2018. 09. 03.
Now with bonus chaos! (szept. 3-4-5-6.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Now with bonus chaos! (szept. 3-4-5-6.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, SZEPTEMBER 3.:
HONG KONGI KOMIKON
0

All the bridges belong to us!

Talán érdemes:
Kilenckor ’83-as Jackie Chan-marhulás a Film Mánián sematikus címmel, mert valljuk be nem ez az első Nagy balhé még itt a blogban sem, azonban Chan korai munkái közül talán itt tudta legjobban vegyíteni a pofonosztást meg a humort. Az 1900-as évek Hong Kongja elvileg a Brit Birodalom része, gyakorlatilag viszont csempészek csinálnak rendszeresen bohócot a partiőrségből, az egyetlen testületből amiben szabad kezet és nulla anyagi támogatást kapnak a helyiek, ám egy ifjú tengerész úgy dönt, felveszi a kesztyűt és megtanítja beledudálni a korrupt hivatalnokokkal kokettáló kalózokat. Chan és társai hajmeresztő kaszkadőrmutatványokkal vegyítették a Marx fivérek gegjeit, közben a mozibubusokra is gondoltak, megidézve több régi komikus (Buster Keaton, Charlie Chaplin) ikonikus pillanatát (aki most lemarad, szerdán háromnegyed éjfélkor pótolhat ugyanitt). Éjfél előtt tíz perccel keresztény romantikus dráma az HBO-n az effélékre jellemző majdhogynem életidegen életigenléssel. Két fiatal egyetemista között láthatólag nincs semmi csak barátság, együtt-tanulás na meg nagy beszélgetések a Híd nevű, kávézóval kombinált könyvesoltban. A lány nem szeretne apja médiabirodalmában dolgozni, a srác pedig ugyanígy fázik tőle hogy zenélésből éljen, persze nem azért hirdetik mindezt Könyvek és szerelem néven hogy ne tegye be a lábát az Érzelem ide is… A Bridge-ből nem is a történet a legemlékezetesebb hanem az az „ügyes” marketingfogás hogy anno a két részt egy év kihagyással (!!!) adták le, szóval az amerikai közönséghez képest mi szerencsésnek mondhatjuk magunkat mert ugyanitt maradva negyed kettőtől jön a folytatás, azaz a Könyvek és szerelem 2. amiben már beteljesültek az álmok, azok is amiket nem akartak, például a régi könyvesbolt is veszélybe kerül viharkár meg a tulaj autóbaleset utáni kómába esése miatt, ez hozza össze hét év után újra a plátói szerelmeseket is.

Hétfő? #LESZAROM™.
7köznapi – A "Nem"-et mondás ereje: „Vajon miért olyan nehéz kimondani sokszor azt az egyszerű, 3 betűből álló szót?” – Mert van egy másik ami több betűből áll de sokkal univerzálisabb:
Másfél percben mondj el mindent, amiért évekig küzdöttél – Egy szóban elmondom: LESZAROM!!4
coach – Nem vettek fel! Mit tegyek?: „Nem kell pánikolni, itt van 7 remek tipp!” – Itt van egy: le kell szarni, oszt’ jónapot...
Maggie Gyllenhaal megmondja, milyen teljesen meztelenül szexjelenetet forgatni: „Van egy trükkje az ilyen helyzetekre, ha ruha nélkül kell a kamerák előtt állnia.” – Nekem is van, pedig nem állok meztelenül kamera elé: LESZAROM.
lifeadvisor – Hogyan fejlesztheted a nonverbális kommunikációd?: „Azért jönnek létre sikeres együttmű­kö­dé­sek, mert a tárgyalások során jól pózoltunk? A nők azért házasod­nak, mert a férfinak magabiztos a testtartása?”LESZAROM hogy miért, nem érint...
Valaki szart keneget Pécs házfalaira: „A kockás alsónadrágos tettes különös ismertetőjele: műmellszőrnek tűnő bélsár a hasán.” – ...ami azért van ott, mert LESZAROM.
origo - Magyar sztárok, akik őszintén vallanak függőségükről: „L.L. Junior milliókat szórt el, Baukó Éva alkoholproblémáiról vallott, de Tillának is van függősége.” – Minimálbérből élek, LESZAROM :)))
Gáspár Győzőt az éhhalál fenyegeti, ha nem kapja vissza az aranyátDE VAJON MIÉRT, CSAK NEM ARANYAT ESZIK? LOL LESZAROM.
Ehhez a kerek, vizes fenékhez egy Lady Gaga tartozik – Meg mindjárt valami más is: „Az énekesnőre ráadtak egy fehér selyemkombinét és aztán bezavarták a vízbe. Meg is lett az eredménye.” – Meg biza’: LESZAROM.
de miért? - Gumicukor - Gelencsér Tímea nem azért nagyobbíttatta meg a melleit, amiért ön gondolja – ...hanem azért, mert LESZAROM, amúgy meg óvatosan az ilyesmikkel:
beültetett - Állandó fenékfájdalom kínozza ezt a pornósztárrá plasztikázott nőtFirst world problem: LESZAROM, vannak itt third world problémák is :SSS
 

KEDD, SZEPTEMBER 4.:
SOCIANIMALS
0

...már a régi GÖRÖGÖK angolok is...

Talán ismétlés, biztosan nem ajánlott:
Paramount Channel, 21:00: Dreamgirls – Idealizált biográfia egy fiktív vokális csajcsapatról amit sajnos Beyoncéra szabtak, el is szabták. Az alapot a Supremes és Diana Ross adná akiket a Motown cég tett híressé hogy végül Ross hátterévé süllyedjenek vissza, de Beyoncé nem tud mást adni mint önmagát, be is áll Ross helyére ahelyett hogy alázattal eljátszaná (mondjuk abból a szempontból korrekt darab hogy lemodellezte Knowles kisasszony karrierjét is ahogy a Destiny’s Child vállaltan istenhívő csapatjátékosából sátánista-egoista szóló-STÁR lett). Egy musical a hatvanas-hetvenes évekről amiben egy hang nincs az említett korszak stílusaiból (rhythm and blues, soul, funk, stb.) csak valami tisztára mosott, szarrá producerált American Idol-kompatibilis katyvasz. Ennek csak látszólag oka hogy a másodénekes Jennifer Hudson ott futott be, valójában nem kapták meg az engedélyeket Berry Gordytól és társaitól, ergo még Eddie Murphy mellékszereplése miatt sem érdemes megnézned, aki képben volt annak nem újdonság hogy jó hangja van.

Talán érdemes:
Nyolckor húszéves sorozat-remake az HBO-n Thackeray örökérvényű művéből ami nem nyúl hozzá a legfontosabbhoz, azaz A hiúság vásárát továbbra is Napóleon korában tartják és két nagyon különböző nő vesz rajta részt. A jó családból származó Amelia Sedley a leánynevelde elvégzése után meghívja magához szegény iskolatársát, Becky Sharpot aki hamar megtalálja helyét egy báró mellett. A két lány idilljét háború dönti romba és a felkapaszkodott szegényebbik képtelen lesz megállapodni-újraházasodni, inkább kalandok keresésére indul, minden értelemben. Itt sikerült megragadni a könyv lényegét: a Fair a vásári szórakoztatásra is utal, a narrátor meg emlékeztet minket hogy csak „bábokat” látunk (lásd a soundtrack-et is). Ugyanabban az időben majdnem ugyanez de már határozottan idei csomagolásban és a Cinemaxon: vergődő szinglicsaj végre kifogná magának a Nagy Ő-t, kár hogy az illető el van kötelezve, nade ez legyen a legnagyobb akadály, össze is jön vele, hát valamivel fel kell dobni a szürke hétköznapokat (viasz-szőrtelenítő vállalkozás, lakókocsiban élés, füvezés, összeröffenés az öribarinővel, stb.). A Káoszbrigádhoz illik a neve, kb. az összes hasonszőrű társát (Slackers, Reality Bites, Dazed and Confused) megidézi valamilyen szinten. Ma egyébként a zenerajongóknak is kedveznek rögtön kétszer, előbb 22:10-kor az M3-on magyar STÁRok 1992-es Queen emlékkoncertjével amit az azóta lebontott Petőfi Csarnokban tartottak, szóval garantált a múltidézés, az igazán nagy durranást azonban meglepő módon a retekklubb tartogatja 22:40-kor ugyanis a XXI. század aktuális részében utánajártak, milyen lehetett megszervezni egy Iron Maiden-gigakoncertet a vasfüggöny mögött. Végül este tizenegykor a mai tindergeneráció örülhet a Story4-en a beszédes Csókold gazdaggá magad!-dal, de nem sokáig ugyanis ez is csak egy sima rom. kom. a férfi-női ellentétekről írni akaró, majd egymásba habarodó újságírókról, és akkor jöjjön is a

Swingervarrógép rovat:
intimitás gourmet 18+ A begyulladt punci és a lankadt farok: „Mikor egyértelműen jelez a tested, hogy "ezt nem akarom".” – ...és mi van rögtön alatta:
Ébredő18+ Milyen a jó p*ncinyalás? – Jaj de le vagytok maradva, már a masszázs a menő:
ébredő szexualitás – Ilyen volt a punci-masszázs: „Izgatottan vártam a masszázst . Bevallom, abban reménykedtem, hogy szuperjó érzés lesz, és hogy megnyit majd olyan kapukat bennem, amiknek nem is tudok a létezéséről. Azt vártam, hogy felébreszti majd a hüvelyem addig alvó részeit.”ÉDES FASZOM, mintha a sekszualitás egy kötelező tantárgy lenne és jegyre menne mindez! Inkább az agyad „alvó részeit” ébresztgetnéd (pld. amik a helyesírásért felelősek) ahelyett hogy hol mítúzol mert téged is kihasználtak, hol meg egy gyerekeknek szánt játékbaba fotójával reklámozod a puncimasszázst :SSSSS És igen, mintha tantárgyakra készülne, úgy vesz sorra minden aberrációt:
é18+ A láb a fétisem: „Mi is az a lábfétis, normális-e, és érinti-e a nőket is?” – ...de aztán erre is ráunt, jöhet a következő betegesség:
Ébredő szexualitás 18+ Őrült az, aki a fájdalomra izgul?: „Beteg az, akit a BDSM érdekel? És mi a baj a Szürke ötven árnyalatával?” – Azabaj a szürkeötvennel hogy a hozzád hasonló fogalmatlanokba elültetik a vágyat a puncimasszázs, poliamória, kikötözés, pisi-seksz meg a többi szar után aztán meg ötvenévesen azon rinyáltok hogy nem tudjátok hol rontottátok el, ti csak élveztétek a Zéletet ahogy a média tanította:
laskai nelli – „Szeretem a feleségem, ezért csalom meg válás helyett“SEEMS LEGIT, ilyen az őszinte szerelem, vagy legalábbis dolgozik rajta a néni hogy ilyen legyen:
laskai nelli – A megcsalás az önkeresés eszköze?: „Nem a szex volt a lényeg.” – Igen, nyilván nem is élvezték a dugást mert közben is csak önkerestek:
Férfi szemmel 18+: „Egy swinger mélylélektana” MÉLYLÉLEKTAN, LOL Értem én hogy tolni kell a családellenes propagandát („Mindenki eljutott a swingerklubba valahogy, vagy szeretne eljutni, de még bizonytalan”) de b+ tanuljatok már meg helyesen írni („Férfi szemmel... Történetek a swingerklubból, nőkről, nem csak nőknek, férfi szemmel”)!
kerek kriszta 18+ Szex – Szerepjátékkal a hálószobai unalom ellen: „Unalomba fulladt a szexuális életed? Ne törődj bele! Keress inkább egy jelmezkölcsönzőt!” – Kerekkriszta, laskainelli, intimitásgyurma, ébredősekszualitás de van még pár ilyen végzettség és papír nélküli tanácsadó:
60TITKOSPERC – Kívülállóként a swinger klubban: „Sipos Éva vagyok, író, párkapcsolati tanácsadó, festő, alkotóművész. (...) Egy párkapcsolati tanácsadó, az ő barátnője, aki prostituált, egy regényíró, és egy pszichológus, akikkel időről-időre találkozom és beszélgetek az előadásuk témájáról. Közben ahogy előre halad az idő,az ő életükben adódó történések, és négyük kapcsolata is az olvasó elé tárul.” – Szerintem jobban jársz ha magadban tartod :SSS Nap kommentje:

sas70 2018.03.22. 15:58:50
Ha szerelmes filmet akarsz megnézni, akkor nem egy horror filmre ülsz be a moziba, ha meg intim pillanatokra és érzelmes szexre vágysz, ne swinger-klubba menj, mert az írásból az jött le, nem neked való!
 

SZERDA, SZEPTEMBER 5.:
RADIÁTOR AND HIS MERRY MEN
0

You just lost the most dangerous meme.

Kiemelten ajánlott:
Kuriózum nyolc előtt öt perccel a Filmbox Plus-on , borzasztóan hülye magyar ferdítéssel (Zaroff, a nyilas szervezet), ne is figyeljünk rá, maradjunk az eredetinél, szóval a The Most Dangerous Game egy 1932-es alkotás amiben egy sziget különc ura, Zaroff (Leslie Banks) vadászik szó szerint partravetett (=hajótörött) vendégeire. Nem kell mondjam hányan, hányszor merítettek ötletet Ernest B. Schoedsack és Irving Pichel eme tiszta forrásából – ha meg a helyszín lenne ismerős, az se véletlen: a páros ugyanezen kulisszák között forgatta a King Kong-ot.

Talán érdemes:
20:00-kor tipikusan brit dráma a Cinemaxon ami az ország egyik legtöbbet emlegetett first world tragédiája idején játszódik. Négy személy, egy esemény, kb. ennyi a Diana és én: egy befordulásra hajlamos kamasz pont a hercegnő halálakor veszti el anyját (plusz gond emellé saját sekszuális beállítottsága is), egy nőt annyira megvisel a dolog hogy talán ez lesz a végső lökés rossz házassága berekesztéséhez, egy zöldfülű riporter és profi kolléganője saját előmenetelüket látják a Nagy Sztoriban ahogy egy skót virágáruslány is akinek nagy szüksége lenne a temetői tömeg pénzére hogy beteg anyját támogathassa. Peter Cattaneótól jó volt az Alul semmi, de itt egy kicsit elvétette az arányokat (Lady Di rajongói így is zabálni fogják). Ugyanabban az időben idei macsóskodás a Film Now műsorán: a Gengszterzsaruk ofkorsz az alvilág eszközeivel élő rendőrök, más néven regulátorok akik felpezsdülnek a hírre miszerint az L.A.-beli bűnözők toplistáján első helyen trónoló Ray Merrimen (Pablo Schreiber) legnagyobb dobására készül, ki akarja rabolni a Federal Reserve pénzszámoló egységét. A fő regulafelelős (Gerard Butler) a megszokottnál is komolyabban veszi a „minden eszköz megengedett” jótanácsot, együttműködésre kényszeríti az egyik rablót, remélve hogy segítségével főnöke elé tud vágni… Ha láttuk a Tolvajok városát, a Fekete misét vagy a Szemtől szembent akkor sok meglepetés nem fog minket érni max. az hogy mennyi energiát fektettek bele mert a Den of Thieves a párhuzamok dacára nagyon jó – még úgy is hogy a kelleténél magasabb benne a rapperek és rokonaik aránya (50 Cent, valamint Ice Cube fia).

Kossuth-díj rovat:
c:c – Lagzi Lajcsi újra tévézni fog: „Egy főzőműsorban tér vissza a képernyőre.” – Érik a Kossuth-díj ^^
A NAV szerint Gáspár "Győzike" Győző mégsem sikkasztott: „Sőt,friss döntésük szerint még csak adót se csalt az előadóművész. Csaknem négy éven át vádolták ezzel.” – Majd őt is kárpótolják egy főzőműsorral.
Gyerekmolesztálás eltitkolása miatt házi őrizetre ítéltek egy ausztrál érseket – Kapja a Kossuth-díj ottani megfelelőjét oszt’ jónapot :((
kívül - Szabadlábra kerülhet John Lennon gyilkosaKOSSUTH Oscar-díjat nem kap? LOL!!!4 négy
Teréz körúti robbantás: a vádlott felmentését kérte a védőKAPJON KOSSUTH-DÍJAT IS Wait, a challenger appears:
A forgalomból kivont busszal haladt a záróvonalon a Veronában balesetező cég ügyvezetője: „Czakó Tibor ezt elismerte a bíróság előtt, de kérte az eljárás felfüggesztését.” – Kossuth-díjat nem akar az amnesztia mellé?!
Előzetesben a férfi, aki bekábítószerezve gázolt halálra egy nőt: „A dunakeszi balesetben a férfi a zebrán ütötte el a nőt, áthajtott rajta, majd továbbhajtott.”Eva Rezesova likes this. Tényleg, vele vajon mi lehet?…
Szabadulószobában tölti utolsó börtönnapját Rezesova: „Jó magaviseletéért három évvel korábban szabadul a négy életet követelő baleset okozója.”HOL MARAD A KOSSUTH-DÍJ?!!!
Kiszabadult a börtönből a csecsemő-sorozatgyilkos, és a gyerekeit neveli: „A múltról nem beszélünk, minek bolygatni, ami már elmúlt?“ - mondta Ilona férje.”ÍGY IGAZ, kár lenne pörlekedni, áskálódni azon hogy ki ölt meg kit!!! Ami elmúlt, az elmúlt!!4 négy!!
 

CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 6.:
SZÓLJ VISSZA HARANGGAL!
0

Az idegháború kellékhatásai.

Talán érdemes:
Kilenckor újfent Gene Hackmannal tölthetünk egy kis időt a Film Mánián mint mindig A cég érdekében cselekvő titkosügynökkel aki a hidegháború után együtt kell működjön szovjet riválisával (Mihail Barisnyikov, igen, a balett-táncos) amikor mindketten főnökeik célkeresztjébe kerülnek. Ami látszólag rutinbevetésnek indul (kétmillió dolcsit tartalmazó bőrönd leszállítása, fogolycsere) arról kiderül hogy it’s a trap, és még a safe SPACE house sem túl biztonságos – viszont ez az akcióvígjáték az, bárki próbát tehet vele.
HBO, 21:50 – Még el se bontották az amerikai konzervativizmus nagy alakja, John McCain ravatalát de már nyakunkon a róla készült doksik, így a nemkicsit hemingvéjes Akiért a harang szól is ami még az alany életében készült, sejtve hogy nincs sok hátra belőle. McCain beszél és kirajzolódik előttünk egy tényleg nem mindennapi, harmincéves út a tengerentúli politika sűrűjében, megszólalnak a szenátor rokonai, munkatársai és barátai is, nekem meg olyan érzésem van mint a Tower Heist köszönőlistájánál: elég vicces hogy Trump megválasztása után hirtelen mindenki, minden oldalon szeretni kezdte McCaint (gondolom a halála után fokozottan így lesz). Politikánál maradva háromnegyed tizenegykor felemás kísérlet a Filmboxon a vörös khmerek rémtetteinek köztudatba hozására. Az utánuk, pontosabban egyik rejtőzködő fejesük után nyomozó ENSZ-alkalmazott nő megölésekor a szervezet igazi szakembert küld az ügy felderítésére, őt azonban a szíve viszi tévútra amikor belezúg egy helyi nőbe akinek van egy sötét titka: részt vett a gyerekkatonák, ismertebb nevükön Hóhérok kegyetlenkedéseiben. A téma többet érdemelne ennél a majdnem Asylum / Hallmark-szintű megvalósításnál, de ugye ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli, s mivel halivúd távol tartja magát tőle így örüljünk hogy van aki egyáltalán foglalkozik ezzel.

Kis hírek a nagyvilágból:
Jót akart enni, ezért a marokkói miniszterelnöknek adta ki magát egy férfi: „Annyira jól sikerült a hazugsága, hogy még autogramot is kértek tőle.” – Majd a következő választáson őt is lesavazzák.
Napi jó hír: csak 359 forint a penészes szalámi a Lidlben. Ami amúgy finom – Azt persze elfelejtitek hogy MÁSKOR BEZZEG ROVAREVÉSRE AKARJÁTOK RÁSZOKTATNI A NÉPET Észak-Koreában ezt is tízszeres áron lehetne eladni, sőt akár Európában is, mert mit olvashatunk alatta:
Itt az új őrület: több tízezren akarják meginni a szarkofág vizét, amiben kétezer éves csontvázak áztak – Váljék EGÉSSÉG!ükre, részemről még egy érv a sörivás mellett :SSS
Mivé lett a világ: a pénzügyi gondokkal küzdő jakuzák már kénytelenek görögdinnyét lopni a megélhetésért – Engem nem zavar amíg A NÉGY FAL KÖZÖTT CSINÁLJÁK nem szalámit lopnak :DDDDD
Angelina Jolie szerint Brad Pitt nem fizet elég gyerektartást: „Bár azt nem tudni, a színésznőnek mi az elég.” – Hogy is van az a mondás Isten pénzéről?…
szevasztok – Egy négymilliós városban én vagyok az egyetlen magyar – Rossz az ország, kevés magyar = azabaj, jó az ország, sok a magyar = azabaj.
42net – Hogyan szabadulj meg az "öööö"-től a beszédedben – Ööö…mi volt a kérdés? o_O
Magas intelligenciát jelez a szétszórtság: „Káosz van a fejedben? Az a jó!” – Lásd fentebb…
A francia különleges erők is ott lehetnek a jemeni háborúban: „A Le Figaro úgy tudja.” – ...és ők már csak tudják ^^
Már túl durva ez a válás Angelina Jolie sztárügyvédjének: „Egy forrás szerint a színésznő tele van gyűlölettel és röhejesen irreleváns elvárásai vannak.” – Na most majd őt is jól beperli a csaj :DDDDD
Eva Rezesova újra szabad, 2026-ig nem ülhet volán mögé: „6 év börtön után jó magaviselete miatt szabadlábra helyezték az ittasan négy halálos áldozatot követelő balesetet okozó szlovák milliárdost.”Nap kommentje:

0

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés