HÉTFŐ, AUGUSZTUS 19.:
A MŰANYAG SZÍNE
In the year 2123...
Talán érdemes:
22:05-kor Claes Bang a Négyzet után újra a művészet-közelben a Dunán, Mick Jagger árnyékában. Ahogy J-Lo úgy a Stones-frontember is rendszeresen próbálkozik a mozival és ő is szinte magát adja A hazugság színe műgyűjtőjével, RUBEN BRANDT Joseph Cassidy-vel. Hozzá vezeti a fémfatál Berenice Hollis (Elizabeth Debicki) a turistacsoportoknak előadást tartó lecsúszott kritikust (Bang) aki azt hiszi könyvet kell írnia vendéglátója kollekciójáról. Nos nem, a feladat ellopni az ugyancsak különc Jerome Debney (Donald Sutherland, R.I.P.) festményét a meginterjúvolása ürügyén. Korrekt heist drama, követi az RTL-en egy tavalyi animáció fél tizenegykor hazai és szlovák koprodukcióban. A katasztrófa sújtotta Budapest 2123-ban Műanyag égbolt alatt vegetál (bár Buda már olyan mint Mordor), a lakosokat az ötödik X betöltésekor a Balaton helyén működő, táplálékot biztosító faiskolában hasznosítják komposztnak. Van aki jóval előtte vállalná az öko-eutanáziát: Nóra (Szamosi Zsófia) fia halála miatt érzi értelmetlennek az életét. Nélküle viszont férjére (Keresztes Tamás) vár kilátástalanság aki rohan, hátha le tudja beszélni döntéséről. Az előképek könnyen megfejthetők: a cím a Vanília égboltot, a rotoszkópia a Kamera által homályosant, a történet pedig a Logan futását és a Zöld szóját (na meg a georgiai kövek parancsait) idézi. Magas színvonalú, elgondolkodtató alkotás amitől nem lesz jobb kedvünk. Negyedórával később (22:45) Megan Fox Fűrészelné el a Film Mánián az őt férjéhez kötő szálakat. Dolgát nehezíti hogy amaz öngyilkos lett, a Holtomiglant meg olyan komolyan vette hogy valóban magához láncolta a nőt és házhoz rendelt pár bérgyilkost is. Fox mimikája vetekszik Steven Seagal-éval pedig utóbbi elvileg nem botoxoltatott (vagy csak tagadja ahogy Fox is) de a logikai bukfencek még szembetűnőbbek (a hősnő mindig tökéletes sminkje és hogy a fagyos környezet meg se kottyan neki).
Hétfő? #LESZAROM.
The Rolls-Royce Edition:
A Rolls-Royce tervezett egy annyira tökéletes autót, hogy az utasai rosszul lettek: „Így aztán utólagosan kellett zajosabbá tenni a tökéletesen hangszigetelt utasteret, hogy elviselhető legyen az autóban tartózkodás.” – Szerencsére a világítással nincs baj:
Lehozza a csillagokat is az égről utasainak ez a Rolls-Royce: „Közel ezer apró fényforrás ragyogja be a kocsi utasterét.” – Így már a LESZAROM is jobban látszik:
PETrol – Hogyan tedd magad nevetségesség egy Rolls-Royce áráért? – Egyszerű: NE TANULJ MEG HELYESEN ÍRNI vedd meg ahelyett hogy leszarnád:
Sosem kelt még el annyi Rolls-Royce, mint tavaly: „Válság? Milyen válság?” – GRETA THUNBERG LIKES THIS De remélem villanyautók:
Extrém körülmények mellett kínozzák a Rolls-Royce első villanyautóját: „A Spectre csak azt követően kerülhet forgalomba, hogy teljesítette a komplett 2,5 millió kilométeres gyári tesztjét.” – Felkészül a többi guruló státusszimbólum:
A Harley-Davidson is teljesen elektromos lesz: „Nem máról holnapra tűnnek el a nagymotoros, nehézsúlyú benzines Harley-k, de az átmenet elkerülhetetlen.” – Sőt, kötelező:
Szentségtörés vagy sem, villanyautóvá alakították ezt a 94 éves Rolls-Royce-t: „A közel 100 esztendős patinás luxusautóval minden korábbinál nagyobb csendben lehet suhanni.” – Jó ötlet! Ja nem az:
Kirakodás után is kigyulladt egy elektromos autó a szerencsétlenül járt Fremantle Highway hajónál – videó: „A kiégett autó látszólag nyugodtan várta sorsát, aztán váratlanul füstölni kezd.” – Hátha eleve ez volt a sorsa ^^
KEDD, AUGUSZTUS 20.:
NEMZETI ÜNNEP
Talán érdemes:
A mai napra legjobban egy gyártásában (1942) és leadásában (14:55) is korai magyar komédiával hangolhatunk az M5-ön. OperettSTÁR (Sárdy János) örököl meg tekintélyes vidéki kastélyt azzal a feltétellel hogy abbahagyja az éneklést. Menedzsere (Latabár Kálmán) ügyel is erre ám nem számol az örökösnővel (Zsilley Margit) aki mindent megtesz hogy SZÓRA dalra bírja a férfit, akár vonzalmat is színlel – amit aztán nem is kell olyan nagyon tettetnie. Ha Csortos Gyulát is megemlítjük a névsorolvasásban, egyértelmű hogy az Álomkeringő kötelező. A Story4-en ismétlésgyanússág 21:20-kor bár a The Swap-nek csak a felállása voltmár biztosan, nem is egyszer. Ellie O'Brien (Peyton List) és Jack Malloy (Jacob Bertrand) sportolnak (a lány ritmikus gimnasztikát, a srác jégkorongot), emellett megvannak a maguk bajai (rivális „barátnők”, szintén hokival foglalkozó családtagok). A testCsere mobiltelefon hatására jön létre és bár az összkép nem ér a hasonló klasszikusok nyomába attól még vannak benne vicces pillanatok. A Paramount Networkön egyszer (sem) használatos tini-thriller kilenckor. Nagy reveláció (LOL) hogy nem csak kollégisták melóznak a seksz-iparban (lásd: Secret Life of College Escorts) hanem Webkamerás pomponlányok is. Erre jön rá Maisy (Joelle Farrow) ikertestvére (szintén Farrow) halála után nyomozva, holott már a csapat neve intő jel kéne legyen. Ők a Sharks, azaz a Cápák és úgy is bánnak (el) a titkukat felfedőkkel mint a vízi ragadozók. Nem tudom hogy a breaktánc mellett a cheerleaderség is olimpiai sportág lett-e, de a webkamerázás hamarosan az lesz:
Szelfibűnözés rovat:
Kitiltanák a 16 éven aluliakat a közösségi médiáról Floridában – Felkészülnek az infantilis felnőttek:
Egy olasz étteremben egy palack bort kapnak a vendégek, akik leadják a telefonjukat: „Kiderült, hogy az emberek a telefonjuknál csak a piát és az ingyen dolgokat szeretik jobban. Mindenesetre mindenki boldog: a vendégek is és a telózó vendégeket megelégelő vendéglátós is.” – Nekem nincs telóm, hány üveg BORT sört kapok?
Joe Biden azzal viccelődött a Fehér Házban, hogy ő is elmegy online tartalomgyártónak – HA HA VERY FUNNY Olvassunk tovább: „Az amerikai elnök először szervezett konferenciát a tartalomgyártóknak, szerinte ők írják a jövőt, és teljesen átformálhatják a tömegkommunikációt.” – Én is attól félek:
Felmondott az autógyárban, és most havi 5 millió forintnyi összeget keres egy amerikai szerelő azzal, hogy az interneten válaszolgat mások kérdéseire: „Benzin- és dízelmotorokkal kapcsolatban felmerülő kérdésekre válaszol idegeneknek.” – NEM TUDJA HOGY MÁR AZ ELEKTROMOS AUTÓ A MENŐ?! Wait, a challenger appears:
Bankárként is jól élt, de youtuberként már dollármilliomos is lett egy brit nő: „Kockázatos karrierdöntést hozott egy londoni befektetési bankár, aki a hat számjegyű fizetést termelő állását hagyta ott azért, hogy a YouTube-ra készítsen videókat főállásban. Döntése azonban bejött, már négyszer annyit keres, mint pár évvel ezelőtt.” – ...és még többet fog ha a hangját is eladja:
A kedvenc youtubere hangján szólalhat meg a Google mesterséges intelligenciája: „A Google szeretné kedvesebbé, személyre szabottabbá tenni chatbotját. Hamarosan a felhasználók maguk állíthatják be, kire is hajazzon a mesterséges intelligencia. A forrás ehhez várhatóan a YouTube lesz.” – Scarlett Johansson likes this. Ja ő pont nem.
SZERDA, AUGUSZTUS 21.:
LOLKA NINCS...
...csak Boyka.
Talán érdemes:
Kilenckor jön a Vitathatatlan 3. része a Mozi+-ra és ahogy majd' minden szériánál úgy ebben is eljött az ideje hogy a néző az eddigi rossz fiúval szimpatizáljon. Boyka lábát ugye legutóbb eltörték és ezzel elúszott a lehetőség hogy ott lehessen a legnagyobb börtönbeli ketrecharc-olimpián ahol a szabadság a főnyeremény. Természetesen nem olyan fából faragták hogy feladja, főleg mert a meccsel tenné jóvá korábbi bűneit is (erre utal a Redemption). Ugyanabban az időben (21:00) 2008-as feldolgozás a Viasat Filmen a Watergate-botrányról azaz annak utórengéseiről, a Frost/Nixon tévéinterjúról. Az egyik oldalon ott egy őszinte, tiszteletlen riporter (Michael Sheen), a másikon meg az ex-elnök (Frank Langella) és persze mindkét fél győzne (aki korábban bukott az főleg). Ron Howard régi típusú drámát rendezett a vitából ami jogosan kapott ezer díjat-jelölést. Éjfélkor életrajz az M5-ön Carlos Acostáról amiben kivételesen nem zavar hogy magát alakítja. Így még hihetőbb az általa bejárt Út a királyi operába, pláne hogy eredetileg nem akart táncolni, kemény de szerető apja terelte ebbe az irányba. A kitartás meghozta gyümölcsét, Carlos a kubai majd a londoni Royal Ballet meghívottja lett, magától értetődik hogy saját társulatot (Acosta Danza) alapított. Ajánlhattam volna az előtte adott Tatárpusztát is de az voltmár.
Scarlett Johansson rovat:
Megint Scarlett Johansson lett a legjobban fizetett színésznő: „A bevételei nagyja a Bosszúállók: Végjáték című filmből származik, ami 35 millió dollárt hozott neki.” – El kell venni tőle a Zeggyenlőség nevében.
Most komolyan: hány pasija van Scarlett Johanssonnak?: „Csak mert pár hete még Colin Josttal csókolózott, most meg az ügyvédjével kavar.” – BEZZEG HA A DZSONIDEPP VAGY A DIKAPRIÓ TENNÉ UGYANEZT Várom hogy rám kerüljön a sor!!! Ja nem.
Még egy jó nő – Ha eddig nem tetszett önnek Scarlett Johansson, most fog – Nem, most sem fog:
SCARLETT JOHANSSON KIVÉTELESEN BIKINIBEN MUTATTA MEG MAGÁT: „A hollywoodi színésznő ritkán engedi, hogy bikiniben fotózzák, a rajongók ezért is örültek ezeknek a felvételeknek.” – Általában ritkán kéne fotózni mert szegény most tényleg kissé ijesztő és nem a mesterséges intelligencia miatt:
Kiszedik a ChatGPT egyik hangját, mert sokak szerint túlságosan hasonlított Scarlett Johanssonra: „Az OpenAI szerint hosszú folyamat részeként választották ki a hangokat, és nem az volt a cél, hogy a színésznőt utánozzák.” – Annyira „nem az volt a cél” hogy meg is környékezték:
Scarlett Johanssont „sokkolta”, hogy az OpenAI chatbotja az ő hangján szólal meg: „A színésznő korábban már visszautasította a vállalat felkérését.” – Pedig ötvözhette volna a Her-t és az Under The Skin-t :DD
CSÜTÖRTÖK, AUGUSZTUS 22.:
MULTIPASSCRASH!
Profi borivók.
Talán érdemes:
Jobb időkként voltmár egy sorozat de az HBO-n dán vígjátékot kapunk nyolckor. Anyjuk halála után egy testvérpár csak egymásra meg az egyikük által üzemeltetett pékségre számíthat...NA, ha nem lenne a nyakukon apjuk adóssága is. Egyszerű de aranyos sztori, ugyanilyen karakterek, mentesen a mai kor túlzásaitól-cinizmusától. Ugyanitt háromnegyed tízkor elfogult doksi melynek témája A MoviePass tündöklése és bukása. Újszülötteknek zanzásítom: ez olyasmi volt mint a Netflix csak mozis bérlettel. Egyszerűen kimatekozható hogy ha az előfizetők nem érnek el egy bizonyos számot akkor valamiből finanszírozni kell a céget, itt jöttek a képbe a hitelezők-befektetők. Velük vitetik el a balhét holott az a szomorú valóság hogy csupán mentették a menthetőt, állítsanak bármit a MoviePass, MovieCrash-ben nyilatkozók. Hogy megy-e utánuk a Netflix az jó kérdés, ami a MoviePass-nél az árcsökkentés volt az náluk a jelszómegosztás letiltása. Továbbra is itt továbbra is dokuzás Eric Goode-tól (Tiger King) negyed éjfélkor Jay és Néma Bob-os magyarítással (Csimpánzok Hollywoodban), állatjogi aktivistával. Kilenckor pékség helyett KOCSMA borszaküzlet kerül nehéz anyagi szituba a Mozi Klubon, holott agglegény tulajdonosának (Bernard Campan) is ez lenne az utolsó mentsvára. El is indít egy tanfolyamot (Borkóstoló kezdőknek) amire meg egy tőle totál különböző, házasodni szándékozó szingli csaj (Isabelle Carré) jelentkezik. Az ellentétek mint oly sokszor, ismét vonzzák egymást de a La dégustation sem Hallmarkosság hanem kedves francia love story.
More human than human rovat:
The Tesla Edition:
A Tesla korszakalkotó megoldása a padlóba akadó gázpedálra: a szegecs: „Fontos reveláció az örökké különutas autógyártónál: a gázpedál fedőlemeze nem csúszik le a pedálról, ha rögzítve van.” – Legközelebb a gázpedált fogják a padlóhoz szegecselni :SS
Behúzta a féket a Tesla, nincs többé játék: „Két évet élt a Steam játékplatform a Tesla autóiban, a jövőben ugyanis hiába keresik majd a vásárlók az új Model S és X autókban a játékplatformot.” – Cserébe Musk játszik az utasok életével:
Elfolyt a hűtővíz az 56 kilométert futott Cybertruckból, a Tesla szerint erre nem él a garancia: „Az átvétel sem ment zökkenőmentesen.” – Ahogy a Teslánál semmi:
Triviális szoftverhiba miatt hívnak vissza több mint 3,5 millió Teslát: „Nem jelzi az autó, ha nincs lecsukva rendesen a „motorháztető”.” – De legalább a csomagtartó...ja az sem:
Be akarta bizonyítani, hogy a Cybertruck csomagtartója nem csukódik rá az ujjára, csonttörés lett a vége: „Hiába érzékeli elméletben a Cybertruck, ha valami az ajtó útjába áll, sem bottal, sem emberi ujjal nem sikerült megállítani az elektronikát.” – Majd megállítják máshogyan:
Egy Tesla-riválissal kevesebb, csődbe ment a Fisker elektromosautó-gyártó: „A cégalapító Henrik Fisker neve egy időben jobban csengett, mint Elon Muské.” – Hamarosan követi a példaképe:
Térdig érő gazban várakoznak az eladatlan Teslák Floridában: „Egy külvárosi murvás placc szinte fényűző hely lenne ehhez képest.” – Hát igen, tartalomhoz a forma,
VISZLÁT SZOMBATON (és a faszbúkon)!