2016. 11. 07.
Mindenszentekszintemindenszinten (nov. 7-8-9-10.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mindenszentekszintemindenszinten (nov. 7-8-9-10.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, NOVEMBER 7.:
ZIA, ZIA, AM-NÉ-ZIA!!4 négy

0
Beach & Bong.

Talán érdemes:
...de csak ha bírjuk a füves poénokat amikben Cheech és Chong rajzfilmje egész biztosan bővelkedni fog. Annak idején (2013) ez (dacára hogy csak animáció és hogy a régi dolgaikra épült) azért ütött nagyot (amellett hogy pár új dalt írtak hozzá) mert a páros majd' harminc évig nem dolgozott együtt rendes filmen (OK, azért közben 2010-ben összehozták az Ezt kapd ki! doksit, amit én is beválogattam egyszer). Szerencsére a külcsín illik a belbecshez, azaz a hetvenes évekbeli szövegek mellé ahhoz illő, kicsit oldszkúl grafikát kapunk, de a felnőtt tartalomhoz értelemszerűen kései/korai kezdés dukál és valóban, egész hajnali fél négyig (!) kell rá várni a Mozi+-on.
Film+, 23:15 – Poénkodhatnék azzal hogy az Amnéziáról nem tudom eldönteni, volt-e már, pedig esküszöm nem szenvedek ama címbeli bizonyosban, de a helyzet az hogy egyszerűen csak annyi ilyen felejtős-kettős személyiséges drámát-thrillert-vígjátékot (Memento, Az 50 első randi, stb.) láttam hogy ebből már csak Nicole Kidmanre emlékszem (na meg a logikai következetlenségekre). Az alapszitu megintcsak annyi hogy adva van valaki akinek egy baleset miatt minden este formatálódik az agya, más normális ember ebben is megtalálná a jót, pld. így valójában minden este mással fekhetne le úgy hogy valójában mindig ugyanazzal, de nem így Christine, őt ugyanis kezelésbe vette egy pszichiáter és elkezdett videonaplót vezetni ami alapján próbálja rekonstruálni a múltat és ez sejthetően nem oldja meg a problémáit, éppen ellenkezőleg. Egy ilyen téma Hitchcock után kiáltana, és egy darabig sikerül is a lába nyomába érni, csak hogy a felesleges vérengzés a vége felé lerontsa az összhatást és még jobban emlékeztessen minket a hibákra (talánSPOILER: hogy tud egy tanárférj egy luxuslakást megengedni magának? Hol vannak a szomszédok? Hol vannak a nő szülei, rokonai, barátai azon az egy csajon kívül akit egyszercsak előhúznak a kalapból? És főleg, egy emlékezetkieséses személy hogyan tud mindent a részletekbe menően kitervelni és megoldani, amikor erre egy egészséges ember sem képes? talánSPOILER VÉGE)

Hétfő? #LESZAROM.
EGO - „Azzal vádol, hogy nem szeretem. Mit tegyek?”:
„Olvasónk házassága válságban van. Féltékenység, a kommunikáció és a szex hiánya jellemzi mindennapjait. Levelére a pszichológus válaszol.” – Nem kell ide pszichológus csak le kell szarni, osztjónapot:
ma is tanultam valamit – Ismerje meg a világ legtömörebb szavát! – Már ismerem: LESZAROM.
Gumicukor - Így harcol Matt Damon és Ben Affleck Tom Brady barátságáért: „Egy sör mellett még ön is megbeszélheti velük, hogy akkor most végül is ki nyert.” – A sörüket megiszom, őket pedig LESZAROM.
Amal Clooney egyszerűen mindenkinek jól áll – Neki meg még jobban áll AZ ANÁL, LOL a LESZAROM.
rejtély – Gumicukor – Oké, Kristen Bell nem plasztikáztat, de akkor ez mi? – Az ott csak a LESZAROM.
Régen rémisztőbb volt a Halloween – Régen is leszartam. Most is LESZAROM.
úton - Izland és a hihetetlen Péniszmúzeum!: „A múzeum, ahol hatalmas péniszek vannak mindenféle élőlényektől. De például mekkora a bálnáé?”LESZAROM, heteró vagyok!!
Gumicukor - Így még biztosan nem látta Scarlett Johanssont! – Tényleg nem. Viszont most már így is LESZARhatOM!
Gumicukor - Katy Perry meztelenül buzdít szavazásra: „Ön elmenne szavazni, ha egy énekesnő meztelenül kérné erre?”CSAK HA GIANNA MICHAELS AZ AZ ÉNEKESNŐ Nem, én akkor is csak leszarnám az amerikai választást. Bár ha jobban belegondolok azért inkább Perry vetkőzzön mint a paprikakinga :DDDDDDDDDDDDD
??? - Tippeljen, hány évvel idősebb Lauren Hutton Gigi Hadidnál: „Ne csaljon! Hagyatkozzon józan ítélőképességére!” – Arra hagyatkoztam: LESZAROM.
Készüljön fel egy újabb celebpárra! – Felkészülni, vigyázz...LESZAROM.


KEDD, NOVEMBER 8.:
SWITCH ON, SWITCH OFF

0
Filmszakadás-hószakadás.

Ajánlott:
02:25-kor
újabb eszméletvesztősdi vár minket a Duna TV-n Giuseppe Tornatore és Roman Polanski jóvoltából, utóbbi szerencsére csak szerepel a Puszta formalitásban (bár akár rendezhette is volna fénykorában). A rendőrségre bevitt fickóról (Gérard Depardieu) önmagán kívül mindenki tudja hogy kicsoda: ő Onoff (beszédes név) a híres író akit most gyilkossággal vádolnak, a helyzetet nehezíti hogy a Polanski alakította vallatója, Da Vinci (szintén beszédes név) egyben megszállott rajongója is. Több szinten értelmezhető thriller olyan csattanóval ami ritkán üt nagyot és bár sokan meglépték régen és most is (SPOILER lásd Jákob lajtorjája, Hatodik érzék SPOILER VÉGE), azért nem semmi hogy Tornatore annak idején ilyesmit le tudott tenni az asztalra (és még Depardieu is dalra fakad benne). Szintén megnézendő éjfél előtt öt perccel az a rövidfilm az M3-on ami a magyar animáció legjelesebb képviselőjével készült. A 25 perc Gémes József rajzfilmrendezővel nem hosszú, sőt egyenesen rövidnek fog hatni ha ismerjük az interjúalany munkásságát akár rendezőként (Hugó, a víziló, Daliás idők), akár „csak” közreműködőként (Macskafogó, A hercegnő és a kobold). Személy szerint én utóbbiakat jobban kedvelem, az önálló munkái felnőtteknek nem elég súlyosak, gyerekeknek viszont túlontúl is komorak.

Talán érdemes:
Komorságnál maradva 23:10-től egy balladisztikus hangulatú, nyomasztó bolgár-magyar-lengyel dráma egy katonaszökevényről az M5-ön aki szintén dezertőr apját szeretné megtalálni a Kárpátok Tajgetoszán (úgy látszik errefele is van ilyen meghalós hely, bár szerencsére azért nem Aokigahara méretű). Vele tart öreganyja is aki a menyét szeretné újra látni, azonban az apa és felesége útjai közben elváltak, a néni ezt nem tudja/nem akarja elfogadni és csak ül a Hószakadásban, az apát közben csendőrök lövik le, a fiú bosszút esküszik de tehetetlen dühét csak a fogdmegek üres táborán tudja kitölteni. Előtte 19:20-kor egy sablonos halálosiramos-autósüldözős egyszernézősség a Film+-on amit Paul Walker ad el, tőle eltekintve a Pokoli futam tényleg csak a nagy elődök kistestvére kevés üldözéssel, annál több lelkizéssel. A helyszín ezúttal Dél-Afrika, ide érkezik a rovott múltú főhős (Walker) csupa jó szándékkal és nagy elhatározással amik szokás szerint az autókölcsönzőben véreznek el: az általa kiválasztott járgány minden szempontból sáros, főleg a csomagtartóban tárolt jogásznő miatt akit szemlátomást ki akartak valakik végezni (van egy hangtompítós fegyver is a kocsiban). Innentől főleg a fiatalok fognak jól szórakozni, de közülök is leginkább Walker rajongói, mert egyébként süt az egészről hogy mindent akartak, gyorsan, csak elfelejtettek írni mellé egy jó forgatókönyvet. Elvileg örülni kéne a majdnem-kamaradáma jellegnek (a jelenetek zöme az autó belsejében játszódik), de a helyzet az hogy itt nem az volt az ok mint pld. a Fülkénél, hanem az alacsony büdzsé.

Kis hírek a nagyvilágból:
340 éves büdös sajtot találtak Svédországban
– Ez is valami? A challenger appears:
ma is tanultam valamit – Évekig büdösödött egy 640 kilós sajt a Fehér Házban – Egész biztos nem az egyik elnökük volt az?
Pólójával akasztotta fel magát Lipcsében a szír bombagyárosAND NOTHING OF VALUE WAS LOST.„Nem voltak öngyilkosságra utaló jelek. Dzsaber al-Bakr 15 perccel az utolsó ellenőrzése után megölte magát a cellájában.”MUHAHA, ez nagyon jó. "Nem voltak öngyilkosságra utaló jelek", aztán negyedóra múlva holtan találják :DD
Robbanás jön az új lakások piacán - Hát ez nem szép dolog, főleg velünk, szegényekkel szemben, de azért inkább az árak robbanjanak mint maguk a lakások, lásd Brüsszel, Párizs...
átlagos elnöki víkend – Egy csajos hétvége Beyoncéval és Michelle Obamával: „Ja, és Blue Ivyval. A részéetes programot nem tudjuk, de biztos nem unatkoznak.”A Podesta-emailek ismeretében el tudom képzelni a "programokat", avagy így kezdőpdik egy feketemise!4
Összehajtható telefonon dolgozik az Apple: „Pont azt hozták fel példának egy szén nanocsövek alkalmazásáról szóló szabadalomban.” – Ez mitől újdonság? Egy jófajta satuval eddig is kb. bármelyiket félbe lehetett hajtani!
Nem vonják vissza a földönkívüliek leszállási tilalmátNAGYON HELYES, TÁMOGATOM, ha alien vagy nem veheted el a parkolóhelyünket! Nap kommentje:

tisic 2016.11.03. 11:44:49
Tulajdonkeppen eddig nem szalltak le ott a foldonkivuliek.
Lehet hogy a jelenlegi szabalyozas hatasos :)


SZERDA, NOVEMBER 9.:
CSAK A CSENDKÚT

0
Any GIVEN First Sunday.

Nem érdemes:
Steven Seagal idén sem adta fel, pedig tényleg már csak az önparodizáló jelenetek illenének hozzá (lásd a Machetét): este tízkor sokadszor eljátssza ugyanazt ugyanúgy, pontosabban rosszabbul mint karrierje fénypontján. Szerepe szerint ezúttal ő egy drogkereskedőt őrző titkosügynök aki nem tudhatja biztosan, ki barát és ki belső ellenség, így kénytelen gyanakvással élni még munkatársai felé is. Csak egy dolog maradt ki itt is, a legfontosabb, mondjuk egy tréner aki ledolgoztatott volna pár dekát Seagal testsúlyából. A Célpont neve: Salazarban az a legmeglepőbb, hogy a TV2 adja le, jobban illene bármelyik kis trash-csatornához.

Talán érdemes:
...de csak ha bírjuk a kereszténységgel való viccelődést, az Első vasárnap ugyanis erre a mindig biztonsággal cikizhető vallásra alapoz fél nyolckor az HBO2-őn. Két cimbora úgy dönt hogy egyikük fiát a templompersely tartalmával húzzák ki a bajból, a baj csak az hogy ez másnak is eszébe jutott, ők meg rögtönözni kényszerülnek: túszul ejtik a misén tartózkodókat és számonkérik rajtuk a hitük egyik alapját, ráadásul pont azt amit "szent cél" érdekében ők is át akarnak hágni ("ne lopj"). Hosszan lehetne sorolni miért szánalmas: hogy jól őrzött bank helyett inkább egy kis közösséget rohannak le a modern robinhúdok, hogy a "vígjáték" hemzseg azoktó a rasszista sztereotípiáktól amiért egy sápadtarcút már szénné büntettek volna, de minek? Jóval nagyobb vétek az hogy a színészek rosszak és a sztori is gáz. Ice Cube a Friday után végre a Sunday-t is felfedezte magának, de ennnyi, sajnos ez is a kötelező polkorrekt kvóták áldozatául esik: hiába hogy fekete a rendező/producer/színész, ha egyszerűen rossz amit csinál (a következő agymenés az lesz amikor büntetni fogják ha valaki ezt le meri írni). Más. Fél tízkor lesz még egy '56-os dráma a Dunán. A Csendkút hőse Gérecz Attila aki kanyargós utat járt be míg a forradalom viharában pontot nem tett az életére egy eltévedt (?) golyó: sportolóként kezdte de 1949-ben egy koncepciós perrel börtönbe dugták, itt ismerkedett meg az irodalommal és annak művelőivel és határozta el hogy maga is írni fog. Közben nem adta fel a reményt és nem egyszer megszökött, ám amikor utoljára a volt menyasszonya árulta el, akkor összetört benne valami - amit viszont szinte rögtön utána összerakott egy új szerelem ami a rácsok mögött talált rá és aminek köszönhetően a művészete is új erőre kapott. Még megéri hogy kiszabadítsák, még részt vesz az általa is várt változások kiharcolásában amikor jön az a bizonyos lövedék és lezárja a sztorit. Ennyi nézhetőség jut mára, ja  és persze ugyanitt 23:40-kor folytatódik az Észak és Dél küzdelméről szóló gigászi eposz (Mennyország és pokol) is.

Kis hírek a nagyvilágból:
Megnyertek, mégsem vittek haza 2 milliárdot
– Nem kell nekik? Adják nekem!
Nemzetközi összefogással védenék az ISIS-től a műkincseket: „Franciaországba menekítenék őket.” - ...és onnan Angliába, majd az USÁba ahogy változik a politikai helyzet. Hey, it's not looting, it's preserving!44
fehér ház - Michelle Obama a szexuális predátor Trumpról beszélt: „Trump összehangolt támadásról beszél, és tagad.” – Könnyek, elcsukló hang...látom megirigyelte a férje békenóbelét és ráhajtott az Oscarra :DDD
Haverokkal támadt a kapitányra, mert kimaradt a kéziválogatottból: „Rendőri beavatkozás kellett.” – Hát igen, megjönnek a kézilabdások, tombol bennük a sportolási vágy...
pink lemur – wOw! – Nevelj növényeket a lámpád alatt: „Szerelem első látásra ez a zseniális lámpa!” – Ja, marha nagy ötlet, sőt egyenesen lakosságcsökkentő, főleg ha a kapcsolót a vizestálka közelébe helyezik..
Töriklub - Szulejmán szultán valós élete: „Sikert sikerre halmozva meghódította a korabeli világ jelentős részét.” – Öröm és boldogság egy magyar blogger tollából olvasni ezt a sikert sikerre halmozást, Remélem Szulejmán is kap majd egy posztumusz békenóbelt! Nap kommentje:

Opi87 2016.10.30. 11:10:14
Az a baj, hogy tovább mennek!


CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 10.:
TÁNC VAN A HÁZBAN!

0
(Forrás: Hangvető)

Zene, talán érdemes:
...bár Prieger Zsolt egy időben mindent megtett azért hogy ne szeressük: a teljesen felesleges aktuálpolitizálás és droglegalizálós aktivistáskodás annyira rányomta a bélyegét hogy jóformán el is felejtettük, honnan indult az egész. Volt egy nagyon jó demo amit még a Trottelék adtak ki, aztán jött a Shalom amin még úgy-ahogy egyensúlyban volt minden, voltak jó koncertek, aztán az egész számomra követhetetlen irányt vett egy-két emlékezetes lemezzel vagy dallal, majd azoknál is több riporttal meg PZs által írt újságcikkekkel mindenféléről (ezek közül is voltak jók, elismerem). Szerencsére ma már ő is máshogy látja az akkori prédikálós korszakát (amint az a Stenknek adott interjújából is kiderül), a baj csak az hogy közben jóformán a teljes Anima legénysége kicserélődött körülötte, a lánya lett az énekesnő (anno a Tekerden is ő szerepelt, akkor még poénból), PZs meg mintha elfelejtett zenéket írni (az hogy az MR2 Petőfi vagy most az m2 / Petőfi TV játssza az nem feltétlenül pozitívum), sőt, asszem idén történt hogy azt is meglépte amit eddig csak az Irigy Hónaljmirigy, vagyis nem volt ott a saját koncertjén (a lánya és pár háttérzenész viszont igen). Na de elég a dumából, a Kulisszák mögött apropója az Anima Hungarian Astronaut lemezének huszadik és PZs ötvenedik születésnapja, és bár nekem nem ez a kedvenc lemezen tőlük (mondom: első demo ill. Shalom), azért lehet hogy emiatt (és az illusztris vendégművészek kedvéért) háromnegyed éjfélkor belenézek.

Zene, de ajánlott:
M5, 19:55
– Talán hihetetlen, de 2012-ben volt Negyven éves a táncházmozgalom. Még ma is elég valószínűtlen mi történt 1972-ben: míg a fiatalok nagy része megőrült a rockzenéért, addig egy kisebb csoport (a szocializmusban nem annyira támogatott) önálló utat talált a népzenei kincs felé. Egy közös volt mindkét csoportban: az állambiztonsági szervek feléjük irányított kitüntetett figyelme ami csak addig tűnik érthetetlennek a népzenével kapcsolatban amíg nem tudjuk hogy azzal együtt pld. az erdélyiekkel is új kapcsolat kezdődött: Sebőéket hallgatva sokan indultak el a határainkon túl élő magyarokhoz zenét és élményt gyűjteni ami mind a román, mind a magyar vezetésben "nemzetieskedés" címszó alatt csapódott le, emiatt vezettek róluk is aktákat. De a ma este Tímár Sándor ünnepléséé és a visszatekintésé: régi és új arcok sokasága hirdeti hogy a táncházmozgalom köszöni, jól van, ma is tárt karokkal várja az üres zenékből és még üresebb előadókból kiábrándultakat, ahogy a klasszikus zene is, lásd kilenckor az Örökös tagság mai, Gregor Józseffel foglalkozó részét az M3-on és az ugyanitt rögtön utána jövő Titkos házasságot is tízkor amiben Gregor játssza a lányait férjhez adó kereskedőt. Ahogy az érdekesküvőknél mindig, úgy itt is vannak mögöttes szálak: a pénzéhes vőlegény inkább a fiatalabb csajt választaná, az ő szíve viszont a papa titkárjáé, és ez még csak a kezdet...

Dokurovat:
Hogy annyira jól azért mégse érezzük magunkat a bőröndben arról két depismeretterjesztés gondoskodik egyazon csatornán (HBO), az egyik egy régi tragédia utóhatásaival foglalkozik, a másik egy vadonatúj rémséggel. Utóbbit, azaz az Ebolát adják korábban (fél tízkor) és elvileg arról szólna hogyan is történhetett meg a visszaszorított vírus közelmúltbeli hirtelen elterjedése. Az igazi okok feltárása és az hogy rendszeresen miért hagytak figyelmen kívül bizonyos óvintézkedéseket, miért szállítgatták a betegeket Európába, hogyan támadhatták rá rendszeresen az orvosokra, szóval mindez egy jó konteós dolga lesz majd, ha racionálisan nézzük akkor meg elég megtekinteni a Vice riportját és mindjárt tisztább lesz a kép. A Csernobil-szívbaj az atomkatasztrófa "hozományáról", főleg a szív,-és érrendszeri betegségekről szól majd, de mivel ez nincs már annyira benne a köztudattalanban (még Fukishima ellenére sem), így nyugodtan eldughatták 03:40-re.

Talán érdemes:
Éjjel fél egykor újra Duna TV, újra forradalom, csak most a '48-as, és egy 1953-as drámában (Föltámadott a tenger) ami a lelkesültség mögötti árnyoldalakra koncentrál (kifulladó forradalmi hév, a lázadók közé küldött osztrák kémek), kiváló szereposztással (Básti mint Kossuth, illetve mellette ott van még Bessenyei Ferenc és Darvas Iván is). Március 15 egyébként is inkább tűrt mint támogatott ünnep volt, '56 után meg végképp nem volt tanácsos a hivatalos megemlékezéseken túl is utalgatni rá, és gondolom az sem véletlen hogy a Szendrei Júliát játszó Ferrari Violetta ekkoriban külföldre távozott.

TISZTELET! rovat:
Elárverezi riói érmét, hogy megmentse egy fiú látását:
„A diszkoszvető Piotr Małachowski második lett, érmével segíteni akar egy rákos gyereken.”TISZTELET, na ilyen egy sportember! Meg ilyen is:
Felállni borzasztó élethelyzetekből: „Közel két évig követtük a sportlövő Dávid Kriszta útját. Szívműtétje után iszonyú küzdéssel került újra a legjobbak közé. Pedig sportkarrierje is veszni látszott. Neki a lőporfüst az aromaterápia, olykor dj-ként táncoltat meg százakat.” - MAXIMÁLIS TISZTELET, neki és a töbi paraolompikonnak kéne adni azt a pénzt amit a szepesinikik elbulikáznak. Tisztelet az Indexnek is hogy lehozta!
izomerő – 60 kilót fogyott és testépítő lett a Down-szindrómás fiúTISZTELET.
nincs kifogás - Táskájában a műszívével jár edzeni ez a testépítőTISZTELET, szinte már én is elkezdek sportolni ha sok ilyet látok, pont ezért lapozzunk is gyorsan:
Olajra lépett egy diplomata a teljes észak-koreai devizatartalékkalTISZTELET, előbb-utóbb úgyis kivégezték volna, így legalább PARTY HARD!-ozhat egy kicsit előtte.
Meteorit zuhant a kertjébe, rágyújtott vele egy cigireTISZTELET, csak lazán, lajkaboss!
Hírek vajas kifli mellé: Zámbó Krisztián 80 millió forintos örökséget vert el – Ezért a teljesítményért jár neki a TISZTELET, még akkor is ha a Zámbó-zene nem az én világom.
Részegen akart rendőrnek jelentkezni, bár ment volna gyalog: „A nő éjjel háromkor egyenesen a kapitányságra hajtott, hogy ő majd rendőr lesz.” – Most ebben mi a baj?! Jó útra akart térni, TISZTELET neki, a legfontosabb az elhatározás és az azonnali cselekvés!
Velvet - Nagyon részegen írt leadandót egy angol egyetemistaMAXIMÁLIS TISZTELET, ha nem buktam volna ki a hatodik osztály előtt az általánosból akár én is írhattam volna.
A jó győzelméért imádkoznak a hindukTISZTELET, bár a jó már elég régóta győzelemre áll, ideje volna nekik is a Bibliát olvasni a Mahatma-Gíta vagy mi a franc helyett.
18 éve Isten parancsára kezdett gödröt ásni, mostanra elég mély lett: „A 69 éves férfi azóta minden nap hajnali 3 órakor kel, hogy teljesíthesse szent kötelességét.” – Mint a részeg rendőrnek jelentkezőnél: TISZTELET, az a fontos hogy az ember ragaszkodjon a céljaihoz!
nem sejtettük - Gumicukor - Mit csinál Gwyneth Paltrow minden este? Iszik! - TISZTELET, bár van ki mellé fölzárkóznia:
Jimmy Fallonnak mégse tiltották meg, hogy igyon: „A műsorvezető állítólag nem bír leállni a bulizással.”TISZTELET, na egy ilyen állás kéne nekem is :)
Sebestyén Balázs: „Mindennap iszom alkoholt...”: „ALKOHOLFÜGGŐSÉG?” - Dehogyis: TISZTELET, és Nap kommentje:

Wakeup Mankind 2016.09.22. 08:35:14
Semmi gond Balázs, ha 40 felett nem megy az ivás, akkor erőltetni kell...

VISZLÁT SZOMBATON!

 

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés