2018. 03. 19.
Boltie, szarka, eladó (márc. 19-20-21-22.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Boltie, szarka, eladó (márc. 19-20-21-22.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, MÁRCIUS 19.:
PAPHOZ HOLDDAL SAJTTAL
0

Közel volt a tó, azabaj.

Talán érdemes:
Tíz előtt tíz perccel negyvenéves ifjúsági film az M3-on akkori (1978-as) problémákkal, de a Székács a köbön ma is fogyasztható még akkor is ha azóta a focihoz egyre keserűbb mellékízek ragadtak (mert ebben jeleskedik a minden másban bukdácsoló címszereplő). Váltsunk: jó kérdés hogy 23:40-kor hogy lehet Túl közel a naphoz lenni, de a Cinemaxnak még ez is sikerül egy francia bírónővel aki csalási ügyben nyomozva véletlenül megtudja hogy adoptált gyerekének apja a vádlott, férje pedig – csak hogy teljes legyen az összeférhetetlenség – a háta mögött elkezd tárgyalni a papára valló nővel. Éjjel 01:20-kor rövidke ijesztgetés a Cinemaxon Belgiumból a kísértethistóriák összes ismérvével: kíváncsi kislány és betegeskedő anyja kóborol a nagynéni öreg kastélyában és annak titkokat rejtő kertjében, ahol főleg a vonzza magához szinte mágneses erővel a gyermeket… Kis pluszmunkával simán lehetett volna egészestés. Ugyanennek fordítottja igaz a Francine-re amit a Sundance ad le 23:25-kor, itt mintha max. egy etűdre elegendő anyagot nyújtottak volna egy és negyedórássá és ez az idő túl kevés ahhoz hogy igazán szimpatizálni kezdjünk az egyedülálló Francival aki sintértelepen melózva talál magára miközben igyekszik mellőzni bűnözői múltja rossz beidegződéseit, hogy mégis ideválogattam az a magyar származású színésznek, Laurent Rejtonek köszönhető.

Hétfő? #LESZAROM.
s – Végre kiderült, mi az a fe­kete lötty a Prometheusban LESZAROM. Most miért, tényleg az:
origo - Belenéztek egy fehér törpecsillagba, nem hitték el, amit találtak – Hihetetlen de engem, amint épp LESZAROM.
ma is tanultam valamit – Mik voltak a holdraszállásnál először elhangzó szavak? – Lásd fentebb...
Az első szó, ami erről a képről az eszembe jut: para! – ...és rögtön utána a második: LESZAROM.
Mourinhónak a kiesésről az jutott eszébe, milyen jó edző – Ez érdekes, nekem meg az jut erről eszembe hogy mennyire LESZAROM!
Megvan, kié lesz Charles Manson holtteste, a kedélyek mégsem csillapodnak: „Eddig hárman küzdöttek a szektavezért testéért, most már azt is tudni, hogy miért. Egyikük megkapta, mégsem érezheti biztonságban magát.”BASSZUS, VEGYETEK MÁR FEL EGY KORREKTORT LESZAROM. A hullát, az új gazdáját, meg a másik két „örököst” is.
A Momo vicces, de nagyon béndzsa: „Vagy mi a jó szó arra a filmben, amiben a szülők elfelejtik, hogy volt egy siket fiúk, aki egyszer csak beállít a terhes feleségével?”HELYESÍRÁS PLZ A legjobb szó rá még mindig az hogy ÉV FILMJE LESZAROM.
appleblog - Kinyírja az Apple a MacBook Air-t, vagy például nem? – ...vagy például FIRST WORLD PROBLEMS LESZAROM?...
Addig fingott az utas, míg kényszerleszállást nem hajtott végre a gép Bécsben: „Hiába kérték, nem hagyta abba, a szomszédai megverték, a fapados gép leszállt. De a fingó maradhatott.”LESZARO Wait, a challenger appears:
Egy texasi bolti tolvaj beszart a rendőrautóban, és a szarba rejtette a drogot, a crackpipát és egy Valentin-napi üdvözlőkártyát: „Nem jött be a fondorlatos csel.”LESZARO Next contestant, please:
Elengedték a férfit, aki 47 napja nem szart a börtönben, nehogy kiderüljön, mit nyelt le a letartóztatása előtt: „Lamarr Chambers ellen bizonyíték hiányában ejtették a vádat, majd rögtön kórházba vitték. Nem sokáig örülhetett.”LESZAR And the winner is:
Fingása miatt kellett félbeszakítani egy kansasi férfi kihallgatását: „A 24 éves gyanúsított trottyokkal válaszolt a rendőrök kérdéseire.” LESZA Á, ő csak egy új típusú superhero:

0

KEDD, MÁRCIUS 20.:
MEGÚSZNI A SÜTIT
0

Make love, not avantgarde!

Talán érdemes:
A Film Mánia jó későn, 01:05-kor ad le egy 1984-es sulis vígjátékot aminek legfőbb érdeme Andrew „Dice” Clay, azaz a későbbi Ford Fairlane első mozis feltűnése (pont ahogy az Eszelős szívatásé volt Tupac nem is olyan rég). A Megúszni a sulit tőle eltekintve egyszerű leckefelmondás az elit gimibe nagyon más környezetből bekerült jófejről aki feltalálja magát – érthető, már az érkezése is úgy történt hogy egy ide fölvett gazdag srác lefizette hogy helyettesítse. A Golan-Globus ezzel ugyanazt akarhatta amit akciózásaikkal, azaz összeszedték a nagy stúdiók blockbustereinek legjobb pillanatait és leforgatták sajátjukként de a Making the Grade a szarka sokat akarásának állatorvosi lova: túl hosszú és nem is igazán vicces még úgy sem hogy a pótlást felbérelő egyszercsak visszatér. Másfél órában (és még több Dice-jelenettel) ez is jobb volna. Még később még egy kamaszos komédia vár ránk a DIGI Filmen de már lány főhőssel (Sarah Bolger) aki sokáig természetesnek vette hogy ritkán látja apját de amint maga is megteszi az első lépéseket a párkapcsolati társasjátékban, felteszi a legnyilvánvalóbb kérdést, hogy miben más a családja mint a többi – hát abban hogy anyja (Claire Danes) kb. az ő korában vállalta a gyerekszülést, a favágó papának pedig (James Marsden) első a pénzkereset. Mint megtippelhető, az anya másoknál keres vigasztalást és ez a nemi éréssel együtt még jobban összezavarja Lucy-t, fennáll a veszély hogy megismétli a mama hibáit úgy a pasizás mint szakmaszerzés terén, ahelyett hogy abban érvényesülne amiben tehetséges (szakácsmesterség). A Menők, mint mi hazánkban is több néven futott (Menőkor), de ez ne rettentsen el (ahogy az sem hogy itt is túl sokat akartak markolni így a végére kicsit szétcsúszik), a hajnali (02:10-as) kezdés már inkább riasztó, nem marad más mint felvenni…

Kis hírek a nagyvilágból:
Nindzsafrakció alakult a japán parlamentben – Támogatom.
b – Szaud-Arábiában betiltják a török sorozatokat ABSZOLÚT TÁMOGATOM EZT A KEZDEMÉNYEZÉST ISVagyis a politika kőkeményen beleszól egyes csatornák műsorpolitikájába.” – Mit rinyáltok?! Moziba még mindig mehetnek:
Szaúd-Arábiában újra lehet moziba járni: „A nyolcvanas években vallási alapon zárták be, most üzleti alapon újranyitják őket.” – ...és száz év múlva már lesznek női mozik is, kétszáz évvel később pedig koedukálják mindet ^^
Hihetetlen, ami Romániában történik: menekülnek az emberek az országból: „Az egész világon csak egy országban durvább a helyzet, a háborús Szíriában.” – ...eközben Mianmarban, Szudánban, Nigériában...
momentum – Magyarországra jönnek a német városokból kitiltott, szennyező dízel autók – ...és azabaj hogy nem mennek tovább :SSS
tév' – "Ember szava nem isten szava": „Ha valaki ateista, vagy legalábbis szkeptikus isten létezését illetően, az automatikusan elveszíti a józan eszét?”IGEN, és itt van rá a bizonyíték:
újra meg újra – Mi is az a hit?: „Az ateisták tényleg hitetlenek?” – ...olvashatjuk egy vállaltan sátánista blogban. Az ateistáknak amúgy annyira nincs szükségük ránk, keresztényekre hogy még a kabalájukat is tőlünk lopták :DDD HÜLYE ATEISTÁK, ATEISTA HÜLYÉK!!44 négy
XDDD – Henry Cavill most tudta meg, hogy két napja meghalt – ...mégis túlélte!!4
Orbán: Megnéztem a rekettyést – Nem tudom kihagyNI!
ciki – Fergie csúnyán beégett a himnusszalKirály Linda likes this.
Pedofilnak nézték, pedig a lányával utazott: „Rákos édesanyját látogatta a férfi, az angliai hotelben törtek rá, ahol a lányával szállt meg.” – Kicsit túltolták a mítút, de sebaj, járhattak volna rosszabbul is:
Boszorkánynak hitték őket, letépték róluk a ruhákat, ürüléket öntöttek rájuk: – Ilyen ez a POPSZAKMA Trónok Harca. Ja, nem: „Az indiai rendőrök elfogtak 11 embert, akik megaláztak két asszonyt.”Wait, a challenger appears:
így – Így jár, aki Egyiptomban megy kozmetikushoz: „Csúnyán feldagadt arc és kivörösödött bőr lett a kezelés eredménye.” – ...és akkor még meg sem kövezték.
la femmme – Pofán csapta az agitáló politikust a felszólalásával a tini: „Az úristenit neki, hogy itt vannak a választások, és bemasíroznak a politikusok az iskolákba!” – Jaj tényleg, a választások...Nap kommentjei:

rallus 018.02.19. 16:37:56
Ez egy nagyon tanulságos történet! Olyan, mint amikor Abraszimov pioner megállította a vonatot vörös nyakkendőjének lobogtatásával. Szívesen olvasgatnék még ilyeneket ezekben a kemény időkben...

Bolshevik 2018.02.19. 21:07:37
Fú erről az eszembe jutott, hogy a múltkor odatotyogott hozzám a hároméves gyerekem, és azt mondta:
"Apa, miért van az, hogy az interneten az emberek, azért, hogy autentikusabbnak hangozzon a mondandójuk, gyerekek szájába adják azt, amit valójában gondolnak, de a mondatszerkezeteken és a forrásidegen dialógusokon valamint a kacifántos körmondatokon általában lebuknak?"

Formál de Hidd 2018.02.20. 10:05:45
Teljesen életszerű a sztori. Villamoson minden nap így és erről beszélgetnek a tinik. Ja, nem.
 

SZERDA, MÁRCIUS 21.:
NATURAL BORN SUPERHEROES
0

Az UVA-Zacher szálló titka.

Talán érdemes:
Az HBO-n nyolckor a Marvel-fejőstehenek közül Pókembert és az ő Hazatérését láthatja aki még vevő az effajta istenutánzatokra. Vagy nem, mert ez a tavalyi rész a szokásosnál is gyengébb eresztés, az újítás, azaz a Bosszúállók jelenléte meg a legátlátszóbb marketingfogás („univerzumépítés”, LOL), ahogy az is hogy Szpájdörment ellátják a legújabb kütyükkel. A Pók,-és Denevérember násza csak idő kérdése ahogy az is hogy helyüket átvegye mutáns gyerekük. Nem vicc, csak May néni (Marisa Tomei) miatt érdemes esélyt adni neki. A hero-témát szatirikus formában is megkaphatjuk negyed éjféltől a Paramount Channelen a Superrel amiben ismét egy átlagos fickó, a szakács Frank Darrbo (Rainn Wilson) vedlik át igazságosztóvá, ugyancsak átlagos ok (megcsalás) miatt. Mikor sztriptízesként „dolgozó”, ex-drogos asszonya (Liv Tyler) rácáfol a mondásra hogy kiből lesz a legjobb feleség és visszatér a díleréhez (Kevin Bacon, született rosszfiú), férje azt hiszi elrabolták és Crimson Bolttá (jó kis pornós név, LOL) vedlik át. Persze kell egy sidekick és ő is megtalálja a magáét egy őrült képregénybolti eladónőben (Ellen Page) akivel egyre kisebb kihágásokat büntetnek egyre keményebben így Bolt és Boltie-ból hamar Mickey és Mallory kettősévé avanzsálnak. Azabaj hogy ezek a zsánerparódiák egy-két kivételtől eltekintve lassan ugyanolyan unalmasak lesznek mint amit karikíroznak még akkor is ha komolyságot-üzenetet csempésznek bele („az önbíráskodás rossz, értem?”). Az meg hogy Isten hangját Rob Zombie szolgáltatja…á, hagyjuk, a kiontott vérmennyiségből ítélve a direktori székben is ülhetett volna. Más. Nincs kizárva hogy valami évfordulója van a Sacher családnak mivel egyből kétszer is foglalkoznak velük, előbb 20:10-kor az M5-ön egy doksival ami realistán meséli el hogyan lett Anna Fuchs-ból Bécs királynője, immár Anna Sacherként és a szállodája révén. Nyilván nem ő volt korának egyetlen jó értelemben vett erős nője, de működése mindenképp hozzájárult ahhoz hogy ma már jóval több érvényesülési lehetősége van a „gyengébbik” nemnek. Ugyanezt a sztorit miniszériában is láthatjuk háromnegyed tízkor a Duna TV-n a Sacher Szállóval, úgy felerősítve a cég és vezetőnője körül kialakult mítoszt hogy szinte háttérbe szorítják a köré írt egyéb utólagos figurák (például az Operaház pincéjében lakó FANTOM Marie Stadler).

A természetet visszavágják :( rovat:
Vonattal is menekültek a petárdák elől a kutyák – Remélem jegyet azért váltottak :SSS
Betiltották az elefántcsont-kereskedelmet Kínában: „Eddig évente 30 ezer afrikai elefántot öltek le orvvadászok ezért.” – Nem baj, ezt a problémát is megoldották:
Megölték az elefántok és orrszarvúk védőszentjét: „Kenyai otthonában holtan találták Esmond Bradley Martint, akit az afrikai elefántok és orrszarvúk védőszentjének tartottak állatvédő körökben - írja a BBC. A rendőrség szerint egyértelműen gyilkosság áldozata lett - szúrt sebet találtak a nyakán -, de jelenleg úgy gondolják, a gyilkos nem tudta, ki az áldozata, nem az állatvédő tevékenysége miatt ölte meg, vélhetőleg egy egyszerű betörő volt, akit Martin megzavart.” – Ja, nyilván! SEEMS TOTALLY LEGIT!!44 négy
Azonosították a kórt, ami kiirthatta az egész azték civilizációt
– Hát, jobb később mint soha... :SSS
2015-ben egyszer csak összeesett 200 ezer tatárantilop és megdöglöttek: „Az állomány nagyobb része kipusztult. Azóta sem tudjuk biztosan, mi történt.” – Egyszer majd ez is kiderül...vagy nem.
Az ember terjesztette a pestist Európában: „A patkányok voltak a fő gyanúsítottak.” – Még nem késő rehabilitálni őket!
Három év letöltendőt kapott, aki felgyújtott egy sünt; az ügyészség enyhítené a büntetést: „Kifejezetten tovább táplálta az általa gyújtott tüzet, megakadályozva azt, hogy az állat esetleg el tudjon menekülni” - indokol a vád.” – Én nem enyhíteném, az csak olaj a tűzre:
13 majom pusztult egy angliai tűzben: „Egy szafariparkban ütött ki tűz kedden reggel.” – Biztos a majmok voltak. Ja nem:
Elpusztult koalát találtak egy oszlophoz csavarozva Ausztráliában – Ugyanazt az elkövetőknek oszt jónapot.
Az élő állatokat boncoló tanár elismerte, hogy hibázott: „Áramot vezettek a békába, élő csibét boncoltak egy keszthelyi gimnáziumban.” – Lásd fentebb... Wait, a challenger appears:
Majmokon tesztelte a kipufogógázt a Volkswagen: „Az autógyártó bocsánatot kért a kísérletek miatt.” – Mielőtt a majmok jogaira hivatkozva mítúzni kezdene bárki is, egy aprócska tényről se feledkezzünk meg:
Embereken is tesztelték a dízel füstjében lévő gázt – Nagyon nem kéne :SSS
Halálra gázoltak egy zebrát: „Az állat egy struccfesztiválról szökött meg, gondolom csak azért, hogy még zavarosabb legyen a sztori.” – Nincs itt semmi zavar, majd eldönti, mi akar lenni, zebra, strucc, delfin, fiú, lány, egyéb:
30 éven át tartó kapcsolat után poligám szerelme mellé temetik Thomast, a vak biszexuális gúnárt – Eközben a heterók magányosan halnak meg:
Meghalt Nigel, a magányos szula, aki csak betonmadarakkal tudott barátkozni: „Szoborbarátai mellett találták meg a madarat, aki évekig udvarolt hiába egy betondarabnak. Így megy ez.”FOREVER ALONE, mondta sündisznó, miután lemászott a drótkeféről :(((
Állatokat áldoztak fel Texasban, tucatnyi embert letartóztattak: „Egyelőre ismeretlen szertartás keretében több állatot feláldoztak Texasban, írja a Time. A hatóságok tucatnyi ember letartóztattak.” – Biztos ezek is keresztények voltak!!! Ja nem: „(a) rendőröket egy garázsba riasztották, ahol a rajtaütés során egy nő éppen állatokat darabolt, egy másik ember pedig egy leölt csirke vérét csorgatta egy konténerbe. Több feldarabolt állatot, köztük levágott kecskefejeket és sok csirkét találtak. Egyelőre vizsgálják, pontosan mi történt.” – Gondolom a sátánista blogok majd erről is megírják az igazat. Ja, nem fogják.
Kidobta a kutyáját a panellakása erkélyéről egy férfi Dunakeszin: „Egy nő épp arra járt, rögtön fel is jelentette, akár két évet is kaphat.”KEVÉS, de azóta itt is feltűnt egy trónkövetelő:
Nem engedték fel vele a repülőre, ezért a vécén húzta le lelkitárs hörcsögét egy amerikai egyetemista – Hát, akkor az ő esetében nem működött ez a lelkitársas érzékenyítés. Nap kommentje:

0
CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 22.:
MÉHÉSZ LESZEL VAGY TENGERÉSZ
0

If you’re fond of sand dunes and salty air…

Talán érdemes:
Nyolckor Angelina Jolie szívügye a DIGI Filmen ami prófétikusnak bizonyult, nem sokkal utána szét is ment a Brangelina-duó mintha csak lemodellezték volna a Tengernél regenerálódó, menthetőt menteni akaró férjet-feleséget. Roland és Vanessa másfél évtizednyi együttélés után válaszúthoz érkeztek amire külön emlékezteti őket a szomszédjukba költözött, frissen egybekelt pár… Míg Vanessa az ő sekszuális életüket nézi-hallgatja a falon keresztül addig Roland a megözvegyült csapossal beszélget – és persze iszik is, mert azt kell, mígnem ő is felfedezi a másik szobába nyíló „kilátást”... Jolie-nak érezhetően fontos volt (ő dirigálta és a forgatókönyvért is ő felel), de mintha pont az ellenkezőjét érné el annak amit akar: az érzelmeseknek bejöhet de a többség számára nem lesz több mint bő két óra first world problémázás (hejj, de szar is Máltán meg a Francia Riviérán dekkolni!44 négy) aminek a végén mindenki Pitt-tel fog együttérezni. Sajnos el kell ismerjem hogy Polanski a Keserű mézzel mélyebbre vájt ugyanebben ahogy azon hetvenes évekbeli francia art movie-k is amikből Jolie nemcsak ruhatárat, zenét de egész jeleneteket is átemelt. Megint más: a mostani városátépítés új aktualitást ad a Tűzoltó utca 25.-nek amiben egy bontásra ítélt bérház múltját, az itt átélt jó és rossz eseményeket idézik fel magukban álomszerűen a lakók (ha már aludni nem tudnak a zajtól). Szabó István rendezése és Sára Sándor operatőrködése mellett az is kuriózum hogy neves színészeink (pld. Pásztor Erzsi) mellett Zelk Zoltán is benne van, nagy kár hogy csak éjfél előtt tíz perccel kezdi a Duna TV.

Gianna Michaels rovat:
na? – Gumicukor – Megismerné ezt a nőt a reptéren? – MI AZ HOGY, NAGYONIS, ezer közül is:
Sztárallűr deluxe: ez a törülközővel letakart fejű lány, egy elég híres színésznő – Hiába bujkál, felismerem:
Mozi – Soha ki nem találnád, ki van a maszk alatt: „A maszkmesterek csodákra képesek, és olykor képtelenség felismerni a színészt a latex alatt.” – Nem is tudtam hogy Gianna S&M-et is bevállal :SSS
A legszexibb ruhák a Victoria's Secret afterpartijáról: „A bugyibemutató után a modellek nem vették rögtön fel a télikabátot. Ön szerint ki nézett ki a legjobban?” – Gianna Michaels.
Hű de rég nem láttuk őt! Felismeri még?: „Jó húsz éve már, hogy a csapból is ő folyt, viszont abszolút remekül áll neki, hogy már túl van az ötvenen. Elton Johnnál gálázott most, de ki is ő?” – Az örökifjú Gianna Michaels:
gálacsata - Zimány, Ónodi, Sarka – ki volt a legszebb? – Gianna Michaels.
Na ki volt a legszexibb az American Music Awardson?: „Volt itt minden, a combvillantástól a szuperszűk ruhákig - melyik megjelent híresnőt tartja a legdögösebbnek?” – Még mindig az ott meg nem jelent Giannát...
hoppá! - Ki lesz az X-Faktor negyedik mentora? Tóth Gabi? Rúzsa Magdi? – Nagyon remélem hogy Gianna Michaels!
ilegalbeauty – Megfilmesítik Harry herceg és Meghan Markle szerelmét: „Már az is megvan, kik fogják őket játszani!” – Én és Gianna Michaels, már ha minden jól megy :)
nehéz dönteni – Ariel Winter vagy Ashley Graham néz ki jobban edzőestélyiben? – Nem nehéz dönteni ha csak egy filmet is láttunk Giannától.
Velvet – A legszexibb magyar politikus nem más, mint...GIANNA MICHAELS! Idén is rá fogok szavazni!!!
2018 emlőse: a földikutya: „Tavaly a mogyorós pele volt, idén a határkerítés miatt veszélybe került földikutya az év emlőse.” – Valamit elnézhettetek mert 2018 fő emlőse továbbra is Gianna Michaels:

0

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: Gianna Michaels, LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés