HÉTFŐ, JÚNIUS 25.:
A KÖLTŐK: VERS-ELLŐK :)
Célra tölcsér!
Talán érdemes:
Nyolc előtt tíz perccel múltidézés a Duna World-ön a Kabarémúzeummal ami már egyből megtréfálja a nézőt ugyanis rögtön két részből áll, az első az Ugratás, a második a Fiú vagy lány nevet viseli. A kabarék a maguk idejében a kifinomult, „öltönyös” szórakoztatást képviselték az addig favorizált közönségesebb stílussal szemben, ehhez képest ma már gyöngyvásznon és stand up-ban is reneszánszát éli az altesti humor és azzal sem szabad viccelni hogy ki a fiú és ki a lány, majd eldönti a gyerek mi akar lenni ^^ Utána jön a többi is, ne menj sehova! 20:40-től a Shrek-rajongókat célozza be a Mozi+ amikor leadja a zöld óriás segítőjének, Csizmás, a kandúrnak új kalandját (A három sátánfajzat – úgy látszik ez visszatérő elem lásd a Macskafogó folytatásának alcímét: A sátán macskája). A cica korábbi jelenésével ellentétben ez alig negyedórás és tartalmában is közelebb áll a tomésdzserri-összeshez: a bundás kardforgató a hercegnő nyakékét kell hogy visszaszerezze de előbb ki kell szednie az infókat a tolvaj három apró bűntársából… 21:10-től újra bevezetős sznobriadó az M5-ön Jacques Offenbach művével, A rajnai sellőkkel ami közelebb áll Wagner dolgaihoz mint a kánkánhoz amivel Offenbachot oly sokan azonosítják – nem is csoda, ez nem operett hanem opera, ahhoz illő komoly mondanivalóval (német történelem és pogány mítoszok). A Cinemaxon kicsit később (21:35-kor) japán variáns a visszavonult, sötét titkokat őrző tökéletes katonáról aki békében szeretne élni örökbefogadott lányával de a múltjából felbukkanó kollégája (és a vele érkező magánhadsereg) nem engedi, egy kisvárosi gyilkossággal emlékezteti rá honnan is jött. Barátunk természetesen felveszi a kesztyűt, ebben eddig semmi meglepő nincs, ezt tenné Segal, Van Damme és bárki más is, ám az Újra: töltve mindezt jellegzetes japánsággal teszi azaz lesz sok közelharc késsel és egyéb szúrószerszámokkal meg azok nélkül, ami állandó az a manga-hangulat (nem véletlenül, ez is képregényként kezdte pályafutását).
Hétfő? #LESZAROM.
The Palvin Enikő / Mihalik Barbara Edition:
Éder Krisztián máris trollkodott egyet Mihalik Enikő meztelenkedős újévi posztján: „Encikém, miért nincs rajtad ruha? Hát fölfázol!!!” – HA HA VERY FUNNY LESZAROM.
Igen, Palvin Barbara idén is megy Cannes-ba és már azt is tudjuk, mikor: „2018-ban sem lesz hiány a magyar modellből a filmfesztiválon.” – Akkor én is tudom hogy mikor fogom leszarni: most és mindörökké MINDIG!44! négy
ott tali – Mihalik Enikő már úton van Cannes-ba – Szállingóznak a magyar sztárok Cannes-ba, Mihalik Enikő már úton van: „Sőt, lehet, hogy már meg is érkezett.” – Csak az a biztos hogy LESZAROM, akárhol is van.
Huhhhhhhhh! – Mindenki nyugodjon meg! Palvin Barbara megérkezett Cannes-ba: „Ezzel meg is kezdődhet a filmfesztivál összepalvinizálódása.” – Hát igen, így is lehet mondani! Meg úgy is hogy the LESZAROM begins.
life – Megmutatta ritkán látott dúsgazdag szerelmét Mihalik Enikő: ő az a férfi: „Közös fotón pózolnak Cannes-ban.” – HÁT IGEN, ILYEN AZ ŐSZINTE SZERELEM <3 LESZAROM.
Tudja, hány év van Palvin Barbara és Mihalik Enikő között? – NEM TUDOM DE LESZAROM – „"Mikor Barbi megszületett én már rég kentem vágtam az írás olvasást" - írta a modell” – Ki van zárva hiszen most sem tud helyesen írni...:SSS
origo – A koreai Playboy címlapján pózol Mihalik Enikő: „Egyetlen kis kabát takarja a testét.” – Ne feledjük, hogy LESZAR Észak-Koreában vagy a szaúdiaknál már ezért likvidálnák, még szerencse hogy mindig olyasmit gyaláz amit szabad:
hopp – Az ott Mihalik Enikő mellbimbója a kis kereszt mögött – NAGYON ERKÖLCSÖS!!4 négy NAGYON VALLÁSOS!44 akarom mondani LESZAR bezzeg máskor nem ilyen bevállalósak a lányok:
Nagyon féltette a dekoltázsát Palvin Barbara Cannes-ban: „Vagy ez csak egy ravasz módszer arra, hogy az eddigieknél még szexisebben fessen. Mondjuk, kétségtelenül beválik!” – De nem nálam: LESZAROM.
Tóth, Mihalik, jakabos – Ez az Instahíradó a szokásosnál kevesebb sminket tartalmaz – ...amit kipótolunk a szokásosnál is több LESZAROMmal ^^
Rihanna meg zoknit – Divathíreink: Mihalik és Palvin fürdőruhát reklámoz – Én meg mindegyiküket LESZAROM.
Gumicukor – Újra együtt szexizett a fürdőruhás Palvin Barbara és Mihalik Enikő: „Mindkét magyar modell szerepel a Solid & Striped új kampányában.” – LESZAR Azóta már ennél is kevesebb ruhával igyekeznek megszólítani a fogyasztókat:
blogozine – dögös! – Axente Vanessa, Mihalik Enikő és Palvin Barbi erősen kezdik a júniust: „Egy szál semmiben mutatják be a különböző trendeket a magyar modellek.” – EGY TESTI FOGYATÉKOS SINCS KÖZTÜK?! NEM LESZ EZ ÍGY JÓ, DIVATDIKTÁTOR ELVTÁRSAK!44 akarom mondani LESZAR lehet még ennél is pucérabban:
Palvin Barbara nudista hotelbe megy új reklámjában: „Az Agent Provocateurnél már Mihalik Enikő is szerepelt, Palvint most a Depeche Mode-rajongók kedvence, Anton Corbijn rendezte.” – LESZAR De miért nem Terry Richardsonnak pózolnak? Ő már bizonyított:
KEDD, JÚNIUS 26.:
WELCOME TO THE MÉLYGARÁZS
Annyi szegény a táborozáskor.
Úgy tűnik szerdáról keddre tették a minimális ajánlhatóságok napját (a hozzáillő időjárással együtt): nyolckor Irakban alapozó PTSD-dráma a Cinemaxon az amcsi katonák lelki szenvedéseiről és csak remélni tudom hogy a Sivatagi madarak könyvben jobb volt és ott egyértelműen kiderült miért készült, mert itt egész végig nem tiszta hogy a háború borzalmai, sőt még rosszabb dolgok vannak terítéken vagy az a tanulság hogy ez a fiúk sorsa és így születnek a Legendás Fffférrfffiak. Akárhogy is, az biztos hogy az író és/vagy a direktor teljesen járatlan a katonai protokollban, a haditechnikában és a harcmezőről sem első kézből szerezték ismereteiket. Ugyanebben az időben az HBO is folytatja a maga szuperhősös-istenutánzatos agymosását, a Kryptont hogy aztán 21:10-től újra a sznobok járjanak jól az M5-tel mert bár Pelsőczy Réka és társai Kempingje nem annyira magasművészet mint tegnap Offenbach, a többségnek azért így is elvont lesz dacára annak hogy hétköznapi kérdéseket (házasság, modern kórság) boncolgat. Hogy miért? Talán mert a hozzávalókat egy kortárs szerző, Háy János művei (Hozott lélek, Mélygarázs) adják.
Ünnepi rovat:
Lea Michele meztelenül várja, mit adhat neki 2017: „A Glee és a Scream Queens színésznője ruha nélkül ünnepelte az új évet.” – Nem jött be a számítása, azóta mítú van ezerrel :DD
Kelemen Anna meztelenül ünnepli a bugyimentesség világnapját – ...ő meg kicsit lassan kapcsol, nem baj.
Milyen anya volt Mária?: „Anyákat kérdeztünk arról, hogy vajon milyen anyuka lehetett Jézus anyja.” – ...olvashatjuk egy „keresztény” blogban, bár akár az újramegújra sátánegyháza promóblog is írhatta volna ahogy a többit is:
s – Ünnep-e még valakinek Pünkösd?: „Úgy tűnik, már a keresztények többsége is elfelejtette, mi a lényege ennek az alkalomnak.”
k – Mi pünkösd lényege? Mi az igazság?: „Vagy az ünnepnek lényeg sem kell, elég, ha csak nem kell menni dolgozni vagy iskolába?” – Nem baj, keresztények és anyák után a tanárokba is sikerül belerúgni:
sza – Melyik pedagógiai irányzathoz tartozik a „mit csináltál, hülye gyerek?” és a „ki köpött a vödörbe, a k..va anyátokat?” – ...és ezt is sikerült véletlenül pedagógusnapkor címlapra tenni. NICE!
wow – Gumicukor – Senki nem ünnepli olyan szexin a függetlenség napját, mint Sharon Stone – Csak nem ő is lepisálta az amerikai zászlót? LOL!
18+ élet – Ezen a fesztiválon mindenki jó célért szopogatja a péniszeket – Heteró vagyok, kihagyom :SSS
apa – Ryan Reynolds felköszöntötte magát apák napján, pont úgy, ahogy vártuk tőle: „Nem vagyunk meglepve azon, hogy szerinte mi a legszebb dolog az apaságban.” – Várjatok, egy Legenda jobban tudja:
apa – John Legend kiposztolta a felesége mellét, de nem szexuális értelemben: „Van, aki családi videóval, más a felesége mellével ünnepelte az apák napját.” – ...más meg a más felesége mellével. Tök logikus, az apák napja a női mellekről szól ahogy minden más is:
Gwyneth Paltrow meztelen fotóval ünnepelte az anyák napját – ...mert az anyák napja a pucérkodásról szól. Ja nem.
Megidézték a filmezés első női orgazmusát: „Nőnap alkalmából Karády Katalin, a bluetooth-feltaláló Hedy Lamarr és az indiai Frida Kahlo is egy klipben szerepel. Premier a Stenken.” – Ez is kb. annyira szól a nőnapról mint ez:
Ez a szám üzenet Orbánnak: „Van olyan, aki nőügyekkel nem foglalkozik. Neki szól a Nőügy című szám. Premier a Stenken.” – Tessék mondani, ez ugyanaz a Linczényi Márkó aki a Kolin élén csajokat smárolt le akaratuk ellenére majd egyetlen pofontól kollektíve mocsárnak titulálta a vidéket? :DD
SZERDA, JÚNIUS 27.:
ILYENEK A VIRTUÓZOK.
Talán érdemes:
Ha hétfőn egy nap, de más-más műsorban kaptunk akciózást és klasszikus zenét akkor ma nyolckor egyben letudhatjuk mindkettőt a Cinemaxon a Bravo Virtuoso-val amiből kiderül hogy a rendszerváltás nem csak nálunk zajlott le úgy, ahogy hanem mondjuk Örményországban is. A kulturális intézmények ott is aki kapja, marja-metódussal osztódtak el (és kerültek azok kezébe akik elég gazdagok voltak hozzá hogy megvehessék őket), és ott él Alik aki a nagyapja által vezetett szimfónikus zenekar tagja, állása (az összes muzsikuséval együtt) azonban kérdéses attól a pillanattól hogy mecénásukat elteszik láb alól. A kétségbeesett srác bátor húzással oldaná meg a problémát: felveszi a PAGANINI Virtuóz néven ismeretes bérgyilkos személyazonosságát hogy a szigorúan piszkos ügyekből befolyt összegből mentse maga és barátai megélhetését, döntésében egy alvilági figura lánya iránt táplált érzelmei is jelentősen befolyásolják… Bár a magyar-örmény viszony néhány szerencsétlen döntés miatt per pillanat nem a legjobb, mi azért csak válasszuk ezt a másfél órás formabontó krimit. Öt perccel utána hasonló mű de már jóval egyszerűbb felállásban és a Film Mánián. A Senki fia közelebb áll az Újra: töltvéhez mert itt is egy erőszakszervezetis (Channing Tatum) lelki békéjébe gázolnak bele egy régi szekrénybeli csontváz exhumálásával. Ezt a helyi riporter (Juliette Binoche) akarja felderíteni névtelen bejelentés alapján mely szerint egy ezer éve lelőtt drogos gyilkosa jelenleg a rendőrségnél dolgozik… A kölyök kollégáinak többsége szerint bagatell esetről van szó (annyira hogy egyikük még segített is lezárni), a főfőnök meg (amellett hogy fenyegeti az újságírót) csakazértis az elkövetőt állítja rá, rövidre zárva a kört: ha Jonathan eltussolja, abból lesz baja, ha nem akkor simán csak kirúgják (plusz ugye még az összeférhetetlenség is bejátszik mindkét felállásban). Al Pacino, Binoche és Tatum mellett talán még Ray Liotta miatt lesz érdemes belekezdeni. 20:40-kor Csizmás, a kandúr után a főnöke is felbukkan a Mozi+-en negyedórára a Shrek 4-D-vel egy mission impossible-re, vagyis visszaszerezni feleségét Lord Farquaad szelleme hádészi öleléséből. A hangsúlyt inkább a dimenziókra fektették mint a forgatókönyv megírására de a kicsik és a régi rajongók így is zabálni fogják.
HA HA VERY FUNNY! rovat:
Joga van megmondani, mi legyen az adataival – HA HA VERY FUNNY:
Kmm – Így töröld közösségi média felületeidet, hogy valóban törlődjenek – HA HA VERY FUNNY! – „A platformok nagyon ragaszkodó típusok, hiszen szinte mindent tudnak rólad.” – MAGYARUL: ezután is meg fognak tudni rólad mindent.
XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD – Dwayne Johnson és Chris Hemsworth vicces konditermi üzengetése – HA HA VERY FUNNY!
A nevetés világnapját ünnepelték Indiában, hehehe – HA HA Dehát ott minden nap az erőszak világnapja :SSS
Donald Trump életében először vicces volt – HA HA VERY FUNNY!
Móka és kacagás az LMP tisztújításán – HA HA VERY FUNNY!
K*$°%§!! – Indokolatlan cenzúrát kapott a Feleségek luxuskivitelben: „Poénos videót készítettek a reality évadzáró részéból.” – HA HA VERY FUNNY!
le. – Baukó Éva: Pedig letettem valamit az asztalra – HA HA VERY FUNNY!
Az uncsi kreatívkodásnál sokkal viccesebb az anarchia, a rombolás és a széttaposott béka: „Ökoszisztéma tudatosítása? Kamu! Térérzékelés és kreativitás fejlesztése? Kevesebb igaz belőle, mint egy ingatlanhirdetésből. Ok-okozati összefüggések felismerése? Hahaha! De a Future park kiállítás mégis marha jó szórakozás.” – ZARA LIKES THIS HA HA VERY FUNNY!
Mozi – Marihuánával szívatta meg kollégáját a tréfás kedvű rapper: „Snoop Dogg áldozata nem más, mint Matthew McConaughey.” – HA HA VERY Wait, a challenger appears:
Rosszul sült el fedélzeti bombavicc: „Az indonéz utasok komolyan vették a poéngyárost, és pánik tört ki a gépen.” – HA HA VERY FUNNY!
r – Jennifer Lopez pénzt éget és gyémántokkal tekézik: „Fergeteges önparódiába fordul a luxus a sztár új videójában.” – HA HA VERY FUNNY!
CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 28.:
TÚL A SÖRÉNYEN
Félóra faunázás.
Nem érdemes:
HBO, 22:25 – Anélkül hogy nagyon belemennék a politizálásba azt kell mondjam már 2015-ben sejteni lehetett hogy Lampedusán Káosz lesz, ehhez képest itt van ez az idei doksi ami bociszemekkel csodálkozik rá hogy né, a túlzsúfolt szigeten egymásnak ugranak a helyiek és a menekültek. A sztorit több szálon pörgetik (Németországba vágyó szír család, illegális úton Észak-Európába tartó magányos menekült), megoldást nem kínálnak csak heccelik mindkét oldalt (lásd a Gyűlöletre hajazó címet). Kerüld messzire.
Talán érdemes:
Mozi+, 20:35 – Úgy látszik a Madagaszkár is shrekedésben szenved bár itt nem egy mellékszereplő kapott önálló short movie-t hanem az összeset rántották össze egy alkalomból (Valentin-nap, tényleg, ilyesmi volt Shrekkel is csak karácsonyi kiadásban), beugranak A sövényen túl lakók közül is páran, meg hoznak új karaktereket is, ami közös a négy etűdből összerakott húszperces egészben az az Állati szerelem. Cinikusan azt is mondhatnánk hogy így szoktatják rá gyermekeinket egy tájidegen ünnep megtartására mert mennyi a valószínűsége hogy a flóra-fauna is megemlékezik a szerelmesek napjáról de hát inkább azt ünnepeljék mint a július negyedikét, ehelyett kössünk bele abba hogy pont akikkel eladják azok kapják a legkevesebb játékidőt. Éles váltás: a múltkori tévémentes napon emlékeztünk meg Bruce Campbell szülinapjáról, a DIGI Film pedig (jobb későn mint soha) ugyancsak tiszteleg a maga módján a keményÖKLŰ állú fickó előtt egy 2002-es tévés horrorral amit ráadásul Sean S. Cunningham (Péntek 13) rendezett. Már ennyiből is sejhető hogy az Átutazó invázió abszolút B-kat. és a forgatókönyv sem cáfol rá: a tél kellős közepén balesetet szenved a rabomobil, utasai pedig egy havazás által elzárt reptéren húzzák meg magukat ahol az utasok között néhány, magát embernek álcázó földönkívüli is dekkol de nem sokáig türtőztetik magukat. A dolgok innentől a Dolog és a Langolierek napirendjét követik azaz paranoia plusz földönkívüliek lesz a főmenü, mindenki gyanús és senki sem bízik a másikban, a testrabló alienek támadása Bruce barátunkat is igencsak próbára teszi de talán nem nagy SPOILER ha elárulom hogy az alakváltó szürkék igencsak alábecsülték az állóképességét, csak egy bajom van, hogy a későnt a kelleténél komolyabban gondolták így ezt is csak éjfélkor kezdik : (
Tízmilliárd légy nem tévedhet ROVAR rovat:
Nem minden kutya szeret kutyaszart enni, de amelyik igen, az a friss szart preferálja: „Minden, talán még egy kicsit több is, amit valaha tudni akartál a koprofágiáról.” – Felkészülnek a gazdik:
Tengeri algából készült csomagolót ehetnek a németek: „Elvihető éttermi fogásokhoz adják majd. A kutatók szerint nem lesz algaíze.” – Tök hihető. Ja nem, de azért csak le akarják nyomni a torkunkon:
Bajban a Föld – tényleg meg kell szoknunk a rovarevés gondolatát?: „Az emberi fogyasztásra alkalmas rovarok és csúszómászók piaca a következő 5 évben hozzávetőleg 40-45 százalékkal nő. Miközben néhány befektető a fenntartható fejlődés zálogát látja az entomofágiában, a kétkedők szerint a rovarok tömegtenyésztése nem feltétlenül tenne jót az ökoszisztémának.” – Hallgatott valaha bárki rájuk? Na ugye, busines as usual:
Justin Timberlake hangyákat szolgált fel a new york-i kritikusoknak a lemezbemutatóján: „Meg annak a pár szerencsésnek, akik jegyet nyertek az eseményre.” – Ma még ők a "kiválasztott szerencsések", pár év múlva csak az elitnek jut rendes étel, addig is az ő feladatuk a hozzászoktatás:
Senki nem eszik olyan elegánsan tücsköt, bogarat és férgeket, mint Nicole Kidman – ...de vajon mennyit kaphatott a promóért?...
Mi már rég kipróbáltuk, hogy milyen lesz szöcskét enni ebédre – Váljék EGÉSSÉG!etekre, én maradok a pacalnál és a sörnél ^^
fit protein – Ne beszélj, hanem egyél tücsköt-bogarat: „Tücsökliszt, szöcskés csoki, szárított lisztkukac, avagy szokatlan fehérjeforrások, amelyek megmentik a XXI. század húsevőit!” – Lásd fentebb.
Barnarizses lencseágyon négy ízű tücsök, fincsi!: „Finnyásak vagyunk hozzá és még kicsit drága is, pedig a húsevés legkörnyezetkímélőbb módja lenne, ha rovarokkal táplálkoznánk.” – MAGYARUL: a csürhe szeméthez szoktatása tovább folyik, de legalább tudjuk mi okból terjesztik a neten a mindenevő challenge-eket. Nap kommentje: