2017. 04. 01.
Kongresszus a Munka Ünnepe alkalmából, 3. rész (ápr. 8-9.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kongresszus a Munka Ünnepe alkalmából, 3. rész (ápr. 8-9.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, ÁPRILIS 8.:
AZ ÉLET KEZE MINDENT LÁT!

0
Távol-keleti partizánok földcsakra-tesztelés közben.

Az Internacionálé megbonthatatlan barátsága rovat:
23:20-kor kínai elvtársainkat láthatjuk akció közben a Film Mánián amint elégtételt vesznek harcművész-oktatójuk megöléséért. A Halál keze lecsap a proletárdiktatúra ellenségeire és ami egyszemélyes akcióként indult az csapatmunkaként ér véget amint két másik elnyomott is betársul! Engem mindig is lenyűgözött ahogy Ho Si Minh és Mao-Ce Tung népe a minőséget pótolta a mennyiséggel, de épp ezért akármennyire is baráti kapcsolatokat ápolunk velük, azért nem baj hogy ott van a BERLINI kínai nagy fal, főleg hogy John Woo és Jackie Chan bajtársak inkább a technikára mentek rá mint a túlerőre, így akár ketten is komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelentenének. (Egyetértő bólogatás mindenütt.) Sajnos Woo elvtárs azóta Nyugatra disszidált és a kapitalista mókuskerekét hajtja, itteni kulcsjeleneteit is megismételve, így az egyetlen hithű kommunista a főszereplő Dorian Tan maradt (el is tűnt a reflektorfényből). Most néztem meg jobban, ezek hongkongiak amint kínainak álcázzák magukat, lehet hogy valójában nem is elvtársaink? ÉBERSÉG!

A bevédőnők ajánlásával:
Szemünk fénye a gyermek, A mi drága kisfiunk akiért mindenre hajlandók vagyunk akár tízórányi ládagyártás-dobozolás után is. A Nyugat elpuhult családjai bezzeg a konzumerizmusban fetrengenek, csemetéiket a tévé neveli aztán olyanok lesznek mint pumpedgabó (akivel majd vagy foglalkozunk, vagy nem), illetve esetleg elborul az agyuk. A Beautiful Boy-ban ez utóbbi történik, a hely az egyetem, távol az otthon melegétől. A válságos házasságukkal küzdő szülők előbb egy zavaros telefont kapnak fiuktól, majd másnap értesítést hogy meghalt egy iskolai lövöldözésben. Ezután jön a sokk, hogy nem áldozat, hanem elkövető volt, sőt végül öngyilkos is lett, ezt próbálják feldolgozni (főleg azt hogy innentől az emberek többsége egy gyilkos szüleiként fog rájuk emlékezni). Annyira szomorú képet fest napjaink Amerikáról hogy még az M2 / Petőfi TV is csak éjjel 01:05-kor meri leadni!

Erdős doktor óva int:
Ha már a züllött Amerikát emlegettem, hát kérem, csak ott engednek olyanokat színpadra mint Alice Cooper. Tisztelt kongresszus, ez az ember megtestesíti a kapitalizmus rohadását! Nőnek öltözik, zombinak sminkeli magát, a fellépései a szadizmus és a kicsapongás obszcén keverékei, vagyis a Rocky Horror után kötelezően meg kell ismerkednünk vele is hogy tudjuk, mire kell fölkészíteni a dolgozó népet, és erre meg is lesz a lehetőségünk a Sundance TV-n fél kilenc után öt perccel a Super Duper Alice Cooperrel. A művelt (piha!) világ szégyene hogy egy ilyen züllött alak önálló életrajzot érdemel! Azonban értékelnünk kell hogy Vincent Furnier (aki egy sátánista szeánszon vette fel művésznevét ami egy halott boszorkányé volt) sokat tanult Sztálin elvtárstól, már ami a történelem megmásítását illeti: a neki nemkívánatos elemeket (Michael Bruce, Glen Buxton) egyszerűen kiradírozza a sztoriból, illetve csak egy bizonyos időhatárig, első sikeres visszatéréséig meséli el életét. Ám ne essünk az érzelmek áldozatául bajtársak, ne feledjük hogy Cooper volt a csirkedaráló aki eme brutális tettével ihletet adott a CpG-nek és a Beatricének! Szerencsére az ifjúság nálunk biztos kezekben van, hála a Neoton Famíliának, az R-Gónak és a Dolly Roll-nak. Végezetül, bár könnyűzenei ügyekkel nem foglalkozom, azt hallottam hogy Cooper-nek már van egy trónkövetelője, valami Merlin Manson aki a szélsőjobboldalos okkultizmust képviseli és ugyanazt a karriert futotta be (sajátmagáról elnevezett zenekar melynek végül ő maradt az egyetlen hivatalos állandó tagja). Elvtársak, mindent meg kell tennünk a nemzetközi helyzet fokozódása közepette hogy hazánk méltó tagja maradhasson a KGST-nek („Úgy van, úgy van!”)! Ugyancsak figyelmeztetnem kell mindenkit a tíztől ugyanitt vetített másik zenés darabra ami már a modern Anglia nem kevésbé drogáztatta táncparkettjein játszódik. Amit a northern soul a hatvanas-hetvenes években elkezdett azt a kilencvenes évek techno-rockerei fejezték be, köztük is leginkább a Stone Roses akikkel ugyanazt teszi a rendező a Spike Island-ban mint mások tették a Detroit Rock City-ben a KISS-szel: a történet (ami itt is arról szól hogy pár ifjú rajongó milyen viszontagságok közepette jut el kedvencei koncertjére) csak ürügy hogy minél több szám elhangozhasson. Az egyetlen jó benne hogy nem tudták eldönteni kiket is céloznak vele, a negyveneseket akik átélték az egészet, vagy a fiatalokat akik nagyjából vevők lehetnek a sztorira, így aztán egyik generáció sem lesz kíváncsi rá. (Egyetértés, viharos taps.)

A hanyatló Nyugat ópiuma:
ám – Ahol begombázva úsz­hatsz a tengeri teknősökkel:
„Ha túl nagynak és zajosnak találod Balit, akkor eláruljuk a megoldást: Gili-szigetek!”Itt volt valami drogos baleset a múltkor? Köszönöm, de maradok a kocsmatúrázásnál...
cdt hungary - Az a bizonyos szánalmas negyvenes az éjszakában: „Ha találkozol "vele" az éjszakában, azonnal fordulj meg és menekülj.” – Ez egyrészt imperialista hazugság, másrészt bújtatott reklám: „A képeket köszönöm a kedvenc helyemnek a 4brow downtownnak, ahol mindig történik valami leírható esemény, amit megoszthatok veletek.”HAHAHA, hát persze elvtárs, a jó reklám így műküdik, ezek után biztos rohanni fognak oda a „szánalmas negyvenesek”...szerencsére rögtön alatta ott van a cáfolat is:
kit - Szexinek lenni 70 felett: „Az élet nem ér véget 70 éves korban sem. Csak bevállalósnak kell lenni.”ÍGY IGAZ, élő példa erre egyre fiatalosabb és üdébb kartársnőnk, Lendvai Ildikó is! („Éljen! Éljen!”) Kell még mondanom valamit? Ja igen:
silverfox - 60 fölött jobb a szex?: „Az Egyesült Államokban végzett felmérés érdekessége, hogy 18 éven át készült.” – Nem, csak a szocialista országokban jó a seksz hatvan felett, Amerikában droggal pusztítják a nyugdíjasokat:
Rákaptak az idősek a fűre Amerikában: „Megöregedtek a lázadók, közben ráadásul a szívás is egész elfogadott lett.” – ...hivatalosan is:
A füvezés legalizálását üdvözölve változtatták meg a Hollywood feliratot: „Január elsejére virradóra a marihuánára utaló szójátékként változott Hollywoodról Hollyweedre.”HA HA VERY FUNNY!
Az iPhone úgy hat, mint a drog: „A legnépszerűbb alkalmazások felzabálják az életünket, és nem tudunk mit tenni ellene. A felelősség a szoftvergyártóké lenne.” – Pedig bőven elég lenne a valódi drog, lásd fentebb :SS
Nicole Kidman Aquaman anyja: „Ha a képregényeket komolyan veszik, a filmben összejön egy világítótorony kezelőjével is.” – Magával a toronnyal nem? Uncsiiiii...
Nicole Kidman nyíltan megmondja gyerekeinek, ha szeretkezni támad kedve: „Az Oscar-díjas színésznő és Keith Urban nem köntörfalazik, ha szexről van szó, és a gyerekek éppen otthon vannak.” – Még egy illuminált színésznőről sem feltételeztem volna hogy bevonja a gyerekeit is a sekszelésbe :SSS Szerencsére a szocialista országok erkölcsileg is az élen járnak!
Így dolgoznak a kubai prostituáltak: „Bizarr fotósorozat!” – Kérem szépen ez merő hazugság. Castro elvtárs senkit sem engedne ilyen szintre lecsúszni, ennek megfelelően a fotók is manipuláltak, nem látható rajtuk semmi:

sünmacska 2017.01.03. 07:21:25
Tényleg nagyon durva képek :-) Ahogy veszi fel a cipőjét, az valami félelmetes.


VASÁRNAP, ÁPRILIS 9.:
Ó, TE PEJORATÍV ÉRTÉK!

0
Egy elvtársnő megfogja a munka nehezebbik végét.

Négyből öt elhárítótiszt ezt fogja nézni és neked is erősen ajánlják:
Tisztelt kongresszus, mint korábban is említettem, igen szomorú dolog hogy még a mai felvilágosult időkben is akadnak vallásos emberek. Sajnálatos, de ma már nem lehet senkit a hite miatt üldözni vagy erőszakkal áttéríteni a kommunizmusra. Magam is meglepődtem amikor a minap apácákat láttam, egyből telefonáltam is Hrusztaljov elvtársnak hogy azonnal intézkedjen és internáljon, ő meg erre azt mondta, idézem, „elmúltak azok az idők”. A demokrácia gúzsba köti a kezünket, még úgy is hogy vannak egyéb módszereink! Ahogy a Karácsonyból kiszerkesztettük Jézust, ugyanúgy a Húsvétból is, de hiába Télapó, Télanyó, Mikulás, krampusz, cuki nyuszi, a néptömegeket mégsem sikerült jó termelővé és még jobb fogyasztóvá átnevelni! Szerencsére minden kornak megvannak a maga művészei akik hagyományőrzés látszatával valójában pont az ellenkezőjét képviselik annak amit mondanak! Amennyire óva kellett intenem mindenkit Pálfi elvtárs filmjeitől, annyira nem győzöm ajánlani Alföldi kartárs színdarabjait és musicaleit. Akármilyen „nemzeti” szent tehénhez nyúl, mindig sikerül becsempésznie valami tudatalatti utalást amivel gyengíti a retrográd érzelmeket és segíti az Eszme terjedését, legyenek azok pucér férfiseggek, prostituáltak a metróban, fütyis plakátok itthon és külföldön. Nem lettem volna a klérus helyében a Játékkészítő bemutatójakor sem, amikor szembesültek hogy az egyházat egy bizonyos Vizeliő bíboros képviseli. Ez az igazi proletártempó, így kell a gyerekek fejébe csepegtetni a helyes irányt! Éppen ezért örültem nagyon amikor megtudtam hogy idén ő is megcsinálja a maga evangélimát Passió XXI címmel. Ideje volt hogy hazai zenével szorítsuk ki a Jézus Krisztus Szupersztárt a köztudatból, és bár én általában a züllött rockzene ellen vagyok, ergo a darab általam ismert zeneszerzői közül a Tankcsapdát és az Anna and the Barbies-t szívem szerint betiltanám, az egyiket szovjetellenesség, a másikat elfajzott nyugatimádat miatt, de ez esetben támogatni kell őket és a rendezőt is, este hétkor minden felvonuló vegye az irányt a Népek Stadionja felé! Az ellenségem ellensége a barátom, és ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség aki nincs velünk, hanem ellenünk van, vagy valami ilyesmi. És elvtársak, ne tévesszen meg senkit hogy egyszeri alkalomnak hirdetik, természetesen ez is ugyanazt az utat fogja bejárni mint a Játékkészítő meg a színházi előadásai, lesz belőle póló, poszter, bögre, konnektoros feszület mint a plakáton, és persze a DVD-kiadás mellett a kereskedelmi televíziók innentől úgy fogják ezt adni a Jesus Christ Superstar helyett ahogy a Reszkessetek betörőket karácsonykor! (Hangos kacagás, dübörgő tapsorkán.)

A Kékfény árnyékában:
Mint mondtam volt, Húsvét közeledtével fokozottabban kell ügyelnünk a klerikális propaganda térnyerésére amit sajnos az időközben kitört demokrácia is táplál, fél tízkor például a Regnum Marianum közösség tagjai sajnáltatják magukat a Duna TV-n. Elvtársak, hát persze hogy rendes kommunizmus nem létezik Operatív érték nélkül, de hogy A besúgottak még áldozatként is pózoljanak, ez aztán tényleg több a soknál! Hálátlan az egyház, ahelyett hogy megköszönné a nyugalmas éveket meg hogy egyáltalán élni hagytuk őket, minden apró-cseprő ügyünket ránk olvassák! Pedig közéjük is lövethettünk volna, de nem tettük! Igen, megfigyeltük őket, igen, voltak elkobzások, meg úgy rémlik hogy a nevüket adó templomot is le kellett bontani, de mégis mit kellett volna tennünk?! Hogy tudtak volna a tapsoló néptömegek felvonulni Rákosi elvtárs előtt? Felháborító amit megengednek maguknak, bezzeg a haladó Szovjetunióban már helyükre tették a csuhásokat. A jelenlevő elhárító elvtársakat megkérném hogy Varga Ágotára fokozottan figyeljenek oda hogy ne fordulhasson elő még egyszer hasonló rendezés a neve alatt! Köszönöm! (Hangzavar.) Kedves egybegyűltek, a klérus mellett az anyagiasság szirénhangjairól se feledkezzünk meg! Nyolc előtt öt perccel Kumiko után egy szabad, asztalos-kőműves elvtársunk, Nicholas Cage is elindul a Nemzet aranya után Pártunk hivatalos csatornáján az RTL Klubon. Ezt a vésztartalékot állítólag az Államok alapító atyái tettek félre hét szűk esztendő esetére, és olyan jól elrejtették mint a kutya a csontokat, már maguk se tudják hová, csak az odavezető nyomok vannak meg amiket egyedül a beavatott kevesek képesek olvasni...de nyugalom elvtársak, ami a kincset illeti az a valóságban természetesen nincs (kacagás), bár nagy szükség lenne rá mivel a dollárnak ezer éve nincs aranyfedezete, az alapkamatot pedig folyton emelik! Csak a Rubel, elvtársak, csak a Rubel tartja az értékét! (Ütemes tapsvihar) Köszönöm, köszönöm!

Lecsap a vasököl:
...mert alig egy hete az originál Szellemirtókkal örülhettünk a Tőke ledöntésének, ám ma nyolckor a 2016-os felmelegítés van soron az HBO-n. Rendes körülmények közöttt Pártunk és Kormányunk üdvözölné a férfimunkát végző fehércselédeket, de nem akkor ha kilúgozzák a szocializmust és fullba nyomják a feminizmust! Még az sem menti hogy a nemi és egyéb egyenlőségek nevében egy fekete elvtársnőt is beválogattak (ne feledjük hogy pár éve ugyanitt még a busz hátsó részén verték őket). Egy zártkörű vetítésen volt balszerencsém megtekinteni, hát ennek a szellemi posványnak minden egyes kópiáját el kéne égetni! Hova tűntek az újítások, a rejtett utalások? Hová a pozitív üzenet? Mivel zsarolhatták az régi szereplőket hogy arcukat adják hozzá? Csak nem megint listázzák az Eszme híveit az Államokban?! Csakazértis ÉBERSÉG!

A KONGREGÁCIÓ Kongresszus ajánlásával:
Szerencsére kilenckor jutnak egyértelműen szocialista értékek is, akárcsak múltkor Rob Zombie alkotásával csak most tényleg egy zombulással, és ahogy akkor, úgy most is elmélázhatnánk a Filmbox Plus-t bámulva hogy ugyan mi szükség még egy számítógépes játék-adaptációra, hogy mennyire nem újdonság a fogyasztói társadalom tagjait agyatlan élőhalottként ábrázolni. Megemlíthetnénk hogy nem kell nagy bátorság a FEMA-ra utalgani (FEZA, azaz Federal Emergency Zombie Authority). Mondhatnánk Dead Rising-ra hogy ehhez képest az Uwe Boll-összes egyszerre üti Welles és Hitchcock munkáit, de ne legyünk kegyetlenek, igenis emlékeztetni kell a nézőt Amerika visszásságaira, például hogy csak azért mert RACCOON CITY-T East Missiont elözönlik a zombik, állami áldással bombáznák le az egészet – a Szovjetunióban (és általában bármelyik szövetséges országban mindez elképzelhetetlen lenne.

Érdemes Művészet rovat:
c:c – Magyarul kínoznak a marslakók a Supergirlben:
„Ver! Tusz! Gonoru haboru! - mondják, a csaj meg remeg, mint a nyárfalevél. Mi is betojnánk.” – Indexes elvtársak ne féljetek, hát velünk riogatják a kapitalistákat, ennek örülni kell!
Ez a jelenet már lehet, hogy túl durva volt a Disneynek – Bezzeg a Ponyvaregényben (amit az általuk irányított Miramax forgalmazott) nem zavarta őket az anális erőszak!
Sean Paul az idei EFOTT egyik sztárfellépője – Akkor mégsem halt meg a Trónok harcában? Megnyugodtam :)))
A Prodigy a Campus sztárfellépője – Nagyon helyes, még úgysem jártak nálunk, PINK helyett meg Gerendás elvtárs igazán elhozhatná nekünk a Simply RED-et!
Az internet totál megőrült Missy Elliott 15 éves dalától – Kicsit le vannak maradva ezek az ipszilongenerációsok, nem?
Star Wars-bögrét vontak ki a forgalomból – Pedig a filmet kéne :SSS
Visszahívták a rasszistának tartott Walking Dead-pólót – Lásd fentebb...
Elképesztő fenékrázással ünnepelt Nicki Minaj: „Lenyomta Aretha Franklint, és más nem jutott eszébe.” – Ez sokat elmond Amerika színvonaláról, elvtársak! Hogy a soul királynőjének rekordját egy trágárságokat hápogó, szilikonseggű seksz-baba döntse meg :SSS Na nem mintha a Népköztársaság erkölcsei annyira biztonságban lennének:
c:c – Na, innen dumáld ki magad!: „A rögtönzése építő Készhelyzet második évadában Anger Zsolt szadomazóban utazik.” – Abszolút szadomazo, a néző sem élvezi :SS
Lefújták Tóth Vera Los Angeles-i koncertjét: „Ez az oka” – Ott is közbeszólt a katasztrófavédelem mint az Eddánál? LOL!
Akiknek a csikizés izgatóbb, mint a pornó: „A Csiklandozás életre-halálra című HBO dokumentumfilm úgy indul, mintha csak egy bizarr, de humoros fétist akarna bemutatni. Aztán nagyon bedurvul, és kiderül, hogy ez a csikizés egyáltalán nem vicces.” – ...és a Dobozban erről is előbb számoltunk be, mint az Index! A Hülyítődoboz jobban teljesít! EGÉSSÉG!
Ötvenéves lenne az X generáció antihőse: „Kurt Cobain ötven éve született, és harminc éve hozta létre a Nirvanát.” – ...és szegény idő előtt megtért a nirvánába :SS Pedig nem kellett volna csak pár dologra odafigyelnie:

tombeck 2017.02.20. 23:58:28
Zseni volt , de több szalonnát kellett volna ennie , hogy ne fájjon a hasa. Nekem is fáj ha nem eszek , még a fejem is. De semmi drog.

SZABADSÁG ELVTÁRSAK, VISZLÁT HÉTFŐN!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés