2012. 07. 23.
Drónok Harca, Dózsák háborúja (júl. 23-24-25-26.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, JÚLIUS 23.:
MINT EGY MÚLÓ PILLANAT

Mi az, az Irigy Hónaljmirigy már börtönhaknit is vállal? o_O
Ismétlés, kiemelten nem ajánlott:
Viasat3, 21:20: G. I. Jane – Ridley Scott halálgyenge de patrióta-militarista, ezért orrba-szájba nyomatott mellélövése. Nem véletlenül gyakorolt a popkultra nagyobb hatást mint az egyetemes filmművészetre: Moore kopasz fejét legutóbb Britney Spears vette át, a nem is annyira bújtatott hadseregtoborzót pedig egy nagyonszar dal és még szarabb klip erejéig pedig Katy Perry. Ahogy idősödöm, egyre kevésbé értem mit esznek a népek Bertoluccin. Itt van például az Oltalmazó ég, ami hűen illeszkedik abba a sorba amibe a nemrég leadott Távol Afrikától is: vagyis a máskultúrák népszerűsítésébe. OK, Bernardo legalább az árnyoldalakat is megmutatja, de persze hogy megint nő lesz a szenvedő alany (lásd még az Utolsó tangót, és többi filmjeinek egyes részeit). Egyetlen szimpatikus szereplő nincs az egész két és negyed órás filmben: az unatkozó európai párocska akik az On The Spot mintájára elutaznak az Emberiség Bölcsőjébe (honnan a vérből van ezeknek pénzük ilyenekre, és miért pont ilyesmire költik?), a "sármos idegen" közhelyébe illeszkedő tuareg, és végül háremének összes nőtagja mind egyformán idegesítően irritálóak. Egyedül a táj az ami elviselhető, de ugye a sivatagról lehetetlen rossz képet csinálni, dacára annak hogy épeszű ember max. kora hajnalban tartózkodik ott, mert napközben és éjszaka teljesen elviselhetetlen az egész. Na mindegy, tizenegy előtt öt perccel aki akarja büntesse magát vele az M2-őn.

Talán érdemes:
Duna, 22:05: Vasfüggöny: Színház a Váci Fegyház és Börtönben
– Kíméletesen rövid doksi a börtön ablakában színjátszó elítéltekről, akik most épp Mrozek egy darabján keresztül űzik ki magukból a múltjukat a művészet segítségével. Valahol azért fura tünete a kornak, hogy az "extra" színházak (ez, illetve a Baltazár) nagyobb figyelmet kapnak mint az egymás után megszűnő "sima" társulatok.

Kis hírek a nagyvilágból:
Playboy-modell poénkodott a coloradói mészárláson – Hát ezeket se az eszükért szeretjük, de legalább jól szopnak, még időseket is ha úgy kívánja az érdekük, Hugh Hefner a tanú rá :DD Mert ugye, mi is szopunk akik dolgozunk, és irigyeljük azokat akik a sekszükből meg tudnak élni, de ezt is kalkuláljuk hozzá, meg azt is hogy 30 fölött már ki lesznek égve meg öregedve, míg mi fittek és vonzók leszünk a munkától!
Depp vissza akarja kapni Vanessa Paradist – ŐT ÉN IS!!!
Két férfival élt, nem tudtak egymásról: "Olvasónk nem tudott és nem is akart választani két pasi között, így mindkettővel együtt élt, felváltva." – Ha még lehetne a Velveten kommentálni, benyögném hogy MNK. Dehát nem lehet :((((((((((
Bódi Sylvi takarított, Rihanna spanglizott: "Őrület, mi mindent nem posztolnak magukról a celebek. Heti gyűjtés a közösségi oldalakról." – Ha lehetne választani, az ember nyilván a dolgosabbikat választaná, nem azt amelyik egész nap füvezik. A legjobb választás persze az aki egyáltalán nincs fenn az ilyen közönségi oldalakon…mi van, ma csupa ilyen szőkenős hírek lesznek?!
Gyerekekre is lőttek gumi-lövedékkel Anaheimben: "A helyiek szerint nem ez az első eset, hogy a rendőrök túlzottan erőszakosan viselkedtek." - Hogy is mondta kuncegabi? "Minek mentek oda?" :DDD
LG: Nagyon megy az élet a Kiscsillagnak: "Lovasi Andrásék három dalt is rögzítettek a közelmúltban. Bemutatjuk az egyiket közülük." - Ilyenkor mindig felteszem a kérdést, hogy hány LÉLEGEZTETŐGÉP zenekar elől szívják el ezek a levegőt. Nap kommentje:

Botondka 2012.07.23. 11:36:42
Elképesztően nagy fosch. Az utóbbi időben Lovasi minden munkájából árad az én úgysem tudok mellényúlni felsőbbrendűsége, ezen nem kell csodálkozni, hiszen a patron 15 éve kifogyott, néha egy kis puffanás, de durranás 15 éve nem volt. Erre a tényre pedig 2 féle képpen lehet reagálni: 1. még időben elegánsan abbahagyom 2. jön a megélhetési rock és a hibátlan vagyok attitűd, hazudva mindenkinek. És az szül ilyen dalokat. Meg olyanokat, mint a Kiscsillag előző lemeze, amit ha bármelyik másik zenekar követ el szétalázza minden kritika. De L. Szent Andrást nem szabad szétalázni.
Amúgy az egész dal szövegi hangulata ugyanolyan, mint az előző lemezé, az a kép ugrik be, hogy a másik kibaszott kínos ürgével, Rátgéberrel 2 liter bor után megy a nagyívű viccelődés, olyan poénokkal, amin elmosolyodni se tud egy normális ember.


Lefűrészelték a lószobor lábát: "Ismeretlenek megrongálták a Leányka csikóval nevű szobrot a Gellért-hegyen." – Szerintem állítsunk még fel minél több megrongálható szobrot, természetesen a Zadófizetők pénzéből, mert ugye ezerszer inkább ez minthogy élő emberek lábát fűrészeljék el hogy kiszedjék belőlük hol van a pénz! Év kommentje-candidate:

ergerberger 2012.07.22. 19:36:12

"Leányka csikóval"

Gyorsjavítási ötlet!

Fűrészeljék le az egész lovat, és nevezzék át a szobrot így:

Leányka csiklóval


Sorok között: Drónharcos: "A gyakran háborús elnökként emlegetett George Bush 45 dróntámadást engedélyezett a békedíjas Obama 268-at." – Ez annyira szép, hogy illusztrálnom is kell pár képpek a birkábbak kedvéért:






KEDD, JÚLIUS 24.:
ÜTI, NEM ÜTI

Ütik.
Ismétlés, nem ajánlott:
Duna TV, 21:20: Süti, nem süti – Egy az ezer tökegyforma wúdi ellenes romantikus vígjátékból, amiket lassan talán már a rendezőjük se élvez, ráadásul ebben még Hugh Grant is szerepel. Ne csak kerüld, hanem menekülj előle.

Talán érdemes:
Nyolckor egy jó sötét antiutópia a Cinemax 2-őn, ami a néhol kicsit gagyi CGI ellenére is ajánlott azoknak akik annyira gyűlölik a modern világot mint én. Ebben a nem is oly távoli jövőben a pénz megszűnt, helyette kreditpontok vannak, az emberek közösségi hálózatokban élnek, és mindenük a valóságsók. Egy magányos férfi úgy gondolja hogy jót tesz virtuális vagyonával amikor egy csóró, de tehetséges csaj esélyét vásárolja meg vele egy tehetségkutatóba, azonban a lányt a fejesek egy más típusú online húspiacra (pornó) castingolják be. A Fekete tükör: Az egyetlen kiút garantált depresszió, ha egybegyúrnánk a Szép Új Világot, az 1984-et és Lucas THX 1138-át, valami hasonlót kapnánk – és ne felejtsük el, hogy a világunk is errefelé halad. Ugyanabban az időben az originál Cinemaxon viszont egy vígjátékot láthatunk a házfelújítósabbik fajtából, viszont Dániából, ergo legalább annyi embernek fog nem tetszeni mint ahánynak igen, az ifjú házaspár épülő házába albérlőként beköltöző párterapeuta ugyanis, nem találjátok ki, belezúg a feleségbe. Végülis ez is egyfajta családsegítés, csak nem annyira önzetlen… A Terápiának választhattak volna jobb címet is, így kénytelen leszek elsütni egy nagyonrégi és nagyon szar (de az én köreimben mindig aktuális) szóviccet:
Kis hírek a nagyvilágból:
Pezsgős hányáshabban buliztunk Siófokon - PARTY HARD! - "Amennyire emberileg lehetséges, végigdiszkóztunk egy hétvégét a Balaton körül." - Bizony, kemény is a velvet-újságírók élete. Mondjuk valóban az, én diszkóba max. tankkal mennék :DDD
A TF dékánja segített a vizsgázó diákoknak: "Az államvizsga napján a dékán belépett a rendszerbe és beírta a hiányzó jegyeket, írja a hvg.hu. Az egyik hallgató fideszes országgyűlési képviselő fia. " - VÉLETLEN EGYBEESÉS.
Mai Manó: A legelső fotó a neten: "Múlt héten volt húsz éve, hogy feltöltötték." - VOLTMÁR. Címlapon is. Lapozzunk.
Dől a magyar pénz az adóparadicsomokba: "Több mint 242 milliárd dollár szökött offshore cégekbe, benne vagyunk a világ top 20-ban." - Nem ez a baj. Hanem hogy ebből egy forint se az enyém!!!
Eljön a mesterséges élet kora: "Három kísérletben olyan élőlények létrehozásán dolgoznak, amelyek a természetben nem léteznek." - Ez azt jelenti hogy mlég az én életemben lesz hárommellű nő, és nem csak Pripjatyban?!
Orbán ellenforradalmi kísérleteket lát - Azokat én is! Kísérlet járja be Magyarországot, az ellenforradalom kísérlete! ÉBERSÉG!!!
Balotelli milliókat költött egy szőke nőre: "A csatár rekordszámlát hozott össze Ibizán." - ...és az idióta rajongói fizették ezt is. Lehet hogy nekem is focistának kéne lennem? Nem tudok focizni...mondjuk magyar focista még így is lehetek :DDDDDD
Schobert Norbert: Bódi Sylvi idióta: "Schobert szerint a celebnő idióta, és a benzinárakat is belekeveri a környezetvédő kampányba. Tudni véli azt is, hogy a sarkvidék már rég ki van aknázva." - Kedves olvasóink, Bagoly mondja rovatunkat hallották.
18+: Az orál jó megoldás lehet hányingerre - Már akinek, már amikor. Lassan nekem lesz hányingerem, ha sok ilyesmit kell még címlapon olvasnom...
Lady Gaga öntudatlanra itta magát - Bizony, ezt a zenét csak így lehet elviselni. Nem, még így sem. Erre innom is kell egyet, szevasztok, viszlát holnap.


SZERDA, JÚLIUS 25.:
NE VÁRD AZ ALMODÓVART

"Szelidíts meg", mondta a farkasember.
Talán érdemes:
Nyolckor egy jó értelemben feminista spanyol dráma a Cinemaxon. Akarva-akaratlan összeköti az ember egyik spanyol nő-filmet a másikkal, de itt most ne várjunk almodóvari nagy revelációkat: a Tervek holnapra pontosan arról szól ami a címe, vagyis három nő azonnali döntésre kényszerül, olyanokra amik egész későbbi életükre hatással lesznek. Gyerek,-és munkavállalás, valamint bunkó volt férjektől való megszabadulás lesz a terítéken. Negyed kilenckor a munkásságához méltatlan körülmények között elhunyt Antal Imrére emlékezik a Hogy volt?! című sorozat az M2-őn. Lehet cikizni az egykori zongoraművészből lett konferansziét, de tény hogy ő volt az egyik emblematikus arca (no pun intended) a magyar televíziózásnak, ahogy az is, hogy a kertévék betörésével sajnos ez a fajta műsorszórás lassú halálra ítéltetett, és ennek ő is az egyik áldozata volt. A Szeszélyes évszakok tény hogy kifulladt, de ettől függetlenül se az anettkatévés befejezésre koncentráljunk, hanem az ígéretes kezdetekre és a fénykorra, amit itt bőven megkapunk.  Még az se kizárt hogy voltmár és ajánlottam már, de nem érdekel, nézni kell és nem csak a nosztalgia miatt. Aki esetleg még mindig azt hinné hogy poénból, gúnyból mondom mindezt, annak csak azt tudom mondani: vess össze bármilyen akkori híres tévést vagy színészt egy maival és örülj annak ha abba a korosztályba tartozol amelyikbe én is, vagyis még minőséget kaptál a Dobozból és nem a sok böfögő-fingó-öt forintért lovat szopó drogos senkiket. Végezetül háromnegyed tizenegykor még egy kis horrorra is futja a Film+2-től. A Suttogástól nem szabad sokat várni és akkor nem csalódunk: rosszul végződő gyerekrablásos történet, amiben egy banda ráveszi egy kilépni akaró tagját egy utolsó, tuti balhéra, és ahogy a tuti balhék általában úgy a film is átfordul krimiből thrillerbe végül horrorba, ahogy a túlvilági erőkkel rendelkező kisfiú egymásnak ugrasztja fogvatartóit, akikre a búvóhelyükön kívüli világban a rendőrség vár. A főbb hatások: Omen, Ragyogás, vagyis csak tiszta forrásból dolgozott a rendező is.

Erőszak, hullám rovat:
Újraéled Olaszliszka?: "Vásárhelyi Mária szerint az ország lakosságának 80 százaléka előítéletes a cigányokkal szemben" - Valaki világosítsa már fel szegény vásárhelyi máriát és a népszabadságosokat, hogy Olaszliszkán NEM egy romát öltek meg hanem egy magyart, ergo azóta már párszor újraéledt a dolog :SSS Nap kommentje:

Balango | 2012. július 24. | 09:08:33

"– Nem értek egyet természetesen a kirekesztéssel, a szegregációval, de valóban több megértéssel kellene viszonyulnunk azokhoz, akik a kistelepüléseken nap mint nap elszenvedői az együttélés problémáinak – vallja ugyanakkor Vásárhelyi Mária,"

Köszönik a megértést.


Sósavval fenyegettek a Magtár utcai romák, miután a pellérdi szőlőhegyről visszatértek – Természetesen ez sem index hír, "csak" egy helyi pécsi honlapé, mert ugye ami vidéken hír az Pesten, A Civilizáció Fővárosában nem az. Viszont az egész sztori annyira szép, hogy hosszasan kell idéznem: "A napokban egyik olvasónk - aki nevét nem akarta elárulni - elkeseredetten panaszolta, hogy a pellérdi szőlőhegyen a pécsi Magtár utcából menekült cigánycsaládok vertek tábort. Mint mondta, az új szomszédok "rettegésben tartják" a helyieket, akik értékeiket és testi épségüket sem érzik biztonságban. (…) Időközben arról értesültünk, a roma családok visszaköltöztek otthonaikba, így munkatársunk ismét felkerekedett, hogy maguktól az érintettektől tudja meg, kik fenyegették meg őket és történt-e esetleg tettleges bántalmazás. A helyszínen éppen fényképeket készítő kollégánkat azonban nem fogadták kitörő örömmel - az állítólag nemrég még félelmükben menekülő emberek ugyanis az ablakból kikiabálva fenyegetőztek. Többek közt azt ordították kollégánknak, ha nem hagyja el a helyszínt, "sósavat öntenek ki és kitapossák a belét".JAJ DE HŰDENAGYON JÓ, ezek szerint már elmúlt a pár nappal ezelőtti rettegés és a félelem, újra tudnak nőket megöléssel fenyegetni (mondjuk az se százas aki női fotóst küld pont ide, pont most). Na mindegy, remélem karsay vácpávör és a többi jogvédő olvassa a híreket és azonnal rohannak le Pécsre tüntetni a beígért életveszélyes fenyegetés ellen, flígauf benedek pedig már élesíti a kameráját!!!!444 négy
Lövöldözés a kocsmai verekedés után: "Lovaskocsira lőttek Tét-Lesvárpusztán."PARTY HARD hagyományőrző módra, mert ugye nem autóra, hanem csak lovaskocsira nyitottak tüzet!
Bliccelő élettársa vert BKV-ellenőrt: "Egy megbüntetett nő felhívta élettársát, aki szájbaverte a Lehel téren sziesztázó egyik ellenőrt." – Flígauf benedek majd erről is csinál egy filmet, amiben az ellenőr lesz a hibás, mert miért szesztázott. Vagy nem.
A tetőn át érkeztek a betörők: "Miután bejutottak a komádi házba, követelték az ott lakóktól, hogy engedjék ki őket." – OK, nem kommentálom, ennyi volt. Ezentúl azt csinálom hogy minden ilyen hír után iszok egy sört. Mondjuk eddig is ezt csináltam, de ezentúl célzottan fogom.
Két este is lecsaptak a kábeltolvajok: "5,3 milliós kárt okoztak a HÉV-vonalakon." - Most mi legyen, basszus? Igyak meg három és fél millió forint értékű sört? Fenét. Megyek a normál hírekre, hátha attól lenyugszom, bár van egy olyan érzésem hogy nem fogok.

Kis hírek a nagyvilágból:
Elsöprő az érdeklődés az iPhone 5 iránt: "80 millió eladott példányra számítanak, bár még senki nem tudja, mit fog tudni az új iPhone."Birkavilág. Még azt se tudják jó lesz-e, de már megvennék… Én persze nem veszek MERT CSÓRÓ VAGYOK mert hát jobb helye van annak a pénznek, és mert úgyis leütnének az ájfonomért, annyit meg nem ér az egész, hát lassan már bármiért leütik az embert!
Neszeszer: Amy Winehouse 1 éve hunyt el - A NOT A SINGLE FUCK WAS GIVEN THAT day YEAR!
Narancssárga hajjal jelent meg a bíróság előtt a denveri tömeggyilkos – Bazmeg, már azért nyilvánosan kéne kivégezni. Nem elég hogy gyilkolt, még ízlése sincs! - "Holmes 6300 lőszert vásárolt, és olyan gyógyszert szedett, mint Heath Ledger és Dr. House." - ...mondom én hogy nincs ízlése a palinak. És egyáltalán, hogy megy ez: szól este a börtönfodrásznak, hogy Hey Joe, holnap jelenésem van, csinálj belőlem Pumuklit? Ennyire ne legyen már demokrácia hogy egy rohadt gyilkos bohócot csináljon a bíróságból a hajával!
A villantás vagy a neon a nyerő? – Egyik sem, mert A LÁNCFŰRÉSZ!
Szexuális zaklatás Cohent ajándékozni?: "Egy vád szerint felér egy tapizással, hogy a főnök Leonard Cohen-könyvet adott beosztottjának."HÜLYE AMERIKAIAK, AMERIKAI HÜLYÉK!
Ünnepelni szeretünk, de magunkat annyira nem - Anima Sound System-interjú Prieger Zsolttal – Az érzés közös, zsolti: mi se szeretünk titeket, viszont ha feloszlanátok azt nemkicsit megünnepelnénk. Mennyire álszent, önvállveregetős duma ez már hogy bár utálják magukat de hát kénytelenek ünnepelni. A valóság persze az, hogy ünnepeltetni magukat, azt szeretik csak igazán: "Az idei Campus fesztiválon az Anima Sound System is fellép, akik jövőre ünneplik 20. születésnapjukat. A számos változáson átesett együttesből Prieger Zsolt zenekarvezetővel beszélgettünk az Anima második x-éről, a külföldi sajtó érdeklődéséről és jövőbeni tervekről." – Komolyan, én őszintén örülnék ha erdős kurvaanyád péter harmincéves jóslata végre-valahára beteljesedne és lenne már egy világsztárunk. És ha hiszitek, ha nem, ugyanúgy örülnék, akár egy minőségi, akár egy rettenetesen szar produkció lenne világhírű: hát ha jó a zene, akkor jóhírünket keltik, ha meg nem, akkor meg addig se minket boldogítanak amíg a világsztársággal vannak elfoglalva. Ezt a legőszintébb jóakarat mondatja most velem, ami a lelkemben lakozik (igen, van lelkem, jószívem, na az viszont nincs, EGÉSSÉG, viszlát holnap).


CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 26.:
A JELEN EGYSÉGES

Tuti hogy ismered őket. A szőkét biztosan.
Ismétlés, de ajánlott:
Tizenegykor egy újabb, mára már a kánon részévé vált Cronenberg-horror a Film Mánián.
A Légy azoknak is bejött akiknek a Videodrome túl elvont volt (pedig semmivel sem optimistább mint amaz), a tudomány azóta többszörösen is lekörözte az effajta negatív utópiákat, a maradék hátrány behozásán most dolgoznak (hárommellű nők, génmanipulált sportokók, etc.). Háromnegyed tizenegykor egy régi magyar vígjáték a Dunán a hatvanas évek elejéről (Házasságból elégséges), amely egy fiatal házaspár tanulóéveit dolgozza fel a valamelyest kényszer esküvőtől (amire a körülmények veszik rá őket) az első összeveszésig, majd kibékülésig. Nem egy nagy film, de, ahogy a többi vele egykorú film, ez is sokkal szerethetőbb mint a mostani magyar filmek többsége, Bodrogi és Törőcsik Mari meg simán elviszik a hátukon, jó szokás szerint a mellékszerepekben is az akkori színészvilág színe-java. Egy órával később kicsit ugyanez a téma, csak drámaibb és maradandóbb feldolgozásban (mindkettőre Bergman a garancia), és már nem a házasság elején vagyunk, hanem eléggé a végén – igen, az M2 újra leadja a Jelenetek egy házasságból című klasszikust, melynek hősei se egymással, se egymás nélkül nem tudnak élni - mi is így vagyunk velük és Bergman összes filmjével :)

Talán érdemes:
Kilenckor
újabb bőrlehúzás a sport gyógyító erejéről és nevelő hatásáról a FEM3-on, ezúttal Dwayne "The Rock" Johnson és egy kiérdemesült rapper, Xzibit próbálja a bandázásnál békésebb Erőpróba felé terelni egy bentlakásos megélhetési és műkedvelő bűnözőket. Mint sejthető, nem vagyok vevő az effajta moralizálásokra, még nagyon a múlt hét hatása alatt vagyok :SSS

Kiemelten nem ajánlott:
Ugyanabban az időben (gy.k.: kilenckor) egy nagyon fárasztó fércmunka az HBO-n, ami már címében is a Romantikus lelkeknek szól, dacára annak hogy főhősei bár tagjai voltak a hasonló nevű iskolai klubnak, azért a félrelépés minimum egyiküket már megkísértette, és eme sötét árnyék pont a házasság idején vetül rájuk. Katie Holmes ellenére is bőven kihagyható.

Kis hírek a nagyvilágból:
Német hadfelszereléseket kapott a HM: "Tíz használt teherautót és az ötszáz új rohamsisakot adott ingyen a német hadsereg." - Akkor következzen egy idevágó idézet, amit nem én írtam, viszont az első gondolatom volt a hír olvastán: Legalább most törlesztenek valamit a németek, 69 évvel a Don-kanyar után!
Gyilkossággal vádolják a leváltott kínai párttitkár feleségét: "Po Hszi-lajt áprilisban távolították el, feleségét egy amerikai megmérgezésével vádolják." - Észak-Koreában ugyanezért kitüntetnék. Ilyen ez a POPSZAK politika!
Ő ihlette a világ egyik legnagyobb slágerét: "Heloísa Pinheiro 67 éves dögös szőke nő, pont, mint amikor megírták róla a Girl From Ipanemát." - Mondjon ki mit akar, én SUNÁZNÁM, főleg ha csak a haja színe változott azóta!
Ennyi volt: elhagyta az országot az X-Faktor sztárja: "Szép csendben elköltözött családjával." - NEMZETHALÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁL! Ja, hogy Shodeinde Dorka volt az? Ő mitől sztár, tessék mondani? Hogy egyszer benne volt egy műsorban, utána maradt ami volt: focistafeleség? Mit csinált konkrétan a sztárságért? Koncertezett, lemezt adott ki? Egyáltalán mitől sztár az a pár szerencsétlen aki tíz percre feltűnik egy ilyen műsorban, miért hitetik el velük és főleg ők miért hiszik el magukról hogy sztárok?!
Nászéjszakája volt a koreai diktátornak – Nekem meg nem, és LESZAROM. Most komolyan, minden politikust, még az ilyen tirannoszgeciket is szeretni kell csak mert néha "emberként" ábrázolják a médiában, mintha ugyanúgy lennének érzelmei, korai megömlése satöbbi mint egy igazi embernek? Na ne már! - "Kim Dzsongun megnősült, a mögötte rendszeresen haladó rejtélyes nőt vette el." - Előbb kellett volna nemi életet élnie, addig se az országát baszogatta volna.
Comment:com:18+: Éden Szandra szügyig merült a mocsokba – Miért, eddig hol volt? - "Az egykori valóságshow-szereplő élő műsorban morzsinkálta Berki Krisztián farkát." – Rámarkolhatott volna kicsit erősebben mondjuk egy harapófogóval, és akkor legalább egyikük nem szaporodott volna. Nap kommentje:

johevi 2012.07.25. 16:41:08
"Ezek spamemberek, illegális agysejtfoglalók, nem ezek nevét kell tudni, hanem Kölcseyét" (BT)

Orbán: Szörnyű helyzetben vagyunk - Öööö...miért, eddig mi volt itt? Népünnepély? o_O - "Béremelés nem lesz, és szociális segély sem. Orbán elnézést kért a multiktól, és magyarázta a politikáját." - Az egyiknek nem örülök, a másiknak igen (bár borítékolható a megélhetési bűnözés növekedése), a politika meg már nem érdekel, csak a sör.
Orbán: Nem vagyunk könnyű eset: "De az IMF sem az, mondta a hiteltárgyalásokról." – Hát én akkor most iszok egy sört, ne feledjétek: HOLNAP TÉVÉMENTES NAP!


Kulcsszavak: nemzethalál

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés