2018. 07. 01.
Mit, hol, merre a szünidőben? (júl. 2-3-4-5-6-7-8.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mit, hol, merre a szünidőben? (júl. 2-3-4-5-6-7-8.)

Üdv olvasók, a Görögországban nyaraló bloggazda távollétében rám, Béla bácsira hárul a műsorajánlás, neki is kezdek gyorsan amíg fél szemmel a VB-közvetítést nézem...

 

 

 

HÉTFŐ, JÚLIUS 2.
0

Duna World, 20:00: Retró kabaré – egyórányi Válogatás klasszikus kabarékból a műfaj nagy arcaival akik közül többen vagy már nem élnek (Antal Imre, Bajor Imre, Boncz Géza) vagy elvesztették a humorérzéküket (Gálvölgyi János). Retrózásánál maradva negyed kilenctől az Orion űrhajó kicsi, sárga és savanyú kiadása az M3-on Stanislaw Lem művéből. Igen, az azóta kulttá nemesedett Pirx kalandjait ismétlik ami a blogban tudtommal nem volt de gyerekkoromban annyiszor láttam hogy a könyökömön jött ki. Az edvencsörtájm az első résszel, a Diplomavizsgával kezdődik és a mai fiatalokat főleg a cikifaktor miatt érdekelheti, nehéz is lenne elmagyaráznom nekik a cicifaktort azaz hogy Sunyovszky Szilvia feltűnésekor a legkevésbé sem érdekelt senkit hogy konyhai segédeszközökből meg a jóég tudja mikből rakták össze az űrhajókat, viszont Rajnai András mintha vérszemet kapott volna ettől és egy időben egymás után szállította a gagyi effektekkel telepakolt alkotásait. Kilenctől újabb ismétlésgyanússág, ezúttal a Sony Movie Channelen. Hihetetlen, de igaz: húszéves a Palmetto, a neo-noir-ok egyik jeles képviselője Volker Schlöndorfftól. Az ártatlanul elítélt Harry (Woody Harrelson) szabadulása után mintha úgy gondolná hogy ideje el is követnie valamit ha már egyszer lesittelték ezért elfogadja egy fémfatál (Elisabeth Shue) ajánlatát amivel elvileg megkopasztják a nő férjét: Harry „elrabolja” a fickó lányát (Chloe Sevigny), felmarkolja a lóvét és mindenki megy a maga útján. Ez olyan simának hangzik hogy nem is jön össze, hősünk azonban visszaesőként újra mehet a rács mögé csak még hosszabb időre, kivéve ha valamiképp ki tud mászni neki állított csapdából...

KEDD, JÚLIUS 3.
0

20:20-tól természetesen folytatódnak Pirx kalandjai, ma a Galilei-állomás rejtélye lesz napirenden az M3-on: a szocialista blokk Gagarinba oltott Jack Bauere ama bizonyos space station-ön kell hogy kisegítsen egy tudóst miután annak két kollégája rejtélyes körülmények között elhalálozott. Ugyanitt maradva 22:20-től a folyton búcsúzó Illés együttes ’96-os koncertje egymás után két részben. Kilenckor az Egy igazán csodás nap után újra valami (de már a TV4-en) amiben elégedetlen kamaszoké a terep, egész pontosan egy olyan srácé aki lúzerségét azzal orvosolná hogy eladja lelkét Mefisztónak, hátha így menő lesz és még a kiszemelt csajt is megkapja – ha meg nem, hát innentől majd az is Az ördög lelkén szárad. A sztori a Bájkeverő tinikiadása (mondjuk alapvetően mind ugyanazt kérnénk ha lenne rá lehetőségünk), nem meglepő módon a tanulság is az mint itt, viszont az I Was a Teenage Faust-ba sikerült egy még Elizabeth Hurley-nél is vonzóbb nőt találni a sötét oldalra (Morgan Fairchild). Nagyon éles váltás: 23:40-től megtévesztő címe dacára a Dreamcatcher NEM Stephen King-adaptáció lesz a Sundance TV-n hanem komoly doksi a sekszmunka világából. Brenda Myers-Powell (a BARÁTOKNAK kuncsaftoknak csak RAFI Breezy) egy volt a számtalan testéből élő közül míg egy brutális partnere kórházba nem juttatta. Ez volt a pont amitől kezdve életének pozitív irányba terelésén dolgozott, első lépésként tudatosítva magában hogy rossz úton jár („munkája” mellé függőségek és rossz kapcsolatok jutottak neki), majd azt hogy erre rá kell ébresztenie mást is aki változtatni akar. Talán ezért van hogy a Dreamcatcher bár reményt kínál, hosszú távon rendkívül nyomasztó (márpedig elég hosszú: két óra) és végső, szomorú tanulsága az lehet hogy hiába a BLM meg a többi, a szegény (és túlnyomórészt fekete) közösségben a nyomor összes velejárója végtelenítve termelődik újra minden generációval (és ehhez a média is hozzáteszi a magáét).

SZERDA, JÚLIUS 4.
0

Mára szokás szerint kevés jóság jut, 20:35-től olasz minisorozat első epizódja a Dunán egy munkáscsaládból származó orvosról aki apjának tett fogadalma miatt választotta a bányászat helyet az egészségügyet de rá kell jönnie hogy ez sem stresszmentes szakma, hiába a Réztábla a kapu alatt: a kis falu, ahová a kötelesség szólítja épp egy tífuszjárvány kellős közepén van és még a lakókat is meg kell nyernie... Ugyanitt 22:20-től újabb orvostéma, már jóval gyengébben megcsinálva és nemcserével: Doctor Foster boldog tudatlanságban vezeti rendelőjét egészen addig míg rá nem jön hogy férje megcsalja...és utána is marad a helyén, merthogy nem csinál semmit amit más normális ember tenne, nem veri ki a balhét, nem megy ügyvédhez, inkább magándetektívet fogad és ő is félrelép meg általában egyik rossz döntést hozza a másik után...

CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 5.
0

21:10-től 1999-es cseh szatíra az M5-ön a hozzá tartozó Előszóval bár a Kuckókat anélkül is értheti bárki aki átélte az átkos bármelyik korszakát. Az időpont 1967 karácsonya, a helyszín (az akkor még létező) Csehszlovákia, azon belül is egy társasházként funkcionáló nagymúltú épület, itt él két egymással szöges ellentétben álló család ahol a fő pólusokat az apák jelentik, az egyik bársonyos átmenetről álmodozó reformer, a másik rendszerhű katonatiszt, egyetlen közös bennük a hajthatatlanság, rockzenerajongó gyermekeik mehetnének is Rómeó meg Júlia után ha a leányzó nem itt is a suli legmenőbb kölyke után koslatna, és ha a kis problémák közé nem taposna elefántként egy jóval nagyobb, azaz a ’68-as prágai tavasz majd az azt elfojtó ruszki békefenntartás... Ha Menzel a beatkorszakról forgatott volna, valami ilyesmi lett volna a végeredmény bár a végkicsengés mégiscsak Formant juttatja eszünkbe. 21:20-tól újabb látogatás a színészpantheon jeles tagjától az M3-on. A Rökk Marica grófnő több legyet üt egy csapásra: bekukkant a címben hivatkozott darab (Marica grófnő) tévés kulisszái mögé és megszólaltatja az őt eljátszó Rökk Marikát, teret engedve a kollégáknak is (Buss Gyula, Kibédi Ervin és sokan mások). Éjféltől a cseh után francia vígjáték a Filmbox Extra HD-n, jóval lájtosabb first world problémákról: életközépi válságba jutott férfit elér a kirúgási hullám, ennek hatására kénytelen lesz egy lakással kevesebbet fenntartani – csakhogy abban épp az anyja héderel aki fiával szemben továbbra is lazán él és szeret, sőt akár újra is házasodna... A Kiegyezem anyámmal nem is kaphatott volna spoileresebb címet, de egynek jó lesz.

PÉNTEK, JÚLIUS 6.
0

Nyolckor angol remake a Cinemaxon a Bin-Jip-ből meg a Fantomlakóból amazok okossága nélkül, sok gusztustalansággal. Miután egy ingatlanügynök átveri legutóbbi kliensét, az az utcára kerülés helyett hozzá költözik hogy apró, de kellemetlen gyerekcsínyekkel tegye pokollá mindennapjait. Ezek a tréfák aztán egyre vaskosabbak lesznek: a korábbra állított óra nem elég, a hívatlan vendég belepisál a teába, a házigazda fogkeféjével törli ki a fenekét és általában mindent megtesz hogy a szerelmi életével is trükköző pasast minél kényelmetlenebb helyzetbe hozza. A Két galamb igazi STÁRja Javier Botet aki újra gusztustalan szörnyet játszhat, bár szimpatikusabbat mint a Rec-ben. 20:25-kor megint egy biography a brit monarchia jeles képviselőjéről a Duna TV-n melynek fényét Emily Blunt (valamint Miranda Richardson és Jim Broadbent) emeli. Blunt játssza Az ifjú Viktória királynőt akire a király (Broadbent) betegeskedése folytán fiatalon rázúdul a birodalom fenntartásának minden nyűge de ő inkább tökösen (LOL) kiáll és fiatal kora ellenére szembenéz ezekkel ahelyett hogy átengedje a hatalmat anyjának (Richardson) aki tanácsadójával együtt a maga céljaira akarja felhasználni (ahogy leendő férjét, Albert herceget kitanító nagybátyja is). A Young Victoria annyiban hiánypótló hogy nem az ereje teljében levő királynőt hanem a proto-feminista fiatal nőt mutatja meg nekünk. 22:40-től ’73-as Szerb Antal-novellafeldolgozás az M3-on mely két művet gyúr egybe (Gondolatok a könyvtárban ill. Madelon, az eb). Főhőse, Bátky János a laikusoknak is ismerős lehet a Pendragon Legendából: ő az a fílosz és rabrábry kutató aki könnyedén bolondítja magába a nőket hogy aztán új préda után lessen, mígnem egy titkos imádója végül majdnem a házasságig húzza előtte a mézesmadzagot… Ruttkai Éva mellett még Schütz Ila és Darvas Iván szól A FILOZORAPTOR az Egy filozopter szerelmei mellett (meg persze az író személye). Ugyanitt maradva 23:35-kor még egy csábító, de már egyértelműen a léhábbik fajtából: Platonov szerelmei felszínesek és a nők számára rosszul végződnek, egész a legutolsó esetig…

SZOMBAT, JÚLIUS 7.
0

Retekklubb, 20:05 – Remélem hogy a Toy Story 3.-at nem azért tűzték műsorra mert ebből is úton van a következő rész, szerintem már a harmadik sem feltétlenül kellett volna. Itt a játékok már érzik hogy nem olyan kisgyerek gazdájuk, Andy rájuk unt és emiatt maguk mennek oda ahol még (szerintük) szükség lehet rájuk – csak hogy rájöjjenek, az óvoda hiperaktív lakóinál és az ottani „sorstársaik” társaságánál még a kuka is jobb opció. Közben Andy-nek is feltűnik barátai eltűnése és keresésükre indul… Az 1-2 is feszegetett kérdéseket (mi lesz a megunt tárgyakkal), abban is voltak bunkó gyerekek de itt valahogy a kelleténél is sötétebb kett az összkép (nem nehéz a szemétégetőről a temetői hamvasztásra asszociálni), ez nem is baj (időközben a TS első rajongói is felnőttek), csak a nagyon kicsik ne egyedül üljenek le elé. Más: Philip K. Dick-re holta után is rájár a rúd, nem elég hogy eddig nem sikerült hűen adaptálni az általa létrehozott (rém)álom-univerzumokat, de mintha senki nem tanulna ebből, újra meg újra megkísérlik a lehetetlent. Most kilenckor is ennek ugranak neki a TV2-őn, az aktuális áldozat a Sorsügynökség amibe romantikus szálat fűztek majd keresztezték a Dark City-vel, félre is ment mint az Én, a robot Will Smith-akciózásként csak itt mettdémon próbál szembemenni a neki kiszemelt (és az Adjustment Bureau által jóváhagyott) jövővel (politikusi pálya) és a szerelmet választani egy olyan nővel akivel a Terv szerint nem is találkozhatott volna (megint Emily Blunt, ezúttal balerinaként), az egyetlen haszna hogy talán kapudrogként működhet az író könyveihez. Egy órával később (tízkor) rendhagyó szerelmi történet a Sundance TV-n Marisa Tomei és Vincent D'Onofrio főszereplésével: egy kapcsolatfüggő nő (megint) Szerencsés balesetek összejátszásaként megismerkedik egy állítása szerint a jövőből jött csávóval pedig pont most fogadta meg hogy no drama és semmi problémás pasizás… A K-Pax-hoz hasonló felállás miatt ez egy olyan rom.kom. amit Fffférffffiak is mellékhatások nélkül fogyaszthatnak.

VASÁRNAP, JÚLIUS 8.
0

Film4, 20:00: Nina Chereau rejtélyes halála – …akiről nem tudjuk meg hogy ki volt és ez csak egy a számtalan hiba közül amik oly „élvezetessé” teszik eme művet, ami biztos hogy Nina meghalt és a feltételezett elkövetőt (barátnőjét) bolondokházába zárták. Ide érkezik egy friss hús pszichiáter aki meg van győződve a nő ártatlanságáról és ahogy a nagy könyvben meg van írva, bele is zúg, de még ez is csak egy red herring, a főtéma ugyanis SPOILER Báthory Erzsébet és a vámpírmítosz ötvözése SPOILER VÉGE. A magyar szál nem szakad meg ennyivel sőt, színészileg is jelen van egy bizonyos Szabó Lászlóval, de attól még a Mysterious Death of Nina Chereau legfeljebb a trash-rajongókat érdekelheti mert számolni lehet benne a bakikat (pld. hogy a világközepe Párizsban játszódik de alig pár ember lézeng az utcákon). Nade lesz még rosszabb: Michael Winterbottom általában vagy nagyon jó vagy nagyon szemét dolgokat ad ki a keze közül és A gyilkos bennem él utóbbiak közé tartozik. Mintha a 9 dal pornóját sima torture porn-ra cserélte volna Mike, melynek fő szenvedő alanyai (ahogy mostani példaképénél, Gaspar Noénál is) nők (Jessica Alba és Kate Hudson), az elkövető pedig egy texasi seriff (Casey Affleck) aki kettős életet él mint erőszakra gerjedő köztiszteletben álló rendőr. Aki lelki társra talál egy prostiban (Alba). Hozzá először „hivatalosan” látogat el, később már személyes okok vezérlik és a nő mazochista beállítottsága egyéb okokból is kapóra jön neki… Állítólag húsz évbe telt amíg eljutott a megvalósításig, nos semmivel se lennénk szegényebbek nélküle. Asszem mundrucó benedeknél vagy flígauf kornélnál mondtam először hogy az Oscar meg az Arany Medve már nem ajánlás egy filmhez hanem figyelmeztetés hogy kerüljük messzire, és tényleg, utóbbira ezt is jelölték, mindezek ismeretében nem lep meg hogy éjfél előtt öt perccel kezdi a Duna TV.

VISZLÁT HAMAROSAN!

Kulcsszavak: Béla bácsi

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés