2015. 12. 26.
A Szunnyadó Velő (dec. 26-27.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Szunnyadó Velő (dec. 26-27.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, DECEMBER 26.:
FURA SZERELMI HÁROMSZÖG

0
Nem nőtt meg a fabábu orra.

Nem biztos hogy érdemes:
Filmbox Family, 21:00 – Ezer évvel a második világháború befejezése után sorra születnek a komoly és vicces filmek arról hogy a legnagyobb kollaborálók (mondjuk a norvégok és franciák) valójában mekkora ellenállók is voltak. Edmond Batignole története max. annyiban tűnik ki a vészkorszakot humorosan feldolgozni próbálók közül hogy viszonylag őszintén bemutatja azt az embertípust aki előbb lopásért felnyom egy zsidó gyereket, utána pedig a felesége győzködésére beköltözik a házába miután a családjával együtt elvitték onnan a németek (ami a lopást illeti, vagy kitaláció az egész, vagy nagyon éhesek lehettek, mert egyébként a disznóhús fogyasztását tiltja a vallásuk). Innentől kb. a Halló, halló!-t próbálják megidézni, annak önkritikája és humora nélkül, mert azt hogy az új tulajdonos befogadja a régiek gyerekét aki megszökött a fogságból, sőt utána a teljes elrekvirált épületet védett házzá alakítja és még az ottlevők továbbmenekítésüket is tervezgeti, szóval ezt még karácsonykor sem veszi be a gyomrom.

Talán érdemes:
hírTV, 20:00: Határon 1988-89
– Idei doksi a nyolcvanas évek végi bevándorlásról amikor erdélyi magyarok tömegei választották Csau diktaúrája helyett a nálunk (akkor már) már puhuló szocializmust és jöttek legálisan-illegálisan. Itt szabadjon megjegyeznem hogy nagyon remélem hogy csak az ajánlóban mossák össze az Erdélyből, a Secu vegzálása és a falurombolások elől hozzánk menekülő honfitársainkat a Röszkét-Ásotthalmot ostromló, ingyen internetet és azonnali lakhatást követelőkkel :SSS Más. Bár Elton John millió dolláros zongorája (The Million Dollar Piano) szerintem lambdába sem rúghat a Zeneakadémia dizájnos hangszere mellett, de egye fene, fél tízkor adjunk egy esélyt a hülye ruhák és még hülyébb napszemüvegek királyának az m2 / Petőfi TV-n, pláne ha a legsikeresebb számait játssza nekünk. Aki azt hinné hogy csak poénból mondtam, amit, hát nem: az ő zongoráján ugyanis nem a belbecs (hang), hanem a külcsín (csilivili monitorok) fájtak annyiba, amennyibe.

Ismétlés, de érdemes:
Cinemax 2, 20:00
– Al Pacino és Michelle Pfeiffer a Sebhelyesarcú után újra szerelmespárként a Krumplirózsában és jóval barátibb hangulatban mint abban, bár először itt is bizalmatlanul méregetik egymást: a férfi jó útra tért börtöntöltelék aki a bűn helyett a gasztronómia útjára lépett, a nő mint párkapcsolatok terén bizalmatlan pincér, akinél elsőre nem is jár sikerrel a rámenős hódító, inkább egy munkatársnőjével jön össze (Kate Nelligan, aki díjat is kapott ezért a mellékszerepéért), közben Pfeiffer a mások életével van elfoglalva ha már neki nem jutott, de végül persze egymás karjaiba zuhannak ahogy azt kell. Terrence McNally saját, Neil Simont idéző színdarabját adaptálta szélesvászonra, Garry Marshall pedig rendezőként mindent megtett azért hogy a színdarab realitásérzéke itt is megmaradjon. Sikerül: Pfeiffert bármennyire is elcsúfították hogy átlagnőnek tűnjön (nyugi, azért nem annyira), Pacino meg bármennyire is Pacino marad, de meglátjuk bennük azokat a kisembereket akik valahol mindannyian vagyunk a magunk félelmeivel, küzdelmeivel és reményeivel. Kis érdekesség hogy az eredeti címével (Frankie and Johnny) egy Elvis-limonádén osztozik, ezt csak azért mondom mert vasárnapra belőle is jut majd.

Talán ismétlés, biztosan ajánlott:
A mai napot is zömmel a régi alkotások mentik amik lehet hogy voltak már de megunhatatlanok, mint például a Kopogd le a fán!, amit fél nyolckor kezd az M3 és ami a hiccskokkos-kémfilmes komolykodást vegyíti a zenés vígjátékkal. Főhőse egy svájci terápiára küldött hasbeszélő és szinte önálló életre kelő bábuja melynek fejébe egy értékes mikrofilmtekercset rejtettek gazdája tudta nélkül. Mindez csak ürügy Danny Kaye európai hátterek előtt való dalra fakadásaihoz és bolondozásaihoz melyek egy része mai szemmel talán kissé ódivatúnak hat, bár az szinte biztos hogy a kozákokkal való táncjelenet innen került Michael Jackson Black or White-jába – az meg hogy a filmbeli London helyszínei nem úgy következnek egymás után ahogy a valóságban elhelyezkednek az tényleg csak a földrajznáciknak fog feltűnni. Az Ének az esőben meg akkora mestermű hogy a kedvéért kilenckor talán még én is az ATV-re kapcsolok, elvégre ez a szeretet ünnepe vagy mi. Amellett hogy vígjátékként és musicalként is kitűnő, ez a legjobb feldolgozása Hollywood őrségváltásának a néma,-és a hangosfilm között melynek főleg a színésznők közül estek sokan áldozatul amikor kiderült hogy nem megfelelő a beszéd,-vagy énekhangjuk. Ezzel a problémával küszködik egy (csak filmen) sztárpáros női tagja (Jean Hagen) amikoris a korábban általa eltávolított és partnere által is igencsak kedvelt feltörekvő színésznő (Debbie Reynolds) tehetségével kénytelen pótolni hangi hiányossságait. Minden összejött ahhoz hogy ne jöjjön össze semmi és hogy filmklasszikus helyett kritikusok célpontja legyen: Gene Kelly lebetegedett a forgatás alatt, ráadásul Reynolds messze nem fektetett annyi munkát a szerepébe mint ő (plusz Kellynek néha tényleg rögtönöznie kellett az ilyen-olyan körülmények miatt), a második leghíresebb jelenet alatt hallható zene (Make ’Em Laugh) szinte egy az egyben egy Cole Porter-szám (Be A Clown) másolata, és mégis: a musical fogalmáról általában ez a darab ugrik be mindenkinek elsőre.

A seksz, a szipu rovat:
Függő 18+ Hollandiában szexért is lehet vezetési leckéket venni!
– Mennyivel jobb üzletet kötnek ezek a nyitott szellemű hollandok mint a pingvinek akik holmi kövekért kényszerülnek ugyanerre :DD
ész 18+ Mi az orgazmus?: „Komolyan kérdezem: honnan tudom, hogy orgazmusom van?“ – Hát ha nő vagy akkor sajnos van egy rossz hírem: az orgazmus továbbra is a Ffffférfiak kiváltsága, még a CenzOrigo szerint is!44 négy
Gerjedelem 18+ élet - Videó - Addig vártak a pincérre, hogy inkább szexelni kezdtek az asztalon – Most miért, valahogy el kell ütni az unalmas perceket, a pincért mégsem dughatták meg!
Karácsonykor többen kerültek a sürgősségire – ...mert ebben is jobban teljesítünk. És hol van még a szilveszter! :)) EGÉSSÉG!
Rövid italok és hosszú beszélgetések: „Egyre több szórakozóhely nyitja ki kapuit szenteste. Ha ön is kimozdulna a családi vacsora helyett vagy után, segítünk a tájékozódásban.”Kimozdulni?! De hát ki se mozdultam a kocsmaasztal mellől egész héten!
Az válik agresszívvá az alkoholtól, aki amúgy is azF***T, BAZ+!4!! négy!!
Vad erotika az RTL Klubon - Szorcsik H. Viki és Stohl András összemelegedett – Dehogyis melegedtek, éppen ellenkezőleg, hiszen egymással sekszeltek: "Szexjelenettel tér vissza a tévéképernyőre Szorcsik H. Viki. A fiatal lány az RTL Klub Válótársak című műsorában Stohl András partnere." – Előre látom hogy ez lesz a magyar trónokharca, remélem itt is magas lesz a halálozási ráta ^^
hogyvolt +18 Mozgókép - Buci a csajrengetegben: „Az egyik mindenkit megdug, aki mozog, a másik nem akar gyereket csinálni a hisztis csajának.” – Dehát ez a valóság! Mi a f***nak nézzem még a tévén is a valóságot?!
Vadul szexelt Szorcsik H. Viki: „A színésznő kérésére átírták a jelenetet.” – Huhh, bele se merek gondolni mit kérhetett ha át kellett írni neki :SSS
Stohl nagyon vadat szexelt Szorcsik H. Viktóriával – Igen, tudjuk, olvastuk, tudnak sekszet imitálni, a tévé meg leadja, remek. Valami-valaki más esetleg?
Földes Eszter és Lengyel Tamás aktusát sokan végignézték: „A Válótársak ismét jól szerepelt, ezúttal nem csak Stohl szexelt.” – Akkor mégiscsak én csinálom jól hogy pornót nézek ehelyett is?...
Stohl András: "A férfi nemi szerv szembeötlő, különösen, ha valakinek nagy van" – Hú, ez is de durva! Remélem legalább őt nem érinti!4 Egyébként meg:

Rosette 2015.12.17. 11:38:19
De vajon miért érdekli Bucit ennyire mások virslije?

Stohl András: "Én már szétromboltam egy családot": "Azóta is nyögöm" – Szegény stólbuci!!4 Ilyen egy jó színész, a való életbeli homewrecker tapasztalatait beépíti a szerepébe és még ebből is úgy jön ki hogy a néző őt sajnálja, nem azokat akiknek az életét feldúlta! Kossuth-díjat neki és lapozzunk...
Puncipillangó, dildó, kurvás jelmez (18+): „A legjobb last minute szexajándékok.” – Igen, a karácsony erről szól. Nem a Megváltó születéséről, nem a gyerekek megajándékozásáról, hanem ez élvezetek hajszolásáról... De még ezt is lehetett fokozni:
Mi is történik a vaginában, amikor behatol a pénisz: „Így néz ki a szex egy MRI felvételen” – ...és ezt is mikor tennék CenzOrigo címlapra ha nem az ünnepre időzítve :))) Nap kommentje:

über elli 2015.12.24. 11:12:32
Na, most már teljes a Karácsony, minden megvan, már csak ez hiányzott!!!

 

VASÁRNAP, DECEMBER 27.:
A BŐVÉRŰ MADÁM

0
A baloldali valahonnan ismerős. Hopp, a jobboldali is...

Kiemelten nem ajánlott:
HBO, 22:55: Fehér Isten
–  A 2013-as év filmje. Millió díj, minden hónap minden egyes napján Index,-és Origo címlap és mégsem bírom megszeretni azóta sem– vagy talán éppen ezért? Mondjuk ettől eltekintve is művészfilmesen egyoldalú toleranciamese erőltetett szimbólumokkal és utalásokkal, kezdve a címmel ami már magában próbálja a bűntudatot kelteni, folytatva az alig leplezett politikai vonallal ami szerint minden nem fajtiszta kutyát összeírnak és begyűjtenek és ez ellen az ebek fellázadnak. Még akár szimpatizálhatnék is velük meg a rendezővel ha pld. Romániában nem támadnának rendszeresen emberekre az ottani kóbor falkák, persze lehet a kamera mögül játszani a humanistát meg papolni arról hogy az állatok is egyenlők, az elvadultak meg még egyenlőbbek, de ha választanom kellene az emberéletet és a természetes egyensúlyt veszélyeztető ex-házikedvencek meg az általuk szétmarcangolt öregasszonyok és kisgyerekek között akkor egyértelműen az utóbbiak az értékesebbek, csak ugye Berlinben erre nem adnának Arany (vagy Ezüst?) Medvét. A kutyák itt elvileg mind jók lennének, csak FIATALOK VOLTAK ÉS A SZÜKSÉG NAGY ÚR az ember kényszerítette őket bandákba és erőszakos cselekedetekre, a simabőrűek itt egyébként is MIND rosszak és gonoszak, a férfiak különösen, bezzeg a kutyák utáni másik főszereplő, a kislány! A fekete-fehér világlátáson túl a magyar filmek másik nagy ismérve, a teljesen valószerűtlen nevek is itt vannak, mert épeszű ugyan ki nevezné Hágennek a kutyáját, ez egy hipster név, szinte már szakálla is van meg SZTK-szemüvege. Egy szó mint száz, ezer értelmesebb dologgal töltheted az idődet ahelyett hogy a szeretet ünnepén is magadat vádold (mert szórakozni, kikapcsolódni ezzel biztosan nem fogsz). Kapcsolódó hír:

Európa félmillió euróval beszállt az új Mundruczó-filmbe: „A Fehér Isten rendezőjének új filmje egy olyan világról szól, ahol már nem tudni, hogy miben lehet hinni. Tavasszal el is kezdik forgatni.”Évezred filmje lesz, előre megmondom! :DDD

Talán érdemes:
Ha már állatos hasonlatok és művészkedő gyomorrontás, akkor még mindig inkább a Cinemaxon 22:20-kor a Pusztai farkasok ami a hatvanas évek európai lecsapódásáról szól meg arról hogy egyes férfiak mennyi hülyeségre képesek a szerelemért, például tüntetésre járni, sutba dobni addig életüket a seksz, a drogok és a rock and roll kedvéért, mindössze annyi a baj hogy nem csak a sztori, de a főhős zenekarának neve is voltmár Amerikában (lehet hogy direkt a Steppenwolf volt az „alap”, bár nem tudom mi poén van egy dán zenekart ugyanúgy, csak más nyelven elnevezni mint az amcsi nagytestvért). A zenei vonalnál maradva, ahogy nincs karácsony Terence Hill és Bud Spencer nélkül, úgy legalább egy Elvis-filmet is le szoktak adni ilyentájt. Ez ma a Kék Hawaii lesz kilenc előtt tíz perccel az M3-on és mivel a mesés szigetvilágra legalább annyira nincs esélyünk eljutni mint élőben látni a főhőst, ezért bocsánatos vétek ha hódolunk a bűnös filmes élvezeteknek, úgymint hajszálvékony történet (Presley mint gazdag család fia aki leszerelése után nem a papa-mama vállalkozásához igazítva képzeli el jövőjét és házasságát hanem inkább önmegvalósít), többre hivatott mellékszereplők (Angela Lansbury mint akarnok anyuka) és persze „spontán” felcsendülő zeneszámok. Ezekből jut az ugyanott éjjel fél tizenegykor kezdődő Charlie nénjébe is (leginkább az Orchideák, amit még akkor is biztosan ismersz ha nem), emellett meg kellemes bohóság a nyolcvanas évek tévéterméséből amiben két jóbarát ráveszi egy közös haverjukat hogy játssza el egyikük pénzes nagynénjét házasodási esélyeik növelése érdekében az együttesen kiszemelt lánytestvérpár anyagias apjánál, be is válna a húzás ha közben meg nem jönne meg az igazi Donna Lucia COIMBRA DE LA CORONILLA Y AZVEDO is... Sinkovits Imre, Straub Dezső és Haumann Péter csúcsformában, nézzétek meg! Tőlük eltekintve sem fogunk szűkölködni a klasszikusokban mivel este tíztől Claude Chabrol 1991-es Flaubert-feldolgozását (Bovaryné) adja a Film Mánia. A francia rendező annyira öntörvényű volt hogy még a regény befejezésével is szakított (de minden másban igyekezett követni az eredetit), és ellenállt a kísértésnek is hogy a gazdag, de dögunalmas férjét megunó, egyszerű származású feleség vásárlási és párkapcsolati kilengéseit mint a feminista önmegvalósítás példáját állítsa be (és még Isabelle Huppert is élettelibb mint általában szokott lenni).

Ajánlott:
Bár mindenki a Félelem és reszketést ismeri mint „A” H. S. Thompson-mozit, azért jóval előtte ott volt az Ahol a bölény dübörög is ahol Bill Murray bújt a gonzo-fenegyerek bőrébe. A helyszín ismét Las Vegas, a drogos filozofálgatás és balhézás hátterét ezúttal egy amerikafoci-meccs adja (adná), az anyag mégis kevésbé ütős mint ’98-as testvérpárjánál volt. Art Linson megpróbált mindent, az ugyanezen az íráson alapult színdarabnál jobb, Terry Gilliam mesterművétől viszont elmaradt amit csinált – mégis, kuriózum, és korához (1980) képest nem is rossz. Az viszont igencsak az hogy hajnali kettőkor kezdik, bár mit is várhatunk a TV2-től...

„Zene” és „film” rovat:
üvegplafon – Kisfilm készült a gólyatábori erőszakról: „Kilenc perc a hazaútról, az erőszak utáni napról, Kárpáti György Mór kisfilmjében.” – Már épp elkezdtem volna örülni hogy végre nem hagyják elsüllyedni a témát, erre mit kell olvasnom: A fikció felől közelítettük meg a történetet, nem akartuk egyik konkrét, megtörtént esetet sem felhasználni, de a háttérinformációként több cikket elolvastunk. Fontosak voltak például Panyi Szabolcs tavalyi cikkei.”ÉDES FASZOM, az Index cikksorozata mint fő forrás! Ne érts félre, nincs semmi baj Panyi és a többiek írásaival, azzal viszont igen hogy a rendező a neten olvasottakon túl lusta volt bármi mást megnézni: „Nagy Katicával, a film főszereplőjével sok beszélgetést folytattunk. Úgy döntöttünk végül, hogy nem keressük meg ezeknek az eseteknek az áldozatait. Viszont beszéltem olyan lánnyal, aki nem gólyatáborban, de más szituációban erőszak áldozata volt.” – ...és itt sem az a baj hogy beszélt egy nemierőszak-áldozattal, hanem hogy ezen az egy beszélgetésen túl (ami vagy megtörtént, vagy nem, a fentiek után nem tudok hinni neki) nem ment a témába mélyebben. Hát akkor erről ennyit, ezt is kihagyhatjuk :((
Éhezők viadala vidámpark lesz Atlantában: „625 millió dollárba kerül, 2019-ben lesz kész. Abu-Dzabiban, Kínában is felépül a 12-es körzet.”MIÉRT, A FEMA-TÁBOROK MÁR NEM FELELNEK MEG ERRE A CÉLRA? Minek? Észak-Korea már ebben is megelőzte őket, az egész ország egyetlen Hunger Games Theme Park! NORTH KOREA IS BEST KOREA!
guruboy - A 10 legjobb idézet: "A net tele van okos idézetekkel: Ghandi, Bob Marley, Albus Dumble­dore. Ezeket érdemes elolvasni."ÉDES FASZOM vol. 2.! Egy saját vizeletét ivó poligám szabadságharcos, egy jamaikai füves és egy homokos varázsló, akit csak kitaláltak. Asszem maradok Nietzsche-nél meg az Újszövetségnél :SSS
stenk – Egész király hely is lehetne Magyarország: „Rengeteg klassz magyar zene jelent meg idén is, összeszedtük azt a húszat, amit mindenképpen érdemes pótolni. A legjobb magyar lemezek 2015-ből, hallgassa meg őket!” – Ja, hogy ezek magyarok?...csak mert a szövegeik alapján meg nem mondanám:

Wolfgang Amadeus Lószart 2015.12.19 14:43:15
Ezek ezért énekelnek angolul mert hátha akkor beüt a világhír? Sose értettem hogy mi a 'szér kell eljatszaniuk hogy nem magyarok.

Ez a hó nem pelyhes és nem is hull az égből: „A Run Over Dogs új klipjében megmutatják, hogyan nézne ki nálunk a latin-amerikai mintára épülő kokainkészítés. Ha nem is fért be a legjobb húsz közé, de azért 2015 említésre méltó albumai közé kell sorolni a Run Over Dogs idei nagylemezét, amiről a Got No God c. számhoz elkészült egy új klip. A videót a Bulibárót is készítő Miki 357 rendezte és nálunk látható először.”ÉDES FASZOM, ma már harmadjára! Már megint egy világteheccccség magyar zenekar akik angolul rontják az imázsunkat, véletlenül pont Karácsonykor jönnek ki egy nincsistenes számmal és véletlenül a Bulibáró klipfelelősének köszönhetjük ezt is...Magyarország, én most leiszom magam! Remélem legalább a külföldi könnyűzene helyrerázza majd a kedvem...vagy nem?
Tengerparti bohóckodással tért vissza Azealia Banks: „Hamarosan érkezik a második mixtape-je.” – Tényleg? És ő maga mixeli vagy csak úgy fogja ahogy a saját hangján szokott énekelni meg rappelni?
Velvet – Azealia Banks mellen harapott egy biztonsági őrt, letartóztatták – Ez már a visszatérés része vagy még csak rákészül? Balhék és kinézet tekintetében simán hozza Björköt, most már csak a tehetségével kéne utolérnie...
A Wellhello és a Halott pénz a magyarok kedvence – Az enyém ugyan nem! Év kommentje-candidate:

Blaze82 2015.12.22 16:55:44
Egy ideális világban ez lett volna a szalagcím:
"A Wellhello és a Halott pénz a magyarok szégyene"

 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés