2022. 12. 05.
Shaquing The 8-Ball (dec. 5-6-7-8.)
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Shaquing The 8-Ball (dec. 5-6-7-8.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, DECEMBER 5.:
A MOZI ÁLLÓCSILLAGA
0
Jól áll neki a kamera.

Ajánlottan kötelező:
Tíz után öt perccel négyéves tisztelgés az M5-ön a spagettiwesternek királya (és birodalma) előtt. Sergio Leone legendás Amerikája kicsit olyan mint Rejtő Jenő regényei: megvannak az előképei amiket teljesen a saját képére formált és túlrajzolt, a közönséget pedig kilóra megvette vele. A Dollár-trilógia és társai Vadnyugatának van némi köze a valódihoz meg a róla készült filmekhez de annyira európai és főleg olasz hogy zongorázni lehet a különbségeket. Semmi sem fekete-fehér (ez főleg a Jó, a Rossz és a Csúfban egyértelmű), a gonosz is cool, a ritmus végtelen lassúságát az erőszak kirobbanásai szabdalják (lásd a Volt egyszer egy Vadnyugat nyitányát). A kánonná váláshoz kellettek STÁRok (Eastwood, van Cleef, Wallach, Cardinale, Bronson) és persze Ennio Morricone zenéje de a reflektorfény most a rendezőé akiről egy órában átismételhetünk mindent amit tudunk (és akiről talán új infókat is kapunk).

Talán érdemes:
A Film4-en nyolckor (vagy holnap ugyanitt 12:20-kor) érkezik a menetrend szerinti christmas movie. Ebben kisvárosi szobacsillagász figyelné a Karácsonyi csillaghullást, már ha a körülmények hagyják neki: nem elég hogy defektet kap odafelé de még a helyieket is meg kéne győznie hogy kapcsolják le a díszkivilágítást. Mivel nőről beszélünk így nemcsak a segítség borítékolható hanem a happy end is – igen, kicsit túlcukrozták de a mai depiben néha pont ez kell. A Cinemaxon ugyanabban az időben (20:00, vagy holnap délben ugyanott) marokkói postás mondja ki egy súlyos betegség árnyékában hogy Jól áll nekem az élet. A férfi addig is pozitívan állt a dolgokhoz de ezúttal a körülötte élőknek lesz szüksége lelki erőre... Ugyanitt (Cinemax) újra nemi erőszak a téma féléjfél után öt perccel. Bár a tegnapi bangladesi darabról megemlítettem hogy kicsit művészkedős, a Take Back the Night még messzebb rugaszkodik, ebben az sincs kizárva hogy előző Éjjel farkasember volt a támadó. Gia Elliot a mostani all female-hullámot lovagolja meg (ez a stábra is kiterjed) és a várható férfihibáztatás mellett azért a horror-műfajba is igyekszik friss vért hozni.

Hétfő? #LESZAROM.
The Oligarcha Cars Edition:
Az ember, aki tízszer annyit költött a rendszámtáblájára, mint a Rolls-Royce-ra, amihez megvette – ...és az ember aki ingyen szarja le, vagyis én:
Három álomautó, ami nem kerül felfoghatatlan összegbe – Mindhármat LESZAROM.
160 milliós autót vett nászajándékba fiának David Beckham – Még ha százszor annyiért vette volna akkor is ugyanaz lenne a sorsa:
Hatszázmillió forintos szuperautót is magával vitt Ian hurrikán Floridában – videó NEVEZZÉK ÁT A HURRIKÁNT And nothing of value was lost that day.
Viszlát izomautók: a Dodge Charger és Challenger is eltűnikWait, a challenger disappears...vagy nem, mert:
Még mindig van igény a benzinfalókra: alig fél nap alatt elfogyott az összes új V8-as Chrysler limuzinGreta Thunberg likes this...ja ő pont nem:
Greta Thunberg vasvillával kergetné, de a szomszéd imádni fogja – ...ahogy a tolvajok is, én egyszerűen csak LESZAROM.
Nagyon sok pénzért eladó a legdrágább magyarországi Trabant – Trabant mint luxusautó?! NORMÁLIS?!


KEDD, DECEMBER 6.:
A REJTETT HELY
0
Kántor és Steven Seagal.

Talán érdemes:
Kilenckor tíz évvel későbbi tévés folytatás az AMC-n a rendszerváltás környéki egyik nagy mozisikerből. A Kutyám, Jerry Lee 2. nem tesz úgy mintha mi sem történt volna: a négylábú nyomozó nyugdíjazás előtt áll és gazdája, Dooley (James Belushi) sem épp a legfiatalabb. Talán ezért kap maga mellé női segítőt (Christine Tucci) hozzá passzoló házőrzővel és bármennyire idegenkedik is tőlük de az életét fenyegető őrült mellett szüksége lesz rájuk. A stalker egyébként Dooley (elhunyt) felesége miatt üldözi özvegyét aki visszautasította a kéziratát vagyis a K-911 nem csak a szereplők korosodásával lett sötétebb tónusú. Ugyanitt újabb remake 23:15-or Til Schweigerrel ahol a Tetthely: Moszkva, bár a cselekmény javarésze Isztambulban játszódik. Ide utazik Nick Tschiller nyugtalan lánya bosszút állni anyja haláláért és mikor egy ruszki gengszter elrabolja, már a papa sem maradhat szolgálaton kívül (Tschiller: Off Duty). Nem jó, nem tragikusan rossz, bár tény hogy két óra sok eme Taken-utánérzésből. A háromnegyed éjfélkor adott Tóparti gyilkosságokban ismét irodalom lesz középpontban a Film4-en de ez már a másfélórás tűréshatáron belül marad. Jól is teszi mert a vízparti házban élő írónő, a szomszédba költőző expasi és az őt anno elszerető öribarinő sztorijáról ordít a Hallmarkosság.

Nevezzük át a káros dolgokat! rovat:
Lecsap a Julia, özönvíz moshatja el Közép-Amerika több országát: „Néhol 2-3 méter magas hullámok is partot érhetnek.”HOZZÁK ÖSSZE AZ IAN HURRIKÁNNAL JULIA?! Mi ez a félelemkeltő gender assume?! Tessék szépen haladni a korral:
A WHO új nevet adott a majomhimlőnek: mhimlő: „A majomhimlő elkezdett pejoratív kifejezésként terjedni.”Wait, a challenger appears:
Van, aki szerint rasszista és félelemkeltő az ázsiai óriás lódarázs neve – ...de csak mert magával a lódarázzsal nem találkoztak még személyesen :DDD
A delta-variánsról neveztek el egy barlangot – Csak nehogy ebben is találjanak valami vírusgazda denevért...
Nevet változtathat a Facebook, Inc. – csak nem az lesz a neve hogy LESZAROM™? LOL!444!
Texasi oktatók egy csoportja "önkéntelen áttelepítésre" keresztelte volna a rabszolgakereskedelmet: „A másodikos általános iskolásokat nevelték volna félre az emberek elrablásának és rabszolgának adásának szépelgő átkeresztelésével.” – ...avagy ahol összeér a progresszív és retrográd idiotizmus:
Anne Frank naplóját és a Bibliát is eltávolították egy texasi iskolakerület könyvtáraiból: „A szülők kifogásolták őket.” – Felkészül a Fahrenheit 451 és az 1984...mármint az eltörlésre és ezzel az IRL megvalósulásra.
Quadballra nevezik át kviddicset: „J. K. Rowling transzellenes megnyilvánulásai miatt, és azért, mert a „kviddics” név a Harry Potter-filmeket gyártó Warner Bros. védjegye.” – Ennyi erővel ki is találhatnának valami tök új „sportot”.


SZERDA, DECEMBER 7.:
NEM MESE, EZ MONDO!
0
How I met my Nintendo.

Talán érdemes:
Nyolckor másfajta kutyálkodás a Cinemaxon merthogy a 2021-es Mondocane csak nevében idézi a '61-as exploitationt (melynek a címét máshogyan is írták). Nem, itt az Isten városa és a Mad Max keresztezését kapjuk egy posztapokaliptikus jövőben felnövő árva testvérpárral akik eme Kutyavilágban az egyik helyi bandához csatlakoznának. Ha lakhelyük nevét (Taranto) is hozzávesszük akkor nyilvánvaló hogy ki volt a fő ihletadó. Ugyanabban az időben (20:00) családi program az HBO-n és Super 8 után a 8 bites karácsonyban is egyformán megtalálja számítását a nosztalgiázós okébúmer X-generáció, a retrózó mai fiatalok és az ünnepre készülők. A nyolcvanas évek gyermekeinek (egyik) státusszimbóluma a Nintendo volt, erre vágyik az itteni kiskölyök, Jake Doyle (Winslow Fegley) is, szülei azonban nem engedhetik meg maguknak. Kibúvó nyilván van (munka és ügyeskedés), hogy hogyan jut el a célig azt már a felnőtt Doyle (Neil Patrick Harris) mondja el a maga lányának. Ahogy az ő Nintendója az aktuális okosteló, úgy lesz az 8 Bit Christmas az A Christmas Story korszerűsített (LOL) változata. Nagy ugrás: 22:50-kor Glenda Jackson jutalomjátéka a Dunán idős asszonyként aki memóriazavarral küzdve keresi barátnőjét – már ha igaz hogy Elizabeth eltűnt és nem csak a demencia csúnya tréfája ez is. A rokonok legyintenek rá pedig pár dolog (tárgyak, zene) vissza-visszahozza emlékeit, ezekben a tiszta pillanatokban keresi a megoldást. Bár tévéfilm de annál magasabb színvonalat képvisel, Jackson meg 1992 óta ekkor (2019-ben) állt először kamera elé.

MAGYARUL! rovat:
The „Zene” és „film” Edition:
Zsúfolt, de végtelenül menő a Stranger Things 4 új posztereMAGYARUL: szar.
A TV2 azt ígéri, hogy pikáns és pajzán lesz a Pénzt vagy éveket! – Lásd fentebb...
Ha beveszi a gyomrunk, akkor szuper élmény a Háromezer év vágyakozás: „A Mad Max: A harag útja rendezője most nem autókat tör szét, hanem a vizuális jó ízlést, de ha a külsőségeket lehántjuk, egy érzékeny romantikus történetet találunk a közepén.”ÉV FILMJE Wait, a challenger appears:
Cinematrix – Annyira felkavaró lett ez az új horrorfilm, hogy a magyar mozik nem merték bemutatni: „Erős idegzet és gyomor is kell a megnézéséhez, mi szóltunk!”MAGYARUL: valójában ezt is azért nem mutatják be mert szar.
cinematrix – Jézusom, mi ez a sorozat a Netflixen?MAGYARUL: csak a kereszténységet szabad rugdosni:
Vízen járni, feltámadni nem álom többé, hiszen egy új játékban, a Jézusszimulátorban ön is kipróbálhatja!: „A God of War mellett azért nem lesz könnyű dolga.” – Nem is értem miért megint a kereszténységen poénkodnak. Ja de.
Hiába tartják félőrültnek Britney Spearst, Elton Johnnal az oldalán tér vissza a zeneiparba: „Meztelen képeivel a szemekre, új dalával a fülekre is hatna az énekesnő.”MAGYARUL: továbbra is a zenén lesz a legkevesebb hangsúly.
ZENE – VÉSZJÓSLÓ DALLAL RUKKOLT ELŐ A PLACEBO: „A brit alternatív rockbanda az emberiség kihalását vizionálja vadonatúj kislemezén. (...) ’Ez nem a világvége, csupán az emberiség vége. Világvégének hívjuk, mert a túlzott, szüntelen gőgösségünk és nárcizmusunk közepette képtelenek vagyunk meglátni a kettő közti különbséget. Pedig ez csupán az emberi faj végét jelenti, ugyanis itt az ideje feladni és visszaadni a Földet az állatoknak, hiszen ők voltak itt előbb. Az anyatermészet már rettenetesen kimerült tőlünk. Legközelebb próbáljuk meg jobban csinálni.’” – ...de addig is vegyük meg a CD-t, menjünk el a koncertre és vegyünk pólókat is a természetvédelem nevében ^^


CSÜTÖRTÖK, DECEMBER 8.:
YOU SAY HELLO...
0
...I say goodbye.

Talán érdemes:
Kilenckor 2008-as komédia az M5-ön Fanny Ardanttal és Gérard Depardieu-vel mint üresfészek-szindrómába került házaspárral akik gyerekük kirepülése után nem tudnak mit kezdeni magukkal. Ez főleg a feleségre igaz akit nem elégít ki a félrelépés így egyéb izgalmakat keres és talál, például nőgyógyász férje zsidó származásában. Ekkor jön a megvilágosodás: mi lenne ha a pasija őseinek szülőföldjére költöznének? A Hello Goodbye franciásan tálalja a váltáskor kötelezően jelentkező kultúrsokkot (azt is hogy külföldön nem sokan tudnak eredeti szakmájukban elhelyezkedni). Max. egynek jó, pláne ha tudjuk azóta Depardieu hova is települt át. Egy órával előtte (20:00) féligsült alkotás az HBO-n ami sok mindenről szólhatott volna ha nem nyomták volna fullba a woke agendákat. Begyepesedett jogászprofesszor (Christoph Maria Herbst) megsérti az órájára késve érkező, bevándorló családból érkezett hallgatót (Nilam Farooq), az esetről készült videó nagyot megy a neten (asszem így mondják újmagyarul). A valóságban ekkor érne véget hősünk karrierje és törlődne végleg, itt viszont kap még egy esélyt: fel kell készítenie a lányt a Vitaversenyre melyen együtt fogják képviselni az iskolát. Ha rémlik a felállás az nem véletlen, Sönke Wortmann francia drámát (Le brio) újrázott. Ugyanitt maradva féléjfélkor sportdoku kezdőrésze az amerikai kosárlabda egyik legendájáról. Shaquille O'Neal avagy Shaq a pályán és azon kívül is példakép tudott maradni, nem csak a katonás családi körülményekből való indulás miatt, ideje volt hát az összegzésnek.

Scarlett Johansson rovat:
On the Beach – Itt egy jó alkalom, hogy megnézze Scarlett Johansson háttetoválását DEHOGY NÉZEM, LESZAROM ja nem most, lapozzunk:
Mozi – Tom Cruise meghallgatáson választja ki a barátnőit? „Scarlett Johansson tagadja, hogy rajta lett volna a szcientológus sztárhoz bejelentkezett nők listáján.”MAGYARUL: mindent tagadni, Baldrick!
Scarlett Johansson melle: a legszebb képek: „A színésznő rajongott keble mindjárt teljesen elfogy. Nézze meg, és azt, milyen volt szebb időkben!” – Óh igen, Under the Skin, Ghost in the Shell:
CINEMATRIX – Scarlett Johansson egy meztelen robot – ...és már nem csak a gyöngyvásznon-képernyőn:
Bármelyik emberről képes robotot mintázni egy orosz startup: „A Promobot azt ígéri, hogy Scarlett Johanssont vagy Michael Jordant is megvehetjük otthonra, vagy akár saját magunkat.”SHAQ WHEN? LOL Attól félek hogy Pornobot lesz belőle, mondjuk ki az a perverz aki saját magával sekszelne?!
Scarlett Johansson szerelmi élete újabb fordulóponthoz érkezett: „Izgul már, hogy a sok pasi közül ki lett a befutó? Hát, nem olyan egyszerű kérdés ez, kéremszépen.” – Sőt, még annál is bonyolultabb:
Scarlett Johansson kielégítő szerelmi életében egyre több a szereplő: „A bevallottan nehezen monogám színésznő ügyvédjéhez és kollégájához most egy újabb kolléga csatlakozhatott.”ÍGY KEZDŐDIK EGY GANGBANG Hát igen, ő nehezen monogámként is a Zeggyenjogúságért harcol:
Scarlett Johansson szerint a patriarchátus egy olyan alapvetés, ami mindig velünk marad: „A színész egy podcastban beszélt a karrierje nehézségeiről, a Metoo korában jelenlévő generációs különbségekről és a változás természetéről.” – Különösebb kommentár nélkül jöjjön is a Nap kommentje:
0

VISZLÁT SZOMBATON (és a faszbúkon)!

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés