2020. 07. 06.
Július, neked. (júl. 6-7-8-9.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Július, neked. (júl. 6-7-8-9.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, JÚLIUS 6.:
HOLT IDŐ, AMIKOR...

0
Stand by the King!

Talán érdemes:
Nyolckor (lemaradóknak holnap 12:10-kor) ismétlésgyanús Stephen King-adaptáció a Cinemaxon kissé önéletrajzosan (bár nála ez szinte mindig jelen van): egy író (Wil Wheaton) emlékszik vissza gyerekkorának sötét epizódjára, egy társuk eltűnésére és a holtteste utáni kutatásra ami végül az idősebb és agresszívabb helyi fiúkkal való összetűzéshez vezetett. Szemben mondjuk az Ittel itt a rejtély csak eszköz a barátságok-kapcsolatok változásainak bemutatásához, vagyis inkább ifjúsági film mint riogatás. A tartalomhoz jobban illő magyarítást (Állj ki mellettem!) sajnos a régi szinkronnal együtt cserélték le Állj mellém!-re, de King rajongóinak még így is kötelező. Egy órával később (kilenckor) ’95-ös akciózás a Paramount Channelen Johnny Depp-pel aki megzsarolt aktakukacként fut versenyt a Holtidővel, pontosabban a kislányáéval akivel sakkban tartják, feladata egy szenátorasszony megölése másfél órán belül és amiben a Nick of Time nagyon erős az az hogy valós időben követjük az eseményeket. Az ötletet azóta ezerszer újrázták és aki akarja, egész Hitchcockig visszavezetheti az eredetét (politikai játszmákba kényszerített hétköznapi fickó) de attól ez még az, ami: egy korrekt, pörgős adrenalinbomba vagyis hétkezdésnek ideális. Végezetül jöjjön az M2 / Petőfi TV-n egy kis múltidézés negyed éjféltől, itt Ed Philips and the Memphis Patrol tartja ébren a Király szellemét Az A38 Hajó színpadán Elvis legnagyobb slágereivel, mi meg nézzük a mai „királyokat”:

LESZAROM a kardashianokat...
...és az egész családjukat:
Kanye West már megint visszatért, és nem óvatoskodik – Visszatérek én is...az alapokhoz:
Vissza az alapokhoz – Kim Kardashian harisnya-melltartóban rakott rendet a gardróbban – Nincs egy rongya ami felvegyen? Sebaj, LESZAROM :)))
Állítólag Kim Kardashian és Kanye West egymás agyára mennek a karanténban: “A Sun szerint a ház két végében laknak és nem igazán keresik a másik társaságát.”LESZAROM, MAGÁNÜGY Vagy nem, mert:
Kim Kardashian és Kanye West nem válnak, sőt, életük végééig együtt akarnak lenni: “Hat éve tolják együtt a boldogság biciklijét. A legtisztább reakció a felmerült pletykákra.” – És hogy mi a legértelmesebb reakció? Hát a leszarás:
Kanye West dollármilliárdos lettMIÉRT, EDDIG MI VOLT? Tehetném az oligarchásba is, ehelyett szimplán csak LESZAROM.
Kardashianék az interneten árulják használt cuccaikat, olykor sokszoros áron: “Szerintük valójában nem egy designer táska árát kell megfizetni, hanem az életstílust, amelyhez így hozzájuthatnak a szerencsések.” – Lásd fentebb.
dögös – Kendall Jenner saját bevallása szerint is több sminket visel új fotóin, mint ruhát – ...de még több LESZAROMOT fotosoppot:
Annyira túlfolyt a photoshop a Jenner nővérek fotóján, hogy nehéz megállapítani, ki kicsodaMAJD ELDÖNTIK MINT BRUCE JENNER akarom mondani LESZAROM Wait, a challenger appears:
MÉG A LEGJOBBAK IS HIBÁZNAK – Kim Kardashian félrephotosopolta magát, kinevettékHA HA VERY FUNNY, BIZTOS NEM DIREKT CSINÁLTA LESZAROM.
Khloé Kardashianra megint alig lehet ráismerni Insta-oldalán: “A tartalom nemcsak miatta, hanem lánya miatt is érdekes, akit most használt először szponzorált tartalomhoz.” – Tehetném a kidfluenszerek közé de őt is simán csak LESZAROM.


KEDD, JÚLIUS 7.:
FUSSATOK, BOLONDOK TUCKEREK!
0
Öregember nem GYORSVONAT vén fegyver.

Talán érdemes:
20:50-kor Moliere-színmű az M5-ön: a Mizantrópra voltmár egy művészkedős variáns de most a határon túli Divadlo Thália Színház stábja meséli el az őszinteség-megszállott, valójában az általa kritizáltaknál semmivel sem jobb (sőt!!!) Alceste történetét. Más: ma egy órán belül két Tucker is érkezik, az első nyolckor egy 2018-as Nick Hornby-feldolgozással a Film Now műsorán ami a szerzőtől megszokott témákba (pop, csajok, satöbbi) csap bele a tőle megszokottnál kicsit fáradtabban. A kötelező zenebubusság Titokzatos Tárgya egy váratlanul visszavonult rockSTÁR, Tucker Crowe aki váratlanul kiad egy új demót, ezzel újra felkeltve legnagyobb rajongói (és az őket vezető Chris O'Dowd) érdeklődését akik ennek hatására még jobban elhanyagolják párjukat, pld. Rose Byrne-t. Nem ő ama bizonyos Meztelen Juliet de még lehet ha a pasija nem kap észbe és hódítja vissza a nőt aki egyre közelebb kerül a Férfihoz akiről úgy tud mindent hogy még sosem találkozott vele – külön poénként a varjút (Tucker Crowe) ezúttal sólyom (Ethan Hawke) játssza. A kritika amúgy nem volt túl kegyes a Juliet, Naked-hez ami végülis érthető mert Hornby a kétezres évek elejének hangja volt:

Kritika – Anyám, én nem ilyen meztelenséget akartam: “Nick Hornby regényeiből készültek már kultikus filmek, de A Meztelen Juliet sajnos nem ilyen.” – …pont ezért ez az Év filmje!

…vagy csak majdnem, mert névrokona egy órával később (kilenckor) jön a Filmbox Premiumra és Forrest Tuckernek hívják, de a banki pénztárosoknak ő egyszerűen csak egy Úriember revolverrel (Robert Redford játssza aki 2018-ban ezzel tért vissza a Sundance kölyök-időkhöz, el is búcsúzva tőlük). Öreg barátunk hetvenpluszosan abszolvál egy szökést a (Johnny Cash által is megénekelt) San Quentin börtönkomplexumból hogy utolsó éveiben is a munkájának élhessen (bankrablás) és bár bűnözőkkel nehéz szimpatizálni (lásd még a Viszkist és a róla készült darabot) de átjön, miért is nem lehetett haragudni rá. Ha azt is hozzávesszük, kik tűnnek fel mellette (Sissy Spacek, Danny Glover, sőt még a kult-énekes Tom Waits is) akkor látszik igazán, miért ez a legjobb mai program, nem just for old times’ sake, ahogy az angol mondaná. Tény hogy az Old Man & the Gun mai gyerekeknek kicsit lassú lesz (még így másfélórásan is), nekik továbbra is ott vannak a superhero-marhaságok, nekem egy kifogásom van csak, éspedig hogy az író-direktor David Lowery meghamisította a Tuckerre vadászó rendőr, John Hunt (Casey Affleck) magánéletét egy fekete feleséggel – a kevert házasságok mondjuk úgy hogy nem voltak gyakoriak a hetvenes-nyolcvanas évek Texasában, és ha már egymáshoz nem illő párok, akkor jöjjön is a

When Harry met SALLY Meghan rovat:
ROYAL SZTORIK – Ezt lehet tudni eddig a Meghanékről szóló könyvről – Azt, hogy LESZAROM mi sem ússzuk meg:
Magyarul is megjelenik a könyv Harry herceg és Meghan Markle nagy szabadulásáról: “Mégpedig a nemzetközi megjelenéssel egy időben.” – Ja, a Nagy Szabadulás:
the sun: Meghan Markle nem is akarta elhagyni a királyi családot – ...vagy mégis, mert:
Meghan Markle és Harry herceg már a házasságuk előtt tudták, hogy kiválnának a királyi családból – Szóval csak a cirkuszról szólt az egész? De meglepődtem...ja nem.
Károly herceg az első perctől úgy gondolta, hogy Meghan Markel nem lehet családtag: “A családban csak egy erős női karakternek van hely, és ezt a szerepet a királynő tölti be.” – Lásd fentebb.
NEM IS NEHÉZ ÖSSZEKÖTNI MEGHAN MARKLE-T AZ ÚJSÁGÍRÓVAL, AKI LELEPLEZŐ CIKKET ÍRT KATALINRÓL: “Három embernyire vannak egymástól, de állítólag Markle-nek köze sincs a cikkhez. A főszerkesztő viszont régen jóban volt Katalinnal. Egyre érdekesebb ez az ügy.” – ...főleg azután hogy kijelentették, nem állnak szóba a sajtóval :DDD
Meghan Markle és Harry Windsor 315 millióért tart beszédeket ezentúl: “Az egykori hercegi pár ügynökségen keresztül fogadja a megkereséseket. Éhen halni nem fognak, az bizonyos.” – ...és ha mégis, akkor még mindig ott a zeneipar:
Itt van Harry herceg és Bon Jovi közös dala: “Hallgassa meg, és mondjon véleményt!”LESZAROM ja nem ma, lapozzunk:
ROYAL SZTORIK – Rákapcsolt a jótékonykodásra Meghan és Harry: “Sokan bírálták őket eddig amiatt, hogy mindössze instagramon üzentek a koronavírussal küzdő Egyesült Királyságnak.” – Hát igen, nehéz lépést tartani a trendekkel:
Meghan Markle tartott attól, hogy elmondja véleményét George Floyd haláláról, de legyőzte a félelmétIngyen elmondja? Nem ír belőle könyvet, nem tart róla beszédet 315 millióért? Nem fél az éhenhalástól?!
 

SZERDA, JÚLIUS 8.:
SZERETI ÖN BRAHMSOT?
0
Trollseprű jól seper.

Nem érdemes:
Ma a kerülendő dolgok fognak dominálni, például negyed tízkor a Penny Dreadful-sorozat friss, de máris lejárt szavatosságú kiadása az HBO2-őn ami ráadásul új helyszínre is költözött. A Los Angeles-i rémtörténetek: Angyalok városa ettől még lehetne jó ha nem nyomnák fullba a politizálást a fehér/latino ellentéttel (nyilván véletlenül pont mostanra időzítve), de az igazi mélypont a nácikártya előrántása. Az anyacsatornán (HBO) háromnegyed tízkor a Terminátor-franchise 2019-es, woke epizódja ami főleg a rajongóknak lesz Sötét végzet mert lenullázza az addig felépített mitológiát John Connorostul-mindenestül hogy a helyébe egy Erős Nő léphessen aki majd, valamikor legyőzHETi a Skynetet (de csak ha addig nem fordul meg az agenda-szélirány). Ismerős? Igen, egyre több bejáratott mű lesz az SJW-k áldozata, az egyetlen jó megoldás ha kihagyjuk ezeket. Az M5-ön két időben is leadják a Dr. Minorka Vidor nagy napját és ha rajtam múlna még 22:40-nél is későbbre tenném, ebben egyszerű piaci bevásárlás csap át Black Friday-szerű ámokfutásba mikor a főszereplő kislány nagynénje a kezébe kap egy elátkozott tollseprűt (!). Ettől kezdve az árusok egymásnak esnek, a kajának vett tyúk beszélni kezd, rengeteg felnőtt helyzet és semmi komikum (de legalább a karakterek nevei is olyan antipatikusak mint ők maguk), egyszóval gyönyörűen mutatja milyen amikor olyanok csinálnak gyerekmozit akiknek lövése sincs róla. Semmi bajom Sólyom Andrással, Mártha István zenéjével, netán Békés Pállal vagy Kertész Ákossal de mindenkinek jobb lett volna ha maradnak a kaptafánál.

Talán érdemes:
Tízkor idei horror a Film Now-n ami a jó öreg Gyerekjáték - Annabelle-panelekre épül: brutális betörés után új lakásba költöző család gyermeke fura porcelánbabát talál és anyja ráhagyja, akármilyen furán is viselkedik, abban a hiszemben hogy ez az átélt trauma velejárója, azonban a baba által adott parancsok egyre bizarrabbak. A Brahms: The Boy II ama ritka esetek közé tartozik amikor a folytatás köröket ver az eredetire. Előtte nyolckor megint valóságalapú sztori de ezúttal a Film4-en és az örökbefogadás nehézségeiről: Regina Louise-t egyik nevelőtől a másikig küldik, az iránta valóban komolyan érdeklődő pótmamát meg azzal hajtják el hogy fehér nő nem nevelhet fekete gyereket. Az Engem is anya szült különösen a gyerekeikből élő insta-sztárok mellé téve lesz igencsak kontrasztos:

Szelfibűnözés rovat:
The Family Edition:
Még csak 23 éves a görög-dán hercegnő, de igazi divatikon: modellként is dolgozik“Csak” 23 éves? Az már matuzsálemi kor:
kívül tágasabb – Járvány – A 13 éves srác, aki pénzt csinált a koronavírusból: “A 13 éves Oliver tettét többféle­képpen lehet megítélni, de az biztos, hogy nem egy elveszett gyerek.”Wait, a challenger appears:
7,7 milliárd forintot keresett egy év alatt a legjobban fizetett YouTuber, aki egy 8 éves gyerekWait, a challenger appears:
Már 4 éves kortól menőznek az influenszer-kislányok a New York-i divathétenWait, a challenger appears:
Mama, ooh! – Íme egy baba, aki egyik nap Freddie Mercury, a másik nap pedig Dobby a Harry Potterből – ...és az első helyezett:
Ő Parker George, a világ legifjabb influenszere: “Ugyan még csak totyogni tud, több szponzorált tartalom van a profilján, mint egy kezdő hazai influenszernek.” – Biztos egészséges felnőtt lesz majd belőle. Ja nem:
BloggerKépző – Sharenting és Kidfluencer...mik is ezek?: “A túlzott szülői megosztás nem jó, és a mostani szülők egyszerűen nem értik a következményét.” – Máskor meg pont az ellenkezőjét hazudjátok arról hogy mi a jó:
közösségi média – Pénzért kihasznált gyermekek az interneten?: “Az internetet már hónapok óta lázban tartja Danielle Cohn életkorának kérdése.”MAGYARUL: senkit nem érdekel amíg megélnek belőle is a szülei.
Ez a vloggerpár a Youtube-csatornáján jelentette be, hogy megvált autista örökbe fogadott fiától: “Az örökbefogadási papíron nem szerepeltek azok a nehézségek, amiket a kisgyerek okozott nekik. A nő úgy érzi, 500%-osan megbukott anyaként.” – ...de azért erről is gyártott egy hüppögős-sírós posztot miközben a srácnak még a fotóit is törölték a családi archívumból és a rendőrség se tudja hogy hol van.
KMM – Vissza lehet adni egy gyermeket?: “Az influencer szülők felelőssége.” – Miféle felelősség?! Ez a lehetőségek korszaka: ha nem tetszik az örökbefogadott gyerek, visszavisszük, ha beteg gyerekünk születik, leadjuk és apu-anyu akár nemet is cserélhetnek ha úgy akarják. EMBERI JOGOK & ÖNMEGVALÓSÍTÁS FOR TEH WIN!44!!
Gyerekmunkára özönlenek a lájkok, minden szülő kidfluencerekről álmodik: “Egy hétéves fiú lett 2018 legjobban kereső youtubere, miközben a videomegosztó próbálja távol tartani a pedofilokat a gyerekek csatornáitól. De kié az a rengeteg pénz, amit a gyerekek megkeresnek, és nem gyerekmunka ez véletlenül?” – Helyesen: “““munka”””, jó sok idézőjellel:
Minden negyedik magyar tinédzser influenszer akar lenni: “Minden mindegy már! zúgjon fel a tengerek alja! hányódjon fel a genny! jöjjön a forradalom! Jöjjön a barbárság!” – A barbárok már itt vannak, 2020-ban már látszik a trend végeredménye is:
Koczy – A megmondó lányok széttesztelték a társadalmat: “A Máltán üzletasszonykodó húsz éves lányok folyamatosan gyártják a hülyébbnél hülyébb magyarázkodó videókat.” – ...te meg posztot írsz róla és hozod nekik a kattintást. Most őszintén, mennyivel vagy okosabb náluk? Nap kommentje:

Infamous 2020.06.22. 22:24:53
Két fruska kiveri a biztosítékot a fél országnál, a megmondóemberek egy nyilvánvalóan hatalmas faszság farvizén harácsolnak maguknak nézettséget. Ez a szint, Magyarország 2020, nincs itt semmi látnivaló kérem, max annyi, hogy a társadalom egy roncs és élvezi.

 

CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 9.:
A ROSSZ VÉR KÖTELEZ

0
SK8boarding is not A CRIME boring.

Talán érdemes:
Nyolckor dark comedy a Film Now-n a ma felkapott retróvonalhoz igazítva de modern elnevezéssel és a Mid90s le is fedi, mikor játszódik: a kilencvenes évek közepén járunk, a gördeszka-boom kellős közepén ami ekkoriban kb. a graffitizéssel volt egy szinten (=inkább tűrték mint támogatták), nem csoda hogy ebbe menekült az összes beilleszkedési nehézségekkel küzdő fiatal, így az itteni főhős (Sunny Suljic) is. Jonah Hill leforgatta a maga Wassup, Rockers-ét, Larry Clark neve még haverja, Harmony Korine jelenléte miatt is beugorhat de szerencsénkre itt nem negatívan ábrázolják ezt a szubkultúrát, a Hill-féle kölyköknek alapvetően helyén van a szíve (bár a seksz and drugs azért náluk is bejátszik). Még egy utolsó érv mellette: a zenéért Trent Reznor és Atticus Ross (vagyis tulajdonképp a NIN) felel. Kilenc előtt tíz perccel ismeretterjesztés a szürrealisták fenegyerekéről az M5-ön és máig vitatkoznak arról hogy Dalí volt-e az irányzat legtehetségesebbje, ami biztos hogy ő menedzselte magát a legprofibban: mivel tudta hogy a köznépnek úgyse lenne pénze a festményeire ezért gondoskodott róla hogy őket bulvárnyilatkozataival, nagyzoló kijelentéseivel érje el (ezekből bőven jut ide is ahol az ünnepelten kívül még Amanda Lear is szót kap). 21:25-kor újabb doksi de már az HBO-n és a tragikusan fiatalon (negyvenhárom évesen!) elhunyt Natalie Wood-ról, azt fejtegetve hogy Mi Marad Hátra az idő előtt távozók után. Ebben az esetben rengeteg videofelvétel és egyéb dokumentum amit lánya, Natasha Gregson Wagner rakott sorba Laurent Bouzereau segítségével és a What Remains Behind nyilatkozói (a férj, Robert Wagner valamint számtalan munkatárs Robert Redfordtól Mia Farrow-ig) csak megerősítik amit eddig is sejtettünk, vagyis hogy Wood nem volt celeb, “csak” jó színésznő és anya (hibáival együtt, ofkorsz). Elnézve a mai felhozatalt még fájóbb a hiánya, egy biztos, itt nem tudjuk meg a halála pontos okát (a Wagner melletti másik kulcsfigurát, Christopher Walkent nem is interjúvolják meg). Közben kilenckor lesz még egy B-movie is a Film Mánián deákbillgyulás címmel (Rossz vér) melyben drogkereskedésből élő család lánya (Abigail Breslin) szeretne részese lenni a family business-nek úgy hogy közben azért némi mellékest is zsebre vág, ezzel keresztülhúzva nagybátyja (Sean Bean) számításait.

Kis hírek a nagyvilágból:
Balatoni nyár: egy Ferrarival két rokkanthelyen! – Ne bántsátok az újgazdag bácsit, lehet hogy már a jövőjére gondolt (hátha lerokkan egy balesetben), amúgy meg mehetett volna vonattal is. Ja nem:
A faluban csak egy ember vonatozik, de csak azért, mert vasutas: “Már csak napi egy pár vonat közlekedik Komló és Dombóvár között. A járványügyi menetrend szinte nullára csökkentette az utasszámot, de az emberek ettől függetlenül is átszoktak a buszra. Nyolc éve még volt egy vonatos sikerkorszak, de érthetetlenül elvágták.”Wait, a challenger appears:
KÖZÉLET – FALUJÁRÓ MOTORVONAT: Nem spórol, de sokat árt a vonalbezárás: “Nem a vasútromantikus énem írja ezeket a sorokat, hanem a racionális fejlesztésben hívő szakblogger.”Wait, a challenger appears:
RIPORT – Időutazás a putnoki szellemvasúton: “(...) Útiriport egy felhagyott hegyvidéki vasútvonal utóéletéről. (...) Andó kollégával azon kezdtünk vitatkozni, lehet-e még kezdeni valamit ezzel a vonalszakasszal. (...) Abban a tapasztaltak fényében meg tudtunk egyezni, hogy a távolsági busz kényelmével ez a vasútvonal nem tud versenyezni, az viszont tény: hogy nagyon különleges helyen van, szinte teljesen ki van építve, és nem az kellene legyen a sorsa, hogy elenyésszen az idők során.”BRÜHÜHÜÜ, jajjjj de megható ezt ugyanott olvasni ahol 2006-ban tótavé még azt írta, hogy “A másik kérdésre már a számológép nem ad jó választ. Hogy mi lesz a vasutasokkal, akik eddig ide-oda gurítgatták az üres kocsit, tizenöttel. Elvesztik az állásukat, az lesz velük (...). Sajnálatos tény, súlyos emberi drámák, könnyáztatta peronok. De nincs arra magyarázat, hogy alkalmazásban tartsunk fölöslegessé vált embereket csak azért, hogy meg ne bántódjanak. – Még jó hogy megmondóemberekre mindig, mindenütt szükség van, nem úgy mint a megélhetését féltő vasutasra meg kistermelőre!44!!4! négy
1000 LEÜTÉS – A perverz állami lét velejárója az utcai rombolás: “Újra el kellene gondolkodni azon, hogy mire is való az állam.” – ...ha meg közbelépne a “perverz állam”, ti ordítanátok a leghangosabban, kivéve ha a ti lakásotokat-kocsitokat rongálnák meg. Bezzeg ha más megvédi a tulajdonát, rögtön megy a rinya:
A műreneszánsz palotája előtt a tüntetőket félautomata fegyverrel fenyegető fehér háziúr és pisztolyos felesége az amerikai helyzet friss szimbólumai: “Igen erős, friss kép foglalja össze az országot feszítő konfliktusokat.” – Kimaradt a cikkből az amit még az Index is lehozott (márminthogy a tüntetők egy zárt magánterületre vonultak be), minden másra ott a Nap kommentje:
0

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés