HÉTFŐ, OKTÓBER 9.:
TREEHUGER LIFE!4 NÉGY
Mirren? Jelen!
Ajánlott:
Fél kilenckor az angol uralkodó (Nigel Hawthorne) találkozása kora Csernus Imréjével a Cinemax 2-őn. Az analízis oka a birodalom megtartása az elharapódzó őrülettel (fákkal való beszélgetés, stb.) szemben (egy félbolond király könnyen leváltható), a királynő (Helen Mirren) utolsó reménysége Dr. BRAD William Pitt (Ian Holm), ő pedig a tough love alapelvét alkalmazza a már említett magyar szakember illetve J. K. Simmons Whiplash-beli alakítását ötvözve. Bő húszéves cucc, de attól még jó az időnkénti hibáival együtt is (lásd a megérdemelt díjesőt), igazán az angolok tudják értékelni hogy a legkevésbé kedvelt (és egyben utolsó) királyuk egy másik oldalát is bemutatják. Utólag levonhatjuk a tanulságot: rossz időben, rossz helyen volt, a történelem ekkortájt lépett túl a monarchiákon, ő természetesen ragaszkodott hatalmához, ergo természetesen egy elnyomó zsarnoknak ábrázolták, főleg Amerikában, holott „csak” annyira ragaszkodott régi területeihez amennyire most az USA a békeexporthoz (és ő kevesebb kárt is okozott vele). Hawthorne-nak könnyű dolga van, hiszen színpadon már számtalanszor eljátszotta, az Oscart azonban mégis egy másik nem teljesen százas figura, Forrest Gump vitte el előle 1996-ban (a pletykák szerint a tengerentúlon azért forgalmazták más néven nehogy az uralkodói III-ast összekeverjék az epizódokat jelzőkkel). Egyébként nem György király volt az egyetlen begolyózó koronás fő, ott van II. Lajos is, aki meg most lemaradna az holnap 13:10-kor pótolhat ugyanitt.
Talán érdemes:
Féléjfélkor Billy Bob Thornton és a születettfeleség Eva Longoria Parker vívja a maga rózsákháborúját a Film+-on. A nem túl fantáziadús elnevezésű Számkivetettekhez illik a sztorija is: elvált asszony (Parker) szeretné visszakapni fiát élete egykori párjától (Thornton), és a húzónevek innentől kerülnek háttérbe hogy átadják helyüket a valódi főszereplőknek, a három alabamai STOOGE Oodie fivérnek akik végrehajtják a megbízatást (miután addigi munkaadójuk, a helyi seriff nem fizeti ki a fejpénzüket egy kilőtt bűnöző után). A testvérek a feladat első felét abszolválják is, de nem ölik meg a férjet, aki ennek örömére utánuk küld pár hozzájuk hasonló (de női) bérgyilkost. Aki kedveli a Tarantino-Rodriguez-féle trágárságokkal fűszerezett rajzfilmerőszakot az tehet vele egy próbát, egyébként hajlok arrafele hogy Billy Bob ugyanúgy járt Jolie-val mint Ritchie Madonnával: a nő az utolsó csepp…kreativitást is kiszívta belőle, ezért bukdácsol mindkettejük karrierje a szakítás után. Jópont hogy a redneckek az összes rajtuk elsütött élcelődéssel együtt itt szerethetőbbek mint a Deliverance-ben. Még későbbi időpontoknál maradva 01:10-kor a hét első westernje, egy ’90-es darab érkezik a Film Mániára Ausztráliából ahol még akkor is virágzott a legvadabb Nyugat amikor Amerikában már konszolidálódott a helyzet. Ide utazik Matthew Quigley (Tom Selleck), a Winchester mestere, a magyar fordítással ellentétben egy jókora MAGNUMMAL Sharps-szal a kezében és nem is kell hozzá sok idő hogy akklimatizálódjon, ahogy a helyzetnek sem hogy ezzel egyidőben eszkalálódjon: lesz love interest (Laura San Giacomo) meg nagyon gonosz Gonosz (Alan Rickman) aki elvileg dingók kilövésére vette fel barátunkat de inkább az őslakosok fejére vadásztatna vele, és persze igazságosztás is (hősünk az abbo-atrocitásokat látva a maga kezébe veszi ezt is). Nagggyon kilencvenes évek: a rendezői székben Simon Wincer, a karmesteri pódiumon Basil Poledouris, egyszer mindenképp érdemes.
Hétfő? #LESZAROM.
...the Oligarcha Edition.
A lábujja is görcsbe rándul attól, hogy nyaralnak a világ leggazdagabb tinijei: „Ha úgy érzi már nincs vérnyomása a hőségtől, akkor íme néhány fotó, amitől tutira felszalad.” – Lehűtöm magam 1-2 sörrel, és LESZAROM:
Ez az orosz oligarchafeleség 2,5 milliárdos gyémántgyűrűje miatt lett közutálat tárgya: „Kszénia Tszartszina egyebek mellett tigrisekkel pózolva igyekszek megfelelni az oligarchafeleségekre vonatkozó sztereotípiáknak.” – LESZA Mi ebben is jobbak vagyunk:
Luxusproblémák: tudta, hogy a drága szőrmébe belefészkelnek a varjak?: „A luxusfeleségek milliókat keresnek, milliókat költenek, de azért nekik is megvan a maguk kis gondjaik.” – LESZAR MUHAHA, AZT REMÉLEM IS! HAJRÁ VARJAK, TOJJATOK A FEJÜKRE HELYETTEM IS!
Az Amazon tulajdonosa most a világ leggazdagabb embere: „Jól állnak a cég részvényei, így Jeff Bezos letaszította a trónról Bill Gates-t.” – LESZAROM.
Gumicukor – Ismerje meg a veszettül dögös modellt, aki bevezette a pókerkirályt a monogámia világába: „A bravúr a 21 éves Sofia Bevarly érdemeit dicséri. Ha megnézi a fotóit, ön is rá fog jönni, hogy mivel csavarhatta el Dan Bilzerian fejét. Megismerkedésük viszont korántsem mondható romantikusnak.” – LESZA Miért, neki mennyit fizetett? LOL!
Akarja látni, hogy néz ki a világ legdizájnosabb hotelja? – LESZA Igen, csak nem nászút közben, mert:
randi – Ez a lagzi egy csap miatt pár millával többe került a tervezettnél: „Adamsonék állítólag figyelmetlenek voltak a nászéjszakán, az őket vendégül látó, díjnyertes skót szálloda most milliókat követel. Sok boldogságot!” – Lehetett volna annyi eszük hogy nem pont egy skót szállodában alszanak, el lehet azt a pénzt szórni másra is:
IGEN és AKAROM – 10 millió dolláros orosz esküvő Lady Gagával: „Vegyél 2 ultragazdag oroszt és hagyd, hogy esküvőt csináljanak.” – LESZ És végül melyik vette MEG el lédigyagyát? LOL!
kockahas – Rome Flynn tényleg gazdag és főleg szép: „A kubai, ír, afrikai és amerikai származású színész a magyar tévénézőknek is ismerős lehet, igen, a Gazdagok és szépekből. Az Instája megvan? Hűha!” – LESZAROM!
A legszexibb bűnözőnek annyira bejött az élet, hogy gond nélkül dobta feleségét egy milliárdos-örökösért: „Most mondja meg. Ilyen világban élünk. Itt egy férfi, akit a rabosítási fotója juttatott elképesztő magasságokba.” – LESZ Nem baj, majd amikor megöli a pénzéért készülhet róla újabb cuki fotó ^^
IFL Gazdaság – Magyarországon szégyen, ha pénzed van!: „Veszel két fogkefét, és széttép az internet.” – Hát ha a segged pucolod vele, ne csodálkozz! Nap kommentje:
shitgun 2017.07.17. 16:03:29
Ezek tipikusan azok a kommentek, amiket le kell szarni, nem pedig egy hosszú posztot írni belőlük. A fb-on egyébként leoltottad őket? Ott kellett volna.
KEDD, OKTÓBER 10.:
INHUMAN LEAGUE
Your Marvelous Country.
Nem érdemes:
Közhely és túl egyszerű lenne ezredszer is a nemajánlottba rakni a főműsorban (kilenckor) adott aktuális szuperistenes-istenutánzatos NWO-agymosást a Viasat3-on ami mindezek tetejébe még sorozat is, de az a helyzet hogy a Marvel's Inhumans-t még a megvehető kritikusok is lehúzták, mégpedig jogosan: bugyuta történet rém gyengén amihez képest az alapot adó filléres füzetek is a Nietzsche összes szintjén vannak. Bár hivatalosan Disney-produktum, de a CGI és a kosztümök még a SyFy színvonalát is alulról súrolják, viszont ennek hatására a legnagyobb képregényőrülteknek is nyilvánvaló lesz hogy mit propagálnak vele (szemben az Ötfejű Megacápával, mert az ugye simán csak agyelhagyós marhaság).
Talán érdemes:
21:40-kor egy idei serial killeres nyomozósság a Cinemaxon. A Rellik próbál okos lenni már az időrendjét (visszafelé) is mutató címével, és hogy eljátszik a kérdéssel hogy mitől lesz valaki bűnöző és mitől rendőr, de nem ártott volna egy kompetens szkriptdoktort is leszerződtetni mert így előbb a készítők majd a nézők is csak belezavarodnak az egészbe, hiába castingolnak ide is trónokharcás színészt. Előtte 21:10-kor az utóbbi évek egyik nagy magyar színházi sikere az M5-ön. Tar Sándor a rendszerváltás és az ügynökügyek nagy vesztese, az övé az eset amiből lemérhető mennyire megúszták a nagy halak, miközben a kicsik sorra horogra akadtak. Szövegeit az ugyancsak sokmindenen átment Keresztury Tibor dolgozta és egészítette ki hogy végül Horváth Csabáék A Te országoddal ledöbbentsék a közönséget és egyben rá is ébresszék hogy lehet a múltat életszagúan, nosztalgia,-de egyben túlzásmentesen is elmesélni. OK, a szerzőktől senki nem vár hurráoptimizmust, nem is kapunk: alapvetően a bársonyos átmenet veszteseivel foglalkoznak itt is, fő,-és mellékszálakban egyaránt. Tudtommal ez volt a tehetséges és fiatal(on, tragikusan elment) díszlettervező, Mocsár Zsófia utolsó munkája is, szóval nehéz ettől elvonatkoztatva nézni a színre vitt tragédiákat. Általában nem kedvelem a lila művészkedéseket meg a kortárs drámákat, de a Forte Társulat eme vállalását mindenkinek ajánlom. Tovább haladva visszafele az időben nyolckor 2015-ös fekete komédia a DIGI Filmen ugyanabból a korszakból amibe a Bakelit is belevágta a maga fejszéjét csak nem sikerült rendesen belevágnia. A 10,000 Saints annyival jobb nála (a magyar színész, Henry Kelemen mellett) hogy nem sorozat, ergo szűk két óra alatt megvan a nyújorki punkkorszakban együtt lógó kölykök látképe akik közül az egyik alighogy LA-ből (anyjától) NY-ba költözik (apjához) és ez csak még lejjebb löki az ott kibontakozó downward spirálba, a papa (Ethan Hawke) ugyanis drogdíler és szívesen ad fiának is a „jóból”, akit ha épp nem a drugs, akkor a seksz és a rakenroll bűvöletében él. A zenés háttérről a CBGB-szcéna gondoskodik, lehet emiatt én is belenézek.
Kis hírek a nagyvilágból:
élet sója - Öt dolog, amitől Stockholm a kedvenced lesz: „Ezt elolvasod, és veszed is a jegyedet a svéd fővárosba!” – Megnézem a bűnügyi kimutatásokat és inkább maradok otthon.
Egy spanyol nő kiásatná saját sírját, hogy bebizonyítsa, nem halt meg: „Csak a bankja hiszi el neki, hogy él, mert fizet.” – Meghalt, mégis él!!4 Nade akkor ki van a sírban?!
szülőség - Van gyereked? Akkor ezt a két hibát már te is elkövetted. – Csak EGY hibát követtél el: azt, hogy egyáltalán gyereket vállaltál.
b - Ezeket a hashtageket ne használd Instagramon!: „Íme a tiltott és korlátozott megjelenésű hashtagek, amiket cenzúráz az Instagram!” – ...de minden országban mást, az ottani szerződésbe foglaltakhoz illően:
BéLóg 2017.10.03. 13:33:13
Hát, ha az Isztambul gay tiltott, akkor gondolom a Világösszesvárosa gay hesteg is tiltott lesz.
Hacsak ez nem valami többszörösen-átvitt-értelmű izé.
...nem tudom, de azt igen hogy Egyiptomban sem lesz túl népszerű a hestegszveg:
Kényszer-végbélvizsgálattal vadásznak melegekre az egyiptomi hatóságok: „Hat, "erkölcstelenséggel" és "szexuális deviancia terjesztésével" vádolt férfit vetnek alá a vizsgálatoknak.” – Érdemes volt nekik elhozni a demokráciát :) ARAB TAVASZ FTW!!!
kívül – 8 dolog, amit a szaúdi nők nem tehetnek: „Vezetni már vezethetnek, ám alapvető dolgokhoz még mindig nincs joguk a szaúdi nőknek.” – ...például egyedül kimenni az utcára, így a vezetéses törvény is gyakorlatilag semmisnek tekinthető, de sebaj, gondolom a Femen-NaNe-PussyRiot már pakolja a transzparenseket meg melltartókat a tiltakozáshoz...ja, nem.
Egymásnak estek a képviselők a kijevi parlamentben: „A parlament megszavazta a Donyec-medence visszaintegrálásáról szóló javaslatot, de előtte a képviselők dulakodtak egy picit.” – Hát igen, Szaúd-Arábia és Uganda mellett ők is kicsit későn kapcsolódtak be a demokrácia nevű társasjátékba:
Székekkel, mikrofonállványokkal gyepálták egymást az őrjöngő ugandai képviselők – Nem lehetne ezeket tévében közvetíten? Ha már beleszólásunk nincs, legalább hadd röhögjünk egy kicsit.
91 éves korában meghalt Hugh Hefner, a Playboy-pápa: „Több mint 1000 szexpartnere gyászolja.” – Lehet elítélni, de titokban minden férfi szívesen cserélt volna vele legalább egy napra. Nem is erre hívnám fel a figyelmet hanem arra hogy – miként a legutolsó igazi pápa halálánál is – az övénél is ugyanaz történt: még ki sem hűlt a holttest, de máris jöttek a nekrológnak álcázott feminista jólmegmondások, a legviccesebb az hogy a 444-en nem a fegyinfósok írtak róla egy gyalázkodást, hanem:
SZERDA, OKTÓBER 11.:
HOLLÓ A KIRÁLY…
…hol meg nem az.
Nem ajánlott:
Szeretném azt mondani hogy a Hollow Crown-t a Trónok harca ihlette de sajnos nem, max. a könyv, ez egy 2012-es sorozat amihez az itthoni forgalmazók még a Koronák harca alcímet is hozzácsapták hogy véletlenül se kerülje el senki figyelmét. Egyébiránt is olyan mintha a készítők túl sokat nézték volna GoT-ot csak ami ott fikció, azt itt valódi történelmi korra (és az azt feldolgozó Shakespeare-drámára) húzzák rá, de mindez csak ürügy a sekszre, erőszakra és a kötelező WHITE blackwashing-ra azaz itt is azt próbálják elhitetni hogy II. Richárd Angliájában, egyáltalán Európában mindennaposak voltak a feketék, főleg az Anjou-házban (!!!). Judi Dench, Geraldine Chaplin és Jeremy Irons ellenére se kapcsoljunk éjfélkor a TV2-re és akkor nézzünk is valami mást:
Talán érdemes:
Értékelhető sorozatokra áttérve nem hagyhatjuk ki Mike Judge Turnébuszát ami a második résznél tart (Cinemax 2, 19:55), 22:55-kor pedig akár horrorra is akadhatunk az HBO-n még ha nem is nagyon keressük, mert a Széf nem vetélkedő lesz hanem kaszálásba fulladó kasszafúrás amit igazán Francesca Eastwood tesz emlékezetessé mert tőle eltekintve a jól bejárt úton marad ez is: két, egymástól eltávolodott lánytestvér öccsük megsegítésére az instant megoldást választja, hogy rögtön utána az instant karma karmaiba kerüljenek, mivel a legrégebbi, az egyik banki alkalmazott (James Franco) által figyelmükbe ajánlott trezorban egy (illetve több) halott, de nagyonis élő valami(k) vár(nak) rájuk. Az Eastwood-lány és Franco dob kicsit ezen az egyszernézős, a 13. rendőrörs ostromát idéző B-kategóriás kamara-ijesztgetésen.
Film Mánia, 23:35: Az Üstökös éve katasztrófafilmnek tűnik, pedig valójában szokatlan üldözéses vígjáték melyben mindenkinek egy dologra fáj a foga miután kiderül annak valós értéke és ezért ölni is képesek lennének. Aki világot befolyásoló csipekre meg más ilyenekre gondol az téved, az én alkoholista lelkem meg örül, ugyanis egy 1811-es évjáratú különleges pia áll a középpontban, erre az üvegre talál rá egy borász lánya, pont mikor otthagyná az egész szakmát és innentől ő kerül célkeresztbe mert bizony, a szomjúság néha kemény tettekre sarkallja a függőket, még akkor is ha nem a Halley látogatásakor palackozták vágyuk tárgyát!!4! négy
XYZ-generáció rovat:
Z-generációsok kasztrendszerben: „Hazánk egyik legismertebb szociológusának prognózisa a mai tizenévesek jövőjéről.” – Ehhez nem kell szociológus hogy megmondja mi vár rájuk, hát ugyanaz mint minden nemzedékre.
becstelen majom – Így hat a médiaszocializáció az Y-generációra – MAGYARUL: egész nap csetelnek munka helyett.
y2y – Nem költünk az Y generációra! –Miért, ők mit tesznek be a közösbe? Vagy mit fognak?
ksz – Y generációs vagy? Nem mindegy, mikor születtél!: „Nagy a különbség a 80-as és a 90-es években született Y nemzedék között.” – Most már KÉT Y-generáció is van? Mi ez, osztódásos szaporodás?!
Élet-érzés – Józan Y-generáció – A mai fiatalok az egészségtudatos generációhoz tartoznak, akik előbb húznak le egy búzafűlé-italt, mint egy tequilát. De tényleg így van? – MI AZ HOGY, NAGYONIS, a bulinegyed lakói is megmondhassák!!!
Így változtatja meg világunkat az új generáció: „Nem isznak sok sört, nem mennek gyorsétterembe, nem használnak szappant, nem vesznek lakást - ez a Z generáció.” – Nem mosakodnak, nem isznak, nem is esznek...akkor mi a f***t csinálnak? o_O Dolgoznak? Nem, viszont a követelődzés nagyon megy nekik:
hello karrierista – 7 ok, amiért az Y generációs eltolja a biciklit – Ez a poszt annyira mutatja mi a baj az ipszilongenerációval hogy muszáj vagyok hosszabban idézni-kiemelni: „Mostmár mindenhol ott vannak. (ohh sorry, vagyunk :)) Olyan...Szemtelenül fiatalok, meg szemtelenek, job hoppereskednek itt jobbra-balra, évente új pozit szeretnének, csocsóasztalt meg állandó visszajelzést (...) Rengeteg cég nincs felkészülve ránk. Employee engagement sehol, a 20-25%-os fluktuáció viszont úgy dübörög, mintha kötelező lenne, aztán csodálkozik a CEO, hogy miért is fizetünk évente csillió forintot a recruitmentre, onboardingra és tréningre. (Tisztelet a
„-Hogy olyan munkát találjanak, ami jobban illik a személyiségükhöz, értékrendjükhöz
-Hogy több pénzt keressenek (Sorry.)
-Hogy rugalmasabb munkahelyen dolgozzanak (home office!)” – Home office?! B+ A REGGELIT NE VIGYE NEKED ÁGYBA A FŐNÖK?! – „Szóval, kedves CEO-k és HR vezetők: tessék minket legalább megpróbálni megfogni, nem bánjátok meg. :) A saját (akár beosztotti, akár vezetői) és barátaim, ismerőseim tapasztalata alapján, egyet kell értenem.” – ÉDES FASZOM, hát még jó hogy saját magaddal egyetértesz! – „Talán a következő évek hoznak nagyobb volumenű változást? Ti hogy látjátok? Hagyjatok komment vagy írjatok a (...)@gmail.com címre!” – itt a bizonyíték hogy az XYZ-generáció még az ált. isk. szintet se üti meg: helyesírási hibák, magyartalanságok, idegen szavak indokolatlan használata, jópofáskodás...jár neked öcsém a szögekkel kivert, hatágú FASZKORBÁCS.
Ezzel a tök vanília reklámmal MINDENT el lehet adni az Y-generációnak – Jó is a vaníliafagyi csak ne spórolják ki belőle a pisztáciát.
d & H – Ja, öcsém, mi is agilisba' nyomjuk: „Élmény alapú beszámoló az egyre elterjedtebb agilis munkamódszerről.” – ...és nem az a vicc hogy ez így ahogy van mehetne a modorosblogba, hanem hogy a szerzők komolyan gondolják. Nap kommentjei:
necrophil collins 2017.09.03. 14:13:30
Retrót és groomingot tartotok? Nem? Nincs szavazás a DoD-ról? És nem mennek el a programozók, mert ez nem elég agilis, és ők ilyet akarnak? Nálunk mennek. Megmondom én neked, CVDD, azaz CV-driven Development. Az a legagilisebb.
stonehearted 2017.09.04. 10:22:37
Bírom a reál értelmiségben, hogy ilyen naon agilis, hipermodern és úgy dobálózik a legtrendibb új szappanoperában hallott angol terminusokkal, hogy csak kapkodhatjuk a fejünket. Igaz, azt már a legtöbbjük elfelejtette, hogy a "Monalilizát" (sic!) Lenardo da Vinci festette, de hát régen volt az az általános iskola 6. osztály...
CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 12.:
FINE YOUNG CANNONBALLS.
A hangulatért felelős nemkannibál.
Kiemelten nem ajánlott:
…kivéve ha bírjuk a torture porn-t és az elnyújtást mert az HBO-n adott Csontok és skalpok, az eheti második western egyikkel sem takarékoskodik. A Fényes Remény nevű falucskát megrohamozzák a tesztoszteronban tomboló emberevők és tartósélelmiszernek elvisznek párat közülük, ezt nem hagyja annyiban a seriff és mentőexpedíciót verbuvál megmentésükre. Végül négyen indulnak a fenevadak barlangjába, mind-mind más indokkal: a vezér a környék biztonságát akarja visszaállítani, helyettese megszállottan követi minden akcióba, akad akit személyes (feleségmentés) vagy anyagi indokok vezetnek… Jó Kurt Russell-t újra furcsa dologra vadászva látni, de ha valami kapcsán a(z új) Sziklák szemét, a Meghallgatást és a Cannibal Holocaustot emlegetik pozitív párhuzamként az nem biztos hogy jó, ahogy az sem az hogy ezek dacára pont este nyolckor adják. Remélem ez nem egy esetleges kannibál-reneszánsz előfutára lesz (lásd a közelmúltban tetőző zombi-túladagolást).
Talán érdemes:
Mike Figgis 1991-es dobása leginkább arról híresült el hogy Amerikában bordélyházas kulcsjelenete nélkül került forgalomba, pedig a Szerelmi álom még azzal együtt is lezáratlannak hat. Adott egy vér szerinti és nagybeteg anyjához (Kim Novak) visszatérő, gyerekként mások által örökbefogadott újságíró aki a family reunion mellett egy iskolatársa által bontásra ítélt régi épületet is megtekint, közben összejön haverja (szintén adoptált) nőjével és Liszt muzsikája mellett kékbársonyos titkokat fedez fel anyja-apja múltjából...vagy mindez csak álom? Tizenegy előtt öt perccel magunk is eldönthetjük-megnézhetjük a Film Mánián, csak készüljünk fel egy tényleg dévidlincsi csavarra (felvenni, többször megnézni ér).
Ajánlott:
Negyed tizenegykor biográfia az HBO-n a magán túlnövő Steven Spielbergről aki a bátor kezdés (Duel) után rátalált az összhangra az elgondolkodtatás és a pénztárgépcsörgés között, hol egyazon műben, hol külön-külön, mi mással magyarázhatnánk hogy majd’ minden stílusban tudott alkotni? Ha családi szórakozás akkor ott van az E.T., az Indy-mozik vagy a BFG (amibe sajna már neki is be kellett szuszakolnia néhány fingásos viccet), ha felnőtt vagy, mindig leülhetsz a Cápa vagy a Harmadik típusú találkozások elé, ha a komoly auteur-t akarod látni akkor ott van a München és persze a Schindler listája. Ezért ő is megkapta a minden stílushoz ért = nincs sajátja címkét, pedig mindegyik „gyermeke” összetéveszthetetlenül spielperges, ugyanakkor közérthető és egyben rejtélyes is, mert ahhoz képest mennyi mindent csinált és ki mindenkire volt hatással (a legnyilvánvalóbb a közelmúltból a Super 8 és a Stranger Things), róla magáról viszonylag keveset tudunk, pedig jó volna például rendezői kommentárral nézni a korai műveit. Addig is amíg jönnek az újrakiadások, be kell érnünk ezzel a doksival amiben színészek, direktor-kollégák, családtagok (no meg az ünnepelt) tekintik át a félévszázados (!) pályát – mert nagy utat járt be, az kétségtelen, a halivúdi újhullám (Coppola, Lucas, Milius, De Palma) közül ő maradt meg a legjobban a köztudatban és jelenleg sincs riválisa aki így tudná ötvözni a mainstream ízlést a mélyebb tartalommal. Valamikor megvolt rá a remény hogy lesz aki a nyomába lép, mondjuk Luc Besson, csak közben ő még jobban elvesztette a fonalat, így Spielberg maradt önmaga legnagyobb konkurrense, és bár mindenki a zsengéit dicséri (én is), azért jó tudni hogy ő még velünk van és talán letesz még az asztalra ezt-azt.
Kis hírek a nagyvilágból:
A pókerkirály segített volna "elintézni" a Las Vegas-i tömeggyilkost, ha egy rendőr hajlandó neki fegyvert adni: „Dan Bilzerian megmutatta a fegyvertartási engedélyét egy rendőrnek, de az ingerülten elküldte a francba.” – Nem hittem volna hogy lesz Palvinénál szánalmasabb celebválasz a vegas-i tragédiára, de végül ő nyert. Mindenkinek jobb lenne ha ő is megmaradna azon a felszínes agyiszinten ahol a cicababa seksz-partnerei vannak. Meg ha ők is:
Las Vegasban egymást váltják a jegyespárok, hogy a tömegmészárlás helyszínén fotózkodjanak - Az lenne a meglepő ha nem ezt tennék, lásd a London Bridge-en pózolókat :SSS
playboy – Gumicukor – Privát ceremónián, Marilyn Monroe mellé temették Hugh Hefnert – Vén mázlista, még holtában is a világ legszebb nője mellett fekhet :)
A németek olyan kormányt szeretnének, amilyen még nem volt – Addig is amíg a saría-tanács feláll, be kell érniük azzal ami van:
Angela Merkel négy pártot akar összefogni – ...és ha nem sikerül, betiltatja őket ^^
Atomjaira hullik a magányos fiatalság, a társadalom inkább oda sem néz: „A magyar fiatalok az európai magányélvonalban vannak, a válasz pedig legtöbbször annyi, hogy erről ők maguk tehetnek. Nincs már messze, hogy a beszélgetésekért, vagy egy ölelésért fizessenek a magányos emberek.” – ...de gondolom nekik – az idősekkel-fogyatékosokkal ellentétben – nem jár állami pénzen seksz-társ, kénytelenek tinderezni.
A török kormánypárt egy Uber-utánzat applikációval figyelné meg az állampolgárokat: „Az iTaksi névre keresztelt "szolgáltatás" rögzíti az utazók telefonszámát, gps- és hitelkártya-adatait, a taxikba szerelt kamerák pedig az arcképüket is.” – Mindenki nyugodjon le, Európában ugyanez van csak demokratikus, felhasználóbarát álruhában. Nem is ez a meglepő hanem hogy a sok hülye arccal-névvel sekszpartnerkeres, aztán meglepődik:
Kikérte a személyes adatait a Tindertől, 800 oldalt kapott vissza a legmélyebb titkairól: „Egy francia újságírónő, Judith Duportail úgy döntött, kikéri a személyes adatait a Tindertől (...) 800 oldalnyi információt kapott vissza saját magától. Benne voltak a Facebook-lájkjai, az Instagram-képei (még a törölt Instagram-oldaláról is), oktatási adatai, minden egyes Tinder-csetelésének helyszíne, és hogy milyen korú férfiak iránt érdeklődik. És ott volt mind az 1700 Tinder-üzenet, amit 2013 óta váltott 870 emberrel. „Végigolvastam a reményeimet, a félelmeimet, a legmélyebb titkaimat. A Tinder nagyon jól ismer engem. Ismeri az igazi, dicstelen énemet, aki egyszerre másolta be ugyanazt a viccet három különböző embernek, aki egyszerre csetelt 16 emberrel, és egyszerre nem írt egyiknek sem többet. (...) Már attól rosszul érzem magam, ha arra gondolok, hogy valaki a Tindernél ezt végigolvasta, mielőtt elküldte nekem”, írja Duportail.” – Hát még ha azt is látta volna mit csinált miközben végigolvasta :DDD Nap kommentje:
VISZLÁT SZOMBATON!