HÉTFŐ, FEBRUÁR 15.:
AKI BUNYÓZIK, ÉS AKI NEM.
Kettőrőlmetszett.
Sorozat, talán érdemes:
HBO, 20:00 – Mick Jagger és Martin Scorsese régóta kerülgetik egymást, előbb filmzenék kapcsán voltak csörtéik, majd egyre többször jártak össze. Közben Scorsese belekóstolt a sorozatgyártásba (Gengszterkorzó), a Rolling Stones meg véglegesen önmaga tribute-zenekara lett, és útjaik addig-addig keresztezték egymást mígnem felmerült a közös munka is. Ennek gyümölcse a ma kezdődő Bakelit, ami inkább az én korosztályomat célozza, mint az övéket, ugyanis a hetvenes évek zeneiparáról és egy abban küszködő kiadóról szól. Ekkoriban már lezajlott a könnyűzenei csaták java, a hatvanas évek hőseiből végleg ikonok lettek, hogy aztán a punk mérge, a diszkó konzum-világa és a hip-hop mindent mindennel vegyítő hozzáállása végleg betegye nekik a kaput. Én remélem hogy erről is szó lesz és nem megy el az egész a vólsztrítfarkasa-Kaliforgia irányába, mert erre is van kilátás, már az ajánlóban is hangsúlyozzák a sekszet, a drogot, csak nehogy a végén háttérbe kerüljön a rakendroll. Mindegy, Olivia Wilde szépsége miatt adok neki egy esélyt, plusz a verebek azt is csiripelik az Index környékén hogy Nagy Ferót sikerült megnyerni szinkronszerepre. Eszem és telefaxom megáll!!4 négy
Ajánlott:
Ugyanabban az időben (vagyis nyolckor) egy kőkemény John Huston-dráma a Cinemaxon a Bunyósok életéről, egész pontosan kettőről, egyikük, Tully (Stacy Keach) már túl van a csúcson, a másik, Ernie (Jeff Bridges) épp csak megindulna az odavezető úton, de az élet hamar kiüti őket, mégha elsőre úgy is tűnik hogy a közös menedzser megmenti Tully-t az alkoholizmustól, a feltörekvő tehetséget pedig egyenesbe teszi. A páros idősebbik tagja fölött minden próbálkozása ellenére eljárt az idő, a fiatalabbiknak pedig amellett hogy kényszerből el kell vennie terhes barátnőjét, még a debütálása is rosszul sikerül – de ahogy lenni szokott, az igazi nagy K.O.-t a végére tartoagtja a sors mindkettejüknek... Jeff Bridges mellett a kult-favorit Susan Tyrrell-re érdemes figyelni, de az igazi érv a Fat City mellett mégiscsak Conrad L. Hall kamerája, mely bejárja Kalifornia azon részeit ami kimarad a turista-brossúrákból és olyan dicstelennek mutatja be a fogadásos meccsek világát és edzőtermeit, amilyenek azok valójában.
Hétfő? #LESZAROM™.
...még mindig 2015-ből!
Kaszinóba ment, beszorult a vécébe – INSTANT BŰNMEGELŐZÉS LESZAROM.
Cinthya Dictator megmutatta, hogyan kell mellet villantani a Facebookon – Megmutatom, hogy kell leszarni, így ni: LESZAROM.
Győzike megdöbbentő bejelentést tett – Ellentétben velem, aki nem meglepően LESZAROM.
Direkt csinálja – Iszak Eszter már megint bikinis képet posztolt – Direkt LESZAROM.
Zimány Linda Ibizán villantott melltartót – KEMÉNYEN MEGDOLGOZOTT A NYARALÁSÁÉRT Ő IS Budapesten SZAROM LE.
Gumicukor – Zimány Linda bikinibugyis segget posztolt: „Az Instagramra feltöltött fotón a hasán fekve napozik.” – LESZAROM.
szabad akarat – Tóth Gabi megmutatta, hogy kell mellet rázni, mérgesnek lenni és vonaglani – Akkor most újra megmutatom hogyan is kell leszarni: LESZAROM. Hát így :)
Csobot Adél ezen a fotón konkrétan felismerhetetlen – Konrétan LESZAROM...
Gumicukor – énb – Fiúk csókolóznak egymással az Éjjel-nappal Budapestben – Továbbra is magánügy, úgyhogy LESZAROM.
18+ Gumicukor – Naomi Campbell tényleg megmutatta a melleit – Tényleg LESZAROM!
rejtély szerdára – Gumicukor – Van valami szokatlan Gwen Stefani arcában, de mi az? – Mi más lenne, mint a LESZAROM!
Extrafeszes - Sharon Stone ruhája annyira szűk, hogy olyan, mintha pucér lenne – IDEJE LENNE NYUGDÍJBA VONULNIA LESZAROM.
Gumicukor – Sharon Stone 57 évesen is lazán flangál melltartó nélkül: „És a vicc az, hogy simán meg is teheti!” – Nem, az a vicc hogy LESZAROM.
Strange - Victoria Beckham kócosan is istennő!: „A német Vogue novemberi számához készültek ezek a bájos fotók.” – Kopaszon SZAROM LE.
Gumicukor – Senki nem nyújt úgy, mint Aleska Diamond – Senki sem szarja le úgy mint én: LESZAROM.
Most akkor fingott Taylor Swift élő adásban, vagy sem?: „Itt a videó, hallgassa meg! Hivatalosan nem puki, de így is az MTV VMA egyik legviccesebb 15 másodpercéről van szó.” – Hazugság, a nők nem finganak és nem is kakilnak, a sötétben bújkáló velvetes rémhírterjesztőket meg LESZAROM.
Osvárt Andrea ritkán mutogatja a combjait, de akkor nagyon – Ritkán SZAROM LE, de akkor nagyon.
otthontérkép – A nagy vécé mustra! melyik az ideális? – Nem tökmindegy? Mindegyiket LESZAROM, arra is valók!
KEDD, FEBRUÁR 16.:
SZKRÚGENYÓ KARÁCSONYA
Érdekek éneke.
Ismétlés, talán érdemes:
HBO 2, 22:00 – Szinte biztos hogy a Nyeretlenek voltmár a blogban, vagy legalábbis a története összetevői: ha nem a fejvadászos-óvadékbegyűjtős, akkor a lottónyertes zsáner lesz több mint ismerős. A tárgyalásáról meglógó kishalra (Mike Epps) rááállítják a kemény fejvadászt (Ice Cube), de az egyszerű befogást egy gyémántrablás és egy lottónyeremény bonyolítja: az üldözöttnek pénzre fáj a foga, de az ahhoz vezető papírdarab az üldözőnél van...
Talán érdemes:
Filmbox Family, 20:00 – Bár a remake-ek és újraértelmezések ebből is ismertebbek, azért Dickens Karácsonyi énekének 1935-ös változata, a Scrooge ha másért nem, filmtörténeti szempontból érdekes lehet (a hivatalosan is legjobb változat az 1951-es, rögtön utána jön a nyolcvanas évekbeli Scrooged). A karácsonyok szellemei által meglátogatott és ezáltal jobb útra térített fösvény tanulságait itt fekete-fehérben vonják le nekünk, de ez szinte csak hozzátesz a hangulatához, ahogy Seymour Hicks játéka is. Egy órával később, 21:00-kor már jóval maibb szórakozás a Filmbox Plus-on: ha nem lett volna elég az amerikai pite által csúcsra juttatott német csajok özöne, 2002-ben már Oroszországból is jöttek a versenyzők a tinifilm-kategóriába. A Let's Make Love egy átlagos ruszki fiatal főiskolás első próbálkozásait veszi sorra, kicsit sötétebben mint amcsi vagy hoch-deutsch műfajtársai, ezért valamivel hihetőbb is náluk. A cél most is a lyukra játszás, majd a rájövés arra hogy nem az a lényeg, mikor veszti el az ember, hanem hogy kivel, de a hozzám hasonló sznobok persze a zene miatt fogják nézni... 22:25-kor minden szimpátiám a retekklubbé amiért olyan népszerűtlen szakmákat próbálnak visszahozni a köztudatba a XXI. századdal mint a kalauzok. Persze a huszadik század elején még ez is csak férfiszakma volt, és az egyenjogúság első jeleit nem fogadta kitörő örömmel az utazóközönség...ha már itt tartunk:
Szakálla volt genderrovat:
Fokozott műélvezet – élet – Ezek az emberek tényleg totál pucéron mentek múzeumba – ...de lehet fokozni még a műélvezetet is:
ejnye 18+ Pucéran, kisbabával a karján ment múzeumba – MAGYARUL: ha nő csinálja, kortársművészet. Ha férfi, pedofília.
18+ Tojást tojik és pucéran villamosozik a svájci művésznő: „Milo Moire kalandjai pár éve kezdődtek, de azóta nem hagy ki alkalmat, hogy nagy melleivel megbotránkoztasson.” – MAGYARUL: ha nő csinálja, kortársművészet és feminizmus.
A terhes férfi gyereket szült, akit volt felesége ketrecbe zárt: „Jól olvassa, tényleg ez történt. Legalábbis ezt állítják az érintettek. Elmagyarázzuk.” – Á, minek, tíz év és mindennapos lesz ez is...
15 éve megölte a férjét, most bukott le: „A szegvári asszony azóta úgy dolgozott a gazdaságban, akár egy férfi.” – Jellemző hogy mikor bukott le, ahogy az is hogy miért :SSS
élet – A tárgyalóteremben omlott össze a nő, aki nyolc évet kapott, mert férfinek adta ki magát: „Félek - ezt kiabálta családtagjainak, miközben kivonszolták a tárgyalóteremből. Néhány részletet közöltek áldozata vallomásából.” – ...akkor ezek szerint mégsem azért kapott nyolc évet mert férfinak adta ki magát, hanem mert volt egy áldozata is?...
Annának nem engedik, hogy Balázs legyen: „Balázs 3 éves volt, amikor először mondta, hogy fiúnak érzi magát, bár környezete lánynak kezeli. 17 évesen azt érezte, nem bírja tovább, és hivatalos nemváltoztató eljárást indított.” – 17 évesen még bizonytalan az ember, szerintem döntse el később, nehogy aztán elessen egy csomó jó élménytől :)
Keveslik a transznemű karaktereket az amerikai tévében – Én meg sokallom:
c:c – Transznemű nő nyerte Hollandiában a Topmodell leszeket – Régen külön kaszt volt a topmodelleké, csak a legszebb nőknek fenntartva, bezzeg 2015-ben már savleöntés-áldozatok, down-kórosok, testi fogyatékosok, sőt még férfiak is lehetnek a kifutó STÁRjai! Hova fajult a világ!44
Férfiak, figyelem! Bécs tárt karokkal vár titeket, hogy megtanuljatok tűsarkú cipőben járni – Köszönöm, inkább maradnék továbbra is heteró, persze a bécsieket nyugodtan koncsításítsátok :DD Persze azért nálunk is ment az agenda ezerrel:
sztárban sztár – Gáspár Laci akkora diszkókirálynő, mint még senki: „Ott van benne a girlpower. Ő a Sztárban sztár legnagyobb meglepetése. És nyertese.” – ...és ehhez csak női ruhát kellett húznia. Mit is mondott Dave Chapelle minderről?...
A végén az álló phalloszú katonák kiegyeznek: „Egy hónap múlva jön Spike Lee ókori görög színdarabot és mai chicagói gettót kombináló filmje, amiben a nők legyőzik a férfiakat.” – Ajjaj, már a véresszájú, fehérgyűlölő Spike Lee is próbál átnyergelni és feministáskodni? Hát remélem legalább nálunk nem mutatják be.
SZERDA, FEBRUÁR 17.:
NYÚL-ALOM A KÖZEL-KELETEN
Pretty Woman 2.?
Talán érdemes:
HBO, 20:00 – Pár éve a Keleti nyugalom megérdemelt siker volt a maga sajátos nyugdíjasszálló-lakóival, ezen felbuzdulva 2015-ben megcsinálták folytatását A második Marigold Hotel néven. A klientúra nagyjából a régi (az új arcok közük Richard Gere egész kellemes meglepetés), az aktuális konfliktusforrás a tulaj, Sonny Kapoor házassága, és aki a Mamma Mia meg a Bazi nagy görög lagzi vonásait véli felfedezni, az jó helyen jár. Nyilván nem lehet kétszer ugyanazt elsütni, nyilván a biztosra menős pénzkeresés is benne volt a kalapban, és aki akarja, húzhatja a száját, a többiek inkább értékeljék velem együtt azt hogy valakik végre az idősebbekre is gondolnak. Folytatásoknál tartva, háromnegyed éjfélkor az AMC-re jön az Azumi 2. része, a kissé közhelyes című Életre-halálra, ehhez illően nem túlbonyolított forgatókönyvvel, de legalább tűrhetően fotografálva, továbbra is a hűbéri Japánban akciózó pre-Nikitákról. A Marigoldhoz képest elég nagy lesz a kontraszt, dehát gondolom nem ugyanazoknak készült a kettő... Éjfélkor lesz még egy ismétlésgyanús húszéves nevelő célzatú vígjáték az HBO2-őn a fekete gettóba kerülő tesitanárnőről aki úgy nevel kosárlabdacsapatot a környékbeli fiúkból hogy ő maga nem igazán ért a sporthoz. Az Égimeszelést a rap-kultúra szerelmeseinek ajánlom, én ki fogom hagyni mert már húsz évvel ezelőtt is láttam hasonló témájú műveket.
A természetet visszavágják :( rovat:
napivízió - Horváth Éva riadt macskát szorongat: "Mitől rettent meg az állat?" – TŐLE.
Madárgyilkos naperőművet teszteltek: "A fölé repülő madarak röptükben párologtak el a hőmérséklet miatt. De a rendszer működik." – MAGYARUL: hamarosan minket is elpárologtatnak vele... :SSS
Sugárzó vaddisznók Bajorországban: „Még mindig a csernobili atomkatasztrófa utóhatása.” – ...és ilyenkor ugassanak a Pripjatyba utazó katasztrófaturisták hogy már tök biztonságos a környék.
Meghalt a Remény: „A parlagi sast még tojásként megmentették, de most társával együtt megmérgezték.” – ...és tényleg Remény halt meg utoljára...:(((
Koalairtásba kezd Ausztrália: „Olyan sokan vannak, hogy egyszerűen éhen halnak, ráadásul a fák is tönkre mennek.” – ...és akiből kevés van, abból meg még kevesebb lesz:
19 delfinnel számolt le a brit hadsereg: „A haditengerészet víz alatti robbantásai okozták a skóciai tömeges delfinpusztulást.” – Most miért, az jobb lett volna ha bombahordozónak képezik ki őket mint annak idején tették? Na ugye.
Csaknem 150 delfint öltek meg a Feröer-szigeteken: „A természetvédők szerint igazi mészárlás történt. Japánban sem könnyű a delfinek helyzete.” – ...ahogy a bálnáké sem:
Arat a halál a bálnáknál: „Május óta harminc bálna tetemét találták meg az alaszkai öbölben. A tudósok sem értik, mi történt.” – Egyértelműen demonstratív öngyilkosság nekünk, embereknek :(((
1300 halott viharmadarat mosott partra a tenger Chilében: „Halászháló vagy madárinfluenza? Még nem tudják, mi végzett a madarakkal.” – Lásd eggyel feljebb.
Kiszáradt a Dirty Dancingből ismert tó – ...de gondolom a remake-et ettől függetlenül leforgatják majd...
Dél-Afrikáig jutott két jeladós magyar gólya: "Keszi és Picur a távolsági rekorder, Január viszont itthon telelt." – Nem baj, majd megeszik őket is.
Kihaltnak hitt madárra bukkantak: „Lejátszották a timália énekét, ők lepődtek meg a legjobban, amikor válaszolt rá valaki.” – Nem baj, most majd az orvvadászok kiirtják őket is. Vagy a kutatók:
mtt – A kutató fogott egy szinte ismeretlen madarat és megölte: „Azért, hogy egy állattetemekkel zsúfolt raktárban porosodjon.” – Tök logikus, nem? De. Hát nem? De!
Vaddisznó pislogott a vízaknában: „Nem esett baja, de kijutni sem tudott.” – Remélem utána megszondáztatták ahogy engem is szoktak ilyen esetekben, a törvény ugyanis minden állatra egyformán vonatkozik:
A német rendőrség letartóztatott egy agresszív mókust: „Mégegyszer: a német rendőrség letartóztatott egy agresszív mókust (...) egészen meglepő vészhívás futott be az észak-rajna–vesztfáliai rendőrségre szerdán: egy nő azért kérte a rendőrök segítségét, mert állítása szerint egy agresszív mókus üldözte őt. A rendőrök el is fogták az agresszív mókust a nő házában Bottrop városában, és visszavitték a rendőrkapitányságra, ahonnan menedékhelyre fogják küldeni.” – REMÉLEM AZTÁN NEM ENGEDTÉK KI SZILVESZTEREZNI Járhatott volna rosszabbul is:
Lelőtték az orosz rendőrök a "bevásárló" medvét – Tipikus ruszkitempó, meg se várták hogy fizessen...:(
Már csak három fehér rinocérosz maradt a világban – De ha így megy tovább, egy se lesz:
indulási oldal – A turisták alatt múlt ki az agyondolgoztatott elefánt: „Vietnamban egyre kevesebb van belőlük.” – A turisták jobban teljesítenek :(((
CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 18.:
NEM CSAK NORRIS GYŐZÖTT KIÜTÉSSEL
Ajánlott:
Sajnos beigazolódott a múlt heti félelem, ma már a múltkorinál egy órával később, 22:25-kor folytatja a Volt egyszer két Németországot a retekklubb pedig már épp fokozódna a nemzetközi helyzet (házasság a megfigyelt lány és személyi követője között), hát remélem nem veszik le a műsorról még az utolsó rész előtt :SSSS Mindegy, ha már ezt eldugják, nézzük mi lesz normális időpontokban, mert Romániában például megcsinálták azt a dokut amit akár mi is tető alá hozhattunk volna: a Chuck Norris a kommunizmus ellen a VHS-korszakról, a hangalámondásról és a kazettákat másoló hétköznapi hősökről, azaz leginkább egyikükről, Irina Margareta Nistorról szól hibátlan címmel. A fahangon, félrefordításokkal és tévesztésekkel teli narrációk közismertek az én generációmnak, azonban Nistor minderre még rátett eggyel azzal hogy „bűntársával” a csaucseszku-éra kellős közepén terjesztették a bűnös Nyugat reménykeltő délibáb-filmjeit, erre játszik rá a rendező Ilinca Calugareanu is, de ne higyjünk neki: szereplői alapvetően nem modern kori robinhúdok akik a rendszerváltást katalizálták a Dirty Dancing vagy a Rocky románosításával, egyszerűen csak ugyanaz hajtotta őket mint mindenkit aki a zavarosban halászott, a buli és persze a pénz (na meg hogy kommunista ország lévén a külföldi filmek sajátos jogértelmezési hézag alá estek), az már szinte mellékes hogy termékeik köré sajátos moziklubbok épültek. Mondom, óvatosan kezeljük a rendező politikai meglátásait, és ha ezen túl tudunk jutni, akkor a mozi erejéről látunk fél tízkor egy dicshimnuszt az HBO-n. Jóval később (éjfélkor) egy manapság sajnos ritkán látott komikus, Billy Crystal visz el minket arra a 700 vasárnapra ami befolyásolta a pályán, természetesen gyerekkorával kezdve. Stand up comedy, életrajzi film, tökmindegy minek tartjuk, két óra felhőtlen szórakozás vár minket az HBO Comedy-n, de inkább vegyük fel minthogy kettőig fennmaradjunk miatta!
Nem érdemes:
HBO, 20:00 – Annyiféle sémát láttunk már A tuti tervre hogy eggyel több vagy kevesebb végülis tökmindegy, de aki a mostani svéd krimik hatására túl nagy reményekkel ül le ez elé a tavalyi darab elé az csalódni fog még akkor is ha nem ismeri az alapját adó Jönssonligan-filmeket, amik a humort és az akciózást keverték mindenki számára fogyaszthatóan, de mivel az eredeti ötletek Északon is fogyóban vannak, így nem marad más mint az update-elt remake, aktuális tartalommal: a piti autótolvaj egy alkalommal a kelleténél nagyobb zsákmányt ejt, egy oligarcha-nő laptopját, aki erre megöleti legkedvesebb rokonát és egyben bűntársát is. Innentől kiszámítható a bosszú és a velejáró különc segítők, de az egész mégsem áll össze se krimivé, se vígjátékká, és ezt még az is érezni fogja akinek nincs viszonyítási alapja.
Nem ajánlott:
Az m2 / Petőfi TV-n 23:25-kor újabb epizód a Kulisszák mögött az A38-as hajón sorozatból, méghozzá egy olyan együttessel akitől minden jóízlésű magyar állampolgárt óva kell intenem. Töredelmesen bevallom hogy a Punnany Massif mostani inkarnációjának sikerei nekem totál érthetetlenek, már csak azért is mert maga a zenekar már évekkel ezelőtt is létezett, de nem volt ennyire rossz (oké, a nevük már annak idején is FASZKORBÁCS!-esélyes volt). A mostani dolgaiknak számomra köze nincs se a klasszikus raphez, se annak művészkedőbb vadhajtásaihoz, leginkább az Akkezdet Phiai belterjes szóvirágai és Oravecz-Coelho mondanivalójának frigyeként írható le, némi Lovasis beütéssel, vagyis az a fajta szellemi maszturbáció ami pont az M(R)2-re való. Nem, nem tudom hogy mi legyen ehelyett, de talán nem is kell hogy legyen, mert hát hogy sikerük van, illetve hogy ezzel van sikerük az (sajnos) jelent valamit.
MAGYARUL! rovat:
Egy kártya mind felett: „Jön az e-személyi, ami kiváltja a taj-kártyát és az adóigazolványt is. Sőt, utazni is lehet majd vele.” – MAGYARUL: Nagy Testvér - már egész közel.
Nem túl szerencsés név ez egy rúzsnak: „Twitteren tört ki a botrány a "fiatalkorú vörös" miatt, de van "Lolita" rúzs is a Sephoránál. Kat von D-nek nem ez az első mellényúlása.” – MAGYARUL: a csürhe pedofíliához szoktatása tovább folytatódik.
Betiltottak Angliában egy reklámot, mert kislánynak látszó nőt szexualizált: „Már megint az American Apparel húzta ki a gyufát.” – MAGYARUL: a csürhe pedofíliához szoktatása tovább folytatódik.
A meztelen randizásból ruhátlan esküvő: „Mindez kamerák előtt. A vendégek sem fognak túlöltözni.” – MAGYARUL: a csürhe aberrációkhoz szoktatása a média segítségével tovább folytatódik.
hír - argo - Nyakunkon az Argo 2 – több, mint trágárság: „Az Argo folytatása többről is fog szólni, mint bugyuta karakterekről és rengeteg káromkodásról.” – MAGYARUL: ez is csak a bugyuta karakterekről és a rengeteg káromkodásról fog szólni.
Felejtse el a Bitcoint, itt a BitchCoin!: „Az új digitális valutának fotók adják a fedezetét.” – MAGYARUL: a csürhe hozzászoktatása a készpénz felszámolásához tovább folytatódik.
fülöp-szigetek - Szerelem egy egészséges, európai hetero lány és egy ázsiai biszexuális HIV pozitív pasi között – MAGYARUL: a csürhe hozzászoktatása a hagyományos családmodell felszámolásához tovább folytatódik.
18+ Ez minden idők legérdekesebb pornója: „Egy nyitott házasságról szól, sok szexszel.” – MAGYARUL: a csürhe hozzászoktatása a hagyományos családmodell felszámolásához tovább folytatódik.
felnőttek - Celebnők, akik kislányoknak néznek ki – MAGYARUL: a csürhe pedofíliához szoktatása tovább folytatódik.
A világ leggyűlöltebb ételei: génmódosított élelmiszerek: "Nincs még egy étel, amitől ilyen sokan rettegnének a Földön. A GMO ellenzői között vannak, akik bűncselekmények sorát követik el azért, hogy megállítsák a terjedését." – MAGYARUL: újabb propagandacikk a természetes gazdálkodás visszaszorítására, a génmódosítás mellett. És tényleg:
Unatkozik? Szekvenáljon DNS-t és gyártson világító baktériumokat, akár a konyhájában!: „Hozzon frászt a GMO-ellenes szomszédjára! Kergesse végső kétségbeesésbe körzete elempés képviselőjelöltjét! Intsen be az alaptörvénynek! Közben még a tudományt is szolgálhatja.” – MAGYARUL: újabb propagandacikk a természetes gazdálkodás visszaszorítására. Igen, ez nyilván úgy működik hogy az egyszeri buta birka a konyhájában konyvaszt és ezzel még a rendes laborokban dolgozó tudósok munkáját is segíti...
cscs - Ez a drón életeket menthet!: „Direkt arra fejlesztették, hogy például tűzesetnél beküldhessék a házba!” – MAGYARUL: életeket is menthetne, de ezt is kémkedésre fogják használni.
Gép még nem sértette így ember méltóságát: "A kamerás drónok mindenhová beférkőznek, felvételeik bizonyítékul szolgálhatnak például egy válóperben, de a NAV is hasznot húzhat belőlük." – MAGYARUL: nekünk reszeltek.
Felfüggesztettet kapott a Bazilikánál meztelenül rohangáló férfi: „Gyorsított eljárásban állították bíróság elé a férfit a tavaly nyáron történtekért.” - Nap kommentje: