2009. 09. 28.
Bogarashétfő - Keddvetlenség - Szagosszerda - Csütörtöketlenkedés
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, SZEPTEMBER 28.:
TALÁN A BODOBÁCS

...mert olyan ez a rongyos élet, hogy amikor ad valamit, rögtön utána el is vesz. Mert oké hogy megszűnik a Napkelte, de elment Bujtor Isván, és még ezen kívül is egyéb veszteségek is történtek. Például aki követi a blogot, annak feltűnhetett a személynevekből a kisbetűk eltűnése. Ez engem elszomorít, akinek a nevét kisbetűvel írom, azt direkte teszem, tehát bódis, tóta, geszti, ezeket beírtam a tárgyszavak közé kisbetűvel, erre a blogmotor átalakította nagybetűssé. Ugyanez lesz most bedével is. :(( Nem baj, szarni bele. Koncentráljunk arra ami van :((( És rúgjunk még egyet a Napkelte oszladozó hullájába:
"A köztévé új, Ma reggel című saját gyártású műsora hétfőn kerül először adásba."
FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP
Az M2-n a Gyilkos agy című thrillert ismétlik, ha jól nemfigyeltem, akkor kilenctől, kihagyható. Háromnegyed tíztől -mintegy reflektálva a J. K. Rowling életéről szóló múltkori filmre- egy kiégett írónő/háziasszony Napsütötte Toszkánában való magára találását láthatjuk (ismét) a Viasat3-on. Ha egy haverom engem is kiküldene az olasz borvidékre, én is magamra találnék! Az HBO2-n egy becsületes (= iraki háborúban parancsmegtagadó) Tengerészgyalogosnak kell újra akcióba szállnia, ezúttal a felesége megmentéséért, akit ékszertolvajok raboltak el. Tíztől. 23:25-től egy politikailag megosztott országba, Kubába látogathatunk el a retekklub segítségével, ahol egy Legendás Trombitás, Arturo Sandoval a Castro-rezsim alatt élete döntése elé kényszerül (hála felesége párthűségének), és menedékjogot kér Amerikától.

Bede speciál
Most nem lesz hírmagyarázás, csak egy kis bede-alázás. A Homáron közölt post szerint bede mártont és rokonait csúnyán átverték a budapesti Robinson-étteremben. (Aki nem lenne képben: "a bede", az a "a tóta" mellett a másik megmondóember, akit mindenki anyáz és mindenki olvas, tótával szemben viszont ő nem merte bevállalni a kommentelhetőséget a publikációinál). A homáros post maga -olcsó poén, de elsütöm- homár: szánalmas, rinyálós, plázapicsogós, olvashatatlan, túl hosszú, vagyis olyan mint kb. az első reakció bárkitől, aki még életében nem járt így, ami érthető, ha összevetjük a Matula 33. számában található cikk tartalmával, ahol mártonunk a tőle megszokott stílusban oszt ki mindenkit, aki vele ellentétben nem ezüstkanállal a szájában született bele a készbe. Bizony, ezt teszi az idő! A matulás cikket író bede csak kicsapta volna a tárcáját az asztalra, kipengette volna a harmincötezret és még a nótáját is elhúzatta volna, ez a mostani meg oldalakat ír arról, milyen kegyetlen vele az élet. Hiába no, ilyen az, amikor gazdagékat eléri az, amiről azt hitték nem fogja sose, ideje hozzászokni, ahogy a rendes, kétkezi munka gondolatához is :DDDDDDD Tanulság: válságnak nevezzük azt amikor te, a szomszédod és a haverjaid is sorra elvesztik a munkahelyüket.
A fellendülésnek meg azt, amikor bedével meg tótával történik ugyanez :D
ÉBERSÉG!!! EGÉSSÉG!!!!!!!


KEDD, SZEPTEMBER 29.:
JÁTSSZ A MAGADÉVAL

HBO Comedy, 20:30: Másvalaki - középkorú fotós nyugodt kis életébe alaposan bezavar egy "szenvedélyes és szabadlelkű" leány, ő meg megy a pöcse után. Az M2-n kilenctől ugyanez, csak nem komédiás eszközökkel: A halál csókja modernkori Kék Angyal-történet, némi polanskis pedofílinggel bonyolítva. Üzletember belezúg a saját lánya szobatársába, és "a fiatal, szexuálisan szabad lány utáni vágya felemészti a gondolatait és egész életét, családját és munkáját pusztításba dönti." Ilyenek ezek a büdös egyetemisták, mindig csak a seksz és a szipu, meg a szabadelvűség!!! Aztán meg csodálkoznak, ha negyvenéves rendezők bekokózzák és megizélik őket! Nézzétek a fenti képet a főszereplőről, ugyan ki nem vállalná be?!
Film+2, 21:35: Agymenők.com - játékgyáras ökörség. A gyártulaj fia egy hülye csellel átveszi a hatalmat apja cégében, persze csak a jó ügy érdekében (jusson idő a családjára, stb.). Mit tudott volna csinálni Shakespeare ezzel az alapanyaggal!
Cinemax 2, 0:00: Ben X - NEM a Cartoon Network-ön futó rajzfilmsorozat filmverziója. Iskolájában terrorizált srác a képzeletbe, a számítógépes játékokba és a bosszú tervezgetésébe menekül, amikoris beköszönt a szerelem a világhálón keresztül. Valós vagy képzelt, ez itt a kérdés. Vagy lehet hogy fake regisztráció a csaj, és az ellenségei szivatják?
TV2, 0:40: Balra a nap nyugszik - nagy vonalakban: kábszercsempészet, baleset, vakság, szerelem. Mindez Szabó Győzővel. Magyar film, óvatosan.

Ismétlés rovat:
RTL Klub, 21:20: Halálos fegyver 3.
- remélem kompenzálják valami nagyfilmmel a hét végén, mert szinte nincs olyan hónap vagy lassan már egy hét se, hogy ne adnák le.
Duna, 20:30: Ripacsok - ismétlés, de ajánlom, mert szeretem és mert jó film.

Index hírek:
Önmagukkal szórakoztak az SZDSZ-esek:
...remélem mindenki emlékszik, hogyan is járt múlt héten a recskázó kamionos :DDDD
Egyre több rendőrt vernek meg: "Idén eddig 272 rendőrt ért támadás, főként ütlegelték, rugdosták őket. A rendőrség tájékoztató füzettel hívja fel a lakosság figyelmét arra, hogy ez így nem jó." - Kabaré. Tájékoztató füzet helyett inkább kemény fellépést!
Polanski nem egyezik bele kiadatásába: ...de ahogy egy magyar politikus mondta volt, a békákat se kérdezik meg a mocsár lecsapolásakor. :DDD Szar ügy, de ha van igazság, akkor még ő is kerülhet a csíramenzon melletti cellába.
Megbotozzák a maláj anyát, mert két éve ivott egy sört: "Ő az első nő, akit a muzulmán többségű Malajziában meg fognak botoznak. Egyszer már elengedték, de most újra hat botütésre ítélték." - szolidaritásom jeléül este tüntetőleg kibontok egy üveggel. Ja, helyesírás még mindig büntet: "meg fognak botoznak".
Madonna még az idén férjül veszi Jesust, ha igaz: ...azért ez kemény, nem néztem volna ki a pophercegnőből, hogy ennyi évesen, sikerei csúcsán névházasságot köt :DDD Régóta tervezheti ezt a szentcsaládos projektet, ugye Maria Lourdes-nek hívják az egyik gyerekét. Nálunk meg most akarják törvényesíteni a vérfertőzést. Hiába, az alapdolgok mindig családban maradnak!

SZERDA, SZEPTEMBER 30.:
A TÖKETLEN TENGERÉSZ
REPÜLÉSI SEBESSÉGE

A Cinemaxon "két tökös tengerész" (ajjajj) kíséri ilyen-olyan vádakkal elítélt katonatársát a börtönbe, de úgy gondolják előtte még beviszik a nagybetűs életbe (kurvázás, piálás, verekedés), Mindhármuk Utolsó szolgálata nyolckor kezdődik. A Viasaton is minden az idő körül forog a mintegy Az utolsó órában játszódó horrorsorozatban. Teszek vele egy próbát kilenckor, valamivel el kell ütni az időt a mai másik borzongatás előtt! Negyed tízkor a szerelmi háromszöggel járó Veszélyes hazugságokkal ismerkedünk az M2 jóvoltából: egy fiatal kiscsaj belezúg egy idősebb hapsiba, de nem tudja, hogy az illető nős...a kapcsolat végeztével azonban zaklató telefonokkal kergetik őrületbe. Van egy tippem, hogy a muksó felesége betyárkodik. Erre minek egy egész filmet alapozni? Fél tíz előtt tíz perccel kertévés emlékezés Bujtor Istvánra, de Csak semmi pánik, biztos telepakolják reklámokkal, ahogy az az RTL Klubtól már elvárható. Bujtoron kívül a magyar színjátszás nagyjai (Koncz Gábor, Székhelyi József) és a mindenkori celebvilág arcai (az """örökifjú""" Medveczky Ilona) is szóhoz-képhez jutnak. Az M1-en viszont Jennifer Lopez fenekét bámulhatjuk egy korai filmszerep erejéig, fél tizenegy előtt öt perccel. J-Lo itt egy súlyponti dzsungelkórházban Ápolónősködik, méghozzá Mexikóban. Én kihagyom, főleg mert ugyanakkor a TV2-n a Harper-sziget második részét adják, ahol hullanak a gazdagok mint a kibaszott legyek, és hát én szeretek ilyeneket nézni, de hát ismertek jól..:D Nyolckor az HBO-n az Indiana Jones-sorozat legutóbbi részét ismétlik (tudod, a kristálykoponyásat). Míg a korábbiakban a nácik, most az oroszok a főgonosz. A Duna 2. Autonómián 20:50-től egy lassú ritmusú iráni film, A fűzfa és a szél. Ínyenceknek elsősorban.


CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 1.:
POLANSKI 101
(merhogy tizedik hó elseje, meg minden)

Számomra az év egyik mélypontja (de a mostani hété egész biztosan), hogy Martin Scorsese is kiállt Roman Polanski mellett, ez akkora szégyen, hogy nem is a hírmagyarázósba rakom. Monica Belluccin nem csodálkozom, őt a csöcseiért szeressük, Woody Allen meg akár oda is ülhetne Polanski mellé a vádlottak padjára, nade Scorsese? Mindenkinek üzenem, aki még bizonytalankodik a témában: akkor védjétek a pedofilt, ha a saját gyereketeket is odaadnátok neki, hogy bedrogozza aztán megizélje. Marty, neked meg öregkorodra elment az eszed? :( Travis Bickle szerinted mit csinálna Polanskival?! Mindenki monnyonle!!!

Nyolckor a régi típusú színészek kedvelői nézzenek el a Filmmúzeumra, ahol Tolnay Klári alakítja Az emberi kapcsolatokra éhező özvegyet és Sinkovits Imre a századost. Rajtuk kívül ott van még Márkus László, Darvas Iván, Bessenyei Ferenc és Szirtes Ádám is, így lesz az átlagos történetből emlékezetes alkotás (főleg ha a mostani magyar filmterméshez mérjük). A Dunán fél kilenckor Hilary Swank álcázza nőnek magát A királyné nyakéke után kajtatva. Intrika és antimonarchizmus a guillotin árnyékában. Kilenckor az M2-n Az éjszaka lánya, ismétlés, faszság. Negyed tízkor a Film+2-n a németek próbálják utolérni az amerikai filmgyártást, végül is ha a Karibnak lehet, akkor Az Északi-tengernek miért ne lehetnének kalózai. Kalandfilm, első rész. Kilenckor a Bíbor folyók második részét adják a Film+-on. Misztikus krimi Franciaországból, szódával elmegy, Jean Reno megmenti a buktától. Nagyon ráálltak erre a gyilkosos-rejtélyes vonalra! Utána háromnegyed tizenegykor ugyanott Rajzás a gyönyörű Lucy Liu-val a főszerepben, aki vámpírrá lett emós fiatalok esetét igyekszik felderíteni, akiket "a vad bulik ígérete csábítja, végül azonban egyik a másik után hal meg rejtélyes körülmények között." Lucy maga is vámpírrá válik a nyomozás során, de hajtja a bosszú (meg a vérvágy, LOL). Csatlakozik hozzá egy rendőr is, akinek a lányát változtatták előbb emóssá, majd vámpírrá, és ez elég ok egy jó kis emo-vérontásra. Remélem is hogy így lesz! A retekklubbon 21:20-kor a Gálvölgyi-show októberi adása, remélem hamarosan ez is megy a szemétdombra vagy az ATV-re a Napkelte mellé :DDD 21:25-kor a TV2-n Ben Stiller és Michelle Monaghan egy romantikus vígjátékban, ami még ismétlés is. Én ugyanazt mondom, amit a címe: Agyő, nagy Ő!, vagyis kihagyom, ahogy a romantikus vígjátékokat általában. Az HBO-n 22:10-től a pornó történetébe kalauzol el minket Katie Morgan, aki egyike az egyre több szerepet tévesztő (= """művészi ambíciókkal""" rendelkező) pornósztárnak, lásd Sasha Grey (Katie-nek ráadásul a mellét is elcseszte a szilykonorvos, lásd a mai nyitóképet). Jellemző, hogy a pornótörténeti műsorok valahogy nem az árnyoldalra koncentrálnak. Ezt a filmes műfajt különben sem elemezni kell, hanem nézni 8)))) Katie Morgan pornó 101, csak azoknak, akiknek még újdonság a téma, de inkább nekik se, ja és
SASHA GREY TAKARODJ, VIDD AZ ÖSSZES HAVEROD!!!
Tizenegy óra ötkor egy újabb ismétlés, ezúttal a Cinemax 2-n, annyira lejért lemez hogy én is ajánlottam, de Bo Derek van benne, aki egy Bombanő, szerintem kötelező minden egészséges embernek legalább egy pillantást vetni rá is (és ezáltal a filmre is).

Hírek Indexre téve:
1989: Nagy Bandó András szétver egy seprűt a Kacsa főszerkesztőjén
: "A csúcson lévő humorista a pletykalap eljárása miatt Zalatnay Cini kertjében áthidalt egy joghézagot." - hú, ezen akkoriban mennyit röhögtünk :DDD Bandót be is hívták valami műsorba, megkérdezték mi történt volna akkor ha a Cicciolina is ott lett volna, azt válaszolta erre, hogy akkor a seprűnyél helyett egy másik szerszámot kapott volna elő :DDD Ez az, így kell ezt csinálni!
Röplapokkal öltek meg egy afgán kislányt: "A brit légierő röplapokat dobott le Helmand tartományban, az egyik doboz nem nyílt ki, és agyonütött egy gyereket." - Kuncze Gábor erre valószínüleg csak annyit mondana, hogy "minek ment oda", megint mások megelőző csapásról beszélnének, én meg elmesélem mit meséltek nekem a szüleim, akik a II. VH vége felé voltak gyerekek. Akkoriban is dobáltak ám dolgokat a szövetségesek, játékokat, tollakat, ilyesmiket. Na most, olyan csavarosan csinálták, hogy volt amelyik robbant, és volt amelyik nem...
Színes tévét kapott a bangladesi patkányölő: "Több mint nyolcvanezer patkányt ölt meg a győztes." - ezt kéne nálunk is a galambokkal meg a kóbor macskákkal. Nyolcvanezer tetemért EGY színes tévé, gondoljatok már bele, mit csinálna egy egész laptopért! Hívjuk ide a palit, ilyen lehetőség csak egyszer van az életben!
Másfél millóért Liptai anyja is vetkőzne - annyiért talán még én is, bazmeg. Remélem senki nem lesz annyira hülye hogy megvalósítsa ezt a projektet, mert onnan már tényleg csak a szamárszex lehet a továbblépés (lefelé). "A műsorvezető örül, hogy hurkáival is Catherine Deneuve-höz és Ruttkai Évához hasonlítják." Én viszont NEM örülök, Ruttkai tudtommal nem vetkőzött, egy """celeb""" meg ne hasonlítgassa magát a Színészkirály feleségéhez! De csak hogy lássátok mikre vagyok képes: rá is kattintottam, bele is olvastam. Hát jó sokat fotosoppolhattak ezen, amíg ilyen lett, az oldalsó velvetes nyitóképen biztosan.
Király Lindát 11 kiló választja el a vetkőzéstől - NE, NE! BÁRMIT CSAK EZT NE! Ezért fogy a magyar, gyerekek! Gipsz Jakab megveszi a plébojt, belenéz, hány egyet és rögtön aszexuális lesz. Azokra kéne hagyni ezt a vetkőzősdit, akiknek van hozzá alakjuk, Lindának meg innen üzenem, hogy a lemezeit még ettől nem fogják többen venni.
Beatlest énekel Sarkozy felesége: "Előző albumán még a francia kormány sem tudott segíteni, most újból próbálkozik." - ahogy az övét sem, pedig mintha vetkőzött volna már. Mindegy, szerencsére jó messze van tőlem. John Lennon persze forog a sírjában, de legalább nem érhette meg, én pedig a mindent megszépítő távolság miatt nem fogom hallani ezt a vernyákolást. Be kéne tiltani a Beatles-dalok feldolgozását.
Vitray Tamást kirúgták a köztévétől: "A Magyar Televízió felmond beszállítóinak, elküldi a tanácsadókat, nyugdíjasokat, gyakornokokat." - ...és akkor le is húzhatják a rolót emberileg. Ezt kapja a magyar televíziózás egyik úttörője? Szégyen. Basszus, Vitray nem egy "nyugdíjas", hanem A Vitray, aki készült a meccsekre, aki utánaolvasott! Oké, hogy idős, oké, ha el kell bocsátani, akkor tegyék, de akkor tisztességesen tegyék! Meg mondjuk adhatnának neki valamit az életműve alapján. Erre nincs pénz, de milliókat szétdobálni csókosoknak, arra igen?
Egy év börtön a Pulp Fiction írójának: "Roger Avary ittasan karambolozott, barátja meghalt." - szar ügy, pedig ráfért volna Tarantinóra Avery keze munkája. Egyre gyengébb dolgokat művel egyre nagyobb felhajtással. Meg ne nézzétek a Becstelen Brigantykat, bármi másra költitek a pénzeteket, értelmesebben költitek el.
Kelly Brook pucéran reklámoz ruhát - végre, végre, VÉGRE valami nőies és erotikus ezen a mocsok velveten az análpápát koronázó havashernyó meg a 62 évesen sekszből élő nő mellett:

Oppá, most tűnt fel, hogy a pucér vagy ruhás nénik túlsúlyba kerültek ezen a héten, hát ja, de nem tudtam mással kompenzálni (főleg a híreket).

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés