szívbetegségek és az Alzheimer-kór kialakulásának valószínűségét, de számos más, pozitív hatásai is vannak!" – Aki pedig a mellékhatások miatt aggódna, annak is vannak jó híreik:
ma is tanultam valamit – Sörhas valójában nem is létezik – ÉN EZT MINDIG IS TUDTAM, de jó az Index címlapján igazolva látni magamat, ahogy itt is:
vagy van, vagy nincs – Parázik, mert pornófüggő? Csak magát szívatja: „A Kaliforniai Egyetemen végeztek néhány kutatást a pornónézős szokásokról, és azt sikerült megállapítaniuk, hogy pornófüggőség nem is létezik.” – Persze azért itt sem mindegy mit fogyasztunk, mivel:
ÉLET – Az erőszakos, nőverős dugásjelenetek átírhatják a vágyainkat: „Az erőszakos-fojtogatós-nőverős pornókkal nagyon kell vigyázni, mert ezeknek nem sok közük van az igazi szexhez.” – ...és én akkor ezt most linkelem is úgy ahogy van.
18+ élet A G-ponttól tényleg sikongatva élveznek a nők?: "Határozottan nem." – Bizony nem, mivel NŐI ORGAZMUS NEM LÉTEZIK, AZ ORIGÓ IS MEGÍRTA, és már az Indexen is olvashatjuk! SZERETEM A VELVETET, végre igazi híreket közölnek, nem csupa bulvárszart!!44! négy
Dívány – 10 ok, amiért inkább ne tartson szeretőt – OK, ezután a szinte hagyományos értékeket képviselő cikk után már Steiner Kristófot is hajlandó vagyok szeretni, persze kizárólag heteró-sekszuális értelemben. Van még hova emelni a tétet?
Mérce - Egy újabb ok, amiért az MSZP-nek vesznie kell: "Kamuzott egy megvalósíthatatlan adókulcsot, ahol a gazdagabbak adóterheit is csökkentené." – Nem hittem hogy ezt ebben az életben ezt leírom, de tessék: SZERETEM A KETTŐSMÉRCE BLOGOT :DDD
Windows 10-re frissít az Index: "A rendszergazdáink pendrive-okkal zaklatják az újságírókat, és azt ígérik, hogy jó lesz. Persze minden változás morgással jár, és őrjítő, amikor máshova kell klikkelni, mint eddig, de mi szembenézünk ezzel kihívással." – Szerencsére a 444-en gondolnak a hozzám hasonló egyszerű userek problémáira is:
Mielőtt Windows 10-re frissítenek, feltétlenül töröljék a pornógyűjteményüket a “Saját képek” mappából – ...és ennyi, a cikkben linkelt videót nézze meg mindenki végtelenítve két napon át, én már beállítottam csengőhangnak is! Viszlát szombaton, addig is EGÉSSÉG!