2016. 06. 20.
Ekcemédia (jún. 20-21-22-23.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ekcemédia (jún. 20-21-22-23.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, JÚNIUS 20.:
VÁLTOZATOK EGY HIVATALRA

0
Amikor hamis a baba...

Nem érdemes:
m2 / Petőfi TV, 23:40 – Ha egy magyar együttes rögtön a karrierje elején az énekesnő vetkőzésével indít akkor vagy ennyire nem bíznak a tehetségükben, vagy nagyonis bíznak benne, mert tudják hogy a dal videó nélkül is működni fog (ahogy valamikor Sinead O’Connornál is másodlagos volt a kopaszsága). Hogy a Blahalouisiana melyikbe tartozik az már a nevükből könnyen megtippelhető: az alteros-jópofás név hasonló(an vérszegény) zenét rejt, ehhez kellenek is a lejárt szavatosságú poénok. Az Ahol összeér klipjének ötletét (valaki úgy pucér, hogy érezzük hogy az, de az intim részek mindig épp ki vannak takarva) számtalanszor elsütötték már (például Norman Cook is egy „emlékezetes” számával). A marketingtrükk bejött, megkapták a 15 perc hírnevet (a Recorder külön, többször is kiemelve foglalkozott velük), egy nagy baj van vele, hogy az ilyesmit csak egyszer lehet meglépni, mert gondolom a lemezbemutatót sem meztelenül fogják tartani Az A38 Hajó színpadán. Az olcsó megoldások másik csapdája hogy elidegenítik vele azt aki „csak” zenére vágyik, és igen, sorry, ezek után csinálhatnak akármilyen jó dalokat, egyszerűen nem tud érdekelni. Szerencsénkre a másik kerülendőség, a Boszorkányfalu is jó későn (01:40-kor) kezdődik, így könnyen el tudjuk kerülni a WoW-göncökben szaladgáló mágusokat és harcosokat. A minimális történet egy trónörökös hazahozatalával kezdődik, ám amikor a király fő lovagja és az utód visszatérnek, az ország romokban, a felelősök (állítólag) a környéken tanyát verő boszik, így rögtön újabb küldetés vár rájuk – ránk pedig megint egy SyFy Channel „mestermű” a Filmbox Premiumon, ha elég bátrak vagyunk.

Ajánlott:
Cinemax, 20:00
– Nem kell konteósnak lennünk ahhoz hogy lassan tudatára ébredjünk a nagyhatalmi játszmáknak, és gyakran sokkal kisebb dolgokon bukik le a rendszer, például egy kisgyereken. Történetünk elején a jómódú tanárnő, Alicia elfogadja Argentina történelmének Hivatalos változatát, munka után pedig boldogan megy haza férjéhez és örökbefogadott kislányához. Egy véletlen találkozás után kezd csak el kutakodni hazája múltjában és így tudja meg hogy gyerekük a junta kegyetlenkedései alatt született, a vér szerinti apja-anyja talán már nem is él, ő maga pedig egy a számtalan láncszem közül aki csak azért van pár szinttel a plebs fölött mert örökbefogadta. A nő ezután kemény döntések meghozatalára kényszerül. Megríkató dráma, jóval több mint sima politikai leleplezés.

Hétfő? #LESZAROM.
A barátnője urológus. Na, hogy lesz a lánykérés...?
– Természetesen leszarással:
Mi ez a kis szürke csík az Index alján?: „Mától az Index is szól, hogy megjött a süti.” – Nem, ÉN szólok hogy odaért a LESZAROM :)))
Ekkorát még soha nem villantott Beyoncé: „Mindene kilátszott” – Mindenét LESZAROM.
bezzegausztria – Látott már 60 milliós nyilvános WC-t? Most fog! – Nem fogok, mert LESZAROM, vagy talán mégsem:
a – A túlzottan is nyilvános WC: „Mindenki mindent lát? Ennyire?” – Az utolsó örömünket is el akarják venni?! A leszarás intim dolog, csak az eredménye a közkincs!!!
Sharon Stone még mindig nem hord melltartót – Még mindig LESZAROM. :ásít:
Adele 9,5 millió dolláros házát azért csak elfogadná: „Azonnal költözhető, négy hálószobás, hat fürdős villa Cameron Diaz és Jennifer Lawrence tőszomszédságában.” – Simán megvenném, de hát rossz környéken van, úgyhogy LESZAROM.
Ötszázan táncolnak majd a Hősök terén pénteken – Kivéve engem, mert én LESZAROM mindannyiukat.
A boldog embereknek tesznek rá, hogy jobbak-e másoknál – Így igaz: LESZAROM.
Mai kedvenc mondatom – Nekem továbbra is a LESZAROM az, főleg így hétfőnként ^^
Mutatja - Amy Schumer a legkevésbé sem szégyelli, hogy izzad a combja - Magánügye, ezért a legkevésbé sem szégyellem hogy LESZAROM!
Alakul már a Tupac-film: "Kiszivárgott az első felvétel, amin a rappert játszó színészt alig lehet megkülönböztetni Tupactől." – Legalább akkora hiánypótló alapmű lesz mint az NWA-film. Ja, nem:

bloglegelő 2016.04.27 15:49:25
szóval egy film
és akik leszarják ezt a szaros klisét, mit csináljanak ?

 

KEDD, JÚNIUS 21.:
TERRY ÉS  A TÓRIUM

0

Here come the Breeders!

Talán érdemes:
...de csak Lawrence Durrell forgatókönyve és Sophia Loren miatt, mert egyébként a Judith mintha a múlt heti törött kamerás doksi hatvanas évekbeli ellenpárja volna. A második világháború lezárása után vagyunk, a Közel-Keleten már forrong az arab-zsidó ellentét, ide csempészik főhősnőnket akit anno tulajdon férje küldött a lágerbe. Hogy a fiával mi lett, arról sejtése sincs, exe viszont „előkerül” a zsidó telepesek ellen küzdő földalatti szervezet fejeként, és igazából ezért, az azonosítás-elfogás miatt is hozatták ide a nőt, ő azonban egyedül akar bosszút állni... A szereposztás és a történet már-már tarantinói (az azért nem túl valószerű hogy egy volt náci a háború után egyből egy arab terroristacsoport élére álljon), Loren eléggé nehezen hihető mint koncentrációs tábor-túlélő, nem csak mert jó húsban van, hanem mert a haja, ruházata mindig kifogástalan. Mint érdekesség mindenképp megéri, bár későn (23:25-kor) kezdik a Cinemaxon. Még ennél is később, hajnali egykor vetít az HBO egy szomorkás kutyás-gyerekes (de azért nem egészen családi) filmet (Az új legjobb barátom), amiben egy kislány barátkozik össze egy rendőrkutyával és az oktatója tudtán kívül néha haza is viszi. A magánéleti gondokkal küzdő, munkamániás férfi előbb szigorral lépne fel, aztán amikor megtudja hogy a lány anyja milyen betegséggel küzd, az ő szíve is meglágyul. Az ember legjobb barátjánál maradva 21:10-től egy újabb bőrlehúzás a Film+2-őn: bár Falka címmel tavaly már volt egy sorozat, ez most egy 2006-os horror ami akár a Fehér isten ötletadójának is tekinthető, csak kevesebb művészkedéssel és (nem csak Wes Craven producerkedése miatt) több vérrel, szívettépő kislány helyett dögös-tökös Michelle Rodriguezzel mint a két testvért kísérő barátnők egyikével. A fiatalok egy hosszú hétvégét terveznek egy elhagyatott szigeten ahol annak idején laktak, ám azzal nem számoltak hogy az eltelt idő alatt megnyílt egy bizonytalan hátterű kutyakiképzőközpont, majd nem sokra rá be is zárta kapuit, szintén nem tisztázott körülmények között. Akik maradtak, azok az itt kitenyésztett, szuperintelligens németjuhászok akik talán gazdáik eltűnéséről is tehetnek, egy biztos, a frissen érkezetteknek hamar tudtára adják hogy ez itt az ő territórumuk... Jó hogy a szereplők végre nem követik a zsánerben kötelező ballépéseket, még jobb hogy négylábú ellenfeleik sem annyira buták mint amilyenek általában szoktak lenni az effajta B-filmekben, de a legjobb mégis az hogy számítógépes grafika helyett valódi, betanított kutyákkal játszattak mindent.

Kis hírek a nagyvilágból:
járókelők – SzÉgyen – Welcome to KÖKI!:
„Retek és igénytelenség, ameddig a szem ellát.” – Nyilván a MÁV és a BKV a felelős amiért a felújítás után röviddel megint úgy néz ki mint az én gyerekkoromban. Ja, nem.
pécsi rejtélyek – Hogyan állapítsd meg, hogy a barátnőd troll?: "Három egyszerű módszerrel." - Ezek pedig: A/S/L? LOL!
Pénzcentrum – Ennyit keresne Berki Krisztián, ha azzal foglalkozna, amiről papírja van: „Akkor is megélne, ha megunná a celeblétet.” – Á, Zalatnayról is ezt mondták, aztán mi lett a vége...
szelfibaleset – élet – Kilenc métert zuhant és megégett, mindezt egy szelfi kedvéért – Nagyon helyes, én támogatom.
prominent – Meglepő dolog derült ki Whitney Houstonról – Nyilván nem az hogy volt egy barátnője is, mert az már a nyolcvanas években köztudott volt. De akkor vajon mi?
kultúr - Whitney köszöni, jól van – Oké, de akkor kit temettek el? o_O
ma is tanultam valamit – Az ősrobbanás elméletét egy katolikus pap találta ki: „Einstein lehülyézte, aztán rajongott érte, a Vatikán a katolicizmus alátámasztásaként ünnepelte.”ÚJABB POFON AZ ATEISTÁKNAK: már Einsteint is megelőztük! Csak a pápát kéne lecserélni, és onnantól RKE LIKE A BOSS!!!4
Monte-Carlóból jelentjük: Kínos találkozással indult a hétfő: „Éppen Rena Soferre vártam (...) és félhangosan telefonáltam. Jó, mivel magyarul úgysem ért senki errefelé, lehet szobahangon. Leteszem, mire odalép egy szőke nő, és angolul kérdezi, hogy magyar vagyok-e. Nincs rajta press pass, meg semmilyen, azaz valami ismert ember, de ha agyonvernek sem tudom, ki. Ilyenkor két lehetőséged van: egy - úgy teszel, mintha tudnád ő ki (mert elvárják), kettő - leszarod, és kérdezel, hogy hát te meg ki vagy.” – Nem, nem és NEM: ha vadidegen, jól kinéző nők jönnek oda az emberhez akkor nem szabad leszarni, hanem köszönni kell!!!
h - Így lettem londoni magyar: „Kilenc hónapja érzem azt, hogy nem igazán tudok mire panaszkodni.“ – Hát beleolvastam ebbe a tejjel-mézzel folyó Kánaánba, de én mindjárt az elején találtam panaszkodnivalót: "A házban kilencen voltuk, nyolc magyar, egy nigériai. Mindenki rendes és segítőkész volt velünk frissen érkezettekkel, bár egymással elég gyakran ordítottak. Jut eszembe, erről egy suta vers is született az egyik nyüzsgősebb éjszakán."MUHAHA. Íme a generáció akinek kimaradt a munkásszállás élménye! Fiacskám, kilenc emberrel egy házon osztozva persze hogy tudsz spórolni, de ehhez nem kell Londonba menned. Arra meg hogy verset írtál róla nem is mondok semmit, annyira bölcsészes, azaz inkább buddhista-főiskolás:

danpress 2016.06.12. 09:08:20
haha. Itthon is sikerült volna boldogulni, csak ahhoz nem Buddhista főiskolára kellett volna menni :D röhej. az ország, a körülmények a hibásak ilyenkor is .. :D
a cimborának, aki tanár/tanító 200ezer nettóval szúrják ki a szemét itthon, de persze jobb kint mosogatással, albérlettel ennél kevesebből élni végül, magányosan :D
nagyon életrevalók vagytok .. :D


SZERDA, JÚNIUS 22.:
AZ ELSŐ MÁGNES

0
Cserkészbecsszó!

Talán érdemes:
20:55-kor
még egy (ezúttal olasz) verzió az Orlandóra a Cinemaxon, vagyis megint egy se fiú, se lány főszereplő próbálja megtalálni valódi nemiségét családja régi birtokán. Arianna egy bizonyos szint fölött nem nőiesedik még a hormontabletták hatására sem, a régi szomszédok a fiútestvéréről kérdezgetik akiről mit sem tud, ellenben előkerül az unokahúga – a rutinos sznobok innentől már könnyen megoldhatják a Nagy Rejtélyt, a többiekre egy nem túl hosszú egyszernézős művészkedés vár. Kilenckor kínai Nagymenők a Viasat3 műsorán Cheng Daiqi-val (Chow Yun-Fat) mint Utolsó mágnással aki már befutott, nős gengszterként sem képes kiverni a fejéből fiatalkori nagy szerelmét (aki meg annak idején operaénekesnői karrierről álmodott), és végzetes találkozásukat tovább bonyolítja hogy a japánok épp Sanghai bombázására készülnek, amit még egy olyan kemény (de alapvetően aranyszívű) klánfőnök sem tud tétlenül nézni, mint hősünk. Jing Wong saját fegyverét fordítja Tarantino ellen: ha amaz idézhet a távol-keleti mozikból, ő a Casablanca és a Becstelen Brigantyk egyes jeleneteit forgatja újra (és Scorsese utalt mozija mellett a Sebhelyesarcúnak is odabólint). Eközben éjfél előtt öt perccel folytatódik XII. Pius pápa története a Duna TV-n, ha jól értem már a háború végével, vagyis Róma ege alatt végre házasságok köttetnek az addig bujkáló szerelmesek között. Utána 00:50-kor rekordhosszúságú címmel megvert zombikomédia az HBO-n. Még ha a könyökünkön is jön már ki a sokadik ilyesmi, a Cserkészkézikönyv zombiapokalipszis esetére legalább már nevével emlékezeteset alkot, és ha nem is annyira véres mint a nemrég adott Halál metál, zene ebben is lesz: Britney Spears egy számát forgatják ki teljesen a bőréből (akár szó szerint értve is). Ami a Shaun...-ban a szerelmi szál, az itt a három, toborzókörúton levő cserkész barátsága amit próbára tesz a hozzájuk csapódó dögös pincérnő, na meg a küldetés: meg kell találniuk egyikük nővérét mielőtt a zombik odaérnek abba a techno-buliba ahova a csaj is ment.

HA HA VERY FUNNY! rovat:
Lehet ön is milliomos!: „Készítettünk egy kalkulátort, hogy kiszámolja, mennyi idő alatt.”HA HA VERY FUNNY, nekem kb. kétszáz év alatt jönne össze :SSS
ingatlantájoló – Megveheted magadnak életed első lakását?: „A lakásvásárlás a vételáron felül még rengeteg egyéb kia­dás­sal jár.”HA HA VERY FUNNY, sokaknak még az extra kiadások nélkül sem jön össze:
gazdag – Légy a pasaréti elit része!: "Beindul a fantázia a négyszobás, 140 négyzetméteres, 190 millió forintért árult otthon láttán."EZT IS MEGVEHETNÉM, MINT ADELE HÁZÁT HA HA VERY FUNNY!
Otthontérkép – Hazai pálya – Hagyd el a várost, MOST!: „Miközben túlcsordul a média az ingatlanpiac irreálisnak ti­tulált budapesti áraival, addig vidéken gyakorlatilag tucat­jával találni olyan ajánlatokat, melyek töredékét teszik ki a fővárosi áraknak. Ennek ellenére a főváros iránti kereslet töretlen és érthetetlen módon egyre csak nő. Most bebizonyítjuk, miért nincs igaza a pestfanatikusoknak!” – Hát igen, vidék, közbiztonság, praktikusság...HA HA VERY FUNNY!
Jennifer Lawrence viccből sunán vágta Sansa Starkot - HA HA VERY FUNNY Hol vannak ilyenkor a nőjogi szervezetek?!
Humor: levágta alvó barátnője haját: „Elég nehéz elhinni, hogy ezt tényleg viccnek szánta ez az angol fiatalember. Videó.”HA HA VERY FUNNY, remélem majd a csaj is levágja valamijét álmában!
Megviccelte vendégeit, repülővel majdnem levitte az egyikük fejét: elkezdődött a per: "Egy kislány életveszélyesen megsérült, amikor a kecskeméti pilóta a gép kerekével fejbe találta."HA HA, EZ A VICC IS JÓL SIKERÜLT...nem.
Az Algida is hülye reklámokkal támad: "Már nem csak az Aldi poénjaitól fájhat a feje, a jégkrémek is viccesre vették a figurát."HA HA, NAGYON VICCES, mindjárt megyek is bevásárolni...ja, nem.
Megvan a fiú-lány barátság titka: "Vonzza a lányokat a fiúk empátiája, derült ki."HA HA VERY FUNNY MAGYARUL: friendzone 4 life.
Ne csak tovább éljünk, de legyen is értelmeHA HA VERY FUNNY, mindeközben minden napra jut egy cikk arról hogy se nyugdíjunk, se munkánk nem lesz...
Ez kimarad a pornóból: gyomorforgató történetek, amik után másként nézel a felnőttfilmekre (18+): "Felnőttfilmes sztárok meséltek" – Ezután is ugyanúgy fogom nézni őket mint eddig mert NEM ÉRDEKELNEK AZ ÉRZELMEIK, egyébként meg:

tiltsatolehanemtetszem 2016.06.09. 14:49:34
Meséljetek még, és mi hallgatjuk! :-) Ha-ha de vicces! (és életszerű)


CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 23.:
A JOBBIK FELE: NŐ

0

Mindene (félig) másé.

Talán érdemes:
Duna TV, 21:20: Mindenem a tied
– Steve Martin és Lily Tomlin eme ’84-es vígjátéka akár a mostani genderagymenések előfutára is lehetne: egy gazdag, de betegeskedő asszony (Tomlin) utolsó kívánsága az ügyvédje (Martin) felé hogy halála esetén a lelkét egy előre megvásárolt fiatal lányba ültessék át, ám a spirituális transzplantáció félremegy, és innentől a jogász testének jobb oldalát a nő BIRTOKOLJA bitorolja. Inkább slapstick comedy mint kifinomult mulattatás, de azért vannak benne mindenki számára vicces pillanatok (például amikor tárgyalás közben jön elő a női én), a gender meg szerencsére csak olyan szinten van benne hogy az egymást alapból nem értő nemek egy közös testben kénytelenek megtalálni a közös hangot, és mindegyik szembesül a másik előnyeivel-hátrányaival. Egyébként lélekvándorlás meg ilyenek köztudottan nincsenek, legalábbis mi, katolikusok nem hiszünk bennük. Éjjel negyed tizenkettőkor egy 2013-as vígjáték a Film Mánián, csak hogy legyen viszonyítási alapunk Steve Martinék után, és hát az Égő érzés annyira mostani hogy szinte nekünk is fájni fog ott lent még nemibetegség nélkül is, az ágyról ágya járó főszereplővel ellentétben, akinek sürgősen meg kéne állapodnia, csak előtte meg kéne tudnia hogy ki adott neki ajándékba egy kis gonorrheát. Lesz lelkizés, kötelező meleg szál, sekszes poénok, nekem már ennyi is elég ahhoz hogy kihagyjam. Más, zene: a Fish!-ről nekem mindig a Nyers jut eszembe, ha Czutor Zoliék zenekara megmaradt volna a korai csapásvonalon, talán valami hasonló lett volna belőlük mint Szenyor Hal bandájából (és ha jól emlékszem még szerepeltek is közös filmzenén). A Nyers azóta különösebb viharok nélkül feloszlott majd a tagság nagy része Belmondo néven folytatta kb. ugyanazt és ugyanúgy, Czutor a kezdeti évek vicces beszólogatásai után lassan Gerendás Péterré kezd változni, a Fish! viszont még mindig itt van, sokadik album (Idővan), sokadikabb lemezbemutató koncert (ennek örömére vendégeskedhetünk ma a Kulisszák mögött az A38-as hajón), és hiába hogy tudom hogy nem 100%-ig az én zeném amit tolnak, de szimpatikus amikor valaki kitart amellett amit csinál és nem megy le KUTYÁBA hajósandrásba, úgyhogy: M2 / Petőfi TV, 23:25.

Kis hírek a nagyvilágból:
Business – Honnan tudhatod, hogy már gazdag vagy?
– Hát ha az lennék már észrevettem volna:
Hermione offshore-ozott, de nem ám a pénz miatt: „Emma Watsont is lebuktatták a Panama-iratok, hiába akarta védeni az inkognitóját.” – Akkor mégiscsak tanult valamit a varázslóképzőben :DDD
A törökök a tengerbe dobtak egy Airbust – Már utasokkal, vagy most még csak üresen? :)))
napicsárt - Ezekre a magyar városokra dobtak volna atomot a III. világháborúban – Hát végülis még dobhatnak, ha így haladunk :SSS Nap trollkommentje:

toportyánféreg 2016.06.04. 08:50:24
szolnokra le is dobták, nincs is ott jóformán semmi

Rihanna és Leonardo DiCaprio együtt fesztiválozott: „A Coachellán ismét együtt látták őket.” – Engem nem zavar ha kavarnak, csak közös zenét-filmet ne forgassanak. Vagy max. a négy fal között.
Ausztrál terrorista-toborzóval végeztek amerikai bombák: "Neil Prakash volt az IÁ legfontosabb ausztrálja."...and nothing of value was lost.
Pech! Brooke Shields lánya szinte semmit sem örökölt anyja szépségébőlÍme a média működés közben: ugyanaz a site ahol az elfogadást, a toleranciát nyomatják, ahol feminácik szónokolnak arról hogy milyen csúnya dolog a sekszista elvárásoknak megfelelni, ahol Down-szindrómás és testi fogyatékos modelleket ajnároznak, ahol krokodilkönnyekkel ítélik el az iskolai agresszorokat, ott címlapon rúgnak bele egy kisgyerekbe a lehető legmocskosabb stílusban, csak mert 12 évesen úgy néz ki mint egy 12 éves. Hogy mi Brooke Shields lányának bűne? Az hogy egy egészséges, átlagos tizenéves, ja meg az anyja, akinek szemlátomást nem tud megbocsátani a szennysajtó. Nap kommentje:

LepesElek 2016.06.08. 15:05:29
Zömök testalkat???
Miről beszéltek?!
Komolyan, az ilyen és ehhez hasonló cikkek a felelősek azért, hogy a fiatal lányok nagy része nem tudja elfogadni a külsejét, mert mindenhol az fröcsög a médiából, hogy csontsoványnak kell lenni!
Amikor meg majd a szerencsétlen minden evés után hánytatja magát, meg wc-papírt eszik, akkor meg jön a sajnálkozás!
Szégyen és gyalázat!

...és mi van rögtön alatta:
Erről a sokkoló fotóról beszél most az egész világ: "A HOLLYWOODI SZTÁR MELLEI! A fiatal színésznő nem igazán szégyenlős, erre pedig a legutóbbi Instagram-fotója sem cáfolt rá. Sőt! Az újabb kép kissé bevállalósabb az előzőeknél. Lena Dunham, a Csajok című sorozat egyik főszereplője most megmutatta magát, úgy, ahogyan csak kevesen láthatták."Íme a média: egy normális, hétköznapi kislányt rugdosnak, bezzeg ha a bojlertestű, testvérét sekszuálisan zaklató dunyhaléna vetkőzik, az „bevállalósság” és szinte már érték. Hajrá médiagenyák, GYERÜNK, GYERÜNK, DOLGOZZATOK A PÉNZETEKÉRT, RÖF-RÖF-RÖF!!!

 

VISZLÁT SZOMBATON!

 

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés