SZOMBAT, MÁRCIUS 17.:
VÁRJ KEDVESEM, MÍG SÖTÉT LESZ

A rettenthetetlen Brosnan!
Ajánlott rovat:
Kilenckor, és
a Cartoon Network / TCM-en lesz az egyetlen tűrhető műsor, amiben Jason Patric egy kóbor ex-bokszolót alakít, aki
BRÚNÓ vándorlásai közben belebotlik egy alkoholista özvegybe és egy (szintén ex) rendőrbe, akik Nagy Tervet forralnak, de csak
Sötétség után, kedvesem. Pierce Brosnan alul kezdte, feljutott a csúcsra, és szívós munkával visszaküzdötte magát a sor végére a spár-reklámokkal.
A Hálózat TV-n azonban az út kezdetén láthatjuk
tizenegytől, ami egy sima akciófilmben, amiben igazi
Piszkos munkát bíznak rá a külváros lakói, ami még így is tisztább, szárazabb és boldogabb érzés, mint az őket fenyegető multik, akik biohazárdjátékban utaznak.
Talán érdemes rovat:
Nyolc után tíz perccel romantikus (=elvileg kerülendő) vígjáték
az M1-en, ahol a C. Zeta-Jones egy megcsalt MILF-et alakít, aki a kellemetlen párkapcsolati emlékek elől a sosem alvó városba költözik, ahol elhelyezkedik, gyerekére pedig férfi bébiszitter vigyáz, és bár legjobb barátnője párt akar neki találni, ő perszehogy a házinyulat választja, akiről már tudja hogy elviseli a gyerekét. Kis érdekesség, hogy Paul Simon kevésbé muzikális társa, Art Garfunkel is szerepel benne, a címért viszont (
Újrakezdők: Szerelmes szingli szittert keres)
jár ettől függetlenül.
Nem ajánlott rovat:
A legfontosabb szarműsorokat könnyen elkerülhetjük, elég ha távolmaradunk a
retekklubbtól, ahol előbb
fél nyolctól egy "tehetségkutató" műsor (
Csillag Születik) újabb sorozata mér csapást a jóízlésünk maradékára, majd
kilenctől a nyálasgeci tomkrúz próbálja magát heteró-sekszuális
Utolsó szamurájnak álcázni. Mondanám hogy nagyjából abban az időben (
19:40-kor) inkább nézzétek a
Bánk bánt
a Dunán, de az meg a Káel Csaba-féle verzió, ergo már ettől a névtől megkeseredik az ember szája.
Kis hírek a nagyvilágból:
Steiner Kristóf: Szecsődi Károly saját világának Liza Minelli-je – Gondolom ezzel arra próbál célozni, higy a melegeknél nagy kultusza van a díváknak. Ez a szecsődi karcsis hasonlat meg is állná a helyét, eltekintve attól hogy Liza Minelli mégiscsak valaki, szecsődikarcsi meg tehetségtelen és mellé még visszataszító is.
Falusi Mariann a Megasztár Keresztes Ildikója – Virág elvtárssal szólva:
"Nem nyitok vitát."
Íme, a lány, aki Barbivá műttette magát: "Charlotte Hothman szerint ez menő, és eljő még álmai hercege, aki babástul öleli keblére." - …és boldogan élnek,míg ronda és aszott vénemberek nem lesznek. ^^
Egy nap alatt megvolt az engedély a Kossuth téri fák kivágására: "Az V. kerület rekordgyorsasággal intézkedett 76 fa és a 480 négyzetméter cserje sorsáról." – És még vannak akik azt mondják, hogy a törvény malmai lassan őrlik a papírt! Pedig ahol élet-halál kérdésekről van szó, ott milyen gyorsan megvannak a papírok!!!
A félredugók 81%-a nő, leleplezőik 40%-a is nő – Mindig is sejtettem hogy
MNK!
Radics Gigit látják a Megasztár fő esélyesének – Nem lehetne bizonyos neveket levédetni, hogy ne égessék az eredeti tulajdonost? Elmondom újra:
RADICS CSAK EGY VAN: BÉLA, A GITÁRKIRÁLY, nem holmi megasztáros kiscsaj. Lehet szép, tehetséges, stb., de nehogy véletlenül innentől ő ugorjon be a birkáknak Magyarország legjobb gitárosa helyett!
Keira imádja, ha durván bánnak vele – Jöhet hozzám ő is, de csak Bódi Sylvi után!! Holnap innen folytatjuk, viszlát!
VASÁRNAP, MÁRCIUS 18.:
TÖMBREMÉNY

Végkifli
Majd elválik (az ocsú a búzától)
rovat:
A köztévé rendületlenül próbálkozik:
az M1-en újabb sorozat indul
fél tíztől, ezúttal kicsit több reményre ad okot a stáblista és a témaválasztás is. Bár sajnos ez is Kálomista-produkció, de Mucsi Zoltán és Spolarics Andrea neve azért feldobhatja. Ami a
Munkaügyek: IrReality Show történetét illeti, már a címből is érezhető az Office-hatás, a kérdés az, hogy a híresen kaotikus magyar bürokráciát mennyire tudják majd hitelesen visszaadni, hogy egyrészt röhögni tudjunk rajta, másrészt meg hogy ne bántson meg senkit. Minden a szövegkönyvön múlik… Nem fogyunk ki az egzotikus libidóból sem: egy időben sorra mutatták be a spanyol / dél-amerikai / etc. filmeket, mintha
szeretni csak
Mexikóban lehetett volna egy
Kísértetházban, és
Sonkát, sonkát zabálva. Vagy újra divatba jött ez a trend, vagy ki se ment belőle, mert ezúttal
tizenegy előtt öt perccel Venezuelából kapunk egy nagyon mai, nagyon forró Rómeó / Júlia-parafrázist
a Dunán. A
Caracasban a helyi rosszhírű negyed vagánya és egy terhes csaj próbálnak kezdeni valamit egymással egy pap és a csaj nagymamája közvetítésével – ám a
Szerelem mindhalálig alcím még az első / utolsó vérnél is pesszimistább végkifejletet sejtet.
Ismétlés, de ajánlott:
A héten már volt egy Travolta drámaibb oldalát bemutató film, azt direkte nem ajánlottam, mert gyengének tartom. Viszont az
Őrült városról nyugodtan mondhatom, hogy többet érdemelt volna ennél a címnél, az azóta felnőtt generációnak nyilván a Sin City fog beugrani, pedig valójában elég médiakritikus túszdráma, melyben egy frissen kirúgott biztonsági őr (Travolta) tartja sakkban munkaadóját és az épp arrajárókat, köztük egy riportert (Dustin Hoffman), aki meg a maga malmára igyekszik hajtani a vizet és a felhajtást. Korábban is a
Viasat3 adta, most is, csak jó későn:
23:40-kor.
Nemzet, halál, rovat:
Meghalt Yoda, a világ legrondább kutyája: "A 80 dekás kínai meztelen kutya és csivava keverék 15 éves volt. Gazdája először patkánynak nézte." – A képek alapján csoda hogy eddig húzta…
Véletlenül megdöglött a német csodanyúl: "Nagy sztár lehetett volna, ha a bemutatkozása alkalmával agyon nem tapossa egy operatőr." – Szerintem az operatőrt lefizették hogy megölje. Persze nyomozás az nem lesz :(
Már csak 55 maui delfin van életben: "Kipusztulás fenyegeti a világ legkisebb delfinét, kevés a nőstény és ők is ritkán szülnek." – Milyen szerencse, hogy emberek még születnek. Sőt, egyre okosabb, egyre értelmesebb és egyre
értékesebb emberek születnek, írni-olvasni ugyan nem tudnak harmincévesen se, de már a babakocsiban küldik az SMS-eket.
Kis hírek a nagyvilágból:
Kisfiúkat kasztráltatott a holland egyház: "A homoszexualitást akarták kigyógyítani azokból a diákokból, akiket előtte a papok molesztáltak." – Hát végülis sikerült, sőt, mindenfajta szexualitást kiirtottak belőlük :SSS
A jó kurva anyjukat.
Lady Gaga nem áll többet szóba a sajtóval - …olvasom ezt egy hírportálon, annak is (elvileg) a rockkal foglalkozó részén. Ez egyrészt
FAIL, másrészt szánalmas, mivel a sajtó egyre kevésbé foglalkozik vele már így is, ezzel a durcis kijelentéssel csak még jobban bohócot csinál magából, kb. mint Marilyn Manson amikor bejelentette hogy csak a honlapján keresztül fog kommunikálni. Lett is akkora katasztrófa az összes azutáni lemeze, hogy azóta se mászott vissza a köztudatba.
Újra Budapesten játszik a Napalm Death – Kifordult egy világ! Lady Gagáról rendszeresen a Lángoló Gitárok ír, a Napalm Death koncertjéről meg a Velvet. Én amúgy elvinném egy 24 órás ND-koncertre a teljes Velvet szerkesztőbizottságot, rájuk férne.
Bedurvult az Alien nélküli Alien-előzményfilm: "Végre itt van a Prometheus második trailere második trailerének IMAX-mozikban futó előzetese, élő Space Jockey-val, üvöltve síró, pórul járt űrhajósokkal és a baltát lóbáló Noomi Rapace-szal." – Szeretnék optimista lenni, de nem tudok. Az első részben nem volt számítógépgrafika, voltak helyette Giger díszletei és szörnyei, mai napig fosatós. A második sima akciófilm lett sci-fi-köntösben, de még működött. Utána egyre felejthetőbb folytatások jöttek: ahogy fejlődött a technika, úgy tűnt el a maradék ötlet is a szériából. Most itt ez az előzmény, és ordít róla az ILM / Pixar / akármilyen menő CGI cég keze nyoma, és szimplán idegesítő és nevetséges, a space jockey meg leginkább egy űrtapírra emlékeztet. Röviden: pesszimista vagyok, nem kicsit, nagyon.
Külföldre költözik egy egész ország: "Kiribati kormánya földet vásárol külföldön, mert a tenger elnyeli a hazát. Fidzsire készülnek, az iskolákban már tanítják a beilleszkedést." – Ezt ismerjük, bár minket (még!) nem fenyeget a vízszint-emelkedés.
Meghalt a náci háborús bűnös Demjanjuk: "27 ezer zsidó halálában volt bűnsegéd, de 91 éves korára tekintettel nem kapott börtönbüntetést." – Nem értem. Képíró Sándorról csak
állítottak ilyeneket, mégis odarángatták a bíróság elé, amikor meg a felmentés után meghalt,
ott örvendeztek felette, hogy hozzájárulhattak a halálához. Itt meg volt egy ember, akiről
pontosan, számszerűleg tudtak mindent, és mégis, ágyban és párnák közt,
öreg korára való tekintettel. Nem értem, egyszerűen nem értem.
Ágaskodó bimbó miatt tiltották be a reklámot: "A Zoo York legújabb reklámját sem az MTV, sem az Adult Swim nem adja majd le Kate Upton bikinimodell melle és két szabad szájú csótány miatt. Videó." – Se csótány, se mellbimbó…hát akkor mégse olyan "adult" az a Swim, nemigaz? :D
18+: Pornó nőknek: hármasszex női rendezőtől – Feminista pornó - ez egy oximoron, ráadásul még nem is jó!
Diákkori pornóért bukott a cseh szocdem üdvöske – Én nem értem miért kell ebből akkora ügyet csinálni. Mondja hogy jó ügyért vagy a feminizmusért vetkőzött, máris mártír lesz belőle mint azokból az orosz víziszörnyekből :DDD
18+: A 10 legvalóságosabb szexjelenet tavalyról – Nincs benne amikor a Moody’s megbaszott minket, többször is. Az annyira valóságos volt, hogy az egész lakosság megérezte, sőt, most is érzi…
Vámpírrá tetováltatta magát a családanya – Muhaha. Karót neki ^^
A country-énekesnő bevizelt a színpadon – Kizárt dolog! A nők nem pisilnek, nem kakilnak, az énekesnők meg pláne nem!!!!44 négy
W. Houston anyja vérfertőzéssel vádolja unokáját – Nabazz. Ki se hűlt még a holttest, de már javában megy a valóságsó.
18+: Villant, ha vörös szőnyeget lát a modell – Ez nem hír, mivel az ilyesmi szinte pavlovi reflex náluk, ha kamerát vagy vörös szőnyeget látnak, szétteszik a lábukat.
Így szavalja Pákó a Nemzeti dalt – Én meg így küldöm el én a jó édes anyjába: lassan, tagoltan, és érthetően, ellentétben vele.
PÁKÓ TAKARODJ!
Melyik csontsovány celebet etetné meg azonnal? – EGYIKET SE. Haljanak éhen, ha már mindenki más is éhenhal körülöttük, és nem az anorexiától, hanem a pénztelenségtől!
18+: Heti póz: így kell pók pózban csinálni – Ez az, amikor dugás után a nő megeszi a férfit? És ha igen, van imádkozósáska-póz is?
A mérgező PIP-betét van Seherezádé melleiben is – LESZAROM, legalább nem sokáig szennyezi a Föld levegőjét.
Nemteccik!!444 négy rovat:
Ahogy várható volt, folytatódik a birkafesztivál, szép lassan visszaolvasom a 15.-i híreket és a mostaniakat is:
Milla: Mi vagyunk az az egymillió, akik...: "Sokan kérdezték, hogy mi a Milla politikai mondanivalója. Ez." – …magyarul: a több alternatív közt. elnökjelölt közül még véletlenül se a
legnormálisabbat engeditek a mikrofonhoz. Szelim se nyert persze, de azért kiabált egy sort arról, hogy ti melyik millió vagytok. Tudom, hihetetlen, de nem vagytok egymillióan.
Nap kommentje:
Kalmár 2012.03.18. 13:09:44
Ti vagytok akik egy trágár rap-ert állítottok elénk, mint példakép. Ő fogja a gyerekeket kúltúrára ösztönözni. Ha nem, meg lesz b..va a szájuk!
Ti vagytok akik egy drogos szarházit futtattok.
Ő fogja megmutatni, hogy semmi sem lehetetlen és a felhők közt van az igazi boldogság!
Ti vagytok azok, akik le vannak szarva!
…és egy hozzászólás az Index PoliDiliből:
bomkarit1 válasz | megnéz | könyvjelző 2012.03.15 17:26:37 © (740)
Azért furcsa, hogy polgártársaink egy hídon vagy az Opera előtt mondják, hogy nincs gyülekezési szabadság, egyes újságok szalagcímben hozzák, hogy nincs sajtószabadság, egyes rádiók bemondják, hogy valójában be vannak tiltva.