2017. 07. 22.
Ide nekem a nokedilekkem! (júl. 22-23.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ide nekem a nokedilekkem! (júl. 22-23.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, JÚLIUS 22.:
A
TAVASZ NYÁR 17 EGYETLEN PILLANATÁBAN...
0
...be tud ütni a Zélet.

Talán ajánlott:
Az egyik szemem sír, a másik nevet: amennyire ideje volt egy Pusszantlak, drágám!-filmnek, annyira nem 2016-ban kellett volna ezt megcsinálni hanem mondjuk a sorozat fénykorában. A szitu maradt a régi: a két, már bőven öregecskedő de még mindig fiataloskodó nemfeleség továbbra sem tud nyugton ülni a fenekén, egyik elit boltból és partiból a másikra tántorognak (merthogy az absztinencia továbbra sem az erősségük), próbálnak smúzolni és okozzák a botrányokat. Az állítólag fogadásból született Absolutely Fabulous: The Movie jelenlegi formájában az eredeti részek rajongóit célozza meg a régi poénokra való utalásokkal de közben el is veszti őket ugyanezért: nem kapunk olyan új jeleneteket amik felérnének a megidézettekhez. Mégis, ezzel együtt továbbra is Lumley és Saunders tartja a legtisztább görbe tükröt az azóta hozzánk is beköltözött divat,-és celebvilág elé ahol mindenki örökké fiatal és menő akar lenni – és épp emiatt lesz mindenki önmaga karikatúrája. Külön jó hogy a külföldi STÁRokban (Emma Bunton, Joan Collins, Jean-Paul Gaultier, stb.) volt annyi önreflexió hogy el is vállalják a cameo-kat. Ha akarnám se tudnám titkolni mennyire elfogult vagyok és örülök ha látom a régi arcokat (így a kilencvenéves June Whitfield-et is), szóval nyolckor nézni fogom az HBO-t és ezt javaslom a többi régi fannek na meg a nyitottabb fiataloknak is.

Talán érdemes:
Fél kilenckor
szomorú bepillantás a mai szelfikórságba ami most Svájcban szedi áldozatait. A Cinemax 2-őn tizenéveseken mutatják a népszerűséghajhászás mellékhatásait (egyre merészebb fotók-beállások-ruhák), ergo az Amatőr tinik elsősorban szülőknek készült figyelmeztetés de mindez történhetne bárhol-bárkivel mert a faszbúk mindenütt lájkkurvákat csinál a felhasználókból korosztálytól függetlenül. Utána egymás után két rizikós vígjáték a két fontosabb kereskedelmi kanálison, előbb 23:00-kor két férfi, EGY ESET két lánygyerek a TV2-őn. Az egyik (Lola Le Lann) a provence-i nyaralás Egy őrült pillanatában szemet vet társa papájára (Vincent Cassel) akiben ellentétes érzések kavarognak: nyilván jólesik neki a figyelem, ugyanakkor tudja hogy nem lehet jövője a dolognak... A csaj nem ennyire komplikált, ő „csak” az első szerelmét éli éppen át... még rímel is, LOL! A józan ész hangját a megkörnyékezett apuka lánya (Alice Isaaz) képviseli, ő emlékezteti létezésével és szóban is hogy bizony már nem húszéves... 2015-ös remake egy 1977-es francia komédiából, Depardieu vagy Belmondo sokkal többet ki tudott volna hozni belőle, amúgy már volt egy amerikai változat is ahol háttérbe szorult a békaevőknél folyton előkerülő pedofil-vérfertőzős szál (azért a kétezertizes évekre ők is megtanulták hogy a kettő közül egy is bőven elég így itt már nem láthatóan kiskorúakkal játszatták el mindezt, de azért a full nudity-t itt sem ússzuk meg). Utána féléjfél előtt öt perccel a fűvel-fával összefekvő szingliket sajnáltatják a retekklubbon egy igazi party girl-lel aki nem volt olyan okos hogy óvszert vegyen (ha már a barátnője elhasználta az utolsót a dobozban a maga numerájára), viszont szíve sem volt elvetetni kalandja eredményét. Így áll elő a Három férfi és egy mózeskosár fordított helyzete, azaz szobatársnőivel igyekeznek jó anyapótlók lenni közben meg úgy élni ahogy a teherbeesés előtt. Akár Amerikában is gyárthatta volna Judd Apatow (vagy valamelyik epigonja), de nem: Kanadából szabadul ránk és attól függően fog bejönni vagy nem hogy mit gondolunk a felnőtté válásról. Szerintem akinek gyereke van az vállalja érte a felelősséget és ne a kamatyolás legyen az első hanem hogy férjet találjon (ha már az apát direkte ellökte magától). Akik már bevették a piros pirulát azok kerüljék messzire, ahogy a „prűdek” is, mert a Ha beüt az élet műfajában az egyetlen darab amiben anyatejjel spriccelnek arcon valakit – illetve 2011-ben még az volt, azóta valószínűleg ezt a tabut is MEG áthágták (és aki arra tippel hogy lesz benne keresztényeken gúnyolódás is az beletrafált).

A seksz, a szipu rovat:
femilla – Valami nagy baj lehet a fiúkkal!:
„A strandon a csajokat néz­zétek már, ne a mobiljaitokat!” – Ha a mobilokat nézzük, azabaj, ha a csajokat nézzük az sekszizmus és akkor meg azabaj...
kockahas – Elég furákat csinál a medencében az Öngyilkos osztag sztárja a feleségével: „Joel Kinnaman kedves neje nyakig tele van tetoválva, de nem ettől bizarr ez a jelenet.” – Nem ez a bizarr öngyilkososztagosság hanem ez:
Lelőttek egy párt egy ausztrál szexpartin: „Lehet, hogy Joker egy fegyvert tartott a kezében, de az is lehet, hogy a partnere fenekét. Szombat este egy pár Jokernek és Harley Quinnek öltözve ment egy jelmezes buliba Melbourneben. A kifejezetten felnőtteknek szóló esemény hajnali három körül nem várt fordulatot vett, mert a rendőrök rálőttek az Öngyilkos osztagban feltűnt karakterek bőrébe bújt párra.” – Lehet hogy ők már látták a film végét :DDD
CsajokPasik – Így lesz a tökéletes pasiból goromba ingyenélő: „Tulajdonképp lehet, hogy nem is párkapcsolat kellett neki, csak szállás. Ez ám a szívás!” – Igen, mert férfiak írkálnak rinyaposztokat a mamahotelekben élő nőkről. Ja, nem.
& - Gyáva, szolgalelkű, megalkuvó a pasim: „A megborult férfi teljesen megváltozik és nem fogadja el a nő támogatását. Ilyenkor mit lehet tenni?” – Mondjuk ki: el kell tüntetni a föld színéről. Az összes többi férfivel együtt!!44 négy
hmm, de gusztusooos – élet – „A vérszívás kielégítőbb, mint a szex” - állítja a vámpírként élő pár – Hát, legalább nem szaporodnak, sőt ha jól értem nemi életet sem élnek :))
chart – Hogy drogozott a világ 2016-ban?: „Megjelent a legnagyobb globális drogjelentés.” – Én sehogy se drogoztam mert AZ ALKOHOL TOVÁBBRA SEM DROG! EGÉSSÉG!!!
nyár – Ma is könnyedén elkerülheti a hipotermiát!: „Kivéve, ha beköltözik a mélyhűtőbe, de azt annyira azért nem ajánljuk.” – Beülni a hűtőbe? Nektek elment az eszetek?! Két sör lesz....
11 embert öltek meg csuklyás fegyveresek egy mexikói gyerekzsúron: „A helyi hírek szerint drogkartellek közti háború állhat a háttérben. Májusban is majdnem 2200-an haltak meg emiatt.”Jó ötlet volt a legalizálás. Ja, nem.
Pornóbotrányba keveredett a szélsőséges indonéz hitszónok: „Rizieq Shibab a gyanú szerint meztelen képeket küldözgetett magáról az Iszlám Védfront egy aktivistájának.” – Akkor nem lehet olyan radikális :)))
nápolytól délre – A franciázás lejárt lemez… Itt az olaszozás!: „Ne háborúzz, szeretkezz! De nem csak úgy akárhol. Hanem közterületen.” – Érdekes látni ezeket a pálfordulásokat, most épp menő a nyilvános seksz és a prostitúció is:
abcúg – Szűz Máriát is bevetették a szexmunkások ellen Rákosmentén – Bezzeg nem is olyan rég még telesírtátok a netet a gecis mászókával meg együttéreztetek a lakókkal akiknél „éjjel-nappal megy a szaxizás” most meg rinyáltok egyetlen Szűz Mária-szobor miatt :DDD
Ki lehet szállni a melltartómból!: „Semmi bajunk a hatásvadászattal, de csinálják otthon, a négy fal között, és ne kérdőjelezzék meg a nők döntési szabadságát a saját mellüket és a szoptatás kérdését illetően.” – ...avagy így kezdődik a „szabadság” hogy mindent lehessen mindenhol, vadidegenek arcába tolva. És hogy hol végződik? Hát itt:
Kiderült, hogy ez a nő szoptatás közben szexelt, az internet pedig kifordult a sarkaiból: „Oké? Nem oké? Mindegy? Elképesztő kommentcsata alakult ki.” – Nem az a baj hogy sekszelt közben hanem hogy videóra is vette. Mennyire szánalmas már ez az „anya”: vagy nem bírja ki azt a pár percet amíg befejeződik a szoptatás, vagy egyszerűen segédeszköznek használja a tulajdon gyerekét, remélem ha felnő akkor nem veszik be ténylegesen is a sekszbe :SS Nap kommentje:

0

VASÁRNAP, JÚLIUS 23.:
SZELEK ASSZONYA

0

Hosszú érintésedre mindig számíthatunk.

Talán érdemes:
Sundance TV, 20:20
– Mostanában rendszeresen előkerül a szellemi fogyatékkal élők sekszualitása a médiában, főleg az Indexen és környékén a rájuk jellemző egyoldalú megközelítésben ami hajlamos megnövelni a vérnyomásunkat. A Jane Wants a Boyfriend mentes ettől, igaz „csak” egy Asperger-szindrómás lányról szól de rajta keresztül nagyjából képet kaphatunk a nehézségekről amikkel sorstársaival küzdenek. Jane-re előbb szülei majd nővére vigyáz, de amikor ő is „kirepülni” készül, kénytelen engedni testvére unszolásának és párt találni neki. Kényes téma ami könnyen átcsúszhatna szentimentalizmusba vagy depibe de ehelyett közérthető majdnem-rom.kom. lesz belőle ami türelemre tanítja a nézőt. Eliza Dushku kellemes csalódás mint az egyszerre védelmező ugyanakkor önálló életet akaró nővér, de az igazi sztár mégiscsak Jane, azaz Louisa Krause. Kilenckor ugyancsak komoly vígjáték Robin Williams-szel a Film Mánián amiben a felvágott nyelvű ex-stand-upos több értelemben is a Jó reggelt, Vietnam! területére téved, egyrészt mert Joey néven és autókereskedő Cadillac Man-ként jó hasznát veszi nagy szájának és rámenősségének, ugyanakkor régi felesége, egy másik fickó felesége, mostani csaja, valamint főnöke és sötét múltú üzlettársai szorításából is ki kell dumálnia magát, mindeközben egy rakás kocsit is el kéne adnia állása megtartásához. Átlagembernek már ez is elég lenne a májkeldágleszi Összeomláshoz de itt még ezt is fokozzák egy féltékeny férjjel (Tim Robbins) aki fegyverrel a kezében szeretné kideríteni ki csapja a szelet asszonyának. Joey magára vállalja mert sok vesztenivalója úgy sincs, viszont ezzel talán a többieket megmentheti... A Vietnamos párhuzam sajnos az érzelmes(kedő) megoldásokra is kiterjed, így a türelmünk mellett (kicsit eseménytelen bevezetés) még a könnyzacskóinkat is próbára teszik.

Nem érdemes:
HBO, 20:00
– Ang Lee a megszelidített tigrisek és a meleg cowboyok után 2016-ban a hazafiasságot is fullba nyomta a maratoni című Billy Lynn hosszú, félidei sétájával, még az Index is megjósolta hogy „Ez a film nyeri jövőre az összes Oscart”, jött is rá a kommentekben a válasz miszerint  „Nem lenne egyszerűbb kibaszni a vászonra egy amerikai zászlót full totálba 1,5 órára aztán dobálni neki az oscarokat?”, és tényleg: bár látszólag kritizálja a békeexportőr háborút meg az USA patriotizmusát ahogy a hazatérő hősöket hakniturnéra viszik (ezáltal kedvet csinálva további esetleges golyófogóknak), a végeredmény azért így is 110 perc tömény zászlólengetés lesz mert a címet ismerve talán nem nagy SPOILER hogy a címszereplő beletörődik a megváltoztathatlanba (hazája politikája, sorsa kilátástalansága) és csakazértis lenyomja a ráerőltetett menetet a félidőben csapatával együtt. A lényeget tudjuk enélkül is: a háború rossz, sosem azok vívják akik kirobbantják, akik viszont ott vannak azokban mély sebeket hagy és nem tudnak kiszállni. Felmerül még az örök dilemma hogy miért lesz valakiből köztulajdon és poster boy csak mert teszi a dolgát minden körülmények között, mit láttat belőle a média a közönséggel, de pont ezeket a fontos kérdéseket bagatellizálják el azzal ahogyan felteszik őket, egyedül Kristen Stewart tűrhető aki jól hozza a katona húgát és hogy hol tartanak a mai kor Ang Lee-jei? Hát itt:

„Zene” és „film” rovat:
Megérkezett a brit Túl a barátságon
– ...avagy súlyosbítani azt, ami amúgyis: „Egy angol farmer és egy román fiú kapcsolatáról szól a God's Own Country.” – ...természetesen az elmaradhatatlan kereszténygyalázással ^^
Nézze meg a Budapest Noir első előzetesét!: „Végre lesz egy kalapos mozihősünk, aki éjszakai lokálokban szaglászik és jól bírja az ütéseket.” – Ez nem a Kincsem? Vagy esetleg a Félvilág? LOL!
20 éve jelent meg az első Harry Potter: „Irodalmi kapudrog, állandó hivatkozási alap: 20 érdekesség a híres ifjúsági regényfolyamról.” – Na EZ ellen kellett volna idejében tiltakozni, nem a merilinmenzon ellen:
lángoló gitárok – Szikora meg­int ne­ki­ment a sátánfajzat Mansonnak: „Tüntetés most nem lesz, de a ma­gyar rajongók lelki üdvéért imádkoznak.” – Katolikusként is azt kell mondjam hogy MUHAHA, az egyik has-been beszólogat a másiknak aki azt se tudja hogy létezik viszont neki legalább volt egy lázadó időszaka, ellentétben Szikorával. Mansonnal pár éve még talán álinterjút csináltam volna, ma már le se szarom mert nem tényező és nincs szánalmasabb egy elhízott antikrisztusnál... Apropó, megjelent már az aktuális „mesterműve” amit folyton beharangoz Trumpöldösős-Bibliatépkedős videókkal? És főleg, szét merne tépni mondjuk egy Koránt vagy Tórát is? A többire csak ennyit:

Kútmester 2017.07.14. 11:56:01
Szikora rosszul tudja. Manson nem sátánfajzat, csak egy szánalmas féreg.

A legjobb haverom a királynő: „Ilyen lett volna a valóságban is Viktória királynő és indiai bizalmasa, Abdul Karim barátsága?”MUHAHA. Előbb a Once Upon a Time feketítette be Lancelotot majd Guy Ritchie csinált bohócot Arthurból, még pár év és teljesen átírják a brit történelmet :DDD
popzcine – Híres emberek, akik utálták a róluk készült filmeket: „Van néhány példa, amikor híres em­bereket sokkal gonoszabbnak mu­tat­nak, mint a valóságban.” – Kizárt dolog hogy bármelyik gonoszságát eltúlozzák, főleg ha politikusok.
filmvilág – Merre tart a magyar drogfilm? – Nekem tökmindegy csak hozzám ne jöjjön túl közel!
kritizátor 18+ film – A film, amit 46 országban betiltottak – ...de attól még nem lesz automatikusan értékes, mert: „Velejéig romlott dolgokat mutat be, a szexuális fantázia legsö­tétebb bugyraiból merít ihletet.” – Természetesen a Szerb filmről van szó és természetesen itt is megmagyarázzák hogy a sok mocskot amit látunk azt „meta” kell érteni, hogy ez egy szimbólum, még jó hogy a többség átlát a szitán:

kalandfereg 2017.06.16. 18:03:13
Nem láttam, és a műfajból nekem elég volt egy egész életemre, úgyhogy szerintem nem is fogom megnézni, de a leírás alapján eléggé úgy tűnik, a Salo avagy Sodoma 120 napja című film ihlette ezt a filmet is.
Ott is valami politikai üzenetet próbál erőltetni, hogy ő igaziból nem öncélúan ábrázolta azt, amit ábrázolt. De valójában jól láthatóan egyetlen dolog izgatta az alkotót, művészileg, úgymond: hogy milyen messzire lehet elmenni a filmvásznon.

VISZLÁT HÉTFŐN!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés