HÉTFŐ, NOVEMBER 13.:
AMAZING GRACE MAZE
Talán érdemes:
20:30-tól jön a Babilon Berlin újabb két résszel az HBO-ra, ezt követi kilenctől egy 1981-es PTSD-dráma a Film Mánián, fűszerezve néminemű krimis beütéssel meg társadalmi igazságérzettel. Egy italba menekülő cinikus vietnami veterán, Alex Cutter útja a kocsmába vezet, így tudja csak elviselni sanyarú sorsát melyért sokmindenkit hibáztat, főleg a gazdagokat és a politikusokat (utóbbiakat nem egészen ok nélkül). Cimborája (Jeff Bridges) egy seksz-botrány nyomára (fiatal lány holttestre) bukkan ám prime suspect-ből hamar szemtanúvá minősül amikor megemlíti hogy úgy emlékszik, egy gazdag helyi olajmágnás tette a hullát a szemét közé – Cutter viszont igazolva látja összes előítéletét-konteóját és úgy dönt, a maga kezébe veszi a dolgokat. Bár a Reagan-érában készült, érthető hogy az ex-cowboy elnök inkább a Rambót választotta ehelyett: a polkorrektségbe már akkor sem fért bele a demokráciaexportból hazatérő hős bekattanása. A Cutter's Way abban is bátor (főleg kortársaihoz képest) hogy az aknától lerokkant katona nem rest visszaélni helyzetével (azaz kötekedni és provokatív kiselőadásokat tartani), tudva hogy senki sem bánt szívesen egy testi fogyatékost. Ezek után érthető ha hippi barátnője (sa Eichhorn) Bone karjaiban keres vigasztalást…. Ivan Passer (akárcsak Forman) külsős szemmel látta Amerika problémáit és normálisan meg is tudta fogalmazni őket (ellenpéldának ott van a botránydirektor Dusan Makajev akire talán még visszatérek a héten és aki ezzel a kifogással utasította vissza az Apokalipszis most-ot), én meg a végére hagytam a legfontosabbat: John Heard remekel a címszerepben.
Kiemelten ajánlott:
21:40-kor nem újabb disztópikus mazerunningot, hanem a Minotaurusz-legenda nagyon friss (idei) újragondolását kapjuk a Cinemaxon. Egy sikertelenségtől gyötört művész végső elkeseredésében papírszemétből épít fantasztikus labirintust a tulajdon lakásában ami olyan jól sikerül hogy el is nyeli alkotóját és a csaja kell hogy kiszabadítsa néhány bevállalós barát segítségével. Útjukat fura lények és ravasz csapdák szegélyezik, egyik szokatlanabb mint a másik, és ki tudja hol van a tekergés vége… A Dave és a labirintus Bill Watterson ígéretes debütálása javarészt ismeretlen nevekkel, nem túl nagy büdzséből de nagyon jól megcsinálva elvileg horrornak, de szerencsére mind a vérrel, mind a meztelenséggel csínján bánnak (ezen okok miatt is raktam az ajánlottba). Ez a legjobb Terry Gilliam-film amit nem ő csinált.
LESZAROM a kardashianokat...
...és az egész családjukat:
döbbenet – Gumicukor – Kim Kardashiannak is van egy feje, amikor rájön, hogy az edzőterem előtti járdán üldögélve fotózzák – Nem, ez az az arckifejezés amikor rájön hogy LESZAROM:
A seggig érő haj a celebnők új státuszszimbóluma: „Szögegyenes hosszú hajjal rohangál Kim Kardashian, Nicki Minaj és Jennifer Lopez is.” – LESZAROM.
Kendall Jenner nem azért ment füves buliba, amiért gondolná: „Tisztára úgy viselkedik, mint bármelyik szerelmes tinilány.” – ...AMELYIK ÉPP LETÜDŐZÖTT EGY MÉRETES JOINTOT, LOL LESZAROM.
Kourtney Kardashian mellei látványosan utálják a bikinifelsőt: „Valaki mutassa már meg a celebnőnek, hogy kell hordani a fürdőruhát!” – Heteró vagyok és csak azt tudom neki megmutatni, hogyan SZAROM LE.
Undorító vintage bikiniket hordani?: „Egyre nagyobb divat a használt fürdőruha, köszönhetően a Kardashianeknek. Te bevállalnál egy ezeréves Diort?” – Lásd fentebb...
Kendall Jennert egyvalamiről tilos kérdezni a Coachellán – Az nem is kérdés hogy LESZAROM.
Kim Kardashian: ki ez a nő, és mitől ikon?: „Mióta híres a világ leghíresebb nője, és miért lett az? Most kiderül!” – LESZ Mi az hogy nő?! Ne tessék már genderprejudikálni, hátha követi az apja/anyja példáját és lédibojjá operáltatja magát!!4
12+1 dolog, amit eddig nem tudott a világ leghíresebb celebnőjéről: „Hogy került kapcsolatba Kim Kardashian pár elefántbébivel, és mit csinált Michael Jackson birtokán?” – LESZAROM, magánügy, csinálja a négy fal között :SSS
Kendall Jenner szeretné, ha sokkal szexibben fotóznák: „Sejti, hogy mi lehet a háttérben, ami miatt állandóan csak ruhában pózolós fotókra kérik fel.” – LESZAR Azt akarja hogy az az eszéért szeressük? Akkor előbb fejezze be az iskoláit :DDD
Offline - Kirúgták stylistjukat a Kardashian-Jenner lányok – BÁR ŐKET IS KIRÚGNÁ VALAKI LESZAROM.
tejben-vajban – Ez a Kardashian-Jenner klán új kedvenc márkája: „Elsősorban a Kardashian-Jenner-Hadid vonal hordja a méregdrága fűzős lakkcuccokat és szakadt pulóvereket.” – Az én kedvenc márkám még mindig a LESZAROM™.
KEDD, NOVEMBER 14.:
TÖRLŐDŐ ARCOK
Very unfriendly.
Talán érdemes:
23:00-kor egy akciózásnak hirdetett noir-próbálkozás a Sony Movie Channelen. Egy kismenő (George Eads) megszorulás esetén visszautasíthatatlan munkaajánlatot kap egy nagyobb spílertől de amíg lehet, nem is él a lehetőséggel (főleg hogy azt se tudja, mi lenne a feladata), ám eljön a pillanat amikor a szükség lesz a legnagyobb úr, ő pedig bejelentkezik. Amikor kiderül hogy csak cuckoldingről van szó, megkönnyebbül, le is ápolná a feleséget a férj szeme előtt ha rá nem jönne hogy könnyebb az ilyesmit mondani mint megtenni, a veszekedés akaratlanul is gyilkossággal végződik, amikor meg az elhunyt férj testvére is előkerül és zsarolni akarja, újra egy hitelező (Steven Seagal) segítségét kéri. A Gutshot Straight melletti érv a rövidsége valamint Ted Levine és persze Eads, azonban elrettenthet a két húzónév, Vinnie Jones és a már említett Seagal (még úgy is hogy iszonyat kevés jelenetük van). Éjfél előtt öt perccel egy külföldön is több néven (Cybernatural ill. Unfriended) futó kortárs borzongatás a DIGI Filmen a ránk leselkedő legnagyobb veszélyről, a közösségi médiáról. Az Ismerős törlése fő újítása hogy mindvégig képernyő(kö)n „játszódik”, egyébként a klasszikus zaklatásos felállást párosítják found footage-dzsel: egy részeg videóval öngyilkosságba hajszolt, nem túl népszerű lány halálának egyéves évfordulóján az iskolai netes csetközösséghez csatlakozik egy kitilthatatlan, lelőhetetlen ismeretlen és igazságot követel. Igazán fura irányt akkor vesz a dolog mikor az elhunyt faszbúk-fiókja is reaktiválódik és belsős titkokat kezd szivárogtatni a társaságról akik innentől végképp nem állhatnak fel a gép elől… Aki csak egy J-horrort is látott az a befejezést is megtippelheti, Levan Gabriadze meg mintha elfelejtené hogy minden élőhalottnál rémisztőbb az a szellemi sötétség mely az online beszélgetésből árad és akkor jöjjön is a
Halál a faszbúkra! rovat:
Jön a gifkommentelés a Facebookon: „Köszönjük, Mark! Ismét picit jobb hely lett a világ!” – Jaj de jó, szóljatok már erről az elüldözött-kiirtott rohingyáknak is:
A Facebook letiltotta a rohingja lázadókat: „Azt állítják, nem a mianmari kormány kérésére, hanem az erőszakra buzdítás miatt döntöttek így.” – SEEMS LEGIT, a faszbúk a demokráciáról szól, ők soha nem tiltanak le senkit ok nélkül! Ja, de:
Kínában egy rövid időre teljesen letiltották a WhatsApp-ot: „Közeleg a pártkongresszus, előtte tették két napra elérhetetlenné a Facebook üzenetküldő alkalmazását.” – Még szerencse hogy ilyen Európában nem fordulhatna elő. Ja, de:
Lecsap a masszívan sokat posztolókra a Facebook – Ha sokat posztolok, azabaj, ha nem posztolok, akkor meg azabaj...
Belterjessége miatt a Facebook fel se fogja, hogy mit csinált: „Volt Facebook-dolgozók meséltek arról, hogy álmatlanul hánykolódnak éjszaka és azon gondolkodnak: mit tehettek volna, hogy ne legyen ilyen hatása a cégnek az amerikai választásokra.” – Még mielőtt elmorzsolunk egy együttérző könnycseppet, nézzünk egy másik hírt mely szerint nagyonis tudták, mit cselekszenek:
A Facebook alapítója a Facebookról: A jóisten tudja, mit tesz a gyerekeink agyával: „Sean Parker szerint ő is és Zuckerberg is pontosan értették, mit szabadítanak a világra.” – Van még kérdés, birkák? LOL XDDDD
Zuckerberg bocsánatot kér, amiért a Facebookot az emberek megosztására használják: „Azt ígéri, dolgozni fog azért, hogy jobb legyen.” – Én hiszek ennek a Mark gyereknek, főleg hogy már el is kezdte a világjobbítást:
A Facebook lecsap a bosszúpornóra: „És közben gyűjti a bosszúpornót, hogy hatékonyan csinálja.” – Szerencsére azóta találtak jobb megoldást mint a júzerpornó-gyűjtést:
A Facebook leszámol a bosszúpornóval – Még mielőtt üdvrivalgásban törnének ki a nőjogi szervezetek, olvassunk tovább hogy is képzeli ezt cukkerberg: „Egy robot elraktározza a képet és megtiltja, hogy bárki újra feltöltse. (...) Az Ausztráliában tesztelt fejlesztés lényege, hogy a felhasználók elküldhetik maguknak a saját meztelen képeiket, amelyek "ujjlenyomatát" a Facebook elraktározza és a jövőben megakadályozza, hogy a fotók másolatát bárki újból megossza. A Facebookkal együttműködő Julie Inman Grant internetbiztonsági szakértő szerint a bosszúpornó egyre gyakoribb Ausztráliában, ahol a tanulmányok szerint minden ötödik 18 és 45 éves kor közötti nő esett már áldozatul fényképes visszaélésnek.” – ÉDES FASZOM! A rendes pornót üldözik de a bosszúpornó ellen a felhasználók meztelen fotóit kérik cserébe?! HÜLYE AUSZTRÁLOK, AUSZTRÁL HÜLYÉK! Asszem hivatalosan is át lehet nevezni a faszbúkot nudebook-ra :SSS – „"Olyan ez, mintha az ember e-mailben elküldené magának a képet, de természetesen egy sokkal biztonságosabb csatornán, anélkül, hogy a fotó keresztülhaladna az éteren" – mondta Grant, igyekezvén megnyugtatni mindenkit, akit esetleg aggaszt a gondolat, hogy megelőzés céljából elküldje saját magának az intim felvételeket. Hozzátette: "nem tárolják a képeket, csupán a linkjét és mesterséges intelligenciát, valamint egyéb fotópárosító technológiákat használnak"” – SEEMS TOTALY LEGIT, ÉN TÖKRE HISZEK NEKIK, már el is küldtem egy fotót a seggemről személyesen a cukorhegyezőnek! Nap kommentje a 444-ről:
...de keep calm, itt is van más út, éspedig az, hogy LESZAR
H.A.L.Á.L. A FASZBÚKRA!!!!44 négy
SZERDA, NOVEMBER 15.:
THE VIRULENT CHICKEN
Rosie Deppressziós.
Talán érdemes:
Nyolckor északi családfakutatás a Cinemaxon a műfajra jellemző sötét titkokkal és – kissé szokatlanul – egy kis humorral. Házassága kellős közepén egy újságírócsaj nemrég született kisbabát talál a vécében. Előreugrunk másfél évtizedet: a felserdült gyermek előkerül, ezúttal azért hogy a zsurnaliszta segítsen neki megtalálni a szüleit. A hol vicces, hol sokkoló nyomozás a hatvanas években elszabadult erkölcstelenségekig (pornó, partnercsere, stb.) vezeti vissza az okokat… Míg halivúdban kvótával-hálóval fogdossák (na nem úgy) a női rendezőket, addig Sara Johnsen szép csendesen eljutott eme nyolcadik alkotásáig amit nálunk a kicsit spoileres Kertész titkaként forgalmaznak, pedig ha maradtak volna a Rosemarinál akkor rejtély is megmaradt volna. Időben visszafele és egy csatornát arrébb ugorva nyolc előtt öt perccel újabb epizód a Cinemax 2-őn Mike Judge animációjából (A turnébusz), hogy aztán 20:10-től további zenés-sztorizós jósággal folytassuk a Sundance TV-n. Bob Dylan legutóbb gitáreladásokkal meg Nobel-díjával került be a hírekbe, ezek hatására hajlamosak vagyunk elfelejteni hogy miért is kapta az elismerést és mire is használta a hangszereit, de sebaj, a Lost Songs majd emlékeztet rá úgy hogy közben megismerünk pár vele kollaboráló, szintén tehetséges előadót akik supergroupjukkal (The New Basement Tapes) feldolgozták Bob hercegnek az eredeti Basement Tapes idején íródott, de elfelejtődött dalait. A The Basement Tapes Continued-ben az ő munkamódszereikbe nyerhetünk betekintést, a résztvevők közt találhatjuk Joan Baez-t és Elvis Costello-t, sőt egy ponton még Johnny Depp is gitárt ragad (ez méltóbb is hozzá mint manson legújabb klipje). Zenénél maradva a MüpArt-sorozatban az M5-ön igazi jazz/prog legenda Chick Corea & the Vigil személyében, Előszóval együtt 21:10-től kezdik, nézzétek / vegyétek fel!
Kis hírek a nagyvilágból:
Tara Reidről régen láttunk ilyen ijesztő fotókat: „A színésznő hosszú ideje nem dolgozott ennyit, mint mostanában - lehet, hogy egy kicsit túlhajtotta magát?” – A fotók alapján nem munkával pörgette túl magát... :SSS
Halálra túlórázta magát egy fiatal japán nő: „Az esete nem is ritka, a túl sok munka okozta halálra Japánban külön kifejezés van.” – Na róla elhiszem hogy melózott.
Gyurcsány bekísérte a börtönbe Császy Zsoltot: „Az MNV Zrt. egykori vezetője két és fél évet kapott a sukorói telekcsere miatt.” – Ott is maradhatott volna vele...
Botrányos reklám: Lelketlen hiéna vagy progresszív cég a Coca-Cola?: „Azonnal reklámot csináltak a nők autóvezetését engedélyező friss szaúdi döntésből. Van, aki ünnepel, sokan átkozódnak.” – Megértem, főleg hogy a szaúdi fővarázsló is megaszonta hogy a törvény csak jövőre lép életbe.
8 éves sofőrt videóztak a szaúdi autópályán – Legalább nőnemű volt? Mindegy, a challenger appears:
Egy részeg 70 éves sofőrt üldöztek a cseh rendőrök: „Jól van, most ti nyertetek - mondta a rendőröknek, miután elkapták.” – Nem volt vicces...
Elbukta a facebookos kihívást, feladta magát a körözött férfi: „A 21 éves Michael Zaydel néhány fánkot is vitt a rendőröknek.” – ...de ő legalább jófej volt.
Lövöldözés volt egy texasi baptista templomban, rengetegen meghaltak: „Egy fegyveres legalább kéttucatnyi emberrel végzett, mielőtt a rendőrök lelőtték.” – Amint látom, nem csak nekem ugrott be a Kingsman :SSS
Elbontják a texasi templomot, ahol 26 embert mészároltak le: „Túlságosan emlékezteti a tragédiára a helyieket.” – Hmmm, lebontják mielőtt befejeződne a vizsgálat, honnan is ismerős ez nekem...ja igen, Sandy Hook-ban is ez történt, lásd a bejegyzés utolsó fotóit.
CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 16.:
NARUTO AUTÓJA
Kockázat? Elfogadhatatlan.
Talán érdemes:
Kilenckor egy thrillernek-túszejtésnek tűnő dráma a Paramount Channelen egy csonka családdal (zárkózott anyuka és rá vigyázó koraérett gyereke) melybe egy szökött rab hoz reményt. A Nyárutó a röviden összefoglalhatóság dacára Jason Reitmantől szokatlanul komoly húzás, meg is lepte vele a közönséget (Kate Winslet nem, tőle már jóideje elvárható ez a fajta magas minőség). 21:35-kor Guillermo Del Toro 2015-ös ijesztgetése a DIGI Filmen mellyel jól ismert területre tért visssza (Ördöggerinc, Pán labirintusa, stb.), de már mainstream költségvetéssel. Egy kora értékrendjével szembemenő írónőt (Mia Wasikowska) feleségül vesz és vidéki házába költöztet egy bányatulajdonos, Sir Thomas Sharpe (Tom Hiddleston) aki csak névrokonságban áll Wellingtonnal. A találkozóra első körben az adott ürügyet hogy Sharpe a lány apjától remélt támogatást a kitermeléshez, de ha amaz nem utasította volna el, talán úgy ment volna ahogy jött is (feleség nélkül, nővére társaságában). Az épp csak beköltöző új lakónak hamar feltűnik hogy a nemesi família birtokán kitermelt agyag nem csak úgy magától vörös, ha így lenne, nem szivárogna be a házba magába is… Bár a Bíborhegyet kicsit háttérbe szorította a Fekete ruhás nő, attól még van olyan jó mint riválisa (és jobban is idézi meg a másik által is példának tekintett Hammer-rémfilmeket). A Sundance-en rendhagyó módon egy sorozattal várnak minket este tíztől melyben egy férjét frissen (és nem természetes módon) elvesztő nő jár utána, mi is rejlett ura átlagos foglalkozása mögött. A főbb meglepetések lelövése nélkül annyit árulhatok el hogy az Acceptable Risk jól bevált főgonoszokhoz, a gyógyszer-multikhoz fordul akik nem fukarkodnak az eszközökben ha pénzcsinálásról van szó, ennél többet csak akkor engednek meg maguknak ha valaki le akarja leplezni a machinációikat. A nem túl eredeti ötletet próbálják a főhősnőhez idomítani, azaz a thriller mellé befigyel a melodráma is.
Kis hírek a nagyvilágból:
Gerard Butler méhméreggel lőtte magát, kórházba került: „Aztán újra megpróbálta, megint kórházba került.” – Szerintem próbálkozzon még egy darabig, hátha összejön neki.
blogozine – 5+1 hely Dubajban, ahova mindenképp vidd el a gyereket!: „Delfinek, Lego csúszdák, és extrém hullámvasutak ragadják magukkal a kicsiket és a nagyokat is Dubajban!” – Szerintem Dubaj maradjon meg a dubajozóknak, a normálisak kerüljék messzire:
3 hónapra lecsukták a turistát, amiért Dubajban hozzáért egy férfi derekához: „A sejk döntése alapján, kegyelemmel szabadult.” – Ez bizony nagy haladás, szinte már demokrácia!44 Wait, a challenger appears:
Kanadában ne énekeljen hangosan a kocsijában, mert megbünteti a rendőrség: „Egy férfi 30 ezer forintnyi bírságot kapott egy hangosan eleresztett Everybody Dance Now!-ért.” – Huhh, mennyit kapott volna a descapitacióért vagy miért :SSS
Négy halottja van eddig Kenyában a választásnak: „Bár az ország nagy részén nyugalom volt, több körzetben el kellett napolni a megismételt elnökválasztást az erőszak miatt” – Jó ötlet volt a PROVID demokrácia. Ja, nem.
s – Miért éri meg Zoránnak lerombolni saját életművét?: „(...) Ki ne emlékezne Jenei Szilveszter dalára, amellyel Bayer Friderika az eddigi legjobb eredményt érte el az Eurovíziós Dalfesztiválon a 4. helyezéssel? Az alkotásnak külön Wikipedia-lapja van, ahol (...) az a nyilvánvaló információ is elolvasható (...), hogy "A dal egy fohász Istenhez, melyben az énekesnő azon tűnődik, hogy kinek mondhatja el bűneit." Az eredeti felvételt azóta többször, többen feldolgozták (...), de csak az HBO Terápia című filmsorozatának "előzetes zenéjeként" sikerült odáig süllyedni, hogy valakik kiiktatták Isten nevét a neki szóló fohászból. Az "Istenem" szó helyére a sokkal mélyebb jelentésárnyalattal bíró "hümm, hümm", pontosabban "hmmm-mmm..." került. Hogy miért adta ehhez arcát, nevét, hangját Zorán, nagy talány, de ha úgy érzi, pályája végén ideje lerombolni mindazt, amit hosszú évtizedek alatt felépített – ő tudja.” – Úgy látszik hogy neki már nem kell ott fenn egy ország. Hát, ez van, gondolom nem tudott jobbat írni, inkább átköltötte ahogy mások számaival is tette :(((
Évek óta húzza le az autósokat egy fiatal gyerekkel stoppoló nő: „Egy Buda környékén stoppoló nő tíz éve húzza le az érző szívű autósokat - derült ki a 444.hu sztorijából (...) az interneten fellelhető nyomok szerint egy évtizede keringenek beszámolók egy nőről, aki egy hat és tíz éves közötti lánnyal stoppol, majd az autóban ülve előadja, hogy komoly bajban van, ezért sokan segítenek neki pár ezer forinttal. Nem derül ki egyértelműen, hogy ugyanarról a nőről van-e szó, de több beszámolóban közös elem az arcon lévő feltűnő bőrhiba és a zavaros történet. Valamint a kislány életkora, ami azért nagyon érdekes és hátborzongató, mert tíz évvel ezelőtt is tíz éves vagy annál fiatalabb lánnyal látták és mostanában is, vagyis valószínűleg nemcsak egy gyerekről van szó. Az egyik szemtanúnak fel is tűnt, hogy a stoppoló nővel utazó gyerek egyáltalán nem hasonlít a vele lévő asszonyra.” – Nap kommentje:
ÉBERSÉG, VISZLÁT SZOMBATON!