2019. 03. 04.
HODORary Club Membership (márc. 4-5-6-7.) + The Rest of 2018 vol. 15.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HODORary Club Membership (márc. 4-5-6-7.) + The Rest of 2018 vol. 15.

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, MÁRCIUS 4.:
FLÓRA: HODOR!!

0
Amaze me!

Talán érdemes:
HBO3, 21:00: Én vagyok az éjszaka – Nagyonfriss minisorozat első része amit a Wonder Woman rendezőjével és húzónevével adnak el azoknak akiket amúgy hidegen hagyna Pat, azaz Fauna Hodel (India Eisley) nyomozása valódi származása után amire a Black Dahlia-gyilkosság árnya vetül. Ugyanabban az időben kanadai krimikomédia a Filmbox Plus-on egy Csaléteknek használt rendőrről aki alá – miután tanúja lesz egy gengsztereknek dolgozó könyvelő halálának – beosztanak egy titkosügynököt hátha neki elárulja a haldokló utolsó szavait amikkel esetleg főnökeit is lebuktathatják. Az M3-on 21:10-kor Moliére tanmeséje (A nők iskolája) örökbeadott fiatal lányról és leendő öregecskedő férjéről (Kállai Ferenc, vele ezen a héten többször is találkozhatunk majd) aki abban reménykedik hogy ha jövőbeni asszonyát gyerekkorától elzárva tartja akkor az felnéz urára anélkül hogy engedne a külvilág csábításainak. Csakhogy még a kutyának is kell a mozgás, és a nő öntudatra ébredésével együtt jár a többre vágyás meg a kíváncsiság más férfiak – például a nevelőapa/férj barátja felé…

Nem érdemes:
Cinemax, 21:35: Pusztíts el – Az átlag slasherekben mindig a szűzlányok élik túl, de vannak horrorszüzek is akik még soha nem találkoztak a műfajjal, ez persze nem akadályozza őket abban hogy szabadtéri szabadulószobás kalandra induljanak ahol egy őrült elől kell menekülni aki – mint ez kiderül – nem a szervezők beépített embere hanem komolyak a gyilkolási szándékai. Preston DeFrancis kis pénzből próbálta összehozni a young adult marhaságokat (Hunger Games, Maze Runner) meg a Sikolyt, de nem nagyon sikerült neki.

Jennifer Lawrence? LESZAROM.
...mert 2018 róla (is) szólt:
Ez itt hirtelen 300 dolláros büntinek néz ki Jennifer Lawrence-nek – Á, nem ér az annyit, csak egy LESZAROMot:
videó – Mi köze van Stohl Andrásnak Jennifer Lawrence frufrus kurválkodásához? – Nem tudom, de mindkettőt LESZAROM.
akritizátor – Híres – Tündöklő csillag manírok nélkül: Jennifer Lawrence: „A fél világ szerelmes belé, miközben egy teljesen hétköznapi huszonéves benyomását kelti, és akkor még nem is beszéltünk keresetlen, lefegyverzően természetes színészi játékáról.” – Sem A FAPPENINGRŐL arról, hogy LESZAROM.
Tudta ezeket Jennifer Lawrence-ről?: „A színésznő interjút adott a napokban, és sok más mellett arról is beszélt, hogy miként dolgozta fel, hogy kikerültek a netre a szexképei.” – Gondolom úgy hogy leszarta abbahagyta a vetkőzést. Ja nem:
Jennifer Lawrence félmeztelenül rohangált és Árpa Attilával viccelődöttLESZAR HA HA VERY FUNNY!
Jennifer Lawrence nem tűnt túl lelkesnek a Vörös veréb premierjén – Érthető, hisz’ LESZA az egy elég szar film amit még a vetkőzés sem ment:
Videó – kult – Jennifer Lawrence: Weinstein egy kelés a seggemen: „Beszélt Trumpról is, és egy interjúban azt is elmondta, miért vállalt ennyi meztelenséget.”LESZAROM HOGY MIÉRT Nyilván a mítúú miatt és a patriarchátus elleni tiltakozásul.
Mozi – Jennifer Lawrence élő adásban rúgott be: „De előtte még végighaknizta a fél világot. Elmondta, miért nem bírta megnézni a Fantomszálat.” – Biztos azért mert tudja hogy AZ EGY SZAR FILM LESZAROM.
Azt hiszik, olyan könnyen megy a vetkőzés Jennifer Lawrence előtt? – Nem az én problémám, LESZAROM...
Jennifer Lawrence csak nagyon tiszta péniszű férfival hajlandó szexelni: „Ezt akkor árulta el, mikor arról beszélt, hogy mennyire rég nem feküdt le senkivel.” – Sőt, nyilván cölibátusban él...
Jennifer Lawrence megkapta élete eddigi legkeményebb beszólását: „Én azt mondom, hogy mindenkit leszopott azért, hogy ott lehessen, ahol most van. És még a haja is szar.”JAJA, HAJADISMILYEN LESZAROM.
fáj is, nagyon – Jennifer Lawrence megforgatta a kést a szívünkben – Szívtelen vagyok, LESZAROM. Vagy nem, mert:
hogy micsoda? – Jennifer Lawrence: „magyar vagyok és Budapest az otthonom”LESZ TISZTELET!!!
 

KEDD, MÁRCIUS 5.:
EGY MÓLÓ PILLANAT
0
Choose the red pill, Neo.

Talán érdemes:
A HBO-n 21:35-kor újabb (de már spanyol) sorozat melyben építész nő házassága hullik darabokra előbb férje halálával majd azzal hogy megtudja, az elhunytnak rajta kívül egy másik nő is volt az életében – sőt, egy teljes másik élete is volt. Minden egy tóparti Mólónál kezdődik, itt találják meg a holttestet és a kutatás is innen indul el… Sorozatoknál (és ugyanitt) maradva előtte háromnegyed kilenckor tovább szövik az Orgyilkos osztály sagáját. 22:20-kor kissé szocreál tévéjáték az M3-on a járt Utak elhagyásának veszélyeiről: egyszeri gyári melós (Lőte Attila) összejön egy ártalmatlannak látszó fémfatállal egy dunaparti csónakházban és ezzel megindul a lejtőn miközben azt hiszi, pont csúcsra járatja magát. Tordai Teri és Kállai mellett amiatt is érdekes lehet hogy zenéjét a tragikus sorsú Latzin Norbert szerezte. Háromnegyed tizenegykor vicces-drogos utazás Elmo McElroy-jal (Samuel L. Jackson) a Filmcafén egyenest a Hetedik mennyországba, ahova az általa kotyvasztott szer repíti. A recept annyira jó hogy sokan sok pénzt megadnának érte, már ha Elmo közben el nem veszti a legdrágábbat (= meghal), ez esetben valaki ingyen jut majd cucchoz. Ez már csak azért is jó üzlet lenne mert a kémikus egy adagba ötvenegy hallucinogén „legjobb” összetevőit válogatta össze, erre utal az eredeti The 51st State is – na meg arra hogy az összes államban legális lenne ha piacra lehetne dobni és bár magába a filmbe nem jutott ugyanennyi híresség de még így is lesznek elegen (Emily Mortimer, Meat Loaf, Robert Carlyle).

Halál a faszbúkra! rovat:
Best of 2018 vol. 2.:
andormario – 10 tipp, hogy csinálj jó Facebook-oldalt – Van egy jobb tippem: egyáltalán ne csinálj faszbúk-oldalt.
Német külügyminisztérium: Törökországban veszélyes a közösségi médiát használni – Á, mindenütt az:
helpdeszka – Itt ellenőrizheti, hogy az ön facebookos képei kiszivárogtak-e: „Lehet, hogy ön is a 6,8 millió érintett között van.” – Kizárt dolog...
Ha nem akarsz azon rettegni, hogy mennyi időt töltesz a Facebookon, a cégnél most kitalálták, hogy nyugtassanak meg: „Az Instagram és Facebook mobilos app új funkciója megmutatja, hogy a héten mennyit használtad az alkalmazásokat, de a megoldás kicsit csalókára sikeredett.”MAGYARUL: 1984.
A Youtube megmondja, mennyi időt pazarolunk el rajta: „És szól, ha már ideje lenne mást is csinálni.” – Lásd fentebb...
helpdeszka – Elegem van a Facebookból! De hova menjek helyette?: „Egyre több a botrány a cég körül, töröljük magunkat! – mondják sokan. Persze mondani könnyű. Na de mik az alternatívák?” – Esetleg a valódi élet?...
Ki lehet majd törölni a félresikerült Facebook Messenger-üzeneteket a küldés után 10 percen belül: „Új funkciót mutat be a Facebook Messenger: ha egy üzenet nem sikerült olyan jól, a küldés után tíz percen belül hamarosan lehetőség lesz kitörölni azt. Csak rá kell majd nyomni az unsend gombra.”MAGYARUL: ez is megy a szerverre.
Volt egy kis zavar a rendszerben, a Facebook nyilvánosra állította 14 millió felhasználó posztjait: „Őszintén sajnálják.” – Tök hihető hogy véletlenül, meg az is hogy sajnálják. Ja nem.
A Facebook titokban pontozza a felhasználók megbízhatóságát: „Azt figyelik, hogy valaki tényleg álhíreket jelent-e álhírként, vagy olyasmit, amivel nem ért egyet.”Kína likes this.
Miért bukott akkorát a Facebook, mint még senki? – Kit érdekel? PEZSGŐT MINDENKINEK!!
Még a Facebook csütörtöki buktájánál is nagyobbat zuhantak a Twitter részvényei: „21 százalékos esést produkáltak pénteken.”MUHAHA, azt remélem is, aki meg az okokra kíváncsi:
A Facebook éppen egy nagyon csúnya botrányt próbál elkerülni: „A Cambridge Analytica segítette Trump 2016-os kampányát. Minden idők legsúlyosabb adatlopási ügye körvonalazódik” – Nem baj, cukkerberg majd biztos segít kideríteni a Zigasságot. Ja nem:
Leleplezte 50 millió felhasználó adatainak eltulajdonítását, erre a Facebook letiltotta: „Chris Wylie volt a Trump kampányának dolgozó Cambridge Analytica egyik alapítója.” – Hát igen, hogy mi az álhír azt Cukkerberg dönti el. Illetve már nem:
Négy nagy alapkezelő kirúgná Mark Zuckerberget: „Erről most a cég más részvényeseit is próbálják meggyőzni.” – Nincs is szebb a palotaforradalomnál:
A Facebook korábbi biztonsági főnöke szerint nagy a baj: „Alex Stamos az orosz befolyás miatt hagyta ott a céget. Meg tudná oldani a techipar bajait.” – Ja, az egyik hülyeséget leváltaná a másikra:
Tim Wu: Túl nagyra nőtt a Facebook, fel kell darabolni: „A neves jogász és információstársadalom-szakértő szerint az államnak kell szétszednie a túl nagyra hízott óriásokat, a beavatkozásnak pedig történelmi előzményei is vannak: a trösztellenes törvények.” – ...és persze az első szeletet ő vágná a tortából.
Új szabályok jönnek a Facebookon az elmúlt hetek adatkezelési botrányai miatt: „Mark Zuckerberg hosszú interjút adott, és arról is beszélt, milyen fontosak neki az "emberek" a "vállalatokkal" szemben.”MAGYARUL:
0

SZERDA, MÁRCIUS 6.:
DOKTOR KOTÁSZ HALÁSZ!
0
Where are my dragons? I feel so low…

Talán érdemes:
Az M3-on szokás szerint Kállai Ferencé lesz a terep 22:25-től, olyasmi orvosos sztorival mint múltkor Lukács Sándorral de már fordított felállással: Halász doktor a vidék nyugalmát cserélné fel a város zajára felesége (Domján Edit) javaslatára, de a helyiek nagyon ragaszkodnak hozzá…

Nem érdemes:
Nyolctól a Disney által kiherélt messzi-messzi univerzumba ugorhat el aki akar az HBO-n, érkezik az ifjú Han Solo és vele a menetrendszerinti Star Wars történet tavalyról ami elvileg a Falcon kapitánya, Csubi na meg Lando közös múltjáról lebbentené fel a fátylat, gyakorlatilag – az összes többi Star Wars Story-hoz hasonlóan – sima fan service némi mögöttes agendával, lásd a robotok jogaiért harcoló L3-37-et (L33T, érted, leet, hogy a mozik hátsó sorainak is leessen). OK, a Sztárvórsztól nem várható el hogy 100%-ig betartsa a legalapvetőbb fizikai törvényeket, de az űrpolip láttán még a leghardkórabb rajongók is fel fognak szisszenni ahogy azon is hogy Han (Alden Ehrenreich) viselkedése mennyire nem passzol a Ford által megformált karakterhez (és mit keres itt Darth Maul ha már Anakin kölyökkorában meghalt egyszer?). Másoknak is feltűnt hogy Ehrenreich a Coeneknél tehetségtelen színészt játszott aki igyekszik felnőni egy neki túl magas művészi szinthez, nos itt alacsony a léc de még azt sem tudja megugrani. Lassan tényleg csak az mentené a franchise-t ha összevonnák a Trónok harcával – bár ki tudja, Emilia Clarke feltűnése talán ennek egyik előszele és akkor jöjjön is a:

Trónok harca rovat:
The Best of 2018:
Na, melyik Trónok harca szereplőnek nem jött be, hogy Ed Sheeran is szerepelt a sorozatban?: „Az, aki a kameókat is hülyeségnek tartja.” – ...és amelyik szereti a konteókat:
Konteó-sarok: miért nem készül el idén sem a következő Trónok harca-kötet? – Vigyázat, SPOILER: azért, mert R. R. Martin egy lusta dög SPOILER VÉGE.
c:c – Ötvenöt éjszakán át forgatták a Trónok harca utolsó csatáját: „Tévés rekordot döntött az HBO sorozata, ennyi idő alatt mozifilmeket szokás leforgatni.” – ...de az igazi rekorder továbbra is R. R. Martin...mármint a halogatásban:
Az első poszter az utolsó Trónok harca-évadhoz – Bár már ott tartanánk:
c:c – Idegtépő sorozat készül a Trónok harca írójának novellájából – A GoT befejezését hozza már össze ebben az életben, basszus!
Sárkányos animációs film készül a Trónok harca-író könyvébőlÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT LEVEL OVER 9000 Lásd fentebb.
c:c – Zöld utat kapott Trónok harca első előzménysorozata: „Mi már várjuk.” – Lásd fentebb... :ásít:
Sophie Turner és Maisie Williams közös fürdéssel és füvezéssel lazulnak – Hát a fűből szerintem az író is rendesen fogyaszt, azért nem tudja befejezni amit elkezdett.
:DDD – Gumicukor – A Trónok harca szereplői is szívatták egymást a forgatásokonHA HA VERY FUNNY!
tévé – Elképesztő dolgokat mondott Sophie Turner a Trónok harca 8. évadáról: „Több lesz a vér és a szenvedés, mint a korábbi években összesen!” – Hát igen, kemény meló a csürhe deszenzitizálása ^^
tévé – Emilia Clarke brutálisan őszintén mesélt a Trónok harca brutális utolsó évadáról: „Alig merjük leírni, mit mondott.”ÉN VISZONT LE MEREM ÍRNI HOGY LESZAROM, MIT MONDOTT Lásd fentebb.
#bettercallzsolt – #hungarianhero – Magyar hős segítette ki a Trónok harca színésznőjét – Mi van, késtek a sárkányok? LOL!4!4 négy
Emilia Clarke-ot egyetlen dolog vigasztalja azért, hogy véget ér a Trónok harca: „És nem, nem az, hogy szőkére festette a haját, de majdnem.” – Hanem az hogy LESZA oops, wrong day.
Bekönnyezősen nyilatkozott a Trónok harcáról és feleségéről Kit Harington: „Nagyon, NAGYON romantikus!” – Ja, a rinyálás az NAGYON megy neki:
Kit Harington kétszer is elsírta magát, amikor elolvasta a Trónok harca utolsó évadának forgatókönyvét: „Míg Emilia Clarke kiborult, Sophie Turnernek pedig órákig tartó sétára volt szüksége, addig Kit Harington csak sírt.” – Én is sírok hogy R. R. Martin nem fejezte be, az HBO meg nem akarja:
Peter Dinklage szerint pont itt az ideje, hogy a Trónok harca véget érjen: „Szerinte jobb ez így, mintha a kelleténél tovább lenne képernyőn fantasy sorozat.” – Már így is a kelleténél tovább volt. Sőt, ha befejezik sem lesz vége:
c:c – Naomi Watts lesz a Trónok harca-előzménysorozat főszereplője – Nem az a vicc hogy Sadako likes this hanem hogy nem fejeztétek be a cikket. Nap kommentjei, mert több is van:

Secnir 2018.10.31. 08:29:55
"ÉS az is kiderül majd, hogy n"
gyaloggalopp: ...és már majdnem utolérte a szörny hőseinket, amikor a rajzoló szívinfarktust kapott...

pocokman 2018.10.31. 08:32:40
"ÉS az is kiderül majd, hogy n"
Biztos meghalt vésés közben :)

TwentySix 2018.10.31. 08:52:53
A mondat veget majd George R.R. Martin fogja megirni, egyesek szerint meg ebben az evszazadban.....


CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 7.:
GAME OVER: HANGOVER
0
Nem így akartam a nők fejébe látni :SSS

Nem érdemes:
Éjjel háromnegyed kettőkor megint megtévesztő magyarítású szemét a Film Mánián, a Gyilkosokkal álmodónak ugyanis semmi köze Costnerhez vagy az indiánokhoz, annál több Tori Spellinghez aki a gazdag családba született tehetségtelenség mintapéldánya. Ha nem lett volna a jó indulás, talán már a Scary Movie-ba se került volna be, de oda még valahogy illett is mert paródia volt, ez a 2006-os thriller csak azt támasztja alá hogy „rendes” szerepet nem szabad rábízni. Pedig a Mind Over Murder nélküle simán lehetne egynekjó B-movie balesete után paranormális képességekkel (gondolatolvasás) gazdagodó, gyilkossági ügyet megoldó (közben az egyik rendőrrel kavaró) csajról, de Spelling egyszerűen még ehhez is kevés.

Talán érdemes:
Az HBO-n éjjel fél egykor egy dráma melyre tökéletesen illik az axióma miszerint minél jobb valami, annál rosszabb időben adják le. Anyu listája nem a még megteendő dolgokat veszi sorra hanem azokat amikkel a halálos beteg mama (Emilia Fox) családja jövőjén kíván javítani: tanácsokat, visszaemlékezéseket, azaz mindent és bármit ami azután is használható hogy ő már nincs köztük. St John Greene könyvéből készült, valóságalapú és (STÁRok nélkül is) megrendítő alkotás. Ugyanitt de már jóval korábban (nyolckor) aktuális problémákkal foglalkozó sci-fi merthogy az egyre humánabb (sőt, more human than human) gépek megjelenésével együtt jár a Legfőbb Kérdés is: meddig robot valami és mikortól személyiség? Erre Zoe (Lea Seydoux) és munkatársa-szeretője, Cole (Ewan McGregor) sem tudja a választ, csak azt hogy most ebben van a pénz, ergo szerelnek a gyártósoron, szerelmeskednek az ágyban és közben igyekeznek titokban tartani viszonyukat a többiek, így a droidok előtt is, azonban az egyikük, Ash (lásd még: Alien) gyengéd érzelmeket kezd táplálni női teremtője iránt. Ami a Blade Runnerben befejezésre tartogatott csavar az itt a közepe felé bonyolítja a felállást, Zoéról kiderül ugyanis hogy ő sem valódi ember. Sokadik bőrlehúzás a transzhumanista / seksz-baba vonalról amivel el vagyunk árasztva egészestés (Ex Machina, Her) és tévésorozatos formában is (Humans, Westworld, Black Mirror), de McGregor az érv mellette (na meg Christina Aguilera).

More human than human rovat:
Best of 2018 vol. 2.:
Robothal segít felfedni az óceán titkait: „SoFi már olyan halszerűen mozog, hogy az igazi halak se nézik ki maguk közül.”More hal than hal.
Elegáns és rémisztő az új bostoni robotkutya: „A pneumatikus rendszer szuszogásától feláll a hátunkon a szőr, de a mozgása mókás.”MORE KUTYA THAN KUTYA Cujo likes this.
totalcar – A jövő kamionja elektromos és vezeti önmagát: „A visszapillantó tükör halott, viszont a mai kamionsofőröknek még lesz melójuk, és a villanykamion is csak a távoli jövő – ezt mutatta meg Hannover, a haszonjárművek kiállítása.” – Jaja, szép új világ:
Hanggal vezérelhetők a Nissan autói: „A cég több autójába is beköltözött az Amazon Alexa digitális asszisztens, de még nem sokat tud.” – Nem is kell, majd megaszongyák micsinájjjjon:
A német rendőrségnek be kellett törnie a lakásba, mert Alexa hajnalban teljes hangerőn bulizott: „A hamburgi Oliver Haberstroh állítja: az Amazon robotja magától kapcsolt be, és bömböltette a zenét hajnalban a szomszédok kárára. A cég szerint Alexa jól működött.”Eric Cartman likes this.
A robotoknak szívesen beszélünk a pénzünkről: „Az ügyfelek bíznak a robotanácsadókban, de az emberi segítségnyújtást sem zárnák ki.” – A távolban valahol felröhög egy hekker.
Mesterséges intelligencia segítségével fedezték fel a naprendszerünk mását: „Itt a bizonyíték: létezik másik, 8 bolygós rendszer.”More naprendszer than naprendszer.
Mesterséges intelligencia olvasta a híreket a kínai hírügynökségnél: „A nap 24 órájában, az év 365 napján dolgozik, és nem fárad el.” – Felkészül a nép, nem csak náluk:
A robotok elveszik a munkánkat, de ugyanannyi munkahelyet is teremtenek: „A PricewaterhouseCoopers friss elemzése szerint a három hullámban megvalósuló robotizáció több munkahelyet teremt, mint amennyit elvesz, de a folyamat át is alakítja az ipart: több ember dolgozhat majd az egészségügyben, de kevesebb humán fuvarosra lesz szükség.”MAGYARUL: érzékenyítő tréning.
jövőbe – Pici robot védi az üzemeket behatolók ellen: „Nincs többé pocakos, kopasz biztonsági őr?”More security than security:
Furcsa robotok mászkálnak az amerikai boltokban: „Önjáró gépek nézik végig a pultokat, így a dolgozók hasznosabb munkát kaphatnak.” – Tök hihető. Ja nem az:
pink lemur – wOw! – Önműködő szupermarket? Mekkora ötlet!: „A nap 24 órájában nyitva tarthatnak, em­beri munka igénybevétele nélkül.” – Felkészülnek a vásárlók :SSS
Az Amazon megnyitja pénztár nélküli boltját – Hé gyerekek, és fizetni ki fog?
A robotok sem mentenek meg a globális munkaerőhiánytól:„Egy tanulmány szerint a robotoknak lesz fix munkahelyük, az emberek viszont a jövőben egyre inkább csak bedolgozók, szabadúszók lesznek.” – ...de csak ha hagyják nekik.
Kigyulladt a tűzokádó sárkány a Disney Worldben: „A látogatók izgatottan fotózták, mire valaki szólt, hogy ez nem a show része.”GODZILLA LIKES THIS More sárkány than sárkány.
Sofőr nélküli busz csapódott egy másikba a Széll Kálmán téren: „Két utas könnyebben megsérült.” – Sofőr nélküli buszok, egyből kettő??? Nem is tudtam hogy ennyire élen járunk a robotizációban. o_O
Már Pac-Manben is jobbak nálunk a gépek: „Egy microsoftos startup cég által fejlesztett AI megtanult mesterien bánni a sárga pöttyfalóval.”MORE PACMAN THAN PACMAN Wait, a challenger appears:
Új rekord: egy robot 0,38 másodperc alatt kirakta a Rubik-kockát: „A robotok már nemcsak a munkánkat, de a szórakozásunkat is elveszik.”Wait, a challenger appears:
Kifejlesztettek egy robotot, ami képes megtalálni Waldót: „A robot átlagosan 4,45 másodperc alatt találja meg az emberekkel teli rajzokon a piros-fehér csíkos pulóverbe öltözött Waldót, vagyis "a legtöbb ötévesnél gyorsabban".”More ötéves than ötéves, innentől gyerekekre sincs szükség ^^

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: LESZAROM, rest of, 2018

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés