A Mindenszentek immár végérvényesen egyike lett a Magyar Hagyományoknak, amit a Haladó Szellemű Ifjúság július 4-ével együtt ünnepel. Régen ilyenkor emlékezni meg gyeryát gyújtani jártunk a temetőbe, szerencsére Amerika megmutatta a halálban meg a gyászban is a jót! Mint az köztudott, ilyenkor megnyílnak a sírok és az élőhalottak elözönlik a Földet hogy eljárják a még élőkkel a haláltáncot, és a Doboz ötödik korsó sör után manifesztálódó kocsmai szuperhőse, Béla bácsi régi vendéget rángatott elő halivúdi kriptájából: Madonnát! Igen, a Pop örökifjú Királynője a stagnáló lemezeladások hatására úgy döntött, bevállal egy PORNÓ promó-interjút és beavat minket legfrissebb mesterműve rejtélyeibe, nem mellesleg pedig összeszedi a hétvége legjobb tévéműSÖRsorait is.
SZOMBAT, OKTÓBER 31.:
REBEL HEART, DISC 1.:
1. Living For Love – Üdvözlöm az olvasókat, akkor vágjunk is bele a Super Deluxe kiadás első számával! Ez a dal a kötelező slágerjelölt ami megadja az alaphangot. Minden lemezemen vannak ilyen álságos-pozitív-táncolós izék, ezeket egyből a gay clubokba szánom, ezekből lesznek a remixek is, amiket szintén ugyanoda szánok. Én figyelek a közönségemre!
Universal Channel, 19:00: Csápok a mélyből – Imádom a japán polippornót, ezt nem is kell tovább ragozni. A zártkörű partijainkon ez a legmenőbb, meg a halott disznófejekkel való közösülés :))) Ha már szóba került:
2. Devil Pray – Ez a dal a Sátánról szól. Ha megfigyeled, minden lemezemen vannak ilyen vallásgyalázó számok amikbe azért persze belerakok némi cukimukiságokat hogy visszavághassak a kritikusoknak. Mint tudod, az összes beavatottnak fel kell a gyerekét áldoznia a siker érdekében, én is ezt teszem. Mit gondolsz miért fogadtam annyi afrikai kölyköt örökbe, merő szívjóságból? A kutyának se tűnik fel ha egy-kettő eltűnik közülük :DDD Egyébként a Ghosttown után ebből is lesz majd videoklip, mármint a gyerekáldozásból, figyeld meg, a rajongóim ezt is művészi szempontból fogják majd elemezni, eszükbe se jut a hide in plain sight-metódus :DD Na, ugorjunk is tovább mielőtt túl sokat pletykálkodok :DD
M3, 20:45: Lehetetlen!? Mészáros Márta – Most persze térdre eshetnék a magyarok előtt hogy nekik már harminc-negyven éve is voltak női rendezőik miközben Halivúdban ma is nagyítóval kell keresni őket, de nem, nem, csakazértse, mivel szerintem Mészáros Márta rossz értelemben feminista. Igen, még akkor is feminista ha ő ezt nem tudja magáról, ugyanis hogy ki a feminista azt én döntöm el, ahogy azt is hogy ki a jó feminista. Ha valaki – ahogy Mészáros is – filmet forgat az orosz katonák nemierőszakolási szokásairól, az nem jó feminista, mert nem tudja értékelni a kulturális sokszínűséget és a más szokásokat! A jó feministák olyanok mint én, a Pussy Riot vagy a Femen (ezeket egyébként keverem, csak azt tudom hogy az egyik szarul zenél, de mindkettő meztelenkedik, és az botrány, tehát jó). Nem értem miért hiszik egyes nők még 2015-ben is azt hogy elég ha bátrak és tehetségesek! Miért nem tud mindegyik vetkőzni inkább?! Nekem is bejött!
3. Ghosttown – Hahhaha, ez nagyon vicces, ennek a dalnak az ötletét a Specials-től loptam, persze a rajongóim ezt is tök eredetinek fogják hinni, pedig már a cím se saját kútfő, csak a tartalmán változtattam nehogy véletlenül fizetnem kelljen, bőven elég volt amikor jobb ötlet híján elloptam egy ABBA-számot. Na de vissza a Ghosttown-hoz! Míg a Specials-szé egy ilyen szomorú, anti-thatcherista rinyálás volt a bezárt gyárakról, a munkanélküliségről meg a fiatalság kilátástalanságáról, addig az enyém az Új Világrendről szól, egész pontosan a Dzsordzsiai Emlékköveken megjósolt népirtás után keletkező szellemvárosokról, mert ugye nincs ennyi emberre szükség, ezt te is beláthatod, és ugyan ki a faszt érdekel mi lesz a plebs-szel a herd killing után? Csak az a lényeg, addig is vegyék a lemezeimet meg jöjjenek a playback-koncertekre :)))
4. Unapologetic Bitch – Ez a dal rólam szól és arról hogy én mindig a magam útját jártam és magasról tettem a csürhe véleményére, még azokéra is akik megveszik a lemezeimet, ha ezzel újabb közönséget nyerhetek meg magamnak. Ha megfigyeled, minden lemezemen van legalább egy olyan szám ahol elmondom hogy mennyire kemény vagyok és mennyire nem érdekel semmi, még akkor sem amikor Psy vagy Miley Cyrus alatt pózolok hogy ugyan a mai fiatalok is fogadjanak már be és legyenek szívesek vegyék meg a lemezeimet. Szerintem nem ciki lekurváznom magamat még hetvenévesen sem.
Duna TV, 21:00: Holt költők társasága – Na ez megint valami ami annyira rossz értelemben nyolcvanas évek hogy rosszabb már nem is lehetne. Nyálas humanizmus, Robin Williams, iskolába járó diákok akiket a tanulás mellett a költészet és az élet szépségeire próbálnak nevelni...minek? Nem inkább tombolniuk meg drogozniuk kellene ahogy mi is csináltuk a Bronxban? Nem csoda hogy az egyik gyerek megöli magát a filmben, hát az élet nem erről szól, hanem a dekadenciáról! A zenéjét meg valami Maurice Jarre szerezte, asszem ez ugyanaz amelyik most tért vissza egy langyos diszkólemezzel...vagy nem? A fiatalok zenéit vágom, de ezekkel a dinoszauruszokkal hadilábon állok még akkor is ha velem egykorúak. Jarre-Jarre, nem tökmindegy? De.
5. Illuminati – Ez annak a tipikus esete amikor az emberek pofájába tolom az okkultizmusomat és még akkor se hajlandók szembenézni a valósággal. Érted, csinálok egy ilyen számot (amiben azért próbálok visszapúposkodni a médiába Rihanna, Lady Gaga meg a többi, mellettem elhúzó epigon hátán, az ő nevüket ugyanazért dobom be mint a sátános számokba a cukiságokat), szóval van egy szám egy titkos társaságról és a sok hülye még ezt is úgy értelmezi hogy én valójában ellenzem ezeket és gúnyt űzök belőlük. De aki rajongó az már csak ilyen, még ha a fenevad számát vésném bele a homlokomba, akkor se tartanának gonosznak. Persze szeretem őket meg minden, de nem tök ari már hogy mennyire segghülyék és elfogultak? LOL!
6. Bitch I'm Madonna – Ez a dal is rólam szól! :) Eredetileg ez meg a Bocsánatkéretlen Kurva az egy szám lett volna, még a címe is megvolt: Bitch, I’m Madonna, an Unapologetic Bitch, csak aztán a kiadó kitalálta hogy csináljunk belőle kettőt hogy azzal is kitöltsük az üresjáratokat a lemezen, amikből (így magunk közt szólva) elmondhatom hogy bizony még így is kurva sok van, a deluxlemezen meg aztán főleg.
Cool TV, 20:50: Alkonyat – Na látjátok, ilyen egy mai, útmutató mestermű! Annyiban hasonlít a másik világmegváltáshoz, a Szürke ötven árnyalatához hogy az alapul szolgáló könyv itt is jó (nem tudtam elolvasni, de biztos zseniális ha egyszer megfilmesítették), de ez a Mű nagybetűs MOZI amit én minden iskolában kötelezően vetítenék: van benne sekszuális másság, okkultizmus, halál meg biztos még drog is. Úgy értem a saját gyerekeimnek persze nem vetíteném le, Isten ments hogy valamelyikük kezébe kerüljön ez a mocsok akár csak könyvalakban is, de a plebs csak hadd zabálja kétpofára. Ha már az alkony meg a Hold szóbakerült:
7. Hold Tight – Erről nem jut semmi eszembe, szar töltelékszám. Minden lemezemen van ilyen is. Még az is lehet hogy nem én énekeltem föl, újabban rengeteg fiatal tehetségnek hagyom hogy érvényesüljön...
8. Joan Of Arc – Ez valami transz-sekszuális francia picsáról szól aki egy hajót akart építeni mert jött az üvegházhatás de végül megégették mert boszorkány volt és ugyanannyit nyomott mint egy kacsa vagy valami ilyesmi, nem a valós történet a lényeg hanem hogy én is pont ilyen lázadónak látom magamat még úgy is hogy engem nem üldöznek meg égetnek hanem horribilis pénzeket fizetnek még szopó,-meg leszállóágban is. Ha megfigyeled, az új lemez bevezető kampányát forradalmi, lázadó módon magamra vállaltam, még soha senki nem csinált ilyet. Ez volt az amikor ilyen drótbizbaszokat montíroztam mindenféle hírességekre akikkel tudom hogy meg lehet a csürhét szólítani, főleg fekete polgárjogi harcosokat válogattam, olyanokat mint Nátha Gandhhhi, dr. Martin Luther Tyson vagy Leslie Nielsen Mendelssohn, az első dél-afrikai elnök. Bár erről a Bárka Dzsonról nem találtam fotót a Google-n, róla viszont írtam egy dalt, aminek mint mondtam, bár nincs köze a valósághoz, de nem is ez a lényeg, hanem az hogy én az átdrogozott, átkefélt, átbulizott, átabortált életemmel ugyanúgy szenvedtem mint azok akiket évtizedekre börtönbe csuktak, meggyilkoltak vagy máglyán égettek meg csak mert ki merték mondani amit gondolnak. Az élvezet és a szenvedés valójában egy és ugyanaz, még akkor is ha az egyik pokoli fájdalommal és halállal jár együtt, a másik meg éppen az ellenkezője, tehát valahol az apáca és a kurva is egyenlő vagy valami ilyesmi, majd a rajongóim ezt is megmagyarázzák.
9. Iconic – Ez a dal rólam szól. Ha megfigyeled, minden lemezemen vannak ilyen autokunnilingvisztikus, magamat hátbeveregető dalok, erre több is jutott. Én már egy ikon vagyok, és ezzel utalok is az Icona Pop csajduóra, ahogy korábban Lady Gagára, hogy ne felejtsék ki az igazi Queen Bitch!!4 Isn’t it Iconic? LOL!!
10. HeartBreakCity – Ezt a dalt Elvis Presley-től loptam. Ami nála csak egy hotel volt, az nálam egy egész város! Szerintem már ennyiből is látható melyikünk a nagyobb forma, arról nem is beszélve hogy én még élek, ő meg már nem. A jogászok kedvéért egybeírtam hogy ne köthessenek bele.
11. Body Shop – Ez azokról a helyekről szól ahol a hozzám hasonló gazdagok az Iszlám Állam által legyilkoltak hulláiból vesznek maguknak új testrészeket vagy az élve hagyott gyerekek között válogatnak, akikkel aztán majd ilyen jótékonysági gálákon gályázva pózolunk. Bár a vallásukat utálom, de amúgy semmi bajom a keresztényekkel, főleg hogy belőlük pótlom ki az elhasznált testrészeimet.
Duna World, 22:45: A Dal Slágerei – Én örülök hogy végre Magyarországon is uralkodnak a tehetségkutatók meg az Eurovíziók, ha rajtam múlna éjjel-nappal ilyesmik mennének az összes csatornán, persze villogó mindentlátószemek és lángoló fordított keresztek meg tudatalatti üzenetek kíséretében. Semmi eredetiség, semmi kísérletezés, csak bejáratott zenék és szövegek, plusz sok meztelenkedés és kereszténységgyalázás, és persze egyedül a legnagyobb ribancok jutnának el a piramis (érted, piramis) csúcsára. Sajnos még mindig vannak akik azt hiszik hogy a tehetség érvényesül, hogy a hangszereken játszani kell nem pedig széttörni őket, de hála a média agymosásának, egyre kevesebben hallgatnak valódi zenét koncerteken és inkább adnak pénzt előregyártott produkciókra.
12. Holy Water – Ez is ilyen vallásgyalázós-sátános szám, most a szenteltvízről szedem le a keresztvizet, hestegLOL. Hú, erre a lemezre jó sok ilyet sikerült összeírnom :) Bizonyára azért mert jelenleg a kereszténység jelenti a világra a legnagyobb veszélyt.
13. Inside Out – Erre a számra nem emlékszem. Biztos hogy ezt én írtam? Vagy én éneklem? Egyáltalán, rajta van ez a lemezen vagy megint csak be akarnak ugratni a PRAE-sek mint a múltkor?...
14. Wash All Over Me – Ez a dal a cumshotról szól. Minden lemezen vannak ilyen kúrós számok egyébként, ha megfigyeled. Én még így hetvenévesen sem szégyellem a nemi életemet, sőt, százévesen is épp olyan érzéki leszek mint tizennyolc évesen voltam, és még akkor is ilyen dalokat fogok írni róla! És ha hiszed, ha nem, még akkor is lesznek szeretőim, mert lehet hogy csoffadt leszek, öreg és ronda, de elmondhatják hogy megvolt nekik Madonna! Így lesz belőlem szájhagyomány!
15. Best Night – Ez is egy ilyen dugós szám amit egy gangbang-élményem ihletett, az volt életem legjobb estéje. Már valamelyik korábbi lemezemen volt erről szó asszem.
16. Veni Vidi Vici – Ez arról a lázadó homokos festőről, Dan Brown-ról szól aki kifaragta balsafából a Dávid-szobrot, megépítette az Aquincumot és a sixtusi kápolna mennyezetét is megfestette, utána meg filmet forgatott Tom Hanks-szel. Mint láthatod, én a történelemhez is értek meg kenem-vágom az összes művész életét, főleg ha a gender-agendához lehet igazítani őket:
Cinemax 2, 20:00: Mondd, hogy szeretsz, Junie Moon! – Na ez is egy ilyen népnevelő jóság amiben nincsenek egészséges karakterek meg normális család, csak három egymásrautalt freak akik felveszik a harcot a hagyományos értékek ellen! Az érzelmileg labilis, folyton elnyomó pasikat kifogó csajt Liza Minelli (a másik gay-icon rögtön utánam!) játssza, ő az Elnyomó Maszkulinitás lesavazott áldozata aki kezelése során összefut egy epilepsziással meg egy tolószékes meleggel. Mint látható, van itt minden mint a búcsúban, én ezt mindenkivel kötelezőleg megnézetném még úgyis hogy a pénztáraknál bukott és a kritikusoknak is feltűnt, mennyire direkt hendikeppes karaktereket szedtek bele össze...
17. S.E.X. – Ezt a dalt a gyermekeimnek írtam, egyfajta altatóként. Hahaha, vicceltem, ez is egy ilyen kefélős szám :))) Minden lemezre jut legalább egy ilyen nyögdösős-dugós cucc. A címe egyébként utalás a könyvemre amivel megintcsak emlékeztetni akarom a mai ribancokat hogy ki is a kvínbiccs.
18. Messiah – Ez a dal a Sátánról szól, számomra ő a megváltó. Ezt nem is kell sokat ragozni, mindenkinek egyértelmű kell legyen, bár biztos lesz olyan naiv rajongó aki azt hiszi hogy nekem a spiritualitásba belefér Jézus. Nem, nem, soha, az NWO az egyetlen út meg a luciferiánus transzhumanizmus!!4
19. Rebel Heart – A kiadóm találta ki hogy mekkora poén lenne a címadó dalt utoljára hagyni. Mivel már többször is pofán csapattam magam a zeneletöltőkkel ezért most marha trükkösen én magam szivárogtattam ki a demóverziókat, de csak hogy kicsesszek a rajongóimmal, most direkt az szól jobban ami kiszivárgott fos minőségben, plusz a lemez összes verzióját ilyen teszkógazdaságos csomagolással láttuk el. Szerintem nagyon vicces ahogy a sok buta rajongó még így is megveszi és megmagyarázza :DD Szóval asszem ez a sima lemez utolsó dala, nekem volt még egy ötletem, hogy Japan only bónuszszám legyen, vagy a deluxverzió második lemezének utolsó dala, de a kiadómnál azt mondták kussoljak és örüljek hogy kapok egyáltalán még egy lehetőséget. Ezek mintha nem adnák meg a nekem járó tisztelet...lehet hogy kár volt a Warnerrel szakítanom?...mindegy, lássuk a második lemezt:
VASÁRNAP, NOVEMBER 1.:
REBEL HEART, DISC 2.:
1. Beautiful Scars – Ez a dal szadomazóról szól, az azzal járó szépséges sebhelyekről. Az egész Föld bolygó hajlamos elfelejteni hogy én találtam fel ezt a stílust! A mai fiatalok aratják le az én underground küzdelmeim gyümölcseit, hiába emlékeztetem őket minden egyes alkalommal. Vegyük például a Szürke ötven árnyalatát! Amikor megtudtam hogy filmet csinálnak belőle, megírtam ezt a számot, és reménykedtem hogy amellett hogy a főszerepet is én játszom, az elején meg a végén az én zeném fog szólni, erre kit választanak? Zenére Beyoncét, főszereplőnek meg azt a tök jellegtelen luvnyát, holott én még ma is bevállalnám amit a Tanú testében műveltem. Persze az is lehet hogy tudták hogy bevállalnám, ezért nem is szóltak...mondom, ez egy igen-igen KEMÉNY-KEMÉNY hálátlan-hálátlan világ, az úttörőkre senki sem emlékszik.
Film+2, 19:45: A dárda vége – Ez egy ilyen érzelgős nyavalygás a természeti népek iránt, hogy milyen bunkóság hogy keresztények térítik őket, a Google elhozza nekik az ingyen internetet, a Faszbúk meg nyilvántartásba veszi és megchipeli az összeset. Könyörgöm, 2015 van, nem lehet szabadon barlangban élni, hát kinek fogják legyártani Kínában azt a sok ájfónt meg laptopot?! Vegyék tudomásul ezek az amazonasi törzsek hogy kötelesek lépést tartani a korral, szelfizni és persze megvenni a lemezeimet. Engem őszinte borzalommal tölt el a tudat hogy létezik a Földön ember aki még nem hallotta a zenémet, ez egy tűrhetetlen állapot.
2. Borrowed Time – Ez az időről szól amit mindenki megkap ha idejekorán eladja a lelkét az ördögnek. Ha megfigyeled, az összes paktumot kötött rockzenész szép kort ért meg, Bob Dylantől egész Jimmy Page-ig, míg a többieket idejekorán elvitte a drog vagy valami más betegség, a keresztény zenéről nem szólok mert az számomra nem létezik.
HBO, 20:00: Paddington – A Teletubbies mellett a másik ideális gyerekműsor a migránsmedvéről aki túlélve a Csalagutat és a brutális angol bevándorlási hivatalt, egy befogadó családnál húzza meg magát. A Teletubbies-hez a színvonalával is tökéletesen illeszkedik, de a felnőttek is imádni fogják mert sok nekik való humor van benne, például mikor a maci a saját fülpiszkát eszi :)))
3. Addicted – Ez a dal a kábítószerekről szól. Ha megfigyeled, minden közelmúltbeli lemezemen van ilyen narkós utalás, a mollytól az MDMA-ig mindenre. Ez is olyan mint a sátános-gyerekáldozos-illuminált téma, nekem ezzel kell a vállalásomat teljesítenem, legalább egy drogos-sátános-dugós szám albumonként, nehogy véletlenül valami pozitívat közvetítsek.
M3, 21:55: III. Richárd – Hát nekem nagyon fád ez a sekszpírviljem, de biztos lesz aki még erre a gagyi magyar feldolgozásra is kíváncsi lesz. Én ugyan Hollywoodban nem hallottam még se Haumann Péterről, se Major Tamásról, Latinovits Zoltánról meg főleg, nekem a színészet Sean Penn-nel kezdődik és végződik (na meg a saját szerepeimmel). Mindegy, tiszteljük a mások kultúráit, bár megengedhetetlen hogy egyetlen transzemű sem szerepel benne, ma már ezt is másképp rendeznék, az meg milyen gagyi hogy sima fekete-fehér az egész! Na ezért is jó hogy vége a hetvenes éveknek!
4. Graffiti Heart – Ezt meg Prince-től loptam, ő Graffiti Bridge címen írta meg, teljes lemezként és még filmet is forgatott köré. Az ABBA-ügy óta ravaszabbul vagyok kénytelen lopni – viszont kénytelen vagyok, mert William Orbit óta nem találtam magam mellé egy normális dalszerzőt-hangszerelőt... :SSS
M2 / Petőfi TV, 21:05: A fiam családja – Ez amolyan modern Koldus és királyfi-remix ahol a gazdag japán család későn tudja meg hogy a gyereküket véletlenül szegényeknek adták. Én ezt nem értem, hát az orvosnak nem az lenne a dolga hogy tudja kiből mit szedett ki?! Jó, mondjuk én sem beszélhetek mert ugye a kölykeim nagy részét Afrikából RENDELTEM fogadtam örökbe AZ EBAYEN pusztán azért hogy JÓ FEJNEK TŰNJEK ÉS LEGYEN ANYAG AZ EMBERÁLDOZATHOZ a Világ Jobbításához hozzátegyem a magamét. Én mondom, ha mindenki örökbefogadna ahelyett hogy sajátot fabrikálna akkor végre megvalósulna aZ NWO totális világharmónia – kivéve a rajongóimat, ők ne vállaljanak gyereket még akkor se ha netán érinti őket a probléma, mert így kevesebb pénzük marad a limitált kiadványaimra!
5. Living For Love (PAULO & Jackinsky Full Vocal Mix)
6. Living For Love (Funk Generation & H3dRush Dub) – Ezek a kötelező modern remixek amiket majd a melegklubokban fognak játszani, és természetesen ezek is a Sátánról szólnak már, bár az alapdal asszem ilyen pozitivista izé volt. Végeztünk már? Ja, nem:
Filmbox Family, 21:00: Atyai pofonosztó – Ha egy filmben kéne a kereszténység összes rossz tulajdonságát összefoglalni, ez lenne az. Olyan minta újraforgatták volna a Legyetek jók, ha tudtok-ot Bud Spencerrel, pedig ezek közül már az egyik önmagában is egy emberiség elleni bűn! Persze próbálják emberarcúnak ábrázolni az árvákat gyámolító papot, holott az egyetlen akire nyugodtan rá lehetne bízni egy árvaház vezetését az a háromszor illuminált Jimmy Savile! Ne engedjünk a keresztény nyomulásnak, neveljük gyerekeinkből egy-egy kicsi Miley Cyrust meg Macaulay Culkint!!4
Kis hírek a Madonnából:
prominent - Orbánnal üzentek Madonnának: "Kampányt indítottak egy Budapesti koncertért a rajongók. (...) Miniszterelnök segítségével szeretnék Budapestre hívni Madonnát. Rajongók tucatjai keltek ki azért, amiért a Live Nation koncertszervező cég nem hozza a magyar fővárosba a pop királynőjét. Tiltakozásokat fogalmaztak meg a cégnek, nemcsak nyilvános oldalon, de több fórumon is. Még fb-oldalt is szerkesztettek, hogy ezzel nyomatékosítsák kérésüket. (...) Buzgóságukban a rajongók nem átállották közvetetten bevonni Orbán Viktor miniszterelnököt is, csakhogy még hangsúlyosabb legyen a kérésük az énekesnő felé. Az "Üzenjük Madonnának: Van néhány üres stadionunk" szöveg egy óriásplakát újraértelmezett változata." – A sok hülye. Ezek nem olvasták mit mondtam Európáról? Majd elmegyek Magyarországra is ha oda is sikerül elvinni a demokráciát!
Madonna élő adásban ölelkezett a Charlie Hebdo karikaturistájával: "Az 56 éves énekesnő épp az új lemezét promózta, amikor a tragédia egyik túlélője meglepetésként megjelent a műsorban." – Ez csak olyan véletlen volt, véletlenül arra járt, és mint mondtam, nekem ők az igazi feministák, meg a Pussy Riot. Én mindig tudom mikor melyik hullámot vagy kinek a hulláját kell meglovagolni.
Madonnánál edzettem - és majdnem belehaltam: „Steiner Kristóf gyilkos pilates órán tanulta meg: a popkirálynő húszéveseket megszégyenítően kerek fenekét és feszes karizmait nem adják ingyen.” – ...persze az első lépés itt is az hogy az ember idejekorán eladja a lelkét a Sátánnak, és elvhűséget fogadjon, ezt mondjuk nem kötjük a csürhe orrára ahogy azt sem hogy az elhasznált szerveinket a szegények hulláiból pótoljuk.
Madonna egy zoknibábbal beszélget: "A szájába dugott ujjal válaszolgat neki." – Emlékszem, ez akkor volt amikor valami glitch került a programozásomba, szerencsére már elmúlt.
prominent - Madonna kis híján felpofozta a riportert: "Kevés kellett, hogy eljárjon a keze az amerikai énekesnőnek." – ...és akkor még nem is kérdezték meg tőlem meg hogy melyik fogadott gyerekemet szenteltem az ördögnek, na akkor tényleg elcsattant volna az a pofon!
Ha még nem láttad Madonna csúnyáját közelről, most megteheted (18+): „Soha nem látott tökpucér fotók” – Hahaha, ezért volt jó anno bevállalnom a meztelenkedést mert így minden generációnak elő lehet kapni őket mint soha nem látott fényképeket :DD
prominent - Egerek lakják Madonna lakását?: "Nem semmi látvány tárult több millió néző elé, amikor a popkirálynő éppen élő videókapcsolatban volt." – Nem egér, hanem patkány, és háziállat. Én ezt is meg tudom magyarázni!
Gumicukor – Madonna 19 éves lánya kisírt szemekkel távozott szülinapi bulijából – Igen, emlékszem erre az esetre, a kis csitri itt tudta meg hogy az egyik örökbefogadott testvérét feláldoztuk. Azt hittem tökösebb csaj és jobban fogja viselni, hát ha nem embereli meg magát, ő lesz a következő!
Madonna két fiatal fekete gyerekkel masszíroztatja a lábát: „Az énekesnő elég támadható képet posztolt Facebookra, lassan indul is a lavina.” – A sok bigott ebben is csak a rasszizmust látja, pedig ha én csinálom akkor ez pont az ellenkezőjét jelenti! A kép hátteréről csak annyit hogy igenis volt választása a srácoknak, és mivel nem akartak csontleves-alapanyaggá válni, inkább a lábaimat kényeztették :)
Blonde ambition – Gumicukor – Madonna tízezrek előtt csinált hülyét a fiából – Neki is volt választása. Ne akard tudni!444 négy
quart- Ilyen kínos csókot még nem látott a zenetörténet: "Drake csak fanyalogni tudott Madonna csókja után."
prominent - Elsírta magát Drake Madonna nyelves csókjától – Ez a kötelező stafétaátadó rituálé amit Britney-vel és Xtinával is lezavartam egyszer. A Gonoszt halálcsókolom bele a zeneipar újabb és újabb bábjaiba, miközben azért egy kicsit a vérüket is szívom! Aszittem Drake is tökösebb annál hogy ilyesmin fennakadjon!
Pillanatragasztó 2015.04.14. 10:59:21
A zombi megerőszakolta, a tömeg meg éljenzi. Ha fordítva, egy öreg férfi smárol le egy nem beleegyező nőt, az is rendben van? #rapeculture"
úgy sírt örömében, mint egy kisgyerek"
Mostantól minden nemi erőszak áldozata ezt fogjuk mondani.
Madonna nagyon furcsa dolgokat művel egy harisnyakötőben: "És a fogával is történt valami az új klipjében, ami a Ghosttownhoz készült." – Csak kint maradtak egy kicsit a vérszívás után. De legalább nem volt hiába:
Madonna találkozott a photoshoppal: "Vagy az 56 éves énekesnő talált valami fiatalító vizet, amitől úgy néz ki, mint a saját lánya."
wow – Döbbenet, Madonna max. 30-nak néz ki új klipjében: "Ráadásul magához képest egészen visszafogott." – ...hát igen, minden kicseréltek rajtam amit lehetett, a turnéra totális nagygenerálon estem át:
Gumicukor – Ennyire magasan van a léc, amit Madonna megint megpróbál megugrani: „Pöcsmellű ördögök, félpucér lányok, keresztrefeszítésvolt az eddigi turnékon. Lehet ezt még fokozni?” – Akkor még azt hittem hogy lehetett: „Ez a turné azért került be akkoriban a hírekbe, mert volt benne egy rész, amikor Madonna Jézusként pózolt egy hatalmas, tükrökből készült kereszten, fején stilizált töviskoszorúval, miközben a Live to Tell című számot énekelte. Persze egy csomó keresztény tiltakozott, pedig a műsorszám bibliai idézetekkel végződött, szóval ennél keresztényibb nem is lehetett volna. Nyilván azzal volt a baj, hogy Jézus alakját éppen Madonna jelenítette meg.” – Hahaha, mondom, akár kecskevérben fürödhetnék a színpadon, a sok buta rajongó azt is megmagyarázná hogy ez nem sátánista, hanem a sátánizmusról szól :DD De nézzünk vissza az időben a Szőke Ambícióig: „Ez talán minden idők leghíresebb popturnéja. Erről szól a Madonnával az ágyban című film, ebben vannak a pöcsmellű krampuszok és a maszturbálós Like a Virgin, itt imitál szexet Madonna a saját apjával egy térdeplőn, és a többi, és a többi, és a többi. Ez volt a világ első olyan turnéja, ami rengeteg díszletet, táncost és koreográfiát használt fejre rögzített mikrofonnal – ez azóta a popvilágban a normális lett, akkor Madonna úttörőnek számított vele.” – Hejj, de szép idők is voltak azok! Vérfertőzés, vallásgyalázás kimaxolva, kár hogy nem védettem le mindent, simán beperelhetném Lady Gagát! Ehelyett:
lángoló gitárok – Borzalmasat bukott Madonna: „Több mint húsz éve nem állt ilyen szarul a pop királynője.” – MUHAHA, AZT REMÉLEM IS Kikérem magamnak, én ezt tulajdonképpen underground sikernek szántam, eleve annak íródott, én így kísérletezek, this is how I roll bitch, I’m Madonna!
retrovírus 2015.03.28. 16:17:41
Miért nem megy már nyugdíjba? Pénze van elég, régóta leszállóágban van, a múltjából él. Olyan, mint egy kiöregedett, puhos bokszoló, akit már mindenki hülyére ver, de még visszamászik a ringbe az újabb pofonért, mert sose tudta, mikor kell abbahagyni.
Meg kell mondjam őszintén hogy nekem az ilyen vélemények mint a fenti is ezek nagyon fájnak, a mai fiatalokban semmi tisztelet nincs az ÖREGECSKEDŐ örökifjú hírességek felé, ez engem nagyon zavar. Pedig én próbálok megtenni mindent ami cool és menő, még Psy-nak is aláfeküdtem, még Miley Cyrus-t is meghívtam egy kis nyelvezkedésre, instagramozok, twitterezek, yolózok, de hiába :(((( Na viszlát...
ethan blow 2012.06.13. 14:39:30
Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy milyen szar megöregedni. Belül még a tomboló bakfis, akiben forr a fos, kívülről meg a Bodies kiállítás, amit azért néznek meg, hogy borzongjanak. A kettő között meg ott a drog, kinek melyik: szexmánia, kemény drogok, dizájner (az különben mi a faszt jelen itt) drogok, túledzés, lebegtetés, takaró alá fingás, lóbaszás.