2015. 11. 28.
Elveszett a recikláló (nov. 28-29.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elveszett a recikláló (nov. 28-29.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, NOVEMBER 28.:
HALOTTI TOROKÉNEK

0

A férfi, aki heteró volt!4

Nem érdemes:
Bár én messzire kerülöm a retekklubbot, de gondolom jelzem hogy az idő megint engem igazolt. Az egy dolog hogy a valóságsók döntő többsége előre le van vajazva, de hogy már egy tehetségkutatóban se ügyeljenek a látszatra, az mindennek a teteje. Miről beszélek? Hát arról hogy többszörösen is hülyének nézik a közönséget, például bőven vagyunk akik még emlékszünk az itt újdonságként prezentált Pataki Ferenc fejszámolóra még a hetvenes évekből, de a nagyobb baj az hogy az általam eddig (zenéje miatt) megbecsült Horgas Eszter simán rányomta az aranygombot a vele együtt koncertező, véletlenül a Hungary's Got Talent-be is jelentkező zenésztársaira (azt hogy egy énekelni nemigazán tudó, sokadvonalas „zenész”-figura mit keres a zsűriben azt már meg sem kérdezem, úgy tűnik linczényi „vidéki mocsár” márk már eldöntötte hogy márpedig ő zenélésből fog megélni, ergo akármekkora közönsége nem lesz, valahogy mindig be fog kerülni a fővonalas médiába). Egy szó mint száz, innentől kezdve bárki aszongya nekem hogy A tehetség itthon van annak azt fogom mondani amit gyurcsány ferenc: LÓSZART, MAMA, csak azért nem fogok idekapcsolni nyolckor hogy lássam milyen színjátékot rendeznek miközben talán már a győztes is megvan, te is kerüld jó messzire! Más, de ugyanitt van a helye: csak a szemfülességemnek köszönhetem hogy nem a talánismétléses talánajánlottságokba raktam a Haláli temetést, ez ugyanis nem a (szkatologikus felhangok ellenére is) remek angol eredeti, hanem annak vérszegény amerikai változata ami tökéletes lenyomata mindennek amit a mostani halivúdi filmekben utálhatunk, leginkább hogy a Death at a Funeral nempolkorrekt humorát úgy herélik ki hogy szinte csupa feketével játszatják el (Peter Dinklage maradt meg egyedül az eredeti stábból, gondolom kisemberből odaát is kevesebb van). A halotti torok általában össznépi találkozókkal és dumálásokkal végződnek, itt viszont még el sem temették a családfőt, máris borul a családi béke amikor feltűnik egy követelődző törpe aki azt állítja hogy a megbecsült apa szeretője volt... Az angol változatban rajta kívül nagy szerep jutott a sztoriban egy hasmenéses idősebb rokonnak és fejfájáscsillapótnak nézett hallucinogéneknek. Akárhonnan nézzük, ez Neil LaBute legbutább húzása még Zoe Saldana, Martin Lawrence és Chris Rock ellenére is, szerencse hogy hajnali negyed kettőre tették a Cool TV-n, így tuti csak azokat fogja elérni akik meg is érdemlik.

Talán érdemes:
Viszont nyolckor jön a cáfolat a Cinemax 2-re hogy nem minden remake automatikusan szar – bár Blake Edwards nagyon más időkben, 1983-ban gondolta újra Truffaut ötletét, így érthető hogy a Nőimádó miért sikerült jobban mint a Haláli temetés. Edwards humorral kezeli a seksz-függőségével küzdő halivúdi szobrász (Burt Reynolds) történetét, aki Julie Andrews díványán megy le analízisbe, hogy visszanyerje kreativitását. Miattuk, na meg Henry Mancini zenéje és Kim Basinger feltűnésért érdemes belenézni. Fél tízkor a kötelező operafilm érkezik az M3-ra, ahol ezúttal Puccini kottájából játszanak, egész konkrétan Angelica nővér életét, vagyis inkább halálát, mert a múlt bűnei elől kolostorba menekülő, nemesi származású apáca szomorú vége onnantól sejthető amikor nagynénje kétszeresen is megalázza, egyszer azzal hogy lemondatja a vagyonáról, másodszor meg amikor törvénytelenül fogant gyereke halálával „örvendezteti” meg. Végezetül hajnali 01:40-kor egy enyhén okkult thriller a FEM3-on Shannen Dohertyvel aki a Boszorkányok iskolája kollégiumában nyomoz a barátnőjét eltüntető titkos társaság után. Still better story than St. Trinian's, remélem mellek is lesznek benne.

„Zene” és „film” rovat:
stílfűrész 18+ A testem nem én vagyok: „Reméljük, hogy a búcsúkoncert ellenére látjuk még Tereskovát színpadon énekelni.” – Nyugi, fogjátok látni, sőt, még az unokáitok is. Tízévente rendszeresen könnyek között elbúcsúzik és megesküszik hogy mostaztántényleg nem énekel, nem fest, nem pucérkodik többet, aztán egyszercsak rájön hogy a közönség nem bírja nélküle...nem baj, legalább ennyivel is tisztább lett pár évre a koncerttermek levegője. Vagy nem?...
láng – Feloszlik a Kispál és a Borz: „Megint. De állítólag most már végleg.”ÉDES FASZOM! Ők is? Már megint?! Nap kommentje:

doggfather • http://apengeele.blog.hu/ 2015.11.25. 15:45:02
aztán 2017ben is, majd 2018ban is és így tovább évente legalább egyszer.

...és sajnos az utódaik se sokkal ígéretesebbek:
Interjú – stenk – Nem ilyen fejet képzelsz el egy rocksztárnak – ...és ha nem lenne elég hogy a Csaknekedkislány is ezt az értelmiségi alibi-altert nyomatja, az énekesük felel a Nyugat+Zombik című hullagyalázásért is. De nem kell aggódni, még egy darabig ettől is megkímél minket a sors: „Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy mindenkitől bocsánatot kérjek a csúszás miatt. Pont nemrég küldtem ki minden támogatónak a levelet, hogy nem leszek kész Karácsonyig. (...) Egyébként baromi szar érzés, mert ezer ember küldött nekem pénzt és sokan pont az ünnepekre szerették volna megkapni, vagy odaajándékozni. Megírni nekik, hogy bocsi srácok, de nem leszek kész az előre beígért időre egyáltalán nem jó érzés.”ÉDES FASZOM vol. 2.! Hétmillió, írd és mondd, HÉT MILLIÓ forint összejött erre a borzalomra és még így is csúszik, és sajnálja!!! Nekem nem tud valaki hétmilát küldeni hogy NE dolgozzak?! Én is nagyon sajnálnám...
A Kolin London után Budapestet is beveszi: „Linczényi Márkot a Got Talentből lehet ismerni, de több év csend után ismét aktív a zenekara is.” – Igen, nyilván világhíresek, már egész London, Párizs és New York a lábuk előtt hever, most pedig hazatértek hogy Magyarországot is megtérítsék...igen, nyilván, hát persze!

andalgó kandalló 2015.11.25 08:06:44
Azt én sem értem, hogy egy éveken át inaktív, eddig nem sokat az asztalra tevő popsztár, hogy kerül be egy zsüribe? Számomra ezek a zsürik nem hitelesek.
A másik, az számomra is kérdés, hogy egy olyan zenekar, ami itthon évek óta nem is létezik, a fiatalabbak nem is ismerhetik, szóval egy ilyen hogy kaphat támogatást egy londoni turnéra???

Fosztogattak, betörtek és csókolóztak Zanzinger új klipjében: „Az Index dalversenyén tűnt fel (...) a Zanzinger néven zenélő Micsoda Dániel, aki (...) ezúttal a készülődő új lemezének (...) egyik dalához, a The Country And The Cunthoz készített klipet (...). Egy túlsúlyos kislány felnövési történetéről szól az orbáni Magyarországon. Nem tud kommunikálni a környezetével, sok minden kimondatlan marad. Később megtanul érvényesülni – államtitkár lesz, – de csak azért él ebben az országban, hogy dolgozzon, és aztán meghaljon. A történet nincs így elmesélve a dalban (...). A klip azonban nem ennek a lánynak a történetét meséli el, hanem egy fiúét, aki barátaival beveszi a budapesti éjszakát, de a buli hevében beszalad egy kis fosztogatás és egy betörés is, aztán persze felbukkan egy lány is, akivel szétszednek egy lakást, és a pusztítás öröme természetesen közel hozza őket egymáshoz.”ÉDES FASZOM harmadszor is! „A történet nincs így elmesélve a dalban, a klip nem ennek a lánynak a történetét meséli el”...vagyis a dal maga konkrétan nem „az orbáni Magyarországról” szól, csak jól esett megint kurvaországozni egyet (lásd az angol nyelvű címet), sőt a klip maga sem „az orbáni Magyarországról” szól, de szeggggény zeneszerző mégis a politikával akar eladni egy középszerű (= messze NEM közepes) gitáros pöntyögést. Csak öt napra hadd küldjem vissza ezeket a bölcsészeket a Kádár-korba, csak öt napra hogy lássák milyen is egy keményebb rendszer (ami még mindig nem diktatúra volt). Tényleg, ha ennyire magyarul akar a srác politizálni, miért angolul teszi, csak nem külföldre gyártja az országimázst? Az meg hogy larry clark szellemét idézgetik a klippel az minden, csak nem dicsérendő. A kiherélt alternatív nyávogás mellett a mulatós zene ami nagyon megy a csürhének, és persze ezt is megideologizálják hogy milyen jó:
Aki ma nem akar Kis Grófóval dolgozni, az egy idióta – Elolvastam, mert „zene”. Tudjátok mit?

theus 2015.11.01 18:06:54
Ha ma ez a király, akkor engem itt már semmi nem köt ehhez a rohadt világhoz, megyek és megölöm magam.


VASÁRNAP, NOVEMBER 29.:
A SZŐKE A CIRKÓN

0

Találkozunk a medencében?

Talán érdemes:
Filmbox, 21:00: Tökéletlenek – Vígjátéknak hirdetett egyszernézős alvilági dráma Christopher Walkennel (illetve rajta kívül Laura San Giacomóval és Denis Leary-vel), de ne ezt válasszuk, mert ugyanabban az időben két, egymástól nagyon eltérő ember Ütközéspontjából indulunk ki a Duna TV-n, egyikük (Samuel L. Jackson) kilábaló alkoholista, a másik (Ben Affleck) feltörekvő ügyvéd, egyedül a célállomás közös mindkettejüknél, a bíróság, ahova az ügyvéd nyerni, a fekete férfi pedig gyereke láthatásáért küzdeni megy, ám a karambol mindkettejük életét megváltoztatja: az ügyvéd egy fontos irata annál a fickónál marad aki miatta vesztette el a válóperes ügyét. Innentől mindkét félnek megvan az ellensége, ahogy a műfaj is (thriller), ami a gyengéje az az első perctől kitalálható pozitív befejezés, mivel mindkét karakter mélyebb annál mintsem hogy csak úgy kioltsák egymás életét. Előtte egy órával (nyolckor) ugyancsak egy sorsdöntő összefutást kapunk Hollandiából (Deák Gábor révén némi magyar beütéssel), de Olaszországban, mert a Találkozunk Velencében hol másutt kezdődhetne mint a cölöpökre épült városban. Itt családegyesül a zenész apa és régnemlátott lánya, hogy aztán az Orient Expresszen utazva mélyítsék tovább kapcsolatukat, vagyis európai road tripbe oltott lélekbúvárkodást és mély érzelmeket kapunk, ha a Cinemaxot választjuk.

Ismétlés, talán érdemes:
Hét előtt öt perccel egy 2007-es Scarlett Johansson-dráma a Filmcafén ahol a szőke ciklon pályakezdő egyetemistát játszik aki, mielőtt elnyelné a továbbtanulás feneketlen bendője, még elvállal egy kis bébisintérkedést egy előkelő nyújorki családnál, ezáltal betekintve a csillogó elit élet kulisszái mögé. Ennek alapján az Egy bébiszitter naplója még jó is lehetne, de nem az, „hála” az ütnivaló kisgyereknek meg annak hogy sajnos itt is kapunk színészkedő énekesnőt Alicia Keys-szel. Háromnegyed kilenckor Arnold Schwarzenegger 1993-as önparódiáját, az Utolsó akcióhőst vetíti az AMC amivel egy időre véget is ért a klasszikus akciózások sora, hogy a kilencvenes éveknek megfelelő posztmodern és szürreális utalások vegyék át a helyüket, kezdve a bűvös mozijeggyel kedvenc filmsztárja legújabb művébe költöző kisfiúval, folytatva az ugyanezzel a papírdarabbal a valóságba költöző filmes gonosztevőkkel. Viszont még így is ez az első olyan Svarci-film amiről már az értelmiségiek is be merték vallani hogy látták és tetszett nekik, és még Anthony Quinn meg Sir Ian McKellen is szerepel benne.

A seksz, a szipu rovat:
Gumicukor - HIV fertőzéstől parázik Kylie Jenner, nem is alaptalanul: "Volt pasija ugyanis ugyanazzal a transznemű pornóssal kavart, akivel Charlie Sheen." – Charlie Sheen transz-sekszuálisokat dugott? So much for winning, mindjárt nem irigylem annyira.
kt – Kínába megérkezett a szexuális forradalom: „Arról az országról beszé­lünk, ahol 1997-ig a házasság előtti szexet szó szerint törvény tiltotta.” – ...és még így is ők a legnépesebb népesség. Mi lesz ezután?
Megvannak a legtaszítóbb tulajdonságaink: „Mindegy, hogy mennyire szexi valaki, ha ápolatlan és lusta, akkor bukta a viszonyt.” – Én itt valamit nem értek. Aki ápolatlan, az eleve hogy lehet sekszy? o_O
18+ élet – Videó: Így roncsol szét a szennyezett cucc: „Izomgörcs, dadogás, agykárosodás. Ezekkel kell megküzdenie a 20 éves fiúnak, csak mert kipróbálta az ecstasyt. Videóját figyelmeztetésnek szánja.” – A címben még ecstasyt írnak, a cikkben már azt, hogy „ismeretlen eredetű tabletta”: "A 20 éves Jordy Hurdes igazán közel volt ahhoz, hogy életével fizessen azért, mert egy buliban kábítószert fogadott el. A tabletta ismeretlen eredetű volt és olyan mérgező anyagokat tartalmazott, amelyektől Hurdes súlyos agykárosodást szenvedett." –Asszem ilyenkor kell betenni a négynégynégy teljes legalizálást követelő cikkét. Remélem lesz aki lefordítsa a srácnak!
tv go – Ezért nem volt szex Az éhezők viadalában – Nem, nem ezért, hanem mert Jennifer Lawrence már letudta a maga seksz-jelenetét a fappeninggel. Mennyire kétszínű már Amerika, egy csöcsöt nem lehet villantani, bezzeg gyerekek öldöshetik egymást a mozivásznon :DD
;) – Jennifer Lawrence valóra váltotta a riporter álmát – Mint fentebb: nem, azt a fappeninggel tette annak idején.
nagyonpéntek – Éhezők viadala-nap: rúgjon be úgy, mint Jennifer Lawrence!: „Találtunk egy receptet egy olyan koktélhoz, amelyet bizonyítottan szeret. Nem is olyan bonyolult.” – Nekem ehhez nem kell péntek, nem kell Jennifer Lawrence és főleg nem kell ürügy. Szombaton se!
18+ Muffin – Öt dolog, amit egy pornós csaj imád Rocco Siffrediben: "Hogy nem fél durvának lenni, azt mi is tudjuk."HÉ, HÁT ROCCO VISSZAVONULT, MEGTÉRT, A CSALÁDJÁNAK ÉL MUHAHA! Jennifer White ajnározza Roccót? Az a Jennifer White akiből alig egy év alatt egy átlagos kinézetű, bevállós pornósból egy két lábon járó Walking Dead-statiszta lett, "hála" a meth-nek és a crack-nek? GigaLOL. Na mindegy, én mentem vissza inni, VISZLÁT HÉTFŐN!

 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés