2019. 03. 18.
Bu(jdo)sójárás (márc. 18-19-20-21.) + The Rest of 2018 vol. 19.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bu(jdo)sójárás (márc. 18-19-20-21.) + The Rest of 2018 vol. 19.

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, MÁRCIUS 18.:
VILLÁMHÉZAG

0
Csak ülök és MESÉLEK menekülök.

Talán érdemes:
21:10-kor háromrészes doksit kezdenek az M3-on Bethlen Istvánról Romsics Ignác valamint Bokor Péter és Hanák Gábor közreműködésével. A Bujdosó 1994-ben készült és remélhetőleg mentes lesz az utólagos hozzátoldásoktól, olyannak mutatva be a konszolidációt elhozó miniszterelnököt amilyen volt. Féléjfél után öt perccel szabadulós krimi Írországból a Film Mánián. Egy fogoly (Brian Cox) szeretné meglátogatni súlyos beteg (nem mellesleg heroinfüggő) lányát hogy legalább a halálos ágynál megbékéljenek egymással ha már ezidáig nem sikerült, ki is válogatja börtöntársai közül azokat akik hasznosítható képességekkel rendelkeznek, a Menekülőkre azonban a bentlakók nemhivatalos ura (Damian Lewis) is felfigyel… Egynek jó, már ha nem zavar hogy bűnözőknek kell drukkolnunk de mivel a cél szentesíti az eszközt és az Escapist ügyesen van megkomponálva (plusz a végére jut egy jófajta csavar is) így asszem én ezt fogom választani bár lesz más is ami

Ajánlott:
…de csak hogy lássuk hogyan NEM szabad mozit csinálni mert 22:45-kor olyasmit kapunk a Filmbox Extra HD-n ami tökéletes állatorvosi ló és elrettentő példa rá. Kezdjük a FASZKORBÁCS!-candidate magyarítással (Kedves szomszéd, mi a hézag?), a Jézus-utalásos eredeti elnevezésből (Love Thy Neighbor) pedig megsejthetjük a sztorit is: új helyre költöző família hamar összekülönbözik a mellettük élő nővel miután annak lánya helyett az övékét veszik be az iskolai csapatba. A nyomásgyakorlás fokozatos: miután se a házikedvenc kinyírása, sem az edző molesztálással vádolása nem hoz eredményt, marad a halálos fenyegetés. Még ezt is megrendezhették volna jól de a Hallmark/Lifetime szappanoperákban valamivel jobban teljesít mint thrillerekben, amikor pedig az első említett műfaj színészeit-stílusjegyeit (percekig tartó reagálások, „mély” szövegek) ötvözik az utóbbival, az eredmény mindig garantált röhej, itt is az.

Hétfő? #LESZAROM.
...the Best of the Oligarcha Edition vol. 3.:
Justin Bieber elárulta a nagy titkot a híres emberek fényűző életéről – Nincs abban semmi titok hogy LESZAROM őket:
Randiblog inbox – Még nem vagy elég gazdag, nyuszifül!: „Olvasónk ezt a választ kapta nagy nyilvánosság előtt, amikor megkérte szerelme kezét. Házasság így nem lett, de közös élet igen. Egy ideig.” – Amíg le nem szartam a párját is ^^
Gazdagisztán – magas élet – Így költekeznek a bitcoin újgazdagjai: „A kriptovaluta a nagy drámák mellett jó pár sikersztorival szolgált. A nagymenők nem feltétlenül szimpatikusak is.” – Meglepődtem. Ja nem, LESZAROM.
k – Mennyi idő alatt keresi meg a fizetésed Messi vagy Federer?LESZAROM...
Gazdagisztán – magas élet – Ilyen egy milliárdos lányaként felnőni: „Egy milliárdos gyermekének csak megszületni nehéz? Mint Michael Dell lányának története mutatja – ez nagyjából így is van.” – Nem úgy van az édes egy komám, hanem úgy hogy LESZAROM!!44! négy!!4
Gazdagisztán – magas élet – Rejtőzködő milliárdosok: „Nem dicsekednek a vagyonuk­kal, nem szere­pelnek a lapok­ban, nem követik őket százezrek a közösségi oldalakon.” – ...de én még így is LESZAROM őket.
gyémántcsoda – Gumicukor – Elsa Hosk egy millió dolláros melltartóját nem éppen a mackófelső alá találták ki – Értem én hogy Elon Musk jódolgában nővé operáltatta magát de én akkor is LESZAROM mert magánügy!!
Az már piti volt, ha havi 40 helyett 4 milliót kerestem: „Bemutatjuk az egy évtizede indult Nagy Aranybiznisz-sztorit az egyik szereplő szemével. Olyan, mintha életre kelt volna Guy Ritchie valamelyik filmje.” – Nem, olyan mint egy LESZAROM.
burzsuj – Így égess el 50 ezer forintot!: „Ennyiba kerül ugyanis a Luis Vuitton illatgyertyája, amiből a teljes kollekció már több mint 200 ezer forint.”LESZAROM, ti meg tanuljatok meg helyesen írni („ennyiba”).
Ariel Winternek három lett abból, amiből önnek csak egy van: „Úgy beshoppingolt, hogy csak na.” – Akkor én is háromszorosan SZAROM LE hogy örüljön.
ma is tanultam valamit – Miért hordanak annyi ékszert a stricik és a gengszterek? – Hogy leszarhassam.
Ötmillió dollárt érhet ez az ötcentes. De miért? – Azért, mert LESZAROM.
Fizetne 3 300 100 dollárt egy ebédért? Van, aki megtette: „Aki a világ egyik leggazdagabb emberével ebédelne, annak mélyen a zsebébe kell nyúlni.” – Én Giannával ebédelnék, mindenkit mást meg leszarok 2019-ben is :)))


KEDD, MÁRCIUS 19.:
AGNES ASSZONY A SZOBÁBAN…
0
kirakósát osztja, osztja.

Talán érdemes:
Nyolckor felemás remake a Cinemaxon ami attól függően fog bejönni (vagy nem) hogy tudunk-e szimpatizálni az unatkozó középosztálybeli anyukával aki ajándékba kapott Puzzle után ébred kombinációs szuperképessége tudatára, annyira hogy ezután családja-gyerekei is másodlagosak lesznek a nagy önmegvalósításban (ahogy férje helyét is elfoglalja egy szimpatikus indiai úr akivel a kirakós-világbajnokságra gyakorol). Nagyon akartak prédikálni (a Zélet egy apró részletekből összeálló Egész ahol idővel minden és mindenki a helyére kerül), de mint mondtam kétféleképp lehet nézni, úgy hogy Agnest eddigi kötelezettségei gátolták a kiteljesedésben, vagy úgy hogy az Asperger-szindrómás háziasszony hobbija és önzősége miatt hátat fordít azoknak akik a biztonságot jelentik neki, SPOILER a végén még új, gazdag puzzle,-és seksz-partnerének is SPOILER VÉGE. Amiről mindvégig nem esik szó az az hogy bizonyos dolgokat (pld. gyereknevelés) nem illik felcserélni rövid határidejű élményekért, a tízéves originál (Rompecabezas) 2012 februárjában voltmár a blogban Kirakós néven, attól sem voltam elájulva. Tíz előtt tíz perccel dettó ilyesmi téma az M5-ön a legismertebb Racine-művel Thézeusz feleségéről, érzelmei változásáról és ennek következményeiről. Hiába, a szerelemnek nem lehet parancsolni akkor sem ha tiltott vidékre téved… A Phaedrát a Tangerine Dream zenéje nélkül de attól még modern formában, a Figura Stúdió előadásában kapjuk, mindeközben 21:20-kor újabb fejezet az M3-on a Bujdosóból.

HA HA VERY FUNNY! rovat:
The Best of 2018 vol. 2.:
Betiltották a Sztálin haláláról szóló vígjátékot OroszországbanHA HA VERY FUNNY!
Visszatért a szexuális zaklatással vádolt Bill CosbyR. Kelly likes this, és tényleg: „Egyórás műsort adott, többek között az öregedésről és a látása csökkenéséről viccelődött”HA HA VERY FUNNY, a potenciazavarával esetleg nem akart poénkodni?
Díjat kapott a Sziget az év legjobb zenei felhozataláért: „Végülis volt Pink és Macklemore.”HA HA VERY FUNNY!
házmestermedve – Hihetetlen, de a panel jobb emberré tesz!: „Pozitív tulajdonságokra vágysz? Költözz panelba!”HA HA VERY FUNNY!
indavideo – 5 dolog, ami véget vethet a YouTube-nak: „Anno azt se hittük, hogy vége lehet az MSN-nek, vagy éppen az iwiw-nek.” – Az Indavideó, amint lenyomja a Youtube-ot, tök hihető. Ja nem: HA HA VERY FUNNY!
nem mindig olyan vicces – Gumicukor – Jennifer Lawrence bunkóskodásaiHA HA VERY FUNNY!
ale – Öltözz olcsón különlegesnek!HA HA VERY FUNNY!
téveszmék – eszmefuttatás – Az időskor nem a betegségekről, a jajgatásról és a panaszkodásról szól: „A legnagyobb baj, hogy ezeket törvényszerűnek gondoljuk: az öregség már csak ilyen.”HA HA VERY Nem, a legnagyobb baj az hogy egy középkorú milliomossal illusztráljátok az „öregséget”. Nap kommentje:

Terézágyú 2018.03.13. 08:44:19
Természetesen léteznek olyan idősek, "akik még mindig bámulatos elszántsággal sportolnak és gondolataik csillogóan tiszták. Abszolút nem lehetetlen."
Így van. A lottóötös se lehetetlen.


SZERDA, MÁRCIUS 20.:
HOTEL TRANSAMERICA
0
Szörnyen krémes limonádé.

Talán érdemes:
Nyolckor a Hotel Transylvania 3., gyengus folytatása érkezik az HBO-ra amiben Drakulát álomhajós nyaralásra fizeti be lánya. Ebből aztán hamar Szörnyen rémes vakáció lesz amikor a szálloda jólismert vendégei is csatlakoznak de a fő problémát az őket szállító vízijármű női kapitánya jelenti aki Van Helsing egyenesági leszármazottja és még vámpírunk fejét is elcsavarja… Vérszipolyokról lévén szó nem maradhat ki a román/magyar vonatkozás sem (le is csapják rögtön az elején, vonatozás közben), a befejezés megtippelhető, ahogy a Toy Story-ról úgy erről sem kellett volna lenyúzni a harmadik bőrt. Utána fél kilenckor valami más a Cinemax2-őn: bár a Limonádé mint cím voltmár, de ez a kivándorlás-antireklám még nem, ebben román ápolónő kerül bajba Amerikában, és hogy ottani férje egyben páciense is az csak még gyanúsabbá teszi őt a bevándorlásügyiek szemében. Realista dráma a zöldkártya nélkül, munkavállalói vízummal érkezők nem éppen rózsás helyzetéről ami után kétszer is meggondoljuk hogy érdemes-e a hazai „rosszat” külföldire cserélni (és természetesen ezalatt 21:25-kor újabb Bujdosó-epizód az M3-on).

Kössz, biztonság! rovat:
The Best of 2018 vol. 2.:
Csapdát állított a csalóknak egy csepeli nyugdíjas: „Át akarták verni, de végül ő verte át őket!”Wait, a challenger appears:
Az idős néni lépre csalta az ő kifosztását tervező bűnbandátWait, a challenger appears:
iv – Tökéletes időzítéssel fogták el a pofátlan betörőt: „A bátor nő a rendőrség kiérkezéséig rögzítette, ahogy a betörő egy feszítővassal próbál bejutni otthonába.” – Remélem jó ügyvédje van és el tudja majd kerülni a börtönt, ma már így kezelik a lopásokat:
Egy nő elkapta a táskatolvajt, aztán meghívta kávézni: „A fiatal kanadai nő együttérzését fejezte ki a bűnbánó tolvajjal szemben, és még segített is neki.” – Hogyan? Odaadta a táskáját, benne a pénztárcájával? :DDD
memori – 33 év után szabadulhat a halálsorról, mert elfelejtette, mit követett el – Nincs jegyzőkönyv a tárgyalásról? Senki sem él az áldozatai vagy azok rokonai közül hogy emlékeztesse rá?
Helsinki figyelő – Börtönrazzia: nem sok teteje van, de legalább sokba kerül – Tudjuk, engedjenek ki mindenkit és kapjanak Kossuth-díjat is mellé.
Elutasította Breivik panaszát az Emberi Jogok Európai Bírósága, a börtönkörülményei nem embertelenek: „A tömeggyilkos három cellát használhat, futópadot, szobabiciklit, tévét, számítógépes játékokat kapott, újságokat, magazinokat, könyveket olvashat, de kifogásolta, hogy gyakran hideg a kávéja.”HA HA VERY F Nem tudom merjek-e röhögni ekkora pofátlanságon.
Nem sikerült a késelés, mert a rendőrök épp arra jártak: „A saját élettársától mentették meg egy nő életét.”Wait, a challenger appears:
Videón a brazil rendőrnő, aki lelőtte a gyerekekre fegyvert fogó férfit: „Anyaként volt az iskola előtt, de egy pillanat alatt szolgálatba helyezte magát. Kitüntették.”Példátlan ez az önbíráskodás, ez a matriarcha elnyomás!!4
Motorcsónakos rablók nyúlták le a svéd koronaékszereket: „Hollywoodban valószínűleg már írják A svéd meló forgatókönyvét.”HA HA VERY FUNNY!
c:c – Benedict Cumberbatch négy biciklitolvajt ruházott meg Londonban: „A Sherlockot alakító színész kész Batman, csak gumiruha és idétlen kütyük nélkül.” – Majd lesavazzák vagy megkéselik, egyébként meg Jussie Smollett likes this. Nap kommentje:

Treff Bubi 2018.06.02. 16:53:12
A négy figurának Benedict aznap este, egy eldugott pubban adta át a megbeszélt 100-100 fontot.


CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 21.:
HULL A VÁROS...
0
...hull a gyár is.

Ajánlott:
Film Now, 23:20 – Csak idő kérdése volt hogy Scott Adkins megtalálja posztmodern, önironikus arcát és a Hullagyárossal ezt is kipipálhatja, pedig sablonosan kezdődik: jól fizetett bérgyilkos célpontjait balesetnek álcázva teszi el láb alól (innen az Accident Man művésznév), ám mikor kollégái egy meló során megölik exbarátnőjét, minden trükkjére szüksége lesz. Képregényadaptáció, de sokkal jobb túlhype-olt társainál (Deadpool, Kingsman): bár a cartoon violence-re és a fekete humorra épít de érezhetően más vonalat képvisel és szeretettel készült (ha hinni lehet a pletykáknak, Adkins kamaszkora óta dédelgette eme projektjét), aki irtózik a comics-tól annak még mindig ott van Ray Stevenson.

Talán érdemes:
A Cinemaxon háromnegyed éjfélkor Venezuelában láthatjuk működés közben a bűnözők által oly sokat emlegetett összetartást azaz a La familiát meg ahogy a velejáró életmód beleivódik a fiatalokba – és ahogy egy apa próbálja visszafordítani az erőszak útján épp csak elinduló fiát akár azon az áron is hogy városról városra, alkalmi (de becsületes) munkákból élnek. Szerencsére lesz ellenpélda 22:10-kor Pablo Escobar modellcsaja után újabb drogközeli nőszeméllyel a Film4-en, „nagy” névvel (Catherine Zeta-Jones), de sajnos elég gagyin. Griselda Blanco gyakorlatilag gyerekkorától az alvilágban mozgott, nem véletlen hogy felnőve ő lett A kokain úrnője, a Medellin kartell feje. Ezalatt kinyírt/kinyíratott több mint kétszáz embert (nőket és gyerekeket is), bizonyítva hogy semmivel sem volt kevésbé kegyetlen férfikollégáinál, akiket hódítások terén kétszeresen is lekörözött mivel bi-sekszuális volt. Egy szó mint száz, Griselda igazi Úttörő volt aki áttörte az üvegplafont, elérte a nemi egyenlőséget, szóval komolyabb tisztelgést érdemelne a karikatúránál amit itt csinálnak belőle „igaz történet alapján”. Nagyon remélem hogy a következő biography-ban egy igazi latina (sőt, akár IRL poliamór drogkereskedő!44! négy!44) csaj fogja alakítani, hisz’ mostanában ez a divat:

Szakálla volt genderrovat:
The Best of Hollywood Edition vol. 2.:
Kristen Stewart lehet a Bőregérlány – Nem, nem lehet bőregérlány ha ő maga nem bőregér:
Scarlett Johansson lemondott egy főszerepet, mert beszóltak neki a trasznemű kommentelők: „Szerintük transzneműt csak transznemű játszhasson.” – ...és robotot is csak robot!44!!4 Szellemirtót is csak valódi szellemirtó!! Sorozatgyilkost is csak sorozatgyilkos!
smoking – Kell-e több diverzitás a kritikába?: „Nemrég két színésznő is kikelt a nemek aránytalan reprezentációja ellen a filmkritikában - de mit lehet tenni ez ellen, és lehet-e ezzel mentegetni rossz filmeket?” – Nyilván, hiszen a filmek attól lesznek jobbak ha diverzáns kritikusok vagy mik írnak róluk, ahogy a humoristáknál is csak a kvóta szab határt a Zérvényesülésnek:
Na vajon hány nő került a világ 10 legjobban kereső humoristája közé?: „Manapság egyre kevésbé tesznek lakatot a szájukra a nők (...), így gyakran kiállnak többek között az ellen, hogy ugyanannyi munkával sokkal kevesebbet keresnek férfi kollégáiknál (...). Az utóbbi témát pedzegeti egy visszafogott Insta-poszttal Kathy Griffin is (...), jelesül azt, hogy (...) a világ 10 legjobban fizetett humoristája között 10 hím nemű egyed, és nulla darab nő kapott helyet. És ennek a rendkívül összetett problémának a gyökerei aligha abban keresendők, hogy a nőknek semmi humorérzékük nincs.” – ...pedig Kathy Griffin Trump-lefejezős posztja is mennyire HA HA VERY FUNNY volt, csak valahogy senki sem értette.
Penge kis híján fehér lett: „A stúdió megpróbálta meggyőzni a stábot, hogy a vámpír sápadtan az igazi. Nem sikerült, 85 millió dollárt kaszáltak vele.”SCARLETT JOHANSSON LIKES THIS Wait, a challenger appears:
c:c – Megérte várni a sógunvilágra, ugye?: „A szamurájok még a bedilizett kenyérpirítóknál is veszélyesebbek a Westworldben.” – Tényleg? Még a fekete gésáknál is? LOL!!4
Megvan a Top Gun 2 női főszereplőjeWait, a challenger appears:
Kőkemény gengszterözvegyes film úgy sem volt még, hát most már van: „Egy film, amiben Liam Neeson nem öl meg mindenkit, aki szembe jön vele. Bezzeg a felesége.” – Kitalálom: hipp hopp, jön Jane Wick?
fp – Nő vagy színes bőrű is lehet az új James Bond! – ...vagy nem, mert:
James Bond nagyfőnöke egy nő, de nem akar női főszereplőt a filmekbe: „Barbara Broccoli ugyanakkor szívesen látna nőt a Bond-filmek rendezői székében.”Vay Blanka likes this. Ja ő pont nem:
Szabadnem – Tényleg tudni akarod, mit lehet tenni a nemi erőszak ellen?: „A problémát a gyökerénél kellene megragadni. (...) Vay Blanka írása.” – Ha jól értem akkor egy nemváltáson átesett férfi (aki Caitlyn Jennerhez hasonlóan továbbra is a csajokat kedveli) tart előadást a Toxikus Maszkulinitás veszélyeiről, mintha már őt is zaklatták volna, mintha mindig is nő lett volna: „Az alapprobléma pedig az, hogy a férfiak egy része annyira hisz a saját felsőbbrendűségében, hogy jogosultnak érzi magát a nő és annak teste fölött akár ilyen bestiális módon is rendelkezni. – Még szerencse hogy megvan a felelős, vagyis Halivúd: „Nemzedékek férfijainak és nőinek formálta ideális férfiképét James Bond, aki évtizedeken át majd minden filmben erőszakkal gyűrte le a megkívánt nők tiltakozását és vitte őket az ágyba (...), Han Solo a Csillagok háborújában ugyanezt tette Leila hercegnővel.” – ...sőt, már a régi görögök is: „Köztereinken, tankönyveinkben bőven mutogatjuk fiainknak és lányainknak a feleségrabló faunokat, hősöket ábrázoló műalkotásokat, ahol a példakép férfiak “szerelemre gerjedtek”, és a történtek romantikus, érdekes, szépemlékű kalandként vannak tálalva, és nem mint gyalázat. Nagyjából ezt hívják rape culture-nek, és a példákat hosszan lehetne még sorolni.”MILYEN IGAZ! RONGÁLJUK MEG A KÁROS SZOBROKAT!!! ISIS LIKES THIS!44!!4 A többire csak ennyit:

0
VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: faszkorbács, LESZAROM, rest of, 2018

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés