HÉTFŐ, MÁRCIUS 28.:
?MEN YGAV GÁSZSAF
!ajdut iK
Talán érdemes:
Asszem a Kívül tágasabbon vagy valamely másik blogon sorolgatják a legveszélyesebb szakmákat, tökmindegy, a lényeg hogy nemrég a szélturbina-javítók voltak soron. Ma 21:25-or egy szélkerék-tervező mérnök, Julius Schmitke jut el a midlife crisis-ig a Cinemaxon, pedig minden rutinszerűen indul: ellenőriznie kell egy régebben tervezett tornyát, csak aztán fokozatosan kezdte fölfedezni a gépben is ugyanazokat a problémákat amikkel a teste küzd, utána eltűnt a kollégája, és innentől nincs megállás, csak bolyongás a rejtélyes erdőben...
Cinemax, 20:00 – Overloading the superhero bandwagon: amikor már a sima szuperhősös mozikra nem harap a nép, egyre sűrűbben dobják be az ironikus meg hétköznapi csodatevőket. Előbbire a megszállottan menőnek látszani akaró Deadpool a friss példa, utóbbira pedig SuperBob, aki egy meteornak köszönhetően tesz szert vadiúj képességeire. Mivel Angliában készült, így közelebb áll a Pegg-Frost duó fénykorához mint a Marvel kétségbeesett próbálkozásához, és emellett eljátszik azzal is, mit tenne a kisember (postás) ha egyszerre lenne korlátlan hatalma (leginkább randevúzna) és ugyanakkor tartana rá korlátlan igényt a hatalom (pont a szabad,- és egyben randevúja napján szólítja hivatalba a kötelesség). A Monty Python (Bicycle Repair Man, Mr. Neutron) és a Hancock találkozása alacsony költségvetésből, de még épp szerethetően. Fél nyolc után öt perccel egy Roald Dahl-feldolgozás a Dunán a szerelem erejéről. A látszólag hülye fordított cím (Akéb sőnket) akkor kap hétköznapi értelmet (Nőj meg, teknős!) amikor a magányos főhős (Dustin Hoffman) egy visszafele mondott verssel szeretné növekedésre bírni özvegy szomszédasszonya (Judi Dench) páncélosát, és még a látszatra is ügyel: minden méretben vásárol teknősöket hogy a hízás látszatát fenntartsa. Akár sikerül a terve, akár nem, az a rengeteg állat mindenképp a nyakán fog maradni... Dench és Hoffmann lubickolnak, a sztori pedig pont olyan mint Dahl-tól elvárható, nagyon hiányzik egy effajta egyszerű, de mégis agyafúrt író a mostani sorozatokból. Ugyanitt maradva 21:10-től egy magáraébredéses dráma. A nyolcvanas évek pozitív hősei a nyomulós, kemény ügyvédek, brókerek, általában a yuppie-k voltak, a kilencvenes évekre viszont a mozikat is elérte az önvizsgálat, így születhetett meg 1991-ben a Csak egy lövés, ami egy addig mindenkin átgázoló ügyvédet (Harrison Ford) talál el egy rablás során (amiben nem vesz részt, „csak” épp ott van). A lányát hanyagoló, feleségétől (Annette Bening) elhidegülő férfi ennek hatására lassít, újra elkezd olvasni, élni, általában (át)értékelni az életet, annál is inkább mivel szó szerint újra ki (vagy inkább meg) kell találnia önmagát, ergo minden adott hogy szimpatizáljunk vele és őszintén drukkoljunk neki, de ez mégsem jön össze. Nem arról van szó hogy a rossz érdekesebb mint a jó (DE IGEN, ARRÓL), hanem hogy túl erős egy ekkora pálfordulás még úgy is hogy bevetik az emlékezetkiesést, lebénulást stb., Bening pedig jobban hoz egy hasonló háziasszony-karatert az Amerikai szépségben.
Hétfő? #LESZAROM.
Sokat gondolkoztam azon hogy húsvéthéfőn is leszarjam-e amit le kell, elvégre ez ünnepnap meg minden. Aztán körülnéztem, elolvastam a híreket és láttam hogy az ördög nem alszik, meg hogy mindenki próbál úgy tenni (ahogy karácsonykor is) mintha ez is csak egy átlagos nap lenne, úgyhogy döntöttem, és LESZAROM:
Kate Hudsonnak ilyen a bulidelkotázsa – ...és így fest rajta a LESZAROM.
18+ Durvul a helyzet – Farm Cintia kijelentette, hogy a lányokat is szereti – Kijelentem, hogy RECECE LESZAROM, mert magánügy.
Gumicukor – Csak férfiak masszírozhatják John Travoltát – Ez is az ő magánügye, úgyhogy....LESZAROM.
ma is tanultam valamit - A dinasztia, amely egy vécén halt ki – Én is közéjük tartozhatok hogyha LESZAROM őket?
Gumicukor - Vajon Drew Barrymore melyik híres barátnőjének beceneve az, hogy Poo Poo? – Azé, amelyiket LESZAROM:
Lindsay Lohan botrányt keltett, kidobták: „Egy bárban köpködött, és rasszista megjegyzéseket tett - miután húsz percet töltött a vécében.” – Azért volt ilyen mert ott voltam a vécében és leszartam :)))
Higgye el, ő tényleg egy transznemű modell! – SUNÁZNÁM. VAGY Ő ENGEM. Higyjétek el, én tényleg LESZAROM!
Kitalálja, hány évesek ezek a színésznők? – LESZAROM, egy nőnél sosem a kort kell nézni!
A nap képe: Gillian Anderson és Emma Thompson, röhögve – ...és én, amint LESZAROM mindegyiküket!
Gumicukor - Most ne csak Britney Spears tökéletes alakját figyelje! – Hanem azt is, ahogy én épp LESZAROM.
Találja ki, hogy ennek a nőnek mije 19 kilós! – LESZAROM.
Olivia Wilde teljesen pucérra vetkőzött a Bakelitben – ÉN MEGMONDTAM, KALIFORGIA MEG RÓMA, CSAK ZENÉVEL ÉS A HETVENES ÉVEKBEN LESZAROM.
nagy duett - Majka nem direkt, de ügyesen megsértette Cinthya Dictatort - Direkt és ügyesen SZAROM LE mindkettejüket.
Leonardo DiCaprio fején történt valami gyanús - Csak sokat pihent? Fodrásznál járt? Nem tudjuk hová tenni a dolgot. – Én igen: ez a LESZAROM hatása.
Durván merész ruhát húzott a magyar műsorvezető: "Volt is rajta ruha, meg nem is" - Le is szarom, meg nem is. Ja de: LESZAROM.
KEDD, MÁRCIUS 29.:
THERE'LL ALWAYS BE A BRITTAIN
Így végrendelte a sors :(
Ajánlott:
Amennyit szidom a feministákat, annyira örülök amikor valóban erős és tiszteletreméltó nőket mutatnak a tévében, és ma este nyolckor ez lesz soron a Cinemaxon a Vera Brittain életéről szóló drámával. Az Ifjúság végrendelete hozzá, és a korához illő cím: a helyszín Anglia, az év az első világháború előestéje. A szép és nyugalmas jövő előtt álló fiatal lány épp ifjúsága teljében van és azzal foglalkozna amivel minden kortársa (tanulás, szerelem), ám amikor testvérét és barátját is harctérre szólítja a kötelesség, meghozza élete nagy döntését: BENYÚJTJA A MENEDÉKKERÉLMÉT ÉS ÖKÖLLEL VERI AZ ASZTALT elmegy katonákat ápolni, hogy álmait feladva segítse hazáját. Vera Brittain sokat vesztett (egy „rendes” életet, élete szerelmét), de vállalásával ezeknél jóval többet nyert, és vele mi is: a már nevében is színtiszta brit nő élete és önéletrajza olyasmi amiből mindannyian tanulhatunk és csak jobbak leszünk általa. Amikor mai honfitársai lealacsonyodásairól és a punnyadt birodalomról olvasunk, jussanak eszünkbe egy más kor más asszonyai. Ja, és még valami azoknak akik mellette döntenek: It’s OK to cry. Crying is good.
Talán érdemes:
A retekklubbon folytatódik Páger Antal története a 2. résszel, természetesen a XXI. század keretein belül és 23:25-kor, sajnos inkább a politikára meg a felszínre koncentrálva, úgyhogy részemről kihagyom. És végül, hogy mi a teendő ha A haverom nője bukik rám? Jó kérdés, bár engem nem érint, annál inkább a franciákat akik köztudottan hajlamosak a nyitottabb kapcsolatokra (huh, majdnem leírtam hogy az összevissza izélésre), bár Bertrand Blier két férfija és egy nője közül csak a legutolsó mozog efelé, nem kevés fejfájást okozva ezzel bolti eladó pasija DJ-ként dolgozó (LOL) barátjának, akire nappal „bízták”. Egyértelmű válaszokat nem kapunk a Duna TV-n 01:25-kor, annál inkább ilyen férfias tépelődéseket, elvileg rom. kom. formában, némi bunueli felhangokkal, nem amerikai agyiszinten, nem csak a rendező, hanem a gyártási év (1983) miatt is. Isabelle Huppert pedig tényleg maga az érzéki csábítás akiért akár egy barátságot is felrúgna az ember...
Kis hírek így húsvét körül:
k – Húsvét: keresztény ünnep vagy termékenységkultusz? – Nem tök mindegy? Ünnepelhetünk és ihatunk is! Mi kell még?! – „Vámos Miklós szerint egyenesen kiválasztás, megjelölés szimbolikája a locsolás – hasonlóan ahhoz, ahogy az állat kijelöli saját területét.” – Igen, nyilván ugyanazt jelenti. Nyilván!
GALÉRIA - Az ausztrál strandolók bikiniben és fecskében ünnepelték Jézus születését – Ha ha, nagyon vicces ez az ausztrál karácsony. Nem baj, közben megjött rá a válasz:
Apokaliptikus tűzvész pusztít Ausztráliában: "500 tűzoltó próbálja megfékezni, hiába. Eddig 103 ház égett porig, a tűz akár februárig is tombolhat." – Véletlen? Aligha! Ez az istentelenség büntetése!4
Főleg nőket és gyerekeket robbantottak fel Pakisztánban, legalább 50-en meghaltak: "Húsvéti ünnepség közelében történt a merénylet, amiben több mint százan meg is sérültek." – Gondolom most mindenki zsöszüípakisztánira színezi a faszbúkprofilját a keresztény áldozatok emlékére. Ja, nem.
ma is tanultam valamit – Jézus TÉNYLEG meghalt a kereszten – Nahát, ezen most meglepődtem hogy ezt pont az Indexen olvastam! Gondolom jövő ilyenkorra már eljutnak a feltámadásig is. Kicsit lassan olvassák a srácok a Bibliát, de nem baj, a lényeg az hogy foglalkoznak vele!
Kivégezték Teréz anya jemeni idősotthonának 16 dolgozóját – ÉN MEGÉRTEM A TERRORISTÁKAT, BIZTOS ÓRIÁSI VESZÉLYT JELENTETTEK RÁJUK Gondolom Ferenc pápa már mélységesen elítélte ezt a barbár cselekedetet. Ja, nem!
Jézus se ivott PET-palackból: „Az emberek már megoldott problémák, tévedések és egyszerű hazugságok miatt nem isznak csapvizet, pedig lassan belefulladunk a műanyaghulladékba. Azt tudta, hogy egy liter palackos vízhez három liter csapvíz kell?” – Hogyne tudnám, ezért iszok csak alkoholt. De miért kellett ebbe a hírbe Jézust belekeverni, pont húsvétkor?
Madonna megint megsértette a keresztényeket: „A rúdtáncos apácák miatt szólalt meg egy püspök.” – Most persze könnyű lenne az illuminati bitch-be belerúgni, de egyrészt már nincs neki sok hátra, másrészt meg nézzük a jó oldalát: a kereszténység az egyetlen egyház amit bárki büntetlenül gyalázhat, a többi még nem jutott el erre a felvilágosodási szintre ^^
Nagy-Britanniában komolyan nekimentek a kereszténységnek: „Az Egyesült Királyságban két éve alakult egy bizottság (magyarul kb. „a vallás és a hit közéleti szerepét vizsgáló bizottság”) egy volt magas rangú bírónő, Ann Elizabeth Oldfield Butler-Sloss vezetésével. (...) A bizottság arra jutott, hogy szisztematikusan „keresztényteleníteni” kell a brit közéletet, ugyanis egyre kevesebb a templomba járó keresztény, miközben egyre több a muszlim vagy más vallású ember az országban, ezért „új vallási egyezségre” van szükség, hogy hivatalosan is több hangot kapjanak azok, akik nem vallásosak vagy nem keresztények.” – NAHÁT, MINTHA VALAMI ILYESMIT OLVASTAM VOLNA VALAHOL Szerintem ne aprózzák el, egyből deportálják a keresztényeket és tilcsákbe őket, komoly veszélyt jelentenek a társadalomra!
Új főszereplő jött a Walking Deadbe: „Jézus a neve, lopott fürgén egy furgont.” – Biztos csak ez is olyan egybeesés mint a rúdtáncos apácák! Van még lejjebb?
Jézus az én menedzserem, nem szűkölködöm – Már azzal is tele volt a tököm hogy egy időben a buddhizmust, a taót meg bármilyen spiritualitást próbáltak ráerőltetni a kapitalista vonalra (csak úgy ömlött a sok ezo-szemét arról hogy lehet egyszerre lelkiekben gazdagnak lenni és mások eltaposásával pénzt keresni), de ez mindennek a teteje, hogy egy jezsuita pap bagatellizálja az Újszövetséget és csináljon belőle menedzser-tanfolyamot. Egy dolgot ajánlanék mindenki figyelmébe aki úgy tervezi hogy esetleg megvenné könyv formában:
volks 2016.03.14. 10:48:14
Már ide vetemednek az egyház fiak pedig Jézus kizavarta a kufárokat a templomból! Ennyit jelent a Jézus tanítása napjainkban, de hát úgy látszik van az a pénz, hol van Jézus puritánsága és szeretete, a pénz üt mindent napjainkban!
SZERDA, MÁRCIUS 30.:
SENKI FÖLDJE HARMADSZOR
Ismétlés, sorozat, talán érdemes:
Na, ma totális pangás lesz, így aktuális rovatunkba a Kisváros egy régebbi epizódja kerül 19:35-kor az M3-on, de csak a konteófanok kedvéért, mert remélem nem csak nekem gyanús hogy pont egy héttel a brüsszeli terror után vetítik a Merénylőt (még akkor is ha a történet maga egy bosszúálló bűnözőről szól és nem terroristákról). VÉLETLEN? ALIGHA!! ÉBERSÉG!!!
Ajánlott:
Cinemax, 20:30 – Második rendezése alkalmával Walter Salles váratlan húzást lépett meg: egy albán regényt adaptált szülőföldje (Brazília, azon belül is Bahia) vidékeire hogy megmutassa, az öröklött tévutak a Föld minden részén ugyanazok. Ami a Balkánon az ilyen-olyan faji és más egyéb elfeledett, de bármikor berobbanni képes aknamező, az Dél-Amerikában a jó pár évtizeddel korábban a farmerek közti leszámolás volt a földeken, kvázi a Senkiföldjén, és ez is apáról fiúra szállt. A gyűlöletet a legutóbb lemészárolt emlékével (itt például vérmocskos ruhákkal) tartják életben mint egy görög drámába oltott westernben, és tényleg, sőt az esetleges megoldás is mintha ezekből jönne: a(z elhunyt családtag utáni) legidősebb fiút már készítik fel az ölésre, amikor a legkisebb srácot megérinti a szerelem és imádata tárgyán keresztül egy másik világ amit nem a primitív ösztönök és érzelmek irányítanak.
Kis hírek a nagyvilágból:
Vegyen templomot temetővel – De minek? Az elsőbe amúgyis rendszeresen járok, a munkám miatt meg a másodikba is!
deminek – Kendall Jenner felsőjét csak a szentlélek tartotta – Mondjuk inkább így: szinte egész biztosan bármi más tartotta, csak az nem.
Megint rommá törtek egy BKV buszt – BREAK THE INTERNET BKV!!
Részegen biciklizett, hónapok óta nem vezethet autót sem: „A bíróság különös döntése ellen hiába fellebbezett a törökszentmiklósi férfi.” – Talán mert autósként alapból ismernie kellene a KRESZt? Talán mert általában nem kéne részegen vezetni semmit?...
Halálos balesetet okozott az úttestre fekvő részeg Kecskemétnél – ...sőt, gyalogolni se szabadna az úttesten :SSS
Teherautó hajtott egy esküvői menetbe Indiában: "Tizenegy ember meghalt, kilenc megsebesült." – Bazi nagy indiai lagzi: egy esküvő, tizenegy temetés.
Belga lap: megöltek egy atomerőmű-őrt: „Két nappal a brüsszeli terrortámadások után rátámadtak a doeli atomerőmű egyik biztonsági őrére, megölték, és elvették a belépőkártyáját – írja a Derniere Heure nevű belga lap, a hírt egyelőre nem erősítették meg hivatalos forrásból.” – Bevallom eddig én kételkedtem és gúnyolódtam meg cinikuskodtam, de ennek már vége! Innentől elhiszem hogy vannak a menekültek közt munkára éhes atomfizikusok!44négy!
Chari – Kiskutyák és metál arcok: „Ilyen az, amikor a Slayer, a Testament vagy a Caracass tagjai kiskutyákat ölelgetnek.” – CARCASS, BASSZUS, CARCASS, LEGALÁBB LEÍRNI TUDNÁTOK Előbb ölelgetik őket, aztán meg jöhet az állatáldozat!!! ÉBERSÉG!
Barack Obama mindenkinél előbb láthatja a Trónok harca új évadát – Hát igen, a hátralevő időt ki kell használni. Brace yourself: elections are coming :DDD
Elnémult Salah Abdeslam – Így igaz, első a humánus vallatás, ha nem akar, ne beszéljen. Ja, nem:
R1D1 2016.03.25. 18:34:39
ha tépnék a körmét, biztos mondana valamit!
CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 31.:
A BOGYÓ SEREGÉLY LEGENDÁJA
I think it is the beginning of a beautiful headkick.
Talán ismétlés, biztosan nem érdemes:
Kilenckor Whoopi Goldberg-alert a Story4-en: mindenki szeretett, őszinte és tehetséges (...NEM) fekete színésznőjének 1996-os dobása még a nagyon ciki korszaka előttről való, de már itt is jelen van mindaz ami miatt később annyira irritáló lett, leginkább az az erőltetetten vesztes, halmozottan hátrányos (megözvegyült, fekete) Erős Női Karakter amihez neki a valóságban szinte biztosan semmi köze nincs. A fokozhatatlant is sikerül fokozni: neki is férfi beceneve van (Eddie), és előbb diszpécserszolgálatot vezet, majd ténylegesen is Taxisofőr lesz amikor főnökei megunják hogy melóhelyen (és munka közben is) kedvenc csapatának mérkőzéseit kommentálja. Így fut össze a Knicks klubtulajával aki a fanatikus rajongóból kabalát csinál amikor az vezetés közben levezeti neki, hogy is kéne a mérkőzéseket levezényelni. A befejezés innentől (de még inkább a legelső perctől kezdve) nyilvánvaló, a kosárlabda-fanok ájuldozhatnak hogy milyen élethűen ábrázolják a meccseket, tényleg, mintha egy tévéközvetítést néznék, és hűha, még önmagukat alakító STÁRok is vannak benne, de basszus, akkor már nem egyszerűbb egy igazi meccset nézni? Ráadásul ott Goldberget sem kell elviselni.
Talán érdemes:
Film+, 01:10 – A Néma düh szinten egész biztosan új táptalajt fog adni a már lecsengő Chuck Norris-vicceknek: a körbepörgőrúgások nagy királya texasi kopó-üzemmódban valamiben ami egyszerre akar horror és akciófilm lenni (a legtöbbször Carpenter Halloween-jét másolják a készítők még a zenével is), így aztán sejthetően a két stílus között a földre zuhan (Norris is mintha hitetlenkedve sétálna át egyik jelenetből a másikba, főleg amikor egy harmadik zsáner, a romantikázás is terítékre kerül, csöcsökkel). Viszont ha konteós szemmel nézzük akkor mindjárt megvilágosodunk: ez egy finom utalás az amcsi kormány emberkísérleteire és a Tökéletes Katona-projektre. A seriff (Norris) egy magányos őrültre vadászik, de mielőtt elfoghatná, lelövik az emberei – vagy mégsem, ugyanis a fickó egy szérumnak köszönhetően elpusztíthatatlan és gyakorlatilag egy gyilkológéppé vált, és csak egyvalaki állíthatja meg, vagy ha nincs szerencséje a helyieknek, még ő sem... A természetfelettinél (na meg a kései-korai időpontoknál) maradva hajnali negyed egykor újabb folytatás érkezik az HBO-ra, és ez is olyan amilyen a sequelek szoktak lenni. Amilyen kellemes meglepetés volt a maga idejében a Fekete ruhás nő, annyira sablonos (hogy azt ne mondjam: SZAR gyenge) lett a 2. része (A halál angyala), pedig sokan már a Hammer horrorok újjászületését ünnepelték. Ami abban újszerű volt, abból itt semmi nem marad: El Orfanato, The Others, The Innocents – kb. ennyiből állnak az összetevők, na meg az első részben megismert címbeli szellemből. Két tanítónő és egy rakás gyerek érkezik Eel Marsh kísértetjárta falai közé (a falakon túl pedig gomolyog a köd és furcsa alakú fák nőnek), hiába hogy az egyik nőnek mindjárt az első este rémálmai vannak, hiába hogy az egyik, szülei halála óta néma gyerekkel láthatóan kapcsolatba lépett valami, társnője továbbra sem hisz neki. Az egyetlen aki megérti aggodalmait az a helyi őrségparancsnok, aki segít is neki amikor eltűnik az egyik gyerek. Az eredetivel ellentétben ez max. egyszernézős.
Kis hírek a nagyvilágból:
Videó – élet – Élő adásban csapták el kocsival a helyszíni tudósítót: „Elhangzott egy "Basszam meg!", de senki sem sérült meg.” – MÉG JÓ HOGY SENKINEK NEM LETT BAJA Íme az abszolút élő adás!
Boszorkánynak hitte a sógornőjét, lecsapta a fejét egy bárddal: „Az indiai férfi attól tartott, hogy a nő halálos átkot szór a többi családtagjára is.” – Ja, hogy India...nincs több kérdésem, nem is kommentálom.
szb 18+ Éljenek a csúnyafiúk!: „Minél csúnyább egy srác, annál jobb az ágyban.” – ÉN EZT MINDIG IS SEJTETTEM! Szóval a fenti logika szerint hivatalosan is én vagyok a legjobb. De akkor miért panaszkodtak legutóbb is?...
helló magyarok - nagyVilág - Svédország: miért érdemes a vikingekhez költözni?: "Bámulatos kényelem és technikai fejlettség: jó közlekedni, nincsenek nagy társadalmi különbségek és komfort ural mindent. Az emberek pedig barátságosak kevés helyen kaphatunk annyi megbecsülést és szeretetet, mint itt." – "Vikingek", LOL. A mai svédek és a vikingek...LOL. Hagyjuk is...
urbanista – Miért jó Dániában lakni?: „Nem túl jó az idő és kicsi az ország, de az építészet, a városfejlesztés és a közlekedés szervezése messze földön híres.” – Ugyanazért jó náluk lakni amiért a """vikingeknél""" meg a """norvégoknál""":
Tornateremben tartják a vajért síró norvég tömeggyilkos tárgyalását: "A 77 embert legyilkoló Anders Behring Breivik a norvég államot perelte be, mert elégedetlen volt fogvatartása körülményeivel." – Akkor én is perelhetek azért hogy halálra ítéljék és végre is hajtsák rajta?
ma is tanultam valamit – Akár az egyháznak is igaza lehetett 400 éve Galileivel szemben: „A modern tudomány hőse zseniálisan promózta magát, csak azt nem könnyű megmondani, mit is gondolt valójában. Modern mítosz, hogy a jó fiúk csaptak össze a rossz fiúkkal az inkvizíció előtt.” – ÉN EZT MINDIG IS TUDTAM, DE JÓ EZT AZ INDEX CÍMLAPJÁN IS OLVASNI! Előbb a Jézusos hír, most meg ez...
ciseaux 2014. április 7. 23:50
...és a jó hírek csak jönnek és jönnek!
VISZLÁT SZOMBATON!