2019. 06. 29.
Lajta kutyám, hegyezd füled (jún. 29-30.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lajta kutyám, hegyezd füled (jún. 29-30.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, JÚNIUS 29.:
HADES. HÁ’ NEM?
0
Lajkó. Nem Félix.

Talán érdemes:
Fél kilenckor hazai párhuzamos/alternatív valóságosdi tavalyról a Cinemax 2-őn picit a Rókatündér nyomdokán bár annál kevesebb ötlettel és kisebb költségvetésből megoldva, kikacsintásokkal a mai korra. A fiktív ötvenes évek fiktív Lajkója (alias Serbán Lajos, egyébként Keresztes Tamás) kiskora óta érdeklődik a csillagászat iránt, anyja be is avatja abba amit ő tud az asztrológiáról, a srác nem sokkal később már a kerti vécéből csinál rakétát de sajnos pont mikor a mama is benne ül, ezek után nem is álmodhat másról mint bűnbocsánatról bár ehhez előbb neki is fel kell jutnia az űrbe. Itt lép a képbe a Kunmadarasi Vörösiszap Termelőszövetkezet vezetője, Karmazsin Jenő (Gyabronka József) aki Lajkót jelölné a SZU űrhajósképzőjébe hazánk színeiben ezért ki is hozza a börtönből. A Cigány az űrben többet akar annál mint amit a hossza-büdzséje elbír ('56, roma folklór/hitvilág, az „átkos” felidézése), egynek elmegy (bár a meleg szálat nem tudom minek kellett beleerőltetni). 21:00-kor Mary Shelley szörnye tér vissza az AMC-re oly' modernizált formában hogy még kiötlője sem ismerne rá: az Én, Frankenstein középpontjában angyalok és démonok harca áll, az Adamnak elnevezett férclény (Aaron Eckhart) inkább tvájlájtos mint ijesztő, a vízköpők megelevenednek és a jó oldalra állnak...tiszta Disney de nyugi, lesz még rosszabb:

Nem érdemes:
Hogy a nagy Sylvester Stallone is képes mellényúlni arra fél tízkor jön a bizonyíték stílszerűen a retekklubbon. A Szupercella 2. első blikkre Asylum-gyanús de semmi köze az időjáráshoz, annál több a szigorúan ellenőrzött börtönökhöz melyek gyenge pontjait úgy térképezi fel Ray Breslin (Sly) hogy megszökik belőlük, legutóbbi bevetése után azonban profilt vált és igaztalanul fogvatartottakat ment ki, most épp régi haverját a pokoli Hadesből ami...igen, eltaláltad: egy szuperbörtön ahol még ketrecharcra is kényszerítik a bentlakókat. Míg az originál tűrhető volt addig az Escape Plan 2. a folytatások-remake-ek minden betegségétől szenved (lásd 50 Cent feltűnését, meg hogy Stallonével reklámozzák de az igazi lead actor Xiaoming Huang), direct-to-DVD helyett egyből hangalámondásos kalóz VHS-en kéne forgalmazni. Senkinek sem ajánlható max. mazochistáknak ők viszont örülhetnek mert készül az újabb epizód és ha már itt tartunk:

Remake rovat:
FOTEL KRITIKUS – Mi a reboot és a remake? Kell ez nekünk?: „Mind a két műfaj tesz le az asztalra olyan filmeket, amelyek miatt szeretjük ezt, de sajnos olyat is, ami miatt sírba kívánjuk.” – Mi az hogy, nagyonis:
psg – Filmfolytatások, amik sosem készültek el: „Emberevő szörnyekkel harcoló E.T., Krisztusgyilkos gladiátor: tervek, ami­ket végül nem sikerült mozi­vászonra vinni. Talán nem is baj.” – ...pedig tuti mind Év filmje lett volna!4!
John Wick 3: ennek csúnya vége lesz: „Lehet, hogy John Wick története a végéhez ér, és ilyen látványosan még senki nem távozott. Előzetes!”MAGYARUL: készül ebből is a negyedik rész :SSS
Steph Curry visszautasította, hogy szerepeljen a Space Jam 2-ben...and nothing of value was lost that day.
24 év kellett hozzá, de megcsinálták a tökéletes filmet: „Láttatok mostanában olyan filmet, ami elsőre teljesen rendben volt, és minél többet gondolkoztál rajta, annál jobb lett? Mert a Toy Story 4 pont ilyen.”MAGYARUL: pont nem olyan.
Supernatural – vicces – A Men in Black, ahogy sose akartad látni: „A negyedik sötét zsaruk filmnek most lett igazán találó a címe, a szereplői egytől-egyig totál sötétek.” – Dehát pont ez benne a jó:
Men in Black a Föld körül – Thor kapitány és az űrmanók: „A film gyerekes, de legalább az űrlények jók.”Év filmje!!44!4! Ja nem az:
kritika – Nincs miért megnézni a Men In Black 4-et – Miért, az első háromra volt ok?
godmode – A halál visszatért, és okosabb, mint valaha: „Ha minden remake olyan színvonalú lenne, mint az 1998-as Resident Evil 2 felújított változata, minden új ötletnek az arcába röhögnénk.”Wait, a challenger appears:
Sorozat készül a Resident Evilből: „A Netflixre készül hamarosan élőszereplős sorozat a Resident Evilből, aminek hírétől valószínűleg azonnal hídba vágják magukat a Resident Evil-videójátékok és -filmek rajongói.”Nap kommentje:

Leadfoot 2019.01.25. 14:22:35
"a Resident Evil-filmek rajongó"
Létezik ilyen ember?


VASÁRNAP, JÚNIUS 30.:
HÁTSHOWROOM WINDOWS
0
Itt húzzák a tombolát.

Talán érdemes:
Nyolckor tavalyi bőrlehúzás a megvadult majom-sémáról az HBO-n, egyben a játékadaptációkat is kimaxolva. A Rampage (Tombolás) közelebb áll a King Konghoz mint az Ösztönhöz (hogy az annak alapot szolgáltató Ishmaelről ne is beszéljünk): kísérleti nyúlnak használt gorilla kelleténél erősebb gyógyszeradag után úgy bepörög hogy nagyra nőve pusztító turnéra indul Amerikában amihez csatlakoznak más mutánsok is. Dwayne Johnson legalább annyira nem hihető majom-pácienséért aggódó értelmiségi tudósként mint Denise Richards a Világ nem elég Dr. Christmas Jones-aként de az akciójelenetekben magára talál (Jeffrey Dean Morgan meg ugye a zombik között szerzett tapasztalatát kamatoztatja). 21:35-kor életrajz Oriana Fallaciról a Dunán aki még azon újságírók-riporterek közé tartozott akik nem féltek kimondani kényelmetlen igazságokat is és tanulságos volt látni hogy a mainstream média ezt meddig tolerálja – hát csak addig amíg belefér a mindenkori agendákba, onnantól hogy a polkorrektséggel szembemenve bizonyos (azóta megvalósult) veszélyekre próbált figyelmeztetni megindult ellene a karaktergyilkolászás (amit Houellebecq is csak addig felépített imázsa miatt úszott meg). Ugyanabban az időben a testvércsatornán (Duna World) az 1944-es délvidéki etnikai tisztogatást dolgozzák fel az egyik áldozat (azóta felnőtt) gyerekének sorsával, a cím (Megbocsájtani igen, feledni nem) telitalálat és nem csak erre a tragédiára hanem bármelyik másikra ugyanúgy érvényes. Fél kilenckor fokvárosi variáns Hitchcock mesterművére (Hátsó ablak) a Cinemax 2-őn: tolószékbe szorult piti bűnözővel duplán kitol a sors mikor „balesete” mellé hitelezője is megtalálja és visszautasíthatatlan ajánlatot tesz neki (fizet vagy meghal feleségestül). A megoldást a párjától kapott távcső, helyesebben az azon át megpillantott gyilkosság jelenti: Randall GRAVES elkezdi zsarolni a gyilkost hogy így egyenlítsen kegyetlen uzsorása felé... A 37-es szám több mint egyszerű blackwashed újrajátszása egy klasszikusnak, Nosipho Dumisa tesz bele elég helyi ízt hogy ne írhassuk le sima epigonként.

A seksz, a szipu rovat:
madelline – Ha a női mell beszélni tudna...: „A dúsabb kebel a férfiak szá­mára régen nagyobb érv volt, mint az, ha feleségük okos.” – Ma is az, csak nem reklámozzák:
Az Etikai Osztály lecsökkentette egy Final Fantasy-szereplő mellbőségét, menten ki is tört a botrány a gémervilágban – Érthető, 99%-uk csak ilyen formában fog nőt látni.
Csinos, kívánatos nő vagyok. Miért nem kellettem eléggé? – Mert valójában egy túlsúlyos, középkorú férfi informatikus vagy.
Lady Gaga nős pasival smacizott: „Az énekesnő és trombitaművész barátja kicsit túltolták a produkciót. De vajon mit szól ehhez a férfi felesége?” – Nem mindegy? Gagának mindent szabad!!4!
lerészegedtek, szelfiztek – Adele-ról kiderült, hogy ÓRIÁSI Spice Girls fan: „Alaposan beszámolt Instagram-oldalán a koncentről. A buli a színfalak mögött is folytatódott.” – Hé, hát nem úgy volt hogy a férfiak buliból isznak, a nők a traumáik miatt?
Forwardist – Alkohol – Ezeket rendeld a bárpultnál!: „Létezik az egészséges alkohol?”NYILVÁN NEM, DE NEM IS AZÉRT ISSZUK Tanuljátok már meg hogy CSAK EGÉSSÉG!es alkohol létezik!!!
Két csík kokain társaságában videózták le az orosz sztárhokist – Legalább Ibizán? LOL!
perc afrika – Szváziföldi kihívás férfiaknak: „Szváziföldön a férfiak 2019 júniusától kötelesek legalább két vagy több feleséget feleségül venni.” – Ja hogy ez arrafele nem #hesstegmítú hanem menő, jópofa challenge mint a vizesvödrös izé? Ma is tanultam valamit :)))
Toronto városvezetése betonkockával rendezi le a drogdílereket – Igazán tudhatnák hogy nem ez az européer megoldás:
Egy berlini parkot olyannyira megszálltak a drogdílerek, hogy a fenntartó külön zónákat alakított ki nekik, hogy áruljanak ottNap kommentje:
0

VISZLÁT HÉTFŐN!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés