2018. 02. 05.
Prank’s not dead! (feb. 5-6-7-8.) + The Rest of 2017 vol. 7.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Prank’s not dead! (feb. 5-6-7-8.) + The Rest of 2017 vol. 7.

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, FEBRUÁR 5.:
JUDGE (FR)EDDY’S DEAD

0
Ghosts in the hell.

Talán érdemes:
21:35-kor
skizo-thriller a Cinemaxon egy mélyponton levő férfiről akinek a csávából a kiutat kitalált gyerekkori barátja jelenti. Ahogy a fiktív haverok általában, külalakra ő is pont olyan mint akinek a képzeletében létezett és először segít neki majd egyre károsabb hatással van rá – vagy nem? A Freddy/Eddy nagy kérdése hogy kettejük közül melyik vesztette el az uralmát maga (vagy a másik?) felett. Az átlagos német filmekhez képest meglepően okos művecske. Más. Nikola Tesla tovább foglalkoztatja a rendezők fantáziáját, negyed kilenckor egy öngyilkosság az ő egyik találmánya felé vezet egy magándetektívet (Greg Stuhr) a Sundance TV-n egy krimiszerűségben ami sokat markol (főleg a stáblistával: Janeane Garofalo, Matthew Broderick, Robert Vaughn, stb.), de keveset fog (forgatókönyve révén és mert az említett színészeknek csak kis jelenetek jutnak). Pedig az American Side-ban minden adott, az inventor személye, az összeesküvés ami befejezné egyik tervét, a helyszín (Niagara-vízesés), a noir-os megoldások, a másfél órás keret…mind-mind jobban járt volna egy szkriptdoktorral (aki lemarad, holnap 12:15-kor pótolhat). Ugyanitt maradva tízkor megint egy másikkal összekeverhető darab a Ghosts-szal aminek köze nincs a Demi Moore-féle romantikázáshoz, annál több a migrációs problémához: az itteni „kísértetek” zömmel illegálisan tartózkodnak Nyugaton hogy a szürkegazdaságban és feketemunkájuk gyümölcsével segítsék az otthonmaradottakat. Így tesz Ai Qin is aki Angliában melózik és tucatnyi sorstársával együtt egy kis lakásban szorong és az a remény élteti hogy miután a csempésznek törlesztett, elkezdhet a fiának gyűjteni. Nick Broomfield a Morecambe Bay-i kagylószedők tragédiáját játszatta újra amatőrökkel (akik nagy része szintén illegal alien), ez volt az a baleset amiben huszonhárman vesztették életüket és csak utólag derült ki hogy a segélyhívás helyett mindegyikük haza üzent. Bár az inga néha túllendül (lásd az angol őslakosok ábrázolását), nem árt megismerni a másik oldalt is, bár gondolom pont a Brexit-pártoló chav-ok nem néznek ilyeneket. Ha már túllendülés, Broomfield nálam is jelentős hátránnyal indul korábbi bevallottan elfogult doksijai (konkrétan az Őnagyfehérsége) miatt.

Jennifer Lawrence? LESZAROM.
...mert 2017-ben ő is megszállta Budapestet:
érvek, tények, vélemények – Gumicukor – Jennifer Lawrence nagyon szereti Budapestet, de csak két dolog jut eszébe róla – Nekem róla még így is csak egyvalami jut eszembe, az hogy LESZAROM.
Jennifer Lawrence a Veszélyes Faszfejek közé került – Miért, eddig nem az volt? LOL! – „A magyar zenekar klipjében véletlenül feltűnik a Vittulában szórakozó színésznő. Tekintse meg!” – Dehogyis tekintem, inkább LESZAROM.
Jennifer Lawrence rosszul lett Olivia Wilde színházi előadása alatt: „Senki sem hiszi, hogy terhes, viszont gyanús, hogy megint a soron következő új filmjére akarja ezzel felhívni a filmet. Csinált már ilyet.” – Szerintem megint berúgott, még jó hogy csak okádott és nem verekedett:
Jennifer Lawrence szerint Budapest a legszebb város a világon: „De annyira, hogy minden filmet itt kellene forgatni.”LESZARO De csak mert itt nyugodtan lehet férfiakat verni:
Jennifer Lawrence részegen rátámadt egy rajongójára egy budapesti bárban: „Igen, Lawrence kocsmai verekedésbe keveredett Budapesten, amit most mesélt el egy tévéműsorban.”LESZAR KÖ-VE-TE-LEM hogy mindenki tiltakozzon az agresszió és a tárgyiasítás e megtestesülése ellen! Ja nem, neki szabad:
Mozi – Jennifer Lawrence elmondta, miért seggfej a rajongóival: „Ezt nem mi mondjuk, hanem ő. De mi megértjük őt. Neki is kijár a szabadnap.” – ...meg mert ő amúgyis egy Veszélyes Faszfej, de csak míg fel nem tűnik egy trónkövetelő:
Pénisz okozott hüledezést egy ausztrál díjátadó vörös szőnyegén: „Kirin J Callinan nem habozott, mikor azt kellett megmutatni, van-e rajta alsógatya. Nem volt.” – Na és LESZAROM volt rajta?...csak mert most már van :)))
upsz – Adam Sandler nyitott sliccel lépett a fotósok közé: „Szóltak neki, gyorsan korrigált, közben vicces fejet vágott.”PEDIG MEG IS DUGHATTA VOLNA ŐKET LESZAROM és térjünk vissza Lawrence-re:
Jennifer Lawrence Budapest után most Pozsonyban forgatLESZAR Lehete ebből is egy South Park-epizód mint Russell Crowe-ból.
Jennifer Lawrence-nek nagy tervei vannak: „Venni akar egy farmot, és kecskét akar fejni.” – Én egyszerűbb dolgot tervezek, éspedig azt hogy LESZAROM.
Jennifer Lawrence nagyot bukó milliárdosnő leszRAKHATTAM VOLNA AZ OLIGARCHÁSBA IS akarom mondani MIÉRT, EDDIG MI VOLT? MUHAHA, azt remélem is!
Jennifer Lawrence repülőgépének mindkét motorja leállt; túlélteMEGHALT, MÉGIS TÚLÉLTE!!4 NÉGY44!! LESZAROM.
egy évig volt együtt darren aronofskyval – Jennifer Lawrence és pasija szakítottakLESZAR Így már az anyám! is érthetőbb. Ja, nem.
Gumicukor – Hemzsegnek a csinos celebnők a párizsi divathéten: „Jennifer Lawrence például egy nagyibugyi-fazonú alsóban mutatkozott a helyszínen. Megnéztük, melyik hírességek szépelegnek arrafelé.”Nagyibugyi?! TeLESZAROM!
fappening – Gumicukor – Jennifer Lawrence nem tudta feldolgozni, hogy kiszivárogtak a meztelen fotói – Le kell szarni és tanulni belőle. Ja, hogy ő nem tud:
Jennifer Lawrence-énél cikibb részeg sztorija biztos nincs!: „Jennifer Lawrence csütörtökön Jimmy Kimmel show-jában volt vendégműsorvezető így pedig alkalma volt arra, hogy Kim Kardashiannal sztorizgasson egy kicsit. (...) A két híresség azt idézte fel, hogy pár héttel ezelőtt az Oscar-díjas színésznő a Kardashian-klán nagybetűs Anyjánál, Kris Jennernél, vendégeskedett, majd a látogatás végén ruhátlanul parádézott. ’Megittam öt martinit és végül meztelenül kötöttem ki a szekrényében. Minden álmom valóra vált ezzel’ - idézi a színésznőt a People magazin, aki egyébként büszkén vállalja, hogy imádja a Kardashian valóságshow-t.” – Részeg is, igénytelen is, seggfej is...ARCONFOSOM: amikor a szimpla leszarás már nem elég!

 

KEDD, FEBRUÁR 6.:
MONKEY SEE, MONKEY
DO LOVE

0

Irány az idegenlégió!

Talán érdemes:
Este tizenegytől
Amerika válasza az Angyalbőrbenre a francia Idegenlégióról a Filmbox Premiumon amihez Tom Hardy teszi hozzá azt a bizonyos pluszt, ő játssza a frissen belépett két katona közül az egyiket (a másikat Paul Fox). A kiképzések során egyre közelebb kerülnek egymáshoz (na nem úgy, ezt még 2002-ben csinálták), ám a tényleges akciózások közben kiütköznek felfogásbeli különbségeik: Simon Murray (Fox) lassan elkezd szimpatizálni az algírokkal akik ellen kivezényelték és ez véglegesen eltávolítja haverjától… Valós történetből készült és kis költségvetésével együtt is nice try, még úgy is hogy több néven futott (Deserter, ill. Legion of Honor) bár jobb lenne ha az amcsik a saját f*ukkal vernék a csalánt, azaz a U.S. Army demokráciaexportjáról is ugyanilyen vehemenciával forgatnának. Mondjuk szavam se lehet mert nyolckor az AMC-n a(z ismétlésgyanús) Férfibecsülettel (és ugyancsak valóságalappal) bemutatják az ő hadseregükben masszívan jelenlevő szegregációt is egy feketebőrű katona, Carl (Cuba Gooding Jr.) és rasszista felettese, Billy Sunday (Robert De Niro) kapcsolatán keresztül, természetesen a jól elvárható fokozatokkal. Sunday előbb minden lehetséges módon egzecíroztatja majd mikor látja a teljesítményét, elkezdi tisztelni is. A harmadik fázisban ennek hangot is ad mikor Carl-t le akarják szerelni harctéri rokkantsága miatt, Sunday ekkor maga kerül olyan helyzetbe mint amiben a sokat alázott közkatona volt… 23:05-kor egy ritkán adott Romero-horror a Film Mánián ami kicsit a Freddy/Eddy-vonalat is továbbviszi: egy balesetben lebénult, tolószékhez kötött atléta SEKSZTERAPEUTÁT házi segítőt kap egy kapucinus SZERZETES majom, Ella képében akit – gazdája tudtán kívül – humanoid agysejtekkel turbóztak föl és furcsa szimbiózisba kerül vele, minden kegyetlen képzelgését valóra váltja ahogy egyre közelebb kerül hozzá. Mikor pedig az állatot kiképző nővérrel valami szerelemféle alakulnia ki, aZ OVERLY ATTACHED szerelmes Ella már féltékenységből cselekszik (az ő szempontjából jogosan, hiszen hosszú ideig egyedül ő, a majom vette emberszámba gazdáját), azaz egyáltalán nem túlzás a Majomszeretet, csak az alcím (Egy félelmetes kutatás) nem kellett volna már az eredetiben sem (ami nem annyira az mert több szerzőnél is előkerült ilyesmi románc). A befejezést a stúdió erőszakolta rá Romeróra, de Stanley Tucci mellékszereplése miatt így is érdemes (érte hagyja ott a lesérültet a barátnője) – meg mert a mostani hírek szerint nem csak majmok, de pávák is lehetnek „segítők” – el nem merem képzelni mire használhatják őket :SSSSSS És ha már állatok:

A természet visszavág rovat:
Best of 2017:
Eltűnik a világból a tigris és az oroszlán: „Hat nagy ragadozó élőhelyeinek több mint 90 százalékát elvesztette már.” – Szerencse hogy továbbmentek:
Megölte gondozóját egy tigris Angliában – ...és ennyi :(
Tányér méretű pókot találtak Mexikóban: „Az ijesztő pók barlangban él, de nem agresszív.”SEEMS LEGIT. Ja, nem.
Szégyent hoz a T. rex nevére a kannibál óriáshangya: „Most először látták az óriáshangya élő példányát, és kiderült, hogy igencsak szégyenlős.” – ...mint a fehér nyúl a Gyalog Galoppban.
A lepkék előbb fejlődtek ki, mint a virágok – Végre ezt is tudjuk! Már csak a tyúk-tojás kérdés eldöntése van hátra.
Két fejet növesztett az űrben egy laposféregWait, a challenger appears:
Kétfejű delfint találtak az Északi-tengerben: „Nagyon ritka jelenség a vízi emlősöknél.” – Nem annyira, ha ezt még az űrbe se kellett fellőni...
élet – Küklopsz-kecske született Indiában: „A bizarr külsejű, egyszemű jószágnak már el kellett volna pusztulnia, de egyelőre nem akar beletörődni sorsába.” – A Gonosz ereje tartja életben :SSS
Stormy, a tehén megunta a betlehemezést, inkább elment a városba csatangolni: „A philadelphiai rendőröknek kétszer is az utcákon kellett fogócskázniuk vele, mire rájöttek, hogy Stormy nem való a templomi jászolba.”Pedig még így is több keresnivalója van ott mint a macskáknak.
Berontott egy kutya a Macskák-előadásra: „A Broadway-en egy néző szolgálati kutyája szaladt utána az egyik éneklő-táncoló macskának. Baleset nem lett belőle, hülyehír igen” – De legalább jegyet vett?
élet – Démonarcú kecske igényelt rendőri intézkedést Argentínában: „Azt hitte, az indiai küklopsz-kecske után már nem érheti meglepetés? Ideje átértékelni a helyzetet” – Igazoltassák oszt’ jónapot.
Ezer rendőr támadt a calabriai polipra: „Hatalmas razzia volt az olasz csizma orrán.” – De egyetlen polipra minek ezer rendőr, legyen akár egy csizma orrán is? o_O
Vaddisznót üldöztek a rendőrök Budapesten: „A hetedik kerületben és az Újlipótban randalírozott a disznó.” – ...de így is normálisabb volt mint a bulinegyedes legénybúcsújárók.
Vaddisznó csobbant a Balcsiban – Lásd fentebb...
Vaddisznó kergette meg a brit nagykövetet Ausztriában: „Súlyos diplomáciai incidens a brexit árnyékában.” – Nem lehet hogy ugyanarról az állatról van szó?
Vaddisznók öltek meg három ISIS-est Irakban: „Rossz nádasban akartak elrejtőzni.” – Hát akkor nekik már ugrott a hetven szűz :DD
A lovat nem állíthatod be úgy, mint a Forma-1-es motort: „Először szerepelt magyar lovas magyar lóval a díjugrató vk-döntőn, ahol Bill Gates is tapsolt Szabó Gábornak és Bölcsésznek. Két percig tart az adrenalinlöket, ami a lovakban is szétárad.” – Dehogynem lehet beállítani a lovakat, lásd az alatta levő hírt:
Lovak vágtattak Szekszárd környékén az M6-oson, szemben a forgalommal – Az nem lehet hogy az autósok haladtak rossz irányba? LOL!
Szamárbarát zebrák garázdálkodtak Bátaszéken: „A cirkuszból elszabadult zebrákat végül a befogott szamarakkal sikerült visszacsalni.” – Megjöttek a klímamigráns zebrák?! ÉBERSÉG!
ma is tanultam valamit – A tó, négyzetméterenként 140 medúzával – Asszem mégsem a Karacsájnál kéne tartani a Balaton Sound-ot hanem itt :)))
Dühös tehéncsorda támadt gyanútlan turistákra egy karintiai legelőn: „Egy kutya bőszítette fel az állatokat, mentőhelikopter vitte kórházba a sérülteket.” – Csak kifejezték a véleményüket.
Fókát sodort a vihar az alaszkai Utqiagvik repülőterének kifutópályájára: „Fetrengett egy jót, majd elszállították.” – Szerintem ő is direkt csinálta...
Cola, a kutya olyan műlábakon fut, mint a paralimpikonok – Remélem az egyenlőség nevében majd rajthoz áll ő is ^^

 

SZERDA, FEBRUÁR 7.:
EGY HATÁS ALATT ÁLLÓ ÁRNYÉK

0

FeaTuring: teszt.

Talán érdemes:
Cinemax, 20:00 Vakfolt
– Belga keménykedés az ottani rendőrségről. Egy köztiszteleteben álló zsaru rövid úton leépíti imázsát amikor bejelenti hogy a helyi szélsőjobbos párt színeiben indul, majd utolsó bevetésével is ami kicsúszik az ellenőrzése alól. Ha Nabil Ben Yadir agenda-mentes lövöldözést csinált volna, egy szavam nem lenne, így viszont nem mehetek el a legnagyobb csúsztatása mellett: az itteni nacionalista párt tagjai azt hangoztatják hogy alapvető szabadságjogokat kell feladni a „menekültek legyőzéséhez”, ehhez képest Nagy-Britanniában és Németországban pont a kormányzó erők forszírozzák a netes meg egyéb tevékenységek figyelését. Bűnügyeknél maradva (de már politikamentesen) kilenckor Cedric the Entertainer ölti magára Victor bessoni gúnyáját a Filmcafén egy karakterrel akinek Fedőneve: Takarító vagy inkább gondnok, merthogy az emlékezetkisesésben szenvedő fickót ebbéli állásában tévesztik össze egy titkosügynökkel aki korrupt kollégái után nyomoz. Sokszor újrahasznosított ötlet egyszernézősen megcsinálva amit Lucy Liu tesz élvezhetővé (még akkor is ha a többségnek a születettfeleség Nicolette Sheridan lesz ismerős, lejt is egy aligruhás táncot ennek örömére).

Nem érdemes:
Ugyanitt 22:40-kor megint hasadt személyiség lesz terítéken az Árnyék hatással, de már jóval gagyibb kivitelben. Itt is elhatalmasodó rémálmokat kapunk de nincs cuki majom, úgyhogy ex-katona barátunk kénytelen lesz maga megvalósítani őket – vagy mindezt csak elképzeli? Mi volt előbb, a gyilkosságok vagy az álmok? Mintha a készítők se tudnák, így a befogadóra bízzák a megoldást, lásson bele ki mit akar, de ha megvolt a Tökéletes katona vagy a Mandzsúriai jelölt akármelyik verziója kb. tudunk mindent amit ebből a szituból ki lehet hozni és hát merítenek is bőven az említettekből (ahogy a Mechanikus Narancsból is). Sajnos ugyanide tartozik tízkor az Elszállt szerelem is a Sundance TV-n, hiába a gyönyörűen megkomponált képek, az összecsődített Nagy Nevek (Jodhi May, Michael Lonsdale, Derek Jacobi) és a Mercury Rev zenéje. Két hídépítőmunkás játszik élettel-halállal mígnem egyiküket baleset éri és meghal, társa pedig megfogadja hogy ezentúl két lábbal áll majd a földön de ez csak addig tart míg meg nem pillantja a városba látogató vándorcirkuszos lányát. Hogy a közelében legyen, még állást is vállal és üres óráiban akrobatáskodik, felkeltve ezzel a tulaj figyelmét aki szeretné rábírni egy featuring-ra... A Bye Bye Blackbirdöt egy idő után agyonnyomja a látvány és a gyenge szkript, bár ha az volt a cél hogy sötét és kibogozhatatlan legyen akkor elérték.

Halál a faszbúkra! rovat:
Best of 2017 vol. 1.:
Gyűlölni fogja a Facebook friss újítását: „Jobb, ha felkészülünk lélekben: hanggal indul majd minden videó a falunkon.” – Még szerencse hogy a mi falunkba nem vezették be az internetet, a blogot is agyagtáblára írom :DD
Reklámok kerülnek a Facebook-videókba: „Mark Zuckerberg videóbirodalmat épített és most pénzt akar csinálni belőle. A videók feltöltői is kapnak belőle.” – ...ahogy a gugli által közzétett cuccok eredeti szerzői is. Nyilván!
technika @ index2 – Hogyan győzte le Zuckerberg a Nagy Testvért? – Sehogy, mert ő maga az:
A Facebook sokkal többet tud rólunk, mint sejtenénk: „Már a bejegyzés közzététele előtt elkezdhetik az adatgyűjtést. Amit nem osztunk meg, azt megszerzik mástól, vagy megpróbálják kitalálni. Lehet tenni ellene, de sok lemondással jár.” – Ennek fényében különösen mulatságos a következő hírt olvasni:
Rákoppintott a kémkedők orrára a Facebook – Ideje lesz a Bagoly mondja rovatnak is lassan...
Ez a fickó az új Mark Zuckerberg: „És az új Steve Jobs is. Evan Spiegel egyetemistaként talált ki egy bugyuta csetprogramot, amit 3 milliárd dollárért vett volna meg a Facebook, de úgy dobta vissza az ajánlatot, hogy csak úgy füstölt. Tőzsdére viszi a Snapchatet, a Szilícium-völgy új rocksztárjaként ünneplik.” ÉDES FASZOM, bőven elég a régi, nem kell még az új is mellé!
Zuckerberg végre lediplomázik – Vajon mennyit fizethetett érte mert tanulni tuti nincs ideje...ja hogy nem fizetett és nem is tanult: „A Facebook-alapító díszdoktorit kap a Harvardon.”
Mégis lehet Nem tetszik-gomb a Facebookon – ...és aki megnyomja azért megy a fekete autó:
A Facebook segítségével büntetné a vallásgyalázást a pakisztáni kormány: „Az oldal üzemeltetői egyelőre mérlegelik, hogyan reagáljanak a felkérésre.” – Gondolom úgy ahogy a gugli meg az apple a kínai kormány ajánlatára. És igen:
A Facebook lefeküdt a thai kormánynak: „Az állami cenzúrához igazodva blokkolják a királyi családot támadó posztokat.” – Mondom, csak a fekete Pobeda hiányzik, de jön majd az is:
Németországban indul el először a Facebook kamuszűrője: „Élesben is indul az álhírek elleni harc.” – Nem is tudom miért pont ott. Ja de, ennek arrafele hagyománya van :DDD
Jelölni kezdte az álhíreket a Facebook: „Külön címkét kapnak.”Nap kommentje:

privilege 2017.03.07. 16:25:49
Tehát cenzúratestületeket állít fel a szólásszabadság hazájának egyik jelképe. Gyönyörű.
Aczél György, Berija és társaik megnyalnák mind a tíz ujjukat.

 

CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 8.:
CUKKOLNI SZABAD.

0
Merry pranskter.

Talán érdemes:
A port.hu-n nemrég számba vették a kindetraumát okozó „gyerekfilmeket” de valamiért kimaradt a tavalyi Év filmje, vagyis az Életem Cukkiniként ami listába tett társaihoz hasonlóan nagyon nem kicsiknek készült. Ez mondjuk nem gátolta meg a kritikusokat hogy ódákat zengjenek róla és pedzegessék, azért nem baj ha elvisszük rá a kiskamaszokat, de nézzük mit látnának, ha: Zukkinit egyedül neveli részeges anyja akit a srác "véletlenül megöl", így árvaházba dugják ahol nem találja a helyét míg egy új kislány nem érkezik… Összefoglalva egy nagyon szomorú történetben bolyonganak a tökéletesen leanimált, de (talán direkt) randa bábok amiket mintha a Cartoon Networkön és Nickelodeonon menő modern figurákról mintáztak volna, szóval végülis nincs nagy különbség a felnőtteknek meg a kisebbeknek szóló programok között és hogy ez jó vagy rossz, mindenki döntse el maga, én nem tudok neki maradéktalanul örülni, igazából nem is tudom ki lehet a célközönség, aki kíváncsi rá az 21:10-től Előszóval együtt megtekintheti az M5-ön. Valamivel később, 21:35-kor mozis doksi az HBO-on. Mi történik ha a két majdnem azonos alapanyagra dolgozó médium találkozik? Egyszerű: kitárul előttünk A film világa a Magnum-fotóügynökség képein, mert a riporterek mindent rögzítettek ami megörökítésre érdemes volt halivúd aranykorától egész mostanáig. Dokuknál maradva 22:50-től a modern trollok egyik előfutára, Joey Skaggs előtt tiszteleg a Sundance TV az Art of the Prankkal amiben – bár elvileg legújabb akciójának dokumentálása ürügyén tekint vissza múltjára – végül talán az a legnagyobb átejtés hogy Skaggs jelentőségét a valódinál nagyobbra fújják (a hihetünk az itteni állításoknak, neki köszönhetjük a fake news fogalmát). Mindezzel nem kicsinyítei akarom a munkásságát, csak tény hogy ami a karrierje elején újító és bátor volt arra végül kifejezetten számított a média miután felmérték, mennyi veszélyt/konkurrenciát jelent nekik (hosszú távon semmit), az Art of... ettől még szórakoztató és mentes Sascha Baron Cohen durvaságaitól is. Végezetül tizenegykor önparodisztikus robinhúdkodó harcművészkedés Hong Kongból a Film Mánián egy megfoghatatlan hétköznapi hőssel, Vasmajommal akire ráállítanak egy kisebb csapatot de börtön helyett együttműködés lesz az ügy vége amikor gonosz Shaolin-szerzetesek támadnak a környékre ahol élnek. Akinek menetközben beugrik a Részeges karatemester bármelyik része és Wong Fei-hung, az jó helyen kapirgál, ez a prequel az ő fiatalkoráról szól. Korrekt cucc, azt viszont csak remélni tudom hogy az Iron Monkey nem ebből merített ihletet a nevéhez.

HA HA VERY FUNNY! rovat:
...best of 2017 vol. 1.:
Sárga festéket dobtak New York egyik legismertebb szökőkútjába:„Valószínűleg viccből.”HA HA VERY FUNNY!
Van Nistelrooy Ronaldo halott apjával vicceltHA HA VERY FUNNY!
Gumicukor – Kit Harington ritka mód vicces ember tud lenni: „Mint kiderült: a Trónok harca színésze egy két lábon járó humorbonbon.”HA HA VERY FUNNY!
WTF? – Anorexiával viccelődő pulcsival sokkol az AmazonHA HA VERY FUNNY, megérdemlik hogy őket is szívassák egy kicsit:
A South Park irtó viccesen szívatta meg azokat a nézőit, akik az Amazon hangvezérelt otthoni asszisztensét használják: „Eric Cartman hangosan megmondta Alexának, hogy adjon hozzá egy herezacskót a bevásárlólistához és állítsa be az ébresztőt hajnalra.”HA HA VERY FUNNY Wait, a challenger appears:
Gazdája hangjának utánzásával rendelt ajándékdoboz-készletet egy londoni papagáj: „A rejtélyes rendeléssel meglepte tulajdonosát.” – Azt el tudom képzelni :DDD
A fejére betonozott egy mikrót a nagyokos mókamester: „A tűzoltók egy óra megfeszített munkával tudták kiszabadítani.”HA HA VERY FUNNY Wait, a challenger appears:
19 napon keresztül próbált kijutni a saját installációjából, végül ki kellett menteni: „A belga művész odaláncolta magát egy hatalmas márványtömbhöz, aztán elkezdett vésni. Nem sokon múlott.”De ha részévé akart válni a művészetének, miért nem hagyták?!
#életem – Amit mindenkinek meg kell tanulni a szabad élethez: „Sokan azzal nyugtatják magukat, hogy a másikat a szerencse, vagy a tisztességtelen előnyszerzés juttatta a sikerhez. Pedig a legtöbb rajtad múlik.”HA HA VERY FUNNY!
thebusiness – 7 módszer, amellyel karizmatikusabbá válhatsz: „A karizmatikusság is ugyan úgy elsajátítható, mint bármi más.”HA HA VERY FUNNY, inkább tanulj meg helyesen írni.
c:c – Roast: Káromkodós rutinhakni zsidóviccekkelHA HA VERY FUNNY, Év Műsora...és Nap kommentje:

Gery87 2017.09.03. 14:37:04
"A műsort 18-as karikával sugárzó RTL elég bevállalósnak bizonyult, voltak buziviccek (konkrét személynek beszólós is) és zsidóviccek, kapott a politika is, sőt, egy néger-cigányvicc kombó is becsúszott a rengeteg káromkodás, fasz, csöcs, picsa, bazdmeg mellé."
A színvonal nem változott, csak most nyíltan kimutatták hogy tiszta szégyen amit csinálnak....nem bújtak 12-es karika, meg az ösztönszintű proliság mögé.....ez már a bebaszott kocsmai mucsai suttyóság.
És ennek a szarnak a gyártáshoz kell diploma...atyaég.
De hát ez kell annak aki még néz TV-t...

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: éberség, LESZAROM, rest of, 2017

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés