HÉTFŐ, JÚLIUS 11.:
WALKING DEAF
Tercettek volna jobb filmet forgatni!
Talán érdemes:
...de csak ha nincs elegünk az egymilliomodik zombivígjátékból, mert ugyan a Sétáló agyhalottak alig 2015-ös, de máris elfogyasztott két címet (Walking with the Dead, Walking Deceased). Aki valami Scary Movie-féleséget vár az fél kilenckor nem fog csalódni ha az AMC-re kapcsol, illetve talán mégis: amikor stílusparódiákat (Shaun of the Dead, Zombie Strippers) parodizálnak, ráadásul úgy hogy azok főszereplőit (Ed és Shaun) egy az egyben átveszik egy cameo erejéig, az 2016-ban már max. csak mérsékelten tud vicces lenni (ahogy az elmaradhatatlan füvezés is). A Walking Dead-re és általában az élőhalottas kultflmekre tette utalásokat főleg a rajongók fogják értékelni, szerencsére a süketnéma csaj még így is elviselhetővé teszi a nulla költségvetés ellenére is, szimpla vígjátéknak viszont túl véres (nota bene: kislányokat még viccből sem lövünk fejbe közelről). Folytassuk a fél tíz előtt öt perccel adott Móricz Zsigmond-életrajz-szeletkével az M3-on ami ugyan egy nyolcvanas évekbeli színházi felvétel, de még így is szórakoztató. A Tercett könnyen kitalálhatóan egy szerelmi háromszögről szól ami „csak” annyiban különbözik bárki más félrelépésétől hogy egy híres írónk az „elkövető”, akinek viszont rögtön utána ugyanitt még egy jelenése lesz 22:55-kor a Bovári úrral, értelemszerűen Flaubert hősnőjének nyomdokain, jellegzetes magyar korba átültetve, egy tanárnővel a főszerepben.
Sorozat, talán érdemes:
Nyolckor egy 2016-os széria első része az HBO-n egy igaztalanul megvádolt New York-i muszlim kamaszról aki egy partira menet elköti apja kocsiját, majd elvállal egy végzetes fuvart. Temészetesen egy nőről van szó, akinek halála után minden gyanú a srácra terelődik, és már a berögzült előítéletek miatt is keveseket érdekel hogy mi is történt Aznap éjjel, pedig a fiú ragaszkodik az ártatlanságához. Ha el tudjuk hinni azt hogy a nyújorki csúcsforgalom kellős közepén egy taxizásból élő család kocsija véletlenül épp szabad (még úgy is hogy a tulajdonos testvérek megosztva használják), akkor akár még jó is lehet.
Hétfő? #LESZAROM.
Ó Jaj – Részegen ment be a vécébe egy házibuliban, így végezte – Ott voltam. Leszartam. Nem csak őt:
tetszik? nemtetszik? – Christina Aguilera külseje erősen megváltozott: „Az eddig nagyon szőke énekesnő most egészen máshogy fest. Mit szólnak hozzá?” – Hát, én például LESZAROM.
Justin Bieber sokkal ügyesebben focizik, mint gondolná – Én még ennek ellenére is jobban LESZAROM mint azt bárki gondolná.
Kritika chart – Elfogytak a szavak A függetlenség napja: Feltámadás láttán: „A függetlenség napja: Feltámadás olyan buta film, hogy azt nem lehet elmondani, de mint az Emmerich-mozik többségén, lehet rajta szórakozni. Grafikonokban mutatjuk meg, miért.” – Minek ide grafikon, bőven elég a LESZAROM!
Gumicukor – Kate Hudson testén rendesen látszik, hogy edz – Meg az is látszik rajta, hogy LESZAROM.
Posztolt pőreség – Gumicukor – Íme, Kate Hudson művészi meztelenkedése – Csakazértse kap külön rovatot: LESZA Wait, a challenger appears:
július 4 – Instahíradó: Jennifer Aniston aktot posztolt a függetlenség napja tiszteletére – HÁT IGEN, SZOROSAN KAPCSOLÓDIK EGYIK A MÁSIKHOZ LESZAROM.
Ezek a filmek valamit végleg eltörtek gyermeki lelkünkben: "Bambi, My Girl, Oroszlánykirály, Holt költők társasága. Mi a közös bennünk?" – Az, hogy mindet LESZAROM, az orosz lányokat meg főleg.
Ön mennyire kapna frászt, ha ezek a lények másznának ki a vécéjéből? – Én nem kapnék frászt, egyszerűen csak LESZA jajj, hát ez egy oposszum, de cukiiii <3
Cuki muffinokat kakilnak a Troll-babák – LESZAROM. Vagy ki..:D
Kiderült, mitől olyan vékony VV Seherezádé dereka – Dehát eddig sem volt titok: attól, hogy LESZAROM.
Ennél gusztustalanabb ma nem lesz - Cinthya Dictator lakását saját hányása díszíti (18+): „De ez még nem minden: maszturbálós fotósorozattal is előrukkolt.” – NEMZETHAL akarom mondani LESZA Nap kommentje az Év Nickjétől:
Ki hisz még a sajtónak? 2016.06.21. 10:52:26
Háát igen.
Régen beutalták volna egy elmegyógyra, ott önmegvalósíthatott volna, nyomhatta volna a performance-t, amíg rendbe nem jön.
Ma meg ilyenekről ír a sajtó. Szánalmas...
KEDD, JÚLIUS 12.:
ODA CSAP, AHOL A VAD
De lám, a dalai még velünk vannak...
Talán érdemes:
Ma annyira nem lesz semmi hogy az se lepne meg ha az időjárás is elcsesződne a felhozatallal együtt, a két nézhetőség közül az egyik 00:40-kor a Vadcsapáson, Jason Momoa 2014-es igazságosztása a Cinemaxon, itt egy indián száll vasparipára hogy két legyet üssön egy csapásra: szétszórja halott anyha hamvait és megbüntesse azokat akik felelősek a haláláért. Minden normális ember igazat ad a főhősnek, ugyanakkor tudja hogy a civilizált társadalom sajnos a bűnösök jogait is védi, így valamennyire megérti az őt üldöző rendőröket is. Bár hivatalosan thriller vagy krimi, de mégis a road movie-jelleg dominál, vagyis legtöbbet a magányosan motorozó hőst látjuk vadregényes (bár elhagyatott) tájak előtt elsuhanni. Ez lehetne az anti-Szelíd motorosok: semmi hippiskedés, semmi drogozás, "csak" a kerekeken guruló végzet, Lisa Bonet és a sivatagi motorozás kedvéért belenézek. A másik esetleg figyelemreméltó műsor jóval előbb, kilenckor kezdődik, és Tibet és a dalai láma (táv)kapcsolatáról szól majd a Spektrumon, mivel a karizmatikus vezető már jó régóta kénytelen távol élni hazájától, de a világ szimpátiája pont emiatt áll mellette. Ez a doksi egyfajta szülinapi ajándék is, mert pont 2015-ben töltötte be nyolcvanadik életévét, nem mintha látszana rajta: egy szellemileg friss, a politikai helyzettel tisztában levő ember portréja rajzolódik ki előttünk. A maradék műsor helyét meg szokás szerint kipótoljuk:
Friss hírek a f@sztiválról:
Már rég tartania kellett volna a koncertnek, mire bejelentették, hogy elmarad: „Tavaly kettő, idén egy headliner koncert maradt el a Budapest Essentials-ön. Todd Terje lemondását akkor jelentették be, amikor eredetileg véget ért volna a fellépése az Eiffel téren.” – Nap kommentje 1.:
mics.1 2016.06.04 18:57:10
Elég lett volna ha a pendrivejának a tartalmát elküldi emailben. Valamelyik szakállas hipster kimegy napszemüvegbe meg baseball sapkába, úgy csinál mintha vadul tekergetné a potmétereket és tádááám. Szerintem senki nem vette volna észre. Legközelebb keressetek meg szívesen adok tanácsokat jó pénzért.
stenk – Mutatjuk, hol lehet a legjobban csajozni a Soundon: „A fesztivál nagy részén akkora a hangzavar, mintha folyamatosan egy turmixgép mellett állnánk.” – Nem baj, akinek pénze van és bunkó az mindenütt be fog tudni csajozni:
nagykép – Én dugás közben is rátok gondoltam: "Egy napon át követtünk négy srácot, hogy milyen az igazi bulizás a Soundon. Szex, pia és barátság." – Íme a média működés közben: az a site amelyik Kovács Ákost élve feszítette keresztre néhány kiragadott mondatáért (még a legfrissebb Harcsa Veronika-interjúba is jut egy kis princípiumozás), az egyszer a nőverő chris brown koncertjét ajánlja, majd lelkesen dokumentálja ahogy pár tipikus gyökér megpróbál leitatni és befűzni minél több csajt: „Minden másnap késő reggeli keléssel kezdődik (...). A piálást már itt elkezdik, de enélkül is olyanok, mint egy macsó focicsapat, amelynek tagjai kötelező jelleggel kommentálnak minden mellettük elhaladó embert. Vannak, akik nem igazán tudják hova tenni a szoftos tahóskodást, de Zamárdiban azért a legtöbben veszik a poént, hiszen mindenhol izmos alfahímek mászkálnak az utcákon és csinos lányok után kiabálnak. (...) Azért mindenképpen ki kell emelni, hogy ha nem tartoztunk volna 1-2 napig mi is a társasághoz, lehet, messze elkerültük volna a srácokat. Többször is tapasztaltuk Zamárdiban, hogy a 4-5 vagy több fős férfi csoportok előszeretettel szólogatnak be vadidegeneknek, hol jópofán, hol kifejezetten prosztó módon. Az egész olyan, mint egy kisebb csordavonulás, amit inkább érdemes messziről kikerülni, mint megpróbálni elmenni mellette. "Ez csak vicc, jól érezzük magunkat. Nézd meg, a néni is hogy mosolygott a kocsiban!” – Jaja, kénytelenek a helyiek "venni a poént" és mosolyogni különben szarrávernének mindenkit :DDDD MEGJÖTTEK A FESZTIVÁLOZÓK, TOMBOL BENNÜK A TESZTOSZTERON: „Nem igazán tudjuk eldönteni, hogy zseniális vagy inkább szomorú, de a srácok néha megdöbbentően suttyó, viszont önbizalommal teli dumával kábították a lányokat, mintha nem is felszedni akarnák őket, hanem csak leoltani. A lapot így is simán vették és a legnagyobb probléma mindössze annyi volt, hogy messze van a szállás.” – DE HISZEN EZ NETTÓ SEKSZ-IZMUS, EZ MÁR SZINTE EGY GÓLYATÁBOR!44négy!!! Hol van ilyenkor a NaNe, a Femen meg a többiek?!!!! EJRÓPASEGÍÍÍÍÍÍÍCCSS!!!!!!!!!!!
Eszméletlen lányokat találtak a Balaton Sound egyik fellépőjének öltözőjében: „Két eszméletlen lányt találtak szombaton este a Balaton Soundon, a DVBBS nevű, elektronikus zenét játszó kanadai duó öltözőjében, írja a Bors. (...) A zenészek ekkor már a reptéren voltak, ott érték el őket a rendőrök (...). A rendőrség (...) annyit közölt, hogy vasárnap négy férfit állítottak elő (...), akiknél előzőleg a ruházat átvizsgálása során kábítószergyanús anyag került elő. Négyük közül hármuk esetében a kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt jelzett (...). A külföldi férfiak az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek.” – Most persze egyszerű volna ítélkezni és MNK-zni (nyugi, FOGOK IS azt inkább meghagyom a kommentelőknek), de nézzük a dolgot nagy távlatokban: a kezdet kezdetén a Sound ún. prémiumfesztivál volt neves fellépőkkel, kurva drága italokkal és még drágább belépőkkel, mára ebből csak a "kurva drága" maradt, meg az hogy két névtelen nulla öltözőjében öntudatlan tinilányokat találnak, de a """zenészek""", a """művészurak""" még így is szabadlábon védekezhetnek (ja és nyilván marha nagy szankció ellenük az hogy a Szigetre már nem hívják meg őket). MAGYARUL: ezeket is akkor látjuk legközelebb amikor Nancy gyilkosát vagy ciarán kisbetűvel tobint, esetleg a Noise Night Life-os társaságot. Nap kommentje 2. a CenzOrigóról:
KonzervativO 2016.07.11. 12:13:48
Csak előítéletekkel teli hozzászólást tudnék közzétenni, amitől szeretnék tartózkodni, de mégis csak furcsa hogy 2 lány bemegy a sztárokkal az öltözőbe (mint a vendégük) majd a sztárok angolosan távoznak, úgy hogy a két (vendég) lány ájultan fekszik az öltözőben, ők meg elfelejtenek róla szólni bárkinek vagy ne adj Isten orvost hívni.
...ha már itt tartunk, az is vicces hogy pár éve egy ingyenes füzetkében konkrétan tippeket adtak, hogyan kell felcsípni a külföldi zenészeket (Fesztiválkatalógus, le is szedték a netről villámgyorsan) és még tegnap is kijött egy cikk arról hogy valaki két pasival sekszelt ingyen belépőért, itt van még a mostani csajozós-dugós cikk is, de mindenki csak néz mintha nem értené a dolgokat. Szánalmas, szomorú, lapozzunk is tovább... :((
SZERDA, JÚLIUS 13.:
A KELLYBROOK-HÁZ BUKÁSA
Dolgozik a szájzár!
Ismétlés, de érdemes:
Hét előtt tíz perccel a nemrég elhunyt Bud Spencer előtt tisztelet a Film+, mi mással mint egy klasszikussal (Az ördög jobb és bal keze), amiben Terence Hill is játszik. Az elválaszthatatlan páros most (is) testvérként, a Vadnyugaton és hosszú kihagyás után fut össze: egyikük (Spencer) már seriff, öccse (Hill) továbbra is a pisztolyhősök laza életét éli. Puzsér nagyjából jól foglalta össze kettejük sikerét: vértelen, de nem tét nélküli verekedések, amik minden korosztály számára érthető tanulságokkal párosulnak amellett hogy visszaidézik a régi nagy nevettetők (Chaplin, Keaton, Stan és Pan) humorát.
Talán érdemes:
Féléjfélkor Robert De Niro próbálja helyreállítani a gagyi vígjátékok által megtépázott renoméját az HBO-n egy múltévi akciózással. A 657-es járat mintha az ő maffiafilmjei és a Féktelenül keveréke lenne, persze a rendező Scott Mann korábbi alkotásainak nyomai (Bérgyilkosok viadala, stb.) is felfedezhetők benne. Egy krupiéként melózó férfi (Jeffrey Dean Morgan) lánya rákkezelésére gyűjt, de mikor se a pénz nem jön össze, se a főnöke nem hitelez neki, úgy dönt hogy társával kezébe veszi a dolgokat, leginkáb a munkahelyük bevételét, de a tervbe hiba csúszik, így kénytelenek busszal menekülni, az utasokat pedig túszul ejteni. De Niro természetesen a tulajdonost játssza aki szeretné visszakapni a pénzét, Gina Carano pedig a törvény oldalán száll be a játékba. Egyszernézős, nem túlbonyolított cucc. Fél nyolckor a testvércsatornán (HBO 2) egy fociközpontú vígjáték amit főleg Ed O'Neill miatt lesz (talán) érdemes megnézni, még akkor is ha most és mindörökké Al Bundyt és a touchdown-jait fogjuk látni benne (vagy talán éppen ezért?). Öccse, Danny (Rick Moranis) mindig is háttérbe szorult bátyja hírneve mögött, és ez most, fenőttkorukban sem válozott amikor juniorcsapatot gründöl szülővárosuk. Az még elmegy hogy a kettejük közül a híresebbikből csinálnak edzőt, az viszont nem hogy az öcsike lányát nyilvánvaló tehetsége ellenére is kihagyják, szerencsére apjával együtt remek ötlettel állnak elő: a "kiszórt" gyerekekból Kis óriások néven csapatot szerveznek hogy megmutassák, a vesztesek is lehetnek nyertesek. Klasszikus sikerember (ex-focista vállalkozó) vs. lúzer (elvált, lányos apuka) gyerekfilm, de annyi pozitív mondanivalóval hogy lehetetlen nem szeretni. Tízkor egy átlagember esik át a ló túloldalára a Filmcafén amikor barátnője a nem kielégítő sekszuális életükre hivatkozva szünetet javasol a kapcsolatukban. A pasi előbb a nő féltékenységét szeretné felébreszteni majd mikor ez nem jön össze, fejest ugrik az éjszakába és egy rúdtáncos ágyában köt ki. Ekkor még nincs köztük semmi, a nő „csak” megsajnálta és befogadta a magányos részeget, de végül megállapodnak: a férfi helyreteszi a nő anyagi állapotát (lévén könyvelőként dolgozik), a stripper pedig cserébe bevezeti a sekszualitás részleteinek rejtelmeibe. A Szex az ex után fő kérdése az, hogy miután egy profi kezelésbe vette, visszafogadja-e emberünk a régi csaját aki végigorgiázta azt az időszakot amit ő bár szintén kicsapongással, de legalább egy nővel töltött. Felnőttvígjáték, felnőtt poénokkal és meztelenséggel.
Talán ismétlés, biztosan érdemes:
Éjfél után öt perccel ritka madár a Duna TV-n. Mintha rémlene hogy volt korábban valamerre egy Thomas Mann-feldolgozás, de asszem nem a Buddenbrook ház volt az, vagy nem ez az adaptáció. A terjedelmes regény hasonló hosszúságú (majd’ két és fél órás, de még így is elsietettnek ható), 2008-as változata arról a folyamatról szól ami ma is zajlik a világban, vagyis az osztályok-értékek változásairól. A XIX. század technikai-politikai átrendeződésének vesztesei a kereskedőcsaládok voltak: az iparosítás előrehaladtával ha elég vagyonuk és elszántságuk volt, saját gyáruk lehetett, ha nem, mehettek munkásnak, érthető hát ha nem lelkesedtek túlságosan a fejlődésért. Mann hősei is kétségbeesetten ragaszkodnak régi tekintélyükhöz, kitolva a döntést amíg lehet, hogy aztán végül két szék között a padlóra essenek. Jó lenne azt hinni hogy az ilyesmi már a múlt része, de nem, ugyanez később már a sima középosztállyal is megtörtént, és hogy hol a vége azt a mostani robotizálás mutatja: szép lassan mindannyian nemkívánatosak leszünk, akármilyen jó szakmát is tanultunk.
Kis hírek a nagyvilágból:
Nyolc totál értelmetlen törvény a világból - Van, ahol tilos meghalni: „Ha szerinted a magyar jogrendszerrel nincs valami rendben, nézd meg ezeket.” – Egyik-másik nem is akkora hülyeség, én például nem szeretnék meghalni, azt nem lehetne ide is átvenni?
A nap kérdése - Ki ez a pasi Amber Heard mellett? – LESZA Szerencsére nem én vagyok :)
balaton – Még mindig vannak, akik fejest ugranak a fél méteres vízbe: „Nem is gondolná, hogy a balatoni vízimentőket néha milyen szokatlan esetekhez riasztják.” – NAGYON HELYES, remélem a Soundon ez a szám a többszörösére nő majd ^^
Önnek van 10 millió forintnyi vagyona: „Magyarország vagyona összesen százezer milliárd. Ami nem is sok, egy átlagos belvárosi lakással az átlagnál gazdagabbak vagyunk.” – Juj de jó, hol tudom átvenni? 8)
Demi Lovato azt hitte, a 21-et sem éli meg: „Az énekesnő attól tartott, úgyanúgy összeomlik majd, mint Britney Spears.” – Hát még összejöhet neki, ha nem most, akkor később.
27 évig szteroidozott, ilyen teste lett: „Rich Pianának három számmal nőtt a lába, szélesebb lett a csuklója, megnőtt a fejtérfogata.” – Csak egyvalami lett kisebb mindeközben: A PÉNISZE AZ AGYA :DDD
lampakor - CIA-tól kapott levelet egy autista lány: "Hallee Sorenson eddig több, mint 20.000 levelet és üzenetet kapott szerte a világból szülinapjára." – Hát inkább levelet küldjön neki a CIA mint tévedésből drónbombát!4! LOL!
eurológus – A brexit üzenet volt, csak nem tudják megfejteni: „A jobb- és a baloldali politikusok is újragondolnák az EU-t. A régi megoldásaikkal.” – Drágáim, ha nem megy a bordélyház akkor esetleg az örömlányokat kéne lecserélni...
szakápolás – Egy új kutatás szerint előnyös is lehet a túlsúly: „Néhány kilóval több talán nem is akkora tragédia, mint eddig gondoltuk.” – Asszem ideje lesz újraindítani a SZERETEM AZ INDEXET rovatot: megint egy hír ami engem igazol :)))
Kénsavat zúdított az ablakából a ballagókra: „A dühös kecskeméti nőnek elege lett a hangzavarból.” – ...de legalább nem robbantotta fel őket, ez is valami!
élet – A TV2 jósnője majdnem felgyulladt élő adásban: „Tudta, hogy igazi láng ég a betelefonálós műsorok jósnői mellett?” – Az oké hogy ÉN nem tudom, de ha Ő nem látja előre hogy lángra fog kapni akkor miféle jósnő lehet?!
CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 14.:
NÉHA A VIAGRAÁRUSOK IS ÚGY VANNAK VELE
Sixth time (un)lucky?
Ismétlés, de érdemes:
Háromnegyed hétkor megint garantált a családi szórakozás a Film+-on Bambino és Trinity (na nem a Mátrixos) kalandjainak folytatásával – igen, jön Az ördög jobb és bal keze 2. része, amiben a már együtt dolgozó fivérek csak próbálják betartani apjuk végakaratát, de még így is hamar felkeltik egy szomszédos kisváros nagymenőjének nemkívánt figyelmét, majd csuhát öltenek, de szemüket mindvégig a zsákmányon tartják.
Talán érdemes:
Duna TV, 00:05 – A virágárusok úgy lehetnek február 14-ével mint a megélhetési Télapók a Mikulás és Karácsony közleledtével: bár ekkor szakítják a legnagyobb lóvét, valahol a tökük tele van már vele, ahogy Bazi rossz Valentin-nap főhősnőjének is, aki jól menő virágüzletet üzemeltet, magánéletében viszont pont szembemegy a jeles nap értékeivel mert minden lehetséges partnerével max. ötször találkozik. Mivel ez rom.kom., így a muníciót a forgatókönyvhöz természetesen a kivétel szolgáltatja: előbb-utóbb a nő is megtalálja azt a férfit akivel hatodjára is találkozna. Az I Hate Valentine's Day magyar címe csak az árukapcsolás miatt lett az, így mindenkinek nyilvánvaló hogy a Big Fat Greek Wedding két STÁRja (John Corbett és Nia Vardalos) játsszák a főszerepet, a nagyobb baj az hogy egyikük (Vardalos) azt hiszi, rendezni és forgatókönyvet írni is tud, plusz itt mintha magát és férfipartnerét is kortalannak akarná láttatni: csupa menő és fiatalabb karakter vesz körül a negyvenes éveikben már jócskán benne levő húzóneveket (kötelező meleg barát is kipipálva). Előtte éjjel negyed tizenegykor Aszlányi Károly bohózata, sőt Amerikai komédiája látható Karinthy Márton rendezésében az M3-on az erős, férfias nevű (Tony) női vezető külseje mögött lapuló érzékeny, sőt érzéki belsőről, amit egy alkalmazottja próbál a felszínre hozni, vesztére, mert a nő rövid úton kirúgja. A férfi kedvét persze ez sem veszi el a közeledéstől, sőt... A zenéről Bergendyék, a minőségi szórakozásról pedig Balázs Péter, Szakácsi Sándor, Máthé Erzsi, Mikó István és Benedek Miklós gondoskodik. Az A38 Hajó színpadán ma a Real Giana Brothers vendégeskedik az M2 / Petőfi TV-n, akik nevüket egy klasszikus játékból, zenéjüket a nyolcvanas évek szintimágusaitól kölcsönözték, élő fellépéseik paródia-tribute-ok a rfapados SZU sci-fi-k és Mr. Roboto felé. Igazából sajnos nem hiszem hogy bárki is fennmaradna csak emiatt 03:40-ig (pedig érdemes!), csak azért raktam be őket mert így legalább lesz ürügy arra hogy újra feléledjen a
Gianna Michaels rovat:
18+ Muffin - Melyik pornóst sunázná jobban? – Hát az általatok felsoroltak közül egyiket sem, mert nem vagyok se perverz, se pedofil, az én szívem továbbra is csak egy nőé:
$$$ - Kitalálja ki Hollywood legvagyonosabb színésznője? – Sajnos nem Gianna Michaels, pedig megérdemelné :(
CSAJOK & PASIK – Végre megvan, milyen az ideális nő!: „Imádja a szexet, intelligens és hosszú barna haja van. Ennyikeh.” - ...a monogramja pedig: G. M. Ennyi! :)
Furdancs – barkács – Alakítsunk ki lakhelyet Harry Potterünk számára!: „Mi lakjon a lépcső alatt?” – MÁR MEGINT EZ A K***A BARKÁCSROVAT Nem „mi”, hanem ki: Gianna Michaels.
Ki nem találná, ki kapta az NBA történetének legnagyobb szerződését – Szinte biztosan Gianna Michales. Mindenhez ért, pont kosárlabdázni ne tudna?!
k – Ki lesz Magyaroszág miniszterelnöke 2018-ban? – Nagyon remélem hogy Gianna Michaels, én megint rá fogok szavazni!
Megválasztották Amerika legszebb nőjét – Négyötöddel nyert Gianna Michaels. Nálam mindenképp! Ha már képek:
Csipszer – Ezt minden férfi örömmel szemlélné a falon: „De azért nem minden nő örülne neki.” – Dehogynem. Giannát még a nők is szeretik <3
Ő az – Gumicukor – Nehéz eldönteni, ki most a legvonzóbb Backstreet Boy – Dehogy nehéz, Gianna az, pedig nem is játszott ebben az együttesben és ráadásul nem is „boy” :DD
Gumicukor – Tóth Gabi négyszer - önnek melyik a kedvence?: „Elkészült az énekesnő új klipje, amiben bemutatja, milyen sokoldalú is ő. Önnek a szomszédlány vagy a végzet asszonya áll közelebb a szívéhez?” – Belőle egyik sem, mert egy is sok, Giannából viszont még négy se volna elég...
prominent – nahát – A legdögösebb nővérke: „Megtaláltuk a világ legszexisebb nővérkéjét.” – Én is:
Nap kommentje, ami Giannára is tökéletesen illik:
gizmo26666 2016.07.06. 12:15:32
Az infúzió bekötést nem biztos hogy rábíznám, de beöntést azt határozottan csinálhatna.
VISZLÁT SZOMBATON!