2018. 09. 24.
RoBotSWana Have Fun 2. (szept. 24-25-26-27.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
RoBotSWana Have Fun 2. (szept. 24-25-26-27.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, SZEPTEMBER 24.:
MAUZ IN DÖ HAUZ
0

Mickey Sodrócki.

Talán érdemes:
Film4, 20:00 – A nemrég adott Egerek és emberek után megint kapunk egy összekeverhető alkotást, de már nagyon más műfajban. Az Egerek és hazugságok másfél órás rom. kom. Németországból, ebben két orvos szeretne fülészeti rendelőt alapítani, ehhez „csak” ki kéne bővíteni a már meglevő helyiséget a fiatalabbik doki tulajdonában álló szomszédlakással ami szintén az övé és amiben meg is halt az albérlő, csakhogy időközben beköltözött oda lányunokája a saját gyerekével, ergo a fülzúgás-centrum bővítés elmarad, a nőbe való belezúgás nem. Ugyanebben a stílusban maradva de már a Filmbox Plus-on és 22:25-kor kisvárosi orosz fiatal Sodródása az árral amilyenhez hasonlót nálunk is láthatunk: a közösség minden tagja ugyanott dolgozik, ugyanoda jár szórakozni és kb. ugyanabból a csajfelhozatalból válogat, megágyazva ezzel nem csak a vágynak de a kakaskodásnak is. Leonyid BREZSNYEV számára mindez csak addig tart míg a szürke létezését biztosító gyár be nem zár, neki pedig változtatnia kell ha meg akar maradni – cserébe így végre mást is tapasztal mint addig.

Talán ismétlés, talán érdemes:
Fél kilenckor Nic Cage-komédia a Cinemax 2-őn abból a korból (1994) amikor még tudott valamit, plussz a Sorsjegyesek sztorija is szimpatikus: becsületes (de pénzéhes feleséggel megvert) zsaru (Cage) hitelbe fogyaszt egy férje által vagyontalanított pincérnőnél, ám felkínálja hogy megfelezi vele esetleges lottónyereményét. A nő (Bridget Fonda) fenntartásokkal fogadja az ajánlatot, annál jobban meglepi hogy a férfi nyer és megtartaná a szavát akár asszonyával szemben is… Az optimizmus ami az It Could Happen to You-t kiemeli hasonszőrű társai közül, még akkor is ha tudjuk, velünk ilyen nem nagyon eshetne meg bár itt kivételesen valóságalapú tündérmesével van dolgunk.

Hétfő? #LESZAROM™.
hoppá – Baukó Éva megint teljesen meztelenre vetkőzöttLESZAROM.
life – Erre nehéz szavakat találni: premier plánban fotózták Tolvai Reni fenekét – Dehogyis nehéz, ott van például a LESZAROM.
Levágatta az orrát és a füleit, hogy ilyen szép koponya válhasson a fejéből: „Tök megérte, nem?” – Azt nem tudom, azt viszont igen, hogy LESZAR L'art pour L'art társulat likes this :DDD
Tolvai Renáta fenekével van elfoglalva a fél internet – ...a másik fele meg leszarja. Az első felét is :D
Neymar kimondta, hogy Párizsban vannak céljai – Akkor én is kimondhatom hogy RECECE LESZAROM!
concorde – Ha nagy leszek, influencer leszek: „Néhány százezer követővel is lehet évente, a top-ligában pedig akár egyetlen poszttal is milliókat keresni. Dollárban.”TEHETNÉM AZ OLIGARCHÁSBA IS LESZAROM.
Ha több százezren követnek, biztosan befolyásolod őket: „Már a tízévesek influencerek akarnak lenni. De mit jelent egyáltalán az influencerkedés? És hogy viszonyulnak a véleményvezérek a szponzorált tartalmakhoz? Az első influencerfesztiválon jártunk.” – Amíg nem a Sziget Nagyszínpadán csinálják addig LESZAROM ^^
Úgy néz ki, még évekig rajtunk maradnak az influenszerek: „Nemzetközi felmérés készült a véleményvezérek és a divat- és luxuscégek viszonyáról. Kiderült például, hogy megainfluenszer < mikroinfluenszer.” – ...vagy nem maradnak rajtunk, mert mit is írnak ugyanitt kicsivel később:
Itt vannak a robotok, akik elveszik az influenszerek munkáját: „Lassan itt a világvége: CGI-véleményvezérek áradoznak Rihanna új rúzsáról, köszönik meg a nekik küldött promó termékeket, vesznek össze egymással világnézeti kérdéseken, és ez több millió embert érdekel.”More influenszer than influenszer, minden másra ott vannak a Nap kommentjei:
0
Ja és még valami:
0

KEDD, SZEPTEMBER 25.:
ÚJ KEZET SZÁNT A KAMAZ
0

KÉT Három férfi egy ágynak esett.

Talán érdemes:
Pontban kilenckor klisés ausztrál krimi a Film Mánián egy jó útra térni akaró kis nagymenőről, Molloy-ról (Ray Liotta) akin azért rajtamaradt a Bad Karma egy frissen szabadult társa képében, mindent meg is tesz hogy A bűn útján tartsa miután legutóbbi közös melójuk eléggé félrement Molloy szívrohama miatt… Hát igen, azért vannak a jóbarátok, de ezt a barátokközt-szintű akármit még Liotta miatt se kezdjük el nézni, annál is inkább mert 21:10-kor menetrendszerint (és Előszóval) jön az aktuális magasművészet az M5-re a debreceni Csokonai Színházból Szergej Medvegyev Fodrásznőjével ami a középkorú nők társkeresési gondjairól szól mindenki számára fogyaszthatóan. A címszereplő egyre kétségbeesettebben küzd az egyedülléttel, annyira hogy a végén már egy bűnözőnek is odadobná magát… Kapunk erre a témára negatív megoldást is, mégpedig Németországból:

Nem érdemes:
Nyolckor nem romantikázás hanem kőkemény swinger-propaganda várja az arra vágyókat a Film4-en. Egy keménykezű adószakértőnőnek mindene megvan, egyedül sekszuálisan érzi elhanyagolva magát férje által, de igyekszik hogy munkahelyén ebből senki ne vegyen észre semmit. Mivel ott amúgyis közeledik egy ünnepség így csak eleget kell innia és jön a jókedv, meg is teszi és innentől a Hárman egy ágyban azt adja, amit ígér, „„„hősnőnk””” az átmulatott éjszaka után két férfivel ébred és egyik sem élete párja: az egyik beosztottja, a másik pedig gyűlölt ellensége. Mivel az imázsára mindegyiküknek vigyáznia kell ezért a dologról nem beszélnek de nem is kell, megteszi helyettük a terhességi teszt: Kerstin várandós, és NEM a férjétől… Én nem hittem volna hogy bármi ilyesmi túlnőhet a MAUNIKASÓ Maury Show szintjén egy önálló filmig, még kevésbé hogy vígjátékként közelítik meg de hát ugye korok és erkölcsök, és akkor itt is a:

Swingerwarrógép rovat:
Csajok & Pasik – pár-bajok – Szerinte a hűség természetellenes: „A csajt elszántan győzködi egy pasi a nyitott kapcsolat előnye­iről, pedig még semmilyen kapcsolatban sem állnak.” – Lehet hogy pont azért győzködi hogy ne is álljanak :DDD
Ha szereti a swingerszexet, barátkozzon meg a kerti törpékkel!: „Milyen külső jelekről lehet felismerni a nyitott párokat? Íme néhány titkos jel – ami most már nem is olyan titkos.” – Eszembe jut a régi vicc a rendőrről meg az akváriumról.
Cs&P – Lehet egyszerre kettőt szeretni?: „A posztoló szerint csak a nők képesek arra, hogy egyszerre két pasit szeressenek, jelentsen számukra a szó bármit is.” – Hát lehet hogy vannak pasik is akik képesek egyszerre két pasit szeretni de azért én mégiscsak maradok heteró :)))
pár perc egészség – 18+ – 5 ok amiért ellapo­sodik a szexuális élet!: „A legtöbb házasságban, párkapcso­latban már a misztikus hetedik év előtt bekövetkezik a szexuális élet ellaposodása.” – ...ha ellaposodik a seksz azabaj, ha nem laposodik el akkor meg azabaj:
Vigyázat! Ha jó a szexuális élete a párjával, akkor abból megcsalás lehet: „Ezt mondja egy friss kutatás. És még azt is, hogy a férfiak csinos feleséggel nem akarnak félre lépni, viszont a nők a jóképű férjüket megcsalnák.”EZ IS A FÉRFIAK HIBÁJA!!! HINAUS MIT UNS!!!
cs – Együtt alvás. Intimebb, mint a szex?: „Az együtt alváshoz nem érzünk elég bizalmat, de a szexhez igen. Hogy is van ez?” – Pont fordítva, te szerencsétlen csetlőbotló: kiskorában az ember ha fél, bekéredzkedik a szüleihez aludni, de ez NEM jelenti azt hogy dugni akar velük :SSS
Szingli anya - Az egyiknek bü­dös a szá­ja, a másik megbízhatatlan: „Szingli anya nem tud választani a két pasi közül.” – Nincs mese, VÁLASZD AZT AMELYIK TÖBBET KERES ki kell próbálni mindkettőt, úgyis ezt tanácsolják a Fejlett Nyugaton...
csetlekbotlok – Miért megyünk bele egyéjszakás kalandba?: „Egy lehetséges verzió.” – Tudjuk-tudjuk, könnyen leszel szerelmes...


SZERDA, SZEPTEMBER 26.:
AZ IGAZI BORGMAN...
0

...mekken ró.

Kiemelten nem ajánlott:
Kivételesen örülök hogy a Hősök szakaszát éjjel háromnegyed kettőig dugdossa a TV2 mert ez a(z elvileg) war movie majdnem akkora történelemhamisítás mint gájricsi Arthurja és kb. az ő stílusában is készült – vagy inkább a Becstelen Brigantyk volt a minta? Akárhogy is, egy frontvonalak mögött tevékenykedő amcsi különítmény Bátor Tetteit élvezhetjük akik Nagyontitkos Csodafegyver nyomára akadnak s tervezőjét üldözve egyre Veszélyesebb Helyzetekbe kerülnek. A németek mind buták, a részletekre (harckocsik, tankok, egyenruhák, fegyverek) egyáltalán nem figyeltek (arra viszont igen hogy legyen benne pucérkodás), a szövetségesek lőszere sose fogy ki és természetesen azzal is tisztában vannak hogy atombombával van dolguk (a háború kellős közepén, évekkel Hirosima-Nagaszaki előtt), csak az ötfejű repülő cápa hiányzik. Szomorú ilyenekben látni Tom Sizemore-t és Jürgen Prochnow-t, a besorolás eldöntésében Vinnie Jones segít, ő is Ritche-nél kezdte az ipart hogy aztán stabil B/C-kat. húzónévvé küzdje le magát.

Ajánlott:
Nyolckor tavalyi sportdráma az HBO-n a tenisz egyik csúcspontjáról, az 1980-as Borg/McEnroe-párviadalról ahol a többség az előbbi (Sverrir Gudnason) győzelmére tippelt ám számításaikat keresztülhúzta alig négy évvel fiatalabb riválisa, (Shia LaBeouf ) na meg a STÁRjuk idegkimerültsége. Bár nem győzött, de Borg kap több teret és ez valahol érthető, hosszú távon ő maradt meg jobban a köztudatban. Tényleg tűz és víz a két bajnok: az egyik igazi példakép, a másik tipikus rosszfiú, az egyik megszállottan gyakorol, a másik ösztönös tehetség. Ha már ez szóbakerült, Gudnason kiköpött Borg, és bár nekem tele a hócipőm Shia időnkénti hülyeségeivel (nem nehéz észrevenni a párhuzamokat saját és itteni karaktere média-ellenes kirohanásai között) de azt el kell ismerni hogy tökéletesen azonosult McEnroe-val – s hogy mi lesz azokkal akik nem tudnak időben váltani meg tisztességgel veszteni, az is kiderül, mert itt a

Sportrovat:
Boris Becker hamis afrikai diplomata-útlevéllel próbálkozott: „Egyre lejjebb csúszik a háromszoros wimbledoni bajnok.” – Lehet hogy mégis Björn Borg csinálta jól?...
Mit keres egy Buddha szobor Ronaldo kertjében? – Nyilván mélyen buddhista a fickó. Ja nem: „Itt a Bajnokok Ligája döntő! (...) Pár nappal a döntő előtt gondoltuk megmutatjuk, ki mivel is áll szemben, a focisták extravagáns házait tekintve.” – Hát igen, pénzért nem lehet ízlést venni :DDD
Túlélte az a 176 brazil fociszurkoló, aki egy hídról lelógva formázott nemzeti zászlót: „Az akció teljesen felesleges volt, hiszen Brazíliában enélkül is mindenki a braziloknak szurkol.” – Túlélték, mégis nekik szurkolnak!44
csakafoci – A legjobb fenekű brazil nők már készülnek a foci vb-re – Kell is a seggedzés, mert:
Nagyszabású orgiával ünnepelt a vb-re induló mexikói válogatottWait, a challenger appears:
Szexorgián ünnepelték a Leicester focistái a bentmaradást: „A három fiatal ráadásul a videón vágott szeműnek nevezte az egyik thaiföldi nőt.”NEM ELÉG HOGY ANGOLOK ÉS FOCISTÁK, DE MÉG NŐK TERÉN SINCS ÍZLÉSÜK Miért ne tehetnék, kifizették őket, nemigaz? Nehogy már a prostikat is kötelező legyen tisztelniük!!4 És még így sem ők a kizsákmányolók, hanem a szurkolók:
38 százalékkal több családon belüli erőszak történik, amikor az angol fociválogatott veszít. Tegnap veszített – Nincs mese, az utolsó szálig ki kell irtani a férfiakat!44! négy Vagy nem is, mert:
Szexbotrány tört ki a brazil női kerekesszékes kosarasoknál: „A válogatott három tagja a székből kilökte, levetkőztette, majd zaklatta egyik társát. A csapatkoordinátor öngyilkos lett.” – Itt az egyenlőség, hát tudnak ők is akkora állatok lenni, mint az „egészségesek” :SSSS
Nem akarnak nőt látni a lelátón a Lazio-szurkolók: „Ió-ció-Lazio, a nő nem, csak a náci jó.”Katar likes this, felkészül Európa:
A FIFA azt szeretné, ha kevesebb csinos szurkolónőt mutogatnának: „Értékelték a vébé eddigi tapasztalatait, a rasszizmus helyett a szexizmus volt a fő probléma.”Nap kommentje:

0

CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 27.:
VALAHOL MESSZE DÉLEN...
0

...mocsár, pengeélen.

Nem ajánlott:
Paramount Channel, 21:00 – Rég nem használtam a toleranciamese és bűntudatfilm kifejezéseket de A messzi dél vadjaira simán illik mindkettő. Íme valami ami romantikával tekint a nép faragatlan, de mélyen érző fiaira-lányaira akik írni-olvasni alig tudnak de bármikor mélyfilozófiai értekezéseket ráznak ki a kisujjukból és a New Orleans környékét sújtó csapást is magasabb szinten élik meg. Így van ezzel Hushpuppy (Quvenzhané Wallis) is akit alkoholista, agresszív apja „nevel”, de a valódi hatást a mocsárvilág gyakorolja rá és egyfajta mágikus realizmussal fog fel minden valós történést. Ennyi a Beasts of the Southern Wild cukormáza amit ha lehántunk akkor egy koszban, fertőzésveszélyben, szegénységben és iskolázatlanságban tapicskoló csonka családot kapunk mint követendő modellt ahol minden nap ünnep (= alkalom a berúgásra), a gyerekek majdfelnőnek maguktól és a prostituáltak is jobb anyák mint a vér szerintiek. Ha távolról szemléked, ez A tökéletes élet: felelősségmentes, szabad, eseménydús…nem is sikerül belőle kitörnie senkinek (kulcsjelenet: a Romlatlan, Természetközeli Vadak megtámadják a nekik segíteni akaró egészségügyiseket). Nem kell mondanom hogy díjeső helyett mit kapna aki egy kislányát ütlegelő white trash piást pozitív színben tüntetne fel, de itt még ez is összejön a boldogok a lelki szegények egyoldalú értelmezésével. B+, gyereket verni nem menő! :( A kritikusok persze elaléltak a BotSW-tól és dicsérték Wallis „eszköztelen játékát”, ez pont azt jelenti amire gondolsz, Oscarra is jelölték érte, na EZ a katasztrófa, nem a Katrina.

Talán érdemes:
Nyolckor megint Film4, megint ismétlésgyanús névadás pedig a Kis nagy embernek köze nincs a Dustin Hoffman-féléhez még úgy sem hogy főhősnőjét Ina Hofmann-nak hívják. Nem, itt fizikailag megy össze a játékgyárban titkárkodó hölgy förtelmes főnöke aki ezáltal megtanulja értékelni beosztottja segítségét, amaz pedig rájön hogy parancsolója miniatűr formában egész elviselhető. Ugyanitt maradva tíz előtt tíz perccel testképzavarokkal foglalkoznak egy meglepően korrekt tévés darabban (Életre éhezve) melyben egy szépség-megszállott anya (Barbara Hershey) két lányát mindenképp (a maga szemében) ideálisra szeretné koplaltatni, akár addig a pontig is (Hunger Point) ahonnan már nincs visszaút… 22:05-kor újfent ismerkedés a téma az HBO-n de már egy doksival: a Bonyodalmas viszonyok korunk társkereső appjain lógó figurák közé visz bennünket és hát az összes közhelyet-prekoncepciót igazolni fogja, aki eddig nem volt incel, ennek láttán az is MGTOW-vá válik és minden második szava a bezzegazénidőmben lesz. Asszem a 444-en volt egy ilyesmi kiábrándító videó az összevissza válogató csajról akinek senki sem elég jó, és a Swiped-ben nyilatkozók sem jobbak. Strigulázás, normateljesítés, gyorsrandi van, az érzelmek valahogy elvesznek a digitális korban, ami régen a nagy szerelmek ismérve volt (megállapodás, egymás mellett leélt évtizedek) arról itt ki is mondják hogy elavult, nem trendi. És hogy mi divatos akkor? Hát a virtuális valóság – nem, nem a seksz-robotok, az túl egyszerű lenne, hanem SPOILER hogy valódi humanoidok VR-sisakokkal randevúzzanak SPOILER VÉGE. Kiábrándító, de legalább lesz ürügy hogy újraéledjen a

Tinderkert rovat:
150 pasit hívott el egy nő ugyanarra a Tinder-randira – Így kezdődik egy gangbang. Ja nem: „A férfiak csak a helyszínen tudták meg, hogy az egyszemélyes találka helyett, Éhezők viadala-szerűen kell versenyezniük a randiért.” – Hát aki ennyire hülye hogy szó szerint ÖLRE vérre megy, az meg is érdemli.
randi – Mindketten tinderezünk, és ebből se volt soha konfliktus: „Olvasónk, Priszcilla nem monogám kapcsolatban él, és biszexuális: a Tinderen nőket szokott keresni. És ebből nem a kapcsolatában van gond, hanem...” – ...abból hogy LESZAR ja ez nem az a nap, lássuk a fentiek eredményét:
Velem ez történik, ő pedig gyanútlanul alszik mellettem az ágyban: „Olvasónk és felesége megbeszélték, hogy néha mással is szexelnek. Az egyik kalandból azonban fertőzés lett.” – Tehettem volna a szvingeresbe is de most már mindegy :((
Íme a férfi, akit a nők 100%-a jobbra húz a Tinderen: „Az amerikai The Bachelorette nevű társkereső műsor versenyzője hozzátette, hogy csak 2017-ben 4000 nővel találtak egymásra a Tinderen.” – ...de csak mert ő alfa és egyéjszakás kalandokat keres, a komoly hirdetőket még a Távol-Keleten is kerülik mint a pestisest:
80 ezer (!) nő utasította vissza, de még mindig feleséget keres ez a férfi – Neki is olcsóbb lenne realdollt vennie...
csetlek – A bigott vallásos és a részeges ex-navos: „Avagy hol és hogyan csúszhat­nak félre a dolgok egy ígére­tesen induló ismerkedéskor?” – Mondjuk az irreális elvárásoknál:
Ő is komoly kapcsolatot keres – havi 500.000 forint támogatást várna – Annyiért talán még én is nemet változtatnék...ja nem.
csetlek – Miért hagyom abba újra és újra a párkeresést?: „Mondhatnád, hogy mert "min­den pasi hülye". De ez ugye csak egy hangzatos kifogás.” – Mondhatnád azt is hogy benned van a hiba és ez lehetne az első lépés:
Csajok & Pasik - párkapcsolat - "Elegem van a középszerű férfiakból!": „Tojnak az életre, semmi tervük, nulla motiváció, csak lébecolnak és 40 felé tartva sincsen perspektívájuk.” – Bezzeg te a legjobbat érdemled mindenből 40 felett is:
csajok - „Miért van ennyi lelkileg selejtes korombeli?“ – Nézz a tükörbe vagy olvasd el a blogbejegyzésed és rájössz. Vagy nem :DD
40 múltam – Hasznos tippek randizáshoz 40 feletti nőknek: „10 pont, hogy irányítsd a randit.” – Lásd fentebb...
kívül tágasabb – Tényleg a pénzen múlik a szerelem?: „Számtalan dal és vers adja tudtunkra, hogy nem lehet pénzért szerelmet venni. De mi a helyzet hosszú távon?” – Hát az hogy:
& - A jó kapcsolat ingyen van: „Ha valakinek csak a felszínes kapcsolatok, önző és kihaszná­lós nők jutnak, az nem a női nem hibája, hanem talán az övé.” – Kapcsolat, „ingyen”?! HA HA VERY FUNNY!
anticinderella – Milyen is legyen a nagy Ő?: „Női bakancslista az igaziról.”Nap kommentje:

Dr. Trebitsch 2018.03.05. 10:48:51
Sok ilyen listát láttam már, nemcsak blogon, hanem társkeresős profilokon is. Alapjaiban van elcseszve, sajnos. Sok nő hiszi, hogy a társkeresés egy webshop, ahol be lehet ikszelgetni az extrákat. És nem értik, miért nem jön a herceg, akit megrendeltek. Kis nyitottság sokat segítene: pl legyen elég, ha szimpatikus, a többi majd elválik. Idővel kiderül, mennyi van benne, egy dugás vagy annyi sem, vagy az örök szerelem...

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés