2022. 05. 16.
Level up like a boss! (máj. 16-17-18-19.)
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Level up like a boss! (máj. 16-17-18-19.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, MÁJUS 16.:
TANKS 4 ASKING
0
Arrivedercsi amóre!!!

Talán érdemes:
A Cinemaxon nyolckor (vagy holnap ugyanitt 12:55-kor) tavalyi alkotás. Az önironikus-cinikus elnevezésű Jól vagyok (köszi, hogy kérdezed) a nem is olyan távoli jövőben játszódik ahol a Coviddal és utóhatásaival való együttélés eléggé rányomta a bélyegét a mindennapokra. Az átrendeződés ofkorsz az alsóbb-, és középosztályt érinti elsősorban, így azt a lányával élő egyedülálló anyukát (az író-dirigáló Kelley Kali) is aki munkájából nem tudja fedezni megélhetésük mellett a lakásuk fenntartását. Az utcára kerülésből majd sátorba költözésből Benignitől ismerős megoldással vágja ki magát: beadja gyermekének hogy saját akaratukból mennek “táborozni”. Elvileg csak addig tennék ezt míg az anyuka elég pénzt spórol össze ahhoz hogy ne maradjanak fedél nélkül de a sors mint oly sokszor, most is közbeszól... A probléma nem csak Amerikáé meg az ottani szegény-fekete közösségeké hanem nálunk is eléggé jelen van. Más. Nemrég a Venom kapcsán szóba került Michael Jai White, ma 21:40-kor pedig azt teszi a Film Now-n amihez a legjobban ért. A Ketrecharc 3. része (Mindvégig) akár a Kickboxer: A bosszú ereje ikerpárja is lehetne, a helyszín ebben is a Távol-Kelet (Thaiföld), itt is visszavonult muszklimiska (White) készíti fel fiatalabb barátját (Josh Barnett) a faluréme, SONIA Caesar Braga (Nathan Jones) legyűrésére hogy aztán itt is mintegy átadják a stafétabotot a fiatalabbaknak (lásd Tony Jaa és a Chocolate-ből ismert JeeJa Yanin cameóját). Mivel valódi harcosokat látunk, a színészi teljesítmény nem épp sekszpíri de legyünk őszinték, ilyesmikbe nem is kell. Ugyanitt (Film Now) maradva éjjel egy után öt perccel a kultdirektor Michele Soavi 2006-os krimije, mintegy folytatva az Első áruló csapásirányát ugyanis nála is féllegalitásban működő olasz térne vissza szülőhazájába Dél-Amerikából. A párhuzamok ezzel véget is érnek merthogy az Isten veled, szerelmem, csaó! Giorgio Pellegrinije (Alessio Boni) nem maffiózó bár az ő kezéhez is vér tapad. Emberünk szélsőbalos ideológiáktól vezetve, csegevaraként vette be magát a dzsungelbe hogy bő évtizeddel később törvénytisztelő polgárként élhesse le nyugdíjas éveit, akár elvtársai bemószerolása árán. Ami még meglepőbb (vagy nem) az az hogy ehhez partnert is talál egy korrupt rendőr (Michele Placido) személyében. Az Arrivederci amore ciao-n érződik hogy Soavi a tévé kedvéért jó ideig hanyagolta a rendes mozit de mi attól még adjunk neki esélyt.

Ma is TANULTAM leszartam valamit rovat:
??? – Tudtad, hogy háromféleképpen is elfáradhatsz? – ...de leszarni továbbra is egyféleképpen lehet:
természet – Ettől van olyan páratlan illata az esőnekI love the smell of LESZAROM in the morning!
hűha! – Vastagabb a bőrük, de ők is tudnak tejet termelni: 9 különös tény a férfiak testéről: “Hol található a G-pontjuk? És miért büdösebbek?” – Heteró vagyok, LESZAROM.
ma is tanultam valamit – A kutyák kiszagolják, hogy mennyi az idő – Hiába, mert LESZAROM.
szófejtő – Mennyi az ebek harmincadja? – Lásd fentebb...
Az oroszok rostdús diétája többször is szétcsapta az amerikaiak űrvécéjét a Nemzetközi Űrállomáson – Nem mintha azóta bármi változott volna:
Támadt egy kis gondja az űrvécével az amatőr űrhajósoknak: “Az űrben senki sem hallja a sikolyod.” – ...jaja, főleg ha LESZAROM a szádba veszed a pelenkát :SSS
ma is tanultam valamit – Mi hullik fellövés közben a hordozórakétákról?: “Jég, hab, banánhéj? Jó, ha lehullik, vagy inkább baj?” – Ha rám esik úgyis mindegy, szóval LESZAROM.
Egy tokiói vécékről szóló feladatot is kaptak a vizsgázók az angolérettségin – Tíz év alatt elvégzett nyolc általánossal is tudom a megoldást: LESZAROM : )))
 

KEDD, MÁJUS 17.:
JÚDÁS FÁJA
0
Kézen-közön kerozin.

Talán érdemes:
Haladjunk visszafelé! Ázott kutya címmel voltmár a közelmúltban egy távol-keleti darab de a Cinemax 2-őn ma (helyesebben holnap) 01:05-kor adott névrokona valóságalapú identitáskeresős kamasz-dráma lesz. A zsidó-iráni Soheil (Martina Poel) famíliájával a multikulti Berlinbe költözik ahol hamar rájön hogy kettős származása közül melyiket célszerű titkolnia. Hogy elkerülje a helyi szélsőséges muszlim bandák zaklatásait, maga is belép az egyikbe és egyre feljebb jut a ranglétrán ám az első szerelem hatására úgy dönt, coming out-ol (mármint családfáját tekintve)… A főhős anyját játszó Gryllus Dorka kedvéért talán belenézek. Nem sokkal előtte (00:55-kor) ismétlésgyanús biohorror a Film Mánián melynek a Covid ad új aktualitást bár a csótányokat manapság nagyobb divat megenni mint vírusterjesztőként ábrázolni. A Mimic-beli szuperfertőző rovarok ellen zseniális megoldást fejlesztenek ki az őket lemásoló-elpusztító mutánsokkal csak arra nem számítanak hogy A Júdás faj a kitenyésztőket is lekoppintja. Guillermo del Toro itt bizonyított először globálisan, Mira Sorvino meg ezzel próbált szakítani korábbi imázsával (Romy & Michele, Friends). Este hétkor Bruce Willis és Edward Drake idei dobása a Mozi+-on ami pont olyan mint bármelyik korábbi közösködésük csak már Willis afáziája miatt erről sem szabad rosszat mondani. A Kerozin köz comic noir akar lenni melyben sorozatgyilkossággal vádolt tetováló-művész (Devon Sawa) tisztázná magát két rendőr (Willis ill. Luke Wilson) előtt. A teljesítmény nyolc Arany Málnát ért…volna, annyi jó mégis van benne hogy Frank King nem érhette meg 1918-as képregénye legyalázását de ha már tetkó, akkor:

Tetoválós rovat:
Elkészült az első tetoválás, amit a mesterséges intelligencia tervezett: “A hivatalos információk alapján Everett Randle az első olyan ember, aki egy neurális háló ötlete nyomán tetováltatott. Elég fura alakzat jött ki.” – Csak nem az hogy 666? LOL!4!!4!!
Öt év alatt teljesen felismerhetetlenné vált ez az amerikai férfi – Én előtte se ismertem, a haverját sem:
Gyerekkora óta szorongással küzd, ezért teljes testét tetováltatni akarja ez a fiatal férfi – ...és onnantól konkrét oka is lesz a szorongásra:
TORTACEREMÓNIA – A tetovált menyasszony: “Mit csináljon menyasszony, ha tetoválása van, és azt még a ruha sem fogja elrejteni?” – Fújja le az esküvőt és legyen vetkőzős Instagram-STÁR:
Lehet, hogy ezt a fenéktetoválást ön meg szeretné nézniMEG AZ IS LEHET HOGY LESZAROM Ja nem ma, olvassunk tovább: “Ennek a jamaicai táncosnőnek lepkeszárnyak vannak a farpofáira tetoválva, ezért ha tangában twerkel, repülni kezd a pillangó. Költői, nem? Van videó!” – Hát igen, nem mindenki ilyen bátor a seggtetkókkal:
Őrülten keresi ez a fiatal nő, ki lehet az a férfi, akinek nevét a fenekén viseli: “(...) A 32 éves Kaylie Williams még 2012-ben négy barátjával nyaralt Magaluf buliszigetén, amikor egyszer csak úgy döntött, hogy szeretne egy tetoválást. Miután összefutottak egy csapat sráccal, akik éppen legénybúcsút tartottak, a csoportból egy férfi felajánlotta, hogy kifizeti a varratás árát, ha a tetoválás a nő fenekére kerül és a nevét fogja ábrázolni. Kaylie bizarr módon másnap arra ébredt, hogy "Daniel Forde" van a bal fenekére varrva – annak a személynek a neve, aki a 30 eurós (kb. 12 ezer forintos) tetoválásért fizetett. Forde azonban másnap már hazatért Cardiffba, Kaylie pedig hiába szerette volna vele újra felvenni a kapcsolatot, azóta sem találta meg – így most a helyi bulvárlapok segítségét kérte.” – Magaluf? Nem is értem miért nem akar vele találkozni a pasas...
Közös tetkót varratott Machine Gun Kelly és Travis Barker – Jó ötlet volt. Ja nem, mert:
Machine Gun Kelly átnevezte az albumot, amelynek címét korábban magukra tetováltatták Travis Barkerrel – Remélem az volt a címe hogy Ray Fucked Me :DD


SZERDA, MÁJUS 18.:
AZ EGYIK 19...
0
...a másik egy híján sör!!!

Talán érdemes:
Fél tízkor orosz riogatás a Moziverzumon, mintegy igazolni a repülésiszonyban szenvedők félelmeit. Egyszeri orvos anyuka ül be lányával az éjszakai járat HETEDIK 19. sorába hogy aztán nyugodt utazás helyett szélörvények mellett friss halottak valamint gyerekkori traumák kísértsék. A jelenlegi események enyhén szólva nem kedveznek Alexander Babaev filmjének, azoktól elvonatkoztatva semmivel sem rosszabb hasonszőrű nyugati társainál. Egy órával utána 22:30-kor politizálás a Filmbox Plus-on. Az utolsó vallomásban idealista, de nem fehérkalapos hacker (Eugene Byrd) rögzít kompromittáló felvételeket (recskázás, nők kihasználása) képviselőkről meg egyéb nagykutyákról amiket aztán a maga szája íze szerint vág össze és posztol weboldalára. Hamarosan (bűn)társa is akad egy radikális csajszi (Ali Larter) személyében aki másfajta (emberrablós) irányba viszi a projektet így a média után az FBI is élénken kezd érdeklődni utánuk. Hitchcockos hangzása dacára a Confess mintáit Aaron Swartz tragédiája és Michael Moore fekete-fehér világképe adják pedig jobb forgatókönyvvel ebből is lehetett volna több. 22:40-kor újabb Henry Jaglom-opus a Filmbox Extra HD-n és ebben is a hajléktalanság szélére sodródás van fókuszban. Bár Holly Gilmore (Victoria Foyt, civilben Jaglom felesége) jól menő butiktulaj de a barátjával való szakításkor kiderül hogy a férfi átverte, így lányával együtt ideiglenesen a boltban kell laknia. A reményt jókora leárazás és az tartja benne hogy hátha többeket is elkap a Vásárláz, nem csak a vele szemező (egyébként foglalt) urat.

Barkácsrovat:
18+ Egy apró házi trükk, amitől jobb lesz a szex! – …vagy nem, mert:
eh – Természetes fogamzásgátló megoldások: vigyázzunk velük!: “A “házi“ védekezési módszerek már-már riasztó mértékben népszerűek hazánkban annak ellenére, hogy hatékonyságuk megkérdőjelezhető.” – Verjük inkább az egerek farkával a csalánt:
S – Ne vásárolj, csinálj magad egérfogót!: “Fillérekből megcsinálhatod, és úgy ejti fogságba a rágcsálót, hogy annak semmi baja nem esik.” – Nem nyírja ki? Akkor mi haszna van? Ja persze, a rágcsálókat is újra fel lehet használni:
v – Vigyázz, mit kensz az arcodra!: “A hamis kozmetikumok nyomokban higanyt, rezet és patkányürüléket is tartalmazhatnak.” – Hogy is volt a szennyes fürdővizét áruló influenszerrel?…
spúrman – Készíts otthon szúnyogriasztót - jobb, mint a bolti – Ha olyan mint az egérirtó akkor kösz, nem.
Néha felrobban, de rekorder lett a sufnifénykard: “Csak fél percig működik, viszont nem tartozik hozzá kábel vagy gázpalack.” – Pedig akkor sokkal nagyobbat robbanna. Ha már űr:
Szörnyethalt, miután lezuhant a házilag barkácsolt rakétájával a laposföld-hívő Mad Mike Hughes: “A 64 éves gépkocsivezető az álmát kergetve halt meg.” – Hát, legalább jól érezte magát közben. Ja nem.
Hobbiasztalos – Rendeljünk e Kínából maróbiteket?: “Kínai szerszámok tesztje, jó vagy nem?” – Kérdezzük meg az ujgurokat, úgyis rajtuk tesztelték őket :SSS


CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 19.:
READY, PLAYER ONE?...
0
...mislencsillagokat fogsz látni.

Talán érdemes:
Kilenckor újabb variáció a Filmbox Premiumon az idétlen időkig (de legalábbis a megoldás megtalálásáig) ismétlődő napokra a Boss Level képében, többször (el)használatos magyarítással (Játszd újra). Egykori katona (Frank Grillo) igyekszik folyamatosan túlélni egy bizonyos napot, “hála” barátnője (Naomi Watts) főnökének aki az idő befolyásolásával kísérletezik. Mivel neki lejt a pálya, jó hosszú út vezet a final level-ig és Mel Gibson gond nélkül hozza a legyakni való főgenyát. Bár Joe Carnahan nem talál fel semmi újat, az biztos hogy pörgős másfél órát köszönhetünk neki és a kisebb szereplőkre (Michelle Yeoh, Ken Jeong) sincs panasz. Előtte nyolckor nagyon mai (=múltat átírós) kosztümös komédia az HBO-n. Ha hihetünk a Szabadság, egyenlőség, ínyencségnek akkor a francia forradalom előtt nem léteztek arrafelé éttermek és a főzőcskézés se nagyon virágzott. Hogy ezen a téren is változások következzenek be ahhoz az kellett hogy a nemesi szakács Pierre Manceron (Grégory Gadebois) új receptje kóstolás nélkül is megfeküdje munkaadója gyomrát. A kegyvesztett fickó önkéntes száműzetésbe vonul vissza szülőföldjére de itt sem tudja letenni a fakanalat, inkább a pórnépnek gyártja kreálmányait. A törzsvendégeket hamar követi az első tanítvány, egy rejtélyes nő (Isabelle Carré) akit Pierre előbb prostinak hisz és kikosaraz majd mégis befogad. Kettejük híre viszont már olyan nagy hogy a régi főnök előítéleteit is legyőzi az éhség meg a kíváncsiság. Ha a Délicieux-től nem várunk történelmi hűséget akkor jól fogunk szórakozni, utána ugyanitt tíz előtt öt perccel rövid de ütős biográfia. Az Én vagyok Durán alanya ki más lehetne mint Roberto Durán aki cipőpucolóból lett a ring királya – és hazafi, merthogy kiállásával jó példát mutatott az akkori zűrös időkben (Panama-csatorna körüli viták, miegyéb). A nyilatkozók (Sly Stallone, Mike Tyson, Robert De Niro) között feltűnik Sugar Ray is és érdekes összevetni az I Am Durant a Netflix hasonló témájú doksijával amiben róla és Duránról is elég felszínesen (botrányaikat, privát dolgaikat kihangsúlyozva) emlékeznek meg. Ha már boksz:

Sportrovat:
Tyson 500 millió dollárt herdált el: “Bécsbe jön haknizni, előadást tart, 30 ezer forintért már vele lehet vacsorázni.” – ...de szigorúan piálás nélkül:
Mike Tysont zavarta a repülőn egy részeg utas, ezért leütötte: “A férfi állítólag egy vizespalackot is hozzávágott a bokszolóhoz.” – ...vagy Tyson ezt is csak behaluzta a sok fűtől. Mindegy, tőle ez is menőség.
Videón, ahogy 20 éves lánya lábkörmét rágja a Manchester United egykori focistája – Lehet hogy ő így mutatja ki a szeretetét, lásd Beckham “pusziját” :SSSS
Ha szembenézek önmagammal, és azt mondom, kudarcot vallottál, az rosszabb, mint a halál” – egy éve nincs köztünk Kobe Bryant: “Minden idők egyik legnagyobb hatású sportembere volt Kobe Bryant (…). Hiába volt sokszor arrogáns a pályán, rengeteg tehetségnek volt a mentora, a liga mostani sztárjai pedig egytől egyig felnéznek rá. Pár év, és ő is megkapja a dokumentumfilmjét, mint Jordan.” – Addig is a csapattársai ill. az egész sportág tisztelettel megőrzi emlékezetét. Ja nem:
Egyetlen NBA-csapat sem fog megemlékezni Kobe Bryantről: “Minden idők egyik legjobb kosarasa egy évvel ezelőtt vesztette életét.” – Hát igen, ő nem elég nagy formátum, nem elég hesstegbéelem:
LeBron James rendőrt fenyegetett, óriási a felháborodás: “A Lakers sztárja egy 16 éves fekete lány halála miatt akadt ki.” – De gondolom mellette háborodnak fel.
Győzelemmel kezdett az első nyíltan transznemű MMA-versenyző – De legalább férfiak ellen, vagy megmaradt a gyengébbik nemnél? LOL!444!

VISZLÁT SZOMBATON (és a faszbúkon)!

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés