Mágikus Bertalan
2018. 05. 12.
Being benign Bening. (máj. 12-13.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Being benign Bening. (máj. 12-13.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, MÁJUS 12.:
WHITE TIE, BLACK LODGE
0

The Man From Another Plothole!!4 four

Talán érdemes:
Fél kilenckor drámázás az orosz egészségügyről a Cinemax 2-őn. Egy munkájáért élő mentősre egyszerre nehezedik a felelősségtudat, elhanyagolt felesége (egyben kolléganője) sirámai és frissen kinevezett felettese zsarnoksága, érthető ha nem csak páciensei hanem ő is Szívritmuszavarokkal küzd. Kézikamerás majdnem-cinema verité ami ugyan nem egy Kórház a város szélén de már amiatt is érdemes belenézni hogy tudatosuljon: bizonyos problémák országfüggetlenek és mindenütt jelen vannak. Más. Aki már a Szelektív vallást is bekajálta Morgan Freemantől az örülhet, újra ő lesz a kalauzunk és ezúttal A féreglyukon át vezet minket egész a kis szürkékig – vagy pont arra a konklúzióra hogy valójában egyedül vagyunk. Mindezt újfent ilyen nyúédzses szemszögből közelítik meg, az Istenélményt leredukálva sima agyi folyamatra, a gond hogy hatásosan mossák össze az áltudományt a valódival, azaz biztosan lesz aki elhiszi amit lát. Előszóstul 20:40-től kezdik az M5-ön, részemről kihagyom, ahogy kilenctől a Dunán az Eurovízió-döntőt is. Ne értsd félre, remélem hogy nyerünk, csak a körítés nem tetszik:

eurofaktor – Csak nők vezetik az Eurovíziót idén: „Tavaly a verseny történelmében először három pasi vezette a műsort, így idén csak nőkkel találkozzunk.” – Elvtársak, mi ez a gender assume? És mi az hogy „csak nők”? Koncsíta nem ért rá?! ÉBERSÉG!! Nap kommentje:

midnightcoder2 2018.01.07. 10:33:31
Az hagyján, de mindegyik ember! Sőt, élőlény!

Vele egyidőben (21:00) egy 2008-as remake a Prime-on George Cukor 1939-es vígjátékából. A Nők sztorija annyi hogy Mary Haines (Meg Ryan) tudtára jut élete párja „elkalandozása”, ezt megosztja öribarinőivel is hátha tanácsot adnak neki ám miután egyikük (Annette Bening) az újságjában megszellőzteti az infót, Mary elvonul a hozzá két legközelebb állóval (anyjával és lányával). Ez még oké is lenne de a már akkor felszivárgó polkorrektség nevében kellett bele drogpropaganda, nagyon haladó leszbikus és nagyon cikire vett normális (gyerekközpontú) anyuka is (ahogy Mary apja is aki pont akkortájt rúgja ki mikor a férj félrelép). Mindeme sekszésnyújorkosítás azt eredményezi hogy a Women „mai” verziója elavultabbnak hat mint elődje, még meglepőbb hogy Diane English-nek köszönhetjük az itteni asszonyi kliséket, na meg a pletykák szerint Bening-nek aki nem tudott belenyugodni hogy anno milyen pletykafészeknek ábrázoltak mindenkit, pedig az alapul szolgáló színdarabot és belőle a forgatókönyvet is nők írták (előbbit Clare Boothe, utóbbit Anita Loos és Jane Murfin). Emlékszünk hogy ünnepelték a Black Panthert amiért kizárólag feketék játszottak benne és dolgoztak rajta? Na a Women ugyanaz tíz évvel korábbi és női kiadásban (bár itt a kamera mögött még találhatunk férfiakat). Még valami: Cukor eredetijében ott volt Norma Shearer és Joan Crawford, utóbbi szerepét itt Eva Mendes kapta meg és a szövegkönyv mellett itt ütközik ki legjobban a különbség régi meg az új között (és szomorú hogy Carrie Fisher jobban néz ki a szétoperált Meg Ryannél) és akkor itt is a

Remake rovat:
Stallone új Rambót forgat: „Írja és rendezi a filmet, ő lesz a főszereplő is. John Rambo a mexikói drogmaffiával számolna le.” – OK, ő írja és főszerepli is, de ki fogja eljátszani?
Kritika – A Taxi 5 egyszerre erőszakolja meg a Peugeot-t és a Black Eyed Peast – Pont emiatt ez az Év filmje.
A Bosszúállók 3 olyan, mint a félbehagyott dugás: „A nevéhez híven a Végtelen háború nagyon hosszú, és érződik, hogy ez csak a teljes történet egyik fele. 10 év alatt 18 film kellett, hogy ide eljussunk.” – ...és én ezekből egyet se láttam pedig biztos mind Év filmje volt :DD
27 év után folytatódnak a kretén Bill és Ted kalandjaiÉv filmje lesz ez is, érzem.
Úgy tűnik, a hatodik lesz az utolsó Sharknado-film: „:(((((( Nem készül több Cápavihar.” - ...and nothing of value was lost.
Mozi – Bizonytalan a Mad Max-folytatások sorsa: „A Mad Max: The Wastelandre a legjobb forgatókönyv szerint is hosszú éveket kell még várnunk.”ÉS AKKOR MÉG NEM IS ÍRTÁK MEG HOZZÁ A "LEGJOBB" FORGATÓKÖNYVET, LOL Lásd fentebb, bár a cápákat jobban sajnálom.
előzetes – A Deadpool 2 újraértelmezi a szuperhősfilm-folytatásokat: „Nagyobb, drágább, taplóbb, erőszakosabb. Kábé ez várható a tuskó szuperhősfilmtől.” – Neki lehet, mert van akinek nem:
Könyves – Egy rasszizmussal vádolt író újraírta a regényét – ...és ahogy Dunhamnál, itt felfalja leányait a genderforradalom: „Keira Drake (...) 2013-ban kezdett el dolgozni első ifjúsági fantasyregényén (...), amelyben arról akart írni, hogy a privilegizált helyzetben lévők milyen könnyen hajlamosak megfeledkezni mindenki más szenvedéseiről (...) azon kezdett gondolkodni, hogy mi lenne, ha egy hozzá hasonlóan védett és privilegizált fehér ember egyszer csak egy háború kellős közepén találná magát, amit két erőszakos törzs vív egy idegen országban. Regényében egy Kontinens nevű helyre helikoptereznek el a kiváltságos turisták, hogy biztonságos magasságból megtekintsék az egymást lemészároló őslakosokat. Miután az egyik helikopter lezuhan, a narrátort, Vaelát egy helyi lakos menti meg az ellenséges törzs karmaiból, akik épp készülnek megerőszakolni.”SEEMS TOTALLY LEGIT, Amy Elizabeth Biehl likes this. Ja, ő már nem. – „Drake az egyik háborúzó törzset topinak nevezte. A topiknak vörösesbarna bőrük van, az arcukon harci festés, és bárkit könyörtelenül megtámadnak a nyilaikkal. A szerző nem gondolt arra, hogy erről bárkinek is a hopi indiánok jutnának eszébe, illetve a hopik fiktív, rasszista változata (...). (...) Jenny Trout, aki romantikus regényeket és fantasyt ír, pár éve hasonló botrányba keveredett, és (...) felteszi a legfontosabb kérdést: hogyan jelenhettek meg az övéihez és a The Continenthez hasonló könyvek, és meg is válaszolja azt. Fehér írók írnak rasszista könyveket, a kiadók pedig nem elég diverzek ahhoz, hogy észrevehessék a problémás pontokat, vagy meg sem hallgatják a kritikát.” – Jaja, HINAUS MIT UNS, szerencsére már megvan a megoldás: ”A fehér hős a más/sötét színű gonosz ellen nem újdonság a fantasy irodalomban, elég csak A Gyűrűk Urára vagy a Narnia krónikáira gondolni. Tolkien és Lewis mindketten a brit birodalom fénykorában születtek, a másoktól való félelem és a velük szembeni gyűlölet pedig mélyen bevésődött az európaiak képzeletébe. Mivel a kortárs fantasy is lewisi és tolkieni alapokon nyugszik, talán nem is meglepő, hogy Drake őket próbálta utánozni.” – Mondom, felkészül: LOTR, Egri csillagok...és persze Bradbury örökbecsűje:
Könyves – Bradbury disztópiájában érzéki gyönyört okoz a könyvégetés: „65 éve jelent meg a könyvfóbiás totalitárius diktatúráról szóló Fahrenheit 451. (...) A mostani HBO-adaptációban Guy Montagot Michael B. Jordan játssza (Fekete párduc, Drót, Tiszta szívvel foci), a másik főszerepben pedig Michael Shannon látható (A víz érintése, Éjszakai ragadozók, Boardwalk Empire - Gengszterkorzó).”ÉDES FASZOM, nem tanul az HBO a RHPS-remake buktájából?


VASÁRNAP, MÁJUS 13.:
IT’S A TRAP, ADMIRAL...
0

...but it's wonderful.

Talán ismétlés, biztosan érdemes:
21:05-kor Szabó István 2004-es alkotását (egyben Annette Bening eheti második jelenését) tűzi műsorra a Duna TV ami az 1930-as évek Angliájának színházi kulisszái mögé visz minket (és sokkal jobb mint a szombati nőpóveresdi amire még hajaz is egy kicsit). CHRISTOPHER Julia Lambert (Bening) élete a munkája – vagy csak nem tudja leválasztani a privátszféráról? Netán aki eljut a hírnév egy szintjére az onnantól nem tehet mást mint a róla kialakult képet ápolja vagy arra rájátszik? Akárhogy is, Csodálatos Júlia mindennapjai, kusza kapcsolatai vannak olyan érdekesek mint az általa alakított karakterek: félrelép és megcsal hogy őt is megcsalják... Nyitott házasságába még férjének is belefér egy affér, Julia azonban rájön hogy ifjú szeretője egy másik nő iránt eped aki ráadásul tehetséges is – annyira hogy elmegy Julia menedzser-férjéhez meghallgatásra és úgy tűnik, átveszi a helyét is („csak” megfogadta a tanácsot amit Lambert adott neki még mielőtt látta volna mi a dolgok állása). W. S. Maugham színműve nálunk is nagy karriert futott be (igaz más néven) és jó lenne ha előkerülne egy felvétel Ruttkai Évával a címbeliként.

Talán érdemes:
Cinemax 2, 20:30 – A pop királya a Közel-Keletet se hagyta hidegen, legalábbis erről akar minket meggyőzni a Jackson Sheikh amit 2017-ben csináltak Egyiptomban, és ebben minden benne van, leginkább hogy meg akarják vele mutatni milyen jól is ment a demokratizálódás. Mondjuk ehhez nem ártott volna hihetőbb történet az egyszeri imáménál akire gyerekkorában, anyja elvesztésekor nagy hatást gyakorolt Jacko és felnőve ex-bálványa halála maga alá temeti, eszébe juttatva milyen is volt mielőtt zenerajongását vallásra cserélte volna. Max. kuriózumként lehet érdekes.
Film Mánia, 21:00 – Az oroszok nemcsak politikai palettán hanem a filmiparban is vissza akarnak térni, de az Admirálissal egyszerre két legyet üthetnek: letudhatják az első világháborús és a mozis sikereket is. Kolcsakra, az ígéretes ellentengernagyra felfigyel a cár és flottaparancsnokot csinál belőle, őt azonban ennél jobban érdekli felettese felesége (lám a nőkre is gondoltak a romantikus szállal). Ezzel töbszörösen megbonyolítja tulajdon helyzetét mivel otthon őt is család (asszony, gyerek) várja, közben kitör a forradalom ami által barátunk végképp üllő és kalapács közé kerül… 2008-as, gigászi tabló melynek értékéből jócskán levon elfogultsága – ezen viszont olyan, ma már hiánycikk értékekkel javít mint hazafiasság, becsület így aki kicsit is visszasírja a pre-kommunista időket megbocsátja a hibáit is. A napot 22:55-kor egy olasz seksz-komédia zárja a Dunán ami nem árul zsákbamacskát: A köz szemérmével foglalkozik, azaz a társadalom (mű)felháborodásával mindenen ami kicsit is sekszy. Alberto Sordin túl (aki nem csak rendezte de játszik is benne) még Claudia Cardinale és Philippe Noiret szól mellette.

A seksz, a szipu rovat:
Katalin hercegné nem nyakalhatja úgy a sört, mint egy éveNo problem, én iszok helyette is. EGÉSSÉG!, persze csak észszerű határokon belül:
Kidobták a kocsmából, autóval ment vissza a brit férfi: „Számos vendég megsérült a hajnali támadásban.”DE LEGALÁBB NEM PAKOLTA TELE ROBBANÓANYAGGAL Wait, a challenger appears:
Egy szolnoki fiúnak annyira kellett az alkohol, hogy fojtogatni kezdett érte egy járókelőt: „A bevásárlószatyrában lévő piára pályázott.” – Hát igen, megjönnek a fiatalok, tombol bennük az alkoholizmus...
Fejbe lőtte 13 éves nővérét egy 9 éves fiú egy játékkonzolért: „Amerikában is példa nélküli az eset.” – Dehát pont most volt róla hír hogy játékfüggőség a WHO szerint sem létezik, ezért róla említés se tétessék!!!4
Összekaptak a kábszeren, esernyőtartóval (!) támadt egy magyar férfira egy marokkói Innsbruckban: „Életveszélyesen sérült, mégis saját lábán távozott a kórházból a magyar férfi. A cucc árán balhéztak össze a 15 éves marokkóival” – Megjönnek a fiatalok, tombol bennük a teljes legalizálás.
stopstd – Egészség –Hogy kaphatsz el szex nélkül is nemi betegséget?: „Sokan élnek együtt kisebb-nagyobb betegségekkel - a gond nem csak a nem akarás, a legtöbben nem is tudnak róla, hogy betegek.” – ...és vannak akik aktus során kapják el még akkor is ha védekeznek:
Életfogytiglani börtönt kapott a brit, aki szándékosan fertőzött HIV-vel: „Ha partnerei nem akartak óvszer nélkül közösülni vele, akkor direkt kilyuggatta a kotont.” – Remélem a TASZ már letette az óvadékot hisz maguk mondták: A HIV CSAK EGY VÍRUS, NEM BŰNCSELEKMÉNY!!4 négy
Több száz képet találtam a gépén: a hölgyismerősei meztelenül: „Olvasónk élete első szerelme egy nála jóval idősebb férfi volt. Amikor nagy sokára összeköltöztek, jöttek az egyre kellemetlenebb meglepetések.” – Őszintén: ha pornósok meztelen fotóit találta volna meg akkor más lett volna a reakció?
újra – A női szexualitás vallási démonizálásárólÉDES FASZOM, de szánalmas egy „férfi” tollából olvasni a férfiellenes dumát: „Az iszlám és a kereszténység patriarchális vallások, amelyek a patriarchális kultúrában gyökereznek. Mint ilyen, mindkét vallást áthatják a női szexualitással kapcsolatos patriarchális hiedelmek. A kereszténység sikeresen démonizálta a női szexualitást (...), az iszlám ugyanakkor a szexualitást is magában foglalta, mégis elsősorban a férfi élvezetét tartva szem előtt. (...) Hogy ezekben a vallásokban a patriarchális előírások megreformálhatóvá váljanak, mindkét vallásnak az alapvető építőköveit is meg kell refolmálni - vagyis a Bibliát és a Koránt.” – Ez a baj a buta sátánistákkal, elfelejtik hogy a kereszténységben már többszáz éve lezajlott amit akarnak, az iszlámban meg sose fog. De tudjuk, a megoldás akkor is a feketemisén meggyalázott ostya-oltár-ima, mert GYALÁZNI CSAK A KERESZTÉNYSÉGET SZABAD :DDDDD
egy felmérés eredeményei az okokról – Sok pár ezért hagyja abba idővel a szexelést – Nem, hanem mert a fennáll a veszély hogy a feleség utólag kitalálja hogy valamikor akarata ellenére közösültek vele:
Amy Schumernek álmában vették el a szüzességét: „Az illető férfi a színésznő akkori szerelme volt. Schumer az esetet szürkezónás nemi erőszakként írja le, azt mondja, a düh azóta is benne van.” – Gondolom ez a düh késztette rá hogy ő is megerőszakoljon egy ugyancsak magánkívül levő pasast :SSS Nap kommentje:
0


VISZLÁT HÉTFŐN!

Kulcsszavak: éberség

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés