2017. 07. 03.
Biliforradalom (júl. 3-4-5-6.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Biliforradalom (júl. 3-4-5-6.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, JÚLIUS 3.:
ÁTB***ATÁSKA

0
Tell it to my heart!

Talán érdemes:
Ha jól telt a hétvége Humbertóékkal akkor kilenckor tehetünk egy próbát a Kész cirkuszszal a Film Mánián. Ez Dyga Zsombor 2005-ös vígjátéka és csak nevében idézi a porondot, valójában kis hazánk abszurd realitásában játszódik ahogy debütálása, a Tesó is, ám míg az jellegzetes paneldepi volt addig ebben rengeteg csetlő-botló szereplő (köztük Udvaros Dorottya, Ónodi Eszter, Csuja Imre, Scherer Péter) kerget ugyanabban a betonkörnyezetben egy ridikült ami kompromittáló felvételeket (is) tartalmaz. Ezzel szeretné magát helyzetbe hozni egy férj leendő válóperes tárgyalása során, ám a kis táska mindenütt ott van csak pont ott nem ahol kellene lennie. Nem 100%-ig mentes a hazai mozik hibáitól (ez is kicsit gájricsisebb-tarantinósabb a kelleténél meg jut bele altesti viccelődés is), cserébe rövid és nem akar mást mint szórakoztatni, manapság ez is értékelendő (nyugi, lesz példa az ellenkezőjére is). Komolyodjunk: Poe és írásai visszatérő vendégek a blogban, ma este Az áruló szív 2009-es kiadása lesz soron 22:55-kor a Filmcafén amiben egy szívátültetésen átesett férfi szeretné kideríteni hogyan is végezte ketyegője előző tulajdonosa, közben pedig szerelmes is lesz – azaz az eredeti novellával kevés átfedés lesz (abból csak a nyomravezető dobogást vették át ami ott a gyilkost kísértette), annál több Robin Cook-hoz, így a Tell-Tale-t nem annyira Edgar Allan mint Lena Headey kedvéért fogom nézni (na meg a két Scott, Ridley és Tony producerkedése miatt). Más. A Cinemax újfent megerősíti hogy minél értékesebb valami, annál lehetetlenebb időkben adják, itt van például a jól menő orvos akinek mindene megvan és azt hiszi, gyermeke is erre a biztos megélhetést jelentő pályára fog lépni, ám őt megérinti a vallás és papnak készül… A papa nem érti miért dobna el bárki egy ennyire előre elrendelt életutat mint amit ő talált ki a fiának, nem is tudja elfogadni a másfajta elrendelést, ezért úgy dönt kinyomozza, ki vagy mi állhat a pálfordulás mögött, pláne hogy ő egész másfajta coming out-ra számított tőle (és azt még el is tudta volna fogadni). Gondolom ha nem a modern világ ellen lázadó sztori, akkor a címe (Ha Isten úgy akarja) miatt dugták el éjjel negyed háromra :SSS

Hétfő? #LESZAROM.
Önök valószínűleg nem is tudják, milyen nagy napnak nézünk elébe ezen a szép szerdán
– Tényleg nem, ma viszont hétfő van, úgyhogy LESZAROM:
élet - Egy sokat látott domina megmondta, melyik a legnépszerűbb fétis:
„És azt is elárulta, milyen kérés az, amivel még őt is zavarba lehet hozni.” – Gondolom azzal ha LESZAROM. Bár inkább mégsem, hátha élvezné...
Nem értheted, mert öreg vagy: „Nyakunkon a legújabb játékőrület, 2017 tamagocsija, Rubik-kockája és Pokémonja egyben: a fidget spinner. Az amerikai iskolákból már kitiltották, bennünket éppen most hódít meg.” – Engem nem, mert öreg vagyok és LESZAROM.
Räikkönen inkább beáll a sorba, mint nem:
„Nagyon megfontoltan és körültekintően beszélt a Ferrarinál betöltött szerepéről.” – Inkább LESZAROM mint nem. Éljen a nonkonformizmus!
Offline – Strandolj úgy, mint Bella Hadid! – Inkább LESZAROM úgy ahogy csak én tudom ^^
Tudja, mi a közös Nicole Kidmanben és Lovasi Andrásban? – Hogyne: az hogy mindkettejüket LESZAROM.
A fene se gondolta volna, de van valami közös Katy Perryben, a Guns N' Rosesben és a System of a Downban
– Lásd fentebb.
Offline – Mennyire érdekel a magyar divat? Töltsd ki kérdőívünket!OFFLINE ONLINE KÉRDŐÍV? EZT ÍGY HOGY? Annyira sem érdekel hogy leszarjam, egy igazi Ffférfffiii nem követi hanem diktálja a divatot!
absolut budapest – A Szex és New York tette naggyá: „Tudod hogy készül az igazi Cosmo?” – Nem tudom. LESZAROM.
I – Produktivitás kimaxolva!:
„Tudtad, hogy Elon Musk heti 1000 órát dolgozik?” – Addig is amíg Amber Heard őt is tönkrevágja: LESZAROM.
Hozsó idegileg nem tudja elviselni Kozsót:
„A kilencvenes évek két popzenei zsenije között durván elmérgesedett az üzleti kapcsolat. Kozsót áramlopással vádolják, Hozsó már fagylalttal töltött kürtöskalácsot árul.”OK, CSAK NE SPÓROLJA KI BELŐLE A PISZTÁCIÁT Nap kommentje:

0

KEDD, JÚLIUS 4.:
TEJBEGREASE LOVE

0

Közös túrónak grízes a szívószálja.

Talán ismétlés, biztosan nem érdemes:
Új hét, újabb macerás ügyek Hajdu Szabolcstól és persze újabb megpróbáltatások Török-Illyés Orsolya (na meg a közönség) számára: egy nőnek be kell számolnia külföldi utazásáról hogy visszakaphassa a gyerekét, ő pedig csodás mesét rittyent a kegyetlen tények köré. A Bibliothéque Pascal vérbeli nézőellenes alkotás, főleg a kevert nyelvezete (román, angol, magyar) és bizarr képei zavarják össze a vele kísérletezőket, egyébként meg hasonló mágikus realizmussal operál mint a Pi élete és legalább annyira idegesítő is, és ebben is az a legjobb hogy éjjel 02:40-kor kezdi a TV2, így aztán nyugodt lélekkel átaludhatom. Amúgy érdekes (NEM) hogy fokozatosan szeretnék elijeszteni a seksz-munkától az önként jelentkezőket, előbb költőieskedve majd a durva realitással (Viktória, avagy a zürichi expressz), de ugye a célcsoport csak röhög ezeken a prédiációkon (én meg azon hogy nem tudják átültetni Kubrick, Lynch vagy del Toro megoldásait).

Talán érdemes:
Az HBO-n
a Fehér hercegnőt folytatják este nyolctól hogy aztán két kultkedvenc színházi verziója jöjjön, egész más stílusban, előbb 21:05-től Rideg Sándor megunhatatlan komédiája az M5-ön vagyis az Indul a bakterház, melynek 2014-es előadásába Bereményi Géza is „belenyúlt”, az ő neve (na meg Derzsi Jánosé és Gáspár Sándoré is) garancia a minőségre. Ugyancsak a bejáratott nevek erejére épít az HBO a Grease Live!-val is ami természetesen a musical élő feldolgozása lesz 01:40-től. Itt is eszközöltek szükségtelen változásokat (egy új dal beleerőltetése, sikamlós szövegek polkorrektre átírása), de a nálunk is kielemzett RHPS-újramelegítéssel szemben ez élvezhető, még a tinisztárok is tűrhetőek (Vanessa Hudgens mint Rizzo, Carly Rae Jepsen mint Frenchy), és ahogy a Rocky Horrornál, itt is feltűnnek páran a régi csapatból (Didi Cohn), kár hogy a kelleténél jóval tovább nyújtották ezt is, annak ellenére is hogy TV-film. A Kiállítva viszont már tényleg csak a megrögzött baseball-rajongók szívét fogja megdobogtatni kilenckor a Film Mánián dacára a jónevű STÁRnak (Charlie Sheen), mindenki másnak teljesen érdektelen lesz hogy miért és hogyan fogadott el az egyik csapat tekintélyes kenőpénzt és hogy ezzel mennyi rajongóban omlott össze a világ. Komolyan, csak Amerikában tudnak ilyen hosszú filmeket forgatni a semmiről (lásd még: Pearl Harbor – Égi háború, Titanic), ennél is meglepőbb hogy a kritikusok imádták.

A természet visszavág rovat:
Ezernyi libák vándorlása háromszáz méter magasból
– Írni meg még mindig nem tudtok...
Másodpercek alatt, több mint 100 ezer forintnyi kárt okozott egy eltévedt páva: „Egy ideig békésen rejtőzködött a piaboltban, de az már nem tetszett neki, mikor be akarták fogni.” – Nekem se tetszene ha lerészegedés közben egy hálóval hadonásznának felém!
Köszolg: ha rajzó méheket lát, ne essen pánikba!: „Ilyentájt teljesen természetes a rajzó háziméhek vándorlása. Akkor se essen kétségbe, ha hirtelen megszállják az ablakát, nem beköltöznek, csak megpihennek.” – Akkor jó, ha továbbmennek. Vagy nem, mert:
Méhek tartják fel a forgalmat a 47-esen: „Az elszabadult méheket szakember próbálja befogni, az utat lezárták.” – Nem ez a lényeg hanem hogy az igazolványuk-jogosítványuk-matricájuk megvan-e:
Kacsák jelentek meg az esztergomi strandfürdőben: „Aligha váltottak belépőjegyet, bár az öltözőt se vették igénybe.” – De úszni biztos úsztak, lehet bele is szartak a medencébe, megbírságolni mindet!
rec – Kígyó támadt a motorosra: „Lehet, hogy nem élte túl az akciót.” – A kígyó vagy a motoros? Mert nem mindegy...
Nyoma sincs a drogosnak, aki betépve közösülni akart egy tengeri krokodillalREMÉLEM VIDEÓ IS VAN AZ ESETRŐL, LOL ...and nothing of value was lost that day: „Az ausztrál férfi eltűnt, a barátai végignézték az egész aktust. Sajnos nem állíthatunk minden drogos mellé egy újságírót.” – Pedig kéne, hátha nekik is nyomuk veszne.
Dühös aligátor az embernek: elmész te a francba! – Fentiek alapján a fickó csak örüljön hogy ilyen olcsón megúszta.
Phelps egy fehér cápa ellen fog versenyezni: „A Discovery egyik műsorában állítják szembe a 23-szoros olimpiai bajnokot egy cápával.” – Hol lehet a cápára fogadni? :)))
Kedden bekövetkezett a brit történelem első feljegyzett cápatámadása: „Dél-Devon partjainál vetette magát egy szörfösre egy kb. egyméteres csillagos cápa.” – Biztos eltévesztette a verseny időpontját. Amúgy sok ilyenre kell majd számítanunk a közeljövőben:
Rettegés a Nagy Tavaknál: a busák átjutottak az elektromos záron: „Minden eszközzel vissza akarták szorítani a Kínából betelepített invazív halakat, eddig bírta a kerítés.” – Az a baj hogy továbbmennek és tombol bennük a tesztoszteron :SSS
Tasakospatkány-invázió a montanai Szarvaslakon: „Az állami büntetésvégrehajtási intézetbe ásták be magukat a nevüknél sokkal vonzóbb rágcsálók.” – Ez is de durva: mások szökni próbálnak onnan, ezek meg bejutni...
élet – Háttal állt a meteornak, mégis láttaINKÁBB MINTHOGY A METRÓNAK ÁLLJON HÁTTAL, LOL„A nő élőben közvetítette a jelenséget, pedig csak nézni ment oda.” – Még mindig jobb mintha eltalálta volna!


SZERDA, JÚLIUS 5.:
KI VAGY, FURA DOKI?

0
Mielőtt Manhattanra leszáll a denevér.

Nem érdemes:
… csak ha bírjuk a szuperisteneket és istenutánzatokat mert nyolckor a Marvel-univerzum tavalyi darabjában láthatjuk sokadjára a váratlanul para-erővel megáldott átlagembert az HBO-n. A Doctor Strange-ről már a neve messziről hirdeti hogy képregény volt, de anélkül is észrevesszük: az autóbalesete után lebénult kezű orvos a Himalája egyik zárt közösségében kap új erőre, ám választania kell, vagy visszatér régi karrierjéhez vagy innentől a Jó és Rossz között régóta dúló harc szolgálatába állítja vadiúj képességeit. A jobb sorsra érdemes nagy neveknél (Benedict Cumberbatch a dokiként, illetve Tilda Swinton, Rachel McAdams, Chiwetel Ejiofor és Mads Mikkelsen) sokkal jobb Scott Adkins alakítása, sorry, a Marvelt és a DC-t amúgy is komoly felelősség terheli az univerzum-kreálásaikért amivel megfertőzték a Universalt is akik beszopták hogy jó ötlet összekapcsolni múmiát, farkasembert, vámpírt, Jekyll-t és Hyde-ot. Remélhetőleg Tom Cruise buktája után rájönnek mi a különbség a képregény-figurák és a régóta velünk élő szörnyek között!

Talán érdemes:
Akkor már inkább Sidney Lumet 1997-es drámája ugyanabban az időben a Cinemaxon ahol egy rendőr jogászként dolgozó fia (Andy Garcia) szeretné tisztázni apja sebesülésének körülményeit. Őt egy drograzzia során lőtték meg, ám az elkövető ügyvédje (Richard Dreyfuss) a legjobb védekezést választja amikor meglebegteti hogy ügyfele és a kapitányság között összefonódások vannak... A Manhattanre leszáll az éj a jobbak közé tartozik Lumet számtalan alkotása közül, pedig ő sem ekkor foglalkozott először-utoljára a korrupcióval, viszont itt mutatta be legvalósághűbben a bíróságok működését és hogy vannak esetek amikor nincs egyértelműen jó-rossz megoldás, inkább a kettő keveréke. Éles váltás: a Velveten volt nemrég egy cikk a Levitézlett STÁRokról, tanulságos (vagy inkább szomorú?) lesz ennek fényében 22:35-kor Tom Sellecket az HBO 2-őn egy Hallmarkos tévéfilmsorozatban (Jesse Stone) látnunk amint épp A bostoni hasfelmetsző esetét deríti fel nyaralás közben akit elvileg elfogtak a helyi zsaruk, ő azonban csak három gyilkosságot hajlandó beismerni a négyből, ezalatt Jesse-nek még egy alkoholista anya lányára is vigyáznia kell(ene)... Féléjfélkor a festőként is ismert Julian Schnabel szívügye a Cinemax 2-őn aki régóta szerette volna megcsinálni Reinaldo Arenas visszaemlékezéseiből a Mielőtt leszáll az éjt és ehhez sikerült megnyernie Javier Bardemet majd Sean Penn-t és Johnny Depp-et is. Arenas költő volt, kubai és zseniális, nem véletlen hogy hamar a fővárosba küldték tanulni. Egy ideig ment is minden a maga útján, ám a Disznó-öböl-beli események után pont olyan rendszerellenség lett belőle mint az általa is bálványozott Castro volt hatalomátvétele előtt. A kommunista vezetés nem bírt napirendre térni az író homoszexualitása és művészete mozgósító ereje felett, így betiltották az összejöveteleket, Arenas-t pedig igyekeztek ellehetetleníteni, ő ennek hatására egyre keményebb kritikával illette a rendszert, a szópárbaj végére börtönnel került pont. Közeleg a Pride, úgyhogy ne felejtsük hogy bár Castróról öregkorára kialakult ez a hősies, Amerika-ellenes keménylegény imázs, arról mélyen kussol mindenki hogy Kubában a forradalom után nem igazán volt jó dolog melegnek lenni (most sem az egyébként), tényleg kevesen múlt hogy nem lett ott is a Vörös Khmer-hez hasonló halálgyár a deviánsoknak :SSSS Arenas-nak el kellett hagynia a hazáját ahhoz hogy legalább meghalni nyugodt körülmények között halhasson meg – már amennyire békésnek nevezhetjük az AIDS-et ami pont akkor kezdett terjedni... Visszatérve a nap elején említett szuperhősökre:

Wonder Woman rovat:
8 ok, amiért a Wonder Womant játszó Gal Gadot a filmen kívül is érdekes:
„Körülnéztünk, hogy mit lehet tudni a Wonder Womannel szupersikeressé váló színésznőről, és arra jutottunk: nem lehet véletlen, hogy ő lett a Csodanő.” – Döntsetek már hogy érdekes vagy átlagosan normális nő ez a Gal Gadot:
normális nők a strandon – Gumicukor – Miért is annyira fontos, hogy a Wonder Woman ennyire sikeres lett? – ...mert eddig is normális nők voltak a strandon, de most a szépségmániás média is észrevette őket.
A Wonder Woman az óvodás kislányokra is nagy hatással van – itt a bizonyíték: „A Wonder Woman kritikai és közönségsikere egyértelmű, de hogy még az ovis gyerekekre is pozitívan hat, az nagy meglepetés. Végre megértük azt is, a kislányok Elsa helyett szuperhősök akarnak lenni.”ELSA AZ AZ OROSZLÁN, UGYE? ÉDES FASZOM! Van olyan szülő aki óvodásokat erre elvisz?! Szerencsére azért még nem ment el mindenki esze:
Wonder Woman nem tudta legyűrni Johnny DeppetA MI HIBÁNK. Remélem egyenként felelősségre vonják azokat akik elmulasztották megnézni!!44
Libanon után Tunéziában sem mutatják be a Wonder Womant – Gondolom a Femen, a NaNe és a Pussy Riot már indul is tüntetni a Közel-Keletre. Ja, nem.
A Wonder Woman nyerte a 18. Aranytrailert – MUHAHA ez mekkora, annyira kell a PR-díjeső hogy már az előzetest is díjazzák :DDD
Már készül a Wonder Woman folytatásaÉv filmje lesz ez is. Ki fogom hagyni ezt is. – „Már dolgoznak a forgatókönyvön. Az is kiderült, hogy nem mondtak igazat Gal Gadot fizetéséről.” – Szerintem sem, mert túlfizették a játékához képest:
82 millió forintos gázsi – $$$ - A Wonder Woman hősnőjének elég szerény fizetése van – 82 millió nektek „szerény fizetés”? HA HA VERY FUNNY!
Újra mozikba kerül a felújított Vuk: „A digitálizált változat június 22-től lesz látható.”Wonder Woman után Wonder Wuk?! ÉBERSÉG!!!


CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 6.:
ÖTÖDIKE HATODIKÁN

0
Gyíkemberek, gyíkemberek everywhere!44 négy

Talán érdemes:
…de csak mert az Amszterdami mozaik nyíltan beszél azokról a problémákról amikre a Bibliothéque Pascal csak célozgatott (negatívum hogy néha túlságosan is őszinte). A Paradise Suite közelebb áll az Ütközésekhez mint a GHOULlandiáról bennünk élő képhez, ennek megfelelően hősei sem épp példaképek: van itt modellkedéssel piroslámpás házba csábított bolgár lány, rejtőzködő szerb háborús bűnös (aki egyszerre szeretne jó apa és kemény alvilági főnök lenni miközben elfeledkezne múltja sötétebb részleteiről). Lesz még bosszúszomjas bosnyák, nagylelkű afrikai szomszéd, de az egyetlen nagyjából „jó” arc a zenész-csodagyerek aki őt trenírozó apja elől menekül SwEDENtől KELETRE délre. Ahogy az ilyen több vonalon futó műveknél úgy itt is összeérnek a szálak, nem mindig a legjobb végkifejletet eredményezve, nekem is ez a bajom vele, na meg a hossza: másfél óra elég lenne belőle, de sajna több mint százhúsz percet vesz el az életünkből, még valami, bár nyolckor adja az HBO, semmiképp ne családostul üljünk le elé. Ugyanitt maradva 22:05-től egy alig egyórás, de annál ütősebb doksi cseh és szlovák szomszédainktól egy férfiről aki Október 5-én esedékes műtétjére készülve elvonul a nagyvilág zajától hogy tisztába jöjjön magával, végezetül éjjel három előtt öt perccel ismétlésgyanús ’84-es tudományos fantasztikusság a Filmcafe műsorán a hidegháború idejéből: egy agykutató (Max von Sydow) előássa anyagilag szorult helyzetben lévő kísérleti nyulát (Dennis Quaid) aki innentől azt a feladatot kapja hogy önként jelentkezőket vezessen végig álmaikon (melyekben gyakran legbelsőbb félelmeik is megjelennek). Egy nap nem kisebb páciens fekszik be hozzájuk mint az amerikai elnök, így minden adott a nagy előrelépéshez – vagy a még nagyobb bukáshoz, amennyiben rosszul végződik az álom és meghal a president mert akkor IRL is konyec filma... Az Álomküzdők ötletét azóta többen is átvették (Joel Schumacher, Jeunet és Caro, Tarsem Singh), de annyira politikusan senki sem állt hozzá mint Joseph Ruben (és itt Kate Capshaw-ra is nagyobb szerepet osztottak a visítozásnál amivel mindenki azonosítja a Végzet temploma óta).

Fospumped rovat:
Pumpedék következő epizódja minden határon túlmegy (18+):
„Ez kritikán aluli!” – Csakazértse nézek bele, viszont le fogom szarni:
Kell egy kis extra pénz nyárra? Dolgozzon Pumped Gabónak!: „Persze előtte elég komoly feltételeknek kell megfelelnie.”Sajnos a legfontosabb feltételnek nem felelek meg, heteró vagyok, úgyhogy LESZA kihagyom : )
hogyvolt – pumpedék – Egy nővel nem lehet ennyire kicseszni: „És mégis. Éden Snezit úgy szúrják hátba, hogy kénytelen Gabónál menedékjogot kérni.” – Nahát, ilyenor nem sekszizmus a nőalázás? Nem lesznek cikkek a Zelnyomó Társadalomról? :DDD
hogyvolt +18 Pumped a vékony csajokat szereti: „Ez lesz a veszte, egy smárolós videó kikerül a netre, a csaja meg jól megpofozza, majd otthagyja. Végleg.”EZ LETT A VESZTE, MINDKETTŐJÜK VESZTE… Nem azért pofozta fel, hanem mert végre leesett neki hogy nem a csajokat szereti.
hogyvolt +18 Pumpedné mellben erősödne, Pumped meg lélekben: „Nehezen felejt a megcsalt fitnesz­modell, de egy pár 600 köbcentis új mell sokat segíthet a helyzeten.” – Hát igen, agyat beültetni nehezebb volna, hogy úgy mondjam lehetetlen, cikkíróknak is:
hogyvolt +18 Pumped Ági szintel lépett: „A húszéves telepi hülyegyerek helyett az expasijának illegeti magát.P umped Gabó meg emiatts zétver egy asztalt.”Nap kommentje 1.:

LassúGabi 2017.05.02. 11:59:22
A címlapon két mondatban három hiba:
Szintel lépett
P umped
emiatts zétver
Most ennyire szarnak rá, hogy mi megy ki az olvasóknak?

nyár – Ahogy Pumped Gabo nyaral Olaszországban, úgy nem nyaral senkiÚGY SZAROM LE AHOGY MINDENKI MÁST IS Épp az a baj hogy túl sok ilyen primitív „nyaraló” van a világon:
hogyvolt 18+ Cuppogás és szoft­pornó a kanális fölött: „Velencét látni és Ágit megpocsíkolni - nagy­jából ennyi lehetett Pumped Gabó útiterve. Teljesítette, repetával.” – Hát igen, van aki várost nézni megy Velencébe, van aki megmarad a (kereskedelmi) kanálisoknál :DDD
hogyvolt – pumpedék – Klasszikus pofára esés Velencében: „Pumpedné azt hitte, megkérik a kezét, pedig nem is, a pasija inkább a Balatonon akar pampulaszájú csajokat dugni.” – Ezért mi a f***ért kellett Olaszba mennie?! A magyar tenger továbbra sem Velencében van!
Pumped Gabót így még nem látta! – Nem is akarom, heteró vagyok!!!
hogyvolt – Döglött disznóval szelfizni = menő? – Attól függ, ki csinálja: „A Pumpedék legutóbbi része olyan volt, mint a szegény ember Kusturica-filmje, csak a pöcegödörbe nem esett bele senki, és kevesebb volt az aranyfog.” – Szerintem  még a pöcegödör is kivetné őket magából... :SSS
Puzsér Róbertnek célja van a feje és arca leborotválásával: „Eközben Molnár Andi férjhez ment, Pumped Gabo pedig balhéba keveredett a siófoki biztonsági emberekkel.” – Sajnos nem eléggé...
c:c – Visszaszól a kommentelőknek Pumped Gabó – …aki már akkor nem volt senki, amikor „valaki” volt. Nap kommentje 2-3.:

0

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: éberség, LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés