HÉTFŐ, NOVEMBER 26.:
WHAT DOES CARTMAN DO?
Arcod, mikor bezavar a kasztrendszer :(
Talán érdemes:
Nyolckor német variáns férfiakra, nőkre és mózeskosarakra a Film4-en: nyugdíjas tanár és felesége élveznék az öregkor örömeit és azt hiszik hogy végre eljutnak az összes helyre amire eddig nem volt pénzük-idejük de nem számolnak lányuk terhességével, pontosabban ő nem számol azzal hogy egyből hármasikrei lesznek és innentől a gyermekáldásból a nagyszülőknek is jut, mivel a babák számával arányos a velük járó gondok mennyisége. A Három pici és egy nagyobb megállná a helyét az UNCSI amcsitesóra való utalások nélkül is, főleg mert itt teljesen más a felállás (az anyuka nem tűnik el teljesen a képből), és aki ma lemarad, holnap fél tizenegykor elcsípheti ugyanitt. Tíz előtt tíz perccel tengerentúli nyomasztás a Cinemaxon egy labilis idegzetű srácról aki unalmas napjait (gyógyszeres kezelést igénylő mentális betegség) némi gyilkolással dobja föl (mamája áldásával), mígnem találkozik egy csajjal (Sara Malakul Lane) akinek ugyancsak vannak fura dolgai és bár mindketten azt hiszik hogy kiegészítik egymást, a tapasztalt néző tudja hogy nem megy az ilyen egyszerűen. A Ki figyeli Olivert? kicsit Psycho (elcseszett anya-fia viszony), de inkább Miike (túl sok beteg pillanat), érzékeny lelkűek kerüljék.
Ajánlott:
Előszóval együtt tíz előtt tíz perccel igazi különlegesség vár minket az M5-ön Victoria Subirana könyvéből melynek főhősnője tanítóként dolgozik Katmanduban, elsősorban a szegényebb néprétegeket segítve, ám mivel státusza megköti a kezét, érdekházasságot köt hogy közelebb lehessen tanulóihoz. Ez egy ideig működik is, csakhogy a nem érzelmekre alapozott frigyben a törés max. idő kérdése akár azért mert Laia megtalálja az Igazit, akár azért mert férje elvárja hogy feleségként viselkedjen (pedig neki továbbra is az oktatás a legfontosabb). A Tükör az égen több sima toleranciamesénél a white man’s burdent felvállaló privilegizált nőről, és bár romantikus drámaként hirdetik, nem épp rózsaszín szemüvegen át tekint a nyomor mellett kasztrendszerrel is sújtott (ezáltal generációkra előre predesztinált sorsú) helyiekre akiken hiába akar segíteni egy civilizált nő hogyha Nepálban rá is ugyanazok az évezredes törvények érvényesek. Fontos még megjegyezni hogy Subirana saját tapasztalatait írta meg, nem csak kitalálta az egészet...
LESZAROM a kardashianokat...
...és az egész családjukat:
Velvet 18+ Két Kardashian-Jenner mellmutogatás között fontos szabályra jöttünk rá – Én is, mégpedig arra hogy le kell szarni:
Most Kendall Jenner meztelen fotóját lopták el és szivárogtatták ki: „A modell egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, de vélhetően nagyon nem örül ennek.” – LESZAR Ja, nagyon kellett szivárogtatni:
Kendall Jenner megint melltartó nélkül és átlátszó ruhában gálázott: „Csak a szokásos.” – Aztán meg sír ha kikerülnek a pucér fotók...asszem ilyenkor kell azt mondani hogy LESZA „finnyásak a kurvái, madame!”
Elég egyértelmű, hogy Kardashian most sem viselt melltartót – Én is egyértelműen SUNÁZNÁM LESZAROM.
Kim Kardashian felvette a pucsítós Chanelt és körbepucsított egy jachtot: „Már szinte nekünk fájdult bele a hátunk, ahogy néztünk, mennyi időt töltött el ebben a kényelmetlen pózban.” – Szinte már én is megsajnálom. Ja nem: körbe-, és LESZAROM.
??????????????? – Szelfi-asszisztenst fogadott Kim Kardashian – LESZAR Remélem csinál egy Darwin-díjas szelfit.
marketing level végtelen x 2 – 18+ Kanye West felesége pornós hasonmásával reklámoz – LESZAROM.
Napokkal közös gyerekük megszületése előtt csalta meg Khloe Kardashiant a párja: „Két kellemetlen videó is nyilvánosságra került Tristan Thompsonról.” – Csináljanak vele is egy reklámot oszt’ jónapot.
nesze!szer – 3 generációs Kardashian reklám: „Komplett Kardashian-család, a híres popsival és Kanye West gyermekével.” – Na, erről beszélek! Lesz itt még saját kiadású pornó is :SSS
Jennifer Lopez hamvas barackjaival viccelődik: „Még Kim Kardashian is lerótta a tiszteletét az énekesnő instafotója alatt. További barackokkal.” – OBAMA LIKES THIS LESZAROM.
33 ezres partedli, játékbentley, stb. – Khloé Kardashian 5 hónapos lányának Gucci partedlije van – TEHETNÉM AZ OLIGARCHÁSBA IS LESZAROM.
ezt nézze! – Ritka látvány: mikor Kim Kardashian is csak egy átlagos anya – Mindennapos viszont az hogy LESZAROM.
Kourtney Kardashian bejut az Egyesült Államok Kongresszusába: „Beautypercek a Kongresszusban Kourtney Kardashiannel.” – LESZARO ARCONFOSOM: amikor egy szimpla leszarás már nem elég!!!
Az EU nem veszi föl Kim Kardashiant hivatalos tárgyalónak – LESZA Én csakazértis rá meg a családjára bíznám az USA Észak-koreai követségének vezetését, pláne eddigi teljesítménye alapján:
Kim Kardashian már a második embert hozná ki a börtönből – Engem nem zavar ha LESZARHATOM akarom mondani A NÉGY FAL KÖZÖTT CSINÁLJA bemegy helyette :DDDD
KEDD, NOVEMBER 27.:
BLACK KNIGHTS' MATTRESS
Talán érdemes:
21:40-kor az HBO2-őn a gyerekek időnkénti kegyetlenségeiről regélnek amit a Fűfoltokban még első szerelem is bonyolít. Két srác rosszul sikerült tréfája eredményeként meghal egyikük love interestjének tesója, neki meg döntenie kell hogy barátnője megdöntése érdekében hallgat vagy vállalja a felelősséget. A Grass Stains kis munkával (és seksz-jelenetek nélkül) lehetett volna jobb, nem véletlen hogy már külföldön is forgalmazták más, beszédesebb névvel (All Summers End). Tíz perccel később (21:50) szokás szerint színielőadás, szokás szerint az M5-ön, szokás szerint Előszóval. Ma nem más kerül sorra mint Mikszáth örökbecsűje és a Szent Péter esernyőjét a Hevesi Sándor Színház produkciójában láthatjuk, aki még nem olvasta a könyvet annak remek „kapudrog” lesz. A történet maradt ugyanaz: gazdag helyi halála után csupa ócskaság marad hátra melyek nagy része handlénál végzi, így a címbeli bizonyos is aminek senki sem tulajdonít jelentőséget egészen addig míg az elhunyt egyik ismerőse nem utal rá hogy ebbe rejthették az eltűnt vagyont. A jogos örökös el is indul megkeresni de pénz helyett szerelmet talál a pap lányában akinek feje fölé kisgyerekkorában odaterítette az ernyőt az arra járó ócskás. Kereken tízkor egyszernézős horror a retekklubb plusszon ami jól bejáratott félelmeinkre épít, csillapítva őket pár feláldozható figurával. A usual SUSPECT victimek buta huszonévesek akik laza hétvégét terveznek egyikük szüleinek nyaralójában azonban hamar rájönnek hogy kicsapongások helyett a Cápák éjszakája vár rájuk és mivel a ház egy szigeten áll, az is biztosítva van hogy csak kisebb-nagyobb áldozatok (otthagyott végtagok) árán tudják elhagyni. A slashing egy idő után komédiába megy át (mikor az egyik félkarú fiatal montipitonosan támad a szörnyre vagy amikor a cápa szinte kirepül a vízből hogy elkapjon valakit) bár lehet hogy nem így volt megtervezve (szemben pld. a Piranha 3D-vel), ezt a társadalomkritikus végkifejletből gondolom (SPOILER a cápákat néhány redneck kamerákkal szerelte fel hogy snuff movie-kat gyártsanak velük SPOILER VÉGE), de Sara Paxton miatt még így is talánérdemes, és akkor jöjjön is
A cápa sem játék! rovat:
A cápák is tudják, hogy Nicolas Cage-dzsel nem lehet szórakozni: „A II. világháborúban elsüllyesztett USS Indianapolis történetéből hősfilm készült.” – De Jason Stathammal attól még nyugodtan szórakoznak:
Jason Statham kétmillió éve kihalt őscápával harcol – Asylum likes this.
Négyszázmillió éves cápa maradványait találták meg Peruban: „A leletre egyetemi diákok bukkantak.” – ISIS LIKES THIS Statham visszament az időben és legyőzte!44
Felugrott a hajóra egy hatalmas cápa: „Életre kelt egy horrorsztori Ausztráliában.” – Remélem az Asylum többi jóslata nem válik valóra :SSS Ja de:
Fiam, beesett egy cápa a kertünkbe: „Egy angol férfi és fia éppen teázni készültek, amikor kispettyes macskacápa hullott a gyepjükre. Van rá magyarázatuk.” – Hogyne lenne: a macskáknak hét élete van, minimum az egyiket cápaként élik le.
élet 18+ Cápa harapott meg egy víz alatt forgató pornósztárt – Az a baj hogy MINEKMENTODA kamu itt minden a csaj csöcseitől a videóig, egy cápa nem végezne ilyen félmunkát ahogy egy harcikutya sem:
Cicciolina azért követelt pénzt a biztosítótól, mert állítása szerint egy kutya megharapta a kisujját, ezért munkaképtelen lett: „A 65 éves magyar–olasz egykori pornósztár és volt olasz parlamenti képviselőt Rómában biztosítási csalásért bűnösnek találták, 1 év börtönt kapott.” – Wait, a challenger appears:
Totális kamu lehetett a pornóst érintő cápatámadás: „Aggódott Molly Cavalli testi épségéért? Ne tegye, mert minden jel arra mutat, hogy a stáb rendezte meg a támadást.” – Na mit mondtam, démonizálják szegény cápákat pedig #SharkLivesMatter!!
Először filmezték le a titokzatos szellemcápát: „Nemcsak a ritka halfaj nagyon visszahúzódó, de a pénisz is a fején.” – Egy igaz mélytengeri f***fej :DDD
Itt az első cápa, amelyik hivatalosan is mindenevő lehet: „Friss kutatások szerint a kerekfejű pörölycápa nemcsak véletlenül legel tengerifüvet, hanem rendesen meg is emészti azokat.” – Nemo likes this.
Negyven éve először láttak fehér cápát Spanyolországnál: „Hetven percig figyelték egy hajóról Mallorca partjainál.” – Wait, a challenger appears:
Kitiltották az embereket DiCaprio strandjáról, rögtön visszajöttek a cápák: „Amióta bemutatták a Part című filmet, az öblöt elárasztották a szemetelő turisták, és elpusztult a fél korallzátony. Úgyhogy lezárták a strandot.” – Wait, a challenger appears:
Tüskés rája ölt meg egy ausztrál férfit: „A tüskés ráját nem tartják veszélyesnek, noha csípésébe halt bele 2006-ban Steve Irwin is.” – Immár hivatalos: a rája az új cápa!4!!4
SZERDA, NOVEMBER 28.:
ALGÍR TÖRÖKFÜRDŐ
Ahol nem csak a cigi parázslik.
Talán érdemes:
Cinemax, 20:00: Titokban kell cigiznem – …és nem az iskolai vécében hanem a húsz évvel ezelőtti Algériában ahol épp az iszlám militánsabb ágának áll a zászló. Itt nők kis csoportja még a rosszban is meglátja a jót: bár csak meghatározott időben és férfiak távollétében használhatják a fürdőt de ezalatt legalább mindenről beszélhetnek amiért a falakon túl kemény büntetés járna. Ám még így sem választhatnak szabadon, hiába szeretnének védelmet nyújtani egy terhes társnőjüknek akin becsületgyilkosságot tervez végrehajtani a bátyja… Hogy mennyire vérre megy ez a téma azt mutatja hogy az alapot adó színdarab párizsi (!!!) előadásán az író-rendező Rayhana Obermeyerre muszlim szélsőségesek támadtak – szerencsére nem savval, „csak” némi gázolajjal és megpróbálták felgyújtani. Hát akkor „kedves” Femen, Pussy Riot, ésatöbbi: lehet menni tiltakozni ^^ Ugyanitt maradva 23:20-kor Santiago Segura 2018-as mellékszereplése a Repedésekkel ami személyén túl magyar vonatkozása miatt lehet érdekes merthogy Marta Horvath-nak hívják az egyik építészt a három közül akiket egy ismeretlen nő zaklat régebbi ügyfelükkel kapcsolatban. Nincs kizárva hogy történt az illetővel valami aminek köze lehet szomszédjához akinek a MENNYEZETE fala repedezett mikor felújításokat végeztek nála… 21:50-től előszavas Sára Sándor-mű az M5-ön. A Feldobott kő autobiográfiai ihletése le sem tagadható: mivel családja múltja miatt nem veszik fel a Filmművészetire, Pásztor Balázs az élet iskolájában diplomázna rendezői szakon, le is megy oda ahol a dolgok zajlanak azaz vidékre. Itt épp a téeszesítést erőltetik (ez volt a kuláktalanítás következő lépése: új tulajdonba adni az elvett földeket), roma (köz)munkásokkal, az őket (jog)védő görög nevéhez (Iliász) méltó tragédiával (agyonverés). A kör a végén zárul be mikor Balázs a közösségről készült művével debütál...
HA HA VERY FUNNY! rovat:
Kezdő fizetés? Hát jó lenne úgy négyszázezer?: „Mennyit fog keresni, miből fizet albérletet, miket remélhet egy friss egyetemista? A Pont ott partin jártunk, amikor kihirdették a felsőoktatási ponthatárokat.” – HA HA VERY FUNNY, aztán szembejön a valóság:
215 ezret visz haza egy átlagos magyar – HA HA VER FUNNY!
it kocsma – 8 ok, amiért érdemes továbbállni a munkahelyedről – HA HA VERY FUNNY, örülök hogy egyáltalán megvan...
Az álommeló 75 évesen is megtalálhat – HA HA VERY FUNNY!
Viccet csinált a komikus a veteránból, aki Afganisztánban vesztette el a fél szemét, aztán hagyta neki, hogy mindent visszaadjon: „Pete Davidson azt mondta Dan Crenshawra, úgy néz ki, mint egy bérgyilkos egy pornófilmből. Elnézést kért, és hagyta, hogy a politikusi pályára lépő veterán is kicsúfolja őt. Nincs harag.” – HA HA VERY FUNNY!
tévé KRITIKA – Nyerő Páros – Látványos intellektuális különbségek: „Egész jó az RTL Való Világba oltott túlélőshow-ja, a Nyerő Páros.” – HA HA VERY FUNNY!
[nerd] – híres – 20 évvel a „Kata vagyok” után Dobó Kata ismét kólareklámot csinált: „Az új videó nem ér a klasszikus „Van még egy Pepsid?” nyomába, de egy kicsit azért vicces.” – HA HA VERY FUNNY!
Mosolygós Hitlerrel csinál hangulatot az NB I. második fordulójához az MLSZ TV – HA HA VERY Wait, a challenger appears:
Mi a legfélelmetesebb halloweenjelmez? Az iskolai lövöldöző! – HA HA VERY FUNNY, ISIS likes this.
Eldőlt: 2019 madara a GÓLYATÖCS: „A feladat: faragjatok belőle rímet!” – HA HA VERY FUNNY, megy is nektek az anyagi támogatás. Ja nem.
Kisiklott a világ leghosszabb vonata, miután 92 kilométeren át robogott vezető nélkül: „Nem ült sehol a masiniszta, ki a gőzöst, ki a gőzöst igazítsa.” – HA HA VERY FUNNY, gondolom ha kiderült volna hogy meghalt valaki ezt a cikket is eltüntettétek volna mint a bede-félét :(((
CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 29.:
ARCOK EGY HÁZASSÁGBÓL
Your face when we're done.
Talán érdemes:
HBO, 23:05: Még nem végeztünk – …de a békeimportőrök jó lenne ha befejeznék a demokráciaerőltetést azokon a területeken ahol ennek nincsenek hagyományai mert lassan több áldozatot hagynak maguk után mint eredményt, kb. így lehetne összegezni a We Are Not Done Yet-et. A Közel-Keletről hazatért katonák közül azonban nem mindegyik kezd záros határidőn belül lövöldözni, az értelmesebbje irodalommal teszi túl magát a PTSD-n hogy végül a terápia egy előadásban kulminálódjon (követendő példa). Más, másutt: a tegnap megkezdett Sára Sándor-tisztelgést folytatva ma a Tízezer nap következik de már a Duna TV-n és jóval később (éjfél előtt öt perccel). Bár ennek Kósa Ferenc a direktora, Sára „csak” operatőrködött, de a helyszín és időpont majdnem ugyanaz, vagyis az ötvenes évek magyar vidéke ahol minden másként csapódik le mint a városokban, két fiatal barátságán keresztül látjuk az eseményeket ’45-től ’56-ig és tovább, mindketten paraszti sorból jöttek csak az egyik magasabbra került a párt-szamárlétrán…
Talán ajánlott:
21:50-től bevezetőstül kapunk egy Cassavetes-klasszikust az M5-ön látszólag egyszerű sztorival, de a 130 perces játékidő ellenére egyszer sem unalmasan. A kihűlő házasságokkal újabban a média is foglalkozik a maga módján, azt sugallva hogy roleplayinggel, partnercserével, netán szvingerezéssel vissza lehet nyerni a régi izgalmakat, az Arcok ennél őszintébb és kiábrándultabb/kiábrándítóbb, főleg mert a megcsalások „eszközei” is humánusan vannak ábrázolva, sőt a kulcsmondatot pont az a dzsigoló (Seymour Cassel) mondja ki akivel a feleség (Lynn Carlin) vesz párján elégtételt. A másik oldal ugyanilyen kaotikus: a férj (John Marley) összetéveszti az egyéjszakást a szerelemmel és abban reménykedik hogy a közmondáshoz illően háziasszonyt csinál a kurvából (Gena Rowlands), de kihagyja a számításból hogy aki ilyen szakmát ennyi ideig űz az a szívére hallgat a legkevésbé. Amerikai mozi itt és ekkor érte el a francia újhullám meg Bergman szintjét (akire amúgy utalnak is), és ahogy a svéd zseni alkotásait, ezt sem lehet elsőre teljesen abszolválni, köszönhetően annak hogy Cassavetes „magára hagyta” színészeit az általuk játszott karakterekkel (improvizációk, cinema verité), na meg annak is hogy a Faces valóságközelisége miatt néha olyan szinten kényelmetlen mint Lars von Trier dolgai (még akkor is ha nincsenek benne LvT-féle szélsőségek). És hogy hogy megy mindez manapság? Hát így:
Swingerwarrógép rovat:
Ne higgye, hogy olyan baromi könnyű hűtlennek lenni: „Komoly szervezést igényel, ráadásul a hűtlen félen kívül szinte senkinek se jó.” – BRÜHÜHÜ, meg is sajnálom mindjárt az összeset. Ja nem...
előzetes – Hármasban is kipróbálnák az új magyar filmben: „Nagypál Orsi egy ellaposodó kapcsolat szexuális felpezsdítéséről mesél az első nagyjátékfilmjében.” – MAGYARUL: a hagyományos családmodell felszámolása médiarásegítéssel folytatódik. És tényleg:
monogámia – Szerinte a hűség az, ha nem szexelünk mással. Szerintem nem. – Nem akar félrelépni a párod? Cseréld le vagy szállj be harmadiknak-negyediknek máshová:
társam – Szerető-„tartás” jól működő házasság mellett? – Persze, most ez az új divat, Indexen is megaszonták:
#nemvagyokkötelező – Szex – A jó szerető lelkes, tiszta, és elmondja, hogyan szereti: „A férfiakra nem jellemző, hogy panaszkodnak a szexuális életükre. Azonban ez nem azt jelenti, hogy mindegyik maximálisan elégedett.” – Most akkor mégsem kell titeket sajnálni?...
szexturista 18+ A hosszú, boldog (sic) házasság titka: „Van ez a trendi okosság, lépj ki a komfort zónádból, mert majd akkor élsz igazán. Rendben, regisztrálok a Tinderre.“ – Az majd egy másik rovat lesz, türelem :))
nő vagyok – Szex – Negyvenesek és a szex: „Túl átlátszó lenne és az is, folyton ugyanazzal az egyénnel szexelni.” – Hát akkor b**** egyedül, negyven fölött amúgy sincs sok egyéb választásod :DDD Nap kommentje 1.:
Dr. Trejo 2018.01.31. 12:42:39
"Mi, negyvenesek határozottan mondhatjuk, hogy most nem jó. "
10-20 éve jó volt negyvenesnek lenni Önöknek?
Nudizmussal és orgialátogatással harcolnak az uncsi házasságok ellen: „Ez az amerikai pár azt mondja magáról, hogy monogámszerű életet élnek. Hát tudnánk vitatkozni, mindenesetre keresik a kalandot, az biztos!” – Wait, a challenger appears:
300 nővel feküdt le, hogy megmentse a kapcsolatát a barátnőjével: „A Londonban élő David Guerrero nagy áldozatot hozott azért, hogy ne fusson zátonyra a kapcsolata a barátnőjével.” –...aztán jön a sírás-rívás, ha nem műxik a félredugás:
she – Belementem a hármas szexbe – kár volt... +18 „Nem kellett volna még 1 embert az ágyunkba engedni.” – Mi van elvtársak, nem jött be amit a megmondóemberek tanácsoltak? Pedig hány blogon és könyvben okosították a jónépet hogy ez a menő :DDD
hh – Hogyan működik egy magyarországi szex szekta ma büntetlenül?: „Azon kaptam magam, hogy a jól működő párkapcsolatunk egyre rosszabb lesz.“ – Nap 2. (és azóta már törölt) kommentje:
macitalp 2018.05.15. 14:46:29
Egyszer megkérdezte a lányom, hogy miből lehet gyorsan és egyszerűen meggazdagodni.
"Az emberi hülyeségből" válaszoltam. "És akkor te miért nem csinálod?", "Mert alkalmatlan vagyok rá."
VISZLÁT SZOMBATON!