Nahh megjöttem, kicsit elhúzódott AZ OKTOBEERFEST családlátogatás, de most végre KIJÓZANODTAM ÉS ELMÚLT A FEJFÁJÁSOM IS újra teljes gőzzel megy az ajánlás:
HÉTFŐ, OKTÓBER 22.:
TE TÁN AZT HISZED?
Hivatalosan is legenda.
Talán érdemes:
Kilenckor Micky Rourke Assissi Szent Ferencként a Film Mánián. Remélhetőleg nem kell bemutatni sem a jómódú úrifiút aki tivornyákat feladva lett a szegények istápolója, sem pedig az őt játszó fenegyereket akihez sokak szerint közelebb áll Francesco megtérés előtti (=züllött) élete, de az azutáni időszakot is sikerrel abszolválja (bár néha látszanak a tetkói). Zeffirelli Napfivéréhez képest ez egy kevésbé ismert, de majdnem olyan jó alkotás (Rourke dobásai közül pedig az egyik best ever, aki lemarad csütörtök délben pótolhat ugyanitt). 21:20-kor Előszavas magasművészet az M5-ön, klasszikus zenei témában de nem koncerttel mert a Liszt kéziratok a Zeneakadémia-alapító zongorista eddig elveszettnek hitt, történelmi vonatkozású írásaira koncentrál. Ezen a vonalon maradva a közelgő ünnepre alapoz az ugyanitt 23:00-kor adott Melbourne '56: Olimpia és forradalom ami a többször feldolgozott ausztráliai sporteseményt helyezi kicsit más megvilágításba ott élő (magyar és helyi) szemtanúk megszólaltatásával. Negyed tizenegykor idei sci-fi a retekklubon és sokat elmond a Titanról hogy készítése évében leadja a tévé: amilyen jól kezdődik, úgy félremegy az egész. Egy katona részt vesz a kísérletben mely az említett bolygó körülményeihez upgrade-eli testét (ez lenne a menekülőútvonal mert a Föld egyre kevésbé lakható), ám a szérum hatására a többi titánnal együtt agresszívan kezdenek viselkedni. Innentől a dolgok egyre zavarosabbak, legalább négy potenciális befejezést ellőnek hogy végül a legrosszabbal zárjanak. Ráadásul mintha félúton jött volna rá a direktorúr hogy túl sok karaktere él még ezért hirtelen többet ki kellett írnia deus ex machinával, a fennmaradó időt meg nem tudta hogyan kitölteni, maradtak a lassítások és az elnyújtott jelenetek. Mindeközben 21:25-kor természetesen folytatják a Legendák hivatalát is a Dunán.
LESZAROM a kardashianokat...
...és az egész családjukat:
Nicole Scherzinger mélyen dekoltált aligruhában szórakoztatta a román közönséget: „Hatalmas show-t csinált és persze állati dögös is volt.” – ...s hogy leszarom-e? Hát persze, ahogy a rokonait is:
Kris Jenner szívesen világra segítené Cardi B gyerekét: „A Karadashian-klán feje pont ráérne levezetni egy szülést.” – LESZAR Sőt ki is hordhatná, egy nemváltós műtét ide vagy oda...
Velvet – Khloé Kardashian elárulta, hogy nem a szuper diétáktól lesz csodás (bikini)teste az embernek – ...hanem attól, hogy LESZAROM.
Kim Kardashian megnyitotta a dekoltázsát. Ja nem, az új boltját: „Két szó: pop up.” – Nem, csak egy: LESZAROM.
Velvet – Ön élne Kylie Jenner kutyaóljában? – Azt nem, viszont teleszarnám.
Az évforduló alkalmából – Kendall Jenner a Love magazinban monokinizik – Nem kell hozzá különleges alkalom hogy leszarjam.
Pénzt adományoznak Kylie Jennernek, hogy ő legyen a legfiatalabb milliárdos: „Most már ugye az ön számára sem kérdés, hogy a világ megérett a pusztulásra?” – Áhh, LESZAROM...
de miért? – Gumicukor – Kim Kardashiant csúnyán beperelték – LESZAROM HOGY MIÉRT MUHAHA, azt remélem is!
Szerintük ők egyáltalán nem hasonlítanak Kim Kardashianre és Kyle Jennerre: „Sonia és Fyza Ali nem érti, miért kérnek tőlük autogramot az utcán, amikor tökre nem hasonlítanak a két celebnőre. Ezzel azért tudnánk vitatkozni.” – Nem nyitok vitát: LESZAROM.
18+ Kim Kardashian neglizsét húzott, de minek – Azért hogy azt is leszarhassam:
nesze!szer – A Kardashian lányok bugyira vetkőztek: „Nem semmi pénzbe kerülhetett ez a kampány!” – Még így is ingyen SZAROM LE őket.
ijesztő hasonlóság – 25 millióból csinált Kim Kardashiant magából a transznemű nő, de nagyon megérte – More Kardashian than Kardashian. Csakazértse SUNÁZNÁM, inkább LESZAROM!
Kim Kardashian nagyon megszívta, hogy a neten éli az életét – LESZ MUHAHA, azt remélem is: „Szerinte úgy rabolták ki Párizsban, hogy követték őt Snapchaten. Onnan tudták meg, hogy nincs vele a testőre.” – És erre most jött rá, ennyi év után? Hát őt se az eszéért szeretik :DD
Fura, hogy az Instagram még nem tiltotta le Kim Kardashian friss fotóját – Nincs abban semmi furcsa ha LESZAROM.
az új zuckerberg – Kylie Jenner 5 hónapos lányának már ki van lyukasztva a füle: „A lyukasztáskedvelő kismama pedig 21 éves korára a Forbes szerint „önerőből” milliárdossá válik majd. Tessék, megéri keményen dolgozni!” – LESZAR HA HA VERY FUNNY:
Hogyan lehet 7 főállású alkalmazottal 3 év alatt milliárd dolláros cége valakinek, aki Instagramra posztolgat?: „A XXI. század eddig legnagyobb üzleti zsenije két, gyakran idiótának nézett valóságsóhős, Kris Jenner és a lánya, Kylie. De tényleg, hogyan tudták egy igazi, megfogható rúzsokat gyártó megacéggé változtatni az instagramos bekövetéseket?” – Nap kommentje:
KEDD, OKTÓBER 23.:
TRON ÖRÖKÖSE
Blogketrec-harcosok.
Ünnepi rovat:
Ide (az ismétléseket kiszórva) csak egy’56-os dráma jut negyed tízkor az M3-on melyben heten kerülnek közös fedél alá börtönfelszabadítás után. A vegyes társaságban minden oldal képviselteti magát az őrtől a párttagon át egész a rabokig (akik között ugyanígy van rossz és jó is). A Kugli: Fegyencek szabadságon természetesen a köztük fennálló ellentétekről szól.
Talán érdemes:
Nyolckor okkultagenda-széria kezdő epizódja az HBO-n ami a Roxfort világát mossa össze a rendes egyetemekkel, konkrétan Oxforddal. Ide tér vissza egy természetfeletti képességeket örökölt történész aki elsőre megtalálja A boszorkányok elveszett könyvét amire egy ottani tanár (mellékállásban vámpír) is felfigyel, ez ösztönzi hősnőnket is hogy felvállalja ősi erejét. 21:35-kor tolerancia/sportfilm mixtúra a Film Now műsorán ami azért jobb annál hogysem ennyivel elintézzük, még úgy is hogy az Emlékezz a titánokra! Disney-produktum, annak minden ismérvével. A hetvenes évek elején Amerikában még sok helyen jelen volt a faji megkülönböztetés, ezt elsimítani küldik (nem az egyiptomi hanem a virginiai) Alexandriába Herman Boone edzőt (Denzel Washington) aki többszörösen nehéz helyzetben van: az egy dolog hogy fekete, de most két, felülről deszegregált iskola fiúcsapatait kéne eggyé kovácsolnia... Ha nem Washington, akkor Ryan Gosling és Hayden Panettiere miatt nézzük akik azóta rendesen ki,-és felnőtték magukat, a pozitív üzenetért cserébe a tévedéseket is megbocsátjuk (csak egy példa: ’71-ben már voltak kevert osztályok, az egyenlőtlenségek máshol ütköztek ki jobban). Negyed éjfélkor a reteklubbon 2010-es folytatás a nyolcvanas évek egyik félrement majd kulttá vált művéből és a Tron: Örökség részben követi elődjét merthogy elsősorban látványmozi amiben a szkript másodlagos. Mondjuk van az is: Sam Flynn (Garrett Hedlund) gyerekkora óta nem tud napirendre térni apja (Jeff Bridges) eltűnése fölött és mikor egy kósza nyom elvezeti a papa régi játéktermébe, kapva kap a lehetőségen hogy utánamenjen. Bár a kritikusok már az originálnál elsütötték hogy PC game-ként jobban működött volna, a trve geek-ek meg hangosan röhögtek azon hogy a számítógépben működő programokat és technikát humanoid figurákkal meg csíkot húzó motorbiciklikkel ábrázolták, de így is van egy-két pillanat amikor ők is elérzékenyülnek a Legacy-n. Ilyen például a fiú első találkozása apja konzoljaival és játékgépeivel, ilyen Bridges feltűnése meg a kétezres évekre update-elt versenyek és persze a Daft Punk „koncertje”. Csak rajongóknak (de nekik kötelező), aki meg azzal jön hogy a Mátrix jobb az esetleg csekkolja melyikük első része volt előbb.
MAGYARUL! rovat:
Halloween – 40 év rettegés: „Az egyetlen Halloween-film az eredeti óta, amelyet látnod kell.” – MAGYARUL: jobban jársz ha bármelyik másikat választod helyette.
Szabadon áramlik a mocskos pénz, és megmérgezi a demokráciát: „Évente dollármilliárdok tűnnek el céghálók, offshore-számlák és diszkrét bankok mögött, az ellenőrizetlen pénzmozgás pedig már egyáltalán nem a szabadság és a jólét terjedéséhez járul hozzá.” – MAGYARUL: A CSÜRHE KÉSZPÉNZMENTESSÉGHEZ SZOKTATÁSA TOVÁBB FOLYIK BRÜHÜHÜ, nincs mese, fel kell adnunk a szabadságunkat, bevenni a kék pirulát és chipet rakni minden újszülöttbe, már folyik is az ezirányú érzékenyítés:
jelenből a jövőbe – MI figyeli a bankkártyás fizetéseket: „Megoldódhat a tévesen csalásként azonosított tranzakciók problémája.” – MAGYARUL: NWO Megoldódhat bizony, MI AZ HOGY, NAGYONIS:
Támogatott tartalom – Kérem felejtse el négyjegyű PIN-kódját!: „A jelszavakkal és kódokkal csak a baj van: hol kimennek a fejünkből, hogy bemennek máséba, aki visszaél velük. A technológia segít, és ahogy a mobilok esetében már terjedőben van, úgy a fizetéshez is érkezik a biometrikus azonosítás - hamarosan ujjlenyomatunkkal vehetünk kávét.” – ...és ez annyira „támogatott tartalom” hogy kétszer, más címmel is ki kellett rakni:
Támogatott tartalom – Nincs mese, tényleg egy sci-fiben élünk: „Korábban csak a filmekben láthattunk arc- és retinaszkennert, vagy ujjlenyomatolvasót, ma már a jobb mobilok tudják ezeket, de testrészeinkkel hamarosan fizetni is tudunk. Éljen a jövőben, fizessen az ujjával!” – Kicsit mellément gyerekek, nem „sci-fi” lesz az hanem disztópia, úgymint 1984, Szép új világ és Fahrenheit 541 keresztezve némi Jelenések könyvével. Amúgy ki „támogatja” ezt a tartalmat? A 666-os Fenevad? LOLikszdé, hihihi-hahaha!44négy
varázsfuvola - Érdemes manapság megházasodni?: „3 tényező, ami befolyásolhatja a véleményedet a házasságról.” – MAGYARUL: a hagyományos családmodell szétverése tovább folytatódik.
a polgi - A korai házasságok legtöbbször tévedésekbe torkollnak: „És nézed a másikat. Mit szerettél rajta? Már azt sem bírod nézni, ahogy eszik.” – MAGYARUL: a hagyományos családmodell szétverése tovább folytatódik, az is érdekes hogy az Indexen a fenti szöveggel tették ki holott a poszt valójában úgy szól hogy Egy férfi lehet feminista?
Támogatott tartalom – Attól még, hogy mással is szexelne, nem kell feladnia a házasságát: „Sőt, simán lehet, hogy önnek van igaza, mert valójában nem is születtünk monogámnak. Igaz, a nyitott kapcsolat és a többszerelműség sem való mindenkinek – állítják az érintettek a Nyitva című film kapcsán.” – MAGYARUL: a hagyományos családmodell szétverése tovább folytatódik.
Miért jó bárkinek is meztelen fotót küldened magadról? – MAGYARUL: a hagyományos értékek felszámolása tovább folytatódik. És tényleg, külön vicc mindez a #mítúúú korában meg annak ismeretében hogy a faszbúk a visszaélések elkerülése érdekében arra kérte a júzereket hogy küldjenek magukról egészalakos meztelen fényképet: „A szexting tehát lehet jó dolog, amivel izgalmasabbá tesszük szexuális életünket, de nem árt megfontolni, hogy mikor, kinek és milyen képeket küldünk magunkról – felkészülve arra az eshetőségre is, hogy a fotó egyszer akár az interneten landol, a címünkkel, telefonszámunkkal, lábméretünkkel és nyakbőségünkkel együtt.” – ...de mindez még így is bőven megéri:
mo-NO!-gámia – Gumicukor – Celebek, akiknek nem jött be a monogámia – MAGYARUL: támogatott tartalom :DDDD
SZERDA, OKTÓBER 24.:
THE CON IS ON YOU!
Viszlát és kösz, Joe!
Talán érdemes:
Kilenckor megint idei cucc az HBO-n és hát a Gyémánthajsza sem épp egy Briliáns csapda pedig minden adott, főleg stáblista tekintetében (Uma Thurman, Tim Roth, Sofia Vergara, Parker Posey, Stephen Fry). A forgatókönyv már neccesebb, láttunk elég átejtett gengszter elől menekülő szerelmespárt (Roth és Thurman), a célállomás itt Los Angeles és egyikük exneje, barátaink az ő ékszereiből törlesztenék angliai tartozásukat. Ezt a szélhámoskodást is lehetne jól csinálni, itt azonban semmi nem áll össze fogyasztható egésszé, minduntalan beugrik a Pink Panther, a Kiss Kiss Bang Bang vagy a Catch Me If You Can (pláne hogy utóbbi kettőt már a kezdő animációkkal megidézik), netán Elmore Leonard művei (amiket tokkal-vonóval próbálnak lenyúlni). Roth itteni teljesítménye Michael Madsen legszebb részeg pillanatait is felülmúlja, maga a Con Is On a befejezése után három (!) évig pihent dobozban és nem mondhatni hogy sokat vesztettünk volna ha ott is marad, nem is értem miért pont ma adják...ja de, szerda van és uborkaszezon. Nem javít helyzetünkön az sem hogy az egyetlen tűrhetőséget hajnali fél négy előtt öt perccel kezdi a Film+, ez egy ritka Terence Hill-es spagettiwestern-paródia, ugyancsak átverősdivel a középpontban. A kisstílű lókötő, TOM HANKS Joe Thanks (Hill) előtt megvillan a Nagy Lehetőség amikor a közeli erődbe pénzt felvenni induló tábornok útközben elhalálozik így neki csak az a dolga hogy átvegye a helyét. Meg is győzi barátait hogy segítsenek, de titkolt célja bármelyik BSTH-darabban elmenne: a lóvét vissza akarja juttatni a jogos tulajdonosoknak (indiánok). Az Egy zseni, két haver, egy balek nem mentes a Con Is On hibáitól (túl sok STÁR) de van abban valami báj hogy együtt láthatjuk Hill-t, Klaus Kinskit és a hetvenes évek seksz-bombáját, Miou-Miou-t (mindezt Morricone zenéjével, Damiano Damini és Sergio Leone rendezésében).
Konteó rovat:
Az AI-alapú megfigyelőállam komoly kihívója lehet annak a világrendnek, amit 350 éve ismerünk: „Küszöbön az AI-forradalom és Kína diktálja a tempót. Komoly geopolitikai fordulat jöhet: visszatérhet a központi tervezés, megjelenhet az AI-nacionalizmus és elterjedhet a digitális autoritarizmus.” – Nem baj, majd Amerika oda is elviszi a demokráciát. Ja nem, ők is épp ezt építik:
Titokban megfigyelik a repülők utasait Amerikában: „Egy 2010 óta működő programra derült fény, a hatóság szerint nincs vele semmi gond.” – ...ahogy ezzel sincs:
NSA-botrány kicsiben: évek óta titokban figyelik New Orleans lakóit a Palantir technológiájával: „Még a városvezetők sem tudtak arról, hogy a lakosokat 2012 óta megfigyelik, és egy algoritmus alapján listázzák potenciális bűnözőként vagy áldozatként. A bűnügyi előrejelző szoftverek hatékonysága ráadásul erősen vitatott, nem beszélve arról, hogy kritikusok szerint csak a rendőrségi előítéleteket nagyítják fel.” – Nahát! Hogy a mesterséges intelligencia is előítélkezzen rendőri tapasztalat alapján! Hogy mik vannak!
Hamarosan kevésbé lesz agyrém egy hivatalos okmány elvesztése: „Egy ügyintézéssel lehet majd pótolni mindent.” – Ne szarozzatok, mondjátok ki szépen hogy egyből csipet kell rakni minden újszülöttbe mert az a legegyszerűbb:
Nyomkövetőt szerelne a raktáraiban dolgozókra az Amazon: „Külön erre a célra fejlesztettek egy karkötőt, ami rezgésekkel igazítaná útba a raktárosokat, akiknek így persze minden lépése és mozdulata követhető is lesz.” – Véletlen egybeesés, mindez a mi érdekünkben történik...kihagytam valamit?
Nyomkövetőt kap minden új autó Kínában – Felkészül: a lakosság. Ja nem, őket már követik.
Madridban megszűnik a papírjegy a tömegközlekedésben: „Feltölthető kártyák lesznek helyette.” – Felkészül a papírpénz:
Összeomlott a Visa rendszere, több európai országban nem lehetett kártyával fizetni: „Készpénz meg persze senkinél sem volt.” – Ez lehet a hosszab távú cél:
b1Szubkult – Az arcunkkal fizetünk – ez lesz a jövő: „Minden az arcunkra van írva ugyanis. És most már le is tudják olvasni.” – Kína likes this, mindenki más nem annyira.
Tudok kártyával fizetni? Nem, bocs: „Bővül a kártyát elfogadó helyek száma, de nem elég gyorsan. Messze vagyunk még a készpénzmentes Magyarországtól.” – SZÓVAL BEISMERITEK HOGY EZ A CÉL? NICE :)))
e – „Elegem van a készpénzgyilkosokból“: „Elektronikus pénz vagy bankó? Mindenki szabadon dönthessen saját és a pénzügyi rendszer kockázatainak mérlegelésével.” – Nap kommentje:
olcsójános 2018.05.29. 12:22:48
Márpedig a készpénz el fog tűnni erre megy minden, ez is kell a totális kontrollhoz, amihez sokan ész nélkül, vakon asszisztálnak itt és elhiszik, hogy ez az ő kényelmük miatt van :))) Az utolsó időkben járunk barátom!
Érdekes, ha pénztárnál várni kell valamiért az 90%, hogy valami kártyás/érintős madár miatt van!
CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 25.:
ARCCAL AZ ERDŐ FELÉ
Oh tannenbaum, oh tannenbaum...
Talán érdemes:
Az HBO-n nyolckor vígjátéknak hirdetett komolykodás ami hivatalosan is megerősítette a tényt hogy George Clooney feje lágya benőtt és már kamera előtt is az Utódokra gondol. Itt egyenesen apát játszik (igaz, Hawaii-on) aki felesége kómába esése után több dologban is döntésre kényszerül, legsürgetőbb problémája két lánya elhidegülése, emellé ott van a kérdés hogy mi legyen az ő és kuzinjai „birodalmával”, azaz az erdővel amire pont most lenne vevő. Ám mivel a baj nem jár egyedül, kiderül hogy feleségének viszonya volt valakivel, sőt a baleset is pont az illető mellett érte... Alexander Payne-nek jár a tisztelet amiért „halivúdi” eszközökkel mutatta meg hogy az általunk irigyelt helyeken élők is olyan (vagy olyasmi) gondokkal küzdenek mint bármelyikünk. Ugyanitt maradva tíz előtt öt perccel újra idei program, de már doksi. A Boko Haram: az elrabolt lányok nyomában természetesen a terrorszervezet foglyairól és visszailleszkedésükről szól, ajánlom minden tumblr-feminista szíves figyelmébe, közben 21:50-kor Wes Anderson 2001-es komédiája is befigyel a Cinemaxon. A Tenenbaum, a háziátok elnevezése megtévesztő mert az összes főbb szereplő az említett famíliához tartozik és egyik se normális, pontosabban a zsenialitással járó ilyen-olyan lelki szövődmények áldozatai. A (felnőtt) gyerekek közt van író, sportoló, pénzember, nem csoda ha apjuk (Gene Hackman) idejekorán anyjuk (Anjelica Huston) gondjaira bízta őket. Ami nekik neurózis, az nekünk (fekete) szórakozás lesz (már ha vevők vagyunk rá, meg általában Anderson stílusára). Végezetül negyed egykor 2013-as found footage thriller érkezik a Filmboxra, de hogy minek? A Levenger akta semmi újat nem hoz: egy srác szülei hétvégi kecójába invitál két csajt (közülük legalább az egyiket le is fektetné) és persze az egész utat videóra veszi hátha történik valami érdekes, fog is mikor a társasághoz becsatlakozik egy szellem... A sztorinál jóval emlékezetesebb mikor az eltűnt fiatalokat kajtató rendőrök VHS-en elemzik a digitális kamerával felvett anyagokat vagy amikor SPOILER egy elvileg még meg nem talált szalagot néznek SPOILER VÉGE. Jó mulatást hozzá :DDD
Trump rovat:
Melyik könyvet olvastatná el Trumppal Amerika legrettegettebb könyvkritikusa? – LESZA Ja az nem most van, olvassunk tovább:
könyves blog – Donald Trump könyveket ajánl a Twitteren: „Pedig saját bevallása szerint nincs is ideje olvasni.” – Bezzeg Obama, Bill Gates, Elon Musk folyamatosan olvastak a sok meló közben!!!4!
Jim Carrey szerint Trump vizelete a legfinomabb – Ő MÁR CSAK TUDJA Wait, a challenger appears:
Robert De Niro kitiltotta Donald Trumpot a budapesti étterméből is – Vagy nem, mert:
Robert De Niro mégsem tudta kitiltani Trumpot a világ összes Nobujából: „Az Amerikai Egyesült Államok elnöke akkor mehet a színész által társalapított étterembe enni és inni, amikor csak akar. Egy esetet kivéve.” – ...éspedig HÉTFŐN!!44!!! négy
Már szinte művészet, mennyire kerüli férje érintését Melania Trump: „Ez a kéz a kézben dolog nagyon nem megy az elnöki párnak.” – Ha meg kezet fognának, egyből menne a grab the pussy-mantra.
Trump és emberei zaklatására szólított fel egy demokrata képviselőnő: „Mindkét oldal háborog, az elnök stílusosan válaszolt.” – Tudjuk, csak demokratikus zaklatásra szólított fel, azt pedig lehet:
Kitessékelték az étteremből Sarah Sanderst csak azért, mert ő Trump szóvivője: „Azonnal távozott, de a Twitteren kikérte magának.” – Robert De Niro likes this.
Melania Trump jót akart, de a kalapjával mégis mindenkit felidegesített: „Az amerikai First Lady, Melania Trump most először tett hivatalos utazást az elnök nélkül. Afrikába ment, hogy egy kicsit javítson azon a képen, ami férje kretén beszólásai miatt kialakult az USA vezetéséről a kontinensen (...) de (...) – valószínűleg – akaratán kívül maga is indulatokat keltett, mert olyan kalapot választott a kiruccanáshoz, amely a fehér gyarmatosítókhoz kötődik, és hagyományosan az elnyomás jelképe a kontinensen, és amilyet ma már emiatt legfeljebb csak azok a turisták hordanak, akik semmit tudnak az afrikai országok kultúrájáról.” – Ha van rajta sapka azabaj, ha nincs akkor meg azabaj. Felkészül: Szikora Róbert és a teljes R-Go-legénység!44!4 négy
Hollywood inkább eltüntetné Trump csillagát: „Korábban még egyetlen csillagot sem távolítottak el a Hírességek sétányáról.” – Bill Cosby likes this!44 <3
Susan Sarandont letartóztatták egy Trump-ellenes tüntetésen – Wait, a challenger appears, sőt egyből kettő:
Amy Schumert és Emily Ratajkowskit is letartóztatták a Kavanaugh elleni tüntetésen: „Összesen több száz embert vitt be a rendőrség a Trump főbírójelöltje elleni demonstráció után.” – Mi van, Lena Dunham nem ért rá? :DD
VISZLÁT SZOMBATON!