2016. 03. 26.
A Farm adja a másikat (márc. 26-27.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Farm adja a másikat (márc. 26-27.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, MÁRCIUS 26.:
NEM TÚL NAGY HARAG NAPJA A TIÉD

0

Ama szépség.

Talán érdemes:
Fél nyolckor egy tavalyi dráma a Duna TV-n Sinka István és Móricz Zsigmond művei alapján Fekete bojtár címmel az alföld állatgazdálkodóinak világából. Félig-meddig önéletrajz mert itt Sinka az a bizonyos címbeli akinek addigi nyugalmas élete felborul. Hogy nem egy hétköznapi pásztor, az már abból is sejthető hogy könyvet írt, de egész addig is szoros kapcsolatban állt az irodalommal, még ha csak olvasóként is, és hogy milyen módon borul meg az élete, arra a másik összetevő, Móricz Barbárokja utal valamelyest. Éles váltás: újszülöttnek minden vicc új, és ami nekem boldogult ifjúkoromban a Négy páncélos és a kutya sorozat volt, az a mostani fiataloknak a Harag, egészestés filmen, ruszkik helyett szövetséges katonákkal és kutya nélkül, de szintén egy tank köré csoportosulva, kicsit a 300 mintájára, mivel katonáink már a háború vége felé járva, de még mindig jelentős túlerővel szemben, utolsó erejüket összeszedve ballagnak. Pozitívum hogy a háborúnak nem a heroikus, leegyszerűsített oldalát látjuk és hogy utalnak az amerikai csapatok túlkapásaira is, negatívum viszont hogy még így is démonizálva vannak benne a német közkatonák, hogy nem bírták kihagyni a tapasztalt harctéri rókák közé bedobott zöldfülű közhelyét és persze a temérdek vér meg brutalitás. Ja meg az hogy a TV2 még így is főműsoridőben (21:05-kor) vetíti. Kicsivel előtte a Filmbox Family-n egy kétórás Lifetime-családi dráma kereken kilenckor az Auguszta lázadásával ami a Hesher metáltémájára is utal valamelyest, csak már egyértelműen negatív módon. De kezdjük itt is a jóval: a készítők korrektül mutatják be mi történik ha egy amúgy is befolyásolható csaj rossz társaságnak próbál megfelelni, kezdve az iskolakerüléstől a drogkereskedésig, végül a csavargásig (lásd az eredeti címet: Augusta, Gone), míg végül egy speciális táborban összeszedi magát. És akkor a rossz: a rockereket és gótokat ritkán ábrázolják ilyen veszélyesnek mint itt, annál a pillanatnál pedig amikor a lánynak megtiltják hogy gonosz zenéket hallgasson és feketébe öltözzön, garantáltan úgy fogjuk érezni mintha visszaugrottunk volna az ötvenes évekbe.

Nem érdemes:
Ha már propaganda, nem is tudom hol kezdjem az előttük egy órával (nyolckor) kezdett Bátrak városával az HBO-n. Nem is az a baj hogy nem találok rajta fogást, hanem az hogy nem tudok rajta nem fogást találni, annyi zsánert érint, annyi átlátszó manipuláció, annyi túlspilázott szereplő van benne. Táncfilm, felnövés-film, háborúellenes film, melynek főszereplője egy még nem egészen nagykorú DJ, aki drogtúladagolásának (és egy szigorú bírónak) hála kénytelen vidékre, rég nem látott apjához költözni, ahol még egy nála is problémásabb pszichomókusnak önti ki időről-időre a lelkét. De maga az egész város lelkibeteg, szinte mindenki elvesztett valakit valamelyik háborúban (főleg az iraki-afganisztáni rendcsinálásokban), de – ezt kapd ki! – nem beszélnek erről, elrejtik érzéseiket, a hősi medálokat meg inkább egy fára (!!!) aggatják. Ez így is megy mindaddig míg a helyi tánccsoport vezércsaja rá nem veszi hogy zenéjével támogassa a koreográfiájukat, és ekkor egyszeriben mindenki meghatódik, a lelki kőfalak leomlanak, ésatöbbi. Kicsit olyan mint mikor nálunk a belvárosi értelmiség lemegy a vidékről forgatni, és ebben mindenképp hasonlítanak egymásra a magyar művészrendezők meg az amcsi slágergyárosok: egyiknek sincs lövése sem arról, mi folyik a saját hazájának eldugottabb vidékein, de ez rohadtul nem akadályozza őket abban hogy filmet csináljanak róluk (ahogy az sem hogy a Beats by Dre fejhallgatómárkát nem is olyan bújtatottan reklámozzák). Más. A Nagy nap annyira nem lóg ki De Niro mostani teljesítményei közül, hogy esküszöm nem tudom megmondani, volt-e már vagy sem, csak azt hogy ez a retekklubbon adott „mestermű” tökéletesen illeszkedik abba a sorba amelynek legutóbbi állomása a Nagyfater elszabadul, vagyis elvileg vígjáték, de aki még emlékszik a színész régi szerepeire, az sírni fog azon ahogy egy elvált pár férfitagjaként próbál úgy tenni mintha még együtt lenne a feleségével (a tehetséges /...NEM/ Diane Keaton). Az ok természetesen az hogy nevelt gyerekük valódi anyja mélyen vallásos, vagyis két legyet ütnek egy csapásra: forgattak egy ostoba Négy esküvő, egy bazi nagy lagzi-marhaságot és odaszúrtak megint egyet a hívőknek. Mindegy, 22:35-kor én már egyrészt (megint) nem leszek józan, másrészt még részegen se fogok odakapcsolni, még véletlenül sem.

Horror rovat:
...mert éjfél előtt öt perccel az is jut mára Annabelle-lel az HBO-n, „aki” elvileg egy tündéri baba lenne, ha nem szerepelt volna már a The Conjuring-ban is, és kb. onnantól csak idő kérdése volt, mikor kap önálló filmet. 2014-ben jött el annak ideje hogy az eredeti horror operatőrje kezébe adják a prequel-t és vele az is hogy megtudjuk, hogyan lett a csini porcelánbabából Chucky modern kolléganője. Vagy mégsem? Annabelle nem úgy kel életre, nem úgy árt gazdáinak mint a Gyerekjáték babája, konkrétan gonosz csak attól a pillanattól lesz amikor a házaspárra rátörő okkultisták elszabadítják a földi és a másvilági, láthatatlan poklot. John R. Leonetti megteszi amit tud: utalások az Amityville Horrorra és a Rosemary's Baby-re (babakocsi, a feleséget Mia-nak hívják), a Manson-családra (a babát „aktiváló” sátánisták) rengeteg jump scare (amik aztán egyre kiszámíthatóbbak lesznek), de két legrémisztőbb pillanat akkor is a liftes jelenet és az ördögimádó szektások megjelenése marad. Mára ennyi, és még valami: NE FELEDJÉTEK AZ ÓRAÁTÁLLÍTÁST!

„Zene” és „film” rovat:
90 milliót költ Will Smith sci-fijére a Netflix:
„A Bright című sci-fi büdzséjéből 3 millió dollár a forgatókönyvíróé, Max Landisé, ami gázsirekord.”Év filmje! Remélem ez is lesz akkora világsiker mint a Föld után!
Megint egymást hecceli Will Ferrell és az RHCP dobosa: „Az egymásra kísértetiesen hasonlító páros a híres dobpárbaj után közös jótékonysági estet szervez.” – Most akkor nem Will Ferrell dobolt a Chiliben? o_O There goes my youth...
könyves blog – A morfium érdekesebb a náciknál – Ja. Aztán amikor elvisznek téged is, rögtön nem a narkó lesz a legfontosabb... –  "Varsót megszállták a németek, de a függőt csak az anyag érdekli. Itt a II. világháborús Trainspotting."Jaj de vicces ahogy így utólag átírják a történelmet! Lengyelországnak aztán tényleg kijutott mindenből: németek, oroszok, haláltáborok, gettók, kivégzések, erre mit tartanak érdemesnek nyomatni a médiában? Egy szenzációhajhász baromságot, egy drogos elbagatellizálását a tragédiáknak :(((
A világvége nem egy divatbemutató: „Egy új angol thrillerben nem cicomázzák az apokalipszis utáni világot, itt ember embernek farkasa, és szex jár a veteményekért cserébe.” – ...és mint majd a vasárnapi sekszes-szipus rovatban látni fogjuk, Magyarország egyes területein már bekövetkezett a Zapokalipszis!!4 négy
Vége a kedvenc sorozatunknak: szorongás és depresszió várható – Úgy kell nektek, hülyék. Szerencsére már készülnek a csürhe számára az egyre újabb, egyre aljasabb sorozatok:
comment:com 18+ Mozgókép – Pucér párok, jegyesek és maga az ördög a Viasat tavaszán: „Az Ádám keresi Évát című realityben tökpucér emberek keresnek szerelmet egy trópusi szigeten, a Négy esküvőben hetente két eszement lagzin röhöghetünk, a Lucifer című amerikai sorozatban meg megnézhetjük, hogyan szórakozik Los Angeles lakosaival a Sátán.”Esküszöm mintha egy megvalósult összeesküvéselméletben élnénk... :SSS
kultúrpart – Kult – 25 éve halt meg a kardigános angyal: „Ma lenne 49 éves Kurt Cobain. Halálának körülményeit számos rejtély övezi, a közelmúltban néhány ritka fotó is előkerült róla.”Nap trollkommentje:

0

Gumicukor – Leénekelte Rihannát a rajongója a koncerten: „Az énekesnő gyanútlanul megénekeltette az egyik rajongóját.” – Na EZ a szar ezekben a mai „énekesnőkben”: a közönségük bármelyik tetszőleges tagja tehetségesebb náluk. Érdemes megnézni Rihonya fejét is amikor meghallja a csaj hangját, el is kapja előle gyorsan a mikrofont :DDD
Elhunyt a hiphop hőskorának egyik emblematikus figurája: „Phife Dawg az A Tribe Called Quest alapembere volt, fontos szerepe volt abban, hogy a hiphop ne csak gengszterekről és bűnözésről szóljon.” – ...és hogy mennyire járt sikerrel, azt mutatja hogy nem róluk vagy mondjuk a De La Soul-ról készült életrajzi film, hanem az NWA-ról.
Már megvan az év legrosszabb filmje: "A Egyiptom istenei unalmas, ostoba, rasszista és elképesztően gagyi film lett." – Egyszóval (na jó, kettővel): Év filmje.
aeon – wOw! – Megjöttek a Szellemirtó csajok: „Egy új csapat védi meg New Yorkot a túlvilági erőktől a Ghostbusters első trailerében. Who you gonna call?” – Na most, én (az egyik kommentelővel együtt) továbbra sem értem minek pénzt kiadni azért hogy ronda nőket bámuljon az ember, de a trailer alapján mégis ez volt az első gondolatom:

Dzsordzs Klúni 2016.03.04. 09:02:12
Sony? Columbia? Biztos, hogy ez nem Asylumos? :D


VASÁRNAP, MÁRCIUS 27.:
I LOVE LUCILLE

0

Közös pohárnak túrós a széle.

Talán érdemes:
Az HBO-n mára is jut amcsi háborús propaganda, természetesen szintén főműsoridőben (nyolckor) ezúttal nemcsak a közelmúltban (2014) forgatva, hanem szinte már a jelenből, ám a Haraggal ellentétben az Amerikai mesterlövész hősével, Chris Kyle-lal (ahogy általában ezzel az egész újkori demokráciaexporttal) az egyszeri ember nem tud együttérezni, még akkor sem ha tudja, a szövetséges csapatokra ugyanilyen eszközökkel, ugyanígy vadásznak az afgánok (irakiak, szírek, you name it). Mintha Eastwood csak kötelességből (vagy ami még rosszabb: megbízásból) forgatta volna le a kiskorától kezdve katonának készülő, egyébként teljesen normális fickó életét (aki egyébként ugyanolyan gyanús körülmények között halt meg ahogy a Bin Ladent elfogó kommandó tagjai, csak őt egy tengerészgyalogos ölte meg). Ellentétben Eastwood jobb rendezéseivel (Gran Torino, stb.), ez mindössze csak egy közepesen felmondott patrióta agymosás aminek max. annyi „haszna” lesz hogy újabb fiatalok fogják elhinni hogy nekik való a hadszíntér. A Cinemaxon ugyanabban az időben szintén propaganda, szintén 2014-es darab a Bulgáriából érkező Múlt határán, de amiről szól azt már mi is megéreztük múlt évben (az eredményeit pedig Brüsszel most a hét elején), igen, ezúttal arról kapunk egy példabeszédet hogy mi viszi rá szegény embercsempészeket az illegális melóra. A fickóról annyit tudunk biztosan hogy meghalt a felesége (de hogy hogy hívták vagy hogy mibe, az már nincs kifejtve), fia ellátásáért hitelt vett fel, és már vinnék feje felől a lakást amikor régi parancsnoka elhúzza előtte a piszkos, ám jól jövedelmező melót. Ennyi az annyi, a színészek jók, a rendezés-fotografálás korrekt, de Röszke ostroma, a Bataclan-lövöldözés, a kölni szilveszter meg ugye a keddi sajnálatos események után én már egyre nagyobb ívben szarom le a csempészek motivációit, sorry. Kilenc után öt perccel életrajz az m2 / Petőfi TV-n korunk ajnározott hőséről, Steve Jobs-ról, Gondolkozz másképp címmel, és ahogy minden másként gondolkodó, Jobs sem volt mentes a hibáktól. Igazából azok akik utólag imádják, valószínűleg a falra másztak volna a büdös szájától meg a bunkóságaitól, dehát a kirúgott alkalmazottak a legritkább esetben szoktak önéletrajzot írni, és még ritkábban készül film ezekből, úgyhogy lehet továbbra is úgy emlékezni Melós Pistára ahogy az álomgyár és az Apple szeretné, vagyis bár bemutatásra kerülnek a hülyeségei(nek egy része), azért vigyáznak arra hogy a szobra állva maradjon. Ashton Kutchernél most kivételesen értékelem hogy komolyabb szerepekkel is próbálkozik, meg az összkép is jobb mint a faszbúk-filmnél, de én még így is kihagyom. Bár húsvét van, de igazából direkt ünnepi műsort nem nagyon tudok nektek ajánlani, a II. János Pálról szóló doksi is voltmár a blogban meg A világ legszebb története is, ha e kettő közül kéne választani, én ez utóbbira szavazok, még úgy is hogy csak 23:40-től kezdi adni az M3. De ha rám hallgattok, inkább a legutóbbi tévémentes napon linkelt, még ennél is hosszabb Názáreti Jézust nézitek. Ami hangulatilag úgy-ahogy méltó a neves ünnephez az elsőként a Nino bácsikám, amiben egy egyszerű vidéki olasz látogatja meg Amerikába szakadt családját, de csak családtagokat talál, összefogó famíliát nem, így a maga eszközeivel (bor, zene, főzőcskézés, közös programok) hozza össze őket újra. Jó korán, délelőtt tizenegy előtt öt perccel kezdik a Filmbox Extra HD-n. A második húsvéthoz illő műsor a Lucy lesz 19:55-kor a Filmbox Family-n, ebben Lucille Ball és férje szerepléseiből kapunk egy válogatást az akkori showmanek krémjével (Bob Hope, Johnny Carson). Lucille-t és Desi Arnaz-t nézve elmerenghetünk azon milyen is volt akkoriban a tévézés világa, és nem csoda ha arra jutunk, hogy a maiak labdába se rúghatnak mellettük.

A seksz, a szipu rovat:
Szállodában tölti a húsvétot a magyar
– Nem: KOCSMÁBAN, mert:
Húsvétvasárnap bátran lehetünk részegek: „Mert aznap tartjuk az idei dalversenyünk döntőjét, amin fellép az egyre népszerűbb Fran Palermo is.” – Hát azt még én is csak részegen bírnám ki. Szerencsére nekem nem kell ürügy a berúgáshoz, ahogy a koncert kihagyásához sem :)
A vendéget úgy kezelem, mint egy tárgyat: „A németországi Bremerhavenben több mint száz magyar prostituált dolgozik egy magyar madám vezetésével, magyar biztonsági őrök vigyáznak rájuk és magyar ételeket esznek.” – Na ezért NEM járok kurvákhoz. Úgy kezeli, mint egy tárgyat...basszus, ennyi erővel akár a felesége is lehetne! Ami a mese többi részét illeti, már vártam, mikor sír fel a távolban egy gyerek: „Ahol mi élünk, ott csak közmunka van, azt is csak egy hónapra adják, de abból nem lehet megélni. Ott van a hat testvérem, a gyerekek, a villany, a beteg anyám, amellé volt olyan alkalom, hogy el kellett menni lopni. Hogy meg tudjunk lenni.(...) Úgy gondoltam, belevágok ebbe az egészbe, mert nem bírtam elnézni, hogy a gyereknek nincs semmi, a családomnak sincs. Így kezdtem el ezt a munkát sajnos. Még Magyarországon. (...) És napi szinten elmentem legalább öt-hat emberrel. A végén már ott tartottunk, hogy egy zsák krumpliért, kis zsírért vagy lisztért kellett emberekkel elmenni” - meséli.” - Cool story, sis, csak egy baj van vele: az a krumpli, liszt vagy zsír akár általad is megtermelhető lett volna, és még el se kellett volna menned ellopni a másét. Az én déd-déd-dédszüleim is pont így csinálták, életük végéig dolgoztak, mondjuk nem is keresték az első ürügyet a lopásra meg a testükből élésre...
fontos kérdés - Megvan, hányadik randin illik dugni – Nincs itt semmiféle kérdés, ugyanis HÁZASSÁG ELŐTT SEMMI SEKSZ!!
maji-de – Sokan rögtön sört vásároltak a fukushimai földrengés után: „Bespájzoltak az alapvető élelmiszerekből.” – Tök logikus, én is az alkoholfélékkel kezdem a bevásárlást, még akkor is ha nincs vészhelyzet!
Dívány – Észrevétlenül jutunk el a bulizástól az alkoholizmusig – Huhh, ez durva, ezt olvasni így szombat este... :SSS Erre sürgősen inni is kell!
Mai Manó 18+ fotó – Na, így kell felkelteni egy férfi figyelmét!: „Ujj Zsuzsi, költő, performer, előadóművész, a magyar underground különleges alakja.” – ...és hogy mennyire működik a csábítás, kiderül a Nap kommentjéből:

Látens Inszinuáció 2016.03.20. 15:42:07
Úristen!
Még a hajam is lekókadt.

 

VISZLÁT HÉTFŐN!

 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés