2017. 05. 01.
Choose The Red Pillow! (máj. 1-2-3-4.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Choose The Red Pillow! (máj. 1-2-3-4.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, MÁJUS 1., BOLONDOK NAPJA:
NEM LETTEK STÁROK.
0
Óra és labor.

Kiemelten ajánlott:
Sundance TV, 23:40
– Az úttörők sorsa nehéz, kb. ennyivel lehetne összefoglalni a Big Star történetét, az amerikai zenekar ugyanis sosem vált azzá aminek (önironikusan) elkeresztelték magukat, egyedül az általában fanyalgó kritikusok fogadták őket kegyeikbe – viszont ez korántsem jelenti azt amit pld. nálunk szokott, hogy van egy haver/ismerős bandája és azt nyomatjuk, egyszerűen a hang amit a BS hozott, évekkel megelőzte a saját korát plusz a kiadó(k) sem mertek kockáztatni vele, így maradt az utólagos elismerés és az, hogy az általuk kitaposott úton mások (pld. a R.E.M.) jutottak el a világhírig (tegyük hozzá hogy megérdemelten). És persze itt van ez a doku is (Nothing Can Hurt Me), ami főleg azoknak szól majd akik eddig is kedvelték Bell és Chilton dolgait – de talán sikerül vele új rajongókat is megnyerni. Jó lenne met míg mondjuk a Suicide és a Velvet Underground megérhette a saját reneszánszát, a BS-nek csak részben adatott meg ez a lehetőség. Hogy végül miért is lett a történet vége az, ami? Talán a névválasztás átka, talán Bell (titkolt) homoszexualitása és az ebből fakadó lelki törések, esetleg az hogy szerettek volna nem csak a kritikusok de a közönség kedvencei is lenni viszont látták hogy erre a zenére itt és most senki sem vevő? Már soha nem tudjuk meg, de talán nem is érdemes.

Talán ajánlott:
...de csak ha vevők vagyunk Bunuel ma már kicsit túlhaladott vallásellenességére és alig leplezett kommunista felhangjaira (pld. amikor az ora et labora parancsot vizuálisan kifordítja és az imádkozást szembeállítja a „teremtő” munkával). A Viridiana 2107-ben max. egy ok miatt aktuális (már ha magát a mozitörténelmet nem számítjuk), mivel a címszereplő pont azt teszi amit az internetes fórumokon szoktak tanácsolni a vérző szívű jótét lelkeknek, azaz befogad magához egy rakás lecsúszott koldust a keresztényi szeretet nevében. Előzmények: először zárdába akart vonulni és elbúcsúzni családjától, ám nagybátyja tisztességtelen ajánlata majd öngyilkossága letérítette az útról (bár elkábította, de megerőszakolnia nem sikerült, még ha az ellenkezőjét mondta is a leendő apácának). Viridiana erőfeszítései senkit sem érdekelnek, a szegények csak ételt-italt akarnak tőle (a nagybácsi meg sekszet), idealizmusáért pedig keményen megfizet (majdnem annyira mint az általam állandóan hivatkozott Amy Biehl). Ez volt a szürrelista rendező visszatérése hazájába a mexikói „száműzetése” után de nem aratott vele nagy sikert, még azelőtt betiltották hogy eljutott volna a mozikba (hogy fennmaradt az a Franciaországba küldött kópiának köszönhető ami nem mellesleg az Arany Pálmát is elhozta, talán pont a tiltás miatt). Ha kritikusan nézzük azt kell mondjuk hogy Bunuel sajnos nem ad megoldást a problémákra viszont (az őt „elnyomó” Franco-rezsim bőséges állami finanszírozásával) páros lábbal tapos azokba akik próbálnak javítani az állapotokon és ezerszer is elmondja hogy A VALLÁS ROSSZ, ÉRTEEEM? Különösen az Utolsó vacsorán gúnyolódó koldus-orgia sokkoló még ma is, pláne amikor a naiv lányt egy védence próbálja megerőszakolni, ráadásul Händel Messiásának zenéjére – ennél nagyobb blaszfémiát aztán jó ideig nem is követett el senki mígnem az Ördögök hasonló jeleneteivel Ken Russell „sikeresen” felülmúlta, ott már maga a Megváltó (szobra) volt hasonló ocsmányságok tárgya. Fél kilenckor kezdi a Cinemax 2, aki lemaradna róla az NEM MARAD LE SEMMIRŐL másnap délelőtt 11:50-kor pótolhatja ugyanitt.

Talán érdemes:
M2 / Petőfi TV, 21:05: Szerelem a felhők felett
– Párizs a TERR akarom mondani a szerelmesek városa mely még a durván szétment kapcsolatokat is egybekovácsolja, a stabilan állókat megkavarja. Az Amour & Turbulences párja bár már szakított (főleg a férfi csalfasága miatt), a szerelemVONATrepülőn mégis egymás mellé ülteti őket a végzet, pedig a nő már megállapodna – és milyenek a véletlenek (amikből lesz még a héten), expasija pont leendő férjéhez megy állásinterjúra. Elspoilerezni nem lehet de nem is kell, aki rendszeresen olvassa a RedPillt és a MGTOW blogokat az kb. innentől tudja a befejezést is. Ha már franciázás (vagy belgiumozás?) akkor inkább a Két nap, egy éjszaka a kései (00:20-as) időpont ellenére is, ebben egy betegszabadságról visszatérő nőt állítanak kemény választás elé: vagy ő marad végleg otthon, vagy a kollégáknak ugrott az év végi jutalom, így a depresszióból épp csak kilábaló anyának a címbeli időtartam alatt meg kell győznie (zömében férfi) kollégáit hogy a maradása mellett voksoljanak... Mindenkinek ajánlom aki azt hiszi hogy „odakint” automatikusan jobb és szebb minden, a Dardenne fivérek neve mellett az sem utolsó indok hogy Marion Cotillard bizonyítottan tud színészkedni ruhában is, ellentétben az Amour...-beli Ludivine Sagnier-ével, szóval irány az M5.

Hétfő? #LESZAROM™.
A világ megállt egy pillanatra: Beyoncé ikrekkel terhes!
– Csak LESZAROM és máris megy tovább minden:
élet – Elhiszi, hogy ez a dögös szerb modell valaha félénk volt?: „Pedig tényleg, de azóta annyit fotózták bikiniben, hogy most már nem az.” – Engem meg gyíkká változtattak, de már LESZAROM.
Kétmilliárd ember iszik ürülékkel szennyezett vizetLESZAROM, éljen az újrahasznosítás, tízmilliárd légy különben sem tévedhet!
Mit kezd egymással egy magyar vizsla és egy magát elffé műttető fickó?LESZAROM, magánügy, és örüljenek hogy ma már nem büntetik az ilyesmit!
Gumicukor - Itt az Igazából szerelem folytatása, teljes hosszában: „Hogy néznek ki és mit csinálnak a Love Actually főszereplői 2017-ben?” – Én pld. Igazából LESZAROM őket.
Ennek a kanadai magyar színésznek jó teste és olasz barátnője van – Nekem egyik sincs, viszont LESZAROM.
Thefilter – Nessaj, avagy hogyan lesz az emberből youtuber
– Úgy, hogy nincs rendes élete: „2016 eleje óta az egyik leggyorsabban növekvő magyar youtube személyiség.” – Szembemegyek a trendekkel, és LESZAROM.
HÍREK LSD-S KÁVÉ MELLÉ – GUMICUKOR – Sarka Kata kíváncsi, lesz-e még normális családjaLESZA Kávéba LSD?! Normális-e vagy?!
Gumicukor – A Coachellát megint ellepték a jócsajok – Csóró vagyok, LESZAROM őket.
Gumicukor – Terrorhelyszínen forgatta legújabb klipjét Nicki Minaj: „A rappernő felhúzta a rajongóit. Nem kicsit, nagyon.” – Az a baj, hogy LESZA nem eléggé, mert még ez se lesz elég a bukáshoz:
A botrányos Pepsi reklám se tudta derékba törni Kendall Jenner karrierjét: „Sőt, a magánélete is eléggé rendben van.” – ...de csak addig amíg LE nem SZAROM.
Beyoncé inkább ezt választotta a Coachella helyett – LESZAROM: THE ULTIMATE CHOICE OF A GENERATION!
anyanyelv – Hazai pálya – Mi a tíz legszebb magyar szó?: „Az évtizedek alatt többen is összeál­lították ezt a listát. Vajon melyik áll a legközelebb a szívünkhöz? Melyik az a szó, ami több listán is szerepel?” – Természetesen a LESZAROM. Vagy ha nem, akkor:

kanász 2017.04.11. 21:45:37
Vagy a pina, vagy a sör. De az is lehetséges, hogy sör és pina!


KEDD, MÁJUS 2.:
DETEKTÍVREGÉNYBETÖRVE

0
Don't berate me!

Nem ajánlott:
HBO, 22:00
– 2016-ban Haknivúd minden eddiginél lejjebb adta az igényeit: újrázások, torture porn, normális értékek elleni támadások, de a „legjobb” amikor  az utolsó kettőt keverik mint a 2016-os Vaksötétben ahol a félelem forrása egy magányosan, visszahúzódva élő vak férfi, a „hősök” meg az őt kifosztani akaró fiatalkorú bűnözők. Nem vicc, sajnálnunk kéne három agresszív gyökeret akik egy testi fogyatékkal élőre is csak túlerőben mernek támadni! Persze a készítők is érzik hogy ez így nem lesz elég a nézőnek, bedobják hogy az illető „kegyetlen, gátlástalan pszichopata”, aki – mint a denevérek – hallás után beazonosítja az áldozatok helyét, sőt a végére (dacára hogy iraki veterán) még ilyen josef fritzl-szerű szörnyeteget is próbálnak belőle csinálni mintegy legitimizálva a rablást-betörést-élet elleni bűncselekményt. Régebben a túlerő ellen küzdő testi-szellemi fogyatékosok pozitív figurák voltak (pld. az általam is feldicsért Chocolate: A harc szelleme), de úgy látszik az egyenlőség az álomgyárban azt jelenti hogy a gyengék is lehetnek bully-k akiket le kell ütni, ki kell fosztani, stb., külön szégyen hogy magyar származású színészt (Katia Bokor) is megnyertek mindehhez (azt se felejtsük hogy bár Detroitban játszódik, egyetlen fekete karakter van csak benne viszont a tolvajok meg mind fehérek). Természetesen nem ússzuk meg az aktuális kereszténységellenes agendákat sem (még akár röhögni is lehetne azon hogy pont az egyik betörő kéri Isten segítségét, ha nem válaszolna minderre a vak ember egy durván sátánista kirohanással). Visszatérve a sztorira, hadd ne kelljen felidéznem hogy hogyan szokott általában végződni ha több „fiatal” beront egy öreghez, csak annyit mondanék hogy manapság a vakok kifosztása is bevett gyakorlat :SSS

Talán érdemes:
M3, 21:20
– A kádár-kor érdekes termékei voltak a külföldi filmek olcsósított magyar kiadásai, a legismertebb talán a Kojak Budapesten ahol a kopasz rendőrről derült ki hogy valójában magyar ő is és Kócsag néven járőrözött. Maigret sem kerülhette el a sorsát, ’77-ben A fantasztikum betör a detektívregénybe, avagy Daibret felügyelő utolsó nyomozása címmel pörgették meg egy kicsit a koporsóban amikor egy szovjet irodalomtudóst (Schütz Ila) osztottak be a címbeli rendőr mellé, a direkt plágium vádját meg hasonlóan védték ki mint Kócsagnál, azaz hogy Daibret volt az igazi akiről Maigret-t mintázták. Schütz-ön kívül Benedek Miklós és Tábori Nóra teszi emlékezetessé, meg az hogy közben Istennek hála jött a rendszerváltás és nem értük meg hogy Miss Marple, Poirot vagy Sherlock Holmes is erre a sorsra jusson.

Kis hírek a nagyvilágból:
Győzikétől 120 milliót érő arany ékszereket foglaltak le: "(...) a NAV kommandósai a házkutatás során 120 milliót érő arany ékszereket foglaltak le. Állítólag ezek Evelin örökségei a nagymamától." - Ez volt az a „geci jó hely”? LOL.
Erdogan: 54 éve várunk az ajtóban, elég volt – 150 éven át ültetek a nyakunkon „Európa ajtajában”, nekünk meg abból volt „elég”.
határ' – Mennyire mozdulna a magyar?: „Mind a magasan, mind a kevésbé képzettek körében az európai élvonalban van Magyarország a külföldre költözést fontolgatók körében.” – Igen, jól olvastad, az a baj hogy nem megyünk tovább Nyugatra mi is ahol kolbászból van a KERÍTÉS szögesdrót...
Hogyan vegyünk olcsóbban videojátékokat? – Tök egyszerűen: EGYÁLTALÁN NE VEGYETEK...
Lopott motoron, bukósisak és jogosítvány nélkül, ittasan kapták el – Asszem erre mondják hogy asking for it.
1628 embert vittek el a rendőrök Törökországban: „Országszerte razziák voltak. Hogy mivel gyanúsítják ezeket az embereket, nem árulták el.”BIZTOS VOLT A CSALÁDJUKBAN PÁR MALOMTULAJDONOS KULÁK Nem is kell, majd bevallják ők maguktól!444 négy
redcarpet – Van kiút az életből!: „Brit tudósok helyett Robert Redford jött rá, hogy van élet a halál után!” – Ja. Az űrben:
Földönkívülinek adta ki magát a szegedi vállalkozó, 420 milliót csalt ki - Lőjék akkor ki a műholdak közé ^^
Az Amazon okoskamerája megmondja, milyen ruhát vegyünk fel: „Az Echo Look parancsszóra videózza a ruhapróbát.” – Hát akkor halál az Amazonra is.
Egyre több külföldi hagyja ott az ISIS-t: „Vagy feladják magukat a török határőröknek, vagy elfogják őket a határon.” – Az a baj hogy nem mennek tovább és visszafogadja őket Európa :SSS
Írja be a naptárba! 2017 májusa és októbere között lesz a 3. világháború: „A férfi, aki előre látta Trump megválasztását, most háborút vizionál.” – Vagy ilyen sokáig elhúzódik vagy ennyire nem tudja pontosan mikor lesz, vagy ő is olvasta az Indexet ahol pár nappal előtte ugyanezt vizionálta egy blogger:
anyu 18+ A III. világháború küszöbén?: „Trump kontra Putyin: Amerika most először beleavatkozott a szíriai polgárháborúba, rálépve ezzel az orosz medve mancsára: mi lesz ebből?” – Mi lenne: sok pici Nostradamus :DDD


SZERDA, MÁJUS 3.:
ELFOGYTAK A LÁNYOS JELZŐK.
0

Fény. Biztonságos?

Talán érdemes:
Fél kilenckor rövid időn belül a második filmet kapjuk Juno Temple főszereplésével a Cinemax 2-őn. A Jelzőfény művészkedős dráma az egyszernézősebbik fajtából az aranyszívű prostiról (Temple) aki besegít egy testi fogyatékos srác (Evan Peters, akit a rémes American Horror Storyból ismerhetnek a legtöbben) hobbijába miután amaz megvédte őt a stricijétől. A gyerek fő elfoglaltsága a világítótornyok fényképezése, ergo road tripbe oltott lelkizés lesz a fő csapásirány, viszont mintha elfelejtették volna befejezni, azaz nem egyértelmű hogy a fiúnak sikerül-e kitörnie a kisegítő-eladói munkájából, ahogy a lány sem biztos hogy otthagyja a maga „melóját”. Jó viszont hogy a Safelight a hetvenes években játszódik és kicsit mintha akkor is forgatták volna, még a kemény jeleneteket is sikerül vér meg a velejárók nélkül megoldani. A mai másik egyetlen nemismétlés nézhetőség (?) a tíz perccel később (20:40-kor) kezdett Halley lesz a Sundance TV-n ami dettó művészfilm csak horror és kicsit a Taxidermiára hajaz: egy majdnem-zombi biztonsági őr úgy szeretné megállítani teste leépülését hogy tartósítószert fecskendez magába, miközben körülötte pezseg az élet. Az is csak emlékezteti sanyarú állapotára hogy egy edzőterem felügyeléséért felel, így minden nap szembesül mások tökéletességével, mígnem egy nap betegsége miatt kirúgják, leépülésébe csak hozzá hasonlóan magányos főnöknője hoz némi színt... Nyolcvan csigalassú perc ami mintha csak másolná Alberto „életritmusát” – vagy inkább azt mutatja hogy mindez jobban működne rövidfilmként, háromnegyed órában lezavarva.

MUHAHA! Azt remélem is! rovat:
Keddtől leállhat Hollywood
– MUHAHA! Azt remélem is! And nothing of value would be lost that day! Az első fecskék már meg is jöttek:
Hollywoodi rendőrök kiszedték a Teslájából Skrillexet, mert túl hangosan bömböltette saját demóját: „Nem volt nála személyi, úgyhogy meg is bilincselték. Ő meg csak röhögött.” – Remélem hogy utána börtönbe is küldték egy bögre vazelinnel, a zenéje miatt már évek óta kijárt volna neki!
Tengerparti luxusfesztivál helyett káosz várta a gazdag amerikaiakat: „A vendégek szükségszálláson rostokolnak, vacak kajákat kapnak és még hazajutni se tudnak.” – MUHAHA, azt remélem is, minek mentek oda!!! Ha már fesztivál:
:DDD – Rihanna hiába tévedt el a Coachellán, mert így sem állt vele szóba senki – MUHAHA, azt remélem is! Tisztára mint kanye west akit nem ismertek fel a reptéren :DD
Nahát – Gumicukor – Amber Heardön már külsőre is meglátszik a válásMUHAHA, AZT REMÉLEM IS Az nem a válás, hanem a heroin, tessék csak jobban megnézni a képet!
Shia LaBeouf egy bowlingozóban őrjöngött: „Három órán át sörözött, aztán kért egy kis sültkrumplit, de nem kapott, sőt megkérték, hogy távozzon. Ekkor akadt ki.” – MUHAHA, azt remélem is. És hogy mi volt a valódi oka mindennek:
Gumicukor – Shia LaBeouf rendőrségi ügyében megszületett a döntésMINT SKRILLEXNÉL: IDEJE VOLT MÁR Nem, nem ez, hanem EZ:
Shia LaBeouf filmjét csak egy darab ember nézte meg a moziban: „A múlt héten mutatták be Angliában Shia LaBeouf új filmjét, de kevesen gondolták úgy, hogy feltétlenül a moziban kell látniuk a Man Down című háborús drámát. Egészen pontosan egy ember gondolta úgy, ugyanis a film összesen 7, azaz hét fontot söpört be a nyitó hétvégéjén, és kábé annyiba kerül egy mozijegy a briteknél.”MUHAHA, AZT REMÉLEM IS! Mit is kell ilyenkor mondani? Ja, megvan:

ciseaux 2014. április 7. 23:50
...és a jó hírek csak jönnek és jönnek!


CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 4.:
VÉLETLENEK, MÁRPEDIG.

0
Poor little Rich Hill!

Ajánlott:
Este kilenctől az M5 tartja életben Krzysztof Kieslowski emlékezetét ezzel az önmagyarázó címmel ellátott doksival amit ugyanitt rögtön követ a Véletlen ami jócskán megelőzte a Lola Rennt / Sliding Doors-féle „mi lett volna, ha”-sztorikat, a lengyel zseni 1982-ben, politikai szempontból játszott el egy fiatalember sorsának lehetséges alakulásaival attól függően hogy eléri-e a vonatot ami után szalad. Az első változat: eléri, ott összefut exével, később belép a Pártba, ez a szál egy Párizsba induló repülővel meg egy dührohammal ér véget. Jön a második fejezet: Witek beleszalad egy katonába, ezért a hatóságok látókörébe kerül, egy lesz a rendszer ellen tüntetők közül (akik viszont árulónak tartják amikor megússza a börtönbüntetést). A harmadik eshetőség szerint nem éri el, a politikától is távol marad, sikeres orvos lesz, viszont külföldi útja során lezuhan a repülőgépe (ugyanaz a párizsi gép mint az első sztori végén). Nem nehéz felismerni ezekben azt a három opciót amivel szembesülünk, amikor az élet citromot ad nekünk: lehet nyíltan harcolni ellene, lehet beépülni és belülről bomlasztani illetve meg lehet próbálni tudomást sem venni minderről. A többismeretlenes sztoriba a Zélet is berakta a maga véletlenjeit a korabeli cenzúrával (kb. onnantól részesült kitüntetett figyelemben hogy a rohanó kamasz 1956-ban született, hiába, lengyel-magyar két jó barát), így nem lehet tudni mik voltak amiket ennek hatására forgattak újra és mi volt eleve benne (azt viszont igen hogy mi nem: a tervezett negyedik történet amiben Lengyelország megszabadul a kommunizmustól). Azt eddig is tudtuk hogy soha ne fussunk busz vagy vonat után, mindig jön a következő, innentől pedig (és József Attilával szólva) ezt a bölcsességet azzal is kiegészíthetjük hogy kiterítenek úgyis, szóval már ezért sincs okunk a sietségre. Előszóval együtt fél tízkor kezdik. Ugyancsak kötelező néznivaló lesz két órával előtte fél nyolckor a The Jam: About the Young Idea ami a legendás mod-csapatnak állít emléket. Paul Weller és társai ruházatukkal és zenéjükkel a hatvanas éveket (a The Who virgoncságát és a  Motown slágergyárát) idézték a punkr kellős közepén miközben azért reflektáltak az aktuális helyzetre is (dalszövegekben, nyilván). Nem túlzás azt mondani hogy koruk Beatles-e voltak amennyiben szokatlan(ul komoly) témákat vittek nagy sikerre (a párhuzamra spontán utcai koncertekkel is ráerősítettek), de a legnagyobb szerencséjük az volt hogy időben feloszlottak, Weller előbb a Style Council-lal majd szólóban folytatta (a Council ígéretes popzenéjének lassú unalomba fulladása után), hogy végül a britpop nagypapájaként úgy tisztelje őt az új generáció ahogy annak idején ő tette a The Who-val (Weller és Pete Townshend levélváltása a Damned-Led Zep haverság mellett azon kevés eset egyike volt amikor az új hullám nem köpködte a régi nagyokat). Úgy tűnik a Sundance tradíciót akar teremteni a zenés doksik sugárzásával, én őszintén remélem hogy megtartják ezt a „hagyományt”.

Talán érdemes:
Ugyanitt
maradva éjjel tizenegykor Amerika összeomlott álmai várnak minket, mert mintha egyes helyein ugyanolyan szisztematikusan számolták volna fel a gyárakat-bányákat mint nálunk a rendszerváltás után, így lett Rich Hill-ből pontosan a neve ellentéte, vagyis egy Lyukóvölgy-szinten „vonzó” hely, és ebben a közegben próbál életben maradni (netán boldognak lenni) három fiatal akik közül az egyik alapvetően normális környezetből jön (még ha a papa nem is marad meg túl sokáig egyik munkahelyén sem), a másik kettőnek viszont nem csak a családja csonka hanem a nevelésük is: Appachey nem bírja a kötöttségeket (ennek részben a zűrös otthoni helyzet az oka), Harley anyja börtönben van amiért megtámadta a gyereket bántalmazó férjét. Mindhárom gyerekben eltört valahol valami: az első srác, Andrew kábítózik, Appachey „csak” dohányzik, Harley személyiségzavarokkal küzd. Ugorjunk is valamivel optimistább vidékekre a Családi birtokkal ami vagy voltmár, vagy csak túlságosan emlékeztet valamire ami volt (például a Bor, mámor, Provence-re), csak TV-film szinten. Egy régi családi szőlőültetvényt csőd fenyeget, így a borkóstolóként dolgozó fiúnak haza kell jönnie rendbetenni a dolgokat, ő meg amilyen nagy elánnal fog bele, úgy lesz kénytelen belátni hogy nem mindegy a pohár melyik felén van az ember... Nyolckor kezdik az HBO-n, egy próbát megér.

Kis hírek a nagyvilágból:
Megváltoztathatja a párizsi támadás a választások kimenetelét?
– ...olvashatjuk ugyanott ahol tavaly azt írták hogy merkelnek „rosszkor jött” a kamion.
KATOLIKUS VÁLASZ - Mennyit keres Ferenc pápa? – Nem gyerekek, ez a KÉRDÉS volt, a „katolikus válasz” erre meg az hogy TÚL SOKAT!!!
szemlélek – A bizniszapáca rajong a káoszelméletért: „A domonkos szerzetesnő szerint a profitot nem maximalizálni, hanem optimalizálni kell.” – Ez is csak a pénzre figyel, azabaj...
Gigantikus gyémántot talált egy afrikai pap: „A Sierra Leone keleti részén talált drágakő 709 karátos, így a világ 13. legnagyobbja.” – Remélem már leadta a Vatikánban!!
Egy amerikai pornómagazin felfedezte VV Aureliót – Nahát, még vannak pornómagazinok? Ja hogy online "magazinról" van szó: „Több mint három évvel VV Aurelio legendássá vált helikopterezése után a Fleshbot pornómagazin is felfedezte a valóságshow-szereplő létezését (...) a felejthetetlen produkció mellett Aurelio természetesen számtalan alkalommal pucérkodott a villában, úgyhogy az egyébként melegeknek szánt oldalon több képkockában is lehet gyönyörködni.” – Ez lehetne akár egy szép, dolgos karrier kezdete is...de nem lesz.
A Dunából húztak ki egy autót It’s official: a hummering 2017-ben is MENŐ!
Gáspár Győző: lehet, hogy nem kellett volna idegen luxusautók mellett pózolnom – Lehet hogy nem kellett volna „geci jó helyeket” emlegetned? Ha már szóba került:
Börtönkalandjaival indította a Morning Show-t Stohl András: „A tőle megszokott energiával és lendülettel kezdett új rádiós munkájába.”HA HA VERY FUNNY, „a tőle megszokott” magas színvonalú szórakoztatás. Wait, a challenger appears:
c:c - A TV2 még egy bűnözőt is bevet: „A nézettségért mindent: csatorna új műsorának egyik szereplője Ambrus Attila, a Viszkis lesz.”Nap kommentje:

bovorac 2017.04.12. 09:42:26
Csoda, hogy nem egy szökésben lévő sittest vagy egy eljárás alatt lévő gyanúsítottat választottak. Az még érdekesebb karakter lett volna.

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés