SZOMBAT, AUGUSZTUS 31.:
HAPPY WINDOWS
Csápok és sápok.
Bizony heat mert a nyár utolsó (és az ősz első) napja überdurva hőhullámmal érkezik, na meg kevés jósággal:
Zene, ajánlott:
Az M5-ön 23:40-kor megint valami az ínyenceknek a MüpArt sorozat keretein belül. Bobby McFerrint remélhetőleg nem kell bemutatni, ha mást nem akkor a dontvöribíhepit mindenki ismeri tőle de ahogy Al Jarreau-nak úgy neki is van egy hosszú, „komoly” zenei karrierje amibe sok műfaj belefér (főleg a könnyedebb jazz), ami állandó az a magas minőség, ennek fényében a Circlesongs-ot vétek kihagyni, én nem fogom, ti se tegyétek.
Talán érdemes:
Zenénél és ugyanitt maradva kilenckor jólismert magyar operett Lehár Ferenc tollából (aki meg egy francia komédiából merített): a Víg özvegy főszereplői nemesek, de nem kerülik el őket sem a privát sem pedig a történelmi gondok (a nő frissen özvegyült, a gróf kissé züllött életet folytatott és hosszú időbe telt amíg egymásra találtak – a gazdasági válság kellős közepén). Ha hihetünk az ajánlónak akkor ez a Dubajban bemutatott változat és az már jelenthet valamit hogy ott is bekajálták! Fél kilenckor szintén szerelem lesz terítéken a Cinemax 2-őn de már jellemzően finn stílusban: két cinikus öribarinő, Heidi és Satu közé éket ver mikor egyiküket rabul ejti Lauri Mäntyvaara csábos pillantása aki emellé még sportol is (hoki), így az addigi, Százszorszépek-szerű létezésük és „forradalmuk” is kútba esik. Eközben az HBO3-on nyolctól hajnalig leadják a Fehér hó teljes első évadát ami az Amerikát sújtó droghullámok közül a nyolcvanas évekbelivel (kokain, crack) foglalkozik és ugyan ki más rendezhette volna mint (az azóta elhunyt) John Singleton aki látta hogyan pusztított a szer a fekete közösségekben?
„Zene” és „film” rovat:
Kristen Stewart az óceán mélyén ragad: „Így is lehet majd kezdeni 2020-at: vízalatti horror Stewarttal és Vincent Cassellel.” – Nem velük kezdem, felőlem alhatnak a halakkal ahogy a többi STÁR is:
Kritika – Három nő a pokoli Konyhából: „A bűn királynői véres konyhakéssel a kezükben prédikálnak a női egyenjogúságról egy teljesen rossz vágányra tolt gengszterfilmben.” – ÉV FILMJE ÉDES FASZOM, mit keres Melissa McCarthy ebben a Nyughatatlan özvegyek-koppintásban?! Már az originál is elég vérszegény volt...
előzetes – A világ kedvenc színésznői együtt buktatják meg a zaklatójukat: „Nicole Kidman, Charlize Theron és Margot Robbie közösen szállnak szembe a Fox News szexuális zaklatással vádolt vezetőjével a Bombshellben.” – ...akit csak azért nem nevesítenek nehogy beperelje őket. Ez ám a bátorság!4!! négy
Rockstation – Már félig kész Marilyn Manson új lemeze: „Az egykori botrányhős azt is elárulta, hogyan került Shooter Jennings a képbe.” – A hangsúly az egykorin van :DDD
rs – Megvan Marilyn Manson új dobosa: „Az egykori Antikrisztus megtalálta a márciusban távozott Gil Sharone utódját.” – Igen, már megint „egykori”, és az se biztos hogy megtalálta, mert:
Ha Marilyn Manson dobosa akarsz lenni, egy szabályt kell betartanod: ne legyél kövér – BEZZEG MANSONT SENKI SEM KÜLDI FOGYÓKÚRÁRA PEDIG RÁFÉRNE Mi ez a body shaming?! KÖ-VE-TE-LEM hogy Mansont is kötelezzék a zsöszüí testpozitív dobosok elfogadására!!!4 négy
Elmarad a Woodstock 50: „Sejthető volt, hogy ez lesz a vége. A kaotikus szervezés miatt sorra vonultak ki a zenészek és a szponzorok.” – Keep calm, biztos Altamontnak is lesz tribute, majd ott pótolhatnak ^^
lángoló gitárok – A zeneipar nem a szexről és drogokról szól: „A Parcels zenekar azt hitte, aztán csalódtak.” – Egyszerűen PÉL-DÁT-LAN hogy valaki ilyen földi vágyak miatt ragad gitárt, bezzeg a klasszikus zene...ja nem, mert közben ott is kiderült, ami:
fáy miklós – Nem a hangjával énekel az ember, hanem – ki ne mondd: „Szigorúan véve Carreras soha nem volt a harmadik tenor, vagy mindig csak a harmadik tenor volt.” – Nap kommentje:
Amator 2019.08.20. 11:01:20
Egyetértek a posztolóval. De ne álljunk meg itt, javaslom hogy semmisítsük meg azon művészek összes alkotását, akik bizonyíthatóan visszaéltek férfiúi mivoltukkal. Kezdjük talán Paul Gauguin összes Tahitin festett képével, vagy Polanski összes filmjével. Visszatérve a normális gondolkodáshoz: mi köze van a művészi teljesítménynek a művész magánéletéhez ?
Felvetődött itt a három tenor koncertje. Nem, az első koncert nem volt giccs, nagyon újszerű volt, mert korábban nem volt ilyen. A második már az volt sajnos, és elindított egy olyan mozgalmat, ami a zenét cukormázzal vonja be, mert úgy jobban eladható a giccsre fogékony népek körében. André Rieu, vagy magyar megfelelője, három ugráló, túlmozgásos hegedülő lány, fiú...stb. Sajnos a sor egyre hosszabb.
Visszatérve a három tenorhoz, Pavarotti messze a legjobb hanggal rendelkezett hármójuk közül.
VASÁRNAP, SZEPTEMBER 1.:
CUKOR, KÉKSÉG ZÖLDSÉG
Nem a legédesebb rés a jófiókban.
Nem ajánlott:
A TV2-őn kilenckor 2013-as „vígjáték” Melissa McCarthy-val mint Személyiségtolvajjal akinek az anyagi keretet aktuális impulse shoppingolásához egy mit sem sejtő üzletember (Jason Bateman) kártyája adja (melyhez ofkorsz csalással fért hozzá), neki pedig egy hete van az igaza bizonyítására és a tolvaj elkapására. Mondtam már hogy McCarthy a női Zach Galifianakis, továbbra is fenntartom mert itt is hozza a túlsúlyos bunkót akit valójában a Zélet traumatizált SPOILER így azt is megússza ha ellopja más pénzét hogy felesleges dolgokra költse SPOILER VÉGE – legalábbis ezt akarták sugallni a készítők de mint sejthető, pont az ellenkezőjét érték el. A konkurrens csatornán (retekklubb) odaillő valóságsó 21:05-kor, nem saját kútfőből (még jó hogy). Az itteni Love Island a közhellyé degradált Ciprus, emellé már az alcím (Találd meg a szerelmed) is veretes hazugság mivel szerelem itt (is) csak jól kinéző-anyagilag jól álló versenyzőknek jut:
Taxisofőr, személyi edző és táncosnő is keresi a szerelmet a Love Islandben: „A magyar műsor ugyanúgy a külsőre gyúrt rá, mint a brit eredeti. Ebben a társkeresőben aputestet vagy molett csajt nemigen találsz.” – Gondolom az SJW-k már írják a panaszleveleket. Ja nem :DD
Talán érdemes:
Ugyanitt egy új sorozattal támadnak 20:10-kor ami a rendőrségről próbál ilyen szerethető-humoros képet kialakítani és a Jófiúk rögtön Áthelyezéssel nyit: a főhős és kis csapata új, problémás helyre kerül. Kérdés hogy Dyga Zsombor és Kapitány Iván hogy tálalja ezt és főleg, hogyan reagál rá a közönség akinek valószínűleg megvan a maga tapasztalata a valóságról (lásd a most megtámadott miskolci rendőrt) ami bizony nem ennyire poénos, hálás sorozat-téma. Fél kilenckor mágikus realizmus Brazíliából a Cinemax 2-őn: örökösnő visszatér felmenői Cukormalmához, feltépve saját és a régi alkalmazottak sebeit merthogy azért (is) megy haza hogy a helyiek ne vehessék át a hatalmat a birtok felett. Sorskérdések, rejtélyek, eltemetett-felszínre hozott bűnök másfél órában, ezalatt az anyacsatornán (Cinemax) egy látszólag egyszerű felállású alkotás nyolckor: midlife crisisben szenvedő Tanítónő (Maggie Gyllenhaal) felfigyel versfaragó tanítványára mivel maga is ír (hobbiszinten, ebbe menekül unalmas házassága és netfüggő gyerekei elől). A Kindergarten Teacher ekkortájt vált át drámából thrillerbe, mégpedig hatásosan: a nő előbb csak a fiú egyik írását lopja el, később őt magát is mikor úgy dönt, szárnyai alá veszi és kibontakoztatja a tehetségét akár a szülők akaratával is szembemenve.
A seksz, a munka rovat:
Randiblog inbox – Kapcsolat sugar daddykkel: „jól fizet, de nem ajánlom senkinek”: „A megismert 25-30 férfiből 2-vel volt bármilyen szexuális kapcsolatom, míg pénzben körülbelül 500-600 ezret hoztam össze” – meséli olvasónk.” – „Nem ajánljátok”? Máskor bezzeg csináljátok a reklámot a legősibb szakmának:
így épít üzletet egy escort lány – A szex az csak szex, de a pénz az pénz: „Csillogás, drága utazások, nagyvonalú ajánlatok és rengeteg pénz. Ezek motiválták Svetlanát (...) hogy néhány évet lehúzzon a szexiparnak ebben a kicsit talán biztonságosabb, sokkal jobban fizető, fancy ágazatában.” – Jaja, fancy ágazat: „Az orosz származású fiatal lány 19 évesen érkezett New Yorkba, (...) az első hónapokban (...) kocsmákban, majd ápolónőként próbált elhelyezkedni, de nem kapkodtak az akkor még angolul nem jól beszélő lány után.” – MAGYARUL: kiment nyelvtudás nélkül Amerikába és utólag sikernek adja el hogy a testéből élt: „Svetlana (...) levonta a tanulságokat (szexszel rengeteget lehet keresni, érzelgősködni felesleges), és kallódó kislányból átváltott üzletasszony üzemmódra (...). Hivatásos fotóssal, profi stábbal készítette el a profiljait (...). Svetlana 3 év intenzív escortolás után, 24 évesen kiszállt a buliból (...). Megtehette, mert soha nem volt stricije és nem dolgozott ügynökségnek sem (...). Most tanul, de még mindig jár az első kuncsaftja által ajánlott pszichológushoz, aki szerint nagy szerencséje volt, hogy nem ment rá erre a pár évre. Szerinte viszont nem a szerencse, hanem az üzleti szemlélet óvta meg.” – ...és hogy milyen amikor nem szerencsés valaki arra máris jönnek az elrettentő példák:
Egy 48 éves szentlőrinci nő 150 ezerért vett meg egy nőt, Németországban akarta prostitúcióra kényszeríteni: „Korábban két másik nővel is hasonlóan járt el.” – Hé, hát nem úgy volt hogy a stricik sosem verik a nőt mert ő ad kenyeret a szájukba?
Egy paksi nő családi bizniszt csinált a prostitúcióból: „A házát adta ki prostitúció céljára, a fia, a menye és egy ismerőse is segített neki.” – Ahogy Tori Amos mondta volt: „starfucker, just like my daddy (...), selling his baby (...) it runs in the family”, és akkor jöjjön az abszolút mélypont:
Súlyosan elhanyagolták kislányukat a szülők: „Az anya prostitúciójából tartották el magukat, ezt néha a gyerek végignézte. Drogoztak is előtte, a lány pszichésen sérült. Vádat emeltek.” – Vicces ezt azon a site-on olvasni ahol rendszeresen magyarázzák hogy ez is csak olyan munka mint az összes többi.
Mozi trailer – Nézd meg Jennifer Lopezt rúdon pörögni!: „A Hustlers című sztripperdrámában J. Lo és társai munkájukban csalódott rúdtáncosok, akik visszavágnak az őket kihasználó klienseknek.” – ...de ha eleve nem a vetkőzésből akartak volna megélni akkor most nem lenne kin bosszút állni. Hiába, mindig a férfi a hibás...vagy nem, mert:
A „fordított felállás” nem olyan ritka – Férfi szexmunkások, avagy így vesznek szexet a nők – Nyilván róluk is lesz ilyen revenge movie!4!! Ja nem.
Amszterdam polgármestere vitát kezdeményez a prostitúció kiszorításáról: „Femke Halsema szerint újra kell gondolni a vöröslámpás negyedek szerepét és helyét a város életében.” – Remek ötlet, legalább akkora mint a pornó letiltása volt a tumblr-ről, és ha már sekszipar:
Stephanie pornósztár volt, milliók nézték a filmjeit, most a Las Vegas-i csatornarendszerben él: „(...) Legalább ezren élnek itt, hajléktalanok, drogosok, de olyanok is, akik minden reggel innen indulnak munkába, csak nincs pénzük saját lakásra. Az nem derül ki, de azért sejthető, hogy a polgári nevén Stephanie Sadorra néven bemutatkozó nő melyik csoportba tartozik.” – Hát az arca-testbeszéde alapján a drogos hajléktalanok közé mert szegény simán mehetne a faces of meth-re :SSS – „A föld alatti lakásokat az emberek igyekeznek kényelmesen berendezni, de számolniuk kell az állandó sötéttel. A nem túl jó fizikai állapotban lévő nő azt mondja: boldognak érzi magát a föld alatt, hozzászokott ehhez az élethez, mindene megvan, ami kell. A legjobban talán az hiányzik neki, hogy nincs víz, de a szükségben legalább az emberek összetartanak.” – Wait, a challenger appears:
kívül tágasabb – botrány – Kiakadt a volt pornósztár: „Mia Khalifa elárulta, miként "vadásznak" a pornócégek a tapasztalatlan, fiatal nőkre és hogyan használják ki őket.” – Jaja, az utcán fogták be őt is... :DDD Kb. annyira hihető ez az állítása mint az hogy három hónapig pornózott (volt az három év is), mindegy, legalább a jogdíjból jut majd öreg napjaira...ja nem:
kalapácstollú 2019.08.16. 21:54:58
"... amíg pornózott, összesen körülbelül 10 ezer fontot (3,5 millió forintot) keresett, de azóta sem látott egyetlen pennyt sem a filmekért."
Ez tulajdonképpen jó hír abból a szempontból, hogy utólagosan kijelenthető, nem pénzért tette, hanem szerelemből, tehát az erkölcsi megítélésén nem eshetett folt.
...és nem ez a vicc hanem az hogy ezt a lóvét rendes melóval is összekaparhatta volna, minden másra meg ott a Nap kommentje:
PiszkosFreddy 2019.08.16. 18:02:11
Mennyire sajnálom szegényt....
...mire elolvastam, telesírtam egy százas csomag pézsét.
Kegyetlen, durva világban élünk.
VISZLÁT HÉTFŐN!