2019. 05. 18.
Super Mario Moon vol. 2. (máj. 18-19.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Super Mario Moon vol. 2. (máj. 18-19.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, MÁJUS 18.:
STÁROK A TANYÁN FARMON
0
Song of the negative native.

Nem érdemes:
Nyolckor gyenge adaptáció Richard Wright Native Son-jából az HBO-n. A Meghajszolt vadba belegyömöszölték amit lehetett: halmozottan hátrányos helyzetű fekete srác punkként öltözködik, gangstaként viselkedik, ennek ellenére (és mert ódzkodik a piti bűnöktől) lehetőséget kap a Zélettől mikor sofőrként alkalmazza egy helyi üzletember. Ha azt hinnénk hogy innentől a jól bevált nyomorból kiemelkedős toleranciamesét kapjuk csak részben lesz igazunk SPOILER mert a kölyök váratlanul egyik rossz döntést hozza a másik után, ezzel előbb a környezetében lévők, majd saját halálát okozva SPOILER VÉGE.

Talán érdemes:
Ha toleranciáranevelés akkor válasszuk inkább a Mario-t a Cinemax 2-őn fél kilenckor, ebben futballjátékosok rivalizálását másságuk fel (nem) vállalása súlyosbítja. A labdarúgásban még mindig hangsúlyosan jelen van a homofóbia dacára pár korántsem férfias szokásnak (gólörömnél kicsiarakás, ill. öltözői pucérkodás), Marcel Gisler erre akarta felhívni a figyelmet drámájával ami jobb mint agyondíjazott társai (Holdfény, Szólíts a neveden, Kszi, Simon, stb.) SPOILER és ami valóságosan szomorú véget ér SPOILER VÉGE. Háromnegyed tízkor megint naphozholddal de már a TV4-en, Hallmark-produkcióval. Nagyvárosi lány vidékre megy megtekinteni az apja által vett tökfarmot, remélve hogy annak eladása fedezni fogja a papa adósságait de odaérve két dologgal szembesül: a birtokon is van némi anyagi teher, meg lakik benne egy testvérpár is. Jennifer úgy gondolja hogy befektetéssel-átalakítással vonzóbbá teheti a házat a potenciális vevőknek de ahogy halad a munka, úgy kerül egyre közelebb az egyik testvérhez aki nemrég vesztette el feleségét. A befejezés megjósolható, az egyetlen rejtély hogy a Harvest Moonból hogy lett Tökös szerelem a magyarításban.

Zene” és „film” rovat:
A tömegpszichózisba oltott vallási fanatizmus tanmeséje: „"Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel." - Zsoltárok könyve 2,11” – ...milyen véletlen hogy ez is egy nappal Húsvét előtt került ki. Node keep calm, már utalom is a támogatást...ja nem :DDD
Könyves – Magyarország a méretéhez képest nagyobb súllyal esik latba az irodalomban – Ez gondolom a túl sok fehér ciszheteró férfi-író miatt van így!!!
A kutyának se kell Woody Allen önéletrajza: „Előbb az Amazon süllyesztette el az új filmjét, most a könyvkiadók hajtják el sorban egymás után, pedig régebben versengtek volna érte.” – Ő is egy generáció hangja volt, kár hogy a mítú maga alá temette ahogy minden más sötét múltú művészt. Ja nem:
Könyves – Knausgard: Igen, fájdalmat okozok nektek, rossz ember leszek: „Nem bántam meg semmit – mondja Karl Ove Knausgard, pedig mindent megírt magáról és családjáról a Harcomban. A Könyvfesztivál díszvendégével beszélgettünk.” – ...és neki senki se rója föl hogy tanárként lefeküdt a tanítványával :DD
Recorder – Tudtad? – Lányok a monitoron: „Húsz év alatti YouTube-csajok, akiket meg akarsz ismerni.”NEM, NEM AKAROM MEGISMERNI ŐKET ahogy a többi vetkőző „tehetséget” sem:
Kerekes Vica és Tenki Réka elmondja, miért kell magyar filmeket nézni – Segítek: nem „kell” magyar filmeket nézni ha nem akarsz, ennyike :)
Recorder – Máris láttunk öt szuper új magyar filmet idén – Nektek legyen mondva ^^
tévé – Zseniálisat húzott a LEGO a Stranger Things szettel – FOTÓ!: „A hamarosan piacra kerülő készlet nem véletlenül viseli a Stranger Things: The Upside Down nevet.” – Remélem nem csinálnak belőle legós verziót :SSS

 

VASÁRNAP, MÁJUS 19.:
EVERLASTING LOVE TRUCK
0
Your crisis could be our blandness.

Talán érdemes:
Ma megint a Film4-en kapjuk a Hallmarkosdit mégpedig este nyolckor egy gourmet-specialista Szerelmes szellemíróval (Danielle Panabaker) aki rosszhírű STÁRséf könyvéhez teszi hozzá a maga zamatát, névtelenül – vagy nem is, mert kettejük erősen eltérő konyhai-szóbeli stílusát eggyé kovácsolja a speciális édesítő, azaz a szerelem. Egynekjó kicsitcukros romantikázás amit férfiak csakis Panabaker miatt fognak tudni végigülni, egy órával később (21:00) az örökkévalóság negatívumaira figyelmeztetnek a Sony Maxon otthonról elkóborolt kislánnyal aki az erdőben a különös Tuck famíliával találkozik és bele is zúg az egyik fiúba annak minden furcsaságával együtt. Ezzel kezdetét is veszi az Örök kaland, vendéglátói őrzik ugyanis a fiatalság-elixírt, a diszkrécióra meg szükségük van a varázsitalra tisztességtelen szándékkal pályázók miatt. A Tuck Everlasting-et a Disney remake-elte saját 1980-as mozijukból és itt nem baj hogy hogy kisebb változtatásokat eszközöltek (pld. a lány életkorán), szemben a Dunán tízkor adott 2015-ös Flaubert-örökbecsűvel amiben Mia Wasikowska játssza Madame Bovary-t aki hiába köt jó házasságot, fogolynak érzi magát és természetesen a rácsokon túl kezdi keresni a boldogságot (meg a túlköltekezésben). Remek kosztümök és díszletek, viszont túlnyújtották (kétórásra) és Wasikowska sem túl hihető Emma Bovaryként (akin még azzal is „erőszakot tettek” hogy lányát kiírták a sztoriból). 22:55-kor nálunk is aktuális komolykodás (Válságstáb) a Viasat3-on: vadnyugati hősről (Calamity Jane) elnevezett kampányszervező (Sandra Bullock) vonakodik elvállani egy bolíviai politikus népszerűsítését de csak míg meg nem tudja hogy annak ellenfelét férfikollégája (Billy Bob Thornton) menedzseli – és végül a nő amerikai típusú gőzhenger-taktikája győz... Bullock-tól meglepően érett ez a szerep (ahogy George Clooney-tól is a producerkedés), az Our Brand is Crisis nem felhőtlen kikapcsolódás (bár nélküle is tudjuk mik zajlanak a háttérben).

Teljes legalizáció rovat:
Orvosi kannabisz hozza el a kutyamennyországot?: „Amerikában hatalmas az érdeklődés a kutyáknak szánt méregdrága kannabisz-hatóanyagok iránt. Miközben fogalmunk sincs, hogy ez mit tesz kedvenceinkkel.” – Bezzeg az emberekért nem aggódtok ennyire:
Még tovább lazítana fűpolitikáján a svájci kormány: „Többek között megvizsgálják, hogy járjon-e tb-támogatás azoknak, akik orvosi rendelésre szívnak.” – ...sőt kapjanak alapjövedelmet meg alanyi jogon járó drogot is, ez már másutt is bevált. Ja nem...
Thaiföld az első ázsiai ország, ahol legalizálták az orvosi marihuánát: „Az '30-as évekig egyébként teljesen szokványos volt, hogy füvet használtak fájdalomcsillapításra és a fáradtság kezelésére.” – ...és most mindenki egyből újra fáradt lesz. Eközben kicsivel arrébb:
Csak úgy szórják a halálos ítéleket a drogkereskedőkre: „Öt férfit és öt nőt ítéltek halálra Vietnamban, ahol egyre nagyobb probléma a szintetikus drog.” – ...ti meg eldönthetnétek hogy teljes legalizálást akartok vagy a drogok betiltását:
Többen halnak bele drogtúladagolásba az USA-ban, mint a fejlett országokban: „Korábban a finneknél és a svédeknél volt a legmagasabb az arány.” – Dehát pont emiatt az USA a legfejlettebb ország!4!négy!!4 Bezzeg mi, Elmaradott Magyarok:
drogiporter – A tűcsere programok terén Magyarország az EU sereghajtója – Sosem értettem hogy vehet valaki tíz-húsz-akárhányezerért heroint miközben ötven forintja sincs sterilizált tűre. Na mindegy, olvassunk tovább: „Az EU Kábítószerügyi Civil Fórum jelentése szerint Magyarország bizony nem jól teljesít.” – Bizony, nincs még elég narkós, szerencsére a vidék kezd feljönni:
Még a tízéves gyerek is tudja, hol a drogbolt a faluban, mégsem történik semmi:„Egyre csak terjednek a kotyvasztott dizájnerdrogok a magyar szegénytelepeken, vannak, akik már 12 éves korukban függők lesznek. Az ellátórendszer és a rendőrség tehetetlen, pedig már egymilliárd forintból neki lehetne állni segíteni.” – Ha tesznek valamit akkor meg azabaj:
szabad – Sermer Ádám: A homokba dugott fejek, és a rajtuk taposó helytartó: „Sajnos (...) a főpolgármesternek senki sem szól, hogy (...) a drogháború, azaz a kriminalizációra (...) támaszkodó drogstratégia teljesen hatástalan (...) miközben korlátlan közpénzt képes felemészteni értelmetlenül. (...) A dizájner drogok pusztítását leginkább szociális problémakánt kellene kezelni, személyi pszichológia, és egészségügyi kérdés szintjén kellene segíteni az érintetteknek, és mindeközben szakmai alapú megelőzésen keresztül egy reális drogstratégia részeként lehetne gátat szabni a további terjedésének.” – ...és ha szépen kéri a pszichológus mindenki egyből leteszi majd a dizájnert. Ja nem, de nem is ez a cél, mert:
a tasz jelenti – Drogmentesség helyett párbeszédet és támogatást!: „2020-ra ugyan drogmentes nem lesz az ország, de ellátás sem jut azoknak, akik rászorulnának.” – Szóval beismeritek hogy még akkor sem örülnétek a drogmentességnek ha netán megvalósulna? :DDDD
Kanadai kábítószer-kereskedőt ítéltek halálra Kínában: „Mióta Kanadában lecsukták a Huawei egyik vezetőjét, nem túl jó Kínában kanadai vádlottnak lenni.” – Mondjuk az Indexen azt is kiírják hogy nem egyet csuktak le, ráadásul mindannyian „nemzetközi bűnszervezet vezetői voltak”, dehát a 444-nél rendszeres a bűnöző-sajnáltatás:
Ember nem ült annyit börtönben fű miatt, mint ez a kubai menekült: „Antonio Bascaro a kommunisták elől menekült az Egyesült Államokba, ahol aztán drogcsempész lett. 39 évet ült nem erőszakos bűncselekmény miatt.”TONY MONTANA LIKES THIS akarom mondani BEZZEG MALAJZIÁBAN MEGSPÓROLTÁK VOLNA NEKI A BÖRTÖNBÜNTETÉST IS Ilyen egy Igazi Hős!4!!4 Ja nem:
0

VISZLÁT HÉTFŐN!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés