HÉTFŐ, DECEMBER 18.:
HA NEM VÉGZEL ÉJFÉLRE A LESZÁMOLÁSSAL..
…jöhet a gésagolyó.
Talán érdemes:
20:20-kor konteózás a Sundance TV-n Napóleon utolsó éveiről a Titánia, Titánia nyomdokán. Az Emperor's New Clothes-ban a mélynövésű, de annál karizmatikusabb vezért (Ian Holm) hívei kicserélik egy hasonmással, az eredetit meg Párizsba küldik hogy Mátyás királyként, álruhában vegyül el népe között hogy alulról építkezve ragadja magához a hatalmat (mellyel egyidőben majd a tökéletes másolat visszavonul) de közbeszól a szerelem. A Szent Ilona szigetén töltött idők alatt emberünk eléggé kikerült a kulturális vérkeringésből, arról sincs tudomása hogy hiába bizonygatja kilétét ha a diliházak tömve vannak olyanokkal akik ugyanezt mondják – sőt, a dublőrje sem hajlandó lemondani a melójával járó jólétről... Aki lemarad, kedden 12:20-kor pótolhat ugyanitt. Visszatérve a hétfőre, 22:25-kor újra fűti Charles Bronsont a bosszúvágy a Duna TV-n, ezúttal kicsit komplexebb ügyben. Az angyalok városát egy nőket gyilkoló szatír tartja rettegésben, két rendőr, egy újonc és egy veterán üldözi, utóbbinak (Bronson) elege lesz abból hogy elsőszámú gyanúsítottjuk mindig igazolja az alibijét és bizonyítékot hamisít. Ez azonban kétszeresen is visszaüt: nem elég hogy oda a szakmai renoméja, de az őrült vérfürdőt rendez lánya barátai között... Az Éjféli leszámolás Leo Kesslere közelebb áll Eastwood vagy Kitano mocskos zsaruihoz mint Charles bácsi korábbi szerepeihez, de pont ez benne a jó. Ugyanabban az időben ugyancsak keménykedés de a Filmbox Plus-on, némi Kés és golyó segítségével, ezekkel lesz kénytelen élni az akarata ellenére klubvezetővé előléptetett kidobó miután megmentette főnöke életét – viszont látja, mennyi piszkos ügylettel is jár egy dizsi fenntartása így talán letesz arról hogy megnyissa a magáét. Éjjel egy előtt tíz perccel Ken Russel Mahler-víziója után koprodukciós angol-magyar sorozat első epizódja az M3-on Richard Wagnerről. A királyi udvartól a forradalom mellett való kiállásig majd a bukás utáni bujdosásig követjük és persze az elfogyasztott feleségekről-szeretőkről is jó sokat megtudunk. Tony Palmer hőséhez méltóan gigászi (hosszúságú) mesterművet alkotott jó sok nagy névvel (a címbelit egy másik Richard, Burton játssza, mellette ott van Gálffi László, Vanessa Redgrave, Sir Laurence Olivier, Sir John Gielgud és még Franco Nero is), feltűnnek a megkerülhetetlen arcok (Liszt, Mahler, Nietzsche) és a hét első áthallása is ehhez lesz köthető (majd, ha odaér a történet): a zeneszerző nevét kiabáló tömeget nem véletlenül ábrázolják úgy mint egy nagyon híres Wagner-rajongó híveit.
Nem érdemes:
Film Mánia, 00:30 – Visszajáró olvasók tudják mennyire utálom Castrót, Che Guevarát meg általában a kommunizmust de van valami ami még náluk is jobban irritál, a befejezetlen forgatókönyvek, így részemről nem a League of Extraordinary Gentlemen Sir Sean Connery legcikibbje hanem a Kuba. Ebben a skót Sir egy Batistát támogató brit tisztet alakít aki nem annyira felettese utasításait mint inkább szívét követi: miközben a sziget forrong, ő egy léha szivargyáros feleségével élesztené fel régi kapcsolatát (érthető hogy mind a felkelés, mind az ő próbálkozása úgy ért véget, ahogy). Richard Lester nem tudta mit akar, politikai thrillert, love story-t vagy sima propagandát és ez utolsó ami miatt végképp nem tudom nyugodtan ajánlani. A Cuba 1979-ben készült amikor utálni kellett Fidelt és ahogy 2012-ben Kony-t, akkoriban őt is előszeretettel hasonlították Hitlerhez (!), így történhetett meg hogy a végén az ünneplő tömeg skandálását nem túl finoman átkeverték siegheilezéssé. Mondom, nem szeretek semmilyen izmust, de az efféle csúsztatások akkor is megengedhetetlenek pláne ha elvileg szórakoztatni akarnak.
Luxusfeleségek? #LESZAROM őket.
ennyit a luxusról – „30 ezerből nem lehet felöltözni” - luxusfeleségek reszketése a turkálóban – DEHOGYNEM, SŐT GYEREKET IS LEHET NEVELNI ANNYIBÓL LESZAROM.
Gumicukor – Luxusfeleségek: „Tíz évesen több volt a fizetésem, mint egy tanárnak!” – LESZAR Biztos többet is dolgoztál nála. Nyilván.
Reggeli hírek – olyanokat – Köllő Luxi Babettnek férfiak és nők is tesznek ajánlatokat – Magánügy, LESZAROM.
Köllő Luxusfeleség Babettnek 3,5 milliót ajánlottak szexért cserébe: „Hiába ajánlanak fel neki kész vagyonokat, még csak nem is válaszol a lelkes érdeklődőknek.” – Lásd fentebb...
Hírek kávé mellé – Luxusfeleség Vivien kocsija dugóban a leállósávban száguldott: „Azt nem lehet tudni, hogy tényleg maga a realitysztár vezetett-e. Friss celebhírek itt.” – LESZA Szerintem a sofőr volt. Vagy önvezető autója van ^^
Gyereket vár Luxusfeleség Vivien, ezért elhalasztja az esküvőjét: „A valóságshow szereplő már a születendő baba nemét is tudja.” – MAJD AZT A BABA ELDÖNTI akarom mondani LESZA nincs mese, élőben kell közvetíteni a szülést hogy mindenki megtudja ^^ És tényleg:
Egymilliós szülést tervez Luxusfeleség Vivien – Ingyen SZAROM LE majd azt is.
Luxusfeleség Bogi: a magyar társadalom sivár – LESZAR Asszem ideje újraindítani a Bagoly mondja rovatot.
Luxusfeleségek: nem kérdés, ki a legjobb nő: „Legalábbis olvasóink szerint, akik rajta kívül a legrokonszenvesebb szereplőt is megszavazták. A két személy nem ugyanaz.” – Nem kérdés az sem hogy LESZAR Gianna Michaels az!
Gumicukor – Mielőtt luxusfeleség lett, lakótelepi panelben élt a barátnőivel és párizsis zsömlét evett - interjú Köllő Babettel: „Teljesen mindegy, hogy mit, csak írjanak az emberről - véli a színésznő.” – Most színésznő vagy luxusfeleség? Mindegy, LESZAROM, az esetleges utánpótlást is:
viharsarki kattintós – Több luxusfeleséget ennek az országnak!: „Elárulok valamit nektek, egy lakás 400 négyzetméter után kezdődik. Amiben ti nyomorogtok, azt úgy hívják, hogy putri.“ – Elárulok én is valamit: LESZAROM, minden másra ott a Nap kommentje:
zaphodbeebthe1st 2017.09.27. 11:43:25
Végre bekövetkezett az egyenlőség! A szabolcsi zsákfalu utolsó utcasorában tengődő emberek testi-lelki nyomora, küzdelme a múló fiatalsággal, a be nem teljesülő vágyak miatti kattogás pontosan ugyanolyan mint ezeké a nőké.
...ja és még valami:
Bolshevik 2017.09.27. 08:55:37
Most meg mi a gond, elvtársak? Végre hosszú áldozatos munkával sikerült nevetségessé tennünk és leépítenünk az olyan ún. "értékeket", mint a munka, család, vallás, haza, nemzet. Mostanra már mindenki tudja, hogy aki ilyen ósdi dolgokban hisz, az soviniszta rasszista begyöpösödött náci.
Végre mindenki olyan dolgokban kezd hinni, mint a pénz meg a népszerűség. Erre itt olvasom ezt a sírást! Most akkor mégse tetszenek az Új és Javított értékek, amik már sokkal materialistábbak és tudományosabbak?
KEDD, DECEMBER 19.:
NEM DÖGLÖTTEK AZ AKNÁK
Mert a homok azt mondja.
Talán érdemes:
Nyolckor háborús dráma a Cinemaxon a világégés utóhatásairól és az azokat semlegesítőkről, kicsit árnyalni a németekről kialakult képet. A II. VH. után a Dániában foglyul esett kétezer, javarészt fiatal katonát kivezényelték felszedni a Homok alatt rejtőző aknákat amiket még az ereje teljében levő Wehrmacht telepített oda, megakadályozni a szövetséges partraszállást. Martin Zandvliet egy ilyen osztagon keresztül mutatja meg, mennyire összetett is az ami elsőre fekete-fehérnek tűnik: a kis csapatot felügyelő Carl Rasmussen (Roland Moller) eleinte ellenségként tekint az alája beosztottakra (jogosan), de fokozatosan enyhít a nyomáson amikor jobban megismeri őket és látja, mivel jár a romeltakarítás. Mint a realistán feldolgozott valós események legtöbbjénél, itt sincs teljes happy end: a kétezer már nem gyerek, még nem egészen felnőtt közül végül alig ezer térhetett vissza hazájába ahol ugyancsak kemény munka várta őket. Egy órával később (21:00) tavalyi széria az HBO 3-on a korrupcióról és annak két oldaláról: egyiken a haszonélvező (Damian Lewis), másikon az ellene küzdő államügyész lohol Milliárdok nyomában. Közös pont az ügyész felesége aki a vállalkozónak dolgozik, de férjének (Paul Giamatti) is van egy legalább olyan sötét titka (szadomazo érdeklődési kör), és ha már sorozat, 01:20-kor természetesen folytatják a Wagnert is az M3-on. Közben negyed tizenegykor megint kubai téma a Cinemax 2-őn, más megvilágításba helyezve Castro rezsimjét. A kommunista éra nem csak a Buena Vista Social Club zenészeinek karrierjét vágta taccsra hanem Arturo Sandovalét (Andy Garcia) is aki az ottani jazz meghatározó alakja volt. A Legendás trombitás túlzások nélkül érzékelteti, mi is várt Kubában a „kapitalista” zenét játszókra, Sandoval a megtűrtségből akkor került a tiltottak közé amikor zenekara egyik tagja disszidált turné közben.
A természetet visszavágják :( rovat:
ma is tanultam valamit – Eltűnt a sziget, ahol a szovjetek a biológiai fegyvereiket tesztelték – Akkor végülis sikerült a kísérlet, nem? Jobb később mint soha...
Vízre szállt a legnagyobb atomjégtörő: „A Szibir a három méter vastag jégen is úgy megy át, mint kés a vajon.” – A TITANICRÓL IS EZT MONDTÁK Nagyon kellett ez így a globális felmelegedés kellős közepén:
Szeged méretű jéghegy szakadt le az Antarktiszról: „Az utóbbi években ez a harmadik leváló tömb.” – Jó-jó, de Szegeddel ellentétben ez lakatlan és lakhatatlan.
Usain Bolt egyetlen legyintéssel kiütött egy sünt – Próbálja meg ugyanezt egy grizzlymedvével vagy cápával. Oh, wait:
Behúzott egyet a brit szörfös a rátámadó cápának, megúszta: „A 25 éves orvos most azt mondja, lóg egy sörrel a profi szörfösnek, akitől elleste a cápahárító technikát.” – Ez még csak a kezdet, majd elkanászodik ő is:
Cápát kötöttek a motorcsónakjukhoz, bíróság előtt felelnek: „Három floridai férfi meglőtt egy állatot, majd csónakjukkal nagy sebességgel vontatták. Videót is csináltak szórakozásukról, ami felkerült a netre.” – Dobják őket az áldozat rokonai közé.
Lecsuktak nyolc csacsit: „Felzabálták a facsemetéket. Négy napot ültek Indiában.” – Ha nem erőszakolták vagy kövezték meg őket, tulajdonképp egész olcsón megúszták!
Bajban van a világ leggyorsabb cápája: „Hamar a kihalás szélére kerülhetnek, mert ízletes a húsuk, és a horgászok szeretnek velük küzdeni.” – Még egy ok hogy a cápáknak drukkoljunk.
nagykép – Ha így folytatjuk, nem lesz mit mutogatni: „Lenyűgözőek az év természetfotói, de minden második kép kihalófélben lévő állatokról készült.” – ...vagy nem halnak ki csak alkalmazkodnak a megváltozott követelményekhez:
galéria – Van kedvesebb látvány a rúdtáncos medvéknél?: „Lehet, de pillanatnyilag elképzelni sem tudjuk.” – Szomorú ez gyerekek, nagyon szomorú. Remélem a továbbtanulásukra költik és escortozást nem vállalnak :SSS
Bölényvadászokat keres a Grand Canyon – A fiúk A BÁNYÁBAN Németországban dolgoznak:
250 év után felbukkant egy vad bölény Németországban, azonnal agyonlőtték: „A WWF feljelentést tesz az emberre veszélyesnek nyilvánított vad kilövését elrendelő hatóság ellen.” – Egyetértek. Ha volt útlevele amivel átkelhetett az óceánokon, miért lőtték le?!
Hermafrodita jávorszarvast lőttek Svédországban: „Egy svéd vadász az éves jávorszarvas-vadászaton egy olyan állatra lett figyelmes, ami sem nősténynek, sem hímnek nem látszott. A The Local cikkéből sajnos nem derül ki, hogy előbb tűnt-e fel neki az egyértelmű nemi jelleg hiánya, vagy csak miután lelőtte, így a tettét, ha akarnánk se tudnánk az erdei LMBTQ(H)-közösség elleni brutális erőszaknak minősíteni.” – MAJD ELDÖNTIK EZT IS Deer lives matter, kilőni csak heteró példányokat szabad:
Megölhetik Svédország híres fehér jávorszarvasát – Na erről beszélek :))) Inkább kövesse a békák példáját:
SZERDA, DECEMBER 20.:
KNIGHTS FALL FROM THE SKY
Egy átlagos lovag eleste.
Talán érdemes:
Nyolckor a lassan kötelező nyomasztás érkezik a Cinemaxra Északról, pontosabban Hollandiából ahol egy kissrácnak kell választania barátai, hozzájuk csapódott új „barátja” meg az alapvető értékek között és elvinnie helyettük a balhét vagy kimondania hogy Elég! – ám ez esetben számíthat rá hogy nem lesz túl népszerű. Más. Valamit elronthattak az ajánlóval merthogy a Templomosok első részét nem találom, azt meg nehezen hiszem hogy 00:25-kor egyből a másodikkal kezdjen az HBO, ennyire még ők sem lehetnek felszínesek – ellentétben azzal amit leadnak mert megint jön a szokásos összemosás és hamisítás: az Arthur-mondakört és annak prominenseit vegyítik a keresztesháborúkkal, miért is ne, végülis alig ezer év van a kettő között (a lovag és a francia királynő összejövése ezek mellett eltörpül). Dan Brown és a Trónok harca találkozása a levantei csatában.
Nem érdemes:
Mozi+, 23:15 – Ha már hamisítás, anno nem mentem el az originál Bad Ass mellett és nem tehetem ezt a folytatásával sem: a Tökös csávó 2-nek már értelemszerűen nincs sok köze az elsőt inspiráló incidenshez, de halivúd gondolom leszarja hogy a valóságalap legutóbb is azt jelentette náluk hogy felcserélték a résztvevőket. Mindegy, szóval Frank Vega itt visszavonultan éldegélne és támogatná a feltörő boxtehetségeket ha legígéretesebb tanoncát nem ölnék meg drogdílerek így sidekickjével együtt újra önbíráskodnia kell – neki szabad, ahogy a haverjának is nála évtizedekkel fiatalabb kiscsajokat megkörnyékeznie. Szomorú Danny Glovert itt, ezen a szinten látni de majd gondolom róla is kiderül hogy fűre kell a pénz – még szomorúbb hogy elvileg lesz harmadik is ebből az izéből.
Kis hírek a nagyvilágból:
A Facebookból kisemmizett evezősikrek lettek a világ első bitcoinmilliárdosai: „11 millióval kezdték négy éve.” – A „kisemmizettek”, sőt viktorügói nyomorultak, LOL. Vannak még ilyen szegény gazdagok:
Vettek egy lakást, hogy hajléktalanok legyenek: „Nem verték át őket, önszántukból döntöttek így, sőt, még üzletet is csináltak belőle. Erről a házról van szó. Jersey City-ben található, 4 hálószoba van benne, és 345 ezer dollár az ára. Az 91,2 millió forint. Fogták és felújították a lakást, majd úgy döntöttek, hogy kicsit hajléktalan üzemmódba váltanak, hogy a hitelt minél hamarabb ki tudják fizetni.” – HAJLÉKTALANOK, MÉGIS MILLIOMOSOK Remélem valódi hajléktalanokhoz is eljut a két milliomos fotója meg hogy ezek a cifraszegények együtt zabálnak a rászorulókkal :SSS Apropó koldulás:
Eddig 17 millió forinttal támogattátok a 444-et, idén 30 milliót szeretnénk elérni: „Májusban indult a támogatási program, most összegyűjtöttük, miben tudtunk azóta előrelépni.” – Úgy látszik korrektort még tizenhétmiláért se kaptatok :DDD
reader – Elképesztő tények a Bibliáról: „Negyvennél is több szerző dolgozott rajta 1600 év során.” – Nem az a baj hanem hogy megint van egy önjelölt próféta aki belekontárkodna:
Ferenc pápa újrafordíttatná a Miatyánkot: „Ne vígy minket a kísértésbe", hangzik az úrimádság egyik sora a hivatalos fordításban. Ez szembe megy még a Biblia igazságával is.” – Ja, sehol nincs szó benne arról hogy ne kívánjuk a másét... Szerintem akkor már az Ószövetségbe is javítson bele mondjuk a Genezis könyvénél és ha már ott van a Tízparancsolatot is írja át arra hogy do what thou wilt. Most miért ne, ha blaszfémia, legyen kövér!
Ugyan már, csak egy láthatatlan dobozra rálépve legyőzi a gravitációt ez a cheerleader: „Ennél nagyobb tessék utána csinálni nincsen.” – De van, de van:
Mariah Carey láthatatlan széken ülve ad autogramot: „Egy fellépést szakított meg pár aláírás kedvéért. A videón úgy tűnik, mintha ülve dedikálna, de nem, feláll és nincs szék! XMASZ MEDZSIK!” – Semmi köze ehhez a kereszténységnek: ő gyíkember aki kemtrélt bocsát ki, ezért marad a levegőben!!! ÉBERSÉG!!!
Gyilkosságért körözik a boldogságügyi minisztert: „Az lett volna a feladata, hogy boldoggá tegye egy indiai állam lakosságát, ehelyett meglépett.” – Végülis ő boldog, és ez a lényeg: megölte akit akart, még nem kapták el, stb... :SSS
Danube institute – Észak-Korea ingyen biztosítja állampolgárai számára a lakhatást és munkahelyet is – NORTH KOREA IS BEST KOREA, csomagolom is a bőröndjeimet ^^ És basszus mintha ki lenne adva nekik, már itt is a következő diktatúramosdatás:
Tourmand – Tudtad? – 5 elterjedt tévhit Észak-Koreáról: „Csak egy államilag jóváhagyott listáról lehet frizurát választani a fodrásznál, és hasonló tévhitek, amikért a helyiek szó szerint kinevetnek, ha oda látogatunk.” – HA HA VERY FUNNY, és aki nem nevet egyszerre azt családostul viszik hátra agyonlövetni. Nap kommentje:
szellemkor 2017.11.28. 19:24:04
Belegondolok hogy esett volna nagyszüleink nemzedékének hogy ha idejárnak szörnyülködni meg röhögni rajtunk az ötvenes években a nyugati hellotourist-ok, vagy a holdkórosabbja otthon még kis színes cikkeket is írt volna hogy hát nincs is semmi probléma, csak kicsit másképp élnek. Vagy a náci Németországban sváci turistaként rácsodálkozni, hogy nahát nem is minden zsidót küldenek gázkamrába, hiszen van akin kísérleteznek, meg van aki dolgozhat is a munkatáborban. Ezt az egész észak-koreai turistáskodást égbekiáltóan cinikus és morálisan vállalhatatlan hobbinak tartom.
CSÜTÖRTÖK, DECEMBER 21.:
CSÚCSFOGALOM.
...de ki viszi át a túlsó partra?
Talán érdemes:
Filmbox Extra HD, 21:00: Csúcsforgalom – A régi idők krimijeit idéző 2007-es olasz darab ami Fanny Ardant miatt lehet jó, egyébként sima tanmese a kezdő pénzügyőrről aki előbb új seprűhöz méltón jól seper, később idősebb barátnéja (Ardant) hatására a sötét oldal felé húzódik… Ugyanitt maradva 00:20-kor újabb második világháborússág, ezúttal már az akció sűrűjében. Mikor egy helyiről kiderül hogy a németeknek dolgozik, a lengyel ellenállás hóhérát küldik utána és mivel ő egyben gyerekkori barátja, így a halálraítélt még egy utolsó szívességet kér (gondoskodjon a feleségéről). Ez eddig rendben is volna csakhogy a Hajtóvadászat „mai”, annak minden előnyével is hátrányával amibe a tarantinós történelemátírás is beletartozik. Az egy dolog hogy az ottani ellenállók messze nem voltak olyan kegyetlenek mint ahogy itt ábrázolják őket, ennél érdekesebb hogy miért teszik ezt, kinek lehet érdeke azt sugallni hogy a hazájukért harcolók legalább olyan durvák voltak saját honfitársaikkal mint a megszállók? Miért kellett jellegzetesen mostani erőszakot, trágárságot és droghasználatot belerakni és pont a „jók” oldalára? Ezzel max. Amerikában lehet növelni a bevételt de ott úgyis előbb mutatnák be a remake-jét …
More human than human rovat:
Visszatér Aibo, a Sony robotkutyája – More kutya than kutya.
Robotsegg segíti az autógyártókat: „Néha azért elviselhető, hogy a gépek elveszik az embertől a munkát.” – More segg than segg?! Csakazértis LESZAROM!!!
A jövő filmjeit algoritmusok generálják, itt az első kísérlet 3 percben – Szar, de még így is jobb mint a Twilight összes.
A robotújságírók már a spájzban vannak, és mindenkinél gyorsabban gyártják a tartalmat: „A világsajtó óriásai után a bulvárt is meghódította a robotújságírás. A Google által is finanszírozott, brit fejlesztésű RADAR cikkeit imádják a helyi lapok olvasói.” – ...és még ezek is jobban írnak ingyen mint az Indexen-444-en bárki tizenhétmilából :DDD
Ez a robotmadár pont olyan, akár egy igazi: „Messziről meg sem mondaná az ember, hogy kamu.” – More madár than madár.
Állampolgárságot kapott egy robot Szaúd-Arábiában: „Szaúd-Arábia felháborodott: kivételezettebb helyzetben van a humanoid, mint a nők.” – Lehet hogy férfirobot. Vagy focista:
Elképesztő, jövőre már nők is bemehetnek három szaúdi stadionba: „Most, hogy már a robotoknak is több joguk lett a szaúdi nőknél, lépni kellett valamit.” – Ne aggódjatok, a szomszédban már dolgoznak a megoldáson:
Mesterséges intelligencia minisztériumot hoztak létre Az Egyesült Arab Emírségekben – More sharia than sharia.
turista-szalámi – Utazás – Új Dubai a Kaukázusban – Baku: „Ezt érdemes tudni róla.” – More Dubai than Dubai? Azért a régit sem kell félteni:
Robotszázadot állít fel a rendőrség Dubajban: „Egyelőre csak egy robotrendőr állt szolgálatba, de 2030-ra a teljes állomány 25 százaléka lesz robot.” – Engem nem zavar amíg egymást fejezik le a robotjaik, lehetőleg négy fal között.
Itt a világ első szopórobotja: „A „megfizethető áron” kínált Arlan Robotics Service Droid 1.0-ra az Indiegogón gyűjtenek, a kitűzött 12 500 fontnak már az 50 százalékát összedobta 30 felhasználó.” – More szopás than szopás?! Előbb dugnám a micsodámat a fogaskerekek közé:
élet – Jó dolog a szexrobot, amíg meg nem öli a használóját: „Amennyi gyönyört ígér egy ilyen gép, annyi veszély is rejlik benne.” – Bezzeg akik megérdemelnék a veszélyeit azok spéci és biztonságos verziót kapnak belőle:
györfi – A szexrobotok megjöttek, de ez jó?: „A gyermekmolesztálók, nemi erőszak elkövetők kedvét vajon elveszi, hogy embertársaikon éljék ki vágyaikat?” – Igen, nyilván, főleg az alapján hogy egyes elmebeteg felhasználók még a méregdrága realdollokat is úgy verik-ölik mintha igazi nők lennének :SSS
Pornót nézni tanítják a mesterséges intelligenciát: „Szédítő újítások a világ legnagyobb szexoldalán.” – More pornófüggő than pornófüggő?! De nyugi, még ha Magyarországra jönnek sem vehetik el a munkánkat:
VISZLÁT SZOMBATON!