2017. 06. 19.
Widget Sprinter (jún. 19-20-21-22.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Widget Sprinter (jún. 19-20-21-22.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, JÚNIUS 19.:
IN CLARK GABLE’S HOUSE...

0
...she’s got Bette Davis’ eyes.

Talán érdemes:
20:05-kor egy sok feldolgozást megért misztikusság a Filmbox Premiumon Shirley Temple, Martin Landau és Robert Culp főszereplésével, de a House of Seven Gables-ben az igazi STÁR a kísértetház aminek birtoklásáért komoly harcot folytat egy család, az egyik örököst (Landau) például gyilkosság vádjával börtönbe záratja riválisa, ő pedig le is tölti az idejét hogy aztán türelmes menyasszonyával (Agnes Moorehead) igazolják a mondást miszerint revenge is a dish best served cold. Nincs kizárva hogy egy Shirley Temple special keretein belül készítették, a hossza (szűk egy óra) is inkább tévés produkciót sejtet. Fél kilenckor Ang Lee kissé spoileres című 1994-es vígjátéka a Cinemax 2 műsorán. Az Étel, ital, férfi, nőnél jobb négyszavas összefoglalást keresve sem találhattak volna a megözvegyült mesterszakács sztorijára aki egyedül nevelte fel lányait és még úgy is vigyázni akar rájuk hogy már felnőttek. Ők ezt különféleképp fogadják, de alapvetően mindannyian hozzászoktak az évek során kialakult szimbiózishoz még úgy is hogy ebbe a családi körbe egyikük se nagyon tud magának párt hozni, meg is békéltek volna a közös magánnyal amikor váratlanul a szomszédba költözik egy hasonló cipőben járó (férjét vesztett) asszony, ezzel a potenciális feleségpótlásra (és a lányok férjhezmenetelére) is esély látszik – de addig is lesz még jó sok almodóvaros perpatvar, nemvárt terhesség és mindenféle zűr. Ha szigorúan vesszük, Lee nem talált föl semmi újat, csak a jól bevált metaforákkal játszik (megterített asztal és az élet párhuzamba állítása), de ennek ellenére őszintébb, közvetlenebb és fogyaszthatóbb (LOL) mint az agyondíjazott Brokeback Mountain. Hétköznapi problémák (gyerekek kirepülése, életöröm újramegtalálása) úgy ahogy csak egy nő tudja megfogalmazni, szerintem ma ez a legjobb program. Ha viszont az anyacsatornára (Cinemax) kapcsolunk 22:20-kor, akkor nehogy Langdonos-denbráunos kalandokat várjunk a Hová tűnt Leonardo?-val: ez egy rövidke olasz komédia arról hogy pont azokat ismerjük a legkevésbé akik a legjobban „jelen” vannak. Itt van rögtön a címbeli bizonyos aki igazi reneszánsz ember, ír, rajzol, ruhákat tervez, politizál, és most még el is tűnik, vagy ez is csak egy médiahekk, sőt lehet hogy soha nem is létezett? A mindenütt és sehol sem jelen levő Leonardo Zuilani akár az olaszok BANKSY-JE Tibi atyája is lehetne ha mindezt a faszbúkon csinálná!4! négy

Hétfő? #LESZAROM.
randi – Brit tudósok rájöttek, melyik szó a hosszú kapcsolat titka:
„Jó, nem tudósok, hanem egy life coach. Ő úgy érzi, van egy rövid kis szó, amivel el lehet venni a veszekedések élét. Nem a „bocs” az.” – ...bizony nem, hanem a LESZAROM:
randi – Ezt mondják a nők a lánykérésen a válaszon kívül
– Biztos ők is leszarják, NA DE MIT MOND A RÓKA??!!
Van jobb megoldás, mint negyvenévesen mindent újrakezdeni: „Mit kezdjek az életemmel, ha unom a munkámat, és valami újat, izgalmasat szeretnék csinálni?” – Ha nem iszol, akkor nem maradt más mint leszarni. Én iszok és amellett SZAROM LE, mondjuk már nem negyven hanem inkább az ötven felé haladok...
A kullancsok is fesztiváloznak - itt van minden, amit tudni kell róluk: „Rengeteg veszélynek van kitéve a nyári fesztiválokon tobzódó fiatalság.”MUHAHA, AZT REMÉLEM IS First world problem. LESZAROM.
A kullancsot a seggszag se zavarja
– Nem baj, az majd biztos betesz neki amikor LESZAROM ^^
Menő vagy haszontalan a felfújható napozókanapé?: „Itt egy belga találmány azoknak, akik utálják az összecsukható nyugágyakat a strandon. Ön megvenné?” – Nem, én leszarnám. A másét :)))
Kockahas – Ennek a testépítőnek a kedvenc szava a szálkás: „Akárhogy is érte el Ulisses Jr. ezt a testet, az biztos, hogy látványos, főleg olyan fotókon, amilyeneket most hoztunk Önöknek.” – Mázsa felett vagyok és a kedvenc szavam továbbra is a LESZAROM.
Lájfhekk – Véresen eszed a steaket? Az nem is vér!
– ...hanem a LESZAROM, ami köztudottan mindenre jó.
tervek – Gumicukor – Kelemen Anna végigszexeli a nyarat - Hírek citresszó melléLESZAROM a citeraszóval együtt, mert gondolom azt akart írni a postoló.
Kelemen Anna jótékonyságól ajánlja fel magátLESZA Ha igazán jótékonykodni akarna már rég visszavonult volna.
azt a mindenit - tyűha – wow – Gyász: 35 tonna Fidget Spinnert kell megsemmisíteniKEVÉS akarom mondani AND NOTHING OF VALUE WAS LOST LESZAROM.
godmode – e3 2017 – A végén jött az új Star Wars, és mindenki elájult
– A Szar Warsz-t már az elején is leszartam...
Nyakunkon a globális vaníliakrízis: „Elképesztően nagyot drágult a vanília.”LESZAROM amíg nem spórolják ki belőle a pisztáciát!
Vujity Tvrtko ülhet Kálmán Olga székébeNap kommentje:

Biriksz_Krokiksz! 2017.06.03. 06:03:31
ez az ember ugyanolyan celeb, mint akiket megvet. >nem nyilatkozom, meg amúgy is külföldön élek (perpill), hívnak magukhoz a britek, meg még pár nációí< (a briteken kívül nem volt pontosítás, csak célozgatás, de nem követtem, való igaz), közben végig előadásai voltak a tengerentúli városokban is. ok, nincs ezzel gond, ha van rá igény, akkor van rá igény (mondjuk teltházas színháztermekben karzatról lelógó emberekről ugyanazt a képet felrakni nagyon gáz)
Hétköznapi Hősök! Pokoli Történetek! Hősi Pokol! Hétköznapi Történetek! Pátosz! Modor!
bocs de
(Leszarom.) (Mert nem hiteles.)


KEDD, JÚNIUS 20.:
KUTYA VILÁG EZ!

0
Nem csoda hogy kegyelemért könyörögnek!
 

Zene, talán érdemes:
A rap-metál a kilencvenes-kétezres évek velejárója volt: jóformán nem volt fiatal akit elkerült volna a Clawfinger-RATM-mánia (a még hardkórabbak az ő elődzenekaraikon, pld. a Senseren szocializálódtak), főleg hogy ezek a dühös, politikus vonalat képviselték. A műfaj mostanra nagyobbrészt háttérbe szorult hogy másoknak adja át a helyét, de ez persze nem azt jelenti hogy régi zászlóshajói teljesen eltűntek, a Body Count például friss (és nem is rossz) lemezzel jelentkezett, a RATM magja néhány kultrapperrel kiegészülve Prophets Of Rage néven szidja a politikusokat (azaz inkább csak Trumpot), de még Ice-T sideprojektjének visszatérésénél is meglepőbb hogy a Dog Eat Dog is működik (az már sajnos kevésbé hogy Fred Durst meg képtelen visszavonulni). A D.E.D. agitpopper társaival ellentétben a bulivonatra szállt fel, eladva pármillió lemezt azoknak is akiket a RATM madörfakörözése és a Clawfinger niggázása nem hatott meg, plussz a snowboardkellék-árusok is elégedetten dörzsölték a tenyerüket mert sokezer panelben élő, sípályát csak tévében látott rocker költötte zsebpénzét hódeszkás cuccokra. Vélhetően rájuk is gondolt az M2 / Petőfi TV a Kulisszák mögött az A38-as hajón mostani részével így 23:25-től ha nem is kihangosítva, de fejhallgatón mindenképp full hangerőn szólhat a No Fronts, a Who’s The King és ifjúságunk összes többi himnusza.
 
Talán érdemes:
Don Juan és a Kővendég
története valamilyen formában voltmár már nálunk de a ma adott negyvenéves magyar tévéjáték asszem eddig kimaradt pedig olyanok játszanak benne mint Bárdy György, Moór Marianna vagy Bodrogi Gyula, nem szólva a csábítót alakító Juhász Jácintról aki még a Pokol tornácán sem bánja meg azt az ezer vagy mennyi nőt akivel az árnyékvilágban összejött – ezért jól meg is idézik őket (na nem az összeset). Nagyon jó hogy az M5 ilyeneket vetít, egyedül a leadási idővel nem vagyok kibékülve most sem, hát nem pornó ez hogy éjjel negyed kettőkor kezdjék!

HA HA VERY FUNNY! rovat:
médiamunkás – Itt a rottyantós altesti humor:
„Becsináltunk a nevetéstől.”LESZAR HA HA VERY FUNNY!
kívül tágasabb – A korosztályok csatája az új osztályharc:
„Minél fiatalabb valaki, annál nagyobb valószínűséggel baloldali szavazó.”HA HA VERY FUNNY!
Chrissy Teigen eléggé megbánta, hogy plasztikai műtéteivel viccelődött:
„A világ legjobb női közé sorolt modell csak poénból mondta, hogy szinte semmi nem igazi rajta, de ez nem mindenkinek jött át.”HA HA VERY FUNNY!
Az őszülő Brad Pitt és Tilda Swinton elindulnak feltakarítani a mocskot:
„A legnagyobb sztárok mennek Afganisztánba egy vicces háborús filmben, Nick Cave zenéjére.”ÉV FILMJE LESZ IRAKBAN IS HA HA VERY FUNNY!
ny – Az elképesztően magas nyugdíj titka:
„Mennyi a legnagyobb nyugdíj jelenleg, és hogyan érhető ez el?”HA HA VERY FUNNY!
Öt hihetetlen, de valós szakma, amikkel akár vagyonokat is kereshet
HA HA VERY FUNNY!
Úszni fogsz a pénzben, csak csinálj már egy startupot!
HA HA VERY FUNNY!
Az 1 millió feletti fizetés itt már szinte természetes
HA HA VERY FUNNY!
Lájfhekk – 16 ezer forintot spóroltam 30 nap alatt:
„Az angoloknak bejött a bankjegyek gyűjtése, ezért én is belevágtam és majdnem beleőrültem.” – Ja hogy Angliában? HA HA VERY FUNNY!
Láttak már igazán profi álpokolgépet? Íme egy elég jól sikerült darab!
HA HA VERY FUNNY, biztos azok is így gondolták akiket „megvicceltek” vele!
Forbes: Dávid Ilona a legbefolyásosabb nőDÁVID IBOLYA 4 PRESIDENT HA HA VERY FUNNY!
Zimány Linda: mindig volt saját karrierem
HA HA VERY FUNNY!
A nyaraló Obama akár ön is lehetne
HA HA VERY FUNNY, maradok inkább önmagam!
Maratonfutásba csomagolva a legsötétebb diktatúra is csupa mosolyHA HA VERY FUNNY, menj akkor és élj ott!
kívül tágasabb – fotó – Egy haldokló, de reménykedő város portréja: „Detroit népessége csökken, és gyakorlatilag teljes a kilátástalanság. Dave Jordano képei mégis sugallnak valami pozitívat.” – HA HA VERY FUNNY, Nap kommentje:

fer88i 2017.01.09. 11:52:40
igen erről is a gonosz fehérek tehetnek.
Köszönjük blogger! Ma is megérte felkelned.


SZERDA, JÚNIUS 21.:
NE TOVÁBB A DÉLIBÁB

0
Atomic Family.

Talán érdemes:
Cinemax, 20:00
– Az atomenergia-ellenzők legtöbbjével az a baj hogy átesnek a ló túlsó oldalára (lásd az Atomcsapda blogot), és alapvető fizikai ismeretek hiányában akarnak beleszólni mindenbe, nevetségessé téve ezzel magukat, plussz egyúttal elbagatellizálva az erőművek veszélyeit is. Ez a félrebeszélősdi nem fenyegeti a Plutónium című drámát amiben egy orosz munkás gondoskodik családjáról és egyben áll bosszút korábbi alkalmazóin, ugyanolyan csúnya eszközökkel amikkel amazok addig őt tették tönkre (eltitkolták mekkora sugárterhelés érte), azaz ellop egy keveset a címbeli hasadóanyagból hogy jó pénzért eladja a legtöbbet kínálónak. Kívülállóként valamelyest érthető (neki már mindegy, a családjának még nem), de ettől még nem fogunk tudni szimpatizálni vele, csak gondoljunk bele mi lenne ha mellettünk utazna valaki ilyesmivel a hóna alatt. Többcímes darab (The Half Life of Timofey Berezin, PU-239), amilyen sűrűn fordultak elő hasonló esetek a SZU felbomlása után, olyan meglepő hogy csak most jutottak el az utcán heverő téma megfilmesítéséig (és ne feledjük, Örkény ezt is megjósolta). Háromnegyed tízkor egy humorosnak hirdetett dráma az HBO2-n egy előadóművészi (táncos) pályán érvényesülni akaró lány és rákbeteg apja kapcsolatáról a közöttük váltott Üzeneteken át Floridától Los Angelesig: az első városban lakik az ápolásra szoruló papa, a másodikban viszont ott a befutás délibábja… Másfél óra de nagyon lassan bontakozik ki, szóval a szomorú téma mellett még ez is ott van nézőriasztásnak, viszont Ray Liotta végre nem a hozzáragadt gengszterközhelyeket hozza. Éjjel egy előtt öt perccel ugyancsak dráma az anyacsatornán (HBO) a gyűlölet szomorú körforgásáról és itt kell elmondanom hogy amennyire utálom a terrortámadásokat, annyira elkeserít a másik oldal szélsősége is amelynek Damilola Taylor nagyon fiatalon (alig tízévesen) áldozatul esett. Közhely de igaz hogy egyetlen bűne a bőre színe lehetett mivel normális, iskolába járó srác volt, így a haláláról szóló Drága fiunk, Damilola egyetlen célja az utólagos igazságszolgáltatás mert feltámasztani senkit nem fog, és ha már itt tartunk, nem tudom miért van az hogy a gyilkosok mindig a beilleszkedni akarókat (és a gyengébbeket-fiatalabbakat) találják meg és nem mondjuk egy kőkemény crack-bandát. Ja, de :(

Halál a guglira! rovat:
p - Ezért nem érdemes a Google-től lopni:
„Anthony Levandowksinak súlyos árat kellett fizetnie a 14 000 darab lopott dokumentumért.” – Remélhetőleg egy életre megtanulta a leckét, hogy LOPNI CSAK A GUGLINAK SZABAD:
A Google már a leveleinkben is kutakodik:
„Közvetlenül a keresőből találhatjuk meg a saját képeinket, leveleinket, dokumentumainkat.” – Nyilván a mi érdekünkben fejlesztették ki és nem az NSA kedvéért ahogy ezt is:
A Google segít, hogy a teljes gépről biztonsági mentés készüljön: „Egy app segítségével a Google Drive komplett biztonsági háttértárként funkcionálhat majd.”LÁSD FENTEBB MAGYARUL: ingyen átadod nekik a géped teljes tartalmát. HALÁL A GUGLIRA!
Több mint egymilliárd euróra (!) büntetheti a Google-t az Európai Unió:
„Ez még gombócból is sok.” – Elrettentésnek viszont még így is kevés.
Saját álláskereső portált indít a Google...és ha nem vagy rajta, nem is vesznek majd fel sehova.
A Google tovább harcol az álhírek ellen: „Újabb változtatások jönnek, hogy legyűrjék a kamut. Nagyobb lesz az emberek szavának súlya.”MAGYARUL: hogy mi az álhír, azt ők döntik el, és az embereknek lesz ebbe a legkisebb beleszólása.
Csodaszép lett az új Google Earth – ...de gugli nélkül még a Föld is szebb lenne :)))
Ön se tud rajzolni? Sebaj, a Google segít!: „Az új rajzprogramjukban a gép kitalálja, mire is gondolt a költő, és befejezi helyettünk.”ÉDES FASZOM, mintha enélkül nem volna tele minden mocsokkal a deviantart meg a többi „művész”-site.
Már telefonálni is lehet a Google Duóval: „Az app eddig csak videohívást tudott, most már kép nélkül, hanggal is használható.” – ...és közben le is hallgat.
Megoldották a mobilos éjszakai fotózás problémáját: „Egy Google-fejlesztőnek elege lett abból, hogy szinte lehetetlen jó éjszakai képet csinálni.”First world problem melynek megoldása túl jól sikerült:
Jobban látnak a Google gépei az embereknél: „Elképesztő fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia. Most mutatja be a Google a legújabb fejlesztéseit.” – ...de még ez sem elég nekik, mert:
A Google az ön mobilján edzi a mesterséges intelligenciátMORE GUGLI THAN GUGLI Az enyimén ugyan nem! HALÁL A GUGLIRA!!!


CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 22.:
URAQT COOKIE, AZAZ SÜTI
0
ELFOGADOD?
Egy vízhatás alatt álló férfi.

Talán érdemes:
Nyolckor egyszernézős rom.kom. az HBO-n egy arab származású darukezelőről aki belezúg egy francia nőbe, de nyugi, nem rögtön a fülkéből teszi ezt, inkább gondosan megtervezi a közeledést amikor látja hogy Agathe hogyan koptat le egy felszedéssel próbálkozó rámenős gyökeret. Barátunk nagy terve innentől az hogy az úszásoktatóként dolgozó asszonyt természetes elemében, azaz a medence vizében hálózza be, és az hogy Samir profi úszó, csak elsőre előny, vágyai tárgya ugyanis hamar levágja hogy csak miatta jelentkezett tanfolyamra és meg sem áll Izlandig. A Vízhatás kb. idáig működőképes: az a szkript ami bevált Párizsban, az északi szigetországban beleáll a földbe és épp az ottani természeti szépségek szorítják háttérbe. 20:55-kor újra a táplálkozás lesz a téma a Duna TV-n, pontosabban a nassolás merthogy a Cuki a sütid szakácsa cukrászkodásra és egy tehetséges, de folyton üvegplafonba ütköző hölggyel való társulásra kényszerül a családi üzlet (pékség) megtartása érdekében – az eredmény egy másfél órás egyszernézős Hallmark-bohóság amin nagyot dob hogy Lauren Holly és Costas Mandylor korábban is játszott már együtt egy szappanoperában, ergo a célközönség tagjai elsősorban az egyedülálló nők és közös programot tervező házaspárok lehetnek. Ugyanitt maradva fél tizenegytől egy kis politizálás: könnyű lenne azt mondani hogy az 1987-ben készült és a ’85-ös kirakatválasztásokról szóló Valahol Magyarországon mind a mai napig aktuális, de a helyzet az hogy a világ bármely részén így mennek a dolgok, nemcsak Európa szomorúbbik felén. Adott egy köztiszteletben álló mérnök aki elhiszi hogy a kádár-kor enyhülésével mindenki előtt megnyílik a lehetőség a jobbításra és képviselőjelöltnek indul, de a hatalmához ragaszkodó ellenfele minden eszközzel keresztbetesz neki... Az eseményről készült egy doksi is (Jelölöm magam), a figyelmes blogolvasók nem is maradtak le róla amikor idén levetítették azt is.

Kis hírek a nagyvilágból:
Lájfhekk – Teszt: megkóstoltuk a környék rendelős hamburgereit:
„A tesztalanyoktól egyikünk Coelhová és önértékelési zavarossá változott.” – Máris közelebb kerültünk a couchsurfing, neszeszer meg a többi ilyesmi blog keletkezésének megértéséhez.
Cserélje le iCloud-jelszavát!: „Váltságdíjat követelnek a hekkerek, de az Apple egyelőre az adatlopást sem ismeri el.” – Jó ötlet volt fellőni mindent a felhőbe. Ja, nem.
l – Az USA alelnökének bocsánatkérését követelte ki az autista kisfiú – Úgy sajnálom szegény politikust, pedig KÖZÉJE IS LÖVETHETETT VOLNA elküldhette volna Guantanamóra is!
Megcsinálták a sziklamászás Holdra szállását – Ezt is Kubrick rendezte? Mégiscsak igazak a hírek hogy színjáték volt a halála!
Meghalt a partjelző, aki nem látta Isten Kezét – Akkor most már szinte biztos hogy látja. Én legalábbis nagyon remélem.
A busztól a félmaratonig: így kezdj el futni – Á, nekem a busz utáni futás már maga egy FÉL egész maraton...
Rockstation – nahát! – Metál oltár egy állatkertben?: „Hatalmas, míves, Slayer logós Tom Araya szobrot avattak egy ukrán állatkertben.” – Gondolom hamarosan lesznek áldozatok is, amúgy meg nagyon mozgolódnak mostanában az ördöghívők:
Sátánista jelképeket festettek egy pécsváradi templomra: „A műemlék kapujára és falára fordított keresztet, pentagrammát és a 666-os számot fújták fel.” – Hé, hát nem az imént volt egy cikk arról hogy a sátánisták valójában jobb feministák, keresztények és általában jobb emberek mindenkinél, meg hogy a templomrongálásokhoz semmi közük mert ők még vallásilag is toleránsak?
Bevallotta a baranyai pap, hogy viszonya volt egy gimnazista fiúval: „A Baranya megyei plébánosért rajongtak a fiatalok.” – Egyszerű, hát ezért rajongtak érte. Nagyon remélem amúgy hogy nem katolikus volt!!44 négy
Fura, de így öltöztünk a 80-as években – Nem ez a fura gyerekek, hanem hogy úgy röhögtök a nyolcvanasévekbelieken hogy a mostani ruhák már most nevetségesek.
Negyvenéves Fred, a béka – ...sőt végül Pepe is feltámadt:

0

ciseaux 2014. április 7. 23:50
...és a jó hírek csak jönnek és jönnek!

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés