2019. 09. 09.
Kilenc és ½ 12 (szept. 9-10-11-12.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kilenc és ½ 12 (szept. 9-10-11-12.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, SZEPTEMBER 9.:
MICSODA TÍZ NAP!

0
Scarborough? Fair enough!

Talán érdemes:
A Cinemaxon nyolckor rendhagyó romantikázás kicsit az Álmodozókra hajazva: két tanár-diák szerelmespár elhúz Scarborough-ba hogy egy ottani szállodában éljék ki magukat, biztonságban a külvilágtól (meg iskolájuk rossz nyelveitől) és a vad hétvége az is lesz csak nem úgy ahogy tervezték mert a helyváltoztatással a problémákat nem hagyták maguk mögött, aki lekési, holnap 11:10-kor pótolhat ugyanitt, én max. Jodhi May kedvéért adok neki esélyt. Más. A hét első szeptember 11-közeli programja 23:40-kor jön a retekklubbra a XXI. századdal és kissé becsali módon merthogy más is történt aznap, igaz három évtizeddel ezelőtt, például megnyitották a határt a Német „Demokratikus” Köztársaságból érkezetteknek. Erre tekintenek most vissza többek közt Németh Miklós közreműködésével, ami meg a nyitást illeti, szomorú hogy harminc év múlva úgy írtak az évfordulóról, ahogy, de hát a média már csak így működik :SSS A másik nagy ehavi eseményre való emlékezést a Filmbox Premium kezdi kilenckor egy gyengécske drámával amin Juliette Binoche, Nick Nolte és John Turturro javít kicsit mert a 10 nap szeptemberben egyébként köldöknézős művészkedés amihez a politika csak háttér. Párizsi kiképzőtiszt (Binoche) egykori szeretőjétől-kollégájától (Nolte) azt a feladatot kapja hogy hozza össze a tőle eltávolodott gyerekeivel akik közül a (vér szerinti) lánya utálja, (fogadott) fia meg imádja. A meeting lehet hogy az utolsó esély elrontott múltjuk helyreállítására mivel a papa durva infók birtokában van, ezek miatt akarja levadászni a különc bérgyilkos, EZRA William Pound is (Turturro) aki szabadidejét versírással-szavalással tölti, munkája miatt meg pszichiáter segítségére szorul. Anyway, a két gyerek Binoche társaságában bejárja a vihar előtti Európát (főleg Párizst és Velencét) hogy a végére aztán Nolte is beessen és valamelyest megmentse ezt a majd’ két órát – közben a Dunán folytatódik fél tízkor az Elveszettek a második résszel.

Hétfő? #LESZAROM.
The Oligarcha Edition:
Adna 70 ezer forintot azért, hogy egy pöpec repülőszimulátor legyen a hotelszobájában? – Nem adnék, viszont leszarnám:
Mel B 20 milliót keres havonta, de 40 millió szór elTISZTA NYERESÉG Minimálbérből SZAROM LE.
Nézze meg jól ezt a lélegzetelállítóan gyönyörű Bugatti Chiront, mert ilyet nem láthat máshol! – Jól nézzétek meg mert olyat láthattok amit minden hétfő este: LESZAROM.
GAZ – Óriási buli a tengeren: „Kibérelhető a Nirvana nevű lux­usjacht, amelyen 3D moziterem és masszázsszoba is található.”KURT COBAIN LIKES THIS akarom mondani LESZAR Wait, a challenger appears:
Gazdagisztán – Kibérelhető James Bond jachtja: „A Casino Royale-ban látott jachtért 21 millió forintot kell egyetlen hétre fizetni, de az érzés igazolja a borsos árat.” – Én csak azt érzem hogy ezt is LESZAROM.
Napszemüveg – Virítsd a lóvét! – 2019 – A legnagyobb konszern jött ki a legbátrabb megldásokkal. Talán kicsit már vakmerő is. – Nemkicsit SZAROM LE.
Gazdagisztán – Az egymillió dolláros kaland: „Egy hotel, ami annyira drága, hogy a legújabb ajánlat egymillió dollárba kerül. Igaz, a körítés is ennek megfelelő.” – Ja, mert körítésként LESZAROM.
A duplájára drágultak a luxuslakások: „Szűkebbre kell húznia a pufimellényét annak, aki tisztességes helyen szeretne élni.”First world problem. LESZAROM.
120yard – 422 gyémántot pakoltak a Patriots Super Bowl-gyűrűjére: „Meg még 20 zafírt. Ez minden idők legnagyobb bajnoki gyűrűje.”LESZAROM...
GAZDAG – Luxusélet az üvegpalotában: „48 millió dollárba kerül a Zaha Hadid sztáré­pítész irodája által megálmodott penthouse New York szívében.” – ...és ezt is ingyen SZAROM LE : )
Hollywood – Minden idők 9 legjobban fizetett gyereksztárja: „Ezeknek a gyerekeknek hatalmas vagyon hullott az ölükbe. Kilenc nem hétköznapi karriert mutatunk, elképesztő sikerekkel és bevételekkel.”LESZAR Biztos jót tett nekik a hirtelen jött siker. Ja nem:
0

KEDD, SZEPTEMBER 10.:
ÁLLJ, WITNESS!
0
...vagy lő a pótmamám.

Talán érdemes:
Mára csak sorozatok jutnak melyek közül a legfrissebb az HBO3-on nyolc előtt öt perccel adott Szemtanúk lesz, ennek hősei meleg randevúra indulnak egy elhagyatott helyre csakhogy ott épp a helyi bűnbandák ölik egymást. A srácok jobban félnek a coming outtal járó kényelmetlenségektől hogysem elmondják amit láttak, ezzel megkönnyítik a bűnözők munkáját és megnehezítik a rendőrségét (köztük egyikük itt dolgozó nevelőanyjáét is). Éles váltás: nemrég leadták a Fehér hó teljes első-második évadát, ma háromnegyed éjfélkor pedig a harmadik első epizódja lesz soron az HBO2-őn – nagyhatalmi üzelmeknek (titkosszolgálatokkal legitimizált drogkereskedelem) kisemberek (a fekete közösség) látja kárát. Sorozatoknál maradva de már az anyacsatornára (HBO) váltva kilenckor újabb fejezet Isten bárányai és a közéjük keveredett farkas (Ignotus atya) kalandjaiból.

MAGYARUL! rovat:
Hosszú idő után megváltozik a közösségi médiaMAGYARUL: NEM VÁLTOZIK még szarabb lesz :SSS És tényleg:
Szólni fog az Instagram, ha gonosz kommentet írunk: „Biztonságosabbá akarják tenni a felületet. A lájkok számának eltüntetését is fontolgatják.”MAGYARUL: 1984.
Polgár Zsuzsa sakkozó hazalátogatott Magyarországra, autót bérelt, hogy a magyar-román határon rájöjjön, az autókölcsönzők mindent tudnak a kucsaftjaikról: „A világ egyik leghíresebb női sakkozója egy szaklapnak írta meg az egyszerre vicces és ijesztő élményeit.” – Lásd fentebb...
Kritika – Egy felesleges folytatás is megtölthető értelemmel: „Meglepően aktuális tanulsággal bír az Angry Birds 2, a szülők sem fogják halálra unni magukat rajta”MAGYARUL: még a gyerekek is unatkozni fognak.
Teszt – A telefon, amit Donald Trump sem tudott kinyírni – …és igen, itt menőség az adatlopás és az a ciki aki fellép ellene: „A Honor 20 volt a Huawei-botrány kapcsán kitört amerikai-kínai kereskedelmi háború első áldozata. Vagyis csak lett volna, mert mégis elérhető nálunk is. Kipróbáltuk, és jobban megéri, mint a drágább verziója.”MAGYARUL: támogatott tartalom, és tényleg:
rendelj kínait – támogatott – Ha már unod a bankokat, itt egy alternatíva: „A Monese az egyik legnépszerűbb online pénz­intézet, akik most az ingyenes számlanyitáshoz 15 fontot és 3 hónap prémium tagságot adnak.”MAGYARUL: az adataid után a pénzed is a Nagy Testvéré :DDDD
Megmutatná idegeneknek a bankszámlatörténetét?: „És ha pénzt kínálnak cserébe? Már csak néhány hónap, és indul az open banking. Kérdés, mi lesz erősebb, az idegenkedés, vagy a költségcsökkentési vágy.” – Egyik sem, hanem a népességcsökkentés:
így döntöttek – Hollywood – Hírességek, akik nem kérnek az anyaságbólMAGYARUL: depopulation agenda.
Ön hogyan szeretne meghalni?: „Már nem tabu a halál, sőt egy új iparág kezd arra épülni, hogy az elmúlás az élet velejárója. A halálwellness teljesen megreformálja, hogyan akarnak meghalni az emberek.” – Lásd fentebb…
Kritika – Házasságtörés még nem okozott ennyi kéjt: „Bohém, buja kosztümös, és sokkal jobb is lehetett volna. A Pajzán kíváncsiság egy valódi szerelmi sokszögről szól.”MAGYARUL: a hagyományos családmodell felszámolása tovább folytatódik.
Randiblog inbox – Nem csaltam meg a feleségem, de már bánom – Lásd fentebb.
új brit reality! – Szexeljen kamerák előtt, jobb lesz a kapcsolata! – Lásd fentebb, az eredményét meg lentebb:
vajon miért? – Arra gerjedek, hogy a nőm mással szexelMERT EGY HÜLYE CUCKOLD VAGY Wait, a challenger appears:
egy pár, akiknek bejött a nyitás – Egy harmadik fél mentette meg ezt a 10 éves házasságot: „Michelle Lana biszexuális, és nem tudott kibontakozni a házasságában, ezért férjével egy harmadik felet is bevontak szexuális életükbe.” – Bezzeg ha a férj sekszelne heteróként egyszerre két nővel :DDDD
téveszmék – Pokolra juttat a paráznaság?: „A bűnös nemi életével eltékozolt nedvek szükségesek lettek volna a gerincvelőnek és az idegeknek táplálására.”MAGYARUL: a hagyományos családmodell felszámolása tovább folytatódik : (

 

SZERDA, SZEPTEMBER 11.:
’TIS A PITY SHE’S A LAWYER IN COMA.
0
Álcát tör felette.

Talán érdemes:
A mai nap az ügyvédeké, előbb fél kilenckor a Cinemax 2-őn a (Yorgos Lanthimos által fémjelzett) görög mozis újhullám („greek weird wave”) tavalyi képviselőjével, nagy igazságokkal az érzelmek természetéről (és az említett rendező forgatókönyvesének tollából). Jólmenő jogászt tragédia ér: felesége kómába esik, őt pedig mindenki elhalmozza figyelemmel és Sajnálattal, pláne hogy asszonya állapota az orvosok szerint csak rosszabbodhat. A fickó úgy hozzászokik a „reflektorfényhez” hogy el se tudja képzelni az életét nélküle, ezek után gondolhatjuk mennyire meglepi mikor a nő nemcsak jobban lesz hanem fel is ébred Csipkerózsika-álmából, neki meg vissza kell(ene) térnie a szürke hétköznapokba a Pityzésből. Félórával később (21:00) ismétlésgyanússág a Filmcafén nade keep calm, a Válótársaknak csak a címe voltmár a retekklubb sorozatával, ez egy 2004-es rom. kom. melyben válási perekre specializálódott ügyvédeket (Julianne Moore és Pierce Brosnan) hoz össze egy celebrity pair (Parker Posey, Michael Sheen) válása. A totál ellentétes habitusú jogászok fentiek egyik ingatlanáról tájékozódni utaznak Írországba amihez mi lehetne jobb inkognitó a házaspár-álcánál? A Laws of Attraction sokat köszönhet a régi idők amcsi vígjátékainak, még többet az angol eredetinek amiből remake-elték (de legalább jól, Frances Fisher meg majdnem ellopja a show-t Moore és Brosnan elől az előbbi anyjaként).

Divatrovat:
the Plus Size Edition:
ismerkedjen meg lizzóval! – Ez a plus size-os énekesnő elég konkrét szettekkel követeli az ön figyelmét – Ritkán mondok ilyet de inkább modellkedjen mint „„„énekeljen””” pedig amabból is túlkínálat van:
Ennyire sokféle nő mutatta meg a testét a Miami Swim Weeken: „Látványos fotósorozat a világ legnagyobb fürdőruhás divateseményéről: ennyire sokfélék a női modellek 2019-ben, és mind ugyanannyira szexik!” – …biztos a férfiak is úgy látják...ja nem.
nesze!szer – strandidő – Fürdőruha a kerekebb idomokra is: „Ki mondta, hogy nem lehetsz csini a strandon a plusz kilóiddal együtt?” – Hát az Okos, Mintentudó Divatbloggerek mondták:
madebyterkati – Rémes – Plus size katasztrófák: „Mik azok az összeállítások, amiket lehetőleg kerüljünk bizonyos súlyfelesleg felett?” – Le vagytok maradva, fordult a széljárás: a plus size minden formában, ruhában meg anélkül is menő:
Hiába csúfolták, fogyás helyett plus size model lett: „Ennek a 28 éves ausztrál lánynak megváltoztatta az életét, amikor szóba állt vele egy rocksztár. Most már simán vetkőzik, a szexről is nyíltan beszél.” – És ez szerintetek pozitív irányú fejlődés? o_O
gabor szakacs 18+ Sikeres modellek a klasszikus szépségideálokon túl: „Öt roppant sikeres és népszerű személyiség, akik retusálás nélküli arccal, különleges adottságaikból előnyt kovácsolva képesek voltak meghódítani a világot.” – Öt? Csak egy:
Attól sikeres az édesanya, amit régen szégyellt – Mindenkinek önbizalmat ad a képeivelWait, a challenger appears:
kívül tágasabb – bulvár – Kendőzetlenül mutatott meg mindent a modell: „Bátorságáért kapott dicséreteket az a modell, aki kendőzetlen nyíltsággal tett közzé képeket magáról.”Nap kommentje:

HozzászóláSoma Következő 2019.01.05. 09:22:50
A bátorság az lenne, ha ezt Afganisztánban vagy Szaúd-Arábiában tenné, így legfeljebb egy marketingfogás, hogy véletlenül se teljen el egy nap a seggéről szóló hírek nélkül.
 

CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 12.:
THURSDAY THE 12TH
0
A delnők első megkísértése.

Ismétlés, talán érdemes:
…de csak mert a dátumok szerencsés összejátszásaképp holnap is Péntek 13. lesz, így van ok hogy háromnegyed éjfélkor leadják minden slasherek egyik etalonját a Sony Movie Channelen. A recept annyira pofonegyszerű hogy 1980 óta számtalanszor elsütötték (a Friday… folytatásaiban is): végy egy sötét múltú, elhagyatott nyári tábort amit rég elkövetett gyilkosságok árnya kísért, adj hozzá optimista-realista új tulajokat akik tojnak a figyelmeztető szavakra-jelekre így végül jöhet az utolsó hozzávaló, a nekik segítő, hormonoktól fűtött (és többségében feláldozható) fiatalok. Mai szemmel is korrekt, jól megkomponált horror (a 13-as szám a cselekmények tagolásában is szerepet játszik), a színészek közül talán Kevin Bacon futotta be a legnagyobb karriert de attól ez még az, ami: klasszikus.

Talán érdemes:
Fél tízkor a Dunán akasztják a hóhért mikor öregecskedő párkapcsolati tanácsadót vált le a férje egy nála fiatalabbra. Barátosnénknak nem sok ideje marad a sebeit nyalogatni mert feltűnik anyja aki lelkesen éli a MILFek életét és úgy dönt hogy új pasit talál neki, ebben partner lesz a faképnél hagyott asszony lánya is – a Nők megkísértése a sekszésnyújork bővérűbb, cseh kiadása mely elődjénél is szókimondóbban (és humorosabban) beszél nagyon felnőtt dolgokról. Nem maradunk híján doksiknak sem, az HBO-n 22:10-kor előbb egy idei darabbal keresik a választ hogy Mi történt szeptember 11-én, erre számtalan elemző meg konteós vállalkozott korábban is, nem szólva arról hogy gyakorlatilag a szemünk előtt, élőben zajlott az egész ergo a legutolsó tévénézőnek is megvan a maga teóriája, válasszuk inkább az ugyanitt, de 23:10-kor adott A tornyok árnyékában ami a közeli iskola tanulóit szólaltatja meg ezügyben és most lássuk mi az ami ugyanebben a témában

Nem érdemes:
Ramy Youssef ugyanolyan kvótakomikus mint Sarah Silverman, csak őt a hite (iszlám) miatt reklámozzák, ettől függetlenül szigorúan a biztonsági korlátokon belül maradva kritizál mindent a tulajdon vallásától a sekszig (kivéve persze Trumpot, ő megkapja a magáét!4!) és ha elveti a sulykot még mindig mondhatja hogy ezt nem úgy kellett érteni. Én személy szerint úgy érzem hogy Ramy messze túlment a jóízlés határain a WTC-merényletes kijelentéseivel mert ugye van a mondás miszerint akasztott ember házában nem illik kötélről beszélni. Nem tudom az HBO3-nál ki gondolhatta jó ötletnek egy nappal a terrortámadások évfordulója után leadni a stand up-műsorát mert az Érzések pont azokra nincs tisztelettel de aki akarja, tízkor lecsekkolhatja, és akkor jöjjön is a

HA HA VERY FUNNY! rovat:
Nagyot ment a kabai férfi: nem volt jogosítványa, el volt tiltva, és az autón is másik rendszám voltHA HA VERY FUNNY, gondolom ha a gyereketeket elcsapta volna akkor is így viccelődnétek, ahogy ezzel is:
Drogoztak, majd elmentek autót lopni: „Munkálkodás közben bukott le a kőbányai páros.”HA HA VERY FUN Wait, a challenger appears:
Sörgőzös ötöst köröz a rendőrség: „Erősre itták magukat, majd öten vertek meg egy fiatalt a Kőrösi Csoma Sándor úton.”HA HA VERY Wait, a challenger appears:
23 éves a 70 éves ellen a közúton: kés, fahusáng is előkerült: „Számtalan rétege van az Oroszlányban történt közlekedési incidensnek.”HA HA VERY FUNNY, már utalom is nektek a támogatást...ja nem.
A hittérítők a vallásról szerettek volna beszélgetni, de a részeg férfi inkább megverte őket: „Nem találták meg a közös hangot.” – Lásd fentebb.
Villámcsapás - floridai zsiráfok 2:0 – ...szóval az állatkínzást elítélitek de ha villám öl meg zsiráfokat az HA HA VERY FUNNY. Logikus!!4!!44!
Humoránál van – Monica Lewinsky azzal viccelt, mi volt élete legrosszabb karriertanácsaHA HA VERY FUNNY!
Pár ausztrál tinédzser jó viccnek tartotta felgyújtani a Big Brother-házatLEGALÁBB ÉLŐ KÖZVETÍTÉS KÖZBEN? LOL HA HA VERY FUNNY!
Jobangel – Mekkora fizetést kérhetek?: „Milyen szempontok szerint tárgyalj a fizetési igényedről?”HA HA VERY FUNNY!
M – Elég egy üzlet indítására egy fesztivál napijegy ára?: „Egy napijegy árából is elkezd­heted felépíteni álmaid üzletét.”HA HA VERY FUNNY!
checkout – Utazás – Hogyan tudom, hogy mennyibe fog kerülni álmaim utazása?: „Mennyit kell spórolni, hogy elmehess Thaiföldre? Az utazás a költségvetés­sel kezdődik, pár trükk, hogy ne számold el magad!” – Thaiföld mint álmaim úticélja? HA HA VERY FUNNY!
pénz beszél – Egy nyaralás vagy egy új tévé tesz boldogabbá?: „A kísérletben minden esetben ugyanazt az eredményt kapták.” – Azt, hogy HA HA #csakapénz!4!4négy:
pénz beszél – Miből és hogyan vásárolhatunk meg ma egy átlagos lakást Budapesten és vidéken?: „A Bankmonitor összeszedte, hogyan finanszírozható egy átlagos lakás megszerzése.”HA HA Egyszerű, csak drogozni kell:
abcúg – Attól, hogy józan lettem, kint az élet ugyanolyan szar tud lenni: „A függőknek létrehozott támogatott lakásokban a piaci ár töredékéért tudnak lakáshoz jutni. Abcúg.” – Csak egy tipp: ha a drogra költött pénzt félretették volna...á hagyjuk,

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés