2017. 07. 24.
Magyar volt és celeb lesz (júl. 24-25-26-27.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyar volt és celeb lesz (júl. 24-25-26-27.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, JÚLIUS 24.:
THE AGE OF ALKALINE

0
A megkergült cirkáló űrjáratai.

Talán érdemes:
Filmbox Plus, 22:30
– Mivel hivatalosan is a Kali-Yugában élünk ezért ideje lenne egy, a Sötétség korszakának szentelt filmnek, de az Age of Kali csak részben teljesíti amit vállal: bemutatja ugyan korunk felszínes társadalmát de nem megy tovább az „ezek a mai fiatalok, mindig csak a seksz meg a szipu”-közhelyein de azokban legalább élvezettel dagonyázik. Mintha Gregg Araki már csinált volna hasonlókat, ha ez is olyasmi akkor legfeljebb átkapcsolok máshova. 23:05-kor rövid (háromnegyed órás) és költői című (Panaszkodj, sötét eső!) doku az M3-on Ottlik Géza iskolatársáról, Örley Istvánról aki ugyan nem lett annyira az irodalmi kánon része, de attól még megkerülhetetlen alakja volt a kultúrának. A visszaemlékezések szerint keményen megválogatta mit ad ki a keze közül, ennek köszönhető az általa szerkesztett újságok és rádiós műsorok magas színvonala és az is hogy viszonylag kevés, de annál jobb írás maradt fenn tőle – amit nem ő szórt ki azt eltakarították helyette a történelmi viharok (II. VH és társai).

Nem érdemes:
Éjjel kettő előtt tíz perccel
nem az első és biztosan nem az utolsó kalandozás a Mozi+-on Róma dekadens végébe a tényeket kissé szabadon kezelő Elveszett légióval ami harccal kezdődik, intrikával folytatódik és káoszban ér véget. A szálakat egy befolyásos feleség, FORTISSZIMA FINGUSZ Urbina Prima szövi, a tét a hanyatló Birodalom trónja amiért jó sok CGI-vér elfolyik, a maradék figyelmünkért a minimálruhában vagy anélkül flangáló nők versenyeznek, a címbeli CIRKÁLÓ légió pedig tényleg elveszett, mondhatni láthatatlan mivel mindvégig nem kerül elő (mert hat ember az nem egy légió). Csak kitartóknak.

Hétfő? #LESZAROM.
Leonardo Dicaprio valami furcsa bigyót takargat:
„Szívmonitor, túlméretezett nikotintapasz? Mi lehet az?” – Csak a szokásos hétfő esti LESZAROM:
nocsak – Ez a gyönyörű ruha bizonyítja, hogy Miranda Kerr talán újra szexel
– Nem, ez csak azt bizonyítja hogy biztosan LESZAROM.
i love balaton – A legjobb csajok a Soundon:
„Mit is lehetne ehhez hozzáfűzni?” – Csak annyit, hogy TEHETSZ RÓLA, TEHETSZ ELLENE LESZAROM:
Csorgott a barnítófesték a bodyversenyzőkről a Soundon:
„Jó testek gyorsbarnítva, hosszú nadrágban. Íme a fotóink a Balaton Sound testépítő-versenyéről, ahol volt, aki életében először lépett a színpadra.” – Nem barnítófesték lesz az hanem a LESZAROM!
Gumicukor – A nap leghelyesebb párja: a vásárolgató Janet Jackson és féléves kisfia:
„Anya és fia elég jó hangulatban shoppingoltak, annak ellenére, hogy az énekesnő épp válófélben van.”DEHOGYIS, HÁT ÉPP AZÉRT VAN JÓ HANGULATBAN LESZAROM.
hírek jég mellé – Gumicukor – Kínos delfines vicce miatt most egy időre visszavonul Kozsó
– Nem szerettem a zenéjét. LESZAROM.
Zuhogó esőben, egy szőlősben vesztette el a szüzességét Takáts Tamás
LESZAROM, magánügy, jobb későn mint soha, remélem mostantól nem fog arról énekelni hogy nők helyett is a cipőjét keféli :SS
Az egyik legrégebbi szereplő hagyja ott az Éjjel-Nappal BudapestetAND NOTHING OF VALUE WAS LOST LESZAROM.
Tudjuk, mire kattint:
„100 millió szalagcímet elemzett ki egy kutatócsoport. Meg fog döbbenni az eredményen! És ez még nem minden! Sokkoló részletek! Zokogni fog!” – Dehogyis fogok, inkább LESZAROM, amúgy tévedtetek mert erre a cikkre se kattintottam rá.
Lájfhekk – Két szó, ami megváltoztatja az életed: saláta reggelire: „Gyorsan össze lehet dobni, egészségesnek érzed magad tőle és minden ízléshez variálható. Adunk ötleteket is!” – Maradok annál az egy szónál ami ötven éve megváltoztatta az életemet:
#életem – Így köt minket gúzsba a testünk: „Tüsszentés, köhögés, fingás, vizelés, székletürítés. Az emberi lét elkerülhetetlen velejárói, de mi van, ha rosszkor törnek ránk?”SÖRT KELL INNI, SOK SÖRT Le kell szarni oszt jónapot!


KEDD, JÚLIUS 25.:
ELVESZETT SZÍNEK SZÁLLODÁJA

0
A hetedik hullajelölt te magad légy!

Talán érdemes:
Filmbox Plus, 21:00: A jelölt
– Ilyen című darab voltmár nálunk de az ha jól emlékszem amcsi dráma volt, ez meg egy thriller Dániából amiben egy ügyvédbojtár derít ki sötét részleteket apja haláláról aki autóbaleset áldozata lett miközben maga is egy ügyön dolgozott éppen. Fiának két oka is van hogy ne nyugodjon, az első a név tisztára mosása, a második hogy utólag „megnyerje” a tárgyalást amit felmenője nem tudott. Minderre egy ellene irányuló zsarolási kísérlet kapcsán lesz lehetősége amit addig próbáltak túlbonyolítani az írók hogy végül a legzöldfülűbb néző is könnyen megtippelheti az elkövető kilétét és motivációit. Egyszernézős mert jócskán vannak benne logikátlanságok és mert az alapszitut is megcsinálták már jobban előtte. Éjjel egykor komolykodás a Film Mánián: egy kihagyás után hazatérő fiatalember látja ahogy apja régi hűtlensége miatt szétforgácsolódik a kiscsalád, főleg idősebb testvére menekül az ilyenkor szokásos játszmákba. Mindenki ott akarja hagyni az otthon melegét de ehelyett csak beszélnek róla (a báty kivételével aki anno még gyújtogatott is a változás érdekében). Ha cinikusak vagyunk akkor majd’ két óra tépelődés és helyben topogás, ha viszont beleéljük magunkat akkor az Elveszett szívek a bizalom visszanyerésének lehetetlenségéről szól nagy csalódások után (az apa szeretőjének a fiúk is udvaroltak), a kelleténél kissé hosszabban, de Juliette Lewis, Jennifer Jason Leigh és Vincent D'Onofrio miatt még így is korrektül.

Nem érdemes:
Paramount Channel, 21:00
– A Hetedik jelnek nincs köze Bergmanhoz vagy a magyar Hetedik pecséthez, ez a szegény ember Stigmatája, Ómenje és Rosemary-je együttesen: többször elvetélt nő (Demi Moore) végre megfogan, az új kezdethez ÚJ FÉRFI új lakás dukál még újabb és gyanúsabb szomszédokkal akik mintha túlságosan is szívükön viselnék a születendő baba sorsát, ja és közben még a bibliai jelek is egyre szaporodnak és sokasodnak… Nagy kár hogy Moore itt is vetkőzik, főleg mert ekkoriban a valóságban is gyereket várt (a Seventh Sign-t amúgy még Gianna Michaels csöcseivel se lehetne feldobni), Jürgen Prochnow meg kb. ugyanazt adja amit más Zs.-kat.-okban Udo Kier szokott bár valamivel hatásosabban.

Elon Musk / Bill Gates rovat:
2040-re eltűnhet a malária:
„Ezt állítja Bill Gates és az ENSZ is. 11 millió embert menthetnek meg a betegség kiűzésével.”Vagy pont az ellenkezőjén dolgozik, mivelhogy:
Mobilfizetés – Bill Gates titkos tervei: sokat akar, de olcsón: „Hogyan akar segíteni a szegényeken? És miért kell ehhez beszólni egy kicsit az Apple-nek is?” – A látszat kedvéért mert a céljuk ugyanaz.
thebusiness – hasznos – A legsikeresebb üzletembe­rek titka: az 5 órás szabály: „Bill Gates, Zuckerber, vagy épp Elon Musk híresek róla, hogy kiemelten odafigyelnek a saját fejlődésükre.” – ...és te is olyan híres / gazdag / stb. leszel ha betartod az ő szabályaikat. Ja, nem.
Ugyanattól retteg Bill Gates és Mark Zuckerberg: „Egyre több helyen szorítják ki az embereket a munkahelyükről a robotok.”ÉN MEG TŐLÜK RETTEGEK Ez esetben tegyenek valamit, mondjuk állítsák le a folyamatot amit ők indítottak el:
Bill Gates és Zuckerberg tanít programozni: „Milliárdosok is előadást tartanak a code.org ingyenes online programozási kurzusaiban.” – ...avagy súlyosbítani azt, ami amúgyis.
Elon Musk szupervonatot épít New York és Washington közé: „Sikerült meggyőznie az amerikai kormányt, támogatják a beruházást.”ÉDES FASZOM, mintha az Atlas Shrugged-et látnám, szerencsére még nagyon a kezdetén tart:
Lezuhanhat a SpaceX új rakétája: „Elon Musk számít a kudarcra.” – Én nem innék előre a medve bőrére, mondjuk inkább azt hogy reménykedek benne az előzmények alapján:
Drámai felvétel a Spacex felrobbanásáról: „Maga Elon Musk tette közzé, a rakétának sikerül függőlegesen földet érnie, aztán eldől és robban.”MUHAHA, azt remélem is!
Bill Gates soha nem hazudik a könyvekről:
„A Microsoft alapítója iszonyú sokat olvas, de most csak öt könyvet emelt ki. Alig van köztük fikció.” – Jobb lenne ha kevesebbet olvasna, akkor talán nem mindig az lenne a vége hogy gyakorlatba ülteti át az 1984-et meg a Jelenések könyvét:
Ebolaálló tablet és drón az igazi fegyver járvány ellen: „Bill Gates egy gyógyító haderő felállítását vetette fel, de vajon ki fizetné a működéséhez szükséges milliókat?” – Nyilván mi, egyszerű emberek, mert neki épp csak nullszaldóra fussa ^^
kívül tágasabb – Bill Gates hét megvalósult jóslata: „Sokszor mellélőtt a jóslataival, de némelyik alaposan betalált. Köztük olyan dolgok is, amelyek ma már életünk részei. Jóslatok 1999-ból.”KÉKHALÁL A VINDÓZRA, amúgy meg:

trhd 2017.07.12. 17:08:09
Szerintem ez az egyedüli és leghíresebb jóslata:
.... 640KB memória mindenkinek elég kell hogy legyen ....


SZERDA, JÚLIUS 26.:
GRAND THEFT GREECE

0
Egy kis hullarablás senkinek sem árt!

Talán érdemes:
Filmbox Extra HD, 21:00
– Gram Parsons legendás életét legendás temetés zárta le: a pszichedelikus-kísérletező countrymuzsikust (mint a hatvanas-hetvenes évek annyi más hősi halottját) a drog vitte el, innentől ez is lehetne sematikus rockersztori, ám megszállott barátja-menedzsere Phil Kaufman (Johnny Knoxwille) gondoskodott róla hogy a befejezés is méltó legyen a zenéjében mindig jelenlevő misztikus-baljós feelinghez. Előzetes megállapodásuknak megfelelően (miszerint amelyikük előbb itthagyja az árnyékvilágot azt a másik rituálisan elhamvasztja) ellopja a holttestet és megadja neki a megbeszélt végtisztességet a sivatagban. A helszín (Joshua Tree) azóta zarándokok-rajongók célpontja (még a U2 is megörökítette fotón és lemezcímben), az angol címből (Grand Theft Parsons) és magyarításból (A nagy hullarablás) kikövetkeztethető hogy inkább fekete komédia mint direkt dráma de azért ott van benne a barátság és elvekhez ragaszkodás ami Kaufman és Parsons kapcsolatát jellemezte (előbbi még fel is tűnik egy pillanatra benne). A Jackass és Parsons megszállott rajongói kerüljék – előbbiek azért mert Knoxwille itt nem bohóckodik csak remekül játszik, utóbbiak meg azért mert bár kedvencük a kulcs, de nem ő a főszereplő. Más: nem is olyan rég westernbe applikálva láthattuk Homérosz klasszikusát, ma (azaz már holnap) 03:35-kor pedig elkezdik leadni a sorozatként is monstre terjedelmű Odüsszeiát. Húszéves darab eklektikus castinggal: az eposzi hőst Armand Assante alakítja, rajta kívül pedig A-listás (Irene Papas, Isabella Rossellini, Christopher Lee) és B-filmes aktorok (Vanessa Williams, Eric Roberts), valamint egy-két ingázó (Greta Scacchi, Geraldine Chaplin) nyújtják amit kell a gigászi opusban. A háromórás epizódok alapján svéd vagy orosz rendezőre tippelhet a gyakorlott mozibubus, és igen, Andrej Koncsalovszkijnak csinálta (gondolom szintén ő felel azért hogy egyszer sem tűnik fel hogy tévés produkciót látunk). Lesznek csaták, faNYULAK lovak (de csak érintőlegesen mert az ugye nem ebbe a költeménybe tartozik), egyszemű szigetlakók és sok-sok tengerhajózás (amik biztosan nem lesznek: szirének). Mindent egybevetve én örülök hogy a TV2 ilyesmikkel is próbálkozik, de igazán kezdhetnék pár órával korábban:SSS

Kis hírek a nagyvilágból:
Offline – Hogyan süssünk rókát?:
„Mindenmentes, finom, mégse esszük eleget.” – Nem baj, van más amitől tuti rókázni fogsz:
Nem, nem esszük meg a méhlepényt: „Sem a méh-, sem a tehénlepény fogyasztása nem ajánlott. Az előbbit többen megpróbálják.” – Dehisz’ pár éve épp ti reklámoztátok a méhlepényevő-verseny győztesét!
Vizsgálat az iraki katonák brutalitása miatt: „A kiszivárgott videókon feltételezhetően az Iszlám Állam fegyvereseit bántalmazták, végezték ki.” – Hú ez de durva, remélem már intézkedtek hogy a túlélőket azonnal szállítsák a Biztonságos Európába!!4
Tragédiába fordult a repülő hajtóműve mögé tervezett szörfölés: „Egy új-zélandi nő szeretett volna minél közelebb jutni a géphez a Karib-térségben.” – Hol itt a probléma? Közel akart kerülni a hajtóműhöz, sikerült neki. Fotó-videó (esetleg szelfi) van róla?
Új sziget jött létre a Bermuda-háromszögben, az emberek félnek tőle – Á, mi ebben is jobban teljesítünk:
Offline – Új falu nőtt ki a semmiből a Balaton-felvidéken – ...és ettől még félni sem kell, főleg ha kocsma is van benne ^^
Apu, apu, rossz dolgot csináltam!: „Négy rendőr 50 ezer forintnyi bírságot szabott ki egy ötévesre Londonban, mert limonádét árult.”Járhatott volna rosszabbul is, remélem most megtanulta hogy a törvényeket be kell tartani!!!!
Nem tetszik valami? Itt a számom, hívjanak nyugodtan!: „Az NBA-sztár sportolótól ritkán látott dolgot vállalt be, telefonon várja a kritikát.”BEZZEG HA KOVÁCS ÁKOS CSINÁLNÁ UGYANEZT AKKOR EGYBŐL AGRESSZÍV KÖTEKEDŐNEK BÉLYEGEZNÉTEK akarom mondani ASSZEM ERRE MONDJÁK HOGY ASKING FOR IT talán most, harmadszorra: milyen rendes tőle, pedig közéjük is lövethetett volna!!4
Mostanra egészen ijesztő méreteket öltött a Hatodik érzék egykori kisfiúja: „A friss fotóját bátran nevezhetjük a nap képének, bár elég szomorú látvány.” – Megnéztem. „I see dead people!44”
fotelkalandor – 5 dolog, ami biztosan lenyűgöz Kínában: „Kína olyan dolgokat mutat, ami­re nem számítottál, amire nem is gondoltál volna. És már rég nem olyan, ahogy elképzeljük.” – ...ahogyan Dubaj sem. Illetve dehogynem, pont olyan, sőt még olyanabb:
Kína letilt mindenkit a nemzetközi internetről – Úgy látszik én kimaradtam a szórásból, ennek örömére rögtön megyek is online pornót nézni csak előtte még gyorsan csütörtököt mondok:


CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 27.:
ÁLDOZATHOZATAL

0
Mindent a családért!

Ismétlés, talán érdemes:
Mintha olvasnák a blogot (főleg a legutóbbi Wayans-vígjátékok elleni kirohanásaimat), a Cinemaxon este nyolctól műsorra tűzik a Scary Movie, azaz a Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyárson 1-3. részét amiből igazán csak az első kettő a nyerő (ha nagyon nem bírjuk a sekszes-füves poénokat akkor még azok sem).

Talán érdemes:
A TV2-őn
folytatódik az Odüsszeia épp csak egy kicsivel korábban mint tegnap (02:25), nézzük mi lesz előtte, mondjuk 22:20-kor egy lengyel múvi az istenhit fontosságáról, meglepő módon az HBO műsorán. Mindannyian hozunk Áldozatokat de nem akkorákat mint az itteni talpraesett kislány akire ráhárul a család összetartása: vigyáz fogyatékos testvérére és lelki bajokkal viaskodó apjára, közben minden vágya hogy öccse elsőáldozásával anyjukat is visszaédesgesse. Rövid de szimpatikus tanítás amivel talán még a szükségtelennek tartott egyházi rituálékat is megkedveltetik a szkeptikusokkal, akár Andrzej Wajda is rendezhette volna. Még korábban, kilenckor egy ’96-os, közhelyesen elkeresztelt (Anya) vígjáték a Paramount Channelen ami újra emlékeztet minket a férfi-lét nehézségeire. Egy második válását fogyasztó sci-fi író (Albert Brooks aki egyben írta és rendezte is, jól) visszatér a szülői HÁZBA hotelbe újra élni a gyerekkorát csakhogy a mama (Debbie Reynolds) szeretné kihasználni az önállóságot. Kettejük szócsatái adják a komédia gerincét és Brooks nem okoz csalódást a forgatókönyvvel (ahogy Reynolds sem).

Beyoncé rovat:
LG – Beyoncé az apokalipszis után:
„A rángatózó énekesnő csatlakozott Britney Spearshez és Katy Perryhez, és ő is a végső pusztulás utáni homokban fetreng.” – Nem homok az, hanem a rajongói hamvai.
Beyonce beleöntötte egy vidéki lakás árát a Jakuzziba az új klipjében. Az internetnek ez nem tetszett – A Zinternet csak vigyázzon mert Beyoncé majd a sarkára áll és elátkozza, vagy lekapcsolja mint Kína tette!44
stenk: Magyar énekesnő perli Beyoncét: „Juhász Miczura Mónika saját hangját fedezte fel a Grammy-re is jelölt Drunk in Love-ban.” – Hát ha elég részeg vagyok a szerelemtől, én is sokmindent kihallok... Kanye fizetett, Beyoncé nem fog, pedig lenne miből:
Gazdagisztán Ötmillió dolláros órát vett Beyoncé Jay-Z-nek: „Szülinapi ajándéknak nem rossz, de a sziget és a magánrepülő után csekélységnek tűnhet.” – Erre röviden ennyit:

Kotasz 2012.12.10. 10:00:00
kovetkezo ajandek Jay-Z-nek: 100 millio dollarert kinyalhatja a seggemet.

kificcent – gumicukor – Durvább fotók tán sose lesznek Beyoncéról – Dehogynem, sőt festmény is van róla.
Beyoncé hazudik, vagy a pletykalap? – Mindkettő.
Beyoncé életmű-díjat kap: „A nyolc díjra jelölt Beyoncé augusztus 24-én már biztosan győztesként vonul majd az MTV VMA színpadára. Az énekesnő kapja ugyanis idén a Michael Jackson Életmű-díjat, amelyet korábban olyan világsztárok vehettek át, mint David Bowie, Madonna, vagy éppen a Rolling Stones.” – Szerintem vegyék vissza tőlük (Jackótól is) is és azokat is adják neki!44
Gumicukor – Beyoncé 35 éves korára a csúcsra ért, és ez még nem a vége! – Pedig mindenkinek jobb lenne ha most hagyná abba:
popkult – híres – Ilyen volt az idei MTV Video Music Awards: „Beyoncé leénekelt mindenkit, Drake friendzone-ba került, Britney-t majdnem lekapták.”HELYESEN: lenyomták, nem csak majdnem hanem ténylegesen is:
p – Beyoncé brutális látvány­világgal még Britneyt is lezúzta: „Olyan vizuális pornót nyomott le, amit nem látott még a világ.” – ...és ha nem jön be, akkor ő is átáll rendes pornóra mint a kardashianok ^^
Beyoncé kislánya is rappel Jay Z új albumán: „Az egyik bónuszszámban énekli többek között, hogy bumsakalaka, és azt, hogy még életében nem látott plafont.” – Majd lát üvegplafont tizenöt év múlva de akkor már a 99 Problems-et fogja énekelni :DD
gumicukor – Beyoncénak álmosan nagyon buta az arckifejezése – Ó, neki mikor nem az...
Észrevette, milyen férfifejű lett Beyoncé? – Csak úton van afelé hogy Jay Z-vé operálják.
gumicukor – Beyoncé miatt sok a terhes fekete lány az USA-ban – Ezért fogy a magyar. Ja, nem.
Beyoncé bikiniben várja az ikreket: „Az énekesnő babaváró partit rendezett a múlt hétvégén, és egy szelet Afrikát varázsolt Beverly Hills-i luxusotthonába.” – ...hogy aztán a szülésből is ilyen illuminált babazsúrt csináljon:
Gumicukor – Beyoncé kislánya Givenchy műtősruhában nézheti végig testvérei születését: „A szülők félnek, hogy beüt a "féltékeny testvér" szindróma.” – Remélem a magzatvizet Fabergé tojásokban fogják tárolni! RONGYRÁZÁS FTW!!
Megszülettek Beyoncé ikrei!: „A hírt több amerikai lap is közölte, és egy paparazzifotó miatt már a nemük is ismert lehet.” – Ne legyetek már ilyen genderisták! Hát majd eldöntik ők hogy mik akarnak lenni!
Nem engedik haza a kórházból Beyoncé ikreit – Azt nem lehetne hogy ne is engedjék őket, sőt, a szülőket is elzárják valami rácsos intézménybe? Csak mert mintha az agyukra ment volna a gyerekvárás:
Nagyon nem átlagos neveket kaptak Beyoncé és Jay-Z ikrei: „A szülők ismét kiamxolták a névadást és annyira büszkék is rá, hogy azonnal le is védették a neveket.”MI AZ HOGY IAMX-OLNI? Bejegyezték őket a cégbíróságon is? LOL!!
tyúk. – Gumicukor – Beyoncé tyúkos képénél lesz még jobb valaha? – Sajnos igen, lett „jobb”, másolja is az ostoba csürhe:
Egy anya újragondolta Beyoncé babafotóját, és milyen jól tette! – Jól bizony, mert ha így folytatja majd őt is leszarhatom :) Nade vissza az eredetihez:
Beyoncé megmutatta az ikreit: „A múlt hónapban születtek, már hasítanak az Instagramon.”ÉDES FASZOM, jó hogy a szülőcsatornáját nem kamerázták be, bőven elég volt mozivásznon látni az alien-királynő működését... Nap kommentje:

0

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés