2019. 01. 21.
A lengyel gyerek megvárta. (jan. 21-22-23-24.) + The Rest of 2018 vol. 3.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A lengyel gyerek megvárta. (jan. 21-22-23-24.) + The Rest of 2018 vol. 3.

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, JANUÁR 21.:
TORQUE? NADA!
0
Egy másfajta mészáros.

Talán érdemes:
Az M3-on irodalmi alkotások fognak dominálni, előbb 21:10-kor egy tévéjáték a kora béklyóiba zárt géniuszról, Torquato Tassóról aki képtelen volt belenyugodni hogy nemesi szerelmét másnak szánták. Nem „nagy” mű csak korrekt időtöltés néhány nagy névvel (Venczel Vera, Bálint András, Jordán Tamás). Ugyanitt, ugyancsak Venczel Verával de már háromnegyed tizenegykor Mészáros Márta egyórás tisztelgése Szendrey Júlia előtt aki elsősorban Petőfi özvegyeként ismeretes (meg arról is hogy megtette amit a költő a Szeptember végénben jósolt), de most amiatt is itt aktuális a tribute hogy újabb versei kerültek elő. Az HBO-t ezzel szemben sorozatok uralják, kilenckor jön a Megborulva 3. évadának első része amin valamelyest a csatorna ötletelőinek kifulladását is lemérhetjük mert ugyan mivel magyarázható hogy vígjátékszériát forgattak a stand-up komikusok mindennapjairól, pláne hogy az alapot az azonos című brit széria adja? Ugyanitt fél tízkor a ’87-es tőzsdekrachot megörökítő serial első része, elvileg a Fekete hétfő is vígjáték bár akit annak idején érintett az aligha fog kacagni rajta. Mi lesz még? Hát 01:05-kor egy Danny Trejo-trash az AMC-n melyben rosszarcú barátunk a drogbáró aki elől egy csaj (Chasty Ballesteros) majd az őt éjszakai csapatával (The Night Crew) védő szerencsevadász (Luke Goss) menekül.

Talán ismétlés, biztosan nem érdemes:
AMC, 23:00 – Amikor Paul W.S. Anderson és Jeremy Bolt épp nem a Kaptár-szériát folytatja akkor saját korábbi „remekműveiket” remake-elik a háttérbe húzódva (=más rendezőre bízva a piszkos munkát), például 2009-ben a Halálhajót valamivel kevesebb gore-ral de még zavarosabb forgatókönyvvel. A Pandorumba mindent bele akartak zsúfolni: távoli bolygóra költöző emberiséget, meghibásodó űrhajót-megbolonduló személyzetet, alieneket, és hát olyan is lett: addig csapongtak míg elfelejtették mit is akarnak, űrbeli belezést (Nyolcadik utas a halál), okos, kicsit paranoid sci-fit (2001 Űrodisszeia), netán sima akciózást (ez esetben nem ártana látni is valamit a közelharcokból.)

LESZAROM a kardashianokat...
...és az egész családjukat, the Best of 2018 vol. 1.:
Gigi Gorgeous mellbimbót villantott a bécsi bálon: „A Life Ballon Adrien Brody motorozott, Conchita Wurst kiszőkült, Caitlyn Jenner diskurált, a táncoslányok pedig egymással csókolóztak.” – Én pedig szépen leszartam őket:
sweet 20 – Kylie Jenner eléggé erotikus képekkel ünnepli, hogy 20 éves lett – Eléggé LESZAROM.
kemény csaj – Kendall Jenner úgy issza a tojást, mint Rocky balboaHÁT IGEN, A TOJÁSOK KEZELÉSÉBEN GYAKORLATA VAN LESZAROM.
lehet, hogy terhes? – Kendall Jenner tükörszelfije felteszi a nagy kérdést – Azt nem tudom hogy terhes-e, azt viszont igen hogy LESZAROM.
bébiboom – Kylie Jenner, és Cooky 21 éves barátnője is terhesLESZAR Wait, a challenger appears:
Gumicukor – Khloé Kardashian terhes: „2018-ban minimum három fővel bővül a család.”DOLGOZNI BEZZEG EGYIK SE FOG Az a minimum hogy az összeset LESZAROM.
Gumicukor – Jéé! – Nehéz elhinni, hogy ilyen bugyit hord Kylie Jenner: „Gondoljon egy szexi modellhez illő, vad és erotikus fazonú tangára! Aztán várja meg a szelet és lepődjön meg!” – Nem kínoznak a szelek, úgyhogy LESZAROM.
önzetlen szeretet – Gumicukor – Kylie Jenner egy 72 millió forintos Ferrarit ajándékozott az anyja születésnapjáraTEHETNÉM AZ OLIGARCHÁSBA IS LESZAROM.
ez már 18+ Kendall Jenner áltátszó felsőben nyitott kapmánytDONALD TRUMP LIKES THIS, HELYESEN ÍRNI MEG MÉG MINDIG NEM TUDTOK Wait, a challenger appears:
full frontál 18+ Kim Kardashian soha nem tolta ennyire az emberek arcába totál meztelen testét, mint mostLESZAROM.
Ha Kendall Jennert így fésülik meg, az sokak szerint rasszizmus: „A Vogue csak retrós hajat akart, de az afro-amerikaiak úgy érzik, őket rabolták meg.” LESZA Muhaha, nincs is szebb annál amikor egy multikulti idolnak nyal vissza a fagyi :DDD
Nicole Scherzinger bajuszos kislányból ultraszexi 40-es nő lett: „A jeles esemény apropójából többek között elárulta, miként viseli a negyedik x-et, hogy tele van narancsbőrrel, és hogy szexelne-e repülőn.” LESZAR Ha Bruce bácsi példáját követi, akár bajszos hatvanas ultratranszi férfi is lehet még belőle ^^
love is in the air – Gumicukor – 21 éves egyetemista lehet Caitlyn Jenner új barátnőjeDEHÁT HA TOVÁBBRA IS A NŐKRE BUKIK AKKOR MINEK OPERÁLTATTA ÁT MAGÁT? LESZAROM.
Caitlyn Jenner fürdőruhában, a fiatal barátnőjével ünnepelte a 69. születésnapját: „Bár tagadják, hogy egy párt alkotnak, a pletykák szerint olyannyira járnak, hogy már el is jegyezték egymást.”LÁSD FENTEBB LESZAROM.
beöltözősdi – Ilyen, amikor Kim Kardashian más hírességek bőrébe bújik: „Volt már Madonna, Audrey Hepburn és Marie Antoinette is. Most Bo Derek van soron...” – Az a baj hogy a celebek is kezdenek kardashiannak öltözni:
klón – Paris Hiltonból két perc alatt Kim Kardashian lettMIÉRT, EDDIG MI VOLT? Wait, a challenger appears:
10000/10000 – a nap képei – Diplo máris kimaxolta a Kim Kardashiannak öltözősdit BRUCE AKAROM MONDANI CAITLYN JENNER LIKES THIS Wait, a challenger appears:
Chinthya Dictator elég jól néz ki Kim KardashiankéntAVAGY SÚLYOSBÍTVA AZT, AMI AMÚGYIS LESZAROM.


KEDD, JANUÁR 22.:
EGY FÉRFI TEKINTETE

0
Say Cheese, Cleese!

Talán érdemes:
22:25-kor újra hazai pálya, újra irodalmi adaptáció (és újra Venczel Vera) az M3-on Gárdonyi művével mely egy ingatlanát gyógyfürdőre váltani szándékozó Öreg tekintetesről (Mádi Szabó Gábor) szól akinek tervei lassan, de biztosan dugába dőlnek mivel veje játékfüggősége vagyona egyre nagyobb részét emészti föl. Valamivel később (23:10) kihagyható rom. kom a Filmcafén, kicsit a Filofax, avagy a sors könyve nyomdokain. Jólmenő yuppie (Ben Affleck) írói ambíciókat dédelgetve iratkozik be egy tanfolyamra ahol meg is kapja házifeladatnak hogy minden nap történéseit írja meg. Így is tesz, ám Egy férfi naplójában rengeteg avatatlan szemnek nem való bejegyzés is lehet és csak idő kérdése hogy ezt valaki kihasználja – mondjuk egy elégedetlen kuncsaft aki zsarolni is kezdi a kis könyvecske tulajdonosát. A Man About Town se Affleck, sem pedig a csalfa feleségét játszó Rebecca Romijn karrierjének nem épp a csúcsa (John Cleese-nek meg főleg nem) – bizonyítja hogy már kis hazánkban is a második nevét fogyasztja (korábban Lúzert vegyenek!-ként futott) de lesz még lejjebb, mégpedig 01:25-kor a Mozi+-on aholis a Csillagközi invázió 3., (tudtomal) utolsó élőszereplős sequel-jét adják és a A martalócról ez a legjobb ami elmondható (mármint hogy nem animáció vagy CGI), na meg a dalbetét (!!!).

Halál a faszbúkra! rovat:
Best of 2018 vol. 1.:
Zuckerberg önkritikus újévi fogadalma: megjavítani a Facebookot: „Azt ígéri, rajta lesz, hogy jobb hely legyen a közösségi oldal és a világ.”MAGYARUL: törlik az ellenvéleményt:
Óriási változások jönnek a Facebookra: „Rá sem fog ismerni a hírfolyamára, a fél világsajtó meg az olvasottsági adataira. Zuckerberg okos beszélgetéseket és vitákat szeretne a cuki videók és a kattintásvadászat helyett.” – Tök hihető. Ja nem:
Az álhírek elleni küzdelemben a Facebook nem a hazugságokat kezdi kiradírozni, hanem a nyilvánosságot: „Egy sor újítást jelentett be a közösségi oldal. Úgy csinálnak, mintha a felhasználók érdekeit a profit elé helyeznék, de azért nem biztos, hogy ez minden szempontból így lesz.” – Nahát, ki hinné...
Végre már a Skype is végpontok közti titkosítást kapott: „A Microsoft eddig központi titkosítást adott csak a Skype mellé, vagyis az üzenetek visszafejthetők voltak. Többé már nem azok.” – Hát persze, a titkaitok biztonságban vannak...ja nem:
Lehallgathatóvá tennék a Facebook Messengert: „Az amerikai kormány kötelezné őket a titkosítás feloldására.”EJRÓPA SEGÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍCCS!!44 négy
gyerekhang – Mikor törlitek le a Facebookot? – Már dolgozunk rajta, nyugi:
Globálisan lehalt a Facebook Messenger: „Európa nagy részén, valamint Kaliforniában és Kanadában is tapasztaltak komolyabb leállást.” – MUHAHA, azt remélem is!
A Facebook segíthet a járványok ellen – De hogyan, amikor ők maguk is egy rákfene? – „Azt kell először beoltani, akinek sok ismerőse van, hogy minél kiterjedtebb legyen a védettség.” – ...ahogy a faszbúkról is a sok ismerőssel rendelkezőket kell először törölni ^^
Zuckerberg: Lassan elfelejthetjük a Facebook hírfolyamát – Sőt, magát a faszbúkot is:
Szegény-szegény Facebook, egyre kevesebben nézik: „Rosszul ébredt? Köhög? Megbotlott? Biceg?” – MUHAHA, azt remélem is:
Milliószámra hagyják el a Facebookot a 25 év alattiak: „Minden tizedik amerikai kiskorú lelépett a Facebookról, „az öregek hálózatáról”, egyre kevesebb fiatalnak vonzó a digitális nyilvántartóként működő közösségi oldal.” – Szegény 25 év alattiak nem tudják hogy az igazán öregek nem is regisztráltak :DDD
A WhatsApp társalapítója azt mondja, mindenki törölje a Facebookot: „A WhatsAppot is a Facebook vette meg 16 milliárd dollárért.”Wait, a challenger appears:
Szövetségbe tömörülnek a Facebook és a Google építői: „A közösségi média és az okostelefonok káros hatásai, így egykori cégeik ellen akarnak küzdeni.”Nap kommentje:
0

SZERDA, JANUÁR 23.:
LAND OF CONFUSION ILLUSION
0
Zálogocska-széfecske.

Talán érdemes:
Kilenckor sablonos Statham-csihipuhi a Film+-on amiben forresztgámpi képességekkel rendelkező kiscsaj A biztonság záloga, csak ő tartja fejben a helyi triádok fontosabb adatait, így a trezorjukat nyitó kombinációt is, Statham karaktere meg úgy kerül a képbe hogy ugyanennek a bagázsnak elveszt egy ketrecharcot, ezért kiirtották a családját – jöhet a bosszú! Fő érv mellette az orosz maffiafőnököt alakító hazánkfia, Técsy Sándor. Éjfél előtt tíz perccel Clive Barker-horror a Film Mánián amit sajnos nem csak írt hanem dirigált is, így a tűrhető noiros kezdés után hamar érdektelenségbe és káoszba fullad. Egyszeri rendőr (Scott Bakula) véletlenül felfedez egy okkult szektát akik halott vezetőjük feltámasztását tervezik illetve megbüntetnék az őt megölő, Illuzionistaként dolgozó ex-tanítványát (Kevin J. O'Connor). Famke Janssen kedvéért talán belenézek.
Duna TV, 22:30: Vágta – Lengyel dráma Krzysztof Zanussitól egy emigrált apáról és annak lovaglásba menekülő fiáról akit excentrikus, kicsit burzsoá nagynénje nevel a vonalas ötvenes években. Az egymásrautalt rokonokat a néni osztályidegensége és a fiú megbízhatatlansága miatt rendszeresen figyelgetik ilyen-olyan szervek és csomagjaikat is visszatartják…

A természetet visszavágják :( rovat:
The Best of 2018 vol. 1.:
Itt csak a tigrisek élik túl – Nem, még ők sem:
nagykép – A tigris velünk bandukol a kihalás felé: „A 2018-as év természetfotója pályázat legesélyesebb képeit nézve úgy tűnik, hogy az emberiség rendületlenül halad a pusztulás felé.” – Eközben Dániában dúlnak a first world problemek:
A kis hableány azért szomorú, mert nem biciklizhet: „Ilyen ez a koppenhágai élet. Helyszíni beszámoló.” – Operáltassa át magát...
145 cet vetődött partra Új-Zélandon: „A felük már halott volt, a többit a hatóságok kénytelenek voltak elaltatni.”Wait, a challenger appears:
Egymillió méh pusztult el mérgezésben Dél-Afrikában – Mérgezzék meg az elkövetőket is, oszt’ jónapot.
Kicsit csalódott a kisfiú, hogy nem vált vérfarkassá a prérifarkasharapástól: „A harapós prérifarkast festékpisztollyal kergették el.” – Még átváltozhat, csak meg kell várni a teleholdat.
Egy spanyol város nem akar belefulladni a galambfosba, ezért kitelepítik a galambokat: „Ötezer madarat fognak elköltöztetni.” – ...pedig az a baj hogy továbbmennek.
Búcsúzhatunk az Északi-sark jegétől – Remélem nem Magyarországra akar jönni ő is!!
Eltűnnek a Szaturnusz gyűrűi – Ebben kivételesen nem mi vagyunk a felelősek.
Elpusztult egy zebra, miközben a rendőrök Drezda belvárosában üldözték: „Nem bírta a stresszt. Az akció közben egy rendőr is megsérült.” – Á, India ebben is jobban teljesít:
Leölték a teheneket Indiában, erre véres tüntetés, rendőrgyilkosság lett a válasz – ...de mi köze a rendőrnek a tehén megöléséhez? o_O Amúgy az állatvédelmet is túl lehet tolni:
kívül tágasabb – Egy falu átnevezését kérik állatvédők: „(...) Wool egy kis település a dél-angliai Dorsetben. Neve gyapjút jelent, de nem abból ered, hanem a „Wells”-ből, vagyis a vízforrásból, kútból. Ennek ellenére a PETA (...) nevű állatvédő szervezet azt kérte, hogy a falu változtassa meg nevét, mert az az állatokkal való kegyetlen bánásmódra utal. Ötletük is van az új névre: Vegan Wool. (...) Nem ez az első alkalom, hogy a PETA hasonló ötlettel állt elő. Az Egyesült Államokban Fishkill nevét akarták Fishsave-re változtatni, míg Nagy-Britanniában a Nottinghamet szerették volna Not-eating-ham-re (nem eszünk sonkát) cserélni.”Nap kommentje:

DFK 2018.11.29. 06:49:22
Hát nem sokat segítettek ezzel az igazi állatvédőknek. Lökött méregzöldek.

 

CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 24.:
TŰZFORRÓ NYOMOR
0
Hello, Dolly!

Talán érdemes:
Kilenckor Dennis Hopper rendezése a Film Mánián amiben Don Johnson játszik egy hozzá nagyon illő figurát, a rovott múltú, látszólag balhékerülő fickót, Harry Madoxot aki egy autókereskedésben melózva tervezi a következő balhét ám az események úgy alakulnak hogy a tulaj felesége, Dolly (Virginia Madsen) megkörnyékezi, tennék el együtt láb alól a gazdag férjet. Madox inkább a pénztároscsajnak (Jennifer Connelly) tartogatná magát, ám nem könnyű ellenállni a női bájaknak főleg hogy Dollyval már egyszer összejöttek. A Forró nyomon egy délen játszódó, fülledt noir némi seksz-szel (igen, Madsen és Connelly is vetkőzik). Ugyanabban az időben de a Filmbox Extra HD-n jön a Kaptár 2012-es, Kárhozat alcímű kiadása ami már számítógépgrafikával készült és a felhasznált skineken-monstereken túl köze nincs az originálhoz (erre utal hogy eredetileg Biohazard: Damnationként hozták forgalomba). Borzasztó hosszú (150 perc!) de nem ezért hagyom ki hanem Hopper iménti műve miatt. Más. Akinek még nem jön ki a fülén a magasművészet az 22:25-kor újra randevúzhat Venczel Verával az M3-on, mégpedig Ibsen Nórájának 1986-os kiadásával. Ha jól emlékszem ez a verzió még nem volt…

Nem érdemes:
A hét második félresikerült sci-fi-je 23:40-kor érkezik a Film Now-ra a Singularity-vel, ebben John Cusack égeti magát, pedig a skynetes sztori nem reménytelen, egyre közelebb kerül a mesterséges intelligencia és már arra is vannak jelek hogy a szuperszámítógépek hajlamosak vírusnak tekinteni létrehozóikat. Ez valósul meg akkor is amikor a világbéke érdekében Cusack és beosztottjai üzembe helyezik a Kronost ami sajátos módon képzeli a demokráciaexportot: kiirtja a bolygó humán lakosságának zömét hogy aztán jóval később már kisebbségbe került utódaink küzdjenek a megmaradásért miközben úton vannak az utolsó emberlakta zónába… Mit lehet ezen elrontani? Kb. mindent, kb. úgy ahogy a Pandorummal: túl sok lopás túl nyilvánvaló helyekről (Mátrix, Mad Max, Terminator, de még az Éhezők viadala sem maradhat ki), viszont legalább lesz ürügy hogy visszatekintsen a

More human than human rovat:
The Best of 2018 vol. 1.:
Robotorangutánnal támad a betiltott reklámot megrendelő boltlánc: „Meglepő ötlettel állt elő az Iceland, amelynek pálmaolaj-ellenes hirdetése nem mehet le a tévében.”More orángután than orángután.
Műbőrt hajtogattak egy robotkígyónak: „A kutatókat japán hajtogatástechnika inspirálta.” More kígyóbőr than kígyóbőr.
Több mint 400 ezer dollárért ment el a kép, amit egy algoritmus festett: „Azért így is volt vele meló bőven.”MORE FESTŐ THAN FESTŐ És hogy fizetik ki? Bitcoinban? És ha igen, kinek utalják?
origo – Digitális tánctanár a randikhoz – ...és aki így se tud becsajozni annak ott van a szokásos megoldás...vagy nem, mert:
Építési engedélyek hiányára hivatkozva akadályozták meg a houstoni robotbordély megnyitását: „Egy kanadai cég beszélő szexbabáival lehetne pénzért közösülni a szórakozóhelyen.” More bordély than bordély, kihagyom :SSS
Ahogy a pornóipar a mélytorkozást, úgy normalizálhatják az erőszakot a szexrobotok: „Jóformán alig léteznek, mégis sokan a nők tárgyiasítását és az erőszakos szexuális viselkedés terjedését várják a szexrobotoktól. Mások szerint viszont akár a házasság halódó intézményét is megmenthetik.” – Tök hihető. Ja nem az.
Ez a lány lehet a világ első élő guminője: „Maria Pucciarellit akár egy borítékba is behajtogathatná, és feladhatná postán - fel se tűnne neki.”More guminő than guminő :S
A hátborzongató külsejű robotok már köztünk járnak: „És köszönik, jól vannak.” – Köszönöm, ma sem fogok aludni :SS
Elkészült a félelmetes koreai órásrobot: „Az Aliens rakodórobotjára emlékeztet, de ha felpofozni való idegen királynő nincs kéznél, jól jöhet a fukusimai atomerőmű eltakarításánál is.” – Remélem nem Észak-Koreában hozták tető alá...

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: LESZAROM, rest of, 2018

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés