2019. 11. 01.
Minden héten Mindenszentek! vol. 1. (nov. 4-10.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Minden héten Mindenszentek! vol. 1. (nov. 4-10.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, NOVEMBER 4.
0

Horror rovat:
Kilenckor romantikus-feminista horror a Story4-en Inga Lindström könyvciklusából melyben fiatalkori ambícióit házasságra cserélő háziasszony kerül összetűzésbe lánytestvérével a nagynénjüktől örökölt lovak miatt: húga eladná őket, pedig hősnőnknek ez jelentené A Siján tavi álom (állatorvosi praxis) megvalósulását – már ha az időközben kiderülő titkok (a férj viszonya a hugicával) nem zavarnak bele. Ugyanitt maradva éjfél előtt öt perccel mexikói horrorszéria 169. (!!4!) része: a Szerelem nevében majdnem annyira rémisztő mint a Szulejmán összes és ebben is a színészi „játék” az ami néma elborzadásra készteti majd az igényeseket. Csak bátraknak ajánlott ahogy a Film Now-n nyolckor (vagy 03:05-kor) adott Gemini is melynek egyedül „minőségében” van köze Will Smith buktájához, ebben Zoë Kravitz égeti magát egy actress gyilkossága kapcsán – aki nem is halt meg!! Lehet hogy vámpír? Anyway, a napot 23:05-kor családi horror zárja a Filmcafén gyerekkorunk kedvencéből, Hófehérkéből (Monica Keena) aki itt A terror meséjében igyekszik túlélni az őt alma helyett Alien-tojásokkal „tápláló” gonosz mostohát (Sigourney Weaver) de a franchise-összevonáson túl a magyar forgatókönyves, Thomas E. Szollosi miatt is érdemes leülni elé a gyerkőcökkel <3

KEDD, NOVEMBER 5.

Horror rovat:
Korán kelőknek kilenckor zenés horror az MTV-n ahol korunk két nagy titánja, Nicki Minaj és Cardi B. vív „„„zenei””” csatát az MTV Music Battle-ben. Nem értem miért klipekkel küzdenek amikor megoldhatnák ilyen celebrity death match-el és gyurmafigurák helyett élőkkel is. Este nyolckor vadiúj sorozat az HBO-n Philip Pullman Arany iránytű-könyveiből amiket Az Úr sötét anyagai néven adaptáltak tévére, ebben párhuzamos világokban is otthonosan mozgó kislány indul eltűnt barátja keresésére. Egy kis Narnia, egy kis Elveszett gyerekek városa – a borzongás garantált! Tízkor nem rubenbrandti Gyűjtő a Film Now műsorán, a Kiss The Girls Casanovája igazi szívrabló (szintén nem kispáli értelemben), de mellényúl mikor egy törvényszéki pszichológus (Morgan Freeman) húgát akarja beteg fantáziája kielégítésére használni, ezalatt egyik áldozata (Ashley Judd) is meglép és segít az ügy megoldásában a Hetedik eme vérszegény kiadásában. Nincs Mindenszentek szörnyek nélkül és a(z ezerszer isméltelt) Mary Shelley: Frankensteinnel 01:35-kor ezt is letudjuk a Sony Movie Channelen. Branagh itt Coppola (Bram Stoker’s Dracula) nyomába lép, a címben is hangsúlyozva hogy hű akar maradni a szerző szövegéhez, de persze beleviszi a magáét mert az ő kreatúrája (Robert De Niro) ezerszer humánabb mint létrehozói.

SZERDA, NOVEMBER 6.
0

Horror rovat:
Nyolckor a toxikus maszkulinitás biohorrorja vár minket a Cinemaxon ami különösen sok áldozatot szed a Zsaruk között, az itteni Férfi is ennek hatására lő le bevetés közben egy dindunuffint, meg is viseli de a többiek felé továbbra is adja a macsó látszatot... Nagyon nagy szükség van ilyen alkotásokra, a patriarchátus utolsó védőbástyáit (rendőrség, bíróságok, börtönök) azonnal fel kell számolni a Békés Együttélés és a progresszivitás jegyében, a visszaeső elítélt gyilkos ugyanúgy az Univerzum része mint hajdani és majdani áldozatai, külön öröm hogy hazánkfia (Stefan Lukacs) rendezte. Háromnegyed tizenegykor újra vérmese de már a Filmbox Plus-on: a Grimm határozottan voltmár de ha a Hófehérke itt lehet akkor Monica Belucci kedvéért Gilliam 2005-ös baklövése is elfér (plusz még a koncepcióba is illik). Éjjel negyed kettőkor újabb ismétlésgyanússág, ezúttal a Mozi+-on és A lény 3. ráadásul remake/sequel is, ebben Evának (Natasha Henstridge) már gyermeke is született (Sunny Mabrey) aki közvetíthetne fajtája és a földlakók között – már ha nem előbbiek karmába kerül, ők ugyanis benne látják uralkodásuk utolsó esélyét. A Species-hez anno sokminden adott volt (Giger-design, ismert arcok) de ahogy a mintaadó Alien, ez is egyre lejjebb süllyedt (viszont nem olyan látványosan, mert sem ez, sem a 4. nem jutott túl a videotékák territóriumán).

CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 7.
0

Horror rovat:
Éjjel háromnegyed kettőkor akcióhorror a Film+-on ami az utóbbi idők gengszter/gyilkos-találkozóira épít (John Wick, stb.), a fiúk-lányok most a Hotel Artemisben, A bűn szállodájában héderelnek. Drew Pearce nagyon le akarta másolni Tarantinót, megnyerte hozzá Dave Bautistát, Sofia Boutellát, Jeff Goldblumot és még Jodie Fostert is (a hotel vezetőjeként), a cyberpunk hatás is befigyelt – hiába mert ez is úgy horror hogy a sznobok fognak tőle a szívükhöz kapni (logikátlanság, tartalmat agyonnyomó vizualitás) – lesz gyémántlopás, szadista bérgyilkosnő (Boutella, kb. ugyanúgy mint a Kingsmanben). Ritka mikor valami ennyi irányba csapong és végül sehova sem jut, akkor már válasszuk a Hotel Transylvaniát vagy 22:40-kor Clea DuVallt amint múltjával küzd a Filmbox Extra HD-n, teszi ezt Őrszemként azaz inkább tűzőrként mert ugyan hogy lehetne jobban túllenni a fiatalon átélt elrablás traumáján mint egyedül egy pokoli toronyban, összezárva a hiperaktív képzelettel...

PÉNTEK, NOVEMBER 8.

Horror rovat:
Dave Bautistának lesz még egy jelenése mégpedig kilenckor, Bruce Willis oldalán és a Filmcafén egy közepesen gyenge horror-thrillerben. Willis a bankigazgató akit sokadjára rabolnak ki ugyanúgy, a szálak katonai hátterű csapathoz vezetik az ügyön dolgozót (Christopher Meloni) SPOILER majd egy másikhoz, közös bennük hogy együtt ejtették túszul a bankár gyerekét SPOILER VÉGE. A Fosztogatók (avagy Marauders, attól függően milyen nyelven adják) ugyancsak sok lovat akar egyszerre megülni és persze le is esik róluk, válasszunk helyette tíz előtt tíz perccel egy valósalapú horrort az HBO-n ami az orosz atombiztonság miatt máig aktuális. A Kurszk tengeralattjáró 2000-es balesete csak azokat lepte meg akiknek kimaradt Majak, Csernobil vagy akár a Komszomolec: a hidegháborús technika törvényszerű avulása, a rossz tengerviszonyok és ilyen-olyan mulasztások együtt lökték hullámsírba a legénységet akiknek gyakorlatilag esélyük sem volt (még a barlangban ragadt bányászok-gyerekek is több sanszot kaptak), az ilyen esetekben szokásos állami (nem) tájékoztatás csak hab volt a végzetes tortán. Elspoilerezni nem lehet max. azt hogy erős közepes lett a megvalósítás (és hogy Luc Besson ebbe is csak producerkedni ugrott be).

SZOMBAT, NOVEMBER 9.
0

Horror rovat:
Nyolckor tavalyi variáns François Vidocq-ra (Vincent Cassel) az HBO-n aki – bűnözői múltját hátrahagyva – hamar Párizs császára lett, persze ehhez az is kellett hogy korábbi stiklijeit sztornózza a hatalom melynek szolgálatába állt (igazolva a rablókból lett pandúrokról szóló mondást). Pitof 2001-es opusával szemben itt háttérbe szorul a misztika és helyére lép a csihipuhi, szemlátomást a tengerentúli közönséget célozva, ám őket pont a sztori sötétsége és olykor nihilizmusa (á la Dobermann) fogja elrettenteni. Fél kilenckor szintén francia területen kalandozhatunk a Cinemax 2-vel ahol a Kicsengettek (avagy Az utolsó óra, merthogy ezt is többféleképp forgalmazták) keresztezi az Elátkozottak faluját az összes iskolás drámázással. Pár diák feltűnően hűvösen reagál tanáruk öngyilkosságára és ahogy sejthető, nem elégednek meg a passzív örömködéssel, sötétebb dolgokat terveznek, erre az általuk nézett-összeállított DVD-k is utalnak amiken vágóhídi felvételek váltogatják egymást zavaros apokaliptikus jelképekkel meg egyéb katasztrófákkal. Lehetséges hogy a srácok a Föld megmentését felnőttek kiirtásával akarják megvalósítani?... Ahogy Frankenstein, úgy vámpírok nélkül sincs Halloween: kilenckor gagyi milleniumi bőrlenyúzás a Filmbox Plus-on minden vérszipolyok ősatyjáról. A Drakula 2000-ben pár tolvaj magával viszi a szörny koporsóját a már csak antikvitásokkal foglalkozó Van Helsingtől aki ősellensége életerejével maradt fitt, ezalatt mintha az egykori vadász lánya is „válaszolna” a FRIGYláda által küldött jelekre, már ha az erotikus álmait számoljuk... Háromnegyed tizenegykor nagy lavinát indít el Egy kis szívesség, mégpedig a retekklubbon, feje tetejére állítva a videoblogger-influenszer mama, Stephanie (Anna Kendrick) világát aki megözvegyülve (és posztjai miatt kirekesztve) éhezi az emberi kapcsolatokat. Így ismerkedik meg Emily-vel (Blake Lively) és kezdik megosztani titkaikat egymással, ezáltal mi is megtudjuk hogy a divatiparban dolgozó öribarinő férje bár első könyvével befutott, házasságuk kezdete óta írói válságban van. Em aztán kéri is az említett szívességet majd eltűnik, Steph meg a vlogján keresztül nyomoz utána, közben egyre közelebb kerülve a magányos férjhez... A Simple Favor jól indul hogy aztán úgy érjen véget mintha fentől leszóltak volna a fejesek – lehet hogy pont ez történt?

VASÁRNAP, NOVEMBER 10.
0

Horror rovat:
Nyolckor idei horror-remake a Cinemaxon a Miss Balából, azaz Tölténykirálynőből (Gina Rodriguez) aki mexikói szépségversenyen tapasztalja meg a kartellek vendégszeretetét és lesz kénytelen sminkelési tehetségét más irányúra váltani, cserébe túszul ejtett barátnőjéért. A nemzetközi helyzet még jobban fog fokozódni mikor az amcsi kábszerügyosztálytól is megtalálják és be is szervezik – vajon meddig bírja üllő és kalapács között? Hát nem sokáig, nem csoda ha felfedezi a benne élő Milla Jovovichot és Ultraviolet / Vörös veréb / Kaptár-szerű bekattanásba kezd. Ha már a Resident Evil szóba került, egy órával később (kilenckor) az összes gamer sírva fog könyörögni Uwe Boll visszatéréséért ha látják a Mozi+-on, mit művelt imádott Warcraftjukkal Duncan Jones (gy.k.: David Bowie fia) aki elvileg A kezdeteket magyarázná meg de úgy beletörik a bicskája ahogy Christophe Gans-nak a Silent Hill-be. Látvány az itt is van ezerrel de a PC-s játékokat továbbra is kisképernyőn és aktívan, nem pedig nagyvásznon, popkornt zabálva kell nézni (pedig rendes forgatókönyvvel még érdekes is lehetett volna, hogyan kényszerültek az orkok új hazát keresni, akár úgy is hogy leölnék a már ott lakókat). Tízkor teljes lesz a horrorpaletta a deformált, elvadult állatok bevonásával a Paramount Channelen és ezidáig a Ragin Cajun Redneck Gators tartja a rekordot az elfogyasztott címek tekintetében: külföldön kettő (a másik az Alligator Alley), nálunk majdnem három (!) néven (Mega-aligátor: A féktelen ragadozó / Út az ismeretlenbe) láthatta aki akarta, nem csoda hogy a többségnek kimaradt. Pedig nem olyan rossz és még a végkicsengése is pozitív: a mocsárba öntött házi kotyvasztású piától mutálódott krokodilok végre egyesítik az addig civakodó galád családokat, ami a vízbe került anyagokat illeti, azokról legkésőbb 2019-re bebizonyosodott hogy a természetben is legalább annyi kárt okoznak mint a humán fogyasztókban.
 

FOLYT. KÖV. HÉTFŐN!

Kulcsszavak: Béla bácsi

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés