HÉTFŐ, FEBRUÁR 18.:
KOSZ-SZOLGÁLAT
Hit, remény, terítő.
Talán érdemes:
Nyolckor médiakritika a Cinemaxon. Köztudott hogy a kertévék nézettségi adatai a „tartalom” miatt mindig jobbak a közszolgálaténál, de mi történik ha egy kompjúteres hiba miatt hirtelen mégis lekörözik primitív ösztönökre ható riválisaikat? Hát megvalósul a nomen est omen Káosz TV, ezzel kezdene valamit az adatkezelőnél frissen alkalmazott (és a „rendes” csatornákat figyelő) fickó. Robert Wuhl írta, rendezte és főszerepel is benne (bár a többség tuti Tom Selleck cameóját várja majd), aki első körben lemarad az holnap 11:25-kor pótolhat ugyanitt. Az M3-on ez a hét Kozák Andrásé lesz akivel ma először 22:20-kor találkozhatunk az Idegenekben ami két Szakonyi Károly-mű (Éjfélkor a menedékházban ill. Gerendaház) egybegyúrva, ami közös bennük az a téma (házasságok ilyen-olyan változásai). Este tizenegy után öt perccel kanadai akciózás a Filmcafén. A Nitro Rush alcíme szerint a család, azon belül Apák és fiúk kapcsolatának fontosságáról szól, Max is azért szökik meg a börtönből hogy kimentse rossz környezetbe csúszott fiát (feleségét, a gyerek anyját már évekkel ezelőtt elvesztette), ám mikor falakba ütközik nála úgy dönt hogy beáll a bandához akiknek a kölyök melózik és akik épp egy droggyárra készülnek lecsapni – vagy ez csak a látszat és van valami mögöttes indíték is? Nincs kizárva mert Max legalább egy kitartó ellenséget szerzett odabent… 22:35-kor ritkán adott BSTH-komédia a TV2-őn a keresztény értékek jegyében, persze csak részben: bár az Írás azt tanítja hogy ha bántanak, Fordítsd oda a másik orcádat is, de itt inkább barátaink azok akik odacsapnak ahova köll. Ez amúgy el is várható tőlük ha rosszfiúk pályáznak mellékes jövedelmükre (bors,-és kávékereskedelem) mert hát főállásukból (hittérítés a bennszülöttek között) nem sok bevételre számíthatnak.
LESZAROM a kardashianokat...
...és az egész családjukat, the Best of 2018 vol. 2.:
Kim Kardashian új félmeztelen fotóinál sokkal meglepőbb, amit bevallott magáról – Azt, hogy én minden hétfőn LESZAROM:
Valentin-nap alkalmából Cicciolináról posztolt fotót Kanye West: „Remélni se mertük, hogy egyszer ezt a két nevet egy mondaton belül emlegethetjük.” – Remélni se mertem volna hogy egyszerre szarhatom le mindkettőt, sőt mindhármat ha a Valentin-napot is beleszámolom.
Kendall Jenner nem akarta, hogy közös kép készüljön róla és az apjáról: „Ez volt a legnagyobb dráma az Oscar utáni Vanity Fair After Party vörös szőnyegén.” – FIRST WORLD PROBLEM LESZAROM.
Kendall Jenner olyat nyilatkozott, hogy szinte az összes modellt megsértette és magára haragította: „Sose voltam az a lány, aki 30 műsort csinálna egy szezonban, vagy bármit is csinálnak az ilyen lányok" – mondta” – SEEMS LEGIT LESZAROM.
Kylie Jenner egyetlen mondatától egymilliárd dollárt vesztett a Snapchat – LESZA MUHAHA, azt remélem is! Pezsgőt mindenkinek!
winelovers – Miért küld Crissy Teigen Moët automatát Kris Jennernek? – Hogy azt is automatikusan (te)leszarhassam.
kívül tágasabb – híres – Meglepőt lépett Kim Kardashian: „Felmérte, hogy túl kell lépnie a sok pénzt hozó közösségi oldalas posztolásokon. A válasza zseniális lett.” – Nekem is: ingyen SZAROM LE.
origo – Kibuggyan a melltartóból a bamba fejű Kim Kardashian – ŐT SE AZ ESZÉÉR’ SZERESSÜK, LOL LESZAROM.
Kim Kardashiant egy dolog zavarja a férjében, de az nagyon: „Mondjuk nem csodáljuk, ez tényleg baromi kellemetlen lehet, pláne más emberek között.” – Pedig nincs abban semmi zavaró ha LESZAROM!
Gumicukor – Kris Jenner megmutatta az új arcát: „A leglátványosabb, hogy eddig fekete haját most szőkére festtette, de valószínűnek tűnik, hogy az arca sem csak a sminktől más.” – Hanem attól hogy LESZAROM.
??? – Gumicukor – Mi történik Kanye West arcával? – LESZAROM happens.
Khloé Kardashian reméli, hogy nem kövérnek nézik, hanem terhesnek: „Merthogy az is! Elég vicceset nyilatkozott Ellen Degeneresnek jól dekoltált, fehér klepetusban.” – HA HA VERY FU akarom mondani LESZ Wait, a challenger appears:
az újdonsült anyuka – Íme, Kylie Jenner első szelfije a szülés óta! – LESZA Férfiatlétából átoperált nő gyereket szül...bámulatos, hol tart már a tudomány!4!4!!! négy
Ez volt a divat a Kardashian-Jenner lányok szerint 2017-ben: „Mentek a villantós cuccok illetve a játszósruhák.” – Heteró vagyok, LESZAROM...
Kanye West hihetetlenül boldoggá tette haldokló rajongóját: „Akár hiszi, akár nem, van, hogy a rapper félre tudja tenni a bunkó imidzsét.” – Akár hiszitek, akár nem, jár neki a LESZA TISZTELET!!!
KEDD, FEBRUÁR 19.:
JÁRVÁNYOS JÁRGÁNYOS ÖRÖM
Oszlopos Sinéad.
Talán érdemes:
Nyolckor road trip a Cinemaxon, bizonyítandó hogy sosincs késő útrakelni, még akkor sem ha ez minden értelemben a végállomásra visz. A Spencer házaspár leélt közösen egy emberöltőt de a feleség (Helen Mirren) rákos, a férjen (Donald Sutherland) pedig kezd elhatalmasodni az Alzheimer ezért beugranak lakóautójukba az Örömjárgányba hogy az Ernest Hemingway-ről elnevezett otthonba tartva sorra járják a régi kempingeket és egyéb helyszíneket ahol anno megfordultak. Mirren és Sutherland nagyon jó együtt, kár hogy készítők ebből se tudták kihagyni a politizálást (ofkorsz megint Trump a pofozóbábu). Háromnegyed kilenckor új sorozat az HBO-n ami két legyet üt egy csapásra, képregényadaptáció és egyben American Ultra-szerű agymosás is: lázadó tini csatlakozik az Orgyilkos osztályhoz ahol a jövő gyilkológépeit képezik de persze itt is meg kell találnia / ki kell harcolnia a maga helyét. Mivel a Deadly Class a nyolcvanas években, a Reagan-érában játszódik, a már említett kettőhöz nyugodtan odatehetjük harmadik légynek a nosztalgiát is (lásd még: Stranger Things). Az M3 (mint mondtam) Kozák András-specialt tart melynek keretében 22:20-kor azt az Oszlopos Simeont láthatjuk aki a szenthez hasonlóan évekig szemlélte szomszédait – igaz nem magaslesről hanem a lakásából amibe most akarata ellenére társbérlőket kapott egy házaspárral, ő pedig – mivel ex-nője nem bírta ki mellette – a feleséggel vigasztalódik, nem számolva a következményekkel. A főhőst játszó Kozák mellett Gobbi Hildát kell kiemelni aki szinte el is lopja előle a show-t.
Szakálla volt genderrovat:
The Best of Hollywood Edition vol. 1.:
c:c – Egy férfit biztos jól megfizetnének II. Erzsébetért: „Claire Foynak a kifizethető legalacsonyabb bér jutott. A férjét alakító színész nagyságrendekkel többet keresett a The Crownban.” – Talán mert a „férj” a húzónév?...
Nyilvánosak a sztárgázsik, Daniel Craig vezet az új Bond-filmmel – De már nem sokáig:
Benedict Cumberbatch ragaszkodik a nemek közötti egyenlőséghez: „Csak olyan sorozatban vagy filmben fog szerepelni, amiben a nők és a férfiak fizetése megegyezik.” – ...és ha nem, majd elveszik:
Salma Hayek megvágná a férfi kollégái fizetését – ...én meg megnézném az Alkonyattól pirkadatig kígyós jelenetetét, de vágatlanul...és igen, ami először opció volt arra lassan már kötelezik a színészeket:
kult – c:c – Túl sokat keres a Fülöp herceget alakító színész: „A Crown főszereplőjéhez képest. Petíció indult, hogy a TimesUp javára ajánlja fel a pénzt.” – Akkor innentől ne legyenek a koncerteken se előzenekarok, a kezdő/tehetségtelen írók is kapjanak Nobelt, stb...
Soha színész annyit még nem keresett, mint George Clooney: „Igaz, ezt főleg egy piacég eladásából szerezte. Dwayne Johnson viszont tisztán színészkedéssel keresett annyit, mint még soha senki más.” – De már ő se sokáig örülhet:
Dupla annyit fizettek Dwayne Johnsonnak egy filmért, mint Emily Bluntnak: „Pedig a két színésznek ugyanakkora a szerepe a Jungle Cruise című Disney-filmben, de a színésznőt jóval kevesebbre taksálták.” – Talán mert még nem akkora név, mert mit is olvashatunk kicsivel később:
Scarlett Johanssonra rászakadhat a bank a Black Widow-filmmel: „Több pénzt kap, mint színésznő filmért valaha.” – Akkor nem a bank szakad rá hanem az üvegplafon amin épp áttört :DDDD
c:c – Azért nem kap szerepet, mert nem elég fehér: „Jennifer Esposito olasz-amerikai, de a szereposztó rendezőknek túl sötét a bőre.” – Nem a származása miatt nem kap szerepet hanem mert kb. húsz éve (Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron) is csak mellékeskedésre elegendő tehetség volt benne. Nap kommentje:
Ronald 2018.08.20. 18:41:47
Tökre igaza van a csajnak. Ezek csak tévedések:
Cameron Diaz
Eva Mendes
Gloria Estefan
Antonio Banderas
Martin Sheen
Rita Moreno
Anthony Quinn
Penélope Cruz
Sofía Vergara
Salma Hayek
Jessica Alba
Christina Aguilera
Shakira
Jennifer Lopez
Eva Longoria
Selena Gomez
Demi Lovato
.... de itt van még vagy 200 "hiba" :
www.imdb.com/list/ls000020393/?sort=list_order,asc&mode=detail&page=1
SZERDA, FEBRUÁR 20.:
SMALL, TOWN BOY
Az értetlenség kora.
Talán érdemes:
A Kszi, Simon egyike volt a 2018-as Év filmjeinek vagy legalábbis próbálták annak beállítani ahogy a 12 év rabszolgaságot vagy most a Fekete Párducot, ami esetleg kiemeli ezek közül az az hogy (viszonylag) aktuális problémával (melegséggel bonyolított kamaszkor) foglalkozik. Mivel már abban is volt pár korábbi challenger (Adéle élete, Holdfény), nagyot kellett gurítani ahhoz hogy emlékezetes legyen, be is vetik a netes vonalat: Simon úgy „ismerkedik meg” egy coming out-oló iskolatársával hogy nem tudja ki az, közben viszont egy tipikus bully megtudja a titkát és azzal zsarolja ki hogy összehozza a csajjal akivel jópajtásságot (de nem többet) ápol. A csalódás innentől kezdődik: Simon megteszi amire ráveszik, a bully kiszivárogtatja a levelezését (mivel a lány visszautasította) de még így sem fogadja el a család-barátok támogatását. Ekkor már a néző is érzi hogy egyik valótlanság követi a másikat és leesik hogy az elejétől mennyire hihetetlen volt az egész, főleg amiatt hogy az „átlagos meleg srác” véletlenül pont egy jómódú, jó helyen élő ÉS maximálisan elfogadó családba született (gy.k.: olyan talán nincs is hogy a gyerek másságát kivétel nélkül mindenki támogassa a famíliából), ezzel együtt aki akarja nyolckor lecsekkolhatja az HBO-n. Fél tizenegykor újfent ismerkedősdi de már az M3-on és heteró-sekszuális vonatkozásban (perszehogy Kozák Andrással) a szocialista üzemi könyvtárak világából, egy ott dolgozó nő társkereső hirdetésével amire válaszol is Öt férfi komoly szándékkal, ám ő mégsem tud közülük választani. A helyzet tovább forrósodik a Story4-en ahol 21:55-kor egy tinilány száll be a könnyű pénzkeresetbe ami elsőre sima modellkedésnek tűnik, aztán a cégről kiderül hogy valójában netes pornót gyártanak és hogy szabadulni tőlük nem olyan könnyű mint belépni hozzájuk… A Selling Innocence nem hibátlan de legalább kimondja hogy Az ártatlanság eladó, csak legyen aki megveszi – és azt is hogy a legnagyobb árat az fizeti aki a kamerák elé áll.
A természetet visszavágják :( rovat:
The Best of 2018 vol. 2.:
II. Erzsébet elég viccesen reagált, mikor a salátájában egy csigát talált: „Egy olyan puhatestűről van szó, aminek semmi keresnivalója nem volt a királynő tányérján.” – HA HA VERY FUNNY!
Dívány – Sátánista szeánszok miatt veszélyben a fekete macskák – Sokadjára olvasok ilyesmiket, pedig a hivatalos magyar sátánista blog is cáfolta ezt az infót. Én nekik hiszek, biztos bevallanák ha tényleg állatokat kínoznának!!4 Ja nem.
Egy amerikai vadász kilőtt skót vadkecskékkel pózolt a neten, a skótok kiakadtak: „A vadászat korlátozását követelik.” – Wait, a challenger appears:
Hangosan nevet, miközben egyik emut gázolja el a másik után: „Brutális videó miatt nyomoznak az ausztrál hatóságok: egy férfi felvette, ahogy emukat gázol el az úton, és közben nagyon jól érzi magát.” – Wait, a challenger appears:
Agyonlőtt zsiráffal pózolt, gyűlölik a netezők. Lehet, hogy nincs igazuk: „Közfelháborodást váltott ki, hogy egy amerikai nő egy ritka fekete zsiráf tetemével fényképezkedett Afrikában. De ennél kicsit komplikáltabb a sztori.” – Tudjuk-tudjuk, BEZZEG A SZURIKÁTÁK!!!!444 négy
Letartóztattak hat vietnami férfit, akik élő közvetítésben ettek meg egy veszélyeztetett majmot: „Egy vadásztól vették az állatot.” – Remélem elkapnak valamit a bush meat-től.
tetemrehívás – Halálos fenyegetéseket kap a volt hokis, aki levadászott grizzlyvel dicsekedett – MUHAHA, azt remélem is, én beérem azzal ha grizzlyk közé dobják puska nélkül ^^
Agyonlőtték az állatkertből megszökött hópárducot Angliában: „Egyetlen lövéssel végeztek vele, nem volt más megoldás.” – ...aztán meg sírnak a kihalás miatt.
Pangea – nahát! – Marker Wadden projekt: „Közel hét ezer négyzetkilométer földet foglaltak vissza a tengerektől és tavaktól.” – Semmi baj, „pár ezredév gúláidat elássa”:
Nyomtalanul eltűnt egy japán sziget: „2014-ben még megvolt, ebben biztosak.” – Nem járt arra véletlenül az Enola Gay?...
„Abban a pillanatban vicces volt” - mondta az emukat halomra gázoló férfi, miután elkapták: „Ma már nem büszke rá, hogy 120 km/órával áthajtott az állatokon.” – HA HA VERY FUNNY, ugyanazt neki amit ő tett az emukkal.
györfi – Miért kell fegyverrel loni az állatokra 2018-ban? – Hogy legyen miről blogolnod jó sok helyesírási hibával. Nap kommentje:
Faszerkezet 2018.07.09. 13:13:55
"Miért kell fegyverrel kilőni egy állatot a vadgazdálkodás jegyében, miért nem lehet egy szofisztikált, fájdalommentes megoldást használni?"
Egyszer kimentem az erdőbe egy laptoppal, hogy mutogassam az álatoknak a blogodat, mondom tuti meghalnak unalmukba. De nem voltak hajlandóak elolvasni.... aztmondták inkább a golyó.
CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 21.:
HATÁR, IDŐRE.
A mozi akolmelegében.
Ajánlott:
Tíz előtt tíz perccel drámázás a Dunán feketelistára tett, esküvői-temetői muzsikálásra meg kétkezi munkára fanyalodott nőcsábász cseh zenészről aki bár már nem fiatal (sőt, túl van az ötvenen) de attól még kell neki a pénz, ezért érdekházasságot köt egy orosz nővel akinek meg útlevél kéne. Louka eddig mindig túljárt a nők eszén de most a hóhér akasztásával szembesül, pontosabban azzal hogy menyasszonya lelép az NSZK-ba és csak egy Kolja nevű, természetesen nem tőle származó gyerek marad utána – a laza agglegény kénytelen beletanulni az apaságba és ez sok vicces-komor helyzetet szül. Louka miatt a szokottnál is nagyobb hangsúly kerül a zenére (annyira hogy a gerincét is Dvorák adja), egyébként pedig életigenlő, örökérvényű darab – Jan Svěrák megérdemelten kapott Oscart-Golden Globe-ot érte.
Talán érdemes:
Ugyanitt (Duna TV) háromnegyed éjfélkor már hazánk történelmének egy szelete, egész pontosan a Dózsa-féle lázadás leverése és az azt követő Ítélet, na meg az odáig vezető vallatások melyek során a vezért (Bessenyei Ferenc) elvei megtagadására igyekeztek rávenni, ő meg flashbackekben idézi fel a parasztfelkelés eseményeit. Bessenyei mellett a Werbőczyt alakító Major Tamás miatt is érdemes, mindeközben az HBO-n 22:45-től egy doksi a New York Post / The New York Daily két fő szerzőjéről, Jimmy Breslinről és Pete Hamillról. Ők amellett hogy Határidőművészek voltak, a maguk módján az igazságért (a magukéért és a hétköznapi emberéért) is harcoltak, a Deadline Artists erénye hogy hibáikkal együtt mutatja be őket (és az azóta egyre jobban háttérbe szorult nyomtatott sajtót).
Sántán izmos rovat:
The Best of 2018, mert tavaly minden eddiginél jobban erőltették ránk:
úmg – Egy sátánista mesél a sátánizmus nagy tévhiteiről: „Milyen egy átlagos sátánista? Hogy befolyásolja a sátánizmus a mindennapi életét?” – Sehogyan, sőt ő jobb keresztény mindenkinél, stb., stb....
A sátánistákra is gondolnak Illinois államban: „(...) Az Egyesült Államokban legendásan komolyan veszik a véleményszabadság alkotmányos jogát, így került az almát tartó kézre tekeredő kígyó szobra a karácsonyfa és a menóra közé.” – Tök logikus, hiszen a karácsony egy ősi sátánista ünnep. Ja nem az, de legalább az Index is betű szerint felmondja amit az összes média szokott („A Temple of Satan nem tartja magát vallási szervezetnek, jellemzően a véleményszabadság fontosságát szokták propagálni (...).”), holott a valóság így néz ki: „Although media love to say that the Satanic Temple is about “science” and “rationality”, the fact remains that it did not advance any of these causes throughout the years. The only thing the Satanic Temple actually managed to accomplish is (...) to normalize satanism and its symbolism in the public space while making it appealing to the masses.”
újra meg újra – Elhagyni magadat Istenért?: „Vajon igaza volt Freudnak és tekinthető-e a vallásosság neurózisnak?” – Nem az a vicc hogy a bloggernek minden más neurózis a saját vesszőparipáján kívül, hanem az hogy a szabadság nevében erőszakkal és sztálinista eszközökkel tiltana...de csak a kereszténységet:
Ad Dio 2018.10.30. 11:52:54
@KisKirály:
"Igen is be kell vezetni a vallási indíttatásű bűnök fogalmát, és azt elkezdeni megfelelően kezelni."
Te jó Ég... és mindezt a 21. században... " modern humanizmus" címszó alatt...
újramegújra – Csonkán és agymosottan - a magyarság kilátásai az agresszió fogságában: „Torz hangulat terjeng az országban. Az ember érzi, valami nincsen rendjén. A légkör rossz, jött a hír nemrég: m ár Budapesten is egészségtelen a levegő - vegyünk ezt most allegórikusnak?” – Nyilván, és a megoldást Trianonra, a rossz közhangulatra, az agymosottságra meg a nők elnyomottságára nyilván a sátánizmus országos szintű felvétele jelenti majd:
Egyre több nő talál erőt és közösséget a boszorkányságban: „Ahogy a hagyományos egyházak vesztenek népszerűségükből, sokan fordulnak az okkult tanok felé világmagyarázatokért. A boszorkányságra már nemcsak a feminizmus, de a piac is rátalált, és megjelentek az első boszorkányinfluencerek is.” – Igen, ilyen az ész trónfosztása: ha elvész a stabil alap, a hülyék bármilyen hit-pótlékot bekajálnak, az eredményt pedig kettővel alatta láthatjuk is:
Szektás gyilkossággal vádolnak egy magyar nőt Ausztriában: „Boszorkánykodással csaltak ki pénzt áldozataikból, ha ellenálltak, bosszút álltak.” – Mi van, nem örültök? Tessék szépen mélyinterjúzni vele meg influencert csinálni belőle!!
A Sátánista Egyház beperelte a Netflixet, amiért lemásolták a szobrukat: „150 millió dollárt akarnak a szerzői jogok megsértése miatt.” – Nem csak az a baj hogy ez NEM az ő szobruk, hanem:
VISZLÁT SZOMBATON!