2016. 05. 02.
Állandó respekt? (máj. 2-3-4-5.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Állandó respekt? (máj. 2-3-4-5.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, MÁJUS 2.:
NA MI ÚJSÁG A LÁNGOK KÖZÖTT?

0
Elő a terítőkkel!

Ajánlott:
Este tizenegy előtt öt perccel újabb követendő példa a Duna TV-n, mégpedig Kínából: Lang Lang a lehető leghátrányosabb helyzetből küzdötte föl magát a legjobb zongoristák közé, rácáfolva mind a szerény körülmények közüli indulásra, mind pedig azon előítéletekre miszerint egy „sárga” úgysem ért a „fehérek” klasszikus zenéjéhez. Íme Egy ragyogó fiatal álma, ami megerősít minket a zene egyetemességében és a tehetség érvényesülésében!

Talán érdemes:
Jóval előtte, nyolckor szintén a zenével befutás áll az Útkereszteződések metszéspontjában a Cinemaxon, itt egy ifjú tehetség ás elő az öregek otthonából egy bluesgitárost az elveszett akkordok és rejtélyes dalok után kutatva, akit magával is visz némi helyszíni gyűjtésre. Az eddig kiszámítható road movie ebben a pillanatban fordul át egy nemhivatalos Robert Johnson-tribute-é, az öreg zenész ugyanis abban reménykedik hogy fiatal kollégáját segítve visszavásárolhatja az ördögnek a sikerért cserébe eladott lelkét. Ha nem Ry Cooder zenéjéért, akkor Steve Vai mellékszerepéért nézzük!
Filmbox Family, 22:20Apócák a pácban a Szentév kellős közepén, pár évtizeddel fiatalabban – nagyjából így lehetne összefoglalni az Eltérített térítőket: két börtönbüntetését töltő kamasz épp összehozza élete első szökését amikor balszerencséjükre kénytelenek papi reverendát ölteni, még nagyobb pech hogy egyikükre a szerelem is rátalál a Great Escape közepette. A történet és a szereplők is ismerősek (talán az egyház nem stimmel egyedül, asszem mormonokkal még nem sütötték el ezt a viccet), tehát vagy voltmár, vagy Halivúd egyre egyformább termékeket dob le a futószalagról – vagy mindkettő.

Nem érdemes:
Kilenc után öt perccel
szintén a szerelemnek sötét vermébe esik az Újságos fiú (Zac Efron), imádata tárgya (Nicole Kidman) viszont egy igaztalanul (?) vádolt krokodilbőrgyárosba (John Cusack) zúg bele, aki halálsoron várja jutalmát amiért megölte a helyi seriffet. A nő semmit sem bíz a véletlenre, ügyének megnyeri a médiát, így kerül a közelébe a sajtósok farvizén a címbeli bizonyos is, és ez én bajom: végig nem dől el ki a főszereplő, egyáltalán van-e benne ilyen (nehéz is lenne ennyire egyformán ellenszenves szereplők közül választani). Olyan mintha az Éjfél a jó és a rossz kertjében kiherélt változata lenne (már csak Cusack miatt is), ez sajnos a nagy STÁRok ellenére is csak Film+2 szint.

Hétfő? #LESZAROM.
Kirúgták a tények.hu fingós időjósát – Tény, hogy LESZAROM.
Horváth Éva melltartó nélkül vett fel átlátszó felsőt:
„Mert megteheti.”LESZAROM, mert én is megtehetem!
interjú – Cinthya Dictator: az egyik személyiségem pusztítja a másikat: „A fotós celebbel a lakásán beszélgettük, hogy jobban megismerjük. Volt szó szexről, tévézésről, hisztikről, Varga Viktorról.” – ...egyedül a LESZAROM maradt ki belőle :(((
Megyünk a Marsra, tulajdonképpen holnap – Én tulajdonképpen LESZAROM, inkább maradok a kocsmában ma is.
Ön sír vagy nevet az élő Family Guyon? – Egyiket sem, inkább csak LESZAROM.
Kommentelni akarsz? FIZESS! – Lóf***t, inkább ingyen LESZAROM.
örök ifjúság – Ideje volt, hogy az 52 éves Elle Macpherson elárulja a titkát – ...és ideje van a leszarásnak is: LESZAROM.
Velvet – Röviden el lehet mondani, milyen DiCaprio új talán-barátnője – Sőt, akár egyetlen szóban is: LESZAROM.
smoking barrels – Mozgókép – 10 film, amit látnia kellene: „Egytől-egyig mindegyik remek film, de alig ismerik őket.”ÉDES FASZOM, már megint tíz legjobb film ami a világ összes pénzére pályázik?! Nap kommentje:

bloglegelő 2016.01.27. 17:44:47
leszarom

 

KEDD, MÁJUS 3.:
SZÉPEN BEFÜRÖDTÜNK...

0
...a vendéglátóiparral!

Talán érdemes:
...de csak ha nincs gyomorrontásunk Müller Péter Sziámitól (és aktuális formációitól, most épp az AndFriends-től), aki továbbra sem képes szabadulni a nyolcvanas évektől mert még mindig műsoron tartja régi zenekarai és mindenkori kedvencei fontosabb dalait, most épp a Kulisszák mögött az A38-as hajón. Igazából azt kéne tennie neki meg Lovasinak is mint Lemmynek, vagyis kimondani hogy azonosak a zenekarukkal és úgy továbbvinni a Sziámit meg a Kispált ahogy ő tette a Motörheaddel (főleg mert alapvetően ugyanolyan zenét játszanak bármelyik felállásukban). Nekem ott lett vele tele a hócipőm amikor a Flash együttes helyett ő zárta a Szigetet (és szinte mindig a nagyszínpadon). Azért újszülötteknek és örök reménykedőknek féléjfélkor irány az M2 / Petőfi TV! Más. A Halálos tézis először pellengérre állítja a kegyetlen, véres filmeket – ezekből írja szakdoliját a főhősnő –, hogy aztán végül egy legyen közülük, ráadásul félórával hosszabb a kelleténél, a 8MM ugyanezt kicsit pörgősebben oldotta meg ugyanígy két óra alatt. A szakdolgozat gyilkosságba fordul amikor a lány témavezetőjét holtan találják az egyik snuff film előtt amiből tanulója számára „dolgozik”, innentől a klasszikus menekülő nő szcenáriót kapjuk. Nem ez Alejandro Amenábar legjobb vagy legegyértelműbb alkotása, de egyszer azért elmegy, főleg elsőfilmnek. A sötét téma és megvalósítás miatt érthető a hajnali fél kettes kezdés a Filmbox Plus-on.

Ajánlott:
A korai-kései időknél maradva, 00:35-kor  egy negyvenes évekbeli alkotás a Dunán amiben Gérard Philipe egy bűn útjára tévedő árvát alakít aki visszatér fiatalsága színhelyére, egy francia tengerparti városkába. Itt él egykori pártfogója, egy énekesnő, aki aztán rablógyilkosság áldozatává válik, és persze hogy a neveltje a fő gyanúsított. Ő eközben újra találkozik fiatalkori énjével egy szállodai hallban, vagyis egy szintén minimálbérért dolgoztatott, szintén egy idősebb nő által kedvelt sráccal aki ugyanazokra a helyekre bújik a külvilág elől ahova annak idején ő, és akit hiába int óva attól hogy rálépjen arra az útra ami számára már a végénél tart... A Szép kis fürdőhely akár a Négyszáz csapás és általában a nouvelle vague előfutárának is felfogható, kiábrándult elégia az ifjúság és az illúziók elvesztéséről. Ahogy a Kontroll, ez is egy előzetes figyelmeztetéssel került mozikba, hogy aztán ez is a lehető legsötétebb képet fesse választott témájáról, de ettől még nagyon jó.

Kössz, oktatás! rovat:
Törökül is lehet majd tanulni az Óbudai Gimnáziumban:
„Varga Mihály adta át a nyelvi labort. Szerinte a török nyelv ígéretes választás lehet 2017-től.” – Sőt, ha így haladunk, akár már idén is :DDD
útfelújítás – A magyar oktatás régóta halott: „A tanár a hibás. Meg a diák. Meg a szülő?” – Á, dehogy, a szülő az soha...
Egy iskola, ahol boldogok a gyerekek: „Motiválatlan, idegbeteg pedagógusoktól nem jön az újítás. De létezik állami ellenpélda: az egyik legjobb iskolában, a Gyermekek Házában jártunk.” – Így igaz, a pedagógus az mind idegbeteg. Olvassuk ezt azon a portálon amelyik mellszélességgel állt ki a pedagógustüntetések mellett...
Beteget jelentett Detroit összes pedagógusa – Biztosan ők is szimpátiatüntettek. Ja, nem!
A mai iskola szorongó és beteg gyerekeket termel: „Deliága Éva gyermekpszichológus szerint a hibákért részben a szülők és a pedagógusok is felelősek.” – Nincs mese:
A legjobb lenne, ha megszűnne az iskola – Szeretnétek, mi? :)) – "A XIX. század iskolája nem lehet a jövő, de mi jön helyette? És mit nyújt az alternatív iskola, amit az állami csak ritkán, meg miért van ekkora túljelentkezés? És egyáltalán, hogyan kell iskolát alapítani? Végigvesszük lépésről-lépésre." – Ja, majd így a belvárosból, a monitor elől elmagyarázzák nekünk azok akik be sem fejezték.
Ogli G 40 évesen elballagott a gimnáziumbólDE PÉNTEK LÁSZLÓ MÉG ÍGY IS MEGELŐZTE, MONDJUK NEKI TÖBB IDEJE IS VOLT TANULNI TISZTELET! Mennyi lehetőség áll még előtte, és még csak negyven éves!!!4 négy!!!
Dopeman hamarosan akár vallási tanító, vagy szerzetes is lehet!!: "A rapper jelentkezett a Buddhista főiskolára." – Stricis-kurvás rapkarrier nem jött be, dubajozás nem jött be, politizálás és alternatív köztársasági elnökség nem jött be, legvégső lehetőségként maradt a tanulás neki is, de persze csak ilyen vallási iskolában... ÉDES FASZOM! Lehet hogy tényleg be kéne zárni az iskolákat, vagy legalább azokat ahová ezeket a rappereket felveszik...
Kölyök - Gyerekpofozó tanárt éltet a net népe. Mi van????: "A videón látszik, ahogy a férfi egy hatalmas sallert nyom le a srácnak. Örüljünk együtt, hogy végre verik is az iskolában a gyereket?!" – Tessék mondani, a pofon előzménye is elérhető a neten? Nap kommentje:

2016.03.18 17:49:58 a blikkről örökre kitiltott topi mackó barátja
Olyan érdekes, hogy ezeknél a tanári attrocitásoknál véletlenül mindig megy a video felvétel a mobiltelefonon??!!
Akkor miért nem videóznak, amikor ez a kis pöcs letolja a nadrágját a tanárnak háttal??
Tapasztalatból tudom és megértem, hogy mi az a határ, ami mindenféle tiltás és retorzió ellenére a pedagógusnál elszakad a cérna és odacsap.
Én az ásónyelet törtem volna össze a gyereken, örüljön, hogy ennyivel megúszta.


SZERDA, MÁJUS 4.:
BÁRMI ÁRON KÖTELEZŐ...

0
...jó döntést hozni?

Talán érdemes:
Hajnali 02:25-kor (nem lehet igaz!) jön az olasz verzió a Cinemaxon a Francia kapcsolatra. A Heroin útján egy beépült zsaru és társa drogellenes kereszteshadjáratáról szóló poliziotteschi és az 1977-es Rómájában játszódik. Annyira a hetvenes évek és Olaszország produktuma hogy az összes akkori mozis közhely jellemző rá: túl sok narkós jelenet, teljesen felesleges meztelenkedés (őszintén, kit érdekelnek az egyik mellékszereplő hapsi leszbikus fantáziái?!), viszont kitűnő mint agyatlan macsó szórakozás. A maga idejében számtalan jobb műfajtársa volt, de mivel ma már csak szökőévente adnak ilyesmiket, becsüljük meg: they don't make them like this anymore. Kicsit visszább menve az időben de még mindig jó korán, egy előtt tíz perccel egy brit TV-show (Spooks) leágazása az HBO-n Bharat Nalluri segítségével, aki egészestés filmet hozott össze Kémvadászok: a szolgálat kötelez címmel, kérdés hogy a mai dzsekkbaueres-dzsónvikkes világban mennyi keresnivalója van egy üres patriotizmustól mentes, okos kémfilmnek ahol nincsenek hősök csak a munkájukat végző, feláldozható emberek. Ennek a morálnak esik áldozatul az egyik ügynök akit lemondása kényszerítenek felettesei amikor a rábízott terrorista megszökik, ő azonban eltűnik és egy régi munkatársa fiát bízzák meg hogy kerítse elő. A srác meg is találja, csakhogy a fickó úgy tűnik, kapcsolatban van a kiszabadult terroristával, és arról próbálja a kölyköt meggyőzni hogy egy belső ember árulásának esett áldozatul. Jó pont hogy rengeteg utalást rejtettek el a szériára (mondjuk ezt itthon kevesen fogják észrevenni), és ha már remake-ek és folytatások, fél nyolckor a testvércsatornán (HBO2) jön a Bármi áron, azaz az Any Which Way You Can, ami az Every Which Way But Loose 2. része és egyben Clint Eastwood egy könnyedebb dobása. Az általa játszott bokszolót egy (valószínűleg) előre levajazott meccsre akarják rávenni jóakarói, majd mikor nem hajlandó a szorítókötélnek állni, elrabolják épp csak visszatérő szívszerelmét is. Ha még a valószerűtlen motorosbandát is hozzávesszük, szinte kevinszmisszi fogyaszthatóságot kapunk, és tényleg: a Jay és Néma Bob orángutánja egy utalás az itt „szereplő” Clyde-ra. Ha már a Francia kapcsolatot emlegettem, a Filmboxon Gene Hackmannak is lesz egy jelenése kilenckor mint ökölvívókat nevelő családapa, kinek gyerekei közül az egyik Kétes döntések sorát hozza amikor rossz célra használja testi erejét a maffia kötelékében. Tévedései közül a legutolsó az amikor nem hajlandó kiállni és veszteni a nagyfőnök védencével szemben (ez mintha valami visszatérő téma lenne a héten), viszont halála egyesíti a széthúzó családot és olimpikonnak készülő testvérének is alkalma lesz megbosszulni...

MAGYARUL! rovat:
Az orvostudomány rákapott az LSD-re:
"Modern orvosi eszközökkel vizsgálták a drog agyra gyakorolt hatását. Az új tanulmány a legfontosabb tudományos munka a témában a szer 70 évvel ezelőtti feltalálása óta."MAGYARUL: a csürhe droghoz szoktatása tovább folytatódik.
ef - Süssön ön is pitypangot!: "Egészséges, finom és a fő hozzávaló ingyen van? Ez a krémes sült pitypanglevél!"MAGYARUL: Soylent Green.
Speciális kendercipővel ünnepli az Adidas a marihuána világnapjátMAGYARUL: a csürhe droghoz szoktatása szponzorokkal, hivatalos mederben folyik tovább... :(((
Amerika elmondta, mely országokkal van baj a világban: "Amerika szövetségesei is szerepelnek a listán."MAGYARUL: ISTEN IRGALMAZZON MINDANNYIUNKNAK.
Kritika – Az erőszak nem szép dolog, de szórakoztató: "Látványos klipként indult, mozifilm lett a népszerű Youtube-videóból. A Hardcore Henry nem a világ legmélyebb filmje, de nem is baj."MAGYARUL: a csürhe deszenzitizálása tovább folytatódik.
Így nézne ki egy címlapra összezsúfolva Trump AmerikájaMAGYARUL: még meg se választották, de már riogatnak azzal hogy mi lesz majd.
Barbie Szűz Mária, Ken pedig Krisztus bőrébe bújtMAGYARUL: csak a kereszténységet lehet büntetlenül gyalázni. Illetve most nem csak azt: "Két argentin művésznek köszönhetjük a fröccsöntött megváltást: fogták Barbie-t és Ken-t és a nagy vallások szentjeinek és isteneinek bőrébe bújtatták őket. Állítólag nem a hívőket akarták megbántani, csupán ezzel akarták felhívni a figyelmet a sokszínűségre."HÁT PERSZE, én hiszek nekik, ezután meg főleg: „Az alkotók egyedül az iszlámhoz nem mertek hozzányúlni. Azt mondták, hogy azt túlzottan tisztelik, így sosem tudjuk meg, milyen lenne Ken Mohamed próféta szerepében. A művészek hangsúlyozták, hogy nem akarják provokálni a hívőket, inkább az a céljuk, hogy új formában tegyék tiszteletüket a világvallások alakjai előtt.”HÁT PERSZE :)))) Ezek az argentinok egyik vallást sem tisztelik annyira hogy ne gúnyolják ki, csak véletlenül pont azt az egyet ahol egyetlen leírt sorért is fatwa jár. SEEMS LEGIT!


CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 5.:
WHO LOVES ROME?

0
Középen egy gyanús alak.

Talán ismétlés, talán érdemes:
...de csak mert a kétezres évek sok tökegyforma Woody Allen-rendezése közül lehetetlen kiszúrni, melyik volt és melyik nem, nekem sem rémlik a Rómának szeretettel csak a Barcelonás marhaság, de igazából egyik olyan mint a másik. Itt is annyi szereplő van hogy azt se tudjuk melyikre figyeljünk, itt is elárasztanak minket az érzelmekkel és az olasz egzotikummal, annyira hogy szinte el is felejtjük hogy Fellini már megcsinálta a maga verzióját az örök városról (a Fehér Sejket meg is idézik). A kamera két amerikai és két olasz pár kalandjait követi különösebbnél különösebb karakterekkel, négy egymástól független epizódon keresztül, a rendezőtől elvárható kiszámítható viccekkel (amik közül a legjobbakat továbbra is magának írja, és ezzel azt is elárultam hogy szerepel-e még a saját filmjeiben). Szerintem Ornella Muti, Penelope Cruz vagy Roberto Benigni egy kicsit többet érdemelt volna de akit így is érdekel, tíz előtt tíz perccel megtalálja a Duna TV-n.

Nem érdemes:
Fél tízkor megint egy dokunak álcázott kvázi-propaganda az HBO-n egy Vice exkluzív riporttal ami azzal kecsegtet, hogy alig háromnegyed óra alatt megmutatja, hogy lehetne a leghamarabb befejezni a Harcot az ISIS ellen. Ne értsd félre, időnként én is berakok egy-egy videót tőlük, de ezek azok, amik: elsősorban netes felületre készülő, felületes ismeretterjesztések, amik max. a témájuk iránti érdeklődés felkeltésére jók (az exkluzivitásuk meg erősen kérdéses). Ami az IÁ-t illeti, ha akarnák öt perc alatt térdre tudnák őket kényszeríteni, lásd Hiroshima és Nagaszaki esetét.

Kiemelten nem ajánlott:
M2, 23:25: Kulisszák mögött az A38-as hajón
– Nem tudom melyik cikibb, az hogy az alter-előadók átnyergelnek a gyerekslágerek gyártására vagy a végtelenített búcsúkoncertekre, esetleg a művészkedő próbálkozások (ez utóbbi kettő természetesen főleg Lovasira vonatkozik), vagy amikor akár poénből, akár megélhetésből, de szart kezdenek gyártani. Az Irie Maffiának nem elég a Sziget-himnusz, a számtalan zenekari felállás és sideprojekt meg az hogy ezekkel végighaknizhatják a fesztiválszezont, nem, nekik létre kellett hozniuk a maguk kis grofóját a Kelemen Kabátbannal, és még ezt is egyszerre próbálják eladni hol ironikus poénként, hol full igénytelen, a közönség legalját célzó „zenekarként”. Hát kösz, de nem kérek belőle.

Kis hírek a nagyvilágból:
Majdnem a biztos halálba sétált a Leicester-csatár:
"Nem tudni, miért indult meg a hátsó rotor felé." – Én tudom: azért, mert focista :DDD
A fiataloknak már nem kell a kapitalizmus: "Amerikában a 18-29 évesek harmada szocializmust akar, felüknek elege van." – ...mondja ezt az Origo, nyilván biztos forrásból. De még ha így is volna, éltek volna csak EGY évet egy enyhébb szocializmusban mondjuk nálunk, sírva követelnék vissza nemhogy a kapitalizmust, de akár a konföderációt is!
A reformerek nyerték az iráni választást: „Ez erősítheti a reformokat és a nyugati nyitást. A konzervatív iszlamisták befolyása azonban továbbra is jelentős maradt.” – ...és ha eljön az ideje, majd lesavazzák a reformereket ^^
di - Így kerítené hatalmába Oroszország Európát: "Hatalompolitikai invázió zajlik az európai politika homályzónájában." – Nincs mese, azonnal hívjuk be Amerikát a világbéke érdekében!!4
Először repült a japán lopakodó: "Az X–2 vadászgépet a Mitsubishi fejlesztette. Csak kevesen rendelkeznek ilyen fejlett technológiával." – Na, akkor az amcsik is hamarosan előszednek egy bizonyos repülőgépet...ja nem, a Mitsubishivel is ugyanaz lesz mint a Volkswagennel.
neszeszer – Mulatságos történet is lehetne, de nem az: „Az Élő Barbie meséje inkább szomorú.” – Dehogyis szomorú, én például öt perce ezen röhögök :DDD
Századvég: Az Index belterjes és kormányellenes: "A most kiperelt elemzés szerint már évek óta probléma, hogy liberálisak a magyar blogok." – Dehát ezért szeretjük őket! Illetve úgy értem, ezért NEM, de ezért olvassa őket mindenki. A bloggerek-cikkírók 90%-át még a saját olvasótáboruk 90%-a is őszintén gyűlöli, de mégis odamennek, elolvassák, erről szól ma az "újságírás": ők klikkvadásznak, mi meg szeretjük gyűlölni őket. Deal with it!
Kockahas – Semmi, semmi, csak egy agrármérnök, iszonyú jó testtel – Megjönnek az agrármérnökök, tombol bennük a tesztoszteron...
Nyolcszáz al-kaidást öltek meg Jemenben...and nothing of value was lost, and no fucks were given that day, ahogy a tavalyi motoros mészárlásnál sem:

VISZLÁT SZOMBATON!

 

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés