2018. 12. 17.
Áramtolvajt az ág is Medúza. (dec. 17-18-19-20.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Áramtolvajt az ág is Medúza. (dec. 17-18-19-20.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, DECEMBER 17.:
KORDÉLEAR
0

Lerí róla a királyság.

Talán érdemes:
Nyolckor idei Shakespeare-adaptáció a Cinemaxon parádés gárdával, kicsit Loncraine III. Richárdjára hajazva: Lear király (Anthony Hopkins) itt már full diktátor, minden más maradt a régiben, vagyis hatalmát aszerint osztaná el három lánya között hogy melyikük mennyire szereti őt. Ezt a méricskélést természetesen pont az utasítja vissza aki igazán törődik vele vagyis Cordelia (Florence Pugh), ki is utasítják az udvarból, az agg király pedig saját kárán tanulja meg hogy nem mind barát aki mosolyog mert Regan és Goneril (Emily Watson, Emma Thompson) többszörösen visszaélnek a bizalmával… Csak részben angol gyártmány (a BBC mellett az Amazon keze is benne van), nem Kenneth Branagh-szint de Hopkins miatt kihagyhatatlan. A minap emlegettem Chris Columbust, nos egy órával később (21:00) láthatjuk hogy ma már ő is inkább követi a jól bevált példákat, számlájára írható ugyanis a TV2-őn látható istenutánzatosdi a Percy Jackson és az olimposziak kalandjaival. A széria korábbi része voltmár (kb. egy hónapja), a Villámtolvaj talán még nem, pedig a heripotter-epigon címszereplő ebben tudja meg hogy valójában a görög tengeristen illegitim fia és bár Herkuleshez semmi köze, rögtön kap egy feladatot: szerezze vissza Zeusz (a folyton meghaló, mégis túlélő Sean Bean) villámjait Hádésztól (Steve Coogan). Mivel 2010-es így nem hagyhatták ki hogy az egyik istennőt (Perszephoné) fekete színésznő játssza (Rosario Dawson), a szintén fekete szatír pedig szemlátomást rap-rajongó. A többiek valamivel hihetőbbek: Uma Thurman már a Münchausenben belekóstolt a mitológiába, igaz ott Vénuszt játszotta, nem Medúzát, Melina Kanakaredest már a származása predesztinálta Pallasz Athénének (feltűnik még Pierce Brosnan a túlvilág csónakosaként). A könyv (és a görög mondák) kedvelői hagyják ki, szerintem minden hamisításával együtt jobb mint az Egyiptom istenei. 21:20-kor magyar krimisorozat az M3-on a hetvenes évek végéről melyben Két pisztolylövéssel intézik el a gázgyár sztahanovistáját, az elkövető fegyvert azonban máshol is használták és ez feltűnik a nyomozást vezető rendőrnek (Garas Dezső). Kicsit szocreál, kicsit enyhülő kádárkor, nemkicsit propaganda, de legalább kordokumentum. 21:50-től ’83-as (és Előszavas) Pygmalion-parafrázis az M5-ön Julie Walters-szel, ő Rita, a fodrász aki többet akar: Szebb dalt énekelni, Michael Caine pedig antipatikus tanára aki első körben mindent megtesz hogy elriassza önjelölt tanítványát de aztán szép lassan belehabarodik.

Rihonya? #LESZAROM.
Rihanna részt vett azon a bálon, amit következő filmjében kirabol: „Ráadásul bögyös-combos püspöknek öltözve gálázott.” – Hát igen, csak a kereszténységet szabad büntetlenül gyalázni, még egy ok hogy leszarjam:
:(((( – Rihanna belga fesztiválon überelte szigetes hakniját: „Egy órát csúszott a koncert, mert öltözködési gondjai akadtak.”LESZA Nézzük a jó oldalát: itt legalább ruhában lépett fel, mert máskor anélkül szokott:
Gumicukor – Egyre kevesebb ruhát vesz fel magára Rihanna – Sőt, néha még annál is kevesebbet:
semmike – Gumicukor – Rihanna egyszál semmiben karneválozottLESZAROM.
semmi mást 18+ Gumicukor – Rihanna csak ezt a tangát bánta meg – Nem bánom: LESZAROM.
18+ Hogymikvannak – Rihanna neglizsében villantott fegyvert és mellet#METOO LIVES BLACKMATTER, LOL LESZAROM.
Kitört a divatpánik: Rihanna visszahozhatja AZT a szemöldököt: „Egyetlen címlap elég volt, hogy a nyugati fiatalok rettegni kezdjenek. Magyarország persze ebben is a nemzetközi trendek előtt jár!” – Elég baj az nekünk:
she – Igénytelenebb vagyok, mint Rihanna - és büszkén vállalom! – Á, nála senki sem igénytelenebb…vagy mégis? – „Feladtam, hogy a szépségipar agymosása ellen küzdjek.” – …és ezzel te leszel az új szépségideál: szőrös hónalj, testszag, bajuszka, aztán negyvenévesen te is sírsz egy sort hogy senkinek nem kellesz. Mindegy, LESZAROM...
Recorder – Milyen nagy dobásra készül Rihanna?: „Miért Kubában? És mi köze hozzá egy Marvel-sztárnak?”LESZAROM.
Gumicukor – Tudja mit kell nézni ezen a képen? Nem, nem Rihanna mellét: „Hanem a csizmát, mert ő tervezte. Koncentráljon!”AKKOR TEGYE FEL A MELLÉRE A CSIZMÁT, BASSZUS!! LESZAROM, ne akarjátok már bemesélni hogy a ruhatervezéshez is ért:
lehetetlen póz – Rihanna annyira el szeretné önnek adni ezt a bugyit, hogy rádőlt egy székre – Heteró vagyok, nem veszek tőle bugyit és még LE is SZAROM.
r – Ki a legerősebb láncszem az Ocean's 8 csapatában?: „Sandra Bullock hozott a legtöbb pénzt, Rihannát rengeteg Grammyre jelölték, de istennőnek csak az egyiküket neveznénk.” – Én egyiket sem nevezném annak mert LESZAR katolikus vagyok!!!
neszeszer – híres – Rihanna levetkőzött: „Rihanna saját fehérnemű vonalat hozott ki, melyet saját testén mutat be.”CHRIS BROWN LIKES THIS Ez van amikor guglifordítóval vesztek át külföldi cikeket („fehérnemű vonalat hozott ki”), egyébként továbbra is LESZAROM,
Rihannát lekövérezték, amit nemigen hagyott szó nélkül: „Nem vitte túlzásba, csak a lényegre szorítkozott.” – Ahogy én is: LESZAROM, minden másra ott van a Nap KOMMENTJE képe:

0
KEDD, DECEMBER 18.:
GÜNTHER, A TAKARÍTÓ BETANÍTÓ.
0

Oh, you touch my tralala.

Talán érdemes:
Film Now, 20:00: Nyírjuk ki Gunthert – Tavalyi komédia Svarcival mint mestergyilkossal akinek megölését tévéstábbal dokumentálnák ifjú riválisai. A kis csapat el is indul, Günther azonban lassan de biztosan (és ami fontos: láthatatlanul) csökkenti a létszámukat… Taran Killam írta, rendezte és még mellékeskedik is benne (ő a bérgyilkosok vezére), tehát szívügye volt hogy elkészüljön, a költségvetés java tuti Schwarzenegger gázsijára ment el (bár összesen kb. negyedórát-húsz percet van a vásznon). Aki hagyományos akciózást vagy (ál)doksit vár annak nem fog bejönni, aki viszont kedveli az önparódiákat az tegyen vele próbát még úgy is hogy nem egy Last Action Hero, a Man Bites Dog-hoz közelebb áll. Tíz előtt tíz perccel megint Előszavas komolyság az M5-ön: Bródy Sándor korábban Kaál Samuról szóló művével voltmár nálunk, a Tanítónő 2014-es változatával még nem, pedig ez is ugyanúgy aktuális és ebben is nemkívánt közeledés a katalizátor. Mindig nehéz helyzetben vannak a maguk lábán (és egyedül)álló nők, bármilyen munkát is végezzenek: ha sikeresek, mindig ott van hogy csak a szépségük miatt érvényesültek, ez fokozottan így volt régen, akkor is ha NEM akartak fűvel-fával lefeküdni – a pletyka elindul és onnantól tönkre van téve egy karrier.

Kis hírek a nagyvilágból:
Szexuális bántalmazás miatt 130 év börtönt kapott a szerzetestanár: „A férfi egy madridi vallási általános iskola oktatójaként nyári táborokban éjjelente filmezte és fogdosta az alvó diákokat.” – Nem a büntetést keveslem, azzal nincs baj, de hogy fogja letölteni?...
12,5 évet kapott a német, aki bébiételeket mérgezett: „Az áruházakat akarta megzsarolni, fizetség ellenében elárulta volna, hogy melyik üvegek mérgezettek.” – Wait, a challenger appears:
100 beteg megöléséért áll bíróság elé egy német ápoló – Bezzeg a magyar ápolócsaj megússza pussypass-szel:
Csak felfüggesztettet kapott a pécsi ápoló, aki éveken át altatót és nyugtatót kevert a kollégái italába: „A nő azzal védekezett, hogy csak kísérletezett. Öt év múlva már visszatérhet a kórházi munkához.”ÉDES FASZOM, ezzel védekezett?! Máshol ez súlyosbító körülmény lenne :SSSS
ma is tanultam valamit – A középkorban egészen másképp jártak az emberek, mint maJohn Cleese likes this.
Lemondta az Oscar-gála vezetését Kevin Hart, miután előkerültek a homofób tweetjei: „Nem akart bocsánatot kérni, ezért lemondott, aztán bocsánatot kért.”Wait, a challenger appears:
A 14 éves korában írt twitjei miatt tehetik tönkre a fiatal amerikai sportzseni karrierjét: „Kyler Murray az év egyetemi amerikaifocistája lett, de már előtte leigazolta egy profi baseballcsapat, de most azért támadják, mert gyerekként kitiwittelte, hogy “mind homárok vagytok”.” – Mi van gyerekek, ilyenkor mégsem olyan jó hogy nem felejt a Zinternet? LOL!!
ma is tanultam valamit – Nero császár is napszemüveget hordott – Hát igen, ő aztán tudta mi a #YOLO és a #THUG LIFE!!!
hc – George H. W. Bush emlékére – Jé, nem is tudtam hogy Hillary Clintonnak Magyarországon, magyarul van hivatalos blogja!!! Ennél már csak az meglepőbb hogy rögtön az idősebb Bush-ra emlékeznek benne :DDD
GAZDAG – Dubaiban nők álltak össze, hogy vezethes­sék a legújabb szuperautókat – Ez már szinte demokrácia. Ja nem az:
kívül tág – Mit nem tehetnek a szaúdi nők: „Rengeteg olyan dolog van, amitől el vannak tiltva. Európai szemmel egészen abszurd szabályok következnek.”Sinéad O’Connor likes this. Nap kommentje:

paráznabillegető 2018.06.12. 20:38:27
szörnyű.
felmelegedett a söröm...
 

SZERDA, DECEMBER 19.:
RABBYT POTTER.
0

Téli fivérek, NEM ISMERNEK ENGEM MEG a tárnában dolgoznak.

Talán érdemes:
Fél kilenckor északi (dán) dráma a Cinemax 2-őn mészkőfejtőben melózó tesókról akik nem egyformán kezelik a monotonitást: egyikük jól bírja, a másiknak azonban szüksége van piára meg ilyen-olyan fantáziálásokra a szomszédnőről hogy ne hülyüljön meg teljesen – vagy mégis, mert az alkohol hosszú távon nem épp megbékülővé teszi az embert, főleg ha vágyai tárgyát jobban kinéző (és nyugisabb) testvére kapja meg. Erre csak rátesz hogy az általa kotyvasztott italtól (amibe ő maga is menekül) rosszul lesz a bányászközösség egy lakója… A Téli fivérekre Tarr Béla vagy akármelyik depis magyar artmozis büszke lenne, bár a birkózás melyben egyikük koszos alsógatyában, a másik pucéran vesz részt, mindenkinek a Boratot fogja eszébe juttatni. 21:50-től már a karácsonyra készülhetünk az M5-ön Liszt Krisztus oratóriumával ami méltó, nagyívű felidézése Jézus életének és működésének. Jó bornak nem kell a cégér, és ezt sem csak sznoboknak ajánlom.

Nem érdemes:
Nyolckor a Percy Jackson után még egy félrement mozgóképesítés az HBO-n és ahogy amaz, úgy ez is csak based on the books, vagyis úgy vonzzák be Beatrix Potter könyveinek rajongóit hogy a készterméknek nem sok köze van hozzájuk. A Nyúl Péter elméletileg sika-kasza-léc családbarátság kellene hogy legyen és ez be is jönne ha az alkotók nem variáltak volna itt is alapdolgokon és nem tettek volna bele a kelleténél felnőttebb, gonoszabb poénokat. Az SJW-k abba kötöttek bele hogy gúnyt űznek az ételallergiában szenvedőkből és közben elsiklottak a legnagyobb genyóság fölött amikor a gazda (aki Potternél állandó karakter és akinek a hívatlan, nagyfülű vendégek állandóan learatják a termését) szívrohamot kap, a cuki nyuszik meg a főhős vezetésével örömünnepet ülnek fölötte (ez nem lógna Will Gluck korábbi, idősebbeknek szánt vígjátékaiból, de itt eléggé bezavar). Lehet rajta nevetni a pillanat hatása alatt, de jó esetben utólag belegondolunk, mit is állítottak be mulatságosnak. Szóval az öreg McGregor halott és elvileg elhárul az akadály a nyulak elől hogy hátralevő napjaik a folyamatos vakáció jegyében teljenek, de jön a tulaj unaköccse (akit szkriptdoktorok találtak ki, az eredetiben nem volt benne) és eladná a gazdaságot, így ő lesz Peter következő célpontja (és itt jön be az ételallergiás rész, ezt kihasználva tennék el láb alól). Még jó hogy ott van az aranyszívű szomszéd aki művészi álmai dédelgetése mellett arra is szakít időt hogy elcsavarja az örökös fejét és meglágyítsa szívét a kártevők felé is… Ha elvonatkoztatunk a gazda halálától meg attól hogy a nyulakat babusgató csajban ott van a galambokat/kóbor macskákat etető bleeding heart artist összes közhelye, még akár be is jöhet de nagyon kicsikkel hagyjuk ki, válasszuk helyette sokadjára is a Micimackót (és örüljünk hogy azt nem ebben a korban csinálták).

A természetet visszavágják :( rovat:
Ötvenezer rókát és tízezer sakált irtanának ki a románok a sertéspestis miatt: „A WWF ökológiai katasztrófára figyelmeztet.” Wait, a challenger appeared, jó régen:
ma is tanultam valamit – Ausztrália biológiai fegyvert vetett be a nyulak ellen – ...de még ezt is lehet fokozni:
Lefejeztek egy farkast SpanyolországbanISIS likes this :SSS
Illegális marhavágást lepleztek le az ellenőrök Boldogon – Dezsőnek meg kell halnia...Kanadában is:
Örökbe fogadták a mentett csüngőhasú malacot, aztán levágták és megették: „A kanadai házaspár azzal védekezik, nem tudták, hogyan kell gondoskodni az állatról.” – Bezzeg az elkészítéséhez ahhoz értettek!
Elpusztult a híres nőstény oroszlán, ami sörényt növesztett magán – ...pedig épp új életet kezdett volna hímként :(((
Halálra köveztek egy kengurut Kínában: „A látogatók így akarták elérni, hogy szerencsétlen állat ugráljon egy kicsit.” – Majd Ausztráliában nem ugrálnak ezek a kínaiak:
Egy hölgy fejét 17 öltéssel kellett összevarrni: „Az útikönyvekben "imádnivalóként" jellemzett kengurucsapat tagjai megvadulnak a répától és a McDonald's illatától, és szétkarmolják az óvatlan turistákat. Volt, akit csaknem kibeleztek.” – Vessenek be a kenguruk ellen is biológiai fegyvert az ausztrákok vagy kik, oszt’ jónapot.
Egyre aggasztóbb helyzetben a simabálnákJapán likes this, és tényleg:
Most éppen vemhes (!) bálnákat mészároltak le "kutatási céllal" a japánok: „Így tényleg sokkal hatékonyabban tudják kipusztítani a veszélyeztetett állatokat.” – Ilyenkor valahogy nem sajnálom őket sem a cunami, sem az atombomba miatt.
Japán 177 bálnát ölt le idén: „Szigorúan kutatási célból, persze.”Szigorúan kutatási célból nem lehetne megint beüzemelni az Enolay Gay-t?
Beperelte a gazdáját egy ló, mert lefagyott a fasza: „Igaz történet Amerikából.” – Még simán elveszítheti nemiszerve mellett a pert is:
Elvesztette az évezred perét Naruto, a szelfiző majom: „A szövetségi fellebbviteli bíróságig jutott a makákó ügye, de könyörtelen bírák nem adtak igazat Narutónak.” – Nincs mese, itt az ideje bevetni a CS.I.K.L.Ó.-t:
Több mint 50 teknőst loptak el Korzikán: „Ha állatvédők voltak a tolvajok, és szabadon engedték a teknősöket, akkor veszélyesek lehetnek a vadon élő fajtársaikra.” – ...de nem annyira mind a majmok:
Majmot akart lopni a barátnőjének az állatkertben, de a majmok rendesen helybenhagytákJay és Néma Bob likes this.

 

CSÜTÖRTÖK, DECEMBER 20.:
VEGYÉK MEG TÉTJEIKET!
0

...Al Bundy cipőboltjában.

Talán érdemes:
Kilenctől ismétlésgyanús rom. kom. a Paramount Channelen, bár lehet hogy a Telitalálatnak csak a neve/sztorija ismerős: nagyravágyó időjárás-bemondó (John Travolta) anyagi megzuhanás miatt megbundázná a lottósorsolást és ehhez „csak” el kell csábítania a SZÁNHÚZÓ számhúzó hölgyet (Lisa Kudrow), azonban az üzlet úgy beindul hogy egyre nagyobb tétekkel, egyre több ki,-és besegítővel játszanak, megnövelve ezzel a lebukás esélyét is. Travolta és Kudrow mellett még Ed O'Neil (mindenki Al Bundy-ja), valamint Bill Pullman és Tim Roth szól mellette.
HBO, 22:00 – Az őket „elkeresztelő” zenekarról szóló doksi voltmár a blogban, de most végre a Rolling Stone Magazine-ról is kapunk egy többrészes visszaemlékezést aminek épp itt az ideje mert bár egy korszak krónikásaként hirdetik, azért a régi fénye jelentősen megkopott, minimum akkor amikor Kim Kardashiant kitették a borítóra. Ebből is látható, milyen messze került a szép ideáktól az alapító Jann S. Wenner, bezzeg az ő fotójára céllövöldöző Hunter S. Thompson ezt nem hagyta volna!4!!4 Ugyanabban az időben a testvércsatornán (HBO2) jön a Szökés Dannemorából második része, éjfél előtt öt perccel pedig (már amennyiben jól írták ki az időpontot, ugyanis nem egyértelmű) újfent időszerű témát járnak körbe de már a Duna World-őn a Mindenki Akadémiájával és Danka Istvánnal, előadásának címe: Trollok? Na, ne etess!

Halál a faszbúkra! rovat:
A Facebook mindent meg akar tudni rólad, az Apple pedig megakadályozná ezt: „A techóriások harcának most a felhasználók lehetnek a nyertesei.”MUHAHA, hát persze, nyilván, a faszbúk a rossz zsaru és az Apple a jó:
A Facebook 60 cégnek megengedte, hogy hozzáférjen a felhasználók és a barátaik személyes adataihoz: „Köztük volt az Apple, az Amazon, a Microsoft, a BlackBerry és a Samsung is. A szerződések egy része még mindig érvényben van. Nem ezt ígérték.”Önélzetes kis latlok, dobjátok le őket a padlóla, de dulván:
Elegük van Zuckerbergből, lelépnek az Instagram alapítói: „Egymás után távoznak a Facebook által felvásárolt cégek vezetői.” – Hogy is mondják? „Finnyásak a kurvái, madame”, nem is olyan rég még nem voltak ilyen erkölcsösek:
Nyomkövetés kerülhet az Instagramba: „Az így begyűjtött GPS-adatokkal táplálhatják majd a Facebook hirdetési gépezetét.” – ...de csak a mi érdekünkben és biztos nem élnek vissza vele és biztos nem adják ki másnak...ja de mégis kiadják:
A Facebook a telefonszámunkat is odaadja a hirdetőknek: „Akkor is, ha csak biztonsági okokból adtuk meg. Sőt akkor is, ha nem is tőlünk kapta.” – Most majd biztos ezrével törlik magukat a júzerek. Ja nem:
Négyből egy amerikai letörölte a FacebookotKEVÉS.
Már élesben tesztelik a Facebook Tinderét: „18 éven felüliek használhatják és csak 100 kilométeres sugarú körben működik.” – ...de nyugi, a legkisebbek sem maradnak ki a szórásból:
Gyerekvédő szervezetek dühöngenek a Facebook gyerekeknek szóló alkalmazása miatt: „Zuckerbergék lefejlesztették a Messengert 13 évesnél fiatalabbaknak. De nem a gyerekvédelem érdekli őket, hanem hogy minél hamarabb a Facebookhoz kössék a fiatalokat.” – Nahát, de meglepődtem. Illetve mégsem.
Világszerte akadozott pár órán át a Facebook összes szolgáltatásaMUHAHA, azt remélem is:
Hátha most tényleg örökre lekapcsolták a Facebookot: „Egyelőre csak nem megy, állítólag sehol a világon, de ki tudja, miért. Lehet reménykedni!” – Már hűtöm a pezsgőt, nyugi :))
Kikapott a 11 évestől Fortnite-ban, megfenyegette, hogy agyonlövi az iskolája előtt: „A rossz vesztes egy 45 éves, háromgyerekes Long Island-i apa, letartóztatták.” – Bezzeg ha Cukkerberg csinálja ez is menőség:
k – Zuckerberg nem bír veszíteni: „A Facebook ura még akkor is nyerni akar, ha egy gyerekkel játszik. Egy vetélytársa szerint „ha úgy dönt, utánad megy, abból verés lesz”.” – De legalább (még!!!) nem IRL verés, amúgy szerintem Mark bátyó kicsit túl sokat hallgatta Roots Manuva számát:

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés